Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] - Komor-nyikk-hajj ... - Mina és Marcus

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Nahát, a család felidézése. Remek. Valamiért ennek a témának úgy emlékszik, jobban kéne fájnia. de megint látja a fátylat. A finom, fehér fátylat, ami olyan, mintha egy kastélyban lenne, odakint tombolna valami lávarengeteg, csattognának a villámok, dúlna a vihar, összedőlne a világ, de ő csak a függönyön keresztül látja, és tudja, hogy ez a függöny megvédi. Mert ami kint van, az a múlt, bent a pihepuha ágyikó várja a rengeteg fölösleges ékkővel, gyönggyel, színes, formás öltözékekkel, ínycsiklandozó ételekkel, mosolygó szolgálókkal, akik persze nem mindig mosolyognak, mert néha rossz napjuk van, és...
És csak Ade hiányzik. Meg anyu. De ők a fátylon túl vannak. Anyu nem a lávában, anyu egy másik kastélyban, de akkor is messze. Mit nem adna bármiféle dologért, amivel lehet teleportálni...
Amikor már épp rákérdezne, miért nem él hát Marcus az édesapjával már, érkezik is a szomorú válasz. Nem ritka eset, de azért picit komoran sunyja le szemeit a földre. - Óh. Részvétem. Tulajdonképp nagyon is részvétem, bár... úgy tudom, az enyém még életben van. Ne haragudjon a hasonlítgatásért egyébként, csak... nem volt épp... a legtisztább ember a világon. Ennélfogva a kapcsolatunk sem alakult túl csodásan. - emeli meg picikét a vállát és tárja szét csipkeruhába burkolt kezeit. Nem tehet róla. Vagyis... ha teljesen kitekeri a lelkületét és kicserélni az elméjét, akkor ott maradhatott volna és élhettek volna együtt tovább. De nem bírta volna.
Ahogy hallgatja Marcust, egyre inkább az az érzése, hogy egy tapasztalt mesterember, sőt érző mesterember, ha az állatokról van szó. A hókuszpókuszon felnevet, a folytatásból viszont úgy tűnik, mintha talán lenézné a mágia használatát..? Rájön, hogy pontosítania kell, és egyből fel is lelkesül, hogy lehetősége lesz bővebben mesélni arról a csodálatos folyamatról...
- Ez nem hiszem, hogy ugyanaz lenne, mármint nem az, hogy... képes vagyok megcsinálni anélkül is. Ez... kis szinten persze, babrálás az aggyal. De nem akarom.. megtéveszteni őket, vagy ilyesmi. krízishelyzetekben viszont hasznos lehet. Ha valaki az életét akarná kockáztatni a sokk miatt, amibe keveredett, és képes vagyok megnyugtatni, akkor miért ne?... Ja igen, most már azt hiszem, menne emberekkel is. Vagyis, nem csak emberekkel, vámpírokkal, tündékkel, tehát... kétlábúakkal. És nem a madarakra gondolok. - Mennyi buktatót képesek tartalmazni a szavai.. - Még gyakorolnom kell, persze, finomítani. De valahogy imádom ezt csinálni. És ez nem olyan mód mágia, mint amikor valakinek a kezéből előtör egy tűzgolyó, egy matéria, és azt hozzávágja ellenfeléhez. Az is nagyon természetközeli, persze, de ez... olyan, mintha... kicsit kiadnám az elmém egy részét és felajánlanám nekik. Nem tudom, ennek van-e értelme - üti el az elmélkedést egy szerény vagy álszerény vagy fene tudja, milyen mondattal, zavartan gyönyörködve a levelekben és virágokban.
- Bocsánat, ha túl sokat beszélek magamról. Mesélhet, ha gondolja, Marcus. Bár nemsokára odaérünk és akkor megteheti ezt vacsora mellett. Azt hiszem, Damien éppen ételt csinálhatott otthon.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
Élvezem a beszélgetést, de azért kicsit furán is érzem magam benne. Még soha … eh, ez az én esetemben túl nagy szó … szóval új életemben még soha nem beszélgettem ennyit egy főúri munkaadómmal sem. Általában szolga-úr nem kvaterkázik. Kiosztották a feladatot, aztán ha elvégeztem, akkor tudomásul vették. És főleg nem kértek mindenért elnézést. Még azért sem, amiért szerintem nem ártott volna. Ala „Lujzika”, és a sípcsontom többszöri találkozása.
És amikor igáig jutok abban a gondolatmenetben, hogy nem kellene ennyire bizalmaskodni, akkor kiderül, hogy éppen most hívtak meg vacsorára. Ahol majd „beszélhetek magamról”. Na, most akkor merre fussunk?
- Nem akarok én zavarkolódni a vacsoránál. Én csak egy alkalmazott vagyok, asszonyom, ez nem lenne illendő. – szabadkozom, láthatóan erősen zavarban, és ez garantáltan nem színlelés. – Eddig is talán túl tolakodó voltam, hogy elmondtam a véleményemet olyan dolgokról, amiről nem kérdezett.
Mondjuk nyilván azért  mondtam el olyan dolgokat, amiket nem kérdezett, hogy ne kérdezzem olyasmiről, amiről viszont nem akarom elmondani a valóságot.
Közben lassan lecseng bennem Wilhelmina mágia eszmefuttatása is. Szóval nem csak állatok elméjében tud belenyúlni, hanem … mondjuk az enyémbe is? Ha ez így folytatódik, lehet, hogy engem is meg kellene majd nyugtatni, de ettől függetlenül, vagy ennek ellenére nem élnék a lehetőséggel.
Jó lesz nekem azt istállótakarítás egy egyszerű, emberi parasztgazdánál … De hogy hátrálok ki ebből?


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Mint egy fejbevágásként érik Marcus szavai. Most... Most tényleg úgy kell néznie rá, mint egy szolgálóra? Amikor most találkoztak? Muszáj volt besorolnia magát egy kategóriába, amelyből nem is akar kitörni...?
Mély levegőt vesz és elmerül az út nézésében. Mindig is ez volt a baja. Már kiskorában is rászóltak, hogy túlságosan közvetlenül viselkedik a szolgálókkal. De ők legalább nem voltak sznobok és hidegek és elutasítók. Legalábbis nem mind. Többnyire kellően elegánsak voltak, meg kellően meghunyászkodóak is, legalábbis valaki ízlése szerint biztos, mert vámpírunk soha életében nem állhatta az ilyesmit. Igazából egyre többször kérdőjelezi meg a világ forgását, jobb dologgal azonban nem sikerült előállnia.
Bár... Miért ne lehetne ugyanúy elbeszélgetni azzal, aki segít nekik a háztartásban, mint egymással? Mivel kevesebb ő? Bár mondjuk... Most már nem is mondhatom, hogy nem tehetek én a rangomról, hisz a születésem adta. Arról a rangról lemondtam, nagyrészt. Ezt viszont a saját munkánkkal szereztük.
- Bocsásson meg, de nem tudom ígérni, hogy képes leszek úgy kezelni, mint valamiféle... alárendelt... tudja, elszoktam már ettől. Vagyis talán soha nem is szoktam meg. És kérdezhet nyugodtan, ha kíváncsi, elvégre nekem is jogomban áll nem válaszolni...
Szörnyen érzi magát. Egy normálisabb lelkülettel rendelkező egyént kellett volna megajándékozni azzal a kastéllyal. Olyasvalakit, aki méltó ÉS képes rá, hogy irányítsa.
Megint előjönnek a válságai, remek...
Megköszörüli a torkát. - És ha így esetleg könnyebb, akkor mit szól ahhoz, ha azt mondom, hogy azért szeretnék önről minél többet tudni, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem jelent veszélyt rám és a háztartásomra?
Olyan kegyetlennek érzi magát, amilyen nem, és emiatt mindenét meg kell feszítenie, hogy ne visszakozzon agyon nyomban. Pedig végül is igaz, amit mond. Ez... is. Azért hozzátszi:
- Ezért IS. A kíváncsiság is egy elég erős motiváció - mosolyodik el. Közben rátértek közvetlen a kastélyhoz vezető ösvényre. A nagy faldarab, mely autentikus, eredeti valójában képez egy boltívet, még mindig nem illik a felújított kastély látványához, de nem érdekes, ezt hagyták így, jó az, nem kell megbontani. Biztonságosnak biztonságot, lóval is jócskán át lehet férni alatta. Ezek után mindent beleng a rózsák illata, ugyanis rengeteg keretezi az utat. Többnyire színnévadó színükben, azaz rózsaszínben pompáznak, annak különféle árnyalataiban picit eltérő illattal: nagyon élénk, szinte piros, vagy halovány, némelyik szinte fehér és csak a szélei színesek. Egészségesen virágoznak, elégedetten néz végig rajtuk. Egyetlen baj velük, hogy szúrnak..


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
Tusé… Hát ezzel most én mihez kezdjek?
Wilhelmina is nagyot sóhajtott, nekem is a szívem facsarodik. Mindennek ez a rohadt háború az oka! Mert hát miért is ilyen gyanakvó Wilhelmina? A háború miatt. És mért nem merek én őszintén beszélni?  A háború miatt. Van egy olyan sanda gyanúm (és szerintem nem nagyon lövök vele mellé), hogy az a sok heg a testemen is a háború miatt van. És Wilhelmina is amiatt ilyen búvalbélelt, mert valami történt vele a háború alatt.
Nem látok rá a politikára, nem tisztem megítélni mindenféle magas rangú személyek döntéseit, de én személy szerint kötve hiszem, hogy ezzel a mértéktelen öldökléssel bármit is meg lehetne oldani. Ez egy … egy látszat megoldás. Én most csak azt az egy falut ismerem. De ott is volt ilyen apa, meg olyan apa. Volt, aki magyarázott a gyerekének, ha gond volt, és volt, aki lekevert neki egy nagy pofont. Nem tudom, melyik oktatási forma volt eredményesebb, nyilván függ a gyerektől is. De az, aki pofozott, azért tette, mert nem volt elég okos, nyíltszívű, vagy éppen bátor a magyarázathoz.  
S mivel most nagyon elragadtak az érzelmeim és a gondolataim, hosszúra nyúlik a hallgatás. Több lépést is teszünk a kastély felé, és feltűnik a kapu. Ez az a látvány, ami ráébreszt, hogy döntenem kell. Itt és most, nem lehet halogatni. Mert nem léphetek be oda úgy, hogy aztán utána visszafordulok. Ezen gondolattól vezérelve tehát meg is állok, és úgy nézek arra a kapura, mintha valami nehéz rejtvény egyik feladványa volna.  
„Bocsásson meg, de nem tudom ígérni, hogy képes leszek úgy kezelni, mint valamiféle... alárendelt”
„...önről minél többet tudni...”
„...nem jelent veszélyt rám és a háztartásomra...”

Kavarognak bennem a szavak. Furcsa, szívfacsaró, félelmetes. Nem jelentek veszélyt? Én magam biztosan nem. De ez elég?
- Ez így nem fog menni. – jelentem ki végül határozottan. – Wilhelmina, kérem – ha már nem akar alárendeltként kezelni, én pedig éppen most döntöttem el, hogy nem fogadom el a felkínált állást, akkor szólíthatom így is – nem tudom teljes kétséget kizáróan kijelenteni, hogy nem jelentek veszélyt. Azt tudom csak mondani, hogy nekem személy szerint nincsenek ártó szándékaim Önökkel, vagy bárki mással szemben. De történtek dolgok …  - ezt most hogy mondjam el? - … pár hónapja igen komolyan megsebesültem. Ennek nyilván oka volt, de nem tudom mi az, mert nem emlékszem. Igazából meg akartak ölni. Nem tudom, mért nem sikerült, de lehet, hogy még mindig a halálomat kívánja valaki. Ha én nem is jelentek veszélyt, ő vagy a megbízottai jelenthetnek. Nem tudom. S ennek fényében úgy vélem, nem lenne helyes állást vállalnom Önöknél.
Na, akkor ezt végre kinyögtem. Egészen formás nyögés volt. Már megint, ezt hol tanultam? Nem a faluban, az biztos.
A fene egy meg! Soha nem lesz normális életem, ha nem derítem ki, mi történt velem, és ki voltam a múltban! De akkor sem adom fel, és nem török meg, és nem lógatom az orrom. De most menni kell innen, mert különben … szóval nem előtte akarok dühöngeni.
- Igazán örvendtem a szerencsének! – hajolok meg feléje, és sarkon fordulok, hogy távozzam, amerre jöttem.


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Gyomrát mintha összeszorítaná holmi láthatatlan ököl, lélegzete pedig elakad, ahogy meghallja a határozott mondatot, a szavak mintha féken tartanák és úgy érzi, végletesen elrontott valamit, kell egy idő, mire újra mer lélegezni. Áh, ő azt nem érdemli meg, ilyenkor nem szabad lélegezni, minek azt. Akármennyire is próbálja elérni, hogy arca semleges és várakozó maradjon, mintegy felhúzva egy paravánt, mely mögött érzelmei és gondolatai egyelőre válogatnak a ruhák közül, időnként kibukkan egy-egy foszlány, megbánásé és kétségbeesésé...
"Wilhelmina"? Nem úgy volt, hogy asszonyom így, asszonyom úgy? Nem mintha nem szeretné, ha a nevén szólítják... persze gyakran volt olyan helyzet, hogy kikérte ezt is, de a becenévig azért még nem jutottak el. És ha így megy tovább, nem is fognak. Valami történt. Valami felismerés. Meggondolta magát.
Nem tudja kétséget kizáróan kijelenteni.. ez felettébb biztató. Mindazonáltal megható az őszintesége. Mit meg nem adna azért, ha beleláthatna az elméjébe. Mi lehet ott, mi az, amit rejteget?
Elkerekedő szemekkel hallgatja. Logikus, amit mond, teljesen, és egyáltalán nem úgy tűnik, mint egy csapda. Hiszen ez egy visszakozás. Bolond volt, hogy félt tőle, hisz nem is tőle kellene, hanem az üldözőitől, akiknek kilétében senki sem biztos... A gondolat, ami belé vág ekkor, őrült, de olyan élénk, hogy előre tudja: minden észérv ellenére nem fogja tudni figyelmen kívül hagyni. tervezgetése és információfeldolgozása közepette emelkednek-süllyednek a vállai, lázasan keresgél megoldások után. A sajnálat, szánalom és együttérzés kavarog benne. És nincs félelem, pedig kéne lennie.
De hát ez itt egy kastély. Aki ide beszivárog, mint merénylő... olyan nincs. Ha nem egy a dolgozóim közül, akkor nem tudnak bejutni. Esetleg ha sereggel rohamoznának. Az pedig eléggé feltűnő. És... van öt falum. Szükség esetén valamennyire talán hadra foghatók. De akkor meghalhatnának ártatlanok, hisz ezek csak parasztok, nem képzett katonák... és mi van, ha valóban valami nagy hatalom jön, hogy elvigye Marcust? És talán igazuk is van, mert elkövetett valami szörnyűt, amire nem emlékszik? Meg tudom győzni őket, hogy más lett? Soha nem hisznek az ilyen szentimentális dolgoknak. Bár talán ér valamit a grófi cím... de ha ki kellene adnom, azt nem... azt nem...
Kedve támadna ordítani és széttörni minimum néhány faágat. Körbenéz, mintha csak az országút, ösvény, vagy a kastély, vagy a fák ágai választ tudnának adni: mit tegyen?
- Mih... tessék?- Hangja kissé távolinak és magasabbnak hangzik, mint tervezte, de ez jelenleg nem tudja érdekelni. Elsétálni? Csak így?! Na abból már nem!... Így nem, ez ÍGY nem fog működni, tőle nem sétálhatnak csak úgy el, és ennek nem csak az önérzethez van köze. - Vá...várjon, ezt ugye nem gondolta komolyan? - Lép párat közelebb a férfihoz, hogy jelezze, nem igazán tervezi csak úgy kiengedni az aurájából. Vagy a kastély aurájából, inkább. Úgy érzi picit, mintha egyedül álldogálna egy bezárulni készülő kapuval szemben egy hóförgeteg kellős közepén. - Ugye tudja, hogy ez nem az ön hibája? Hisz azt mondta, nem emlékszik... akkor... honnan tudhatná, mi történt? De talán idővel emlékezni fog. Kideríthetjük, mi történt, és akkor az is világos lesz, ki akarhat rosszat. De... ez... ez egy kastély. Amint látja. Ezek erődként is funkcionálnak, így aki kívülről akar támadást intézni, annak egy Nachtraben-mágussal kell szembenéznie. Meg ezekkel a falakkal. - Lassan hangjára talál, és büszke is, hogy nem csak remegés hagyja el az ajkait. Érzi az energiát, ami keresztüláramlik az egész testén, és reméli, nem csak képzeli, nem csak a rangja, címe szállt a fejébe és tényleg képes lenne megvédeni itt valakit. Mert érzi belül, hogy ezt akarja. Megvédeni. Mellette ugyan nem fognak megölni senkit. Jöjjenek csak.
És hogy miért is?...
Zavaró kérdés. Fogalma sincs, miért jön mindig szembe. Beszélnek valamit első benyomásokról. És bizonyítási vágyról. Meg arról, hogy ha elvesztettél valakit, akkor helyette mindenki mást kényszeresen próbálsz védeni, hogy bizonyítsd: képes vagy rá, nem vagy haszontalan és hiába vallottál egyszer kudarcot, tudsz te máshogy is. Talán ezekért.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
Eddig nem volt rá mérges. Eddig. De ahogy most hallom a szavait! Ó, igen, ez egy kastély. Erődnek is jó. Remek! Jó tudni. Most már bezzeg nem gond, hogy mit hozok a fejére. És még én nem gondolom komolyan? De hát akkor ő mit gondolt komolyan az előbbi szavaiból, ha máris visszakozik?
Mágus? mi az, hogy mágus?! Mármint ő?
Eddig rendíthetetlenül gyalogoltam tovább, mereven előre nézve, de most azért vetek egy oldalpillantást rá. Mágus. Egyem a zuzáját … Nachtraben … ezt is mintha hallottam már volna.
Ó, és igen, együtt majd kiderítjük. Nem mondom, az ajánlat csábító, biztosan könnyebb lenne vele. Némi mágikus segítség. De még attól is rettegek, hogy egyszer nekem magamnak szembe kell néznem a múltammal, nemhogy még valaki más is egyidőben velem megtudja …
Megtorpanok, szembe fordulok vele és úgy teszem fel a kérdést.
- Nem gondolja, hogy ha ilyesfajta segítségre vágynék, akkor már előbb elmondom, mi is történt velem? Mit gondol, milyen érzés, hogy él ezen a világon több tucatnyi ember, aki messze többet tud rólam, mint én magam?
A hangomban van némi indulat. Sokkal kevesebb, mint amennyi most bennem tombol. HA azt szabadjára ereszteném, akkor szét kellene vernem valamit.
- Milyen érzés, hogy bármikor szembe jöhet velem valaki, és fejemre olvashat valamit, amire nem emlékszem?  Mert biztos csináltam valamit, amivel kiváltottam a haragjukat. S mit gond, szeretném én, hogy ezt valaki mással egy időben tudjam meg?
Elfogynak a szavak, már nem tudom kifejezni többé, amit érzek, azt a tehetetlen dühöt. Csak legyintek egyet, és folytatom az utamat.


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Nem teljesen élte bele magát, hogy lehetséges, hogy a másik megharagszik rá emiatt, mégpedig elég rendesen... Hirtelen torpan meg ő is, ahogy a férfi dühös szemei rászegeződnek. Próbál látni benne valamit, valamiféle bűnözőt, ami előző életében lehetett, egy gyilkost, egy hazugot, egy gonosztevőt, de csak egy sértett és elveszett embert lát. Erősen kell küzdenie, hogy ne vegye magára a kifakadását, s csak csendben győzködi magát, hogy az idegesség nem neki szól, hanem a helyzetnek, amely teljesen jogos, hogy frusztrálja, ő csupán... a kiváltó volt. Talán megint nem tudott tapintatos lenni. De hát.. soha nem viselte jól a titkokat. És mégsem hagyhatta, hogy csak úgy elsétáljon! Hiszen... egészen az előző pillanatig úgy volt, hogy minden rendben lesz. Mi juthatott eszébe? Csak most jött rá, hogy valaki meg akarta ölni? Nem, ezt nyilván tudnia kellett korábban is.
A felháborodás nem neki szól. Vagy ha neki is, nem ő a hibás... nem ő akarta bántani, nem ő a fenyegetés. A szavaknak semmi köze ahhoz, amit ő felajánlott, tehát nem is szabad magára vennie. Nem, nem szabad.
- De, igen, tisztában vagyok vele. Vagyis nem, ezt sosem tapasztaltam meg, hogy milyen nem emlékezni valamire. Sokan ezt áldásként fognák fel, bár én nem tartozom ezek közé, a tudás igenis fontos... - Mondja a Nachtraben, mely Nachtrabenek jelmondatában is szerepel a titok el nem árulásának fontossága... na mindegy. [color:43e4=e88aea]- De tudja, hogy ez nem maradhat így. És mégis mi köze ennek ahhoz, hogy nálam dolgozik vagy sem? Ha arra emlékszik, hogy Délhez volt hűséges, akkor itt továbbra is biztonságban lehet. És hogyha szilárdan a mi oldalunkra áll, akkor már annyival is többen leszünk. Ha olyan szörnyű ember lenne, mint amilyennek gondolja magát, akkor most miért viselkedne máshogy? Nem olyannak tűnik, mint aki embereket ölt, ha meg szabad ezt jegyeznem. És... bármit is tett, most már nem teljesen az, aki volt. Ha rosszat is tett, de most már felismerte, hogy az volt, akkor megváltozott. Akkor nem szabad vezekelnie egy másik ember bűneiért. Egyszer biztosan visszatérnek az emlékei.
Nagyjából mindenre felkészült. Üvöltésre, pofonra, szó nélküli elsétálásra. Bár azért tart tőlük. Nem is biztos benne, melyik lenne a legrosszabb. Talán túl messzire ment ezzel a másik ember dologgal, pedig minden erejével igyekszik pozitív irányba terelni a beszélgetést...


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
~ Nem tehet róla.
Ez jár a fejemben, ahogy hallgatom az újabb szóáradatot. Vagy nem tépte meg még s sors úgy igazán, vagy nem tudta megváltoztatni, még éppen olyan idealista, mint … arra gondoltam, hogy mit egy gyerek. De igazából mennyi idős lehet? Ránézésre jóval fiatalabb nálam. Az az érzésem, hogy mintha az a tíz éves fiú, akit emlékeimben őrzök, idősebb lenne, mint ő.
- Igen, elvileg ennek nincs köze ahhoz, hogy Önnél dolgozok-e vagy sem. Mégis az Ön kérdései nyomán jutottunk el idáig. Nem én akartam ezt … kiönteni ide. S igen, lehet, hogy nálam is áldás ez, hogy nem emlékszem. Éppen ez az, ami aggaszt.
Ha hűséges vagyok Délhez? Honnan tudjam, hogy mihez voltam hűséges? Lehet, hogy fogolyként kerültem az országba, és úgy sebesültem meg.
- Azt meg tudom mondani, hogy hűséges vagyok-e Délhez. Nem. Nem, mert szerintem ez a háború nem vezet sehová, és azokat kéne fellógatni, vagy máglyán elégetni, akik kirobbantották, vagy életben tartják. Mindkét oldalon.
Nem tehet róla. Ő ilyen. Beszél. Kimond mindent, amiről úgy véli, hogy az adott helyzetben erényesnek, vagy jónak tekinthető. Aztán, amikor kiderült, hogy mégsem az, akkor kiderül az is, hogy nem gondolta komolyan. Ilyen alapon a segítség felajánlása sem ér semmit, nem mintha el akarnám fogadni.


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Egészen eddig nem vette észre, hogy egy csatát vív. Egy csatát vív az ellen, hogy elveszítse Marcust. Hirtelen minden észérvre való igényt a háta mögé hajít, hogy miért is akarja ő ezt, és majd később koncentrál rájuk, mert ha most elkezd merengeni, akkor veszve a lehetőség, ez egészen biztos. Sietve veszi a levegőt. Ő hibázott? Nem, egész biztosan nem ő hibázott. Nem felelős senki múltjáért, legalábbis a férfiéért semmiképpen sem. Ha pedig az indulat irányít valakit, akkor nyilván nem olyan beszámítható, és érthető, ha egyedül akar lenni. De biztos, hogy ha most elindul, soha többé nem tér vissza és ha valaha találkoznak is még, az csak a véletlennek lesz köszönhető.
Csak csóválja a fejét. Nem, nem tudni nem áldás, bár ez a legkisebb problémájuk jelen pillanatban. Mindenki felejteni akar. Várjunk csak... felejtés...
Mi van, ha egy Nachtrabennel került pont konfrontációba? Egyszerű megoldásnak tűnik, de egy kézenfekvő megoldás arra, miért nincsenek emlékei. Bár valamennyire úgy tűnik, vannak. Nem tud arról, hogy a Felejtés megtörhető volna idővel vagy bármiféle dologgal felidézhetőek-e a kitörölt emlékek. És Marcus nem egy konkrét személyt felejtett el, hanem gyakorlatilag... saját magát. Vajon lehet ezt a mágiát ilyen irányba kiforgatni?... Ha tovább maradt volna a toronyban, vagy ha még most is ott lenne, talán többet tudna erről. Persze azon esetben valószínűleg soha nem találkozik Marcussal, de semmiképpen sem most.
Elhűlve hallgatja a szavait, és még párszor lejátssza magában őket, hogy biztos legyen: jól értelmezte. Fellógatni vagy máglyán elégetni azokat, akik... éltetik... Ők éltetik a háborút? Technikailag biztosan, hiszen a seregben szolgálnak, melynek ékes bizonyítéka az előttük álló építmény is... Úgy érzi, a világ elkezd vele forogni. Hirtelen a csodaszép épület valamiféle börtönhöz válik hasonlatossá, a virágok akár feketévé is korhadhatnának és az ég is elsötétülhetne, nem éjszakai sötétté, hanem amolyan beteg, átkos, örök sötétté.
- Szóval úgy gondolja, minket is... fel kéne lógatni, vagy máglyán elégetni? - kérdi halkan, mintegy sértett vádként érkeznek a szavak a szájából, ismétléseként az imént hangzottaknak. Hamar felismeri azonban, hogy értelmetlen ez, a nyilvánvalóra rákérdezni. A férfiból az indulat beszél. Annak kell lennie. Ezt követheti megbánás, és talán bocsánatot is kér, egyébként pedig... egyet kell értenie vele.
Nyel egyet, ahogy próbálja összeszedni szavait. A körülötte lebegő langyos idill mintha semmit se érzékelne a bennük dúló, egyik pillanatról a másikra változó viharból.
- Pusztításra pusztítással felelni talán... nem megoldás. Nem tudom, mi a megoldás, ha megtaláltam volna, már... nem lennénk itt. - Enyhén lehajtja a fejét, mintha a lábai előtt sorakozó porszemek választ tudnának adni. - Én... gyűlölöm legjobban, hogy ez történik. Na jó, fogalmam sincs, mások mennyire, így ezt nem lehet kijelenteni, meg mérni sem. Bármiféle veszteségek érték a múltban, amiről talán... hát... sajnálom. De egyébként... ha igaz, amit mond, és valóban üldözik, akkor meddig fog menekülni előlük? Koránt sem biztos, hogy gyanakodnának arra, hogy egy efféle helyen vállalt munkát. Nem feltétlen muszáj híresztelni minden felvett dolgozónk nevét. Ennyi erővel pedig mindenkire veszélyt hozhatna, akivel csak találkozik. De nem bújhat el a világ elől. Én... megpróbáltam. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt.
Szép és idilli volt az az időszak, de mégis kevésbé gyümölcsöző, mint az utóbbi pár hónap. Csak remélni tudja, hogy nem haragította még jobban magára.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
Jaj, ezt nem akartam, hogy magára vegye! Fújtatva sóhajtok egyet, amikor meghallom a szavait, és az égre nézek, de ez csak egy megszokás, én onnan sem nagyon remélek segítséget.
- Én sem tudok megoldást. Olyan ez, mint egy … görgeteg. Elindult a lejtőn, és már nincs, aki útját állhatná. – felelem, és beleborzongok. – Attól tartok, még nagyon, nagyon sokan meg fognak halni.
Nem lettem próféta, de ehhez nincs is szükség ilyen erőkre. Ez egyszerűen csak látható, előre tudható. De akik hasznot húznak ebből a világégésből, ők biztos nem lesznek ott a csatamezőn.
- Nem, maguktól nem keresnének itt. De mi van a varázslatokkal? – vetem fel a problémát. – Én nem vagyok ebben járatos, de nem lehet valakit ezen a módon megtalálni például? Eddig azért voltam úton, mert nem mertem sehol hosszabban letelepedni. Meg azért is, hátha egy ismerős táj segít emlékezni. De nagy ez az ország …
~ … és az egyik felét még nem is láthatom … egyenlőre.
A mérgem most elszállt, inkább valami csüggedés vesz rajtam erőt. Fáradt vagyok, és éhes. A tarisznyámban egy váltás fehérneműn kívül szinte semmi nincs, élelem végképp semmi. Igazából nincs okom visszautasítani az ajánlatot, most, hogy így kiteregettük a lapjainkat. Legalább ebben a varázs kérdésben segíthetne, ha már ő is mágus. Megnyugtathatna, hogy ilyen veszély nincs. Már ha tényleg nincs.
- Nos, ennek fényében, Önnek jobban kell tudnia, hogy mire számíthatunk, ha valóban keresnek. Mit gondol?
Ettől a választól sok függ. Leginkább a következő pár nap. Vagy… az életem…



A hozzászólást Marcus Berger összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 23, 2018 8:18 am-kor.


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Tudta, hogy rossz ötlet volt föltenni a kérdést, de már mindegy... a reakció pedig sokkal rosszabb is lehetne. Megkönnyebbül. Szikla helyett ugyan még csak pici kavicsok görögnek le a lelkéről, de ez is valami. Örömtelien elmosolyodik, hiszen ezek szerint egyetértenek, ezek szerint... igen. Közösen szidni valamit a legjobb dolog, és ez talán képes összekovácsolni az embereket, vagy embert és vámpírt egy közös cél érdekében.
Mi is legyen eme közös cél?
Kitalálni valamit, ami jobb a háborúnál?
Merész vállalkozás, de ha ők nem, akkor ki?
- Így van, pontosan... Azon vagyunk, hogy minél kevesebben veszítsék az életüket. Cseppet sem dicsekedni akarok... vagy... vagy talán picit mégis... teljesen lényegtelen. Szóval igazából sokkal több északi életét is elvehettük volna, mint amennyiét megtettük. - Csak hogy jelezze, mennyire ellene van az emberirtásnak. - Van, aki meg is tette, biztos vagyok benne, és végső soron nem biztos, hogy lehet őket hibáztatni. Sokaknak akkora gyűlölet ég a szívükben feléjük, személyes veszteségek miatt. De ezért már nem lehet csak az egyik oldalt hibáztatni. Abbadón nem azért jött, mert észak vagy dél rossz volt. Mind azok voltunk, és ezt nem fogják föl. A megtisztulás nem lehet egyenlő azzal, hogy.. leirtjuk egymást. Ez csak bizonyítja, hogy nem tanultunk. - Hallgat egy rövid ideig, majd szarkasztikusan hozzáteszi: - Mondja ezt az, aki emiatt kapott egy kastélyt...
Sóhajába a jelentősége miatt beleremeghetne a kert összes rózsája. De nem teszik, azokat csak a szellő simogatja és sütkérezve szívják be a napsugarakat, más dolguk nincs is ezen a földön.
Marcus kérdést tesz fel. Ezek szerint már.. nem is akar elmenni? Kezdené elfogadni az ajánlatot? Most... most nem hagyhatja veszni!
- Igazából... ismerek valakit, akinek van egy különleges pengéje. Ha ezzel megvágja magát, valamint azt, akit követni akar, akkor a saját vére mutatni fogja az irányt, merre kell keresnie az illetőt... ha elmenekült volna. De persze ehhez az kell, hogy a keresett személy vére meglegyen. És ez egyetlen, felteszem, nagyon különleges ereklye, nem tudom, mennyi lehet ilyenekből. Hacsak nincs önnél valami speciális amulett, jegy, tetoválás, vagy bármiféle nyom, amit mások tehettek oda, akkor... talán remélhetjük, hogy nem tudják követni.
Crispin... legutolsó emléke vele kapcsolatban nem épp kellemes. Csalódás. Enyhe kellemetlen fájdalom suhan át az arcán az emlékre. De vele ráér később foglalkozni. Már... ha összefut még vele.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
Ezt a ki hány életet elvehetett volna, de nem tette kérdést nem akarom most feszegetni. Semmi jó nem jönne ki belőle. Történelmi fejtegetésekbe meg az én nulla tudásommal pláne nem bocsátkozom.
Ami a mágiát illeti, jól sejtettem, hogy ez nem lehetetlen. De ritka, költséges, és macerás. Ennyit … talán … nem érek meg … Mert akkor meg is ölhettek volna azonnal. Legalábbis gondolom. Nincs nálam most semmi, ami akkor velem lett volna, amikor megtaláltak. Elvégre pár rongyon kívül, amit viseltem, nem is volt nálam más. A falusiak azt mondták, azokat nagyjából azonnal elégették. Tetoválás nem lászik rajtam. A vérem náluk lehet, persze, a jelekből ítélve, az folyt rendesen. Viszont nem tudom elképzelni, hogy bármi költséget érdemes lenne rám pazarolni.
Most az én mellkasomról is távozik pár kőszikla.
- Értem. Ez végül is jó hír. Köszönöm!
Hosszú hónapok óta először nem érzem magam űzött vadnak. Nem is éreztem eddig, mennyire kimerítő ez a folytonos … nem is tudom mi. Számkivetettség érzés. Igen, talán ez a jó szó.
- Elnézést kérek, amiért ennyire elragadtak az indulataim!
Ezzel akkor most tartoztam. Nekem kínos, hogy ha most mégis elfogadom az állást, akkor előtte úgy beszéltem vele, leendő munkaadómmal, ahogy. És igen, ez most előrevetíti azt is, hogy ez már nem lesz egy szokványos munkakapcsolat a továbbiakban sem. Ezek után nem lehet. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz. Most már a múlt és a jövő is teljesen bizonytalan.
Még nem mondom ki, hogy elfogadom az állást. Azzal feltételezném, hogy elfogadja a bocsánatkérésemet. Ezt a kört mindenképpen meg kell várni. Egyébként ez utn a beszélgetés után vannak kétségeim, hogy ez így működőképes lesz-e, de azt is érzem, hogy tényleg most muszáj lenne legalább egy pár napot egy helyben, viszonylag rendezett körülmények között eltöltenem. Túl sok minden gyűlt fel bennem, és túl elcsigázott vagyok a folytatáshoz.


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Majdnem olyasmit érez, mintha Harmóniát varázsolt volna. (Tényleg, most, hogy így belegondol, tulajdonképpen megtehette volna... Bár ha Marcus rájön - márpedig rájött volna, ha más nem, a bűntudat miatt elárulta volna neki -, akkor valószínűtlen, hogy túlságosan bízott volna benne a későbbiekben.) Érzi, ahogy a hatalom, az előtte álló férfi lelkének befolyásolása, egyengetése átáramlik az ujjai között, ahogy a szavai ténylegesen hatással voltak rá, hogy elhitte, amit mond és bízik benne. Mintha ujja egyetlen pöccintésével meglökhetne egy dominót, mely után az összes többi borul majd, amerre fel lettek építve. Felelősség, kúszik a szó borzongató hideg-melegen fel az elméjébe.
- Igazán nincs mit. Szívesen mondanám azt, hogy semmi esély nincs rá, de nem ismerem az összes mágiát a világon sajnos. - tárja szét a karjait. Úgy érzi magát, mintha éppen halászna, és bármelyik pillanatban megtörténhetne, hogy a hal elszabadul. Esetleg őt magát is magával rántja a sodrásba...
- Meg aztán ha tudnák követni, miért ne találták volna eddig meg?
Nem hitte volna, hogy tényleg kap bocsánatkérést. Alig tudja visszafogni diadalittas és egyben meghatott mosolyát, hogy fülétől másik füléig húzódjon. Leo is majdnem ugyanezeket a szavakat használta. Bár ő... sokkal jobban haragudott rájuk, amennyire mutatta, úgy tűnt. Enyhén elvörösödik az emlék hatására. Ironikus, ő aztán biztos nem jönne hozzájuk azzal a kéréssel, hogy szívesen dolgozna itt. És nála nem volna kérdés, hogy veszélyt hoz-e a jelenléte... Ő maga a veszély.
- Teljesen érthető... én... engem is frusztrálna, ha nem emlékeznék semmire, ezen nincs mit magyarázni. De örülök, hogy így gondolja. De tegye félre az aggodalmait. Ha valaki tényleg szaglászik maga után, vannak érveim, hogy miért gondolják meg magukat. Elővigyázatosak leszünk, óvintézkedéseket fogunk tenni, erre... egyébként is szükség lenne.
Visszafogja a késztetést, hogy közelebb sétáljon Marcushoz, és minimum egyik kezét a vállára tegye. Igazából még egy ölelés képe is megfogalmazódott a fejében, de az már tényleg túlzás. Szilárd meggyőződése, hogy valami újféle démon fog kialakulni abból, ami ő, ha egyszer elhagyja ezt a világot...
Ekkor szíve kis híján kiugrik helyéről, mert az ajtó nyílik... ám senki váratlan nem lép ki rajta, pusztán Damien, kissé türelmetlen és értetlen arckifejezéssel, nem kifejezzen utazóruhában, bár most már az otthonijai is elég elegánsan festenek ahhoz, hogy ne lehessen megkérdőjelezni a megjelenését.
- Ne haragudja... ne haragudj - üdvözlöm, uram -, csak megpillantottam az ablakban, hogy beszélgetnek, és gondoltam, lenézek, hogy van-e valami probléma... - Láthatóan keresi a szavakat és kissé zavarban van. Mina egy nagy sóhajjal konstatálja, hogy itt most egy igen hosszú beszélgetésnek néznek elébe.
- Nincsen semmi baj... azt hiszem. Marcus, ő itt Damien Nightwind... gróf, a lakótársam. Damien, ő itt Marcus Berger... - mutat először egyikükre, aztán másikukra, fatalista kifejezéssl állapodik meg végül Marcus tekintetén. - Nos, akkor a nevéhez csaphatom a lovász titulust?


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Marcus Berger

Marcus Berger
Déli Katona
Déli Katona
Na, akkor lassanként csak zöld ágra vergődünk.
„Meg aztán ha tudnák követni, miért ne találták volna eddig meg?”
- Igen én is ezzel biztatom magam. - vetem közbe itt. - Úgy gondolom, hogy halottnak hisznek. De ez … ugye … változhat.
Az óvintézkedéseknek nem vagyok ellenére, az soha nem jön rosszkor. Általában, azt hiszem, szinte mindent akkor jobb megállítani, amikor még el sem kezdődött.
Ekkor kinyílik a kastély ajtaja, amitől Wilhelmina megijed, és ezért természetesen én is. Hogy ki lépett oda hozzánk, azt bemutatás nélkül is felfogom, és így megnyugszom, de azért összerezzentem én is a hirtelen eseményre.
Aztán összeszedem magam, és egyetértően bólintok a kérdésre.
- Tiszteletem, gróf úr! – hajolok meg Damien felé.
Na, akkor ez most eldőlt. Már nincs más hátra, mint helytállni, ahogy tőlem telik. Nem szeretek hűbelebalázs módra dönteni semmiről, de ha döntésre jutottam, akkor viszont próbálok kitartani mellette.
Míg a formális bemutatkozások zajlanak, az is szembe jut galád módon, hogy ha Damien itt van, akkor feltehetőleg kész a vacsora. Nem tehetek róla, éhes vagyok. Remélem, a gyomrom nem kezd el ettől korogni, mert akkor itt helyben lásom magam.


_________________
Előtörténet + Adatlap
Felhasználó profiljának megtekintése
Lovász?
Damien furcsállón néz Minára, aki csak egy széles mosollyal nyugtázza a helyzetet. Úgy néz ki, mint akinek kövek gördültek le a mellkasáról. Erről beszélgethettek hát az elmúlt percekben?
Gróf. Hát, remek. Most gúnyolódik, viccel, vagy...? Áh, mindegy, ha egyre több beosztottjuk lesz, akkor mostantól úgyis azok lesznek. Bár pár évig még biztos szórakoztató lesz ezt a titulust hallani. De ez a Marcus elég rendesnek és elfogadónak tűnik. Ezek szerint sikeres volt a falujárás. Meglehetősen sikeres.
- Nos, ez meglepő fordulat, de örülök. Egyelőre viszont meginvitálhatom önöket egy jó kis sültre? Biztosan éhesek már.
- Herr Marcus ragaszkodott hozzá, hogy tőlünk külön étkezzék.
A sötételf hallgat egy sort. - Ha ez a kívánsága. Ám ettől még ön is kap belőle, remélem, ezt nem bánja. - Az ajtón érezhetik is kiszivárogni a sült szárnyasok mennyei illatát, nem kevés fűszert kaptak, talán kicsikét túl sokat is, de egyesek állítása szerint abból úgysem lehet túl sok. A konyha közvetlenül a bejárat után található rögtön balra, így az illatok könnyedén kiszivárogtak.
- Éhenhalok..- jelenti be a vámpírlány boldogan, elégedetten és nyugodtan. Nem volt könnyű, de sikerült elintéznie végül is. Most már Lust és Vollwind is jó kezekben lesznek, de ami még fontosabb: Marcus Berger is jó kezekben lesz. Valaki bántani akarja? Először rajtuk jusson keresztül.
Látja ugyan Damien arcán, hogy némileg fenntartásokkal kezeli a még cseppet sem ismert "dolgozót", azonban az együtt elköltött vacsora pont megfelelő lesz arra, hogy átadjon mindent, ami az elmúlt órákban történt.
[Nagyon köszönöm a játékot, Herr Berger. Smile Biztosítom, jó dolga lesz és a lovak is hálásak lesznek.]


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
Mikor azt mondtam az élményednél Mina, hogy hiányolom a személyzetet, végső soron valami ilyesmire gondoltam. Nem hittem volna, hogy Marcus első befejeeztt játékával már szerez egy állást meg végülis egy lakhelyet is, de ezzel nincs is semmi gond, kíváncsi vagyok meddig fog tartani a munkaviszonya a Nachtraben - Nightwind birtokon.
Jár nektek a 100 tp

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.