[Magánjáték] Johnny Wood& Crispin Shadowbane: Fegyverszünet

- Megint beszélsz itt hülyeségeket... Most komolyan, ennek mi értelme? - álltam fel a kényelmes tuskómról Armaros beszédét hallva.
~ Hidd el Johnny! Arra lesz neked a legjobb... - próbálta menteni a menthetetlent, mintha tényleg lett volna értelme annak, amit mondott.
- Mégis mi dolgom lehet egy helyen ahol semmi más nincsen, csak kövek? - vágtam vissza a fejemben lévő mélységinek, aki válaszul orrvérzéssel jutalmazott.
Letöröltem az orromat, majd pár megvető pillantás után (amit természetesen a levegőnek céloztam) elindultam a Kősivatag felé.
- Válaszokat akarok! - hördültem rá Armarosra, akit valószínűleg sikerült kellően megsértenem ahhoz, hogy ne válaszoljon. - Pff... Beszari...
~ Ne duzzogj már! - hangján kissé észre lehetett venni, hogy megsértődött, de nem nagyon. - Más mélységieknél ezért már régen halott lennél! Örülj, hogy nekem kicsi a kultista rendem és minden ember számít. De ha most nem hallgatsz végig, esküszöm, hogy megöllek. Tehát menj a Kősivatagba. Biztos, hogy sokat kell keresgélned, hogy megtaláld, de egyik hű követőm épített arra egy templomot nekem, mélyen a föld alatt. Ha oda eljutnál, nem kéne többet ilyen korhadt tuskókon ücsörögnöd.
A beszéde után nem volt kedvem vele vitatkozni, mivel az életem fontosabb a nem tetszésemnél. Azonnal elindultam a Kősivatag felé. Az úton nem történt semmi érdekes, gond nélkül odaértem. A sivatgban egyszercsak megpillantottam egy lyukat a földben, amiből egy férfi kiáltozott segítségért. Közelebb sétáltam a lyukhoz és belenéztem. Nem láttam benne semmit, eléggé mély volt ahhoz. De hirtelen hallottam, hogy alattam elkezdett repedezni a föld. Hiába kezdem a futni, beszakadt alattam. Az oldalamra estem, így egy kicsit megsérült a jobb karom. Ezzel azonban nem foglalkoztam annyira, mivel egy sötét tünde feküdt elöttem a köveken. Én pedig utálom a sötét tündéket egy múltbéli incidens óta, de éreztem, hogy ő még hasznos lesz a kijutást illetően.

- Ki...mi...hogy...? Áh, hagyjuk. Nem tudom, hogy ki vagy, de most egyelőre nem is érdekel. Amennyiben kiszabadítasz engem, és eljuttatsz a legközelebbi kijárathoz...még nem tudom, de majd valamit akkor kitalálunk. Alku?
Szó nélkül kezdtem lepakolni a köveket a férfiról, akit közben erősen néztem. Sajnos konstatálnom kellett, hogy ő bizony tényleg sötét tünde, így vissza kellett fognom magam, hogy ne hagyjam megrohadni a kövek alatt. A lényeg, hogy pár perc kemény munka után sikerült akkora lyukat túrnom a kövek között, hogy kifért rajta. Benyújtottam neki a kezem.
- Johnny Wood. Örvendek. - motyogtam undorodottan.
Nem volt túlzottan ínyemre, hogy egy sötét elf fogdossa a kezem, de az illem (és esetünkben a túlélés) fontosabb a személyes problémáimnál. Természetesen nem bírtam visszafogni magam, így egyszer azért csak beszóltam neki.
- De azt előre mondom, hogyha hozzám érsz a mocskos kezeddel, én nem tudom mit csinálok...
Ahogy befejeztem a mondatot átpillantottam a kőhalom felett. Egy kiszáradt folyó medre húzódott végig, ilyen mélyen. Tökéletes volt arra, hogy valaki a végére relytekhelyet építsen. Talán erre volt az, amit kerestem?

- Mit keres erre felé egy ilyen kényes, kulturált és jól öltözött úriember?
- Látom félre értettél... - ráztam a fejem. - A kosszal semmi bajom, annál inkább a mocskos sötét tünde testeddel. - poroltam le oldalamat, ami kissé vérzett, de semmi komoly.
Cynewulf elkezdett kutagodni a szakadt táskájában, ami mellé landolt. Nem haboztam sokáig, én is odaléptem, leguggoltam mellé és követeltem a részem.
- Megmentettem az életed. Hol a fizetség? - kérdeztem dühösen.
Azzal elkezdtem kutakodni a táskában. Nem volt benne víz. Pedig arra lett volna a legnagyobb szükségem... Szerencsére hoztam magammal, így azt kellett megkezdnem. Miután ittam pár kortyot segítőkész szemekkel néztem a kutakodó Cyne-ra.
- Kérsz? - nyújtottam felé a majdnem teli kulacsot.

Elvettem tőle az arannyal teli erszényt, és közben kuncogtam.
- Ugye ez nem olyan "varázszsák"? Egyszer már csúnyán átvertek egy olyannal, és az illető... Mondjuk úgy, hogy már nincs.
Szépen zsebre tettem a kis zsákot. Az ajánlatomat a vízre visszautasította, valami spórákra hagyadkozva, amik a levegőben vannak. Fúj. Remélem, az előbb nem nyeltem le párat. Mindegy... Az egészben a lényeges rész az volt, hogy most mindketten itt voltunk a semmi közepén egy lyukban, "dűneugrók" társaságában. Meg egy sötét tündéjében... Nem is tudom, melyik rosszabb.

- Te még is, milyen alaknak nézel? Becsületes úri ember vagyok!
Háborodtam fel Fakopáncs gyanúsítására...még hogy én meg a trükkök?! Hát még is...milyen jól kiismert engem. Hátborzongató. Mocskos kis elf, határozottan nem kedvelem. De legalább jó csalétek lesz a nem létező dűneugrók ellen. Legalábbis elvileg nem léteznek. Csak kitaláltam őket. Vagy még sem? Öhmm...nem vagyok benne annyira nagyon biztos.
- Nyugi, majd úgy is észre veszed, ha a spórák hatni kezdenek. Első lépésként néha úgy látod, mint ha elsötétülne a látásod egy pillanatra...
Fecsegem közben tárgyilagos hangnemben, s a meder falának támaszkodva indulok meg egyenesen előre, s arcomon próbálom elrejteni a gonoszkás vigyort, ahogy egy pillanatra a Dark Moon erejével elhomályosítom az egész környéket és megyek tovább úgy, mint ha mi sem történt volna.
- ...ha már elkezdődött ez a fázis - tehát amikor egy pillanatra elveszted a szemed fényét - az igazából már a második fázis jele. Ekkor már a spórák elkezdenek benned dolgozni és igazából perceken belül impotenciává fog fokozódni. Öt óra múlva már a vizelés is úgy fog fájni, mint ha parazsat szórtak volna a nadrágodba...de szerencsére veled nem ez a helyzet...hisz ugyan, mennyi esélye annak, hogy ilyen tüneteket produkálsz?

Dark Moon Egy pillanatra a bérgyilkos minden fényt kiolt maga körül, teljes sötétséget idézve elő. Nem tart tovább egy pislogás idejénél, de pont elég az ellenfelek megzavarására. 10 percenként használható.

Muszáj volt hangosan röhögnöm az agyatlan sötét tünde szánalmas próbálkozásán.
- Milyen elsötétülésről beszélsz te itt? Ellent mondasz saját magadnak! Az előbb mondtad: - kissé elmélyítettem a hangomat, majd vihorászva folytattam. - "Két nap múlva majd erős viszketés, és hólyagos sebek jelennek meg az ágyékod környékén, hisz az a legmelegebb testrésze a kétlábúaknak. Négy nap múlva nagy eséllyel le fog pottyanni. Szerencsére a selfek immunisak rá, velünk született méregellenállásunknak köszönhetően." Különben is, ez a sötétedés dolog... Láttam már valahol... Egy bérgyilkosnál... Jesszus, de megvágta akkor a hátam. Azért kíváncsi vagyok, honnan szereztél ilyen képességet.
Kicsit gondolkodtam azon, hogy a Dűneugrókat is megkérdőjelezzem-e, de kereskedőként nem igen jártam erre, tehát nem tudtam igaziak-e.

Kissé megrémült a férfi vallomásától, mivel kereskedőként az bérgyilkos csúnyán megsebesített, de ebben a helyzetben nem akartam veszteni a "becsületemből". Tehát valami frappáns megoldásra volt szükségem, amit a száraz vérnek köszönhetően sikerült kieszelnem. Ugyanis eszembe jutatta a sebet az oldalamon. Végig simítottam rajta a gyűrűmet.
- Csiribű csiribá! - legyintettem, mire a seb szépen begyógyult. - Nyugalom, tudok mást is... - azzal "előrántottam" a tüskémet a legnagyobb, öt centis méretében és a bérgyilkos szeméhez nyomtam, úgy, hogy ne bökjem ki, de lássa. - Figyelj, én nem akartam vitatkozni. Eléggé nagy probléma az, hogy itt ragadtunk a semmi közepén. Ha lenne eszed, most segítenél nekem kijutni, és akkor, talán megmaradna a szemed.

Név: Armaros pecsétje
Típus: Gyűrű
Leírás: Egy apró zöld köves ezüstgyűrű, ami képes két óránként egyszer egy kisebb sérülést teljesen begyógyítani a karakteren.

Név: Nyálkás tüske
Szint: 1
Ár: 1000
Leírás: Johnny az emberi alakban lévő tenyeréből képes egy csápot kinöveszteni, mely tüske ként funkcionál. Bár ez nem képes nagyobb sérüléseket okozni, mivel maximum 5cm hosszú lehet. (A méretét Johnny szabadon tudja megválasztani 1 és 5cm között.) A tüske, ha nem a kultista bőrével érintkezik, egy kis, a tüske méretétől függő átmérjű kör alakú felület nyálkássá válik az érintett pont körül 1 percre. (Értsd: 1cm tüske=1cm átmérőjű kör.) A nyálkás felületen az alap sebzés megduplázódik. Használat után 1 órát kell várni, hogy újra használható legyen.

Kissé fájt, mikor a falhoz vágott, de végtében semmilyen sérülést nem szenvedtem. Amikor megemlítette Hoshekh-et teljesen lebénultam.
- Hoshekh-et mondtál? - bámultam rá csodálkozva. - Abban a féregben még a mesterem sem bízik. Ha tehetném, kinyírnám.
Nem volt sok időm ecsetelni mi bajom Hoshekh-el, mivel valami vonítás szerű hangra lettünk figyelmesek. Ilyen mélyen pedig nincsenek farkasok. Ami azt jelenti, hogy a Dűneugrók igaziak.
- Van egy olyan érzésem, hogy még látni fogod az erőmet...

- Nekem pedig az a javaslatom, hogy te menj előre! - rivaltam rá a bérgyilkosra, aki közben valami löttyöt ivott. - Én nem kapok?
~ Johnny, szerintem nem jó ötlet ennek a férfinak a társasága. Bár most kénytelen leszel elviselni, utána kerüld! - szólalt meg Armaros nagyon komoly hangon.
A vonításokat egyre hangosabban hallottam. De már sokkal "tisztábbnak" tűntek, tehát már kezdtem biztos lenni abban, hogy a "Dűneugrók" nem valódiak, csak ennek az ocsmány, sötét lelkű, sötét alaknak a kreálmányai. Remélem, kiderül, hogy mégis léteznek és a saját beleibe ölik ezt a férfit.

Ahogy mentünk előre egyre sötétebb lett. Szerencsére hoztam magammal egy fáklyát, így nem zavart engem a sötétség, és gondolom Cynewulfot sem, mivel sötét elf volt. Az út egyre kanyargósabb lett, a vonítások pedig egyre hangosabbak.
- Mi szél hozott egy kultistát ide? - hangzott a kérdés a bérgyilkostól.
- Egy szentélyt keresek. Nem nagy cucc... És téged? - válaszoltam rebbenéstelen tekintettel.
A vonítások már nagyon hangosak voltak... Éreztem, hogy a következő sarkon már várnak azok a valamik. Ha szerencsém van, félnek a tűztől. Ha nem... Akkor csápot fognak vacsorázni.

Elolttotam a fáklyát, ahogy mondta. Nem túlzottan zavartattam magam etéren. Hátrébb húzódtam, és vártam, amíg ő megvizsgálja mi van odakint. Addig próbáltam "beizzítani" a szemeim, hogyha megtámadnának elűzzem velük a támadót. Eléggé izgultam. Azért milyen ciki lenne Armarosra nézve, hogy egy bérgyilkos elött leégetem... Most menni fog, érzem!

Izgatottan vártam mit cselekszik Cynewulf. A szívverésem egyre gyorsabb lett és nem bírtam ki, hogy ne nézzek ki a sarkon. Nagyon nem láttam semmit, mivel a fáklyámat eloltatta velem az a barom, de a sötétségben még így is kivehető volt az sárgán izzó szempár, ami egyrecsak közelített felénk. Aztán egyre többen lettek. Mellé társult pár kisebb (szám szerint négy) szempár, amik ugyanabban a színben pompáztak mint az alfáé. Nagyon nem tudtam, mit is kéne cselekednem. Ha csak úgy kirohanok és nekik esek, ez a gyökér bérgyilkos tuti végez velem hátulról. Párat léptem hátra rémülten, majd büszkeséggel a szívemben kiléptem a dögök elé. A szívem gyorsabban dobogott mint valaha. Éreztem a felelősséget a vállamon. Erősen belebámultam az alfa szemébe. Harci pózba dőlt. A többi fenevad követte. Bármelyik pillanatban nekem ugorhatott volna mind az öt, de szerencsére megtaláltam a szemkontaktust az alfával. Nyüszíteni kezdett, majd elrohant. Ki, egyenesen a friss levegőre. A többi dög követte. Szét futottak a végeláthatatlan Kősivatagon, én pedig tisztán megúsztam a balhét.

Név: Blick auf Wahnsinn / Pillantás az őrületbe
Szint: 2.
Ár: 1500 váltó
Leírás: A megszállott tekintetén keresztül bepillantást enged a mélységi elméjének őrületébe, így 10 másodpercig vagy ameddig a szemkontaktus tart bárki, aki a szemébe néz zagyva motyogást és erős félelmet fog érezni.

- Nem tudom, hogy mivel trükköztél, de sokáig nem fogja őket vissza tartani, abban biztos lehetsz. - hangzott a kérdés a bérgyilkos szájából a trükköm láttán.
- Hidd el, nem fognak vissza jönni... - meredtem a nyíláson keresztül a Kősivatag végtelennek tűnő kőtengerére.
- Estére itt maradunk, a zárt térben. Bár eléggé huzatos, de még mindig jobb, mint a nyílt terepen. Addig még van egy-két óránk.Tehát egy szentélyt keresel...a gazdád utasítására? - értetlenkedett tovább a sötét tünde.
- Igen. A gazdám utasítására. Ami pedig az éjszakát illeti... Van még pár óránk, felmérhetnénk mégis hol vagyunk a semmi közepén belül.