[Magánjáték] Déli rege

A grófnő az egyik bástyáról szemléli a nedves rózsaillatú tájat. Hangulatosnak találja, s a hideg sosem bántotta annyira, mint egyeseket, így a hűvös, borús időből inkább a sötétség az, ami zavarja. Karjaiban egy apró csomag, egyelőre nyugodt, s ő hálás minden csendes másodpercért. A kisfiú fejét már gazdagon borítják a sötét fürtök. Kitől örökölte, lehetetlen tudni, hisz mindkét szülője haja sötét volt. Bőre halovány, de a friss levegőtől élénk pirosodás látható a kis orcáin. Vámpír. Átkos. Akárcsak ő. hogy másban is hasonlít-e rá, később kiderül. Hosszasan, elgondolkozva nézi az arcát, mint oly sokszor, s már észre sem veszi, hogy mit dúdol, de folyamatosan dúdol. Attól tart, ha abbahagyná, a kicsi éles sírással adná a tudtára, hogy valami hiányzik.
Maria, egy húsz év körüli leány közeledik egy kis kamaszfiúval együtt, aki láthatóan a kezében tartott, fából faragott szerkezetet szemléli, sokkal inkább, mint a környezetét, így ahogy jönnek föl a lépcsőn, többször majdnem elbotlik. Ugyanakkor követi a nőt, mintha tudná, hogy ezt kell tennie, nem túl sok ellenszenvvel, de nem is túl sok lelkesedéssel.
Ahogy a fiú meglátja Wilhelmina karjaiban a gyereket, megmerevedik és merően ránéz. Mina próbál kedvesen visszatekinteni rá.
- Szia, Dennis. Mi az ott nálad? - pillant rá a faragott fa... állatra? Szörnyre? Nem biztos benne, mi az, nem tudja elkülöníteni a fejet, törzset és lábakat teljes mértékben.
A fiú szokása szerint nem felel, csak kinyújtja a nyelvét a Mina kezében tartott köteg felé.
- Hogy viselkedsz, te kölyök? - kérdi Maria felháborodottan, s szégyenlősen, hisz nyilván ki nem állhatja, ha az úrnővel így viselkedik az a gyerek... akármit csinálnak, lehetetlen megzabolázni, s lehetetlen rávenni, hogy szóljon, amikor kérdezik. A legtöbbeknek legalábbis. Maria keze már ösztönösen rándul, megfelelne, megrendszabályozná a gyereket, ám Mina hangja félbeszakítja a mozdulatot.
- Maria!... Volnál oly szíves levinni Dennist az udvarba sétálni?
- Természetesen, úrnőm.
Maria megpróbálja kézen fogni a gyereket, de ő határozottan elutasítja ezt. Ugyanakkor elindul lefelé a lépcsőn, az udvar felé, morcosan magához szorítva a kis játékszert.
Mina felsóhajt. Sebastian mocorogni kezd a karjaiban. Puszit nyom az orrára, és éppen megnyugodna, amikor olyan hangokat hall, melyek kétségkívül egy közeledő fogatot jeleznek.
Talán Damien visszatért Hellenburgból?
Ki más is lenne? Épp ideje, hogy megérkezzen.
Nem is tér vissza a szobájába hát, hanem úgy, ahogy van, Sebastianal a kezében siet keresztül a folyosókon, a kastély elé, ahol is rájön, hogy ez a fogat nem az a fogat.
Szeme ugrál az idegenek között, ösztönösen is magához húzza a kisbabát még jobban. Ám az egyikük nem idegen. Oswald von Bertold.
Elvörösödik.
- Üdvözlöm Önöket, uraim. H-ha megbocsátanak, néhány perc, és állok a rendelkezésükre. Elnézést, nem számítottam az érkezésükre...
Elnézéskérően elmosolyodik, majd ha nem állítják meg, siet is hálókörlete felé. Útközben ismét találkozik két szobalánnyal, akik minden alkalommal megkérdezik, ne fektessék-e le Sebastiant, amikor látják, hogy az úrnő siet. Most is ez történik és most is, ahogy mindig, visszautasítja őket. Így is túl sok mindenkivel van körülvéve nap mint nap a fia.
A pár percből kicsit több lesz, hisz az elaltatás nem a legegyszerűbb feladat, s Mina próbál minden erejével nyugodtnak tűnni, amikor szíve igencsak hevesen dobog.
Mit akarhat ez a delegáció? Talán von Bertold hozta a barátait is az emlegetett lakomára, amelyre meghívták? Nem valószínű.
Megigazgatja a ruháját, haját, de nem öltözik át. Most nem. Laza, hosszú halványpiros ruhában van, s udvariasan és némileg összeszedettebben lép kis ismét a kastély elé.

Tudja, mit várnak el tőle, így hát kinyújtja a kezét, s halvány mosollyal fogadja a kézcsókot.
- Nem, ő jelenleg nem tartózkodik itt. Különleges árubeszerző körúton van Hellenburgban.
Milyen szépen körül lehet írni a ritka és egyedi termékek bevásárlását...
- Rövidesen vissza kellene érnie. Úgy sejtem, legfeljebb egy fél óra.
Azazhogy már egy órája is itt lehetett volna, de most már igazán jöhetne. A vendégeknek viszont nem szükséges értesülniük az aggodalmáról.
Úgysem történt vele semmi. Nem történhetett. Csak talán sokat válogat.
Sajnálatos módon az etikett kevéssé engedi meg, hogy Mina itt és most kivallassa a különítményt érkezésük céljáról, pedig roppant szívesen megtenné. Kénytelen előbb beinvitálni őket. Gyanakodna, ha nem egy egyházi különítményről lenne szó, és az egyik tag nem egy ismerőse volna. Így valószínűnek tartja, hogy nincs semmiféle hátsó szándékuk. Egyébként is, vannak őrök. Ő pedig egy Nachtraben-mágus. Erre emlékeznie kell még kissé megfáradt jelenleg-anyukaként is.
- Kérem, fáradjanak beljebb.
Ha megteszik, elvezeti őket a balra található konyha s étkezőhelyiség, valamint előrébb a mindkét oldalon fellelhető vendégszobák mellett, majd jobbra egy nagyobbacska ajtón nyit be, s engedi előre az urakat. A szoba nagyjából egy tárgyalóterem és egy vendégszoba keveréke, ágy nincs, ellenben egy hosszú faasztal helyezkedik el középen számos székkel, eléggel ahhoz, hogy egy nagyobb csapat is ülésezzen itt akár. A támla hajlított mintás, már-már majdnem ki lehet belőle olvasni növényszerű rajzolatokat, az ülőkét bordó bársonyszerű szövet borítja. Akárhányszor Mina rápillant, elfogja a büszkeség és szégyen vegyes érzete. Mostanában, amikor ezeket a bútorokat szemléli, felidézi Crispin szavait, aki becsmérlően oktatta ki arról, mire is költi a pénzét.
Részben természetesen igaza volt.
Talán teljesen igaza volt.
Nagy levegőt vesz. Ennek itt most nincs helye.
Ha az érkezők elfoglalják helyüket az asztalnál, addig ő odaint egy leányzót és kérvényez valamiféle ihatót nekik.
- De milyet, úrnőm?
- A legutóbbi borszállítmányból... csak... válassz egyet, kérlek.
A lány - Gerda, ugrik be a neve - pislog párat, majd bólint és eltűnik. Mina pedig belép s helyet foglal a szobához közelebbi asztalfőn.
- Hamarosan érkezik egy kis frissítő. Kérem, elmondanák, mi ügyben jöttek? - néz sorban végig a férfiakon, felvonva a szemöldökét, s kissé megnyugszik, amikor Oswaldhoz ér a tekintete.

Gyakorlottan és szakavatottan adja elő neki a férfi az információkat. Mina rezdületlenül tartja az arcát, szemöldökét enyhén felemeli, érdeklődően. Nem engedi, hogy aggódó ráncok jelenjenek meg a homlokán.
Az egyház megbízása. Milyen ügyei voltak az Egyházzal? Nem sok. Amelybe a legutóbb belekeveredett, az... annak nem lett folytatása, szerencsére. El is felejtette azokat a borzasztó napokat, mikor még nagy hassal rohangált végig Hellenburg utcáin. De hisz nem tett akkor semmi rosszat. Nem tett. Hacsak...
Szerencsére rajta nem nagyon látszik, ha sápad...
Eretnekség.
Őszinte meglepetéssel kerekednek el a szemei.
Ennek százféle fajtája lehet. Minden bizonnyal több is. Végigfuttatja magában, érkezett-e bármiféle hír, amely alátámasztaná ezt. De sajnos nincs módja tudni. Gelbblume felől régóta nem érkezik más, csak csend. A termelés jól működik, botrányokról nem hallani, a falu békésnek bizonyult az elmúlt időkben. Így az eretnekség híre meglehetősen... aggasztó.
A férfi kimért, hivatalos szavaitól megborzong. Bármi is történt viszont, nem az ő hibája.
Lassan nyújtja ki ujjait az asztalon fekvő papírért.
- Megtudhatom, hogyan zajlana ez a vizsgálat? - kérdi, ahogy fölveszi a levelet s gondosan végigfutja a sorokat. A levél alján a pecsét, kétségkívül nem hamisítvány, nem csalás, nem ámítás. A szöveg hosszabban és kevésbé érthetően fejti ki, amit a lelkész az imént mondott. A dolog tehát valóság.

Nem teljesen bízik von Ullmann mosolyában. Nem a férfi őszinteségében kételkedik, sokkal inkább abban, hogy a vérontást elkerülni olyan egyszerű volna. Persze a kívánsága pontosan ez, ezért ő is felölt egy mosolyt és bólint.
- Természetesen, ez lenne az ideális.
Elgondolkozik kissé, megköszörüli a torkát. Figyel rá, hogy homlokán ne jelenjenek meg ráncok. Vajon a tény, hogy a férfi ennyire hangsúlyozza a diszkréciót, azt jelzi, hogy tényleg szeretné elkerülni az erőszakot, vagy épp az ellenkezőjét? Nem tudja, ennyiből nem tudja megállapítani. Damien mindig is jobb volt a kevés szóból való értésből, azonban ő nem érkezett haza. Egyébként sem várhat rá, hogy megoldja a dolgot.
- Pontosan mit jelentene ez a vizsgálat? Nem vagyok éppen a... szakértője ezeknek a csoportoknak, ehhez Ön nyilván jobban ért, mint jómagam. Úgy véli, meg lehet változtatni a felfogásokat és rávilágítani, hogy... a közösségük érdekében gondolják meg a nézeteik hangoztatását? - kérdi finoman, s várakozóan tekint von Ullmannra. Valamiért viszket a tenyere arra a gondolatra, hogy mindez a felülvizsgálat nélküle történjék. Talán csak paranoiás.

Küzd az ellen, hogy látványosan megborzongjon. A férfi szavai apró, hideg cseppekként kúsznak át a bőrén. Mindent megtesz, hogy visszaálljon a rend. Mindezt némi...
Sokadjára vesz mély levegőt az orrán keresztül s lassan fújja ki.
- Kíváncsivá tett. Amint időm engedi, fontosnak tartok egy személyes beszélgetést Gelbblume vallási vezetőjével. Elengedhetetlen, hogy felmérjük, mennyire... ártalmasak ezek a tanok. Eddig a falu - a Csillagtalan Éjszaka utáni vadak és esetleges fosztogatók támadásait leszámítva - békében élt, és ezt nagyra értékelem. - jegyzi meg, remélve, hogy kellően finoman adott hangot álláspontjának.
Pontosabban azt reméli, hogy sikerült hangot adnia álláspontjának. A finomság sokadlagos szempont, mikor az emberei életéről van szó.
Mennyi probléma tud születni abból, hogyan néznek ugyanarra az Úrra. Ezzel kapcsolatban egész biztosan el tudna órákig beszélgetni például egy nefilimmel. Egy sincs azonban a környéken, és kétséges, hogy jelenlétük segítene-e Gelbblume bántatlanságának megőrzésében...

Egyházunk java. Hát persze. Kérdés, hogy az mennyire az én javam. Illetve... dehogy az enyém. Az ottani embereké.
Van valami ebben az emberben, ami borzasztóan aggasztó, ezért nem szívesen engedné útjára a faluba vigyázatlanul. De mégis hogy oldhatná meg, hogy tudja, mi történik, anélkül, hogy úgy tűnjön, mint aki fél a saját árnyékától? Netán nem bízik az egyházban? A tény, hogy még vámpír is, erősíthetné ez utóbbi feltételezést. Sosem szűnnek meg a pletykák és furcsálló megjegyzések ezzel kapcsolatban. Szerencse, hogy eddig nem történt semmi, ami kompromittálta volna a helyzetüket.
Persze ha ez megszűnne, megszűnne vele a felelősség is... néha megfordul a fejében ez a gondolat, de pusztán menekvés lenne.
- Látogassa hát meg a falut. Itt leszek, a kastélyban megtalálnak, üzenjenek bármelyik alkalmazottal. Várom az eredményeket a visitatio után.
Megkísérel egy udvarias mosolyt.
Egy kósza pillanatig megfordul a fejében, hogy küldeni kellene a férfi után valakit, hogy ellenőrizze, mi történik. Ám ezt nyilván nem fogja megtenni. Ez már valóban paranoia. Nem hagyatkozhat csak a belső megérzéseire... melyek jelenleg pusztán annyit csinálnak, hogy figyelmeztetik. Ám most... mindössze ennyi idővel Sebastian születése után nem teljesen biztos, hogy hagyatkozhat rájuk és bízhat bennük...
Damien visszaérhetne már.