Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 36

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 19

Ludum finita est...

Vas. Jún. 03, 2018 9:52 pm by Lothar von Nebelturm

A domb előtt egy város terült el, átvetve magát a Nordenflusson. Földsánccal körbevett, …

Comments: 12


You are not connected. Please login or register

[Ostromjáték]Zsoldosok főhadiszállása

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 [Ostromjáték]Zsoldosok főhadiszállása on Kedd Jún. 12, 2018 11:42 am

Kinek ne jönne jól még egy kis olcsó... áhh inkább drága, de munkaerő? A zsoldosok meggyőzésére, leigázására, lefizetésére, kiírtására tett kísérlete.

Felhasználó profiljának megtekintése

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Eichenschild. Ahogy Johannes megmondta. Valószínűleg ez a város lesz az elsők között, amely elesik. Nem akarta elhinni, nem akarta elfogadni, mert azon kevés emlékek,  melyek mégis idekötik, erősek... Darian, a holdpap, és az az őrült megmozdulás. Hát igen. Akkor még más volt. Talán. Bár egy hasonló helyzetben talán még mindig fogná magát és csak úgy megölelné, akit úgy gondolja. Furcsa, amikor a nosztalgia a pusztítás tényével keveredik, elszörnyülködtető nézni, ahogy ez az egyébként gyönyörű város lerombolódik. Úgy érzi, mintha a világ kezdene kicsúszni a kezéből. Belekapaszkodott ugyan egy emelkedő hullámba, de most, hogy része a felhajtásnak, vajon elég lesz-e ez így későn? Elég lesz-e, amit tud változtatni, tud-e bárkin is segíteni? Az itteni otthonokat elnézve családok tízei, százai szenvedtek már sérüléseket és rengetegen halhattak meg...
A remény fennáll, azonban még bármi történhet, bármerre fordulhat a kocka. Mindkét sereg nagyon erős. Apró győzelmekkel talán célt érhetnek. Jelenlegi mgbízatásuk szerint a zsoldoscsapatot kellene meggyőzni, hogy támogassák Délt. Furcsa. Egyáltalán nem tervezett állást foglalni, végül mégis Dél mellett döntött. Talán az erdőégetés játszotta a fő szerepet. Egyébként pedig bárki is győz, minél hamarabb következik ez be, annál hamarabb lesz nyugtuk. Mondjuk a megtorlott területeken nagy eséllyel nem lesz habostrota az élet, de... nem azért jöttek ide, hogy veszítsenek. Ez az első állomásuk hosszú ideje ebben az évtizedek óta húzódó harcban, és oda akarják tenni magukat. Vagy így, vagy úgy... A diplomácia az egyik legegyszerűbb, amit rájuk bízhattak, egyelőre hálás feladat. Bár... pont ebben rejlik a nehézsége is. Sokaknak beletörne a bicskája, hogy szavakkal tegyenek pontot egy csata végére, ám nekik pont ez az erősségük. Nem feltétlen a pengék, hanem a szavak éle és a kellő érvek felsorakoztatása. Remélhetőleg beválik.
Mina tekintete ámuldozva siklik végig a romos falakon, illetve azok maradványain. Ha itt-ott megpillant még egy-egy élőt, részvétteljes pillantással állja azok furcsálló, gyűlölködő vagy értetlen pillantását. Nem is kell, hogy értsék, hogy segíteni akar nekik. Majd egyszer talán rájönnek, de ha nem is, akkor is megérte. A déli felderítő, ki elkíséri őket, szótlannak mutatkozik, mintha csak kötelességét teljesíti. Mina nem tudja, mit mondhatna neki, mit kérdezhetne tőle, ám hamar le is válik róluk, innentől maguk vannak. Egy apró boltívhez értek, mely egy kisebb épülethez csatlakozik, azonban előtte áll két alak, akikkel nyilván nem ártana konzultálniuk.
A vámpír gondolatban végigskandálja, miféle varázslatokat is tud, bár reménykedik, hogy csak nem lesz szükség használni őket. Olyan közel simul Damien oldalához, ahogy csak tud, hogy még kényelmesen tudjanak sétálni. Meggyőzés. Ez még menni fog. - Tartsd készenlétben a tőreidet - mormogja a mellette menetelő sötét tündének, kinek arca komolyabb, mint általában. - De nem akarom, hogy használnod kelljen őket...
- Én sem. Először te beszélsz velük, vagy én?... Hm.. talán kezdhetnél te, barátságosabb a hangod.

A vámpír nem tudja megállni, hogy fel ne nevessen ezen. Bár a fogait talán nem kellene mutogatni. Ki tudja, hányszor sütötték már el ezt a poént. Annak ellenére, hogy Damien a diplomatiusabb, még mindig egy elég magas és sötté bőrű egyén, az ilyesféléket meg nem mindenhol nézik szép szemmel. Na mintha a Nachtraben vagy akármilyen vámpírokkal kapcsolatban jobb lenne a vendégszeretet... Ahogy közelednek, próbálja felmérni a helyzetet. Fegyverek készenlétben... eddig jó. Elég kedvetlen őröknek tűnnek. Egyikük magasabb, arcán sebhely éktelenkedik, másik alacsonyabb valamivel. Talán az ajánlatuk majd felkelti érdeklődésüket. Amennyiben lehet ajánlatnak tekinteni. Mina jelenlegi lelkiállapotát tekintve inkább fogja fel könyörgésnek a dolgot, de tisztában van vele, hogy erős és határozott formába kell majd öntenie mindezt.
- Istenetek áldjon titeket - azt nem fogja mondani, hogy a saját istene, lévén az ez irányú felfogása eléggé... különbözik az átlagtól.
- Dél küldöttei vagyunk
- veszi át a szót Damien, diplomatikusan, mint mindig. Nos, majdnem mindig. - A célunk, hogy megvédjük ezt a várost és minél kevesebb vérontással győztesnek nyilváníthassuk ezt a csatát. Minél több helyen sikerül megvetnünk a lábunk, annál inkább a kezünkben koncentrálódik a hatalom és növekszik az esélyünk a háború befejezésére. - Nem, nem megnyerésére... befejezésére. Azzal nyer mindenki.
- Csatlakoztok hozzánk? - kérdi Mina minden bátorságát összeszedve.
A beszéd nem nyerte el tetszésüket. A magasabbik rögtön olyasmi hangot kezd el produkálni nevetés címen, mint egy jó, mikor jól a farára csapnak. - "Istenetek"... Hallottad ezt, Georg? Azt mondta, "Istenetek"... - Mire az emlegetett Georg nyilván jót szórakozva a poénon a csuklója köré teker egy a zsebéből elúhózott rózsafürzért. Nevessetek csak... Hát már abba is muszáj belekötni, hogy hogy üdvözöllek titeket, igaz? A jószagú istállótrágyába, gondolkoznom kellett volna, mit is mondjunk pontosan... - Látom, Délnek már saját istene is van, nem csak városa meg királysága... Meg is látszik, nem képesek máshogy kommunikálni, csak úgy, hogy ostromot indítanak, figyelmeztetés nélkül. Még hogy megvédeni a várost... Ne nevettessetek jobban.
Ó, a francba. Szívesen megforgatná a szemét, és visszavágna, hogy "Ugyan miért? A nevetés meghosszabbítja az életet, így visszanyerhetitek azon éveiteket, melyeket elisztok a kuporgatott aranyaitokbl", de ehelyett alig láthatóan alsó ajkába harap. Nem mutatkozhat ellenségesnek. A mggyőzés a céljuk, ha pedig maguk ellen hergelik őket, hamar ki lesznek innen paterolva. Szövetségest nem így nyerünk.
- Ha van istenetek. De ha nincs is, akkor is... - hirtelen fogalma sincs, mit mondjon. Minden erejével koncentrál arra, hogy elűzze a pánikot. Légzése felgyorsul. Legszívesebben elsüllyedne a föld alá, már majdnem érzi, ahogy látása peremén valami sötétség szűkül és szűkül, de... nem. Csak képzeli. Nem adhatja fel már most! - Akkor is szükség volt valamilyen köszöntésre. Hagyjuk az isteneket, nem ők a lényegesek, hanem az emberek és minden más faj, akik szenvedni fognak, ha nem lépünk. - Csak hogy visszakanyarodjunk ahhoz, miért vagyunk itt. És ha most valami megjegyzést tesztek a fajunkra...
- Ó, tehát 'léptek', méghozzá azzal, hogy ránk borítjátok a házainkat. Igazán kedves Dél előzékenysége, hogy így meg akar védeni minket. Nagyon hálásak vagyunk a kedvességetekért. - emeli ki elnyújtva, gúnyosan az utolsó szavakat ezúttal Georg, az alacsonyabbik, melyek maró fájdalomként forgatott tőrök Mina szívében. A magasabb, akinek nevét nem tudják, csak röhög tovább. Tudom. Ó, a nemlétező istenit tudom! Nem tehetek róla, hogy mit tesz a sereg, értitek? Az egész háború ellen vagyok, hiába az a látszat, hogy a részese, én ezt nem akartam és veletek sem akarnék szóbaállni, ha nem ez jelentené azt, hogy megmentsünk ártatlan életeket! Bármennyire is remeg belül, megpróbálja megőrizni hidegvérét. No, ez nem sikerül, de a vér egyelőre még a testében van, ellentétben mások vérével, mely szintén az ő adott testükben maradt Mináé helyett, és ez jó jel, ennek így is kéne maradnia.
- Meddig óhajtanak a szóválasztáson lovagolni? - kérdi a sötét tünde még sötétebb gondolatokkal, de nyílt tekintettel, a nevetőt stírölve. Éles szemei gyilkolni tudnának, de egy ilyen értelmi szintű illetővel szemben, mint ez a zsoldos, úy pattannak le, akár éji bogár a falról.
- A jelenlegi helyzetet nem mi okoztuk.
- folytatja a vámpírlány. - Semmiképp sem mi, mert mi jelenleg üzenetet hozunk és egyáltalán nem állt szándékunkban senkire házakat borogatni. Mi a békéért folyamodnánk, és akármilyen hibákat követtek el régen olyanok, akik szintén Délhez tartoznak, azok nem mi voltunk. Nem tudtuk megakadályozni, de nem tehettük róla, most meg csak innen tudjuk folytatni. A múlt sérelmein fölösleges vitázni. - Ezt legalábbis mindig el lehet mondani. Persze a múlt sérelmei ott fognak égni minden tündében még egy jó ideig...
- Északi küldöttek is jártak már itt?
- kérdi Damien elgondolkodva. Mert nagyon úgy tűnik, hogy inkább feléjük pártoltok. Vagy nem pártoltok ti senki felé, csak mindenki elutasítotok, várva, hogy valamit felajánlva a kegyeitekért könyörögjenek... na arra várhattok.
- Addig lovaglunk a szóválasztáson, amíg kedvünk tartja, nyeszlett. Ez a mi városunk, azt csinálunk itt, amit akarunk. De tudjátok mit? Minthogy Észak még nem ért ide, meghallgatunk titeket. Vagyis nem mi, hanem a főnök. Lefelé! - mutat ujjával a lépcső irányába Hórihorgas. Damien megvonja a szemöldökét. Nem is vagyok nyeszlett... legalábbis ilyet még nem mondtak... Meghallgatják őket, hála az égnek. Vagy akárkinek. Talán részben nekik is. A vámpír és a hegyesfülű megkönnyebbült sóhajjal néznek össze nem lévén képesek leplezni boldogságukat, még egy mosolyt is megengednek maguknak.
- Ez egy nagyon jó  döntés. Nem fogják megbánni. - mosolyog Mina. Ez mindenképp nagy váltás a folytonos röhörészés után... Legalább ezek után nem ezzel a két idiótával kell foglalkozniuk; a vezetőjüknek talán több belátása lesz. Igen, ti idióták, még mosolyogni is képes vagyok a jelenlétetekben, pedig nem érdemlitek meg ezt a látványt, gy jól irányzott rúgást érdemelnétek, azt... még jó, hogy nem az én stílusom.
- Remélem is, hogy nem bánjuk meg. Különben te fogsz lovagolni rajtunk, nem mi a szavaidon!
- Majdhogynem megáll az ütő benne. Érzi Damien megfeszülését is, és kedve támadna mefordulni, visszaszaladni és jól torkon ragadni őket. De már messze vannak, úgyhogy csak hátranéz a vállai fölött és utánuk kiabálja: - Arról ne is álmodjatok! -, még mielőtt becsapódna utánuk az ajtó... Kivillantja éles fogait... de neem, ezeknek még a vére se kellene neki, fujj. Ki tudja, mennyi alkohol van benne, és egyébként is... fujj. Kissé remegve fordul vissza, érzékelve Damien halk kuncogását és reméli, odabent a főnök nem hallotta meg... vagy nem lesz rossz következménye. - Büszke vagyok rád  - suttogja még a kormosarcú, Mina pedig boldogan pirul el, egyrészt a korábbi idegességétől, másrészt a kellemes zavartól, melyet eme zavak okoznak benne.
Ahogy belépnek a terembe, megcsapja az orrát a vér szaga. Mindenhol sérültek és azokat ápoló hollódoktorok, szerencsétlen megcsonkoltak szenvedő hangjai még elérik fülüket. Mina próbálja nem elhányni magát saját magától, és attól, hogy reagál, amint megéri a vérszagot. Szerencsére van, ami elterelje figyelmüket: két hatalmas élőlény, nem teljesen emberek... legalábbis az egyikük biztosan. Egy apró faasztalnál álldogálnak, mely még inkább felnagyítja őket.
- Üdvözletem - köszönti őket a legsemlegesebb módon, nem törődve azzal, hogy úgy néznek rájuk, mintha lerína róluk, hogy le akarnak mészárolni mindenkit. Ezúttal nem említek isteneket, ha nem tetszik nektek. Rögtön a lényegre tér.- Azt mondták, beszélhetünk a vezetőtökkel.
- Milyen vezetőkkel? A Zsoldosokéval? Mert azok mi vagyunk.
- jelenti be a félóriás. Jah... Persze. Én lüke. Na mindegy, arcod se rezzen, ha hibázol, folytatod... A zsoldosfőnök tekintete végigfut rajtuk elemzően. Mina nyel egyet. Mintha égetnék azok a szemek. Fogalma sincs, miért, de marja a szégyen. Mintha már a jelenléte is bűn lenne. Pedig... ezt kell tennie. Nem igaz? - Déliek, ha jól gondolom. Mi hozott ide titeket azután, hogy hárminc harcosunk életét elvettétek és még tizenkettőét a hátralevő időre elnyomorítottátok? - Ítéletek. Már megint. Erős maradok. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Ne hunyd le a szemed. Ne is süsd le a szemed - figyelmezteti magát.
- Igen, a zsoldosokéval. Részvétem a veszteségeitek miatt.
- Látszik, hogy őszinte és nem csak megjátssza magát. Nem is tudná titkolni a tekintetéből áradó fájdalmat. - Pontosan azért jöttünk, hogy a további ilyeneket elkerüljük. - Hiába győzködöm őket. Talán... talán az őszinteséget felismerik és értékelik. - Be sem mutatkoztunk. Én Wilhelmina von Nachtraben vagyok. Sejtem, mit gondolhattok erről, de már nem élek a családommal... - Hevesen dobog a szíve. Ezek csak zsoldosok, biztosan nem használják ki ezt ellene, de... de most jön csak rá, mekkora kockázat ennyi információt kiadni magáról. De ezt kell tennie. Ki kell adnia egy darabot magából, ha azt akarja, megértsék és az oldalukra álljanak. Picikét abban is reménykedik, hogy nincs annyi eszük, hogy a Nachtrabenségét negatívumként érzékeljék vagy bármilyen mellékzöngét társítsanak hozzá. Bár lehet, hogy ahol erkölcsök nincsenek, tudás még lehet. És ez a párosítás a legveszélyesebb.
- Damien Nightwind. - Ez nem igényel magyarázatot...
Reakcióként a kolosszus sorban rámutat három körülöttük fekvő sérültre. - Vámpír. Démon. Féltünde. - sorolja. - Nem érdekel, hogy honnét jöttetek, az érdekel, hogy mit akartok. Kezdetnek jól hangzik, hogy elkerüljük a veszteségeket. Ehhez az kellene, hogy a seregetek elhordja magát de mihamarabb innét.
Mina bólint. - De természetesen minden sereg ezt gondolja. Pont azért folytatódnak a harcok, mert senki sem enged és mindenki a maga igazáért küzd. A mi igazunk... az lenne, hogy minél kevesebben járjanak úgy, mint ők itt - utal a sérültekre, na meg a halottakra. De ezt már mondtam... Nehéz leküzdenie idegességét. Nem szabad folyton önmagát ismételnie, akkor ugyanis kiváló célpontot csinál magából. - Ha a számokat nézzük, ha csatlakoznátok Délhez, nyilván nagyobb előnyben lennénk. Persze az elveitek ezzel ellenkeznek, de... ha fennmarad az ellenállás, akkor csak még többen fognak meghalni, és mi nem ezt nem akarjuk. A déliek haragját megérthetitek. Elvesztették... elvesztettük az erdeinket, és a nép nagy részét is. - Picit oldalra biccenti a fejét. Ezt nem tudta kihagyni, hisz igaz, és ha nem említi meg, úgy érezte volna, elárulja az igazi ügyet, amiért jöttek. Az egyik dolgot, ami kulcssszerepet játszott abban, hogyan döntsenek. Nem árt meglebegtetni a másik fél álláspontját is.
Most az szólal meg, aki eddig csendben volt, és kevésbé magasodik Damien fölé. - És mégis mit nyerünk mi ezzel?
Háááát persze, hogy ez a kérdésetek. Mégis mi más számítana? - vicsorog belül, megvetése csaknem szétveti. - Hát untig ismételgessem magam? - kérdi csökkentett indulattal, felháborodásának csak nagyon kis részét engedi megmutatkozni. - Nyugalmat. Talán egyszer végre ismét összeforr ez a kettészakadt világ, és nem kell folyton ölnünk egymást. Csak nyerni tudtok, mégis mit tudnátok veszíteni? Ha a harcok folytatódnak, Eichenschildből semmi sem marad, már így is nagy része elpusztult. De újjáépülhet még, ahogy tette Karolusburg és sok más város. Nem lenne jobb, ha mostantól nem háborús időkbe születnének a gyerekek?
Kevéssé tartja valószínűnek, hogy ezek az érvek megmozgatnák azokat a rideg lelkeket, de mindent elmond, ami eszébejut, mindenféle fegyvert bevet, hogy áttörje a falat; ha már egy picike rést ejt, azzal is sikert ért el. Kezdi belelovallni magát az igazi patrióra szerepébe. Hiányzott már. Hogy valamiért teljes erejével kiállhasson. Hogy a szavai őszintén kifejezhessék, amit gondol és hajlandó legyen kockáztatni mindent, amiért eddig küzdött... ami mi is? Damien, és az életbenmaradás...
A kapitány sóhajt egy nagyot. - Úgy gondoltam, hogy a Nachtraben vámpírok okosak. Azt kérdeztem, mit nyerünk az üzlettel?
Nyavalya enne titeket... Szóval ennyi maradt meg abból, hogy Nachtraben vagyok. Persze. Ezt mindenkinél be lehet vetni... Ő csak halkan sóhajt, fogai közt szűrve a levegőt. - Üzlet? - Hát ez üzlet nektek?... Persze, hogy az... adhatnék nekik erkölcsi felvilágosítást, de nagy eséllyel kirúgnának innen azonnyomban... Ha üzlet kell nekik, hát üzlet... - Nos... Nyilván teljes mértékben tisztában vagytok Dél harci erejével. Ez esetben mindez a tietek lenne, ehhez tartozhatnátok, és biztos vagyok benne, hogy jelentős mértékben erősítenétek... - Óvatosan végigszánkázik tekintete a jókora alakokon. Ezeket nehéz lenne eltenni láb alól egy harcban. Ennyi előnyük legalább van. Egy jókora nehézpáncéllal legyőzhetetlenek. Na persze nem a leghalkabbak, de kellenek ilyenek is egy seregbe... elméletileg, nem valami nagy hadiszakértő.
- Na meg aztán ott vannak a Seraphok is - fonja össze elöl a kezeit Damien, mintegy meglengetve a mézesmazagot az orruk előtt. - Egy angyal hatalma, egy piciny ékszerbe zárva. Egy ekkora hatalmú szent lény, és... te gyakorolsz irányítást fölötte, a te erődet sokszorozza meg.
- Fontosabb az, hogy mennyit keres Délen egy katona. Úgy átlagosan havonta.

Cöh... Na, csodálatos észlényeket kellett kifognunk... Nyüszíteni volna kedve. Vagy nevetni. Vagy sírni. Mindegy. Akkor is megtalálja a módját, innen már nem mennek ki anélkül, hogy el ne értek volna valamit. Akkor... nem bocsátana meg magának. - Gondolom, ez attól függ, mennyire teljesít jól. És hogy milyen pozícióban van. Nyilván akik Esronielhez közelebb állnak, nem pusztán havi zsoldot kapnak. - Na mondjuk ti oda nehezen jutnátok, de ez más kérdés. - De abban biztos vagyok, hogy a győztes felet kivételes jutalomban részesítik, így ha Dél győzne, biztosan megérné. Arra pedig több esély van veletek. - El se hiszem, hogy ilyeneket toborzok a déli seregbe. De még mindig jobb, ha velünk vannak, mint ha ellenünk... Közben agya lázasan kattog, próbálva összeszedni minden kézzelfogható, birtkában lévő információt, amit még felhozhatna. Már eddig is büszke magára. Bár láthatóan a zsoldosok nehezen törnek meg bármi olyan dolgon kívüli pozitívum említésére, ami nem pénz.
- Tehát csak győzni kell. Mi a biztosítékunk? A foglalópénzünk?
Most komolyan mindent elhisz nekem? Mintha én tudnám... Te jó ég, remélem, hogy tényleg győzünk és tényleg kiszúrják a szemüket valami nagy adag pénzzel... Nagy levegő. - Nos, az elég valószínű, hogy a gazdasági helyzet is fellendül a győzelem után. Biztosíték sajnos elég kevésszer van háborúban. Arra sincs biztosíték, hogy megérjük a következő napot.
- A legjobb biztosíték az, ha túlélik - szólal meg Damien. - Abban pedig nem lesz hiba.
- Tudjátok, az a gond, hogy a fiúkat nehéz kordában tartani, ha nem látnak semmit, ami csillog maguk előtt. Ha pedig az a ti erszényetek lesz a seregben, akkor az lesz az oldalatokról levéve. Ezt kellene megakadályozni valahogy, tudjátok. Ilyen fajta foglaló kellene.
Abból nem esztek... nem... neem... nem fogok... lefizetni... zsoldosokat... hogy a mocskos érméteket piára meg még mocskosabb, nőnek nevezett erkölcstelen szukákra költsétek, nem... Közben a józan ész vitázik vele. De hát ezért jöttél ide. Át kell állítanod őket Dél oldalára. Tenned kell ezt bármilyen módszerrel, ami adódik. Zsoldosok esetében pedig a legkézenfekvőbb a pénz, és a legegyszerűbb. Semmi bonyodalom. Tiszta és egyértelmű. Jó, mocskos és egyértelmű. De aligha akad más út... Kétségbeesetten tiltakozik.
- A pénzzel egyelőre sokra nem mennek. A pénz elsősorban fegyverekre megy ilyenkor ugye... De ha győzünk, talán új állást is kapnak. Ami talán bonyolultabb, mint a mostani, de jobban is fizet. Elvégre a ranglétrán való haladás jobb motiváció, mint ugyanazokat az érméket látni és... és ugyanazokra az... apróságokra költeni. Lehet későbbre is tervezni. Ha megérjük. - Kérlek, gondolkodjatok józanul. De úgysem fogtok, igaz? Nehezére esik szalonképes szavakat fogalmazni. Érzi, hogy a szavak úgy suhannak el a céltábláik mellett, mint kósza, eltévedt nyílvesszők...
- Nem, azt hiszem, nem érted. Ha akarjuk, gond nélkül elhagyhatjuk ezt a várost, szóval kell egy kis biztosíték, hogy nem üres kézzel tesszük ezt, ha rá kerül a sor. Kinek a pénzét vehetjük el, ha ti kifosztjátok a halott északiakat?
Ó. Kis híján eltátja a száját. Még egy próbálkozással próbál az érzelmeikre hatni... ha vannak egyáltalán. - Elhagynátok a várost? Tán nektek nincsenek szeretteitek, akiket elvesztettetek? Vagy ezek a sérült bajtársak nem jelentenek semmit?
- Látom, elkényelmesedve él valaki délen... Csábítóan is hangzik, ha akkora jólét van ott, hogy zsoldosokra nincs is szükség. Idefigyelj, ha van is családunk, azok nem itt élnek. Az ördögnek nincs annyi pénze, hogy itt lakjon bent. Ki kell küldenünk a pénzt. A pénzünkért kockáztatjuk az életünk, ezzel jöjjön, ne a békéjével.
És az a mocsok eléri, hogy majdnem sajnálatot érezzen iránta és együttérzést. Sőt... a francba is, nem csak majdnem. Szerencsétlenek ezek. Nem feltétlen csak az ő hibájuk, hogy más sem érdekli őket, csak a csillogó arany. Elrontotta őket az élet és annak nyomora. Ha más körülmények közé születnek, talán normális emberek is lehettek volna belőlük, valódi motivációkkal, életcéllal és éltkedvvel... De most nem azért van itt, hogy miattuk siránkozzon és az ő tiszteletükre mondom gyászimát. Még csak nem is azért, hogy helyes eszméket verjen a fejükbe, noha erről nem tudja leszoktatni magát, akárhányszor is ütközik falba, mindig megpróbálja, hisz nem bírja elviselni a kosz látványát valahol, ahonnan talán le lehet vakarni.
- Pedig az hozza a pénzt is. Kinek van sok bevétele egy háborúból? Néhány démonon kívül sokan nem járnak jól, legfeljebb pár vezető pozícióban lévő köpönyegforgató...
- ...akire biztos, hogy irigykedtek, de nem, ti lealább buták is vagytok amellé, hogy erkölcstelenek. Na jó. Ez talán túlzás.
- Zsoldosokra mindenhol szükség van
- váltja föl Minát Damien ismét -, de zsoldos meg zsoldos között is van különbség. Nem biztos, hogy szükség lesz arra, hogy elhagyják a várost. Mellesleg... azt mondta, ha "mi" kifosztjuk a halott északiakat. De ez minden déli joga, így a maguké is, ha csatlakoznak. A déli sereg nagy része pedig tudtommal nem fosztogató...
Ekkor csillan csak föl a zsoldoskapitány szeme. Pedig már majdnem közbevágott. De sikerült. Megfogták. Feszült csönd következik, mely alatt a kolosszus papírt kér és elkezd írni rá, szótlanul. Mina dobogó szívvel várja a választ. Vajon mit körmölhet? Jó vagy rossz ítélet lesz? Azt hiszi, elsüllyed, mikor végre megtörik a fojtogató csönd.
- Csak mi fosztogathatjuk az északiakat, ahol jelen vagyunk. Ez a feltétel. Vidd el a vezetőidnek, aztán küldjenek egy követet, ha elfogadják! Nyomás, nekünk dolgunk van! Addig, amíg nem jön válasz, nem támadunk meg délit.
Háát... ennél rosszabb is lehetne. Számíthattunk rá, hogy kompromisszumot kell kötni. Ez... ez egy siker lesz. Damien is odahajol és gyorsan átfutja a szöveget, nehogy átverjék őket, de a pontok stimmelnek azzal, amit a kapitány az imént felvázolt. Az aláírása valami csodálatos, nem sok betűt lehet felismerni belőle, de nem is igazán érdekli őket, a lényeg, hogy... megtört a jég. Egészen hihetetlen.
- Úgy lesz. Sietni fogunk! - Bólint ismét peckesen. - Köszönjük a megfontolást. - Azzal egy-egy búcsúfejhajtás kíséretében sarkon fordulnak és Mina után Damien kisétál az ajtón, föl a lépcsőn...

Megkönnyebbülten és gyorsított léptekkel loholnak vissza a baglyok a sereghez, ahol is kissé kaotikusan, de érthetően előadják, hogy félig sikerült célt érniük. Még mindig van egy buktató, mégpedig az, hogy a feltétel nem lesz megfelelő a déliek számára. Szerenséjükre azonban megértőnek mutatkoznak és vissza is küldik az ajánlatot. Természetesen megint párosunknak kell szaladgálni. - Remek! Még jó, hogy itt van Hedwig, és cipelhetné a leveleket. Kár,hogy a zsoldosok valószínűleg nem hinnének egy fekete szárnyú madárnak annyira, mint nekünk...
- Most mi a baj, Mina? Ha már nem kellett egyetlenegyszer sem fegyvert rántanunk, legalább már fussunk egy kicsit... A végén még elkényelmesedünk itt.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.