Szerencsétlen találkozás(Quermos kontra Rin Tarden)

Nem tudom elképzelni, hogyan képesek az emberek azokban a szűk nagyvárosokban élni. Gyerekoromban egy faluban éltünk ahol néhányan laktak csak azonban mindenki bőséges élettérrel rendelkezett. Ennek ellenére egy zsúfolt városban egymás hegyén, hátán vannak az emberek ráadásul némelyik még büdös is. Ez azért van, így mert a tömeg miatt nehezen tudják megoldani a szemét problémát és egyesek mindent szépen kiborítanak az ablak elé. Egyszer éppen sétáltam mikor egy vödörnyi furcsa folyadék röpült el előttem, amiben furcsa szagú barna tutyi úszkáltak. Egy szó, mint száz rémes dolog a városban így hát, amikor csak tehetem, nagy ívben kikerülöm. Jobban szerettem a nyugodt és csendes helyeket, mint például a temetőket. Azok a helyek mindig tele vannak ráadásul bármelyik bentlakónak elmesélhetem, a titkaimat sosem fecsegik el másoknak. Ez a történet szintén egy nyugodt, békés helyen játszódik ám nem egy sötét, ijesztő kriptában, hanem egy meleg és virágos erdőben. Minden megvolt, ami egy tőkeletes délelőtthöz kellett sütött a nap, a virágok illatoztak a madarak pedig édesen daloltak. Egy magas fa árnyékába húzódtam félre a meleg elől és csodáltam ezt a természetes szépséget. Pár méterre előttem volt egy bokor tarka levelekkel, amiről egyszer már olvastam. Azok nem levelek, hanem pillangók százai, akik bokornak tettetik magukat. Lenyúltam magam mellé és megfogtam egy kisebb követ azzal a céllal, hogy a közéjük dobom ők felröppennek, ami meseszép látvány lesz. Amint eldobtam a követ rá kellett jönnöm, hogy két hibát is elkövettem egyszerre. Először is az nem egy pillangókkal teli bokor volt, hanem egy sima erdei bokor. Másodszor pedig túl nagy erővel dobtam és a túloldalt valami felnyögött igaz nem láttam, hogy mi. Attól tartottam, hogy sikerült egy medvét magara haragítanom ezért gyorsan felálltam és védekezés gyanánt magam elé kaptam a botomat és vártam, hogy az a vérszomjas fenevad rám vesse magát.

Arra számítottam, hogy egy mérges vadállatot sikerült magamra haragítanom és részben igazam is volt. Kicsit meglepődtem mikor az a valami megszólalt és valami olyasmiről hadovált, hogy én fogom helyettesíteni a vacsoráját. Tudom, hogy nem kellett volna megdobnom azonban pusztán baleset volt ráadásul ezért az apróságért nem kellett volna így beszélnie. Normál esetben egyszerű blöffnek tartottam volna az egészet ám a hangból tisztán érződött az őrület. Alig, hogy kimondta éles fájdalom hasított bele a ball vállamba. Néhány lépést hátrébb tántorodtam azonban nem estem el szerencsémre. Mikor lenéztem oldalra láttam, hogy egy nyílvesző áll ki belőlem. Sikerült elfojtanom egy kiáltást majd gyorsan az egyik vastagabb fa mögé bújtam. Jól tudtam, hogy minél előbb meg kell szabadulnom attól a zavaró szálkától ám előbb a támadómat kellett hatástalanítanom. A sérülés nem bizonyult életveszélyesnek és kalandjaim során éltem már át nagyobb fájdalmat is. Lelkem mélyén fortyogó bosszúvágy miatt legszívesebben oda menetem volna az idegenhez és tulajdon két kezemmel tanítottam volna móresre. Azonban mivel neki távolsági fegyvere volt és a jelek szerint használni is tudta ezt a tervet azonnal el kellett vetnem. Fejemet forgattam jobbra, balra hátha találok valamit, ami az én malmomra hajthatja a vizet ám nem jártam sikerrel. Végül egy ostoba ötlettől vezérelve megidéztem az egyik csontvázamat a néhány méterrel mellettem lévő fa mögé. Annak a törzse majdnem olyan vastag volt, mint az enyém így nagy volt rá a valószínűség, hogy ne vegye észre. Elkezdtem rázni a fa leveleit, hogy rám figyeljen majd kiadtam a parancsot a csontváznak a támadásra. Nem akartam megölni, de abban a feltüzelt állapotban talán ez sem zavart volna. nagyon reméltem, míg rám figyel a támadó addig Csonti észrevétlenül meg tudja közelíteni és egy határozott mozdulattal megsebesítheti a vállánál.

Nagyon reméltem, hogy ez a kis cselem be fog válni ugyanis sem egyéb nem jutott az eszembe. Sajnálatos módon örült kannibálokkal még egyszer sem akasztottam össze a bajszomat. Csonti annak rendje és módja szerint szépen meg is jelent az egyik fa mögött és látszólag nem lepleződött le. Én miközben próbáltam nem mutogatni a végtagjaimat felnyúltam két ágért és hangosan rázogatni kezdtem azokat. Úgy terveztem, amíg én játszom a sérülted a társaim lerohanja és ártalmatlanítja azt az örültet. Mikor úgy éreztem, hogy itt az idő kiadtam a parancsot ő pedig elindult ám pár pillanat múlva különös hangra lettem figyelmes. Óvatosan kilestem a fa mögül és azt láttam, hogy a bátor harcosom egy helyben áll és furcsa zajok jönnek felőle. Arra gondoltam, hogy az nyilas tehet mindenről ezért kicsit jobban kidugtam a fejemet, hogy szemügyre tudjam venni az ellenfelet. Majd lesett az álam a csodálkozástól mikor megtudtam, hogy egy nő támadott meg pedig a hangjából arra következtettem, hogy egy férfival állok szemben. Ezzel az aprósággal nem foglalkozhattam sokáig ugyanis a csontváz gerince hangos recsegések és ropogások közepette széttört. Mindezek után három zombiszerű lény bukkant föl előttem. Még szerencse, hogy hátamat a fának vetettem ugyanis így nem tudtak körbe venni. Nem maradt más választásom, mint egymagam szembeszállni ezekkel a démoni szörnyetegekkel. Botomat áttettem az ép kezembe és lesújtottam a hozzám legközelebb álló lényre. Közben azért igyekeztem figyelni a többiekre, ha kell, ki tudjak térni a csapásaik elől.
// Azt tervezem, hogy minél előbb egymás után végzek a goblinokkal a fa fedezékében.
/Bocsánat a késésért./

A férfi ütése nyomán az egyik zombi nem tudott elég gyorsan védekezésbe lépni, vagy egyszerűen csak visszavonulni, így az alapjáraton is eléggé törékeny test hamarosan nagy reccsenéssel a földre rogyott, ahogy a bot betörte az apró koponyát. Azonban látszólag a két „társa” nem nagyon segített az elesett tásuk helyére. Persze ez egyáltalán nem okozott nekem semmilyen fejfájást sem. Ezek a goblin holtak szinte semmilyen energiát nem emésztettek fel, talán három-négy elvesztése ért fel egyetlen csontvázéval. De ezek a kis… férgek legalább addig is hagynak időt kiismerni az ellenséget. Türelmesen lépegettem oldalra próbálva úgy helyezkedni, hogyha kell, íjammal lőhessek az alakra. Tekintve, hogy elvileg ő most a goblinokra figyel, nem fogja észrevenni a helyváltoztatásom. Mindenesetre, ha akarna, se nagyon tudna ez ellen tenni, hisz a fa oldalai felé a zombik vannak, és csak egyenesen előre futhat, így elvesztve a fedezék előnyét. És egy íjásszal szemben akár egy-két fedetlen pillanat is végzetes lehet. A mosoly, mely a „vadászat” kezdete óta kezdett egyre jobban megjelenni szinte teljesen elsöpörte eddigi haragom. Úgy éreztem élvezettel fogom lezabálni a faszi húsát a csontjairól, éppen ezért kicsit megfűszerezem ezt az ízt egy kis félelemmel és rettegéssel… na meg fájdalommal! Egyetlen apró intéssel útnak indítom a csontdárdát, mely a föld alól előtörve próbálja meg átdöfni férfi lábát, ezzel meggátolva a mozgásban, és ha ez sikerrel jár, ha nem a zombijaim előtörnek egyszerre, hogy megpróbálják megsebesíteni a férfit… de nem megölni!

A csontvázamat oly könnyedén intézte el amilyet még azelőtt egyszer sem láttam. Ráadásul rám szabadított három zombiszerű lényt, amikhez szintén nem volt szerencsém. Onnan gondoltam, hogy zombik, mert ismerős volt a mozgásuk ráadásul rettenetesen büdösek voltak. Így egyedül álltam három rusnya szörnyeteggel szemben miközben egy őrült azon serénykedett, hogy tűpárnát készítsen belőlem. Tisztában voltam, hogy reménytelen a helyzet ennek ellenére nem adtam fel. Abban reménykedtem, hogy ha elég ügyes leszek, és gyorsan egyesével lerohanhatom és az ellenségeimet és végezhetek velük. Szememben a vad elszántság szikrájával keményen fejbe vágtam a zombit, ami nagy meglepetésemre apró kis darabkákra hullott szét. Úgy tűnt sokkal könnyebb dolgom lesz, mint amire számítottam így egy pillanat ideéig feltámadt bennem a remény. Azonban az a pillanat rögtön elillant mikor éles fájdalmat éreztem a lábamba lenézve pedig láttam, hogy egy dárda fúródott keresztül rajta. Legszívesebben teli torokból üvöltöttem volna azonban hála a kiképzésemnek sikerült visszafognom magam ráadásul nem értem rá agonizálni. Tudom jól, hogy az én hibám, amiért megfeledkeztem arról a nőies férfiról. Alig maradt esélyem arra, hogy élve kerüljek ki ebből a kalamajkából. Elmormolom a megfelelő szavakat, amitől az egyik szélső goblinzombi mellett megjelenik egy csontváz, aki nekem próbál segíteni. Sajnálatomra valamit elrontok ugyanis a csontváznak hinyzik az egyik lába így azon nyomban pofára esik. Szerencsémre a hozzá hasonlók nagyon elhívatottak így ha kúszva is, de teljesíti a kapott parancsot. Mindketten az ellenfelünk fejét vesszük célba és minden erőnket beleadjuk a támadásba. A lábam kicsit remeg a vérveszteségtől, de mindent beleadók és igyekszem életben maradni.

A küzdelmet itt is lezárnám, 50-50 xp jutalomban részesültök mindketten.