Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

Kérdező vendégeknek
Latest topics
» Johannes Hagen
by Johannes Hagen Yesterday at 11:46 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Sabriyah Yesterday at 11:01 pm

» [Magánküldetés] Bor és Hivatal
by Institoris Yesterday at 7:59 pm

» Lory & Sieg - Vadász ünnepség
by Darrakard Yesterday at 4:28 pm

» Ada & Ced, avagy a túlélés törvényei
by Adalya Amram Ehud Yesterday at 1:52 pm

» [Azonnali játék] Dies Irae
by Cedrick von Nebelturm Yesterday at 12:28 pm

» Teljesítmények
by Gustav Engelberg Yesterday at 10:34 am

» A zsoldos, a bérgyilkos, a pap, a démon és a hercegnő
by Loreena Wildwind Yesterday at 9:28 am

» Magánjáték és PvP Zárás
by Loreena Wildwind Yesterday at 9:17 am

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 49

Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Darrakard

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 47

Tünde frakcióküldetés: Age old mistakes

Szomb. Feb. 10, 2018 6:20 pm by Darrakard



"We have come to this land a long time ago. Eighthundred and …

Comments: 4


Küldetés: Nebel der Stadt

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Theo Wagner on Pént. Jan. 12, 2018 9:11 pm

Még mindíg nem hagy nyugodni az, hogy kultistákkal is lehet találkozni ebben az idilli kis városkában. Ezért megállok a templom és kocsma között, kiöntöm a kulacsomból a vizet, majd a templomba bemenve, a szenteltvizes kútból megtöltöm szenteltvízzel.
A Templomba bemenet körbe nézek, szemeimmel kutatok a szenteltvíz tartó után, majd miután rátaláltam, oda is sietek, és a már üres kulacsomat kezdem megtölteni vele.
- Fiam, ha ekkora mennyiségre van szükséged, oda Papra lesz szükség. - lépett oda hozzám egy férfi. Nem mondom, hogy nem lepett meg, de itt már mindenre fel kell készülni.
- Oh - Rántom oda a fejemet a hírtelen mellém termő szentember felé. - Tudja mostanában eléggé elszaporodtak az átkosok, az útonállók között. Jó, ha van valami amivel távoltarthatom a szentérzékeny gonosztevőket az utam során. - Majd néz ki a kis gólem a kapucnimból. - Fiú hamarosan indulni kéne. Kezd sötétedni. - A vállam felett visszaszólok a kis teremtésnek. – Rendben, rendben, hamarost, indulunk. - Majd az idegen felé fordulok. - El is felejtettem bemutatkozni. A becses nevem Theo.. khmm elnézést kicsit száraz a torkom. Theodor Himmler - Majd az államhoz rakom a kezemet. - És ön... ön bizonyáraa... hmmm... D. Rupert tiszteletes? Elnézését kérem, ha tévednék.
Majd nézek vissza a bugyborékoló kulacsra.
A tiszteletes hátrébb lép a meglepődöttségtől, majd szétnéz, van-e rajtunk kívül valaki a környéken. Ismét közelebb lép és megnézi magának a kis gólemet, majd a fiúra tekint.
- Te nem ide való vagy fiú, jól mondom? - kérdi még mindig meglepődve, majd megvakarja a fejét.
- Az én nevem Gustav Engelberg. Két napja vagyok a templom szolgálatában. Rupert Tiszteletes a hírek szerint elköltözött. - válaszolta a már jól bemagolt mondatot.
- Miféle banditákkal akasztottad össze a bajszod. Bár elég feltünő lehetsz azzal az izével a csuklyádon.  - tette hozzá összehúzva a szemöldökét.
- Hogy mikor lesz a mise? Ahhoz még korán jöttél Fiam. - emelte fel a hangját a férfi, mintha csak a gyanút akarta volna elkergetni valaki elől. Figyelnének netalán? Akkor ne mis volt olyan rossz ötlet, hgy félúton meggondoltam, hogy a valódi nevemen mutatkozzak be.
- Biztos, hogy semmi baja anyukádnak, amiért ennyi szenteltvízre lenne szükséged. - folytatta.
A szemöldökömet felhúzva egy pillanatra, vettem a lapot. Ki is játszottam a már jól ismert fiatal kinézetemre hajazó játékot. Én is felemelt hanggal, de már az előző storymhoz hozzáadva szólaltam fel, kicsit kisgyerekesebbre fogva a dolgokat. - Azt mesélte a falufőnök, hogy ne csak anyunak, hanem az útra is vigyek szenteltvizet. Mert fél, hogy az úton nagyon sok olyan dolog támadhat meg, ami a szentelt vizet nem szereti. - Majd térdelek le, és fogom meg két kézzel a kezét az idegen férfinek. - Kérem! - Majd hajtom le a fejemet! - Innen a templomból már indulok is hazafele. Kb olyan fél vagy egy, nap járásra van a falum. De ha lenne szíves és még egyszer meg áldaná, nekem ezt a kulacs vizet hatalmas segítség lenne! – Majd egy kicsit erősebben rászorítok a kezére, hogy innentől jön a lényegesebb rész, amit már nem mondhatok el konkrét szavakkal. Idővel majd megfejti a dolgokat. - A faluban mindig figyelnek mindenkire. De mindenhol mocsok van. Félek, hogy a falum ege is tele lesz ezekkel a kártevő madarakkal, meg a csatorna is már bűzlik a patkányoktól. A szenteltvízzel talán kiűzhetném őket, és anyu is meggyógyulna.  -
Gustav értetlenül figyeli a történteket, majd egy kisebb változást látva az arcán, a monológjába kezd ő is. - Fiam, nyugodj meg, segítek, hidd el az Úr is megsegít. - válaszolt Gustav, majd mikor a fiú megszorította a kezét, lehajolt hozzá, hogy jól hallja a szavakat.
- A csatornák mindenhol szutykosak, hiába a szentelt víz, az ég a templom felett is be szokott borulni drága Gyermekem, de az Úr végül megtisztítja azt, hidd el. Az Úr segítségével elűzőm a viharfelhőket, a madarakat és a patkányokat.  – Kapom vissza, a hasonlóan szerintem rejtjeles választ. El is gondolkozom rajta, de már folytatja tovább.
- Olyan helyre menj Fiam, ahol tiszta az ég. Ott válaszokat és segítséget találhatsz, az Úr vezetni fogja az Utad, megkovácsolhatod hited, fegyvert ragadhatsz magadhoz a harchoz és reggelre, harcra kész leszel. – Kaptam a célzásokkal teli választ. Első beszélgetésünk alkalmával, egy teljesen idegennel rejtjeleket használni, nem is olyan rossz. úgy tűnik, más is sikeresen kutakodott a városban rejlős sötétségben, és megtudott ezt, azt. Vajon még hányan lehetünk? És mégis kik próbálhatnak minket megzavarni, elkergetni, vagy nemes egyszerűséggel kiiktatni. Annyi kérdés, de még mindig nincsenek meg azok a válaszok, melyekre a leginkább szükség lenne.
- Köszönöm atyám! - Szólalok fel, majd csillogó gyermekded tekintettel nézek fel Gustavra.  Majd megölelem, úgy, hogy a figyelő tekinteteket pont kitakarja a szentember feje. - Rupert a mennyekbe költözött. – Súgom a pap fülébe, majd újra elé állva egyet törölve a szemeimen, mintha pár könnyem elcseppent volna.
- Tudom Fiam, a kereskedők költöztették. - tette hozzá szintén suttogva, majd keresztet vetett a mellkasára és hozzátette a színjáték kedvéért.
- Minden jót a faludnak és édesanyádnak. A templom kapuja mindig nyitva áll előtted. - mondta szemeit ellentétesen mozgatva, jelezve ezzel, hogy amit mondott nem igaz. Ezutén, el is futok először a kijárat felé, majd kerülőúton elindulok a noitra álltal használt szállásom felé, ügyelve rá, hogy jó pár kerülőt tegyek, és ne lássanak
Gond nélkül eljutok a mágusboltba, belépve ott találom Noitrát.
- Áh, te vagy az?
- Óh, gyönyörűséges Noitra, te még szebb, és fiatalabb vagy mint voltál! - Szólalok fel, míg az ajtóban megteszek pár lépést, majd megállok.
- Van még abból a gyógykenőcsből, amit a múltkor főztél? Igaz hogy hánytat egy kicsit, de vinnék belőle, mielőtt még kidobnád.
A nő szúrós szemekkel néz vissza rám. Olybá tűnik, hogy túl sok férfi smúzolt már neki, hogy ezt megegye...pláne nem egy minden lében kanál mágustanonctól.
- Nincs...és valahogy aggaszt, hogy használtad is.
- Én ne használnám, amit te készítettél? Ki lennék én, ha nem használnék egy olyan szert, amit a híres neves Noitra készített, aki nem mellesleg tökéletes fiatalító elixírt fejlesztett ki. - Ugyanúgy állok egy helyben, közben Riel figyeli a hátamat, és jelez, ha valami gond lenne.
- Na, mész te a jó fenébe... - morgott rám, egy humoros vénasszony hangján. Picit ijesztő volt, mert Noitra maga elég alacsony.
- Naaa ne legyél ilyen mogorva. Megbántasz. - Majd mutatok neki egy szomorú arcot, ami pár pillanat múlva el is tűnik. - Segíthetnék is a hánytatószer ellenében. Csak mond meg, mit szeretnél, és ha tudok, segítek.
Noitra összeráncolt szemöldökkel kapott elő meg bontott fiolát az asztala alól.
- Mondjuk, hogy ne hívd a "mestermunkám" hánytatószernek. Na, tűnés, míg szépen mondom... Majd kap elő egy fiolát a kis asztalka alól, melyet felém hajít.
- Mestermunka mestermunka, hát persze! - Majd kapom el a fiolát, és távozom az ajtón. Ezután megindulok a lakhelyem felé, újonnan kerülő úton, figyelve hogy ne kövessenek.
Noitra úgy meglepődik, hogy azt se tudja, mit mondjon. Kb fél perc mulva ordít utánam.
- Ó, teee! Remélem, otthagyod a fogadat!
Ahogy meghallom, hogy az én szeretett noitrám, szólt pár szót az érdekemben, vissza is sietek, és a résre nyitott ajtón, visszaszólok. – Óh, én remélem nem. Mert különben nem látnám az én gyönyörű fiatalos alkimistám többet! - Majd elsietek az ajtótól, hátha még valamivel dobálózni akarna.
Neki is vág az ajtónak egy valamit, ami durran egy nagyot, de azt már nem tudom, hogy mégis mit.
Ahogy felmegyek a szobámba, körbe nézek, potenciális menekülési útvonalakat találok ki. Lefekvés elött, egy székkel támasztom ki a zárt ajtóm kilincsét, majd az ablakba Rielt teszem figyelni, azzal a kéréssel, hogy szóljon, ha akármi furát lát, vagy ha valaki be akarna törni, akkor keltsen fel. Én ezután eszek iszok egy keveset, majd nyugovóra térek, hogy a következő napot már újult erővel indíthassam.
avatar
Theo Wagner
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 179
Join date : 2017. Jan. 13.
Age : 19

Karakter információ
Kaszt: Arkán mágus
Szint: 5
Tapasztalat:
3855/5000  (3855/5000)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Lothar von Nebelturm on Szomb. Jan. 13, 2018 1:07 pm

Ezennel meghirdetem az új kört. És mivel olyan lusta vagyok, most nem írom ki egyesével, kivel mi történt...sok értelme nincs is...egyáltalán minek csináltam ezt eddig? Mármint, mindenkinél mindig valami fontos mozzanatnál vágtam el a történetet. No mindegy...
avatar
Lothar von Nebelturm
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Feb. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Crispin Shadowbane on Vas. Jan. 21, 2018 10:22 pm

  Nem így képzeltem el fejben ezt az egész jelenetet. Nekem kellett volna a Hősnek lenni, a bátor selfnek, aki visszajuttatja a gyűrűt a gazdinak, és kap egy jó nagy jutalmat érte, meg egy egész századnyi páncélba bújtatott lovagot, akik kikísérik a városból, hogy békével távozhasson. Ja meg menet közben valahonnan összekaparják Dracon-t is, aki a fene se tudja, hogy merre járhat. Remélhetőleg nem vadászták le őt. Fejemet idegesen kapkodva számolom össze a felsorakozottakat: öt katona, plusz a tárnokmester. A felfelé vezető lépcsőt két alabárdos állja el. Ellenük semmi esélyem nem lenne, csak akkor, ha sikerül közel kerülnöm hozzájuk, ahol már nem tudják használni a szálfegyvereiket. A tárnokmester fegyvertelen volt, ez még az előnyömre válhat. A többi három meg...hát, ő velük se lenne túl egészséges kikezdeni. De az összes menekülési utat elállják, ablak nincs, az ajtót védik. Első számú terv: közel kerülni a tárnokmesterhez, és túszként használni őt. Egy fegyveremet se vették el az ostobák...
- Add fel. Akkor talán még élve kijutsz innen- kedves szavait meghazudtoló rideg pillantásokkal kísérte a szokásos "I'm the bad guy you motherfucker" szövegét.- Ide a gyűrűvel.
- Hatalmi puccs? Hogy én mennyire utálom a politikai játszmákat...a múltkor is az egyik uralkodói pár életére törő bérgyilkosokat kellett hajkurásznom, utána meg egy király erényeit nem éppen szép szavakkal méltató dalos pacsirtákat vettem üldözőbe. Azt hiszem, hogy most egy harmadik már igazán meg sem kottyan.
  Vonogatom a vállamat. Hát, az én szemszögemből így nézett ki a dolog: a tárnokmester megelégelte azt, hogy csak a város vezetőségében beosztott szerepet kapott; hogy megnövelje a hatalmát, először ki kell iktatnia azokat az egyéneket, amelyek közel állnak a bárónéhez. Elvileg a Héják, ahogy mondta - és akárkik is legyenek ők, meg akármennyien - az előbb említett nőhöz hűségesek. A gyűrű...nem tudom, mire kell neki, hisz valószínűleg van neki is. Kivéve, hogy ha ez valamiért speciális. Rég óta kutatta ezt a darabot...talán tőle vették el? Nem...nem valószínű. Mindegy is. A katonákat már a maga oldalára állította, ahogy vélhetőleg a fogadóbeli támadás is az Ő machinációja volt. Tehát: puccs. Mocskosul örülök neki.
- Mindjárt elolvadok, olyan aranyos. Én hű vagyok a bárónőhöz. Nem én készítettem a gyűrűt. Ez valami haramiáé volt. Kötelességem vigyázni rá. Nevezhetjük jutalomnak.
~ Ühüm, sure, whatever you fucked up idiot....~
- Amúgy itt a gyűrű, engem nem nagyon érdekel...
  Szakítom meg a férfi áradozását, meg a kötelességtudatának szépséges leírását. Ott lapul a tenyeremben a gyűrű, ami körül ez az egész ügy forog, kezem a testem mellett, enyhén kinyújtva, hogy ha a tárnokmesternek kell, akkor ide is jöjjön érte...aztán elkapom, magamhoz rántom, tőrt szegezek a torkának és kisétálok innen. Ha nem engedelmeskedik sem Ő, sem a katonái, elvágom a torkát, aztán végzek mindegyikkel...vagy kinyírnak engem. Ez az utóbbi valószínűbb, de nem feltétlenül igaz állítás. Hergelni kell még őt egy kicsit...csak hogy elhamarkodottabb döntéseket hozzon. Gyerünk, Crispin, ebben vagy a jó!
- Óh, igen...peeersze, Te csak vigyázol a gyűrűre, mi? Azért vetetsz engem körbe fegyveres őrökkel, értem én...
A terveimet azonban ismét keresztül húzta a mocskos kis szemét.
- Te! Hozd ide!
  Intésére az egyik alabárdos megindul felém, azzal a határozott szándékkal, hogy elvegye tőlem a gyűrűt. Nincs teljes páncélzatban, a nyaka majdnem hogy fedetlen maradt. De sisakot nem viselt...tehát, ha közelebb jön, lejjebb kell eresztenie a fegyverét, én pedig simán elkaphatom őt. De aztán hova tovább? Nem hinném, hogy bárki is túlságosan is sokra becsülné egy ilyen katona életét. Valószínűleg hagynák meghalni és utána ténylegesen valós indokkal küldenének rám mindenkit, hogy kinyírjanak. Hmm....ez így nem lesz jó.
- És fiúk, titeket jól megfizet az Áruló? Gondolom, ígért nektek mindenféle finomságot, amint átveszi a hatalmat. Tudjátok, soha se tartják be az ígéretüket, de Ti tudjátok...
  Nem, a beszéd sem hatásos. Az alabárdos töretlen lendülettel halad felém. Kimosták az agyát. Ez az egyetlen lehetséges opció...máskülönben rájött volna, hogy az ilyen egyszerű kis parasztokat mindig kihasználják, és lényegében semmi hasznuk nem származik abból, ha együtt dolgoznak Grosmann-nal. Miközben az alabárdos már majdnem hogy elém került, a lépcső felől léptek zaja ütötte meg a fülemet. Erre még alapozhatunk....csak egy kis időre van még szükségem.
- Fiam...tudod, hogy miért téged küldött ie? Azért, mert attól fél, hogy megtámadnám, ha átadom a gyűrűt. TE viszont egy feláldozható kis csicska vagy a számára. Inkább Te halj meg, ha már úgy adódik. Igazán bátrak az ilyen emberek..
  Ha azt hittem, hogy majd az újboli próbálkozásom, amellyel a józan észre próbálok hatni, sikert fog aratni, hát...óriásit tévedtem.
- Ide vele!
  És már kapott is a kezem után hogy szétfeszítse azt. Na ez az a terv, ami nekem nem nagyon tetszett. Nem akartam, hogy ez a hülye őr megelégelje az ellenállásomat és nekem támadjon. Nem érte volna meg az egész. De ha átadom a gyűrűt, akkor már semmi más lépésem nem marad, megölnek. Ha nem adom át, megölnek, és elveszik tőlem. Sakk-matt. De valahogy csak kivágom magam belőle. Nem hagyom, hogy ezek itt kinyírjanak engem, a vakációmon! Kinyitom a tenyerem, hogy átadjam a gyűrűt - hadd legyen egy jó napja - és véletlen le is ejtem a gyűrűt....vagy is ejteném, de ebben a pillanatban enyhe mágiát érzek, és a gyűrű varázslatos módon az őrtenyerében lapul. Mint ha ugrott volna a gyűrű egyet a levegőben...én pedig álltam csak ott, enyhe bosszankodással az arcomon...csak pár szót sikerült rebegnem...
- Bocsi...kicsit izgulok és be vagyok rezelve...ilyenkor remeg a kezem.
  Mire végzek a bénára sikerült mondókámmal, az ajtó is kitárul, és megjelenik mögötte az alak, akinek a közeledtét hallottam. Oda nézve egy megtépázott szárnyú alakot láttam. Először feltámadt bennem a remény, hogy egy nefilim lesz...de hamar csalódnom kellett, ahogy jobban megnézve tudatosult bennem, hogy ez egy démon...csodálatos. Már csak ez hiányzott nekem...
- Tárnokos uram...Némi zajra lettem figyelmes.
  Szólalt meg kissé gyanakvó hangnemben a démon, mire a tárnokmester megpördült és igyekezett fapofával válaszolni neki. Hazudozik...tehát, egy olyan személyről van szó, akinek valamiféle hatalma van itt. Politikai ellenfelek lennének? Kihasználható a kapcsolatuk? Bakker, miért nem gyúrtam a szociális képességekre? Miért nincs nekem valami jó kis taktikám az egyének egymás ellen fordítására?
- Áh, Shelatis! Csupán egy gyanús személyt vallatok.
- Gyanús személy, akinek az egyetlen gyanúra adó oka az volt, hogy elhozott ide egy gyűrűt, ami a bárónét illeti...erre már rögtön az őröket hívja rám. Cuki pofa egy fiú. És maga ki is lenne...?
  Gyerünk, démon, állj az én oldalamra! Együtt legyőzzük a tárnokmestert, aztán csinálhatod, amit akarsz. De Grosmann egyelőre csak a katonától veszi át a gyűrűt, nagyon is elégedett pofával. Hogy én mennyire utálom ezt a szánalmas férget!
- Nem rabolnám egy veszett kutya csaholásával az idejét...milyen érdekes. Eléggé hanyag munka.
  Jegyzi meg, ahogy a gyűrűt forgatja az ujjai között. Legalább jó szeme van a gyűrűkhöz, ha már annyi van az ujjain, amelyből egy hadsereget fel lehetne szerelni. Hülye északiak és a puccos igényeik. Himmelreich reformációja kár, hogy nem aratott teljes sikert. Felfuvalkodott, arany ágyban alvó mocskos kis rohadékok.
- Ja, szerintem is tök hanyag munka. Kitől is lopta el az a részeges fickó, akire én utaltam, és akiről maga csak annyit mondott, hogy tudja, kiről van szó? Gondolom sietnie kellett...annyira, hogy még egy Héja életébe is került később.
  Igazából már én se tudom, hogy mire számítottam. Hogy majd valahogy szövegeléssel kivágom magam ebből a szituációból? Én...csak egy idegen voltam itt, akinek a sorsa senkit sem érdekelt. Akármit is teszek, csak magamra számíthatok, segítség nélkül. Ami igazából nem is olyan meglepő. Egész életemben ez volt a helyzet...
- A börtönben majd megtanulja, hol a helye...
  A démon elindult, hogy a sorsomra hagyjon...de ahogy távozni készült, valami kicsusszant a nadrágja szárát. Egy hosszú cső, mindkét vége lezárva. Első gondolatom az volt, hogy..hát, a démon farkincája lógott ki a nadrágja szárán. Én meg irigykedve figyeltem az ilyen méreteket, és szégyenkezve gondoltam az én Roromra, akiről azt hittem egészen eddig, hogy szép termetes. De nem...ezzel nem versenyezhetett. De senki sem vette észre, hogy ... hát, nem egy Roro volt, hanem valami üvegcse, ami puhán landolt a lépcsőn. Hmmm...érdekes. Rögtön kapcsoltam és elkezdtem mágikus jelek után kutakodni. A démon határozottan bír ilyenfajta képességekkel - mindegyik mocsoknak van mágiája - de a tárgyról nem tudhattam biztosra. Ami biztos volt, hogy a két alabárdos őr megindult felém, hogy börtönbe vessenek. Még egy elkeseredett próbálkozás a részemről.
- És még is, milyen váddal vetnek engem börtönbe? Azért, mert vissza hoztam a bárónő és nem a tárnokmester gyűrűjét, aki magáénak követeli azt? Csak még egy jó figyelmeztetés így a végére: ebből még nektek politikai bonyodalmaitok is lehetnek. Csak egy mellékes megjegyzés. Ja, démon uram, ajánlom figyelmébe a hosszabb szárú nadrágok viseletét legközelebb. Ezek a darabok igen csak kimentek a divatból...
  Azonban senkiből nem facsartam ki semmilyen megjegyzést. A démon távozott, Grosmann bekussolt és a gyűrűjével foglalkozott, az őrök meg taszigáltak engem azon lépcső felé, ahol a démon is távozott. Ahogy oda értünk, a szemem megakadt az üvegcsén, ami a démon nadrágszárából pottyant ki. Ez most tényleg egy üvegcse csak, amit eddig tárolt....vagy annyira nagy nyomás van csóri démonon, hogy üveget szarik és még a klotyóra se volt ideje elmenni. Én meg hát...nagyon is ügyetlen tudok lenni néha. A két lábam szinte magától összeakadt, aminek hatására egy hatalmasat zakózok, és az esést próbálom hárítani kinyújtott kezeimmel, amik a testem alá szorulnak. Nem volt egy kellemes esés, de az üveg legalább a kezembe került és gyorsan fel is csúsztattam az ingem ujjába. Ha már senki se vette észre...Az őrök ingerülten rángatnak fel a földről, és még egy ütést is kapok a hasamra...és vezetnek tovább. Köcsögök. Én követem őket tovább, a hasamat markolászva, de nem is én lennék, ha nem pofáznék valami teljesen hülyeséget menet közben. Eddig csak egy személynek sikerült befogatnia a pofámat...az is egy rémisztő kis démon csajszi volt a Dornburg toronyban...
- Baszki, szerintetek ki a franc akarna ilyen kedves kezek közül elmenekülni? Ti vagytok az új legjobb barátaim! Jobb Here és Bal Here. Úgy látszik, hogy ebben a felállásban én vagyok a Fasz...na mindegy...
  Az őrök nem értékelték a humor kísérletemet, amely során fallikus megjegyzésekkel árasztottam el őket, így én, magános kis Pénisz a két Here kíséretével meneteltem tovább. Ha nem lennék ilyen cudar helyzetben, még röhögnék is. Most valahogy nem volt túl sok kedvem hozzá. A lépcsőn hamar felérünk, és már a palota udvarában vagyunk. Gondolom innen már csak a börtön vár engem. Azonban...megjelenik a démon. Unott pofával fogadom újdonsült megjelenését, Ő meg ravaszkás mosollyal irányít engem újabb helyre.
- Uraim, éppen most van a bíráskodás ideje. Vigyék inkább a szomszédba.
- Bíráskodás ideje? Engem már el se bírálnak? Ez nem túl kedves, meg kell hagyni...
  Ismét nem váltottam ki semmiből semmilyen reakciót, csak taszigálnak engem tovább. Én meg közben csak nézegetem a helyet, ha már úgy is van rá időm rá, és alaposan megnézek magamnak mindent...aztán ostoba módon elkezdek vihogni magamban.
- Amúgy tudjátok, mi a vicces? Ha egy felbérelt bérgyilkos lennék, akinek az a feladata, hogy hatoljon be ebbe az épületbe, és mérje fel magának a terepet későbbi bérgyilkolászást előkészítendő...hát gyerekek, Ti pont az én kezemre játszanátok.
  Vihogok fel keserűen -gonoszan, majd vetek egy cinkos vigyort Jobb Herére, majd Bal Here felé fordulok.
- Amúgy Bal Here, ne legyél féltékeny, amiért Jobbot jobban kedvelem...tudod, a bal-faszok soha se voltak az én típusaim.
  Az őrök erre se reagáltak és ez már kezdett idegesíteni engem. De aztán megláttam, hogy homlokukon az erek egyre jobban dagadoznak a visszafojtott indulatoktól. Háh, legalább velük sikert értem el! Ez az Cris, mesteri vagy! A végén annyira felbőszíted őket, hogy neked támadnak! Cuki....egyszer az életben igazán megtanulhatnád, hogy fogd be a pofádat. Végül az egyik őr már nem bírja tovább, és csak megszólal. Ennyit a némasági fogadalomról.
- Bíráskodás ideje. Amikor Őlordsága maga ítélkezik a nép felett. Hetente egyszer. Ő fog feletted ítéletet hozni, ezért nem viszünk messzire.
~ Hát ez...csodálatos, gondolom én...meg megtiszteltetés.~
- De jó, legalább élőben lehet alkalmam elmagyarázni Őlordságának, hogy milyen szép és kedves fiúk is vagytok Ti. Meg azt, hogy még is, ki a franccal packáztok Ti. Ebből még szép kis zűrzavar lesz, cukorfalatkáim.
  Menet közben csak megérkeztünk oda, ahova engem akartak elszállásolni. Első ránézésre istálló, közelebbről és belülről megnézve cellák hosszú sora. Oh...hát ez kedves. A két őr kedves noszogatására végül csak bedobnak egy jelöletlen cellába és rám vágják az ajtót úgy, hogy még mérföldekről is hallani a visszhangját. Én pedig alaposabban körbe nézek új szobámon. Hát, nem voltam elájulva a berendezettségtől.
- Hmmm...még jó, hogy nem fogadó-ellenőr vagyok. Ez a förmedvény 10 pontból felet érdemel. És még is...hova a rákba rakjam itt ki a végbéltermékeket? Áh, ne is mondjátok...gyűjtögetem őket szépen, hogy amikor a legközelebb megjelentek, megdobálhassalak titeket vele. Kaki-dobós! Hehe...na jó, ez undorító. Pont mint ti...
  Az őrök elhagynak engem - gondolom már várták ezt a pillanatot, mert igek csak sietősre fogták a tempót - én meg hát...kaptam jó pár percnyi időt arra, hogy alaposabban felmérjem a cellámat. De semmi...a fegyvereim és felszereléseim még mindig nálam voltak, ez legalább pozitívum. De társaságom nem sok akadt. Egészen addig, míg jó idő múltán megjelenik Herr Grosmann. Na már csak Ő hiányzott nekem, Ő...meg az élegedett pofaszerkezete.
- Kényelmes?
~ Az anyád...az volt kényelmes. Szép, szűk kis lyuk, nagy mellek...szépen álomra hajtottam a fejem rajtuk. Nem mondta...?~
- Persze, hogy kényelmes, Herr Hans.
~ Hogy hívják a cölibátust fogadó embert? Hans RégenKurt...eh....olcsó poén...~
- Nem is tudtam eddig egész életembe, hogy mire vágytam. Aztán itt és most rájöttem: egy hataloméhes idióta cellájában rohadni. Tökéééletes. Nem akar csatlakozni? Van hely bőven kettőnknek. Meg hát....magányos is vagyok.
  Játszom meg a szomorkás forever alone típust és még valami könnyet is próbálok kicsikarni a szememből. Erőlködök, esküszöm, nagyon is...de semmi!
- Hát, könnyeket nem kap, de..azért képzelje oda, hogy ott vannak.
  Hansika nem szól semmit sem,  csak a kezét nyújtja felém. Hmmm...azt várja, hogy megcsókoljam? Arra aztán várhat. Vagy csak le akar pacsizni? Netalán arra vár, hogy meggyűrűzzem őt? Azért annyira elvetemült én sem vagyok. A házasság egyelőre még nem szerepel a terveim között. Amire nem számítottam, hogy hirtelen mágiát érzek...és egy király kis arkánlövedék száguldozik felém. Első reakcióként félre ugranék...de aztán inkább maradok a helyemen. A lövedék felsérti a nadrágomat, és kicsit megkarcolja a bőrömet, amitől csak egy kis szisszenés hagyja el ajkaimat.
- A helyedben vigyáznék. Nem akarlak megölni. De a sikolyod élvezetét nem feltétlen kell megtagadnom magamtól.
~ Sikolyt akarsz? Mondd csak, te hogy sikoltoznál, ha valamit feldugnék a seggedbe? Mondjuk egy kis izzó vasat?!~
- Áh, hát mágus a kedves uram? Ez milyen szép. Na és mondja, miért akar itt sikonyáltatni engem? Esküszöm, jó rabszolga leszek, még ki is kötözhet. Bilinccsel vagy bársonyszalaggal. Na de halljam, miről akar pofázni.
- Semmiről. Csak látni akartam azt a szerencsétlen fejed...
  ...és ezzel együtt egy újabb arkán lövedék csapódik a lábamba. Tűröm a fájdalmat...azt hiszem, ez egy eléggé erős kritika a humorérzékemet illetően. Itt mindenki ilyen prűd picsa?
- Jó érzés önként belesétálni az ellenség karmai közé?
  Teszi fel a kérdést eszelős vigyorral az arcán. Király...nem hogy beképzelt farok, arkán mágus...de emellé még őrült is. Lehet ezt még tovább fokozni? Unott pofával támaszkodom neki a cella falának, és tök lazán válaszolok is neki.
- Ejj, tudod, volt már dolgom Mélységiekkel, egy elvetemült vámpírral, aki egész tornyokat lebegtetett, bérgyilkosokkal, kínoztak már engem. Szóval felőlem folytathatod tovább ezt a játékot. Persze, hogy jó érzés besétálni az ellenség karmai közé...hisz kívülről nem tudtalak titeket megközelíteni...
- Untatsz...
  Csak ennyi tellett a fickótól és magamra is hagyott. Vajon bekapta a csalit? Vajon bevette, hog az egészet így terveztem el, már az elejétől fogva? Nem tudhatom. De Ő elment és senki se váltotta fel őt, így a sarokba kushadva várakoztam. Aztán elő húztam az üvegcsét, amit még a démon ejtett el, és alaposabban megnéztem magamnak. Valami füstszerű, sűrűen kavargó cucc volt benne, nem ismertem fel, hogy még is, mi akar ez lenni. Mivel ezzel nem jutottam többre, az üveget vissza csúsztatom a zsebembe, ellenőrzöm, hogy a rugós tőröm még a helyén van-e, és a tárológyűrűbe, ha már úgy is csak itt unatkozok, belebűvölök egy kis Dark Moon-t, hátha a későbbiekben még jól jöhet. Aztán várakozok....


Jó hosszú idővel később....még mindig ugyanott, Crispin már halálra unja magát, amikor...


  Végül ismét őrök érkeztek, és erős fegyveres őrizet alatt szállítottak a palotába. Nem szűkölködtek az itteniek gazdagságban. Minden undorítóan giccses volt. Az észbeli szegénységet a palota díszítésével igyekeztek kompenzálni. Undorító volt ez a sok díszítés, amely teljesen felesleges is volt. Ennyi pénzt költeni földi hívságokra, nem csoda, hogy Esroniel elindította a maga kis forradalmát. Még egy ok arra, hogy utáljam az embereket és az ők elfajzott ízlésüket. A művészet lehet szép is, bizonyos keretek között. Ez viszont már csak túlzás. Ahogy a rengeteg őr, és az árnyak között sugdolózó Héják is. Vajon tudják, hogy az egyik társukat hideg vérrel mészárolták le? Valószínűleg az ilyen információkat nem nagyon osztják meg velük. "Küldetés teljesítés közben elhalálozott" - ennyit tudhatnak maximum. Végül megérkezünk a bírálat terére, aminek a végén egy trón áll, mellette pár székkel. Elítéltek, akik felett ítéletet hoznak. Egy kapatos úriembert épp most vezetnek el, aki megpróbál kitörni a bilincsek és az őrök közül. Szegény szerencsétlen...remélem lassú halála lesz .Ember, tehát megérdemli. Mindegyik megérdemli. Mocskos kis undorító piócák, élősködők Veronia-n egytől-egyig. Tekintetem végül megállapodik a bárónén, aki békésen üldögél a helyén, mellette egy csicsás ruhába öltöztetett apród foglalkozik az elítéltek nevének felolvasásával.
- Ismeretlen sötét elf. Árulás és városi jog meggyalázása.
~ Anyádat is meggyaláznám...~
  A báróné oldalán jelenlegi tanácsadói sorakoznak fel. Köztük a tárnokmester. Shelatis az oszlopok között megbújva figyeli az eseményeket. Neki vajon mi lehet a szerepe ebben az egészben? Ki ő egyáltalán?
- Ismeretlen sötét elf? Ez jó...végül is, akár lehetek ismeretlen is. Akkor most védenem kéne magamat? Árulásról szó sem lehet, tekintve, hogy már ezerszer elmondtam, én csak egy gyűrűt hoztam vissza a bárónének, ami miatt az egyik Héját megölték. A városi jog meggyalázása alatt meg fogalmam sincs, hogy mit értenek. Amúgy...milyen büntetésre számíthatják, ha még is elítélnek engem ártatlanul? Csak hogy tudjam...
- Csendet! Az elítélt csak akkor beszél, ha kérdezik!
- Nyugalom, Hölcher...Drága fiam, remélem tudod, hogy a bárói joggal való visszaélés, egy ilyen tárgy viselete halállal büntetendő.
  Emelkedik fel a báróné, és inti csendre a tömeget. Tehát tudja, hogy még is, mi a helyzet velem kapcsolatban. Valószínűleg hazugságokkal tömték tele a fejét. Csodálatos...
- Szerencse, hogy ide került és meg tudtuk semmisíteni.
- Csak a kötelességemet teljesítettem, Úrnőm.
  Egy ádáz pillantást vetettem a hajbókoló kamarásra, aki hasonlókkal jutalmazott meg engem. Haver, te nagyon csúnya, fájdalmas halált fogsz halni, arra megesküszöm. Napokig fogsz sikítozni a fájdalomtól és kíntól. És én élvezni fogom minden egyes percét, te utolsó ganajtúró...
- Hogy technikailag pontosak legyünk, nem viseltem a gyűrűt, csak a zsebemben tartottam, miután a Héja megkért, hogy tartsam magamnál, míg át nem adhatom neki és elhozza magának. A fogadóban, ahol megszálltam, számszeríjászok támadtak meg és alig sikerült elmenekülnöm. Ami azért eléggé érdekes...hogy egy városi őr se mozdította a fülét rá...az egész olyan, mint ha valahonnan a vezetés felől jött volna a megbízatás. Egy alvilági szervezet se annyira ostoba, hogy ilyen nyílt támadást kivitelezzen, amikor a lebukás esélye ilyen nagy. Ismerek párat, tudom...Aztán megtaláltam az utam a palotájába, hogy átadjam személyesen magának a gyűrűt, azonban a tárnokmester lefogatott engem, egy cellába zárt és még mágikus lövedékekkel is megpróbált kínozni. Hogy is mondta, Herr Hans Grosmann? " Jó érzés önként belesétálni az ellenség karmai közé?" Ja, valami ilyesmi. Igen, használtam a gyűrűt hogy átjussak az őrökön, máskülönben nem értem volna el magához. Báróné, ha lehetne egy kérdésem: milyen viszonyt ápol a Sötét Elf Hercegséggel és Armin Fairlight herceggel és Loreena Wildwind hercegnével?
  A mondókám a várható eredményt hozta. Az emberek üvöltöztek, és a halálomat követelték. Ostoba csőcselék. Megérdemelnék, hogy elpusztítsák őket, egytől egyig. Egyre jobban rádöbbentem, hogy Veronia-t meg kell szabadítani attól a rákos elburjánzástól, amit ezek a kerek fülű férgek jelentettek.
- Csendet, ha kérhetem!
  A tárnokmester menteni próbálta a menthetőt és rögtön rohant is, hogy nyalintson még párat a báróné amúgy is tiszta sejhajában.
- Egyértelműen hazudik. Ki tudja, mi lehetett a célja azzal az eszközzel. Remélem egyértelmű úrnőm, hogy ebből egy szó sem igaz.
- Nem. Én bízom önben, Herr. Ennél hihetőbb magyarázatra lesz szüksége, ha nem akarja hátralévő életét egy gályán leélni. Ezt kitalálni...eléggé éles fantázia kellett volna hozzá. Ilyen rossz élményt kitalálni.
  A báróné rekedtes röhögése egyáltalán nem volt egy túl kellemes zene a füleimnek, és a teremben lévők is hangosan felhördültek, vagy legalábbis meglepődtek valamin. Nem tudom, hogy még is min. Nem ismertem az ittenieket - nem is akartam közelebbi ismeretségbe kerülni velük.
- Kételkedik abban, hogy én vissza akartam juttatni a gyűrűt magának? A fantáziám tény és való, hogy eléggé élénk. Kéretem tanúnak behívatni a Héját. A tárnok mester tudja, hogy kiről van szó, tegnap beszélt vele. Ja bocs, Ő már nem él. De van még egy személy, akivel beszélgettem és akitől megtudtam, hogy mi is ez a gyűrű, ami véletlen hozzám került...
 Folytattam volna még tovább is, amikor ismét mágiát éreztem. Nem azt a fajtát, amit Hans használt ellenem a cellában. Az arkánmágia volt - most már megjegyeztem magának az ízét. Az arkánmágiának enyhén kesernyés fém "íze" van, mellé némi hűvösséggel, ami semleges. Ami most érkezett, sötétebb volt, mint egy pocsolya a csillagtalan és holdtalan éjszakán, enyhe elkeseredettség vagy inkább depresszív ízhatással. Az érzés a démon felől jött, ahogy akkor is, amikor a gyűrűt csaklizták el előlem. Ez a démoni mágia. Vajon minden démon fajtának különböző íze van? De nem juthattam tovább az elmélkedésemmel, ahogy a szemeim előtt leperegtek a nap eseményei. A keserű ébredés, az üzenet a poháron, a számszeríjászok támadása, Dracon-nal való elválás, a menekülés, az álruhák, a kapuőrök átverése, a menekülő emberek, a kocsmáros...aztán az árulás, a lefogatás, az őrök, ahogy elcibálnak engem, a kínzás a cellában, és végül...ez itt. A fejem még mindig hasogatott, mire véget ért a keserű emlékek kényszeredett felidézése.  Ahogy a látásom körbe tisztult, megállapíthattam, hogy a hatás egyedül engem ért el. Egyedüli reakcióként a báróné állt fel...mint ha valami megváltozott volna benne.
- Ez mind?
- I've got a jar of...mist? - tűnődök el, ahogy a zsebemben lapuló üvegcsére gondolok...vajon mi célt szolgálhat? - Gondolom az emlékeimben nem képesek olvasni...
~ ...legalábbis más nem, csak a démon...~
- Nagy kár. Gondolom Herr, most örül, hogy megkapta a csecsebecsét, amire már olyan rég óta fáj a foga. A gyűrűre gondolok. Gondolom az őröket lefizették már rég, hogy elfelejtsék a kis beszélgetésünket...
  A hülye kis ribanc - igen, a bárónéról van szó - már nem is foglalkozik velem. Egyenesen a démonra mered, aki kilép az oszlopok takarása mögül, és kezét felém tartva mosolyog. Mi folyik itt?
- Ez az összes emlék. Minden...egyes...szó...igaz...-töri a szavakat fogai között, ahogy a démon a bárónéra néz, aztán az egyre jobban megijedő Grossman-ra.- Pont, ahogy terveztük...
~  MI A JÓ BÜDÖS FRANC FOLYIK ITT??!!~
avatar
Crispin Shadowbane
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos

Hozzászólások száma : 333
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 26
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Bérgyilkos(7), Druida Elementalista(2)
Szint: 7
Tapasztalat:
7011/7500  (7011/7500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Johnny Wood on Pént. Jan. 26, 2018 9:04 pm

Az arcomról elszállt a komisz, humoros tekintet és helyét egy komoly, ám meglepett fej vette át.
- Milyen rokonod volt az öreg? - kérdeztem tőle villámgyorsan.
- Az apám. - ahogy eddig látszott, ez egy hihető válasz volt. A férfi fiatal, éppen felcseperedett fiúcskának tűnt, aki elhelyezkedett felmenője üzletében, hogy egyszer majd apja nyomdokaiba lépjen. Ez egy kicsit merész kijelentésnek tűnik... Bár azok után, hogy eltetett velem láb alól egy kapitányt... Nem tudom, mit gondoljak róla. Egyébként érdekes módon nem izgatta, hogy a nemrég megboldogult apját "öreg"-nek neveztem. - Én a család másodszülött fia vagyok. Ám volna valami, ami engem is érdekes. Nem tűnsz éppen normális üzletfélnek. Mi miatt kerested az apámat?
- Egy kisebb üzletet kellett volna vele lefolytatnom... Tudod apád nem csak legális dolgokban utazott. - hazudtam neki szemrebbenés nélkül. - De most én kérdezek. Tudsz valakiről, ezen a kicseszett világon bárkiről, akinek lett volna oka megölni?
Az ifjú örökös halk nevetésben tört ki.
- Nehezebbet kérdezz. Nem sok olyanról tudok, aki nem akarta volna eltenni láb alól. Ez a város...más, mint aminek látszik. Talán először jársz itt?
- Régen sokat jártam erre... Tudod, én magam is kereskedő voltam. Nem vagyok tisztában a nemesek dolgával, nem túl legális dolgokban utaztam...
Edward elégedetten bólogatott, az állát vakargatva. Aztán egyszer csak a semmiből egy tőrt rántott elő a ruhája ujjából, és felém vágta. A penge elsuhant az arcom mellett és a háta mögött az ajtófélfába fúródva állt meg.
- Ha hazudsz, legalább olyat találj ki, ami hihető. A kutyát sem érdekli, ki vagy, de engem nem veszel meg a puszipajtis okoskodásoddal. Még a leghülyébb rakodómunkás is jól tudja, hogy a nemesek a fő pillérei az alvilágnak. Nem ajánlom, hogy palira vegyél. - sóhajtott egy nagyot, majd odasétált a késéért. - Apám gyilkosa után kutatsz. Egy dolog érdekel csak, ki bízott meg vele?
- Szívesen megmondom... De utána meg kell, hogy öljelek.
A fiú ekkor ismét elmosolyodott.
- Nekem megfelel. Elég, ha csak a végén árulod el. Cserébe pedig segítek a gyilkosát felkutatni.
- Rendben. Valami kiindulási alap?
Szép nyugisan odasétált az asztala mellé, majd előrántott egy térképet.
- De sietős valakinek.
A szétterített térkép a várost ábrázolta teljes valójában... igaz némi torzítással, de az utcák nagy része élethűen lett rajta felskiccelve. Az egyes családok rezidenciái külön meg voltak jelölve rajta.
- Aligha talál olyan családot, aminek ne lenne piszkos a keze. Ám volt egy, akik különösen idegesen vehették szájukra a Vogejeager nevet. Von Faedas, régi riválisunk a fűszerkereskedelemben. A bátyám alig pár héttel ezelőtt "baleset" áldozata lett. Akkor ott nagyon csendesek voltak. Bár nincs rá bizonyíték, mindenki úgy hiszi, ők tették. Talán ők tudnak valamit.
- Akkor tudom is, hová megyünk...
- Nem vagyok gyakorlott szakmabéli. Egyenesen be kéne hozzájuk csöngetni?
- Van már tapasztalatom ilyesmiben... - vigyorogtam rá a férfira.
- Ez esetben rád bízom magam. - mondta, majd elindult az ajtó felé. - Az utat majd én mutatom. Egyenesen a rezidenciához, vagy inkább a kikötőt vizsgáljuk át?
- Egyenesen a Rezidenciához.
Elindultunk hát, s majd fél óra séta után elértük a felsőváros azon részét, melyet a térkép megjelölt. Pedáns kis villa, nem éppen egy palota, de a középnemesek közt dicséretes lakóhelynek számított. Kicsit talán még elegánsabb is, mint a társad apjáé.
- Itt is volnánk! Kopogjak be?
- Lépj hátra, majd én kopogok. - súgtam neki, majd hangosan kezdtem dörömbölni az ajtón.
Sokáig nem érkezett válasz a kopogásra. A fiú igyekezett takarni, nehogy valaki elkezdjen leskelődni. Fél perc múlva nyílt az ajtó, és egy étekfogó kinézetű kisfiúcska nyitott ajtót.
- Miben segíthetek?
- A gazdáid itthon vannak?
- Ki volna a vendég?
- Felnőtttek dolga, kisfiúcska.
Ekkor hirtelen egy másik alak jelent meg az ajtóban. Szolgához hasonló ruhát viselt ő is, bár jóval idősebb volt. Valószínűleg egy egyszerű tisztviselő lehetett.
- Az urak pedig nem szeretik, ha jöttment senkiháziak zargatják őket, s rabolják értékes idejük.
Edward ekkor előrelépett, majd megrázta a fejét.
- Elég legyen. Jelentsd be Lord Vogeljeagert.
- A franc fog itt várni! - kaptam fel a fejem, és befurakodtam a házba a szolgálók között.
Nem igazán érdekelt senkit, hogy mindketten bementünk. Úgy vették, ketten együtt érkeztetünk és képviseltük azt a hosszú nevű családot. Az uraság, akit meglátogattunk, a földszint egyik szobájában tengette mindennapjait. Éppen egy társalgónak kialakított helységben olvasott, miközben a pipáját szívogatta.
- Lord Faelda! - köszönt Edward.
- Bejelentem Lord Vogeljeagert, és... kíséretét.
- Lord? - állt fel a helyéről meglepedten - Te még nem használhatnád ezt a nevet.
- Csak idő kérdése. Elvégre én vagyok a család jelenlegi örököse...még. De ön ezt jól tudhatja. - látni lehetett, hogy izzik köztük a levegő.
- Lényegre fogok törni. Mit tud Lord Vogeljeager gyilkosáról? - szakítottam meg barátságosnak nem nevezhető társalgásukat.
- Meghalt? Fogadja részvétem. Most hallok róla először, kedves...kicsoda is maga? - nézett rám, mint ijesztő köpenyes, lestrapélt arcú tündére.
- Hogy ki is vagyok? Az, aki az igazat akarja hallani.
A nemes úr ekkor ismét felállt a karosszékéből. Idegesen lépett előre. Kabátja még a vállán feküdt, zsebében egy-két apró papírral, dohánnyal, és egy karddal az oldalán, ami még inkább kihagsúlyozta ijesztő küllemét.
- Elfelejti, kinek a házában van? Mit szólna, ha kalodába záratnám?
- Ejnye, bocsáss meg neki, Robert. Nem ismeri az illemet. Kicsit zakkant. Agyára ment a sok erdei mérgezőnövény, tudod. - súgta neki Edward, miközben odalépett elé, kissé neki is ütközve.
- Milyen igazságot tudna az, aki még csak most hallott a megboldogult Lordról? - vonta fel a szemöldökét.
- Ne szórakozzon velem! Látom a szemeiben, hogy hazudik!
- Van merszed így beszélni hozzám, te nyomorult féreg? - ordította duplájára duzzadt erekkel a nyakán.
- Ej-ej, ne legyünk ilyen indulatosak! - próbált kedveskedni Edward. Meglepően kedves és előzékeny módon ahhoz képest, milyen alattomos volt korábban.
- Ed, én mindig is kedveltelek. Jobban mint azt a mindenlébenkanál apádat. Hogy pont te állj össze valami jött-ment csavargóval azért, hogy vádaskodj!
- A fiút ne keverd bele ebbe! - modultam a nemesre szúrós tekintettel. Valószínűleg kiszúrta a vörösen izzó szemeimet. - Utoljára kérdem! Mit tudsz Lord Vogeljeager gyilkosáról?
- Utoljára mondom, semmit! Most pedig táguljatok, míg szépen mondom.
- Nem megyek innen sehova, míg választ nem kapok!
- Elég volt! Ezzel nem megyünk semmire. Elnézést, hogy zavartuk! - rángatott kifele Edward.  
Mikor kiráncigált a fiú, lehangoltan néztem rá.
- Akkor menjünk a kikötőbe... - sóhajtottam.
Edward vigyorogva nézett vissza.
- Minek, még csak most jöttünk! - lóbált meg egy semmiből elővarázsolt kulcsot.
- Jaj, de rossz vagy... Hol tervezel bemenni?
- Nem kell sokat gondolkozni. Egy kulcs nyitja a ház összes ajtaját. Ebben biztos vagyok.
Azzal a lendülettel kezdett elmászni a ház oldalára, az egyik ablakot célba véve. Egy szó nélkül követtem. Kisvártatva sikerült beledugni a kulcsot a lyukba, így kitárta az ablakot és beugrott. Természetesen én sem cselekedtem másképp.
- Szerinted tudnak valamit? - kérdeztem tőle nagyon halkan.
- Itt azon lepődnék meg, ha nem tudnának semmi. A dolgozószobájának itt kell lennie. Ott találhatunk valamit. - mutatott a lépcsőre.
Az emeletre érve egy kisebb "elágazás" fogadott minket. A lépcsősor végén két ajtó volt található, ami két külön helységbe vezetett.
- Tiéd a bal, enyém a jobb! - utasított, mintha már profi szakmabeli lenne...
Nem kötözködtem vele, had élvezze. Hiába kutakodtam, nem találtam semmi érdekeset... Azonban nem is nagyon volt időm keresni, mivel lépteket hallottam a lépcsőn. Biztos voltam benne, hogy valaki ide akar jönni, márcsak azért is, mert levelek és iratok tömkelege sorakozott az asztalon. Hirtelen nem is tudtam, mit csinálják. A legésszerűbb megoldásnak az tűnt, ha kilógok a nyitott ablakon. Jobb lehetőség híán meg is tettem. A (feltehetőleg) férfi bejött a szobába, elemelt valamilyen papírt az asztalról és kisétált.
Miután elhagyta a szobát visszamásztam rejtekemből és folytattam a kutatást. Pár perc után találtam is egy levelet, melyben a következő szerepelt:

"Lord Faeldas,

Fogadja legőszintébb elismerésem némileges leleményességgel kiérdemelt érdeme után. A téli gabonák után újabb nehézséggel kerültem szembe, amiből esetleges kiutat látok az ön hajói személyében. Természetesen busásan megfizetem, amennyiben hajlandó kisegíteni.

Legmélyebb tisztelettel,
J.R. Vogejeager"


Ezt muszáj volt megmutatnom Edwardnak...
- Edward! Gyere ide! - súgtam át a másik szobába.
A másik szoba ajtaja előtt ott állt Edward, valószínűleg engem várva.
- Találtam valami érdekeset! Nálad?
- Én is! Egy levelet! - lobogtattam elötte büszkén.
Edward türelmetlenül nyomta elém az ő szerzeményét. Egy félbetépett levél volt, hasonló papírból, mint amilyet én is találtam:

"Kedves Klaus,

Szeretném mihamarabb letudni a mi kis "kellemtlenségünket". Amint sikerült a madárkát eltüntetni a kalitkából, értesítsen

D. Faeldas."


- Én csak egy ilyet találtam... - mutattam Edwardnak. - Ki az a Klaus?
- Tűnjünk innen. Most! - kezdett el rohanni az ablak felé.
A kérdésemre egyébként nem válaszolt... Ekkor hirtelen megjelent valaki a lépcső tetején. A szolga volt az korábbról.
- Mit keresnek maguk itt? - nézett végig rajtunk gyilkos szemekkel.
- Figyeljen... Mi csak... - vágtam tőrömet a torkához és a falhoz nyomtam. - Fuss Edward!
Edward mint egy őrült kezdett el futni. Kiugrott az ablakon, én pedig követtem, mikor a szolgáló egy kisebb sokkot kapott. Egy sikátorba húzodtunk, ahol Edward lihegve fordította felém a fejét.
- Minden... egybevág... - lihegte az ifjú - A megbízás, a megrendelések. A családom nagy szerepet vállalt a folyón érkező gabona szállításában. Éhínség során hatalmas fegyver az ember kezében. Háború esetén még nagyobb. Az a szemét...de ezzel most rossz lóra tett. Ezeket átadom a városőröknek, ők majd hidegre teszik!
- Meséld el... - néztem rá a vörös szemeimmel. - Az egészet!
Edrawd megvonta a vállát.
- Elmondom, de utána meg kell öljelek. - kacsintott egy gigantikusát , ahogy a saját szavaimat idézte, majd elindult az utca irányába.
- Figyelj... Ha nem mondod el, nem tudok segíteni!
- Nem is kell... - sétált tovább. - Egyszerűen átadjuk a fickót az őröknek, ők majd hidegre teszik. Gond megoldva. Nem vagyok vérszomjas alak. Bőven elég, ha apám gyilkosa rács mögött lapul.
Megragadtam a férfi karját.
- Edward... Nekem kell egy bizonyíték attól a gyilkostól az apád megöléséről. Különben nem hiszik el nekem, hogy ellett téve láb alól.
Edward megtorpant.
- Szóval ezt akarod...  -sóhajtott egy nagyot. - Akkor csináld. Öld meg, vágd le egy ujját, vagy mit tudom én. Majd azt mondom, hogy öngyilkos lett. Gondolom nem a bárónő bérelt fel.
- Edward... Én nem akarok csalódást okozni... De ez az igazság.
- Nem érdekel. Tedd, amit jónak látsz. Ha végeztél, értesítem az őröket. - mondta, majd otthagyott.
- A francba!
Visszamásztam az ablakon. Faeldas ajtaja be volt zárva kulcsra. Nem volt jobb választásom, próbáltam hazudni sikertelenül. A lord kijött a szobából és egymásnak estünk. Egyszer sikerült hasba vágnia, egy közepes sérülést ott hagyva rajtam. De szerencsére én kerültem ki győztesen a harcból. Csak ez a gyökér halálakor felsikoltott, amitől az egész ház népe felém vette az irányt. Gyorsan lenyisszantottam az egyik ujját és berohantam a nappaliba ahhonan kijött, úgy téve, mintha mi sem történt volna. Leültem egy asztalhoz és elkezdtem szürcsölni az ott hagyott bort.
- Maga! Mit művelt a nagyságos úrral?! - visított rám az egyikük.
- Én? - néztem rá értetlenül. - Vendégségbe hívott a nagyúr, hogy tisztázzuk az előbbi vitát. Hirtelen dorombolni kezdtek az ajtón, ő pedig kiment, és nem jött vissza...
- Hívjatok segítséget! - ezzel a szóval zárták rám az ajtót...
Nem volt más választásom... Csápommal kitörtem az ablakot és kiugrottam. Nem tudom, miért nem tettem meg eddig. Talán a feszültségtől nem tudtam ésszerűen gondolkodni... Innentől már rohadtul nem érdekelt, hogy felkeltést keltettem a tömegben, egyenesen elindultam Edwardot keresni. Valamiért nem ment tovább az utca sarkánál...
- Na, sikerült? - nézett vigyorogva.
- Yes. - vigyorogtam vissza rá. - Most pedig keressünk egy városőrt.
- Már megtörtént, ha minden igaz árulással fogják vádolni... amiért halál jár... így sokat nem változtat semmi emmit. Viszont...volna itt még valami... - nézett mégnagyobb mosollyal az arcán.
- Micsoda? - bámultam rá értetlenkedve.
- Ha helyes, amire gondolok, nem volt egyedül. Tudod, von Faeldas egy nagy szövetség tagja volt. Egy szövetségé, amivel apán erősen szembement. Mindannyiuknak benne kellett lennie. Ha valóban von Vogeljeager gyilkosát akarod, érdemes náluk is körülnézni. Benne vagy?
- Benne vagyok!
avatar
Johnny Wood
Kultista Megszállott
Kultista Megszállott

Hozzászólások száma : 143
Join date : 2016. Oct. 13.
Age : 12

Karakter információ
Kaszt: (Megszállott) Kultista
Szint: 3
Tapasztalat:
1520/2500  (1520/2500)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Gustav Engelberg on Szer. Jan. 31, 2018 11:17 am

Miután a varázsló elindult útjára, Gustav is jobbnak látta, ha lepihen, de ahogy elindult visszafelé, vészterhesen forgatva szemeit jobbra-balra, akarva akaratlanul észrevette, hogy nincs egyedül. Persze most is számtalan ember volt a főhajó sorai közt, de érzi, hogy van valaki, aki figyeli. Korábban is feltűnt már neki, hogy az egyik testvér árgus szemekkel kém-leli, mi dolga lehetett az ifjú varázslóval, most viszont egy másik munkatársa, egészen pontosan Helga nővér szemeit látta magán, ahogy mereven követik lépteit, egyetlen egyet sem pislogva, szinte rá tapadva, miközben a templom másik végében sepreget. A Kovács mondanivalója nyomán, gyanússá is válik neki az Apáca, a kereskedő negyed másik gyakori látogatója. Egy eszméletlen történet fut végig az agyán, ezért tovasiet, mintha gyanakodna, rá is játszik kicsit, majd be-lépve egy szűk folyosóra, várja, hogy Helga utána siessen és elbújik egy ajtó mögött. Nagy templom révén meglepően sok a szűk, alig látható folyosó, bár a legkevésbé feltűnést keltő az, mely a hátsó bejárathoz vezet, majd onnan az udva-ron át a papok szállása felé. El is rejtőzött az Ifjú Pap, amennyire a boltív mögött tudott, s ha szerencséje van, nem ve-szik észre a turpisságát. Lassan lépteket is hall közeledni, ahogy arra számított, majd nem sokkal később egy árnyékot látott a folyosóba kúszni. Gustav sejti, hogy ki lehet a jövevény, de kivárásra játszik, megvárja, hogy megjelenjen előtte a lány, ha nem ő az, taktikát vált. Legnagyobb meglepetésére nem Helga jelenik meg előtte. Ahogy a folyosó felé szegezi a tekintetét, Erhard tiszteletes alakja rajzolódik ki előtte, aki egy vidám intéssel köszön, majd megpróbál elmenni mellet-te. Nem eszik azonban ilyen forrón a kását, ő a másik Testvér, ki meglepően gyanúsan viselkedik, mióta idejött a város-ba.
- Erhard testvér...egy szóra kérem, de jó, hogy maga jött. - intette le Gustav a felé köszönő Atyát, s mivel tudta, nagyon gyanússá válhatott számára, el kell kezdenie tervének első szakaszát.
A pap először meglepetten fordul vissza, aztán ahogy végignéz a Papon, halvány kuncogással takarja el a szája szélét.
- Mi történt, pókokra vadászol? – kérdezte.
- Óh, bárcsak az lenne Testvér. Nagy bajban vagyok. - kezdte izgatott a Pap, majd pironkodni kezdett, a stressz és az adrenalin miatt ezt nem is volt nehéz eljátszani, majd közelebb hajolt a fiatal férfihoz.
- Erhard testvér, nem tudod véletlen, hogy Helga nővér, őrzi-e valakinek a szívét? - kérdezte, majd ismét körbetekintett a folyosón, nem látja-e senki.
Erhard olyan fejet vág, mint akit agyonütöttek. Egy pillanatig fel sem tudja fogni, mit kérdeztek tőle, ahogy döbbenten néz előre Gustavra. Eközben, ahogy oldalra fordította tekintetét, a folyosót határoló boltív sarkában egy másik árnyékot látott kirajzolódni. Nem túl feltűnő, de kis hunyorítás után észrevehető, ahogy táncol körülötte a gyertyafény.
- Ez meg miféle kérdés? - vonja fel a pap a szemöldökét.
- Hát...mióta idejöttem, nem tudom levenni a szemem róla. - mondja, majd direkt nem törődik az új jövevénnyel, ugyanis sejti kiről van szó, nem suttog tovább.
- Tudja, menthetetlenül romantikus alkat vagyok és tudom, hogy az Egyház egy életre választ magának párt. - mondta, majd mint egy buzgó gyerek, megdörgölte kezeit.
- Ezért volt a rendhagyó mise tegnap, hátha felhívom vele a nővér figyelmét, próbáltam meglepni ezzel a fiatallal, aki most bejött a templomba, hogy lássa, mennyire törődöm a gyerekekkel, de pont nem volt a közelben. - magyarázta.
- Kérem, tudna segíteni nekem? - nézett elkeseredetten a férfi a fiatal szent ember szemeibe.
A kedves társa még mindig nem dolgozta fel a sokkot, amit az Pap vallomása okozott neki. Majd fél percig csak csendben állt, és hebegve bámult rá, mígnem aztán a kérlelő pillantásra rászánja magát, és elkezd beszélni.
- Ez valami rossz tréfa!? - dadogta meglepődött, falfehér arccal.
- Vigyázz mit kívánsz, Gustav! Vidéken lehet nem volt ilyen erős a szigor, de itt az emberek nem nézik jó szemmel, ha két Pap kikezd egymással. Te nem ismered Helga nővért úgy, mint én. Ő a tisztesség mintaképe. Kizárt dolog, hogy vala-ha is bármi erkölcstelen dologba tudd rángatni! – magyarázta a férfi szigorúan, szinte megvetően.
- A szerelem erkölcstelen Erhardt testvér? A házasság intézménye az Egyház számára is szent. - lépett közelebb Gustav, értetlenül pislogva a Testvérrel.
- Azért is szerettem volna tanácsot kérni, mert Ön jobban ismeri Helga Nővért, mint én. - folytatta, majd lesütötte sze-meit.
- Ha úgy gondolja szerelmem visszautasításra találna, hát legyen. Fájó szívvel, de nem kérem meg Helga nővért, hogy legyen életem életre szóló a társa, jóban rosszban. - kámpicsorodott el lesújtóan.
- Bár az elég furcsa, hogy ennyire ellenkezett a dolog miatt Erhard Testvér. Talán Ön is táplál érzelmeket iránta? - kérdezte.
Erhard kissé megrémülve hátrál egy lépést. Szemeivel egyenesen Gustavéba bámul, nem igazán kerüli a szemkontaktust.
- Szó sincs ilyenről... - tiltakozik elég fenyegető hangon - jobb lenne, ha inkább... – akadt el a szava mikor egy újabb alak jelenik meg a folyosó végén. Helga nővér terem ott egyik pillanatról a másikra, mintha egész idáig csak erre a pillanatra várt volna. Ahogy megpillantja, Erhard kissé megszeppent, csendben int, és sietős léptekkel távozik.
- Nekem most dolgom van! - hadarja el, mielőtt elfordítja a fejét.
Az újonnan érkező apáca ezzel szemben téged keresett, legalábbis úgy tűnik, mert megáll előtted és megszólít.
- Valami baj van? - a hangja, mint mindig, most is kedves és dallamos. Valahogy azonban amint meghallja, Gustav úgy érzi, mintha egy jeges kést húztak volna végig a hátán.
- Óh...öhm...Jó estét Helga nővér...én hát...nincs... - hebegett-habogott a férfi, zavarában másfelé igyekezett nézni, majd hátrált is pár lépést.
- Hogy...hogy van? - kérdezte, vigyorogva, teljesen elvörösödve.
A lány nem mozdul, majd ahogy telik az idő, a fiatal azt veszi észre, hogy egyre ritkábban pislog. A hangja továbbra is ugyanolyan maradt, monoton, tónustalan, egyformán dallamos.
- Keresel valamit? - kérdezte tőled halál nyugodtan.
Gustav megvárja, míg biztosan tiszta nem lesz a levegő, majd közelebb lép Helga nővérhez és zavarodott, megjátszott, buta arckifejezése halál komolyra vált.
- Figyeljen Helga nővér, tudom, hogy mindent hallott, de ne értse félre, akartam, hogy hallja és nem azért, mert valóban igazak voltak az állítások.
- Engem azért küldtek, hogy megelőzzek minden olyan tevékenységet, mely tönkre teheti a város jól működő rendszerét...tégla van az Egyház berkein belül, valaki segítséget ad a kintről érkező idegeneknek. - magyarázta komor arckifejezéssel.
A vele szemben álló apáca egy darabig sehogy sem reagál a szavakra, aztán a mosoly egyik pillanatról a másikra eltűnik az arcáról és ugyanolyan komor, kifejezéstelen fejjel néz vissza Gustavra, pontosan úgy, ahogy ő méregeti őt.
- Ez...hazugság volt, igaz? - nézett mélyen a szemeibe, akár farkas a bujdosó prédájára.
- Láttál egy varázslót...mit akart tőled? - kérdezi meg bármiféle felvezetés, vagy előkészítés nélkül.
- Hazugság? Nem érdekel, hiszel-e nekem vagy sem, nem ezért mondtam el ezt neked. Válaszokat akarok. Mióta idejöttem, folyamatosan szemmel tartasz, pedig okot sem adtam rá, ebből következik, hogy te is a téglát keresed. Nem véletlenül költözött el ideje korán Rupert, de ezzel nem oldódott meg a baj. Nem furcsa, hogy ideküldenek valakit, egyből utána? - magyarázta szigorú tekintettel, főleg azután, hogy megkérdőjelezte a lány hitelességét.
- A varázsló ne érdekeljen, felbéreltem pár bolondot, hogy verjék fel a port a városban, hátha kicsalogathatjuk vele a forradalmárokat. Nem javaslom, hogy egy újjal is hozzájuk érjetek, mert abból nagyobb baj lehet. - mondta Gustav, majd fenyegetően közelebb lépett a lányhoz.
- Ez az ügy komolyabb, mint gondolnád, nem Pap vagyok, nem egy ártatlan Papot küldenek ide a patkányok kiirtására...szerinted kit küldenek? Egy inquisitort és abból is a legrosszabbat. - vicsorgott a férfi fenyegetően.
- Most pedig válaszokat akarok. Mit tudsz a pletykákról, mit szaglászott Rupert és mit akart elérni. - folytatta ellentmondást nem tűrően.
Az eddig végtelenül nyugodt, hűvös és megfontolt Helga arcán mintha egy apró grimaszt lehetett volna felfedezni. Bár erőteljesen próbálja leplezni, Gustav nem volt képes nem észrevenni, hogyan remeg a szája, ahogy próbálja a gondola-tait rendezni. Aztán váratlanul, egyik pillanatról a másikra lenyugodott. Arcán hűvös, kifejezéstelen nézéssel válaszolt. Nem látszott rémültnek, hogy egy inkvizítorral vitatkozik.
- Nem inkább te vagy, aki titkokat rejteget? Ma reggel elmentél valahova. Kivel találkoztál?
- Arcátlan...Pimasz leányzó...ám legyen. - válaszolt vicsorogva, hűvös tekintettel a férfi, majd sóhajtott egyet.
- Sebastian Testvérből próbáltam néhány információt kihúzni a városról, majd tovább érdeklődtem a környéken, végül pedig, ahogy hallhattad az éjszaka, le adtam a botomat a kovácsnál, mert valóban ráfér már egy kezelés. - magyarázta unott arckifejezéssel, majd folytatta.
- Úgy gondolom, hogy mindketten titkokat rejtegetünk egymás elöl, amivel akadályozzuk ügyünk előre haladását, nem azért küldtek, hogy elbohóckodjak itt, hanem, hogy megszüntessem és visszahozzam azt a városképet, ami az Egyház számára is tökéletes volt...Eddig... - tette hozzá maga elé meredve, majd hűvös, szinte fagyasztó tekintetét ismét a lány-ra szegezte.
- Szabad kezet kaptam az információ kinyerésére Helga nővér, gondolom tudja, milyen eszközöket használhatnak az Inquisitorok...ne akadályozza a munkámat és inkább maga is végezze a sajátját, úgy ahogy eddig. Szóval, most Ön jön, bízom benne, hogy kielégítő válaszokkal tud szolgálni és pár napon belül minden megoldódik...ez a szerencsétlen Erhad Testvér pedig tovább szőheti magáról szerelmes gondolatait... - vigyorgott gúnyosan, olyan beteges tekintettel, amilyet még soha életében nem mutatott senki számára. Egyértelműen próbálja megfélemlíteni a lányt.
A nő nem reagál semmire sem, amit mondott neki a férfi, bár látszik rajta, hogy a légzése egyre gyorsabb lesz, ahogy a hirtelen lett Inquisitor hadarja a szavakat, visszatartja a gondolatait, talán próbál nem pánikolni, hideg fejjel gondolkodni. Majd eljön az a pont, ahol már képtelen magát türtőztetni. Senki sem tudja meg, melyik mondat ijesztette meg ennyire, csak azt volt fura, ami ezután következett. Helga von Rödenfalt tágra nyílt szemekkel vicsorogva lépett egyet előre, szinte beleremegett a templom fala is, ahogy hangját szabadon eresztve megszólalt.
- Hazugság! - ordítja úgy, hogy belevisszhangzik az egész templom. Szava kísértetként suhan végig a folyosón, betöltve az egész épületet. Talán még az is meghallotta, aki a másik kapu mellett álldogált.
Kintről baljós morajlásra lesznek figyelmesek a folyosón tartózkodók, majd lábdobogást lehet hallani szép kényelmes tempóban egyre hangosodva közeledni. Nem kétséges, hogy ki akarják deríteni, mi történt.
- Ha jót akar magának kedves...kitalál valami olyan mentséget, amivel nem buktak le minket...különben nem lesz, ahová elbújhatna az Inquizícó elől. - suttogta oda Helga fülébe úgy, hogy betegesen végigsimított az arcán. Persze ezt, úgy, még mielőtt bárki beléphetett volna a folyosóra. Elég nehéz türtőztetnie magát, de muszáj tartania a történetet, szerencsére, sok hasonló eset történt már vele a kocsmában, mikor ki kellett húznia magát a pácból, így mosolyogva fordult a hozzájuk igyekvők felé.
- Sajnálom, hogy hangoskodtunk. - kezdte Gustav, majd Helga felé fordult, mosolyogva, szemeiben gyilkos tekintettel. Persze, úgy hogy más ne lássa.
Akit meglátnak a folyosó végén, nem más, mint Albertus, a templom vezetője, a plébános.
- Mi folyik itt? - nézett a beszélgetőkre egy szigorú, felháborodott apa szemeivel, némi fáradtsággal a hangjában. Nagy nyűg lehet neki állandóan megnevelni egy rakás ostoba fiatal papot.
Helga nem válaszolt neki, nem reagált a fenyegetésedre sem, helyette illedelmesen meghajolt, majd elszaladt hátrafelé a lakása irányába. Ketten maradtak a plébánossal, aki most kérdően néz végig rajta.
- Sajnálom Plébános Úr, hogy felzaklattuk ily késői órákban, attól tartok az én hibám. - válaszolt mélyen meghajolva.
- El akartam kergetni egy számomra furcsa egybeesést és megkérdeztem róla Helga nővért. Szerintem feltéptem egy mély sebet, ezért felzaklattam vele. - mondta bűnbánóan lesütve szemeit.
A felettesed szúrós szemekkel néz vissza rád.
- Jobb lesz, ha óvatosabban bánsz az emberekkel. Ne legyél túl meggondolatlan. Abból mindig csak baj lesz. - mondta, majd sarkon fordult, hogy lecsitítja a megszeppent embereket, akik a templomban voltak.
Gustav mélyen meghajolt a Plébános intelmére, majd visszaigyekezett a kápolnába, biztos volt benne, hogy valaki követ-ni fogja...azzal a valakivel elintézni valója van még. Legnagyobb meglepetésére nem érkezett senki, akivel folytathatná hazugságaira épülő történetét, így ismét taktikát kénytelen váltani.
A lakosztályok felé veszi az irányt, amerre Helga nővér menekült. Halkan lépked, nehogy meghallják őt. Figyel a hangokra, ha meghall egy beszélgetést, megáll és fülelni kezd. A kis házikóban az út mellett köt ki, ahol a papok laknak, ide sem követte őt senki, mindenki a szobájában volt. Furcsa, de nem igazán zárja az ajtaját senki, így ezt könnyen meg tudta állapítani. Gustav szobája is üresen áll.
Helga szobájának az ajtaját legnagyobb meglepetésre mégis zárva találja. Belül két ember, egy férfi és egy nő hangja szűrődik ki, ahogy beszélgetnek, pont, ahogy a férfi gyanította.
Szép lassan kivehetővé vállnak a hangok, ahogy Papunk az ablak alá húzódik. Elsőnek Helga szavaira lesz figyelmes.
- ...nem hiszem el! Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy tetteted?
Erhard egyelőre csak csendben hallgat.
- Nem érdekes - tette hozzá az apáca - Csak maradj távol tőle. Veszélyes alak. – tette hozzá lekezelően. Gustav tovább fülel, ha meghallja, hogy az ajtóhoz lépked valaki, eloson onnan, nehogy észre vegyék. Később Erhardot is szóhoz jut.
- Rendben. És mihez akarsz kezdeni? – kérdezte.
- Nem érdekel, amíg nem kezd el megint faggatni. – válaszolt feldúlva Helga.
Ekkor viszont abbahagyják a beszédet, Erhard pedig elindult kifelé. Gustavnak sikerült időben elosonnia, ő pedig kilép a szobából és elindul a sajátja felé. Itt a remek alkalom.
Gustav elmosolyodik, minden a tervei szerint alakul, kicsit vár, hogy Helga lép-e valamit, majd ha elalszanak a fények, vár pár percet és Erhard nyomába ered. A testvért saját szobájában találja, amint éppen egy könyvet olvas. Amint meg-látja a férfit, nem csinál semmi gyanúsat, csak biccent egyet felé…túl átlátszó. Gustav alaposan szemügyre vette a szobát, az ajtó mellett egy szekrény, nem sokkal tőle egy asztalt és egy szék. A másik oldalon egy ablak díszítette a szobát, mellette egy ruhásszekrénnyel. Könyveket is találni itt, meg egy fából készült tálcát az asztalon, rajta tányérral és evő-eszközzel.
- Szabad egy szóra Erhard testvér? - kérdezte Gustav bűnbánó mosollyal belépve a szobába.
Erhard elég fancsali mosollyal az arcán, de int, hogy kerüljön beljebb.
- Mi kellene? – vetette oda elég lekezelő módon.
- Csupán elnézést szerettem volna kérni a viselkedésemért...nos, nem tudtam, hogy Ön és Helga...érti... - válaszolta fejét vakarva.
A kedves Pap némileg megrémülve néz előre, aztán komor képpel igyekezett leszögezni a tényállást.
- Semmi nincs köztünk. Csak felkavaró a téma, ennyi az egész. – válaszolta röviden.
- Nézze, értem én, hogy egy Lány ennyire meg tud vezetni egy férfit, de látszik Önön, hogy maga nem olyan...még viszszaléphet, kezdjen új életet...tudom, hogy maga ártatlan - lépett közelebb, itt elkövetve egy óriási hibát.
- Nagyobb ez az ügy, mint amibe maga belegondolhat...persze, semmit sem tud a mi kedves Helgánkról igaz? - kérdezte mosolyogva, mintha éppen leesett volna neki valami.
- Előadta, gondolom, hogy veszélyes vagyok, vigyázni kell velem...de, amiket ő nekem mondott, barátom...nem irigylem magát... - nézett sajnálkozó arccal a férfi, majd keresztet vetett mellkasára.
Erhard azt sem tudta, mit válaszoljon, nem tudott semmi kifogással előállni, ekkor viszont egy másik hang törte meg a beszélgetés monotonitását Gustav háta mögött.
- Meglepően nyugodt a helyzetéhez képest, inkvizítor uram... - dudorászta Helga von Rödenfalt belépve az ajtó elé.
- Nocsak, Helga nővér, pont Önről beszélgettünk, miért nem mesél arról, amit nekem mondott a folyosón? Vagy erős túlzás volt bábnak nevezni Erhard testvért? - kérdezte szélebb lépkedve, hogy jól láthassa mindkettőjüket, közben meg-nézte van-e fegyver a nő kezében, vagy hogy mindkét keze jól látható-e. Gyanította, hogy nem üres kézzel jött a lány, amilyen jól forgatta lapjait, most elég volt egy apró hiba és kutyaszorítóba került.
Ahogy a Pap hátrafordult, azonnal rájön, miért találta meg ilyen gyorsan. Helga bal kezében egy csatabárd villan fel, az a bizonyos fegyver, ami Gustav szobájának falát díszítette. Hát persze, hozzá igyekezett a lány…ha nem jött volna most ide, valószínűleg álmában ölte volna meg őt.
- Utálom a hazugokat... - lépett egyre közelebb, hogy elállja az ajtót.
- Egy kislány kezében egy ilyen nagy fegyver Helga nővér...és most mi lesz? Megöl mindkettőnket, ahogy tervezte? Megöl egy Inquisitort, akinek a városban mindenhol vannak szemei? - kérdezte széttárt kezekkel, majd felkészült a csapásra, lehet, hogy a lány nem Pap, lehet zsoldos, vagy katona, egy ilyen nehéz fegyvert nem tud olyan gyorsan forgatni, hogy ne lehetne felkészülni az ütésre. Ha támad, Gustav oldalra próbál félreugrani előle, és megpróbálja fellökni. Elszaladni nem fog...biztos benne, hogy Erhard elbizonytalanodott.
- Megöl egy Inquisitort és egy Papot, hogy magyarázná ki kedves? - kérdezte Erhardra tekintve egy pillanatra, majd egyből Helgára és annak mozgására fókuszált. Ahogy Erhard fele nézett, a férfi meglepetésszerűen az ágya alá nyúlt, majd egy kardot rántott elő, egyenesen Hősünk felé szegezve.
- Elég a beszédből. – kiáltott fel.
- Micsoda nyűg... - morogta Helga, majd előrelépett és várt, miközben Erhard elkezdett felállni, kezében a karddal.
Gustav Helgán próbált áttörni, hogy megmeneküljön a szorult helyzetből, saját Bibliáját vágta hozzá, de a lány túlságosan gyors volt, könnyen elhajolt. Hamar rá is jött, hogy nem egy kétkezes fegyverrel kell megállítania a Papot, s helyette egy álló helyzetből indított rúgással taszította vissza Gustavot a szoba felé. Magasra emeli a fegyvert és lesújt. Megvágta ugyan Gustavot, de gyorsabban sikerül mozdulnia.... Miután sérülést okozott a Papnak, annak sikerült oldalra vetődnie. Erhard megindul felé, ő viszont gyorsabb, feltápászkodik, majd az ablakon át egyenesen az utcára vetődik. Csúnyán megüti magát, és elég rendesen vérzik is, viszont életben van, sikerül is eltűnni onnan, mielőtt utána iramodnának. Csúnyán elszámította magát, és fegyver hiányában, nem is tudta felvenni a küzdelmet ellenfeleivel szemben…nem maradt más hátra, mint elbújnia, míg sebei begyógyulnak és utána álruhában folytatni a nyomozást a városban. Talán össze fut ismét a varázslóval, a Kovácshoz megy először fegyveréért, utána pedig a kereskedő negyedbe megy nyomozni kicsit. A Templomba nem mehet vissza…biztos elhitetik a Plébánossal, hogy ő rossz ember…valószínűleg körözni is fogják…nehéz
avatar
Gustav Engelberg
Felszentelt Pap
Felszentelt Pap

Hozzászólások száma : 80
Join date : 2017. Sep. 28.
Tartózkodási hely : Carolusburg, Észak

Karakter információ
Kaszt: Egyházi Pap
Szint: 2
Tapasztalat:
870/1250  (870/1250)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Lothar von Nebelturm on Csüt. Feb. 15, 2018 5:16 pm

Crispin Shadowbane: A nagy Echenschild neves palotájában egyik pillanatról a másikra úrrá lett a káosz. Bár még senki sem mozdult meg a helyéről, több ember is hőzöngve kezdett a kezével kalimpálni. Másik fegyverüket magukhoz szorítva várták, mi fog kisülni ebből az egészből. Te pedig lassan kezded átlátni, mibe csöppentél bele...

Johnny Wood: Edwarddal párba állva mentek a városban, mígnem eljuttok a gazdag negyed egy másik házához...nem is házhoz, ez itt valóságos palota. Hatalmas, kőből épült falak tornyosulnak előtted. A következő célpontod egész biztosan főnemes.


Gustav Engelberg: Az éjszakát egy a városrész végében talált fogadóban töltötted. Nem egy apró sebet kaptál, de egy nagy adag bort követően sikerült a vérzést elállítani, s másnap reggelre szépen be is hegesedett a vágás. Mozogni, futni, ugrani, harcolni ugyanúgy tudsz, mint eddig. Másnap meglepődve tapasztalod, hogy a kis csetepatédnak semmi nyoma nem maradt. Senki sem keresett az este, senki sem tört rád, de még csak feljelentést sem tettek ellened. A templomba viszont már nem mehetsz vissza...


Theo Wagner: Másnap reggel a nappal együtt ébresztenek téged is. Héja barátod nem szívesen maradna több ideig a már amúgy is paprikás hangulató Noitra házában. Magadon végignézve egy nagy rakás kötszert meg fájó, de már beforr sebet találsz. Mozogni elég jól tudsz, noha elég erős izomlázad van, de a fiatalos lelkesedés még megvan, így ahogy felkeltél, már neki is kezdtek a munkának.

//Theo, a kvöetkező kör végéig pótold az előzőt, akár egyben, de lehet külön-külön is, ahogy neked kényelmesebb, vagy irgum-burgum lesz.//
avatar
Lothar von Nebelturm
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 79
Join date : 2017. Feb. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Küldetés: Nebel der Stadt

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.