Furcsa találkozás (Sil & Jozef)

Sil vagyis már lassan azt sem tudtam kicsoda, ahogy megváltoztatta az alakját, ami biztosan csak trükk volt, de ezzel ha lehet még jobban összezavart. Kezdtem úgy érezni, hogy ennyii elvörösödésben nem volt részem az utóbbi jó pár évben, mint itt röpke fél óra alatt, amihez persze erősen hozzá járult a környezet a patrónusom mellett. Lenge öltözékű lányok jártak-keltek körülöttünk, olyan pillantásokkal méregetve, hogy már többször végig néztem magamon, vajon van-e rajtam ruha egyáltalán.
Erre most még kiderül, amit én már felvetettem, mikor megláttam a helyet, hogy nem vagyok épp megfelelő megjelenésű. Még a fülem is lángba borult, hiszen átvillant az agyamon, hogy talán pont ezért méregetnek olyan árgus szemekkel, én meg teljesen más következtetést szűrtem le belőle.
- Én mond……..tam. – nyeltem egyet és többször is az ajtó felé pislogtam, hogy meglehet, ideje lenne felhúzni a nyúlcipőt.
Aztán csak leesett állal bámultam a velem szemben lazán ücsörgő….hmm….hölgyre, aki …még egyszer khmm…..szóval előhalászott egy fésűt és közölte, hogy segít ……szalonképessé lennem.
Utáltam, ha a hajamat piszkálja valaki, de most egy mukkot sem szóltam, pedig a ki tudja mióta fésűt nem látott loboncba igen csak sűrűn akadt meg a fésű.
Bár szívesen elrohantam volna, mégis valami……talán az a türkiz szempár, ami rám szegeződött a földszintről – arra sarkalt, hogy még se tegyem, így engedelmesen törölgetni kezdtem a képem és mikor végeztem, gyorsan zsebre gyűrtem, mert nem volt képem olyan koszosan visszaadni.
Azért megkönnyebbültem, mikor a fésű már szabadon szaladt és aztán Sil eltüntette végre, de pár pillanat múlva, némi fogkocogás után, ami a rázással járt, már megint úgy álltam ott, mint aki kettőig sem tud számolni.
- Hogy….hogy…..leszólítom? – dadogtam, miközben a pillantásom a várakozóan rám néző lányra villant. – Öööö……de….hát….mit ……..mondjak…..neki? – topogtam egyik lábamról a másikra.
Az a sokat sejtető mosoly, ami a démon arcán, vagyis a nőén, akit épp alakított, végigömlött………
Ismét a lányra néztem, aztán elindultam a lépcsőn lefelé, csak valami hatalmas szerencse mentett meg attól, hogy a végén ne hason érkezzem elé, amikor összeakadtak a lábaim.
Pár percig kissé kukán álltam ott, de aztán összerezzenve amikor, mintha Sil hangja suttogott volna a fülembe, csak kinyitottam a szám, főleg, hogy a lány továbbra is csak mosolyogva állt ott.
- Khmm…..hello, szép napunk van, ugye? – nyögtem ki.
A lány felkuncogott, de aztán bólintott.
- Igen, nagyon szép, nekem mindenképpen, ha ilyen nyalka legényt ismerhetek meg. Mi a neved?
- Jo…Jozef! És a tied? – tettem hozzá kissé észbe kapva.
- Zenelda!
- Szép!
- Meghívsz egy italra?
- Egy italra? Öööö…..hát persze! – vágta rá aztán, bár arra gondoltam, hogy vajon milyen büntetés jár itt azért, ha az elffia nem tud fizetni.
De mintha Sil azt ígérte volna, hogy állja a számlát……….ugye, ezt mondta?
Aztán az egy italból több lett és lassan éreztem, hogy megjön a beszélőkém is, így mikor Zenelda felajánlotta, hogy folytassuk a szobájában, nem is jutott eszembe, nemet mondani. Olyan jó volt hallani csengő kacagását, na meg a keze is egyre többet időzött rajtam, ami kellemes bizsergéssel töltött el, a szemébe meg egyenesen belefeledkeztem időnként.
Magam sem tudom, hogy miként történt, de egyszer csak az ágyon voltunk, aztán meg…….nem volt rajta ruha, ……aztán meg rajtam sem………….és aztán…………Ohhh! Hát ez maradjon a négy fal és a zárt ajtó mögött, csak annyit mondhatok, ........FÉRFI lettem! És hogy soha ilyen jól még nem éreztem magam!
Csak reggel ne hasogatott volna annyira a fejem………………………..

Mosolyogva nézte, ahogy Jozef félrevonult azzal az igencsak szemrevaló hölggyel. Nagyon jókedvűvé tette hogy végre megszabadult a self kölyöktől. Na nem mintha a terhére lett volna, egy percig sem. Csupán most, hogy a kölyök is megtalálta a maga szórakozását, végre ő is némi élvezet után nézhetett. Már hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára betette ide a lábát. A hely nem sokat változott, bár tömérdek új lányt látott a régiek helyett, ráadásul a kedvencét, a Dámát, nem látta sehol. Vajon épp kuncsaftja lehet ?
- Bor, bor, légy most a barátom. - itta nagy kortyokban az italát, majd megérintette az övén függő korbácsának finom bőr szárát. Egy lusta érintéssel megszüntette az illúzióját, majd a dagadó erszényét húzta elő a zsebéből. Vajon mennyi váltója maradhatott még ? Általában nem szokott sok pénzzel utazni, és a szórakozásra valót inkább a kocsmákban és fogadókban zenélve, vásárokon bűvészkedve szedte össze. Volt amikor több, volt amikor kevesebb gyűlt össze, de mindig elég volt arra, hogy a régi kicsapongó életmódját tartani tudja.
- Kisasszony ! - intett oda egy lányt, aki rögvest felsietet hozzá. - Fizetném az én, és a barátom számláját.
- Azonnal, uram. - válaszolta a lány, de mielőtt mást is mondhatott volna, egy ismerős hang szólalt meg odalentről.
- Az úr minden cehét a ház állja.Csatlakozhatok, Hóhajú ? - hallott meg egy érett női hangot, amely a lépcsők aljáról hallatszott.  Yrsil arcára ravasz mosoly húzódott, és tekintetét az odalent álldogáló feketébe öltözött, arcát legyezővel eltakaró, ezüstös hajú nőre vetette. A régi szeretője látványa rengeteg mámoros éjszaka emlékét hozta vissza, amelyek kellemes nosztalgiával töltötték el. A pincérlány lesütött szemmel szinte azonnal elillant a nő jelenlétét látva, magára hagyva a kettőjüket.
- A Dáma, személyesen. - kacsintott rá csábítóan, majd egy könnyed mozdulattal felfelé invitálta. Láthatóan megvillantotta az oldalán függő korbácsát, amely szemmel láthatóan érdeklődést keltett a nőben. - Már aggódtam, hogy nem látom kegyedet.
- Ugyan, ugyan, kedvesem. - lépdelt felfelé elegánsan a nő, hangosan kopogva a magassarkújában. A legyezője folyamatosan takarta az arcát, de a mély kivágású ruhája teljesen beindított a férfit. - Hiszen üzentél, hogy itt vagy.
- Óh, ezek szerint változott a vezetőség ? - kuncogott a démon, miközben a felérő nő felé nyújtotta a kezét. Itt helyben az asztalra szerette volna vágni és szeretkezni vele, még ha a ház törvényei határozottan tiltották is a dolgot.
- Úgy tűnik. - engedte le a legyezőt az arca elől, és megfogta a démon kezét, aki megragadva őt, magához rántotta. Egymásnak simulva csókot váltottak, majd a férfi megpördítve őt hanyatt döntötte az asztal fölé. - Ó! Csaknem itt és most akarod csinálni ?
- Itt is... - csókolta meg a nyakát. - ...meg ott is. - kezdte csókolgatni lejjebb.
- Te vén kujon. - kacagott a nő, ahogyan a férfiasságába markolt. - Sajnos a bőrkorbácsok az irodámban maradtak.
- Azt hiszem ezt a gondot... - csókolta meg érzékien a nő ajkait. - ...gyorsan orvosolhatjuk. - nyúlt alá, és kapta a két kezébe. - Engem ugyanis nem lehet megvárakoztatni, kedvesem. - vigyorgott kajánul, majd ledübörgött a lépcsőn, az ámuló felszolgálók bámulása közepette. - Félre, félre ! - nyerítette szélesen vigyorogva a démon, ahogyan átvágtatott a lányok és vendégek között. A méretes férfi, a karjai között színészkedve sipítozó madámmal meglehetősen sokak figyelmét vonzotta oda, de ez meglehetősen hidegen hagyta a férfit. - Utat ! Adjanak utat !
- Jaaaj ! Segítség, elrabolnak ! - sikította a nő, hogy rájátszon a színjátékra. - Valaki szabadítson ki !
- Megállj ! - intett oda egy teljesen elképedt vendégnek, a démon. - Ő itt az enyém ! - morgott, és nagyot harapott felé a levegőbe. - Még csak eszedbe se jusson ! - kiabált rá a vendégre, aki teljes értetlenségében bámult rájuk. A Hóhajú átdobta a vállán a nőt, majd jó nagyot csapott annak fenekére, és feldübörgött az iroda felé vezető lépcsőn, a félig elképedt, hangos hahotázásba átcsapó vendégsereglet szeme láttára. Berúgta a félig nyitott ajtót, majd belépve megvárta amíg a vállán átvetett nő becsapja maguk után.
- Na te rendetlen nőszemély, most megkapod ami neked jár. - húzott rá nagyot a nő fenekére. - Hová tetted a korbácsokat ?

Nem gondoltam volna, hogy ennek a játéknak valaha is vége lesz. Jozef, csak gratulálni tudok a férfivá válásodhoz, ne felejts el beugrani hogy koccintsunk a dologra. Sil téged is jó volt látni vérbeli csábdémonként, de közben mégis önmagad maradtál. Jó kis játék volt, jár nektek a 100 xp.