Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Esroniel von Himmelreich

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 44


Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Alicia Zharis on Szomb. Május 21, 2016 10:36 am

- ...szóval Modgudr megidézett egy élőholtat. Böszme nagydarab volt, és baromi félelmetes, én mondom! Így ekkora volt! - tárja szélesre két karját, mutatva a hatalmas méreteket. - Ilda pedig felrohant a fára, szájában a könyv, kezében a fegyverei, és azzal fenyegetőzött, hogy beledobja a mocsárba, ha nem veszi le a maszkját! - kacag kicsorduló könnyekkel. - Ekkor Modgudr megidézett még négyet és nekiállt kivágni a fát! - meséli a humoros történetet, mely talán régi krónikák közt veszhetett el.
Az út alatt főként a démon mesélt, melyet Alicia végig egy halvány mosollyal fogadott, hol mellette, hol mögötte haladva, mikor milyen széles volt az ösvény. Különös neki, hogy olyan hatalmas személyekről esik most szó, akikről aligha hallott, pedig kellett volna. Csak hát... Bizonyára minden elveszett velük kapcsolatban, és az utolsó forrás, ami még élteti ezen régmúlt harcosok hírét, az maga Yrsil. Vajon hány éves lehet? Mert ha mostanság múltak volna ki ezek a személyek, arról értesült volna, ebből adódóan pedig a démon sem feltétlen lehet olyan idős. Viszont így... Talán valamikor születése előtt történhetett mindez, még talán szülei gyerekkora előttről származik a szórakoztató mese - mely igazából valóság. Nem tudná eldönteni, viszont nem is akar rákérdezni, tekintve, hogy a múlt egy elég érzékeny dolog. Ő se szeretné, ha olyan kérdésekkel fordulnának hozzá, amelyek a régi eseményekről követelőznének részletesebben. Ő csak... Nem akar róla beszélni. Szégyelli, mélységesen.
- Meglehetősen szórakoztató életed lehetett velük - jegyzi meg, csak hogy valami mást is reagáljon az ezüsthajú férfi mögött haladva, ne csak bólogasson és finoman mosolyogjon. Voile természetesen biztos távolságban röpül a magasban, itt-ott leszállva egy-egy ágra, egészen addig várakozva, míg a páros nem jár előtte méterekkel. Utána ismételten szárnyra kap, némileg megelőzi őket, majd ismét vár addig, ameddig szükséges.
Alicia kissé eltűnődik az elhangzottakon. Démon... Nekik, amíg valaki meg nem öli őket, gyakorlatilag örök életük van, és az ezüstös nagyok sok mindenen mehetett keresztül. Lánya is van... Örökbefogadta volna? Tényleg, róla jobb lenne többet megtudni.
- Egyébként... Ki is tulajdonképpen a lányod? Én azt hallottam, hogy egy keresztes a beteg, aki... Logikusan következtetve... "rokonod", de ez hogy lehetséges? - érdeklődik, ezzel gyökeresen megváltoztatva a beszélgetés menetét. - Csak mert... Északon nem kifejezetten tűrik meg a hozzánk hasonlóakat, és démon-egyházi kapcsolatról még nem hallottam - teszi fel a kijelentésbe burkolt kérdést. Kíváncsi arra, mégis hogy alakult ez ki közöttük, hogy ilyen valóban létezik-e, mivel... Ha kiderülne róla, hogy egy nekromanta, azonnal jönne az inkvizíció, hogy kifaggassa, majd máglyára vesse, a démonoknál hasonló a procedúra. Erre gondolva egyszerűen lehetetlen, hogy ilyen létezzen, bár ha úgy veszi, hogy Astonienhez hasonló alakok vannak a hívők közt... Talán annyira nem kéne meglepőnek lennie. Mindenesetre azért érdekli, mert mégiscsak egy, az egyháziak szemszögéből levadászandó egyednek minősül átmeneti társa.
Nem tudná eldönteni, hogy minden szava igazságot takar-e, viszont a férfi mellett szól, hogy megmentette Aliciát. Ha a személyisége, amit mutat, az valóban olyan, akkor meg oka se lehet hazudozni - nem mint neki. Rossz, ezt elismeri, viszont nélküle, valamint a hidegség elhagyásával nem feltétlen élné túl a körülötte zajló eseményeket.
avatar
Alicia Zharis
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2015. Dec. 28.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ahol élőholtat látsz

Karakter információ
Kaszt: Halálhírnök
Szint: 7.
Tapasztalat:
6500/7500  (6500/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Vas. Május 22, 2016 8:39 pm

- Meglehetősen szórakoztató életed lehetett velük. - jegyzi meg a nekromanta, egyben megölve minden élvezetet a mesélésben, persze önhibáján kívül. Nem, nem tehetett, róla legalábbis, nem úgy ahogyan az értékelhető mivoltában látható volt. Elkomorodtam, és elgondolkoztam egyetlen pillanatra. Miért is mesélek neki ennyire felelőtlenül, és könnyedén ? Nem neki mesélsz. Magadnak. Tudni akarod, hogy emlékszel-e még. Tudni akarod, hogy nem felejtetted el őket, és tudni, hogy örökké élni fognak az emlékeidben. Ez nekik nem számít már, csak nekünk, hátrahagyottaknak. Ahogy fél szemmel a nekromantára néztem, láttam hogy számára sem lehet ismeretlen ez. Tartózkodó, és még erős fellépése ellenére is félénk...bizonyára sötét múltat hordozhat a szívében. Ki lehet ő valójában ? Honnan jöhetett ? Mit keres itt ? Szereti a rókákat ? Kérdeznék, kíváncsi vagyok. Kérdeznék, mert érdekel. Ám a merengésemet egy váratlan kérdés szakítja meg.
- Egyébként... Ki is tulajdonképpen a lányod? Én azt hallottam, hogy egy keresztes a beteg, aki... Logikusan következtetve... "rokonod", de ez hogy lehetséges? - kérdezi emlékeztetve engem arra, hogy igazából önkívületen kéne lennem az aggódástól, arra hogy amiért megmentettem fontos időt veszítettem, és arra hogy legalább a gyors úton próbálok eljutni a kétségbeesésem mélyére. - Csak mert... Északon nem kifejezetten tűrik meg a hozzánk hasonlóakat, és démon-egyházi kapcsolatról még nem hallottam - folytatja a kérdezősködést. Teljesen jogos a kérdése, néha még én magam is megkérdezem én saját magamat.
- Mika a nevelt lányom. - válaszoltam könnyedén, miközben a vékony ösvényen egyensúlyoztam. - Régi történet, már vagy húsz éves...némileg több is. Annakidején még az anyját nevelgettem, és nem volt szívem ott hagyni a megárvult gyermeket. Így hát felneveltem őt is, ''csak'' húsz évembe telt. - fogtam rövidre. Húsz év. Vajon az mennyi idő lehet egy ember, vagy egy tünde számára ? Nekem annyi mint néhány nap. A következő fordulónál egy mocsárba dőlt fát pillantottam meg, amelyre könnyedén felfutottam, miközben körbekutattam, hogy meggyőződjek a következő letérő közelségétől. Lenéztem Aliciára és megnyugtatásul elmagyaráztam a félreértést.
- Az, hogy híres keresztes, marhaság. Ha akarna se tudna ártani neked, márpedig ha megpróbálná, hát... - nevettem el magam, miközben kezemmel megmutattam hogy nyomnák egy barackot a lányom feje búbjára - Bár ahogy elnézem nem vagy éppen az a védtelen fajta, nemigaz ? - böktem újdonsült társam felé, majd a fa végéről kecsesen az ösvényre ugrottam, kis híján fejest bukva a túloldalba. Még idejében sikerül kiegyenesúlyoznom magam, hogy ne essek előre, és úgy mintha mi sem történt volna, intettem hogy kövessen. Már csak az kellene hogy beleessek és haza keljen másznom váltóruháért.
- Neked van történeted ? - kérdeztem, egykedvűen miközben a négykézlábra ereszkedtem, hogy átférjek a egy hatalmas gyökér alatt. - Mármint nem kitalált marhaságra vagyok kíváncsi... - folytatom, majd kikászálódok a túloldalon - A hallgatásod is egy történet...erre, erre gyere.
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Alicia Zharis on Kedd Május 24, 2016 6:29 am

Nem is tévedett sokat. Korábbi sejtése helyesnek bizonyult, miszerint az a bizonyos keresztes nem vérrokon, bár... Egy démonnak lehet olyanja? Legjobb tudása szerint valamikor még ők is éltek, volt családjuk, voltak barátaik - volt rendes életük, amelyet talán még ilyen torz teremtményekként is folytatni kívánhatnak, így esélyes, hogy még vannak hozzátartozóik. Mondjuk a 'nevelt' elhangzásával kizárható a rokon, bár... Jobban átgondolva csak akkor, ha nem kezdett családfakutatásba, és nem derítette ki, hogy egyértelműen nem egy hozzátartozója. Bizonyára nehéz ezeket kideríteni, de biztosan nem lehetetlen felkutatni a családtagokat, de... Hogyan is lehet ilyesmi? Kellenének az életükből emlékek, kellene egy név, amire emlékezhetnek, de ha még az sincs? Lehet, sose derül ki, kik is voltak annak idején valójában, és nem tudná eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem.
A vékony ösvényen óvatosan közlekedik, az Alicián lévő súlyos szöveteken a mocsár megszáradt sara némileg nehezebbé teszi a járást. Egy futó gondolat erejéig még az is felmerül benne, hogy amint megérkezik egy fogadóba, azonnal megmosakszik, de hogyan is fog ez zajlani? Nem mindenhol van erre lehetősége, anyagilag sem biztos, hogy futná ilyen luxusra, márpedig meg kéne szabadulnia ettől a sok mocsoktól, így mégsem mehet akárhova.
Húsz év... Az már egy emberöltő fele. Akkoriban ő még anyja szoknyája mögé bújt állandóan, mert félt mindentől és mindenkitől. Nincs abból az időből egyetlen emléke sem, elvégre nagyon kicsi volt még, így csupán csak az elmondottaknak hihet - ezt pedig előszeretettel hozták fel neki egy időben. Milyen szép is volt... Nebelwald, ködös otthona, szerető családja... Kár, hogy minden pár hét alatt veszett el, és bár lenne lehetősége ismét az állandó félhomályban lévő rengeteget járni, egyszerűen nem tudja magát rávenni. Nem is fogja tudni, hacsak nem lesz rákényszerítve, hogy ellátogasson oda. Fél attól, hogy valakivel találkozik, aki a falujából származik, hogy valaki pont arra a vidékre keveredett az elmúlt tíz év alatt, ahol ő pont jár. Végül is... Megtörténhet. Mint ahogy az is, hogy a szülei nem bírták elviselni a tragédiákkal teli helyet, és jobbnak látták, ha továbbállnak, ha a felejtés ízét akarták érezni. Ebben azonban kételkedik: ilyen súlyos veszteséget aligha lehet elveszíteni pusztán a környezet megváltoztatásával, de tény, némileg megkönnyítheti. Azonban mégiscsak egy ikerpárt veszítettek el szinte pillanatok alatt, akiknek egyikéből ráadásul még gyilkos is lett, elvégre... Egyértelmű, hogy ő ölte meg azt a lányt, nem? Senki más nem tett volna olyat. Senki, csak ő, ő, a szégyen.
Olyan könnyedén beszél arról a rengeteg évről, bár démonként talán nem nehéz. Elvégre amíg nem ölik meg, amíg nem találnak rá, amíg nem lelik meg a megváltást, gyakorlatilag az örökkévalóságig élhetnek. Első elképzelésre egészen kellemes lehet, de belegondolva, mi lenne, ha holdpapként gondolkodna ezen... Egyáltalán nem látná fényesnek ezt. Meg ha most válna valamilyen úton-módon bukottá (még ennél is nagyobbá), az elméjében lévő üresség nem engedné, hogy folytassa az Azrael kardja utáni keresést, mert amúgy nem érdekelné. Teljesen hidegen hagyná a hatalom, bár... Még az is lehet, azért akarná magának a kardot, hogy visszaszerezze az emlékeit. Csak aztán... Ha lehet még egy kívánsága, akkor hozná vissza Freyát. Utána meg... Ismét halandóvá tenné magát, hogy együtt öregedjenek meg? Megannyi percet, órát el lehetne pocsékolni arra, hogy ezt fejtegesse saját magában, viszont be kell vallania: jó téma.
A kidőlt fánál ugyan jobb átkelési helyet szeretett volna találni, de nem panaszkodik - nincs oka rá. Ügyetlenkedve lépdel a mocsár levegőjének nedvességétől átázott kérgen, lehetőség szerint nem lecsúszva róla. Néhány bizonytalan perc után szerencsésen jut át, azonban volt pár alkalom, amikor úgy tűnt, ismét kedve szottyan megmártózni az ingoványosban, és csak az mentette meg, hogy az utolsó pillanatban visszarántotta magát.
Halványan elmosolyodik, ahogy meghallja Yrsil nevetését. Akárhányszor megkörnyékezik a nekromantát a múlt árnyai, minduntalan elkomorul, és csak most térnek vissza arcára azok a finom, barátságos vonások.
- Nos, ezt nem tudom memondani. Valaki könnyűszerrel legyőzne engem, valakit pedig én tennék el láb alól pillanatok alatt - ad aztán diplomatikus választ, majd társát követve lassan leereszkedik ő is az ösvényre, ami, akármilyen furcsa is, valahogy sokkal nagyobb biztonságot ad neki, mint a fa, amely lényegesen szilárdabb az iszapos útnál, a gyökerek közti átvergődésnél pedig fájdalmasan pillant az égre. Érti, miért nem jártak sose erre akkoriban.
Megállja, hogy kelletlenül felsóhajtson, és inkább követi Yrsil példáját: leereszkedik, és úgy halad tovább, igyekezve nem lemaradni, nehogy leszakadjon tőle, majd érkezik a kérdés. Története...? Sok keserű emléke van, de ezek megosztását nem tartja feltétlen okos ötletnek. Ha lenne egyetlen vidám dolog is az életében, akkor azt megosztaná, így viszont... Túl megkeseredett.
Halvány, kesernyés mosoly fut végig arcán egy pillanatra.
Kiér a gyökerek közül, majd felegyenesedik. Ösztönösen végigsimít ruháján, mire keze csupa piszok lesz, és nem sok híja van annak, hogy tegyen pár illetlen megjegyzést vagy szitkot.
- Nincsen sok minden, amit megoszthatnék. Amit... - Amit úgy mondhatna el, hogy nem sajdul bele a lelke is. - Ami mögöttem van, az egy halom átok és szerencsétlenség. A legutóbbi jó és már-már egyetlennek számító, ami történt velem, az Voile hozzám kerülése - keresi tekintetével a madarat, és hamar meg is pillantja. Fölöttük suhan el, nem sokkal utána pedig az egyik ágra telepszik, tollazatát némileg felborzolja. Talán még mindig rázza a hideg az ezüsthajútól? Szinte nevetnie kell az elképzelésre.
- Még egy vadásztól kaptam nem túl régen - mondja pár másodperc után, melyet madarának csodálására szán. - Ködös nap volt, mikor találkoztam vele, és nem a legveszélytelenebb: a szó legszorosabb értelmében egymásba futottunk. Ő rohant, megragadta a kezem, és már rángatott is odébb, kis híján a földön kötöttem ki - meséli vidám, nosztalgikusan. - Mint kiderült, éppen egy medve üldözte, de hogy hogy történhetett ez...? Nem kicsit ronthatta el a vadászatot - kuncog halkan, fojtottan. - Mindenesetre sikerült leteríteni a bestiát, én meg maradtam tanoncnak nála addig, míg másik baglyát nem tudtam kezelni. - Nem sok történet van a tarsolyában, amit meg tudna osztani csak úgy, mindenféle visszakozás nélkül. Ez az egyik, amiről könnyedén ejt szót.
avatar
Alicia Zharis
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2015. Dec. 28.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ahol élőholtat látsz

Karakter információ
Kaszt: Halálhírnök
Szint: 7.
Tapasztalat:
6500/7500  (6500/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Kedd Május 24, 2016 4:31 pm

- Bocsánat, nem akartam felhánytorgatni a múltat. - morgom az orrom alatt, majd eltűnődve nézem a baglyot miközben Alicia a történetéről mesél. Nem valami okos madár az biztos. Viszont legalább mesélt valamit, és nem hinném hogy hazudott. Ezt tisztelem benne. Felnézek a fán üldögélő madárra, és látom hogy rám néz. Egyenesen a szemembe. Kivillantom a vigyorom és rákacsintok, melytől azonnal továbbáll. Őszintén bevallva, a helyében én sem lennék kartávolságban, gazdi ide, vagy oda. Bármi más kondérban végezte volna Mika tápáláló levesének. Ahogyan a nekromantára nézek, látom a hangját. Gyönyörű világoskék, akár a kellemes melegben úszó bárányfelhők mögötti égbolt. Erős nosztalgia árad belőle, láthatóan vidáman meséli a történetet. Jó tudni hogy a sok rossz mögött akad némi jó is a múltjában. Jó ? Vajon miből áll egy nekromanta élete ? Egész életemben csupán egyetlen nekromantát kedveltem, de ő már a földben nyugszik. Mégis...mi jó van azoknak az életében akik a holtakkal játszanak ? Talán ezért ilyen gyönyörű ez a szín. Az emberek hangszíne változó, legtöbbször két dolgot foglal magában. Az érzéseiket, és a vágyaikat. A kimondott szavaknak ereje van, nagyobb ereje mint egy kilőt nyílvesszőnek.
- Valóban vicces eset lehetett. - nevetek rá - A hangod gyönyörű égszínkékje pedig kellemes nosztalgiát ébreszt az emberben. - válaszolp, vidáman. Elfordulok tőle, majd óvatosan megindulok az ösvényen. - Innentől haladjunk óvatosabban, most haladunk túl a mocsár civilizált részén.
Valóban alig néhány lépés, és mintha eg teljesen másik világba léptem volna át. A terület sötétebb ridegebb és kietlenebbé vált. A bokrok és a növények erősebben összenőttek, tövisbokrok, és rovarokhadak és elrettentő bűz terített el minket. Pedig alig néhány lépés volt. A mocsár ezen része rendkívül veszélyes, rettenetes nehéz rajta járni, főként az olyannak aki ritkán jár erre. Bár, néha még a tapasztalt vadonjáró is könnyen elvész itt. A mocsárból egyetlen dolog árad. Maga a halál. Talán ezért ez sok nekromanta kedvenc rejtekhelye.
- Érdekes egy történet volt. Mond csak... - kezdek bele ám egy erős, jellegzetes szag csapja meg az orromat. A mocsár émelyítő bűzén keresztül is erősen érzem. Rothadás, messze a távolban mégis elég közel hogy elterjedjen ez a szag. Ahogyan beleszippantok a levegőbe, émelyegni kezdek, köpni támadnak kedvem. Leguggolok a földre, intve a másiknak is, hogy tegyen hasonlóképp, mikor a láp felől Jörmüngandot látom felém csúszni. Gyorsan és ügyesen mozog át a láp néhány éppenhogy száraz csizmasarok széles ösvényén. Odacsúszik a lábamhoz, alázatosan elémtekeredik. Valami van előttünk, ez nyilvánvaló. Ha pedig ő nem csúszott át rajta, akkor veszélyes lehet. Az ösvény amely előre vezet két felé ágazik. Tisztán emlékszem, hogy balra kell mennem, azon az úton még innen is jól kivehető csizmanyomok látszanak. Megpiszkálom társam vállát, majd a nyomokra mutatok. Akárki is járt erre, ügyesen tönkrevágta a járható ösvényt. Ráadásul szándékosan.
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Alicia Zharis on Csüt. Május 26, 2016 5:51 pm

Amíg nem erőlteti, addig nincsen gond. Amíg nem keresi az összefüggéseket, amelyek rettentően mélyre gyökereznek, addig nem lesz baj. Amíg nem kíváncsiskodik a kelleténél jobban, addig nem fog ellenségesen fellépni. Addig rendben van minden.
Amikor Voile felröppen a magasba, továbbszállva egy másik ágra, Yrsil felé fordul, és finoman, rosszallóan megrázza a fejét. Bizonyára nem lesznek túl nagy cimborák a madárral, bár maga a bagoly nem épp arról híres, hogy olyan könnyedén elfogadna bárkit is. Ebben is nagyon hasonlítanak. Alicia sem egy olyan alak, aki csak úgy valakit a közelébe engedne, valamint feltétlen bizalommal fordulna hozzá. Túl sok keserűséget tapasztalt ahhoz, és maga Voile is bőven eleget élt már át ahhoz, hogy jogosan feltételezze: jelenlegi gazdája is bánthatja a későbbiek folyamán.
Az ezüsthajú társul a nevetésben, majd amikor a nekromanta hangjának színére terelődik a szó, a nő enyhe meglepettséggel fordul felé. Égszínkék? Ilyesmit hogy lehet megállapítani? Vagy csak úgy mond valamit, hátha elvarázsolhatja ezekkel? Na meg... Kellemes nosztalgia? Furcsa ez, már-már boszorkányságnak mondható, de pont ő akarná ezzel vádolni? Ő, akit már csak azért kéne máglyára vetni, mert megszületett?
- Olyan, mintha azt akarnád mondani, hogy jópár éves ez a történet - jegyzi meg furcsállva. - De köszönöm - biccent aztán a dicséretre. Nincs mit nagyon firtatni rajta, furkálódásnak és kérdezősködésnek sincs oka, elvégre úgyse fogja megtudni a valóságot. Arra és az igazságra gyakorlatilag sosem lehet fényt deríteni, már úgy... A tényleges valóságra, bárki elferdíthet bármit. Kételkedhet benne a tünde, és Alicia így is tesz - mindennel és mindenkivel szemben bizalmatlan, semmiről sem győződik meg teljesen. Legalábbis nem szabadna, néha mégis megtörténik.
Biccent egyet, bár ezt Yrsil már nem látja, így szükséges szavakkal a másik tudtára adni egyetértését:
- Rendben.
A démon mögött lépdel óvatosan, botját végig szorongatja, a hamar bekövetkező változásnál egy kissé összehúzódik. Gyanakodva figyeli környezetét, ekkor kissé lassabban haladva, nehogy véletlenül ismételten a sárban találja magát. Ez a kis túra tényleg egyre érthetőbbé teszi a számára, hogy néhai mestere miért is tartózkodott itt annyira keveset, hogy miért járt inkább más tájakat. Alicia maga is alapból kilóg a nekromanták sorából, de nem csodálkozna azon, ha néhány másik kaszttársa, akik lényegesen őrültebbek, szintén nem szívesen lennének itt napokat - mégiscsak rengeteg veszéllyel fenyeget. A rovarokkal még nem is lenne baja, sem a durvább növényzettel, mert azokat sok idegeskedés árán ugyan el lehet zavarni és kerülni, az állandó bűzt viszont aligha lehet eloszlatni. Ekkor tűnődik el rajta, hogy vajon hány áldozata is lehetett ennek a helynek egészen idáig. Vajon... Hány ezer ember és tünde holttestére bukkanhatnának, ha elkezdenék feltárni? Lehetetlen, ezzel tisztában van, de ha mégis megtörténne...? Inkább nem akarja megtudni, hányak tüdejét töltötte meg a csúszós iszap.
A halál szaga átjárja ezt a területet, és ez nem kifejezetten tetszik neki. Lehet, hogy a holtakkal foglalkozik... Lehet, hogy néhanapján az élőholtakkal sokkal jobban elvan, mint magukkal az élőkkel, de ez nem azt jelenti, hogy szereti is azt a nyomasztó érzést, ami a halál gondolatával jár. Egyszerre taszítja és vonzza, mintha nem tudná eldönteni, melyik oldalhoz is tartozzon - nem is tudja, melyik lenne a helyes. Nekromantaként nyilván híresztelnie kéne magát a pusztulást, viszont személyisége miatt nem lenne rá képes - az esetek egy részében. Van egy határ, amit meg akar tartani.
Felkapja a fejét, amikor ideiglenes társa ismét megszólal. Érdekes? Mi volt ebben az érdekes? Csak megmentette egy szerencsétlen vadásznak a fenekét, aki elbénázta a portyázást, megesik az ilyen. Mondjuk lehet, ha még kicsit rohant volna az erdőlakó, Wolke segített volna neki, szóval végső soron mindegy, ott volt-e vagy sem. Vagy hát... Voile miatt azért megérte arra tévedni, ott szenvedni, míg megtanulta kezelni a madarakat.
- Igen? - érdeklődik, mikor a másik félbehagyja mondandóját, intésére pedig hasonlóképp cselekszik: leguggol mellé. Kérdőn néz rá, és már jönnének fejében a kétkedő feltevések, de nem hagyja, hogy ezek utat és teret nyerjenek, elvégre jelenleg csak a démonra számíthat. Rákényszerül arra, hogy bízzon benne, legalábbis egy bizonyos fokig.
Magában felsóhajt. Már megint ez van... Mindig rákényszerül egy átmeneti, aprócska bizalomra - kezdi már kissé unni.
- Voile - suttogja, keresve az állatot, akit hamarosan meg is pillant, szokásosan egy fán letelepedve. - Meg ne mozdulj - préseli ki a szavakat a lehető leghalkabban, és megrázza a fejét, ezzel is egyértelműsítve a szárnyasnak az utasítást. A bagoly undok módon elfordítja a fejét, széttárja szárnyait, és a nő már megijed attól, hogy kiskedvence tovaszáll, a madár viszont mégsem tesz így. Visszahelyezi oldalára kitárt tagjait, majd visszafordítja tekintetét gazdájára. Azt a gonosz mindenségit! Ezért még megfizet az a nyomorult tollas.
A kígyó jelenlétét igyekszik figyelmen kívül hagyni - a korábbiak miatt kissé feszült, ahogy megjelenik a pikkelyes. Figyelmét hát saját állati társának szenteli, valamint környezetét vizsgálja, talál-e valami gyanúsat, de úgy istenigazán nem tud ezen a helyen kiigazodni. Bármit is észre kéne vennie ezen a sártengeren? Néhány személyre még felfigyel, de az iszapból kiemelkedő zombikra nem feltétlen fog azonnal felfigyelni.
Kicsit összerezzen, amikor Yrsil megböki. Odafordul, a mutatott irányba tekint, de hogy őszinte legyen, fogalma sincs, ez mit is jelent. Neki a mocsár mocsár, nem tudja megkülönböztetni látszatra, mi a járható, mi a süllyesztő - ő csak lágnyomokat talál, de nem tud belőle semmire sem következtetni.
- És most mi lesz? - kérdez rá úgy, hogy ne feltétlen derüljön ki ezen tudatlansága.
avatar
Alicia Zharis
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2015. Dec. 28.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ahol élőholtat látsz

Karakter információ
Kaszt: Halálhírnök
Szint: 7.
Tapasztalat:
6500/7500  (6500/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Vas. Jún. 12, 2016 9:42 am

- És most mi lesz ? - kérdezi Alicia. Pont tőlem kérdi ? Fogalmam sincs. Szerintem semmi, megyek tovább. Vagy megyünk tovább ? Nyilvánvalónak tűnik számomra a tény, hogy bárki is az, tudja hol van és mit keres. Sok lehetőség van, de talán egy tűnik értelmezhetőnek. Egy bábjátékos.
- A magam részéről megyek tovább. - jelentem ki határozott hangon. Nem fogom feladni itt, a célomtól alig egy karnyújtásnyira. Megteszem amit kell. - Várj meg itt, veszélyes lehet.
Megindulok, nem törődve a hátam mögött gugoló lánnyal. Óvatosan lépek, biztos pontról biztos pontra. Némileg benyomóik a súlyom alatt a talaj, mintegy nyomot hagyva a mögöttem jövőnek. Várjunk csak nem fog jönni. Senki sem lenne bolond, hogy magamfajta vén démonnak segítsen. Nem is kell segítség. Megoldom magam is valahogy. A mocsár cuppog körülöttem, apró szemek figyelnek a sötétségből. Igen, a mocsár csak arra vár hogy egy rossz lépést tegyek. Hogy elnyelhessen. Minden ami csak él és a mozog csak arra vár hogy rajtam nyammoghasson, amíg újabb bolond nem jár erre. Hátborzongató hely, érzem ahogyan a halál átjárja az egészet. Vajon hány száz, vagy hány ezer ember csontjain járok most ? Ahogyan az elágazódáshoz érek, befordulok balra alaposan figyelve arra hogy a szilárd talajon maradjak. Látható hogy aki erre járt, széttaposott mindent, párszor meg is csúszott. Az utat ismerhette, de úgy tűnik össze vissza csúszott és esett. Valószínűleg elég is dühös lehet. Néhán lépés után a mocsrából kiálló fák között a ködgomolyagon átvágva egy tisztásra érkezem. Nem nagy úgy tizentöt méteres lehet, rajta sírhalmokkal, és a túloldalon egy eléggé nagy kriptával. Valamikor régen ez egy gyülekezőhelye volt egy szűkebb bábjátékos csoportnak. Voltam párszor itt, Modgudr szolgájaként. Legalábbis ez volt az indok hogy ne tépjenek szét. Ételt főztem nekik, bort szolgáltam fel, és más ''egyéb'' igényeket elégítettem ki. Hasznos eszköz voltam számukra. Ez a hely látott már pár mocskos dolgot, sok értelemben. Ha minden igaz, akkor itt megtalálom azt amit keresek. A ködből egy köpenyes alak rajzolódik ki, és parancsolóan kiált bele a ködbe.
- Gyorsabban ti nyomorultak ! - hallatszik a hangja. Ismerősen cseng, de nem kockáztatok. Akárki is ő, nemsokára vége. Azonnal jobbra lépek, eltűnve a fák között. Egy pillanat és rókává változom. Nekiindulok hogy egy nagy kerülővel mögé juthassak...
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Alicia Zharis on Kedd Jún. 14, 2016 9:27 pm

Yrsil meglepő magabiztossággal jelenti ki, hogy ő bizony megy tovább. Ez eddig nem is lenne zavaró, viszont az, hogy aztán maradásra utasítja Aliciát, annál inkább. Nem kifejezetten pártolja ezt az ötletet annak ellenére sem, hogy valóban logikus döntés lenne itt meghúzódni addig, míg a démon elintézi a dolgokat, azonban nem azért jött el idáig, hogy aztán ilyen könnyedén levakarhatóvá váljon. Ugyan át fogja engedni azt az állkapcsot, így nem is lenne semmi haszna abból, ha most követi a másikat, viszont... Hogyan is jutna ki erről a helyről az ezüsthajú nélkül? Na meg komolyan azért van itt, hogy aztán ne csináljon semmit? Az rendben van, hogy haszonlesű és kihasználó bábuforgat (ami igencsak ironikus, tekintve, hogy őt is úgy rángatják, mint a marionett bábukat), és ha nincs motiváció, akkor nem tesz semmit, de az sem járja, ha fölöslegesen tesz meg hosszú és nehéz távokat. Legalább egy minimális eredménye legyen már, ha más nem, hát akkor némi izgalom. Márpedig a levegőben most veszély illata terjeng, amit nem hagyhat ki.
Mély levegőt vesz, majd lassan fújja ki azt, mikor a másik feláll, és elindul, ezzel kitaposva Aliciának az ösvényt - talán tudta nélkül. Aztán lehet, számításba veszi, hogy utánaered, követve és belelépkedve a nyomokba.
Pár másodpercet, talán még percet is vár, hogy a démon - Alicia naiv elképzelésére, melyet ő maga se hisz el igazán - nyugodt szívvel hihesse azt, hogy a nekromanta marad a helyén, végül ő is felemelkedik, hogy a hátrahagyott segítséget kihasználva óvatosan lépdelve követhesse Yrsilt, hiszen még mit nem! Maradjon, hogy aztán itthagyhassa? Vagy hogy kimaradjon a szórakozásból? Na, ebből aztán nem eszik! Ha másért nem is, hát legalább az izgalmakat nem vonja meg magától, tehát megy, szóljon bármit is a másik. Ha kell, akkor kiküzdi az igazát az élőholtjaival, neki ez semmibe sem kerül.
Ahogy Alicia elindul, Voile is azonnal szárnyra kap, és halkan suhanva ágról ágra halad gazdájával együtt. Bizonyára lényegesen lassabban közlekednek ők így, az ingoványos, bizonytalan területen, mint az ezüstös egymaga, aki ráadásul még ismeri is a környezetet, azonban a nekromantának semmi kedve ölbe tett kezekkel várakozni, vagy éppen bolyongani, hogy megtalálja a kivezető utat. Azt úgyse lelné meg segítség nélkül, legfeljebb ha Voile körbenéz, és visszatalál hozzá. Az viszont... Eltarthat hosszabb ideig is. Jobb most menni, mielőtt egyre valószínűbbé válna, hogy éhen hal.
Cuppogás követi minden lépését. Csupán ez az egyetlen hang közel s tova, és mindössze ennyi az, amely jelzi, merre is jár. Baglya néha elveszik az enyhe köd fátylában, de újra és újra megjelenik egy-egy fán gubbasztva, arra várva, Alicia mikor éri be őt. Ha hosszabb ideig nem jelenik meg gazdája, akkor ismét felemelkedik, majd körberepüli a vidéket, tudván, hogy ez csak annyit jelenthet, hogy vagy bajba került, vagy pedig más úton halad tovább.
A nő köpenye alatt néha végigsimít könyvének gerincén mintegy nyugtatásként, néha botjára is rászorít, amelyet a biztonság kedvéért párszor belenyom az iszapos közegbe, megbizonyosodva arról, járható-e az a rész, ahova lépni kíván. Ilyen monoton módon telik el az az idő, míg arra a mezőre ér, ahová valószínűleg Yrsil is tartott - legalábbis a nyomok eddig vezették, most azonban mindegyik eltűnt. Kíváncsi, hogy a férfi hová tűnhetett el, mivel ez semmiképpen sem magyarázható meg csak úgy, elvégre olyan nincs, hogy egy ekkorára megnőtt személy szőrén-szálán eltűnjön. Mindezt figyelembe véve nem ártana kideríteni, hogy ez mégis hogyan történhetett.
Körbenéz. A területen sűrűbbé vált a köd, de még így is kellemes félhomályba burkolja a tájat, ezzel kísértetiessé téve minden alakot, amely körülveszi a nőt. Ezen vonása még talán emlékeztethetné is régi otthonára, a talaj és a környék azonban közel sem olyan, mely hasonlítana az elhagyott helyre. Voiléban is bizonyára hasonló gondolatok merülhetnek fel - feltéve, ha képes gondolkodni -, elvégre ő is ködös helyről származik, bár... Végül is ott is jellemző volt a földi felleg, de az is erdősebb terület volt, akárcsak Nebelwald.
Hosszú percek után egy köpenyes alak rajzolódik ki a szürke, földi felhőben, aki egyértelműen nem Yrsil. Fogalma sincs, hová párolgott el az a férfi, viszont aggasztó, hogy mást talál helyette, akinek nyilvánvalóan dolga van itt, és ha ez nem lenne elég, más hangot is hall, melyről nem tudja megállapítani, mi is az. Az iszapos terület miatt szinte minden hang ugyanolyan – legyen az lépés vagy egy eldobott kő sárba érkezése -, és ez is meglehetősen zavaró tényező. Mindemellett még a gondolat is felmerül benne, hogy a démon talán csak végig átverte, és pontosan erre akarta csalogatni, ahol néhány társa is várja... Miért nem csodálkozna vajon rajta?
Megáll, némán szemlélődik egy darabig, majd előhúzza könyvét tokjából. Undorodva tapasztalja, hogy a széle saras lett, így óvatosan lapozta fel, majd megnyugszik, ahogy látja, a tartalom nem károsodott. Még szerencse, hogy csak a jelentéktelen részeket piszkította be ez a nyomorult vidék...
Felkészül arra, hogy nemsokára nagyon csúnya dolgok fognak bekövetkezni, mint például egy összecsapás, amely vérontással jár. Meg is keresi a goblinok pecsétjét, melyekkel biztosan létszámfölénye lesz, bár tudja jól, hogy a gyenge lények csak feltartásra lesznek alkalmasak – már ha lesz rájuk egyáltalán szükség. Talán nem kell harcba bonyolódni, és minden kérdésére válaszol az ismeretlen, amit feltesz neki, ugyanakkor ott az esélye annak is, hogy támadást indít. Inkább biztosítja a helyzetét.
Vet egy pillantást a jelre, mire körülötte megidéződik a három apróság; mérgezett tőrökkel a kezükben. Vár egy kicsit, és hogy biztosan elég fenyegető legyen színpadra kerülése, lapoz egyet halkan a könyvben, hogy a csontváz jelképét is tisztán láthassa maga előtt. A következő másodpercben ennek köszönhetően már másik két csontváz is bővíti apró csapatát; egyikük íjász, a másik pedig kardforgató.
- Nem hittem volna, hogy bárki is lesz még itt rajtam kívül… - kezdi magabiztosan, ezzel felhívva a másik figyelmét, aki meg is fordul a szavak hallatán. Alicia maga előtt látja annak ingerültségtől torz vonásait, szinte hallja, ahogy szitkozódik - még annak ellenére is, hogy a távolság elegendő ahhoz, hogy az apró neszek ne jussanak el hozzá, valamint ne vizsgálhassa az idegen arcát.
- Támadjatok, ti szerencsétlenek! – hallatszódik felőle, és hamarosan a ködön át másik két alak is kirajzolódik, melyekről egyértelműen megállapítható, hogy csontvázak. Igazi kihívás, ami jó hír, az viszont cseppet sem biztató, hogy legalább ugyanolyan erővel rendelkezik, mint a holdcsókolt, aki szintén támadásra indítja élőholtjait. A goblinok szapora léptekkel indulnak meg a csontvázak felé, mind a három a jobb oldalira veti magát, míg az íjász felhúzza a nyílvesszőt, és a bal oldalit veszi célba kardforgató társával együtt. A nyilat elengedi, élével sebesen szántja a levegőt, és elég közel van ahhoz a célpont, hogy belefúródjon a koponyájába, ezzel kiiktatva azt. Az idézett lény összeroskad, majd eltűnik, Alicia pedig halk morgást hall ellenfele felől. Bizonyára most lett teljesen elege, és kiadja a feszültséget, amelyet a sarokba szorítottság okoz.
A sötételf nem iszik előre a medve bőrére. Lassan, óvatosan közeledik, nagy ívben, míg a goblinok gyakorlatilag szétszedik az ellenséges csontvázat, valamint ahogy kardforgatója megközelíti a másik nekromantát. Az íjász közben ismét felkészül a lövésre, ezúttal az élő ellenfelüket véve célba, ám mielőtt bármit is tehetne, megjelenik egy szellem, mely a következő pillanatban jégszilánkokkal szórja Alicia szolgáját. A nő alsó ajkába harap, és megszaporázza lépteit a másik felé, talán kissé meggondolatlanul, viszont az Apostoltól kapott nyakéknek most igazán hasznát venné. Csak érje el… Csak tudja tartani addig, míg aktiválódik…
Egy pillantást vet a kezében lévő kötetre, gyorsan lapoz egyet, és az ellenfélhez hasonlóan megidéz egy szellemet, melyet azonnal a másik ilyen példányhoz küld. Hadd szórakozzanak csak egymással addig, míg ő elintézi ezt az alakot, utána már nem lesznek gondok, bár tekintve, hogy egyező lények, talán végeznek is egymással.
avatar
Alicia Zharis
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2015. Dec. 28.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ahol élőholtat látsz

Karakter információ
Kaszt: Halálhírnök
Szint: 7.
Tapasztalat:
6500/7500  (6500/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Hétf. Jún. 20, 2016 12:55 pm

Sűrű köd, ingovány és bűz. Ez az ami körülvesz. A mocsár rejtelmes és titokzatos vidék, gyomrában száz meg száz titok alszik csendesen. Mély álmukat semmi sem zavarja meg, talán néha egy egy társ aki csatlakozik hozzájuk a mélységben. Néhány közülök az én titkom is, az én múltam. Az én életem részei, melyeket mélyre temettem az elmémben, és a mocsárban is. Vannak olyan dolgok amelyekről jobb nem tudni.
Óvatosan lopózom közelebb, ám korántsem lassan. Tappancsaim épp hogy nem cuppognak a bokrok közti puha, vizenyős földdarabon. Gyökereken lépek át, alacsony ágak alatt bújok meg, egyre csak közelebb és közelebb. Egy pillanatra kilesek a bokorok közül, már nem vagyok messze. Eközben valami egészen váratlan dolgot veszek észre. A bábjátékos követett.
- Nem hittem volna, hogy bárki is lesz még itt rajtam kívül… - szólal meg Alicia először. Vajon mégis itt akar bájcsevejegni egy idegennel ? Meg kell hagynom merész ötlet, de a javamra válik. Úgy néhány másodperc alatt el tudok érni hozzá így. Ha az a két csontváz is elmozdulna mellőle, merőben könnyebb dolgom lenne.
- Támadjatok, ti szerencsétlenek! - kiáltja a másik bábjátékos, mire a két csontváz megindul előre. Remek. Az én kis nekromantám is útnak indul, három goblint és egy íjász csontvázat idéz meg. Még soha nem láttam íjász csontvázat, nem tudom miért. Pedig elég egyértelműnek tűnik a lehetősége, bár ki tudja milyen úton módon kell azokat létrehozni. Nem vagyok nekromanta, nem értek az ilyenekhez. Egy kardforgató csontváz is előrelép egyenesen a másik csontváznak indul neki. Ennyi elég is volt a csatából, amit tudni akartam, azt megtudtam. Erős. Most már azt is látom mennyire. Egyszerűen tökéletes amit csinál, mindent elárul amit tudni akarok. Na de most én jövök.
Átszaladok a bokrok mellett, a ködbe burkolózva, miközben a mezőn javában zajlik a harc. Néhány másodperc alatt a nekromanta mögé érek, és megállok. Már két szellem is párharcot vív egymással. Lassú léptekkel indulok útnak miközben visszaváltozom. Ez fájdalmas lesz. Az ujjaim karmokká formálódnak, s immáron a ködből előtűnve a nekromata mögött állok. Egyenesen Alicia szemeibe nézek, majd felnyársalom a nőt a tüdő és a bordák alatti részen. A nő felsikított, majd térdre esett lerántva magával.
- Szia Engrid. Remélem emlékszel még rám. - mondtam a nőnek. - Ha te nem is, én emlékszem rád. - folytattam. Az övéhez nyúltam amelyen egy dísztelen tőr lógott. Kihúztam, majd a hasának szegeztem.
- Hogy...te...te...hogyhogy még mindig...nem lehet... - nyögte elfúló hangon, miközben vért köpött.
- Ne érts félre, nem kívánom a halálodat. Megbékéltem azzal amit tettél. - mondtam, majd a kés felfelé irányozva az állába döftem. Azonnal meghalt. Ahogyan a megidézett lényei is. Elengedtem, hagytam hogy arcra bukjon, míg a karmaim halk cuppanással húzódtak ki a hátából. Gyorsan Aliciára pillantottam, a ködben megcsillant a fény az ezüstös szemeimen. Felegyenesedtem, majd szomorúan lenéztem a nő holttestére. Az ujjaimból visszahúzódtak a karmok, s enyhe szél kapott a hajamba, előresodorva s elfedve az arcom. Már csak egy dolog maradt hátra. Egy fohász az igazságért.
- Mutassatok utat az elveszetteknek, engedjetek békét a szívükbe, s hozzatok enyhülést a meggyötört lelkeknek... - mormogtam hallkan. Ott állok a holtteste felett, s csak csendesen bámulom ahogyan a szöveg többi részletét mormogom immáron érthetetlenül halkan.
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Alicia Zharis on Szer. Jún. 22, 2016 12:28 pm

A szellemek egymással küzdenek, a holtak folyamatosan jelennek meg egymás után pótolva az elpusztítottakat. Az íjász újra és újra célba veszi a frissen előhívottakat, nem hagyva, hogy bármelyik is közel kerüljön Aliciához, aki egyre csak közeledik az ismeretlenhez. A köd most már nem gátolja annyira látását sem, így némileg élesebben rajzolódnak ki az ellenfél vonásai, mint távolabbról, azonban így sem látja az arcát a mélyre húzott csuklya miatt. Csupán jobban és kevesebb erőfeszítéssel szemlélheti a másik sötét öltözékét, valamint a kezében tartott botot, egyéb felszerelést nem vesz észre.
Higgadtan, a lehető legnyugodtabban gondolja át lehetőségeit, hogy mégis mihez kezdhetne vele - ha feltételezései helyesek, akkor fölényben van, de ezt is főként a kis mitugrászoknak köszönheti. Semmi kedve meghálálni ennek a technika megtanítójának a segítségét, de most igencsak helyén érzi a köszönetnyilvánítást.
Egy lépést egy újabb követ, célja még mindig az idegen. Meg kell ragadnia a kezét arra a pár másodpercre, és akkor talán azzal elérheti, hogy eszméletét veszítse a Breathstealer által. Ez egyszerűnek hangzik, de közel sem olyan könnyű kivitelezni, pláne, hogy a nekromanták alapvetően hátul maradnak, és élőholtjaikat úgy használják, mint a sakkfigurákat, védve velük önmagukat. Úgy kell gondolkodniuk, mintha a táblán lépegetnének, ők az agy egy egész rendszerben, mely nem működik nélküle. Ők a szív, a király, mely élteti a sereget, és tudja, hogy néha roppant körülményes és nehéz az irányítás - tapasztalta a vele járó nehézségeket, amely főleg akkor lesújtó, ha kevés ereje van. Ha már megannyi élőholt fölött uralkodik a nekromanta... Az már inkább szórakoztató.
Egy újabb lépést tesz meg, és meglepetten látja meg az ellenséges halálpap mögött Yrsilt. Mégis hogy került oda olyan hirtelen? Az előbb még nem volt ott. Hogyan csinálta akkor? Képtelen összerakni a darabkákat. Valami egyértelműen hiányzik, és ez igen bosszantó.
Azonnal megtorpan, ahogy tekintetük találkozik, de nem tudja kiolvasni, mire gondol - mindenesetre az övé is hamar megkeményedik.
Mintha csak egy tűpárna lenne az idegen, úgy fúródnak át mögülről a pengének tűnő karmok. Látja, ahogy a vér egyre csak terjed ruháján, ahogy lefolyik, valamint a karmokról is lecseppen egy kevés az ingoványos, ugyanakkor itt szilárd talajra, és tudja jól, hogy nem sok nyom marad hátra ebből az esetből. A vörös foltok talán órák múltán el is fognak tűnni, az itt hagyott élettelen testet pedig majd elnyeli a mocsár sara. Szörnyű sors, szörnyű, megnyugvásra alkalmatlan hely, de sajnálatos módon nem jutott neki más. Bizonyára Aliciának sem fog.
Hall valamit halkan, ide csak suttogásnak hat, és nem akarja őket megzavarni, helyette inkább még koncentrál, ha esetleg komolyabban irányítani kéne az élőholtakat, de az ellenfél idézett lényei már nem mozdulnak. Oldalra fordítja tekintetét, a démonra és a haldokló személyre, előbbi épp akkor szúr az állkapocsba egy tőrt. A nő halálát mindössze az jelzi a holdcsókolt számára, hogy a szellem egy pillanat töredéke alatt szertefoszlik, az újraidézett csontvázait mozgató erő pedig eltűnik, ezáltal darabjaira szétesve, lehullva a földre, míg a zombik egyszerűen csak elterülnek a földön, végül eltűnnek mindannyian. Alicia mély levegőt vesz, lassan fújja ki, és sorban hívja vissza lényeit: eltűnnek a goblinok, aztán a csontvázak, végezetül a szellem. Ezt követően sétál csak oda az ezüsthajúhoz némán, azonban minden lépését halk cuppanás jelzi. Felfigyelve a halk mormogásra, mely az ezüstöstől érkezik, nem szólal meg, hiába akarna egy kérdéssel indítani, csupán várakozik, míg befejezi. Nem kívánja megszakítani a másikat, ha már ilyen kedves rituálét tart az elhunytnak, bár meglehetősen furcsa egy démontól. Természetesen ezt nem teszi szóvá - nem látja értelmét.
- Ennek az állkapcsa kell? - érdeklődik, miután Yrsil befejezte a mondandót. - Vagy ő is ugyanazért jött, és azt próbálta előkotorni a hulláival?
avatar
Alicia Zharis
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2015. Dec. 28.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ahol élőholtat látsz

Karakter információ
Kaszt: Halálhírnök
Szint: 7.
Tapasztalat:
6500/7500  (6500/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Hétf. Júl. 04, 2016 4:52 pm

Épp hogy befejeztem a fohászt magamért, mikor Alicia megszólított. Némán merengtem egy fél percig. Nem hinném hogy az övé kellene. Valószínűleg ő is ugyanezt kereste, de biztosan nem az én hirdetésemre. Egy nekromanta nem adná át a koponyát még ha megfizetném érte, se. Így belegondolva miért gondolom hogy Alicia más ?
- Ezt aligha érinthette meg a mocsár... - feleltem miközben lehajoltam hozzá, majd felfordítottam. A holttest alól egy hatalmas vértócsa látszódott, végig a ruháját és a köpenyét ez a vörös folyadék borította. A hajam előredőlt, de még idejében megfogtam, és hátradobtam, mielőtt a vértócsába hullhatott volna. Hátracsaptam, majd elkezdtem felszabni a zsebeit a karmaimmal. Ha nála van, kell nekem. Az egyetlen esélyem hogy Mika felépülhessen. A zsebei többnyire csak szeméttel voltak teletömve...szeméttel ami egy ilyen bábjátékosnak kincset érhet. Undorító hogy mit nem hordanak maguknál ezek. Az oldalán lévő kistáskája felé nyúltam, majd kiforgattam mellé. Néhány üvegcse, egy kiskés, néhány öreg pergamen, egy száraz kenyér, és egy kis szövetdarab pottyan ki belőle. Ebben nincs. Szinte azonnal felegyenesedtem, és a temető felé néztem.
Az egészet köd fedte, de túl sokszor voltam már itt, hogy tudjam mit kell keresnem. A temető két oldalán négy-négy sír hever kövekből kirakva, fejfaként egy egy már korhadó bot. A bábjátékosok sírja már csak ilyen egyszerű és dísztelen. Nincs aki emlékezzen rájuk. A végén pedig egyetlen sír díszelgett, az merőben más volt. Hatalmas kőlap fedte középen, mind a négy széle meglehetősen letisztultnak tűnt, s fejfa helyett egy kőlap hirdetett egy nevet, amelyet már lerágott róla az idő vasfoga. Emlékszem még a névre...talán. Ha előkutatnám az emlékeim közül, biztosan meglenne.
- Valószínűleg ott lessz... - mutatok a temető felé. Kétség sem férhet hozzá, annak a bábjátékosnak a sírjában megtalálom amit keresek. Ám szörnyű gyanú kezd ébredezni bennem, és nem szeretném az utolsó pillanatban megtudni az igazságot. Talán elég jogos az ha rákérdezek. - Neked talán szükséged volna rá ?
Ha igen, az baj. Ölni is képes lennék azért hogy megkaparinthassam. A lányom egyetlen esélye ez. Bármit megtennék érte. Talán önzőségből szeretem, talán valami más, megmagyarázhatatlan érzés miatt. Ő az én fénysugaram az éj sötétjében. Talán ezért is kapaszkodik egy részem belé oly nagyon. Egy lénynek aki a sötétségben él, egy ilyen fénysugár olyan, mint maga a megváltás. Nem a nappal által hátrahagyott éj sötétje vesz körül, annál mélyebb és ridegebb. Saját magam sötétsége. Ha legalább annyi jót tehetek a világon, hogy számára egy boldog életet biztosíthatok, nekem elég.
Megindulok a temető felé, lassú, nyugodt léptekkel várva a válaszát. A köd egyre sűrűbbnek tűnik, legalábbis az eddigiekhez képest. A nedves fűcsomók néha felcuppannak a talpam alatt, a nyikos időjárástól pedig kiver a víz. Szórakozottan csapom hátra a hajam, hogy kis levegőt engedjek a nyakamhoz, majd elővillantom a karmaim, hogy azok tükrében megnézhessem magam. Meglehetősen komoly vagyok, pedig abszolúte nem szokásom. Jobb szeretek vidámnak és felelőtlennek lenni. Ám most nem rólam van szó. Valaki fontosabbról...
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Alicia Zharis on Kedd Júl. 05, 2016 6:31 pm

Karba teszi a kezét, míg a válaszra várakozik, annak megkapásával pedig megvonja a vállát.
- Ez mondjuk igaz - mondja aztán, utána körbenéz, keresve Voilét, aki szintén beszállhatott volna a küzdelembe annyival, hogy kikaparja a másik nekromanta drága szemeit, mint ahogy ő is kivájta annak az árulónak a rubintvörös tekintetét. Pedig biztos szép élete lett volna... De tönkretette az övét, elvette azt a dolgot, ami a legfontosabb volt a számára. Kiérdemelt büntetését nyerte el ezáltal.
Régi történet, nem most kéne ismét a keserű tehetetlenségtől és a messze lévő cél miatt újra idegesnek és haragosnak lennie. Amit meg tudott tenni, már akkor megtette, továbbiakban fölösleges újra és újra felszítani a lángot akkor, mikor semmi szükség az ingerültségre. Majd ha valamiből erőt kell meríteni... Majd ha közel a végkimerültség, majd akkor kell felidézni, milyen rútúl bánt el vele a sors, vagy inkább az a kegyes Isten, akit úgy dicsőítenek a bolond emberek.
Hunyorognia kell a szürkés köd miatt, de megpillantja az egyik távolabbi ágon az állat alakját. Egyértelműen ő az. Vagy ha nem ő... Nos, akkor valahol a környéken van. Vagy elhagyta, azonban ezt aligha tudja elképzelni a korábbiak miatt. Mégiscsak megmentette, annyira akkor mégsincs veszve az a dög, ezek után csak nem kapott szárnyra, hogy új földek helyett új eget lásson.
Meghallja a ruhatépés halk hangját, és odafordítja a tekintetét. Érdeklődve szemlélődik, amíg Yrsil ügyködik, de nem lép közelebb - nem akarja felhívni magára a figyelmet, így onnan föntről, némileg távolabbról vizsgálgatja azokat a tárgyakat, amelyeket a démon előkotor a már halott holtmágus zsebeiből. Iratok és egyéb kacatok kerülnek a többségében elő, az utóbbiak nem különösebben váltanak ki belőle érdeklődést, a papíros viszont annál inkább. Szereti a leírott tudást, és kedvére van, ha valakinél ilyenek vannak, aztán elveheti őket.
Amint a démon végez, majd feláll, hogy a környéken keressen olyan helyet, ahol az állkapocs lehet, Alicia mindenféle ellenérzés nélkül guggol le a holttest mellé, hogy összegyűjtse a papírokat. Egyik-másik pergament széthúzza, bele-beleolvas, nagyjából megtudva így, mit is tartalmaz, és amelyiket hasznosnak véli, az öve és öltözéke közé csúsztatja. Ruháján ismét megtapasztalja a rászáradt sarat, amitől kirázza a hideg, fanyar vonások ülnek ki arcára egy pillanatra, mire azonnal elhatározza, hogy venni fog egy fürdőt, kimosatja a ruháit, amint lehetősége van rá, mert ez... Elviselhetetlen. Lehet, hogy többnyire hozzászokott már a kellemetlen körülményekhez, de nyakig sárban még nem volt. Egyszer sem próbálta ki a vaddisznók közkedvelt szokásait, a dagonyázást, az ízelítő pedig bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megállapítsa: nem kér belőle többet.
Kutakodás közben oldalra fordítja a fejét, hogy megtudja, mire is céloz Yrsil. Megpillantja azt a pár sírhelyet, mire eltűnődik kissé. Magában gunyorosan elvigyorodik a gondolaton, hogy neki még ilyen megjelölt helye sem lesz, egyszerűen csak elkapja az inkvizíció, majd máglyára veti, és vége az Azrael kardja utáni hajszának. Mindenesetre... Most még él. És élni is fog addig, míg le nem számolt az Apostollal. Legalább addig.
És aztán tovább is.
Hümmögve biccent egy aprót végül, egyetértését kifejezve, azzal ismét a hasznos dolgok utáni keresésben mélyülne el, azonban az ezüsthajú újra megszólal. Rátekint, arra a magas alkatra, arra a gyönyörű hajzuhatagra, arra a komor arcra, és különös. Az utóbbit valahogy olyan furcsának találja. Mintha nem illene hozzá.
- Tudom nélkülözni - közli hidegen, majd megenged magának egy halvány, kedves mosolyt, ami egy holttest mellől talán visszataszító összképet alkot. Valószínűleg bizarr, túlságosan is, hogy ennyire nem zavarja, egy nemsokára bűzlő, rothadó dolog lesz a mellette lévő testből.
- A lányodnak kell, nem igaz? - kérdezi, megpróbálva a lehető legtöbb finomsággal szólni.
Eddig Yrsil szemeibe nézett, most viszont elfordítja a tekintetét.
- Fontos az élet. A szeretted élete - mondja halkan. - Így nem fogom elvenni azt, ami az én készletemben hosszú ideig csupán díszként szolgálna, holott mást megmenthetne. Vidd - beszél komoran, majd visszatér a halálpap látszatátkutatásához. Már nemigen akad rajta mit megnézni, mivel amilyen tárgya volt, azt többnyire megvizsgálta, mégis késztetést érez arra, hogy még egyszer ellenőrizze: nem maradt nála több, ami használható lenne.
avatar
Alicia Zharis
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 325
Join date : 2015. Dec. 28.
Age : 19
Tartózkodási hely : Ahol élőholtat látsz

Karakter információ
Kaszt: Halálhírnök
Szint: 7.
Tapasztalat:
6500/7500  (6500/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Hóhajú Yrsil on Szer. Júl. 27, 2016 7:02 pm

- Tudom nélkülözni - szólal meg Alicia. Szinte hallom ahogyan az a hegyméretű szikla lezuhan a szívemről. Nem is tudom mit mondhatnék erre. Egy halállal kevesebb. Hogy az enyém, az övé, vagy Mikáé ? Nem tudnám megmondani. - A lányodnak kell, nem igaz? - kérdezi, miközben elfordítja a tekintetét, mintha nem bírna rám nézni.
- Fontos az élet. A szeretted élete - mondja halkan, szinte alig hallhatóan. Mintha a nem is ő beszélne, hanem valami más. A fájdalmas múltú embereknek van ilyen szép hangja. - Így nem fogom elvenni azt, ami az én készletemben hosszú ideig csupán díszként szolgálna, holott mást megmenthetne. Vidd. - mondja a sötét, szinte mélykék hangján. Szép és egyben szomorú. Olyan furcsa, ahogyan a világ megmutatja nekem az igazi szépségét. A világ legszebb hangjai közé a fájdalom és a kín is beletartozik. Nem a sikolyok, vagy a ordítások zajai. A szív mélységéből származóak a legszebbek. Meg a legőszintébbek is. Vajon mi történhetett vele ?

Egyenes léptekkel sétálok tovább, bele a ködbe. Mégha innen nem is látom merre megyek, mégis tudom hová érkezem. Általában fordítva szokott lenni. Az út a fontos számomra, nem a cél. Célok ? Ahh ugyan már, mégis miféle céljaim lehetnének ? Túl öreg vagyok én már a vágyálmokhoz.

- Nah, erre valamerre... - motyogom az orrom alatt, miközben féltapra állva egyensúlyozok végig egy farönkön. Nincs különösebb oka, sem lát nincs a két oldalán sem víz, csak úgy, a hirtelen jött ötlet vezérel. Leugrom a végén, könnyeden és kecsesen meghajolva képzeletbeli közönségem előtt. Produkálom magam, még most a legnagyobb aggodalmak közepette is. Saját magamnak. Nem is másnak, ez inkább csak nekem szól az egész, a saját színházamban magam játszom magamnak. Akárcsak a világ. Komédia, vagy tragédia ? Mindig csak a végén, az utolsó csattanónál derül ki.

Egy pillanat alatt a sír mellett bukkanok ki. Nagy, kemény kőből faragott, valaha díszes sír volt ez. Valakié akinek nagy neve lehetett annakidején. Mára már csak a csontjai porladnak itt. A bábjátékosok talán a halott dolgoknak parancsolnak, ám magának a halálnak nem. Száz év múlva talán Alicia is egy ehhez hasonló névtelen sírban fog feküdni, valahol egy civilizációtól távoli, sötét zugban. Vagy valahol egy bokor mellett heverve, elvágott torokkal, eltemetetlenül. A halandók már csak ilyenek.

Nekifeszülök a sír tetejének, nagy nehezen eltolom, s némán hallgatom ahogy az nagy dobbanással esik a sír túlsó oldalára. Némi por, és bűz árad ki a sírból, majd könnybe lábad a szemem tőle. Jó régóta feküdsz már itt, mi ? Már nem sok maradt meg belőle. Ruhafoszlányok, csontok, és a koponya. Ez az, ezt kerestem. Akkor induljunk is neki, mihamarabb vissza kell érnem. Aliciával mi legyen ? Veszejtsem oda az ingoványban, vagy mutassam a kiutat ? Egyik sem igényel különösebben nagy fáradtságot. Mindkettőt megtehetem.

- Gyere menjünk. Nemsoká hajnalodik. - szólalok meg kilépve az aprócska temető képzeletbeli kapuján. Bal kezemben a koponyát tartogatom, míg jobbommal lenyúlok hogy a tisztáson átsikló Jörmungand-ot fogadjam. Megsimogatom a fejét, majd hagyom hogy feltekeredjen a karomra. Megindulok a kijárat felé, mosolyogva intve a másiknak hogy kövessen. Megérdemel egy kiutat. Ha már behoztam. Meg egy kiadós fürdőt is talán, tetőtől talpig sáros szegény. Egyedül indultam útnak, kettedmagammal térek vissza. Csak Mika bírja ki addig...
avatar
Hóhajú Yrsil
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona

Hozzászólások száma : 341
Join date : 2016. Feb. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : Where my snek is

Karakter információ
Kaszt: Csábdémon
Szint: 5
Tapasztalat:
4400/5000  (4400/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Sabriyah on Vas. Szept. 11, 2016 12:03 pm

Nos, bár nem vagyok Scatha, ennyi idő után remélem már én is megfelelek, hogy lezárjam ezt a kis játékot.

Remélem Mika meggyógyul, és boldogan élhettek tovább míg meg nem... ^^

100 tp jár mindkettőtöknek.
avatar
Sabriyah
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 277
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Apostol
Szint: angyali
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Magánjáték: Gyógymód-hajsza - Második felvonás

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.