Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Küldetés: A hátratolt helyőrség (V.I.SZ. 821 Ősz)

Kedd Aug. 06, 2019 4:06 pm by Lothar von Nebelturm

Két alak beszélgetett a rogyadozó pult mellett a kocsmában. A kocsmában éppen a szokásos …

Comments: 10

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 104

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 53


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték (Letti és Ger II.)] - Do You Want To Know A Secret

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Magasan szállt a fák között. Már mérföldekkel ezelőtt átváltott ebbe a formába, nehogy észrevegyék. Így viszont kizárt, hogy bárkinek is felkeltse a figyelmét. Ugyan mégis ki számítana egy ilyen ártatlan és jelentéktelen teremtmény érkezésére?
Gerard egy tündér volt. Egész pontosan az a tündér, akivé annak idején változott át. Alaposan megjegyezte, hogyan is nézett ki, amikor a téli keringő közepette megcsodálhatta tükörképét a kristálytiszta jégpadlón. Az az utazás örök emléket hagyott benne, s ennek hagyatéka volt ez a remek test, amit most magára öltött, hogy beléphessen a Neulander-toronyba.
~ Még mindig azt mondom, nem éri meg. Túl kockázatos, túl kevés haszon. - mondta a fejében Lia, hátha még meg tudja egyszer győzni, ne tegye.
~ Hé, már itt vagyunk, nem fordulok vissza. Különben is, egyetértettünk, hogy a jutalmat, amiért hazakísértük őt mindenképp meg akarjuk kapni, szóval tartom magam. Különben is...az övéhez hasonló tudományt még életemben nem láttam. Kíváncsi vagyok mire képes.
Jól emlékezett rá, amikor a repülő toronyba bolyongott, hogy ezeknek az épületeknek rengeteg apró kis szellőzőjárata van. Pontosan azért, mert egy darab ablakot sem lehetett sehol látni, így ezzel előzték meg, hogy a levegő áporodott legyen. Az egyik ilyet vette célba, s indult el, egyenesen Letitia von Rotmantel lakosztálya után kutatva.
A torony egy valóságos labirintus volt. Nem sokkal azután, hogy kikerült a szellőzőből, a folyosón próbált meg eligazodni, de odabent gyorsan elvesztette az irányérzékét. Ablakok nélkül meglepően fura volt tájékozódni, ami odáig fajult, hogy egy idő után már azt sem tudta megmondani, melyik irányból érkezett. A földszinten járhatott, abban volt biztos egyedül, mert eddig még egy lépcső sem keresztezte az útját. A folytonos, gyertyafénnyel tarkított sötétséget aztán váratlanul napfény törte meg. Egy nagy kapuhoz ért, mely a külvilágba vezetett. A kapu nyitva állt, noha szigorúan őrizték. Számos embert is látott a kapu környékén várakozni, vámpírokat és embereket egyaránt. Kisebb seregre való nép gyűlt össze. Úgy döntött itt várakozik egy kicsit, hátha fél füllel elcsíp valami érdekeset.

Felhasználó profiljának megtekintése
- Jóuram, kérem, a doktornő...
- Ötödjére mondom el, nem tudom idehívni! Laetitia úrnő gyengélkedik. - válaszolta neki idegesen egy hegyomlásnyi páncélos emberférfi. Látszott rajta, hogy már nagyon fáradt, és tényleg sokadjára ismételheti el ezeket a szavakat a csarnokban összegyűlt rongyos embereknek. Sokukon kötés díszelgett, mások a fal mellett feküdtek és nyögtek a fájdalomtól, megint mások körülötük sürgölődtek. Az előbbi páncélos férfi ekkor egy nőhöz lépett, aki tisztábbnak tűnt, mint a többiek, kezében tálcát tartott, amelyen egy kancsó teát és egy letakart tányért egyensúlyozott.
- Szükségük van rá.
- Dieter doktor azt mondta nem lehet. Ágyban kell tartanunk ameddig elmúlik a tüdőgyulladás, különben nem csak most, de később sem lesz orvosuk. Csak annyit tehetek, hogy most felviszem Laetitia úrnő gyógyszereit, és reménykedünk benne, hogy még a héten hassanak. - a lány hasonlóan bosszús volt, mint a páncélos férfi. Az sóhajtva elengedte, mire a lány elindult felfelé a végtelennek tűnő lépcsősoron. Ügyesen egyensúlyozta a tálcát, nem löttyintette ki sem a kancsóban lévő tehát, sem pedig a tányér levest, amely a kendő alatt gőzölgött. Nem látszott rajta fáradtság, ahogyan egymás után rótta a fokokat. Ki tudja, hanyadszor tette már meg ezt az utat akár csak aznap? Végül a hatodik emeleten áll meg és nyit be hallkan egy ajtón majd gyorsan besurran és leteszi a tálcát egy asztalra ez után távozik is. Odabent a berendezés pazar. A lakosztály legalább három különböző szobából áll, első egy hall, kanapéval fotellel és egy alacsony asztallal, onnan nyílik a hálószoba, ahol egy karcsú alak alszik egy hatalmas, baldachinos ágyban. A harmadik szoba egy gardrób az úrnő temérdek ruhájának cipőjének és egyéb kiegészítőjének.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Apró, hegyes füleivel szemlélte a beszélgetést, ahogy a két alak eltávolodott egymástól. Megérte csendben várakozni. Mostmár nem volt más dolga, csak követni, amíg meg nem találja a szobáját. Célba vette hát a mennyezetre aggatott csillárokat, melyek ablak híján a fényt adták a toronynak, azt a keveset, amire egy vámpírnak is szüksége volt, hogy lásson. Így követte a szolgálót, egészen a torony hatodik szintjéig. Óvatos mozdulattal röppent be a szobába, amíg meg megvolt rá a lehetősége, s nem zárták rá az ajtót.
~ Nem lesz ez így jó...valahogy bebocsátást kéne kérnem.
~ Keress valamit, mivel tudsz kopogát hallatni. Az majdnem ugyanaz. - gondolta magában Lia. Az ajtó nem volt zárva, így szinte mindegy volt, hogy valaki kívülről kopog, vagy belülről...legalábbis a lány logikája szerint.
Gerard csakhamar meg is találta a megoldást, a tálca szélének formájában. Díszes, cikornyás mintákkal megtoldott remekmű volt ez, melynek széle enyhén elemelkedett a földtől. Ha egy jó erős ütést mér rá, egész biztosan ki fog adni valamiféle csilingelő hangot. Odaszállt mellé, majd egy tőrt vett elő. A fagyszerelése is vele együtt változott, amikor felvette ezt az alakot. Ez a varázslat rendkívül kényelmes és praktikus volt. Talán még meg is köszönhetné Malphas tábornoknak, amiért megmutatta neki. Elővette hát a lándzsáját, majd egy határozott mozdulattal rásózott a fémtálca szélére.

Felhasználó profiljának megtekintése
A halk koppanásra az ágyban fekvő alak picit megmozdult, de éppen csak annyira, hogy a másik oldalára forduljon. Ennél több kellett ahhoz, hogy egy lázas beteg felébredjen, aki éppen elég kimerült attól, hogy a szervezete egy betegséggel küzdött, amire sem a papoknak sem a Rotmanteleknek nem volt még valójában hatékony megoldásuk. Csupán hollódoktorok és tünde füvesasszonyok receptjeire tudtak támaszkodni, nameg a saját kísérleteikre, amikor a szájhagyományt igyekeztek valamilyen tudományos formába önteni.
Ám az a kis hang pontosan elég volt ahhoz, hogy valaki mást viszont felébresszen. Az apró alak először a baldachinos ágy egyik oszlopa mögött bújt meg, majd elrúgta magát az ágyról, hogy utána a szárnyaival tompítsa a puffanását a szőnyegen. Ruby Rose minden igyekezével azon volt, hogy hangtalanul cserkéssze be az áldozatát, a Miniembert, aki betolakodott Anya szobájába. Amikor pedig elék közel ért az asztalhoz és a tálcához, elrúgta magát, majd a levegőből igyekezett elkapni a miniembert, mancsával pedig az asztallaphoz nyomni. Igazán nem akart ő semmi rosszat. Nem akarta megenni a Fekete Hajú Miniembert (csakmert látott már Vörshajú miniembert is, meg sztaktőnénit - node ez egy másik történet), hiszen Anya adott neki enni bőségesen, és egyébként is hüllő lévén sokáig emésztett. Csak játszani akart, mert a játékból soha nem volt elég, és Nagy Tollas amúgy is olyan morgós volt és sose játszott Rubyval. Amennyiben nem sikerült elsőre megfognia, hát az sem kedvtelenítette el, boldogan ugrálva igyekezte rávetni magát az áldozatára.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Nem érkezett semmi válasz. Valami hangosabbra lesz szüksége. Nem akart az ágya mellé repülni, nehogy megijessze, vagy netán rossz néven vegye (noha Lia nem volt rest ismét megjegyezni, hogy már úgyis mindegy, mert szinte évakosztümben volt a lány, amikor utoljára találkoztak.
Hirtelen egy nagy, tömör árnyék borult rá Gerardra. Meglepetten nézett fel a mennyezet felé. És amit látott, attól tátva maradt a szája. Egy gigászi szörnyeteg repült egyenesen felé. Sokszor nagyon nála, hatalmas, csupasz szárnyakkal, és éles karmokkal, melyek egyenesen felé mutattak. Veszedelmes sárkány készült lecsapni rá.
Gerard pupillája tűhegynyire szűkült össze, ahogy kinyitotta a szárnyait. Távolság. Távolságra volt szüksége, gondolt magában. Nem maradt ideje, hogy kikerülje a sárkányt, igy a szárnyaival csapott egy hatalmasat és lökte hátra magát. De a bestia nem adta fel. Újból ugrott, egyre csak őt kémlelve hátborzongató szemeivel. Azonban Gerardot nem rémítette meg. Megfogadta magában legyőzi a sárkányt. Egyszer már birokra kelt eggyel, s a hatalmas répával, valamint társai segítségével végül felülkerekedett. Nem hagyja magát. Vele volt a Hold is, miért is kéne félnie. Belső szemét a sárkányra szegezte. Aztán egy fürge mozdulattal lebucskázott az asztalról, és egy éles fordulattal be lröppent az asztal lábai közé. Egész biztos volt benne, hogy a sárkány gyorsabban repül mint ő. Azonban az ő apró teste és finomabb szárnyai előnyt adhatnak neki, ha mozgékonyságról van szó. Ha le akarja rázni, vagy a háta mögé kerülni, annyit kell kanyarodnia, amennyit csak tud.


Név: Lunar eye (Holdszem)
Típus: Bűbáj
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás:Ameddig éjszaka van, a sötét tünde megérzi hol található célpontja, akadályokon keresztül is érzékeli, képes követni a mozgását, akkor is ha közvetlenül nem látja.

Felhasználó profiljának megtekintése
Ruby Rose noha már sokat nőtt, még is is csak harmadakkor a volt, mint egy átlagos sárkánygyík. Pótanyukája azzal szokta nyugtatni, hogy egész életében folyamatosan n őni fog a kétlábúakkal ellentétben, ráadásul az esendősége miatt Ruby sokal több odafigyelést és babusgatást kapott a társainál, akiket főképp vadászatra használtak. Ugyanakkor kicsit szégyellte is, hogy vadászatban elmaradt tőlük, ezért igyekezett minden alkalmat megragadni a gyakorlásra. Roppant kedvesnek tartotta a szárnyas miniemberek népétől, hogy ebben a segítségére szoktak lenni. Így hát amikor a fekete hajú miniember az asztal alá repült, az csupán annyit jelentett, hogy ő is benne volt a játékban, az apró ékszersárkány pedig boldog trillázással vetette magát utána, puhán landolt a földön, majd onnan próbálta ugrálva elkapni a célpontját. Sajnos pont ez volt a gyengéje, a hátsó lába ugyanis már születésétől kezdve gyengébb volt, ezért nem is akarta őt senki egészen vadászó sárkánynak, noha Ruby azót a sem értette, hogy pontosan mire gondoltak az alatt, hogy "agyonütni". Így kétszer is kifordult alóla a lába, és a hasára esett, de ez nem akadályozta meg az újbóli próbálkozásokban.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Érezte, ahogy a sárkány közeledett hozzá. Fürgébb volt, mint gondolta és bármiféle hezitálás nélkül vetette magát utána. Gerard érezte, hogy amint ismét egyenesen kezdet el szállni, közeledett hozzá. Nem fogja tudni lerázni. Valami más kellett. A levegő hírhedt vadászai, legyenek azok madarak vagy sárkánygyíkok mindig felülről csaptak le áldozatukra. Nem is csoda, hiszen onnan könnyebb a zsákmányt nyakon csípni. Ahogy kiröppent az asztal alól, egyenesen a mennyezet felé vette az irányt, felfelé repülve. Amennyiben a sárkány követi őt felfelé, elkanyarodik oldalra, esélyt adva neki, hogy a feje fölé evickéljen. Ekkor viszont, ha belesétál a csapdájába, zuhanórepülésben lefelé veszi az irányt, s az utolsó pillanatban, mielőtt a földnek ütközne fordul el oldalra, megpróbálva elérni, hogy a sárkány nekiütközzön a padlónak.

Felhasználó profiljának megtekintése
Ruby Rose kétség kívül a világ legaranyosabb, és legszeretetteljesebb sárkánygyíkja volt, ám minden hozzáértő látta, hogy alig egy, talán két hónapja bújhatott ki a tojásból, és még magán viselte a gyermekkor minden áldását és átkát. Átka volt példának okáért, hogy a világ minden személye és tárgya a közös "játék" kategóriájába esett, így az, hogy a Feketehajú Miniember kirepült az asztal alől, egyenesen felfelé, nem pedig ki az ajtón és az ablakon annak számított, hogy az bizony benne van az apró ékszersárkány szórakoztatásában. Trükköt nem sejtve reppent fel így Ruby a csali után egyenesen a plafonig, majd a miniember fölé, hogy elkapja, amikor pedig az zuhanórapülésbe kezdett már ment is utána... A terv pedig bevált, szegény ékszersárkány nem tudott elég gyorsan manőverezni, így elbucskázott a padlón egyenesen neki az asztal lábábak. Panaszosan trillázott, mikor beütötte a fejecskéjét, és így már egyáltalán nem is volt kedve játszani, legalábbis semmiképp sem a gonosz miniemberrel. Amikor összeszedte magát, inkább visszatrappolt az alvó gazdájához, hogy annak a lábán ugrálhasson, mire a gazdája eldobott felé, egy párnát... És a játék újra kezdődött.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Elégedett mosollyal az arcán vont vállat. Úgy látszik a kis bestia kifáradt, s nem akarja tovább kergetni. Nem nagyon aggódott miatta, így legalább nyugodtan tudott gondolkozni, mit is csináljon. Szüksége volt egy kellően udvarias módra, hogy az úrnőt leszólítsa álmában. Egyet ki is talált. Ám ahhoz varázsolnia kellett, akkor pedig ismét visszavaltozik emberré. Ebben a toronyban minden falnak füle van, úgy tanította neki Maria. Apró lepésekben kell hát haladnia.
Gerard a vízióját felhasználva megbabrálta a ruháját. Díszes, vámpírokhoz való, hideg színekben pompázó zekét teremtett az inge fölé, csicsás, körkörös hímzéssel ellátott nadrággal és egy széles karimájú tollas kalappal. Arcát hosszú bajusz és tömött, ám rövidre nyírt szakáll fedte, olyan szőrzet, mely a valóságban sose ékesítené a fejét. Ezzel, még ha gyanút is kelt, márpedig miért ne keltene, hogy csak igy a semmiből bukkant elő, nem fogják megtudni, hogy ő volt az. Neki pedig ennyi bőségesen elég.
Ezt követően erős koncentrálásba kezdett. Több illúzió éltetése komoly feladat volt, ám sokat segített neki a csend, a nyugalom, s a bőséges mennyiségű idő. Letitia ágya felett halk madárcsicsergés, táncoló szentjánosbogárak társulata, kellemesen hűs holdfény, s egy pár szál terebélyesén pompázó estike ábrándképé jelent meg. Megfelelő ébresztő ének Hannes von Rotmantel lányának. Ilyenben az ablakaikat befalazó vámpírurak közül sem lehetett sokmindenkinek része. Igy aztán Gerard úgy döntött, legjobb ébresztő üzenet a látvány, melyet egy nyitott esti ablakon át kaphat az ember. Miután mindent a helyére illesztett, felállt, s az ajtó felé fordult. Fontos az illem szem előtt tartása (még akkor is, ha Lia cinikusan ismét szóvá tette, hogy nekik kettejüknek ez már olyan felesleges, mint előholtnak imádkozni).

Felhasználó profiljának megtekintése
Tényleg minden igyekezetemmel azon voltam, hogy kipihenjem magamat, ahogyan Dieter javasolta... Bár a javaslat inkább volt szelíd parancs, amin a végletekig megsértődhettem volna, ám volt egy szabály amit szerettünk betartatni a betegeinkkel, mégpedig, hogy az orvos szava szent. Igazán képmutató lett volna részemről, hogyha a szükségesnél többet ágáltam volna a doktor utasításai ellen, mint sok pihenés, undorító ízű gyógyteák és kevésbé undorító ízű levesek elfogyasztása. Sokkal egyszerűbb lett volna az élet, hogyha a mágia képes lett volna gyógyítani ezeket a kórságokat is, ám úgy tűnt a Haragvó Isten meg akart magának tartani néhány trükköt, amivel még gyötörhetett minket.
A kúra pihenés részét azonban a környezetemben minden szabotálni próbálta, kezdve a lázálmokkal, folytatva ott, hogy nem volt aki rendesen ellássa a betegeimet, mert Dieternek egyedül túl sokan voltak. Valójában még kettőnknek is túl sokan voltak, de a szolgákból sebtében átképzett ápolók sokat segítettek a helyzeten, minden más esetben pedig egyszerűen dolgozni kellett túl sok gondolkodás helyett. A harmadik és egyben legfőbb szabotór pedig saját házikedvencem lett, aki feltehetően unatkozott nélkülem, és Aura sólyma sem mindig tűrte el a nyaggatását. Az álmok fátylán keresztül átszűrődött, hogy az imént is talált valamit, amire vadászhatott, de reméltem, hogy a hanyagul hozzá vágott párna elegendő volt ahhoz, hogy megértse, hogy nagyon nem alkalmas időpontban randalírozik. Úgy látszott tévedtem, ugyanis felettem is találhatott valami roppant érdekeset. Annyira érdekeset, hogy először a lábamon puffant egyet, majd pedig a derekamon. Madárcsicsergést hallottam, így szinte biztos voltam benne, hogy a teraszom korlátján pihent meg egy pacsirta, vagy valami más énekesmadár. Végülis nyár eleje volt, ilyenkor ez egyáltalán nem számított szokatlannak.
A hátamra fordultam, csukott szemhéjamon át viszont fura fénypázmákat véltem felfedezni. Láz esetén normális volt a halucinálás, ellenben akkor még erősebb rovosságra volt szükségem, hogy levigye. Szívből utáltam a nyírfakéreg teát, de szólnom kellett Evelynnek, hogy hozzon egy kancsóval, és készítse az újabb adag, nem kevésbé kellemetlen hűtőfürdőt. Amikor nagy nehezen kinyitottam a szememet, akkor láttam meg, hogy az apró fénypontoknak volt alakja is. Bogarak. Meg kell hagyni igazán szépek voltak, de akkor is csak bogarak, amiknek semmi keresnivalójuk nem volt a szobámban. egészen különös is volt, mint egy elrendezett kompozíció, mozgó festmény, amit valaki pusztán azért készített, hogy másokat gyönyörködtessen.
A tenyerem tetején apró, néhány centis vértű jelent meg, amivel megpróbáltam lelőni az egyik kiszemelt szentjánosbogarat, ám akkor is átsiklott rajta, amikor bizonyos voltam benne, hogy eltaláltam.
Illúzió vagy halucináció?
Feljebb kászálódtam, de abban a pillanatban elfogott egy erősebb, fájdalmas köhögőroham. Ha nem lettem volna úrinő, most káromkodtam volna. Amikor úrja ki tudtam egyenesedni felnéztem... A szobámban pedig ott állt a legkülönösebb ember akit valaha láttam. Kackiás kalapot, bajuszt és hímzett ruhákat viselt, mint valami vásári csepűrágó. Összehúzott szemmel figyeltem. Vajon ő is illúzió volt, vagy illetéktelen behatoló? Szerencsére volt egy nagyon egyszerű módja, hogy eldöntsem. Újabb vértűket idéztem a két tenyerem fölé és azonnal felé dobtam mindkettőt. Hasznos kis bűbáj volt, amit a Csillagtalan éjszaka után fedeztem fel. A vérkaró persze hatékonyabb volt... De a lényeg kiderült így is, és nem akartam ilyen állapotban pazarolni a véremet. A bűbáj megidézésén kívül ugyanis arra is rájöttem, hogy a mágia alapanyaga a saját ereimből származik.
Nálam volt a meglepetés ereje, hacsak nem volt már most emberfeletti sebessége, akkor aligha térhetett ki a támadás elől.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Hirtelen mágiát érzett a levegőben. Nem az övé volt, valaki más varázsolt a közelében. Meglepetten szegezte tekintetét az ágy felé, de ekkor már késő volt. Csak ekkor vette észre, hogy valami repül feléje.
A két vöröslő, hegyes szilánk halk suhanással fúródott bele Gerard húsába. Fájt, mint a veszett darázs csípése, a démon úgy tartotta a kezét a szája elé, hogy meglepett kiáltását visszatartsa. Nem sok kellett, hogy zajt csapjon, azonban sikerült azt egy elfojtott nyögéssé alakítania.
- Ez nem vall...magára, Fraulein. - nyögött kettőt, ahogy próbált bemutatkozni, mielőtt mást is hozzávág - Legutóbb csak rám szegezte tűit, el nem dobta. Ámde... - tépte ki az egyiket a karjából - ...megtartottam az ígéretem. Eljöttem meglátogatni. - bemutatkozni nem mert, tartva a falon át hallgatózóktól, így csak utalni tudott a korábbi találkozásukra.

Felhasználó profiljának megtekintése
Már készültem megidézni egy vérkarót, amikor az idegen megszólalt. A szavai pedig... Emlékeztetett a tudásdémonra, aki lehetővé tette, hogy a Walpurgis után visszajussak a toronyig. Anélkül az erő miatt, amivel ott feltöltött nem lettem volna képes idáig elsétálni, és talán már farkasok martalékává váltam volna. Ezért mindenképpen hálásnak kellett lennem a különös démon-holdpapnak, és valóban nem kapta meg érte még a méltó jutalmát.
- Mi ez a nevetséges maskara? Ha illőn akart felöltözni ki kell ábrándítsam, ez az összeállítás nagyjából kétszáz éve kiment a divatból. - a ruhán kívül elváltoztatta az arcát is, ezért nem ismertem meg, most is csak a szavaiból próbáltam kikövetkeztetni, ki rejtőzött az idióta jelmez alatt. Reméltem, hogy helyesen. Emlékeztem, hogy volt valami konfliktusa a Neulanderekkel, így azt megértettem, miért nem a saját formájában jött, de ez azért igazán túlzás volt.
- Mit tett, hogy így bünteti magát? Ezzel az álcával, úgy értem. Ennyire nem utálhatják itt... - mutattam végig rajta.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Halvány mosollyal az arcán biccentett egyet. Nevetni nem akart, az nem lett volna illendő, főleg ha nem tréfának szánta amit mondott a kedves Letitia.
- Ellenkezőleg, olyan maskarát akartam, mely illik ahhoz a mesebeli ábrándhoz, amit az ágya fölé helyeztem. Talán egy másik ruhától kényelmesebben érezné magát?
A vámpír kisasszonynak kérnie sem kellett, Gerard ruhái ismét alakot váltottak. A démon régi emlékekből merített ihletet, amikor még maga Darralard király követe volt a fényes virágok városában. Gerardon most egy fekete, mintátlan nadrág, egy feszes, hosszú ujjú ing, s egy aranyozott hímzésű kékes mellény jelent meg szépen sorban egymás után felváltva korábbi ruháit. Ezt követte a mágusok körében ismert, hosszú ujjú felöltő, a hozzá tartozó köpennyel, melyet azonnal le is rántott magárol, miközben meghajolt, hogy végre megfelelően üdvözölhesse rég nem látott vitatársát.
- Hódolatom, Fraulein Rotmantel. Öröm ismét viszontlátni. - nézett előre, vigyázva nehogy túl magasra vándoroljon a tekintete. A múltkori után erre előre felkészült lélekben.

Felhasználó profiljának megtekintése
Az illúzió megváltozott, és szerencsére a horrorisztikus gyerekkönyvek különös alakja helyett végre a tudásdémon állt előttem, mágusokhoz illő kékben és feketében. Még mindig nem egészen az én ízlésem volt, de egy varázslónak megfelelt.
- Mindjárt jobb. A tündérvilágból előlépő különös mesealakok fura kalapban általában még a történetekben sem akarnak semmi jót.
Felállítottam a hátam mgé a párnámat, meg odatettem a mellettem lévő párnát is, hogy nekik dőlve kényelmes ülőhelyzetbe tudjam magamat tornázni. A derekamig befedett a takaróm, de egyébként sem hoztam volna zavarba a látogatóimat. Orvosi utasításra Anna és Evelyn előszedték a téli hálóingemet, vastagon szőtt fehér gyapjúból. Ennek volt az összes ruhám közül a legvisszafogottabb dekoltázsa, az ujja hosszú volt, és ha feláltam az egész a bokámig ért. Ahhoz képest, amiben a tudásdémon legutóbb látott, ez szinte már estélyinek számított.
- Szintén üdvözlöm szerény lakosztályomban, Herr Lawrenz. Bocsássa meg ha nem állok fel, orvosi utasítás, és nagyon kínos volna, ha a cselédeim szidnának össze engem engedetlenségért, és nem fordítva. - közben észre vettem a kis asztalra letett tálcát, rajta a letakart tányérral. - Ha szépen megkérem, idehozná a levesem? Ha kihül már nem ér semmit...


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Lassan felegyenesedett, ahogy körbenézett a szobában. Letitia hálóingét megpillantva akarva akaratlanul eszébe jutott az a szemrevaló öltözék, melyet akkor viselt amikor először találkoztak. Elénk fantáziával született, s erre a démoni lét is rásegített. Halvány, elégedett mosolyát segítőkészségével igyekezett leplezni.
- Ezer örömmel. - mondta, ahogy tekintetével a tálat kezdte keresni. Megfogta, majd odavitte az ágy mellé. Ekkor jutott eszébe, hogy a telekinetikus varázslatait akár erre is képes volna használni. Tárgyakat az elméjével mozgatni igazán kényelmes volna. Most nem merte megkockáztatni, nehogy Letitiára borítsa a reggelijét, ám megfogadta, később nekilát gyakorolni vele.
- Találkoztam annak idején számos tündérrel. Azt kell mondjam, az ő fajtájuk nem tudatosan kártékony...inkább felelőtlen. Az ő életük olyannyira más, másnak látják a veszélyt, a halált, a szenvedést, nem ismerik a felelősség fogalmát. - válaszolt közben az ágyban fekvő vámpír megjegyzésére a tündérvilágról, melyről szinte azonnal Mag Mell, a tündérek városa jutott eszébe. A gondtalan élet, boldogság, amit ott látott. Azután egyszer sem csodálkozott azon, hogy nem nő be a bolondos tündérek feje lágya.

Felhasználó profiljának megtekintése
Nem gondoltam volna, hogy minden bűbáj nélkül csak úgy idehozza a tálcát, mintha maga is az inasom volta, de megtette. Ezt a készségességet elraktároztam magamban, a kérdéssel együtt, hogy vajon kis simulékonysággal és kedvességgel mi mindenre lehetne még rávenni a tudásdémont? Apróságokban gondolkoztam csupán, de mindig úgy kezdődik, és ezeket a pici kéréseket lehet kiterjeszteni egyre nagyobb és nagyobb szívességekre. Egyelőre azonban nem volt más kívánságom. Magam elé vettem a tálcát, és levettem róla a tiszta konyharuhát, amivel letakarták, hogy ne veszítse el az erejét. Híg zöldségleves volt, amit egy szájhúzással díjaztam, de nem volt mit tenni. A rengeteg földekről beáramló menekültet etetni kellett, és ezt sajnos mi, vámpírok is megéreztük híg levesek és unalmas közetek formájában, amikor a csirkeszárnyat már nem a háziállatok kapják, hanem felkerül a tálcára a többi hús mellé, a disznó minden belsőségével együtt.
Ám a leves orvosság volt, így akkor is le kellett gyűrnöm, ha legszíveseben ráborítottam volna a szakács fejére.
- A nehézségek formálják a jellemet. Egy idő után mindenki rájön, hogy a tetteknek vannak következményei is, és szerintem a tündéreknél ez utóbbi hiányzik. Nem tudom, milyen világban élhetnek, de úgy sejtem nincsenek igazi problémáik, nem létezik olyan, hogy ott valamit elronthatnának ami utána visszaütne rájuk. Nincsenek se nehézségek, sem súlyos következmények, ezért infantilisek maradnak, más világok legnagyobb bosszúságára. Bár be kell valljam keveset foglalkoztam a tündérekkel, ha varázslényt kellene választani, én inkább huldrapárti vagyok, így bármit mesél róluk, azt készségesen el fogom hinni. - ismét belekanalaztam a levesbe. Voltaképpen örültem, hogy Gerard eljött, mert így lett változatos társaságom, és szórakoztathatott, ameddig ágyhoz voltam láncolva. Képletesen.
- Hogy került kapcsolatba számos tündérrel? - kérdeztem.- A legtöbb Veroniainak már az is élete élménye, ha messziről lát egyet.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
- Hát, drága hölgyem, keresve sem találhatna nálam jobb mesemondót. - mondta Gerard harsányan, ahogy Letitiát hallgatta.
A démon egy óvatos mozdulattal foglalt helyet az ágy szélén, miközben gondolkodott. Letitia helyzetébe próbálta képzelni magát. A kíváncsi, tudós szellem, aki bár gondtalanul, megvetést nem ismerve végezheti itt a torony rejtekében munkáját, nem barangolhat szabadon, kénye kedve szerint. Csak természetes, hogy minden lehetőséget próbál megragadni, hát még ha az olyan csábító, mint egy démon tudástára.
- Ugyanis jól ismerem a világ titokzatos lakóit a sötét, iszonytató erdőtől egészen a ködös tengerig. Rengeteget láttam, Nebelwald fényes éjvirágaitól kezdve, tündér falun keresztül, az ősi angyali szerkezeteken át egészen a tengerek bátor félóriásaiig. Egészen véletlenül remek barátom egy huldra is. - tette hozzá, majd humoros, játékos hangon hozzátette - Ha netán róluk is írna egy könyvet, tudok szólni pár szót az érdekében. - ezen a ponton kíváncsian figyelte Letitia arcát. Amiket most összehordott, alighanem a lehetetlen dajkamese határát súrolták. Kíváncsi volt rá, mit hisz el a szavai közül.

Felhasználó profiljának megtekintése
Elmosolyodtam és megforgattam a szememet a dicsekvésére, de azért ettem tovább. Gerard kedvelte magát a nagy bölcsnek beállítani, legutóbb holdpapságával kérkedett, és hogy mennyi mindent megvilágított számára, hogy rátalált a hitére, most pedig azzal, hogy démonléte alatt bejárta a világot, és már látott mindent. Az igazat megvallva ez mondjuk még mindig jobb volt így, minthogy bevonuljon a Schattenschild egy barlangjába és morgós remeteként élje örök életét, aki furcsa feladványokat oszt az elé járuló kalandoroknak, vagy egyáltalán be sem engedi őket, hanem inkább lehajítja egy szikláról.
Persze néhány év múlva, vagy talán majd ötven, esetleg száz év múlva eljuthatott idáig is... De még nem most. Amikor azonban megemlítette, hogy a barátja egy huldra felszaladt a szemöldököm.
- Egészen pontosan mit ért remek barát alatt? Nem fojtja vízba azonnal, amikor meglátja? Mert akkor nekem is van egy. - jegyeztem meg, némileg hitetlenkedve. A tündérek inteligensek voltak, beszédesek, és bár idegesítő csínytevők, de alapjáraton nem agresszívak. A huldrák viszont... Kiismerhetetlenek voltak, és előszeretettel támadtak meg hajókat, noha azt hallottam képesek valamennyire beszélni.
- Ám egy könyvhöz beszélgetni kéne velük, és nem az a hír járja, hogy túlságosan közlékenyek volnának.
Még nem tudtam eldönteni, hogy ez csak újabb dicsekvés volt, és az első felvetésem állt fent, vagy valamiféle turpisság volt a dologban. Egy tudásdémonról mindkettőt el tudtam volna hinni. Így hát érdeklődő arckifejezéssel kanalaztam tovább a levesem.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Letitának éles volt az elméje, látszott, hogy tanult volt, s bár szemmel láthatólag keveset látott, világos, helytálló elképzelései voltak a világról. Az ilyen emberekkel ledig igazán kellemes beszélgetni.
- Valóban csendes, rendkívül hallgatag lány az illető. Remek diplomata lenne, képtelenség megtudni az arcáról, mire gondol. És gyakran nyers, szófukar. Ám mindezek ellenére rendkívül megbízható és segítőkész. - mondta, ahogy elgondolkozott. Próbált kissé visszafogottabban beszélni - És mindenek előtt nincs az élők sorában. A Kísértet-szigeteki nekromanták egyik hajójához láncolták a szellemét. A hajó most az én birtokomban van, s így ismerkedtem meg vele.

Felhasználó profiljának megtekintése
Ez mindent megmagyarázott. Sok fajta szellem létezett a világban, némelyikük teljesen elveszítette már a józan eszét, ám ennek létezett a pontos ellentettje is. A huldraszellem minden gyilkos ösztönt ledobhatott magáról, és már csak a hajó szolgájaként létezett ám megtarthatta a tudását és a személyiségét is, így már lehetséges volt vele beszédbe elegyedni.
- Nem kegyetlenség ez? A lelkét gyarkorlatilag rabszolgaként láncolni egy hajóhoz, ahelyett, hogy tovább mehetne?
Mindig is kegyetlenségnek tartottam másokat megfosztani a szabadságuktól, és még inkább ha a szabad akaratukat is elvették. Az alapvetően undorító és groteszk külsejükön túl a megrontottakkal is ez volt a legnagyobb problémám, és ezért igyekeztem megmenteni mindenkit akit tudtam, mielőtt még erre a sorsra ítélte volna őket a Rotmantel hagyomány.
- Rengeteg kegyetlenséget elkövettünk már velük szemben, pusztán azzal, hogy alacsonyabb rendű lényekként, vagy egyenesen állatként kezeltük őket, pedig értelmesek. Kellene, hogy a törvényeink és jogaink rájuk is vonatkozzanak, ha már magunkkal rántottuk őket is Terráról, mikor nem követtek el semmit, csak élték az életüket. Nem tehetnek arról, hogy ragadozóknak születtek, és a vadászösztön hajtja őket. Mi vámpírok talán ezt jobban megérjük, mint az emberek valaha fogják.
Nem tudtam persze, hogy a démonok miképp vélekednek ezekről a dolgokról. A bűnük folytonos hajhászása hasonló lehetett a mi szomjúságunkhoz, de nem lehettem biztos benne, hogy mennyire egyértelmű a párhuzam.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Igazán meglepte, amit Letitától hallott. Nem sok ember gondolkodik úgy, mint ő. Mondhatni senki. Amit mondott, valóban igaz volt, ám nehéz lett volna elképzelni, hogy bárki is szem előtt tartsa. A történelem, s a józan ész a megmondója, a jog s törvény olyan kiváltságok, melyeket vérrel és vassal szerez magának minden nép. A kedvesség pedig kényes luxus, mely ellenlábasaidnak kedves, s csak a leghatalmasabbak engedhetik maguknak meg.
- Én sem tudom igazán. Nagyon titokzatos teremtés, képtelenség kiolvasni, mit is akar. Egyik percben még bánkódik, s egy pillanatra rá azt vallja, unatkozik. Hogy vajon mennyire bánja helyzetét...láttam élőholtat könyörögni a halálért, s olyat is aki kapaszkodott áttetsző létébe, mondván inkább zárkózik el egy barlangban a világ végén az idők végezetéig, semmint meghal. Hogy a lány mit is akar...ki tudja, talán egyszer elmondja.
Persze Gerard nem volt képes megszűntetni a huldra lány rabláncait, ám ezt nem emlitette, nem érezte hogy jelentősége lenne. Nem számít, mit lehet és mit nem. Minden van egy mód, csak meg kell találni. Erre gondolt, ahogy egy óvatos mosollyal nézett a vámpír leányzóra.
- Jó a szíved, Letitia. - mondta neki - Az ilyeneknek mint te, kéne több hatalmat szerezni. - bár álma igencsak naiv, helyén van a szíve, nemes a célja. Józan gondolkodása segíti, ne vesszen el álmai világában. Az ilyenekben van ott az a rettenetes orkán, mely megrengeti az egész világot.

Felhasználó profiljának megtekintése
Befejeztem a levesem, így felé nyújtottam a tálcát, hogy vigye el, mert itt az ölemben ez után csak zavarna.
- Sosem próbált meg leülni vele és komolyan elbeszélgetni arról, hogy akar-e egy hajóhoz láncolva létezni az örökkévalóságig és szolgálni a kapitányát? - volt egy olyan érzésem, hogy Gerard eddig bele sem gondolt, hogy a szellem talán tovább lépne, hiszen akkor le kellene mondania a hajójáról vagy megtanulni azt vezetni önmaga, segítség nélkül. Node én azért voltam itt és tulajdonképpen az volt a feladatom, hogy elvezessek másokat a kellemetlen kérdésekig, amiket fel kell tenniük önmgauknak és lehetőség szerint választ is találni rá.
- Az élőholtak sokfélék. Vannak akik azt hiszik még feladatuk van itt, mások pedig túlságosan görcssen ragaszkodnak az élethez. Ha valaki maradni akar, valóban maradni, kik vagyunk mi, hogy megakadályozzuk ebben? De ugyanez vonatkozik arra is, ha valaki menni akar.
Ruby közben visszamászott az ölembe, és összehúzott szemekkel méricskélte a démont. Nem tudtam eldnteni, hogy kíváncsi, vagy hogy a fiúnak kinéző tudásdémon egyáltalán nem szimpatikus-e neki. Arra, hogy jó szívem van, felkuncogtam. Ezt soha nem mondtam volna saját magamról. Nem láttam magamat velejéig romlottnak és gonosznak de kifejezetten jóságosnak sem.
- Fogok is. - feleltem arra, hogy a hozzám hasonlóknak kéne több hatalmat szerezniük.- Vannak dolgok a világban, amiknek nem tetszik a működése, de nem azért mert erkölcsileg annyira jóságos volnék, vagy mert annyira nagyon hinnák a morális, mindent felülíró jóban, Krisztusi szeretetben meg ilyen hülyeségekben. Hiszen vámpír vagyok, halálom után pedig jó eséllyel az önök sorait fogom erősíteni, csak még nem tudom, hogy kevélységdémon, csábdémon vagy tudásdémon válik-e belőlem. Szerintem kevélységdémon, de majd kiderül. A dolog lényege, hogy szeretem, ha mindenki érdemei szerint van elbírálva.
Természetesen emellett tele voltam önös érdekekkel is, de ezekről neki nem kellett tudnia.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Elgondolkodtató volt, amit Letita mondott. Emlékezett rá, hogy utazástól, kalandokról, célokról beszélgettek, s ott volt velük Heryja is. Ám soha nem említette, hogy meg akarna halna. Noha azt sem hogy maradni akarna. Így aztán Gerard csak önmagát tudta ismételni.
- Ki tudja. Talán még nem is bízik bennem eléggé, hogy elmondja. Talán majd egyszer kiderül.
Amit rögtön ezután mondott a lány viszont sokkal jobba érdekelte. El is vette a tálcát, majd letettega mellé az ágy végére, miközben egy meglepett, ámde elégedett arccal nézett rá.
- Ilyen ambíciókhoz annyi hatalom is csekély, mint egy királyé. Mindenkinek megadni, ami érdemei szerint jár. - ám jól érezte a démonokra tett utalással, Letitia tudta jól, mire vállalkozik. Noha nem tetszett neki, hogy áldozatként akarja magát láttatni, mintha nem az ő hibája lenne, hogy fenyegeti az újjászületés veszélye - Elképzelésed is van már, miként váltod álmod valóra? - kérdezte tőle nem is leplezve izgatottságát. El sem hitte, hogy akkora szerencséje volt, hogy a vámpír lány, aki hazakísért ilyen hatalmas terveket szövöget.

Felhasználó profiljának megtekintése
Tehát igazam volt, és eddig valóban nem beszélt erről a huldraszellemmel, és lehet, hogy nem is érdekelte. A tudat elegendő volt számomra, és igazából reméltem, hogy elültettem a fejében a gondolat magvát, ami kihajtva elvezet majd odáig, hogy egyenlő félként kezelje a hajószellemet és megkérdezze tőle mit is akar valójában.
A következő kérdésén viszont kénytelen voltam felkacagni, ami rövidesen újabb erős köhögőrohamba torkollott. Mi mást is vártam egy tudásdémontól, minthogy rögtön ki akarja szedni belőlem a tervem részleteit...
- Mégis mi okom lenne elárulni a terveimet? Ha senki sem tudja, csak én, akkor csökkentem az esélyét annak, hogy valaki keresztbe tegyen nekem.
Természetesen megvoltak bizonyos lépések, amikről tudtam, hhogy szükségesek ahhoz, hogy minden vámpírok királynőjévé váljak. Először is a saját családomon belül kellett megfelelő pozícióba kerülnöm, ez után pedig az Éjféli Tanácsban. Végül megfelelő szövetségeket kellett kiépítenem, nem csak az emberekkel, de minden értelmes fajjal, akiket most alacsonyabb rendűként kezelnek.
- És minden attól függ, minek vagy a királya. Ha csupán Hellenburgé, úgy egyetértek, az kevés, sőt, ha minden nép koronáját te viseled még mindig ott van a pápa az egyik oldalon, a zsinatelnök a másikon. Ám ennél szerencsére jóval bővebbek a lehetőségek. Ha valaki azt akarja, hogy a dolgok az ő kedve szerint történjenek, elég, hogyha egyszerre irányítasz királyokat, az alvilágot és az egyházat, a megfelelő helytartókkal, akik közül egyik koronát visel, a másik süveget, a harmadik meg maszkot.
Ezzel még nem árultam el semmi konkrétumot, csupán egy lehetőség volt. Persze tetszett volna, ha egy valódi korona ékesíti a fejemet és az alattvalóim a trónom elé járulnak majd, de elképzelhető volt, hogy az a célravezetőbb terv, amit az imént felvázoltam.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Vagy Gerard fantáziája volt túl elénk, vagy Letitia volt remek mesemondó, mert kristálytisztán maga elé tudta képzelni, ahogy megvalósítja, amit mondott. Az árnyak közt meghívó mérges vipera, mely a legvadabb, legveszedelmesebb farkast is térdre tudja kényszeríteni, ezt látta maga előtt. Óvatos is volt, hogy nem árult el neki semmit. Erre nem is felelt semmi a démon, csak határozottan bólintottegyet, egyetértését kifejezve. Noha ingerültvolt tőle, nem szerette a titkokat, de logikus volt, ami Letitia mondott, kicsimyes lett volna belekötni. Kétségkívül tisztában volt vele, nem mindenki akarja majd támogatni őt. Nem volt naiv, mint a sok hozzá hasonló, jóságos elveket híresztelő valaki, akikkel Gerard találkozott. A démon azon kapta magát, remekül szórakozik, miközben hallgatja. Ő sem egészen tudta még, miért, de remekül érezte magát.
- Egyház? Királyok? Olyannak tűnnek, amik nem hajtanak fejet senki előtt. - felelt neki, kíváncsian várva a válaszát - Ármány ide vagy oda, a vér vízzé nem válik.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.