Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 50

Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Jerobeam

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 83

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 88


You are not connected. Please login or register

[Ada&Johannes] Kyrie eleison!

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Kedd Feb. 27, 2018 12:26 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A falu néma volt. Akik túlélték azok abbahagyták már a sírást, s vagy elmentek szerencsét próbálni a városba abban a reményben, hogy ott jobb a helyzet, vagy megpróbálták újraépíteni az egész életüket a hamuból, ami maradt. A templomban – a hithű falusiak önfeláldozásának vagy az Úr kegyelmének köszönhetően - semmi kár nem keletkezett, ám ironikus módon a helyi pap meghalt. Egy gerenda vitte el. Johannes szerint kifejezőbb lett volna a kereszt, de nem tud mit tenni, majd a kocsmában a saját szája íze szerint meséli. Ezen is volt ideje gondolkodni a templomban. Egyedül volt. Összehadovált valamit egy kivizsgálásról - ami természetesen nem érinti őket, máshol lesz, csak megállnak megpihenni - néhány latin mondat kíséretében, és a falusiak máris békén hagyták. Félt, hogy esetleg meglincselik, úgyhogy azt mondta nemsokára jön néhány keresztes is utána. Teljes volt tehát a nyugalma, amióta csak megérkezett. Nem mintha olyan rég történt volna, tegnap délután környékén fészkelte be magát a templom első padsorába. Nem is tervezett sokáig maradni, hiszen tisztában volt azzal mennyire igaz a régi közmondás: zavaros vízben lehet a legjobban halászni. Azt, hogy miért van itt, talán maga se tudta. Nem volt naiv, nem kijelentést várt a templomban, mindössze egy kis csöndre és békére vágyott. Nem volt kíváncsi sem a feladatokra, amit a Katedrálisban rárónának, sem a bűnbánó misékre, amiket nagy valószínűséggel éjt nappallá téve folytatnak. Meglepő módon nem esett letargiába a történtek hatására. Talán mert végignézte az egészet? Vagy mert eleget gondolkodott rajta? Fogalma sem volt róla, de úgy fogalmazta meg magában, hogy meg szeretné érteni mi történt, ezért burkolózik most csöndbe és magányba. Beláthatta volna, de egyelőre még képtelen volt rá: nem fogja megérteni.

A múlt éjszakát elég jól viselte a hideg ellenére is. Eddig még soha nem aludt templomban, kemény volt és kényelmetlen, de azt a pár órát amennyit álomban töltött, kibírta. Először fel alá járkált az oltár előtt, majd megunta. Újra leült az egyik padsorba, szemével pedig a semmibe meredt. A zuhogó eső monoton hangja untatta. Talán emiatt, talán a kevés alvásnak hála, kicsit el is aludt, ám lebukó fejére újra és újra felébredt. Rájött, hogy ennek így semmi értelme. Ideje lenne mennie talán?

Felhasználó profiljának megtekintése

2[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Szer. Feb. 28, 2018 8:57 pm

//Kyrie eleison?... tessék Razz Very Happy //

Az esőfelhőket szétszórták a földre hulló élénk napsugarak. Még úszott egy-két dühös, szürke folt az égen, de már csak itt-ott eresztett magából vizet. Ahogy kinyílt a templomajtó, ez a világosság beragyogott rajta és megvilágította az ajtóban álló sziluettjét. Hosszúhajú, karcsú alak volt hófehér szárnyakkal, a halántékán ezüstösen csillant meg az élénk, délhez húzó fény.
Behúzta maga mögött az ajtót, ahogy belépett, s a templom félhomályában kivehetővé vált az arca is: lágy leányarc, amely nem tükröz érzelmeket, mint a katedrálisok legújabb, legjobb angyal-szobrai. Emberi arc volt és mégsem tűnt annak pont ezért, mert nem mutatott se meglepettséget, se zavart, mégcsak szelídséget sem, úgy tűnt nem fejez ki a belső világából semmit és ez másvilágivá tette. A szemét egyenesen a férfira szegezte, ahogy a padsorok között megindult és végigment. Szenvtelenül nézte meg magának olvashatatlan, aranyszín szemeivel, és aki látta, érezhette, hogy szándékkal jött ide. Pont olyan volt, pont mint az Úr angyalai a nagytemplom képein, pont olyan, amilyennek az emberek a hírnököket idealizálták a saját képükre. Csak aki az egyházból való volt, tudhatta, hogy a Szent Szövegek szerint egy angyal nem ilyen, s mégis rokon vele.
    A nefilim aztán ellépett a férfi padsora mellett is, az arcát az emberről az oltárra fordította, és felépett a két alacsony lépcsőn. Vértől és sártól mocskos tógája hosszú sávot hagyott mögötte, amerre ment. A kezében egy átázott, vörös nedvtől csöpögő zsákot tartott, gyakorlott mozdulattal megemelte és a tartalmát az oltárra borította.
     Szivek... emberi szivek...közelebbről nézve azonban öregebbnek, szürkébbnek tűntek, mint egy friss halotté, pedig nem rég még újfent pumpálták azt a vért, amit most velük együt az oltárra öntött. A félangyal kivett a tizenkét darab közül egyet, ami csak valamivel volt nagyobb, de a legjobb állapotúnak tűnt, s elégedetten mevizsgálta: biztos volt benne, hogy egy ghoul is volt az élőholtak között, a vezérük. A sok halál előcsalta a nekromantákat... Andromeda visszatette a szívet a többi közé, tenyerét a hűvös lapra helyezte a kereszt előtt és végigsimított rajta, szétkenve az élet vörös nedvét.
Ezek után baljával kivette a kulacsát a táskájából és megtisztította a kezét. Csak amikor már egy csöpp vér sem volt rajta, nyúlt a kendőjéért és a fejére borította. Kezeit maga elé emelve letérdelt az oltár elé és a saját nyelvén elmélyült imába fogott, a férfiról tudmást sem véve eleinte.
- Yoshev beseter elyovn; betzel dai yitlovnan omar lashem machsi umetzudati elohai evtachbov. Ki hu yatzilecha mippach yakush middever havvovt. Be'evratov…
Talán... talán ez lett volna az alkalom a másiknak arra, hogy fusson, de ha volt is ilyen szándéka, nem volt ideje meggondolni. A nefilim észre vette, hogy a másik nem örvend vele, ezért megszólalt a maga mélyzöngéjű hangján:
- Gyere, imádkozz velem. - szólította fel a férfit németül, meggyőződése szerint barátságosan.
- Be'evratov yasech lach vetachat-kenafav techseh. Tzinnah vesocherah amittoy lo-tira mippachad layelah…
És így imádkozott, azután elhallgatott.


_________________
“The timeless in you is aware of life's timelessness. And knows that yesterday is but today's memory and tomorrow is today's dream.”
Felhasználó profiljának megtekintése

3[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Vas. Márc. 04, 2018 8:27 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Először az időjárás változása tűnt fel neki. A templom ablakain keresztül jól látta azt, ahogyan a napsugarak legyőzik és szétűzik a sötét fellegeket. Nem foglalkozott vele különösebben, a kinyíló templomajtót azonban már nem tudta figyelmen kívül hagyni. Hátranézett, s a kintről beszűrődő napfénytől csak hunyorítva tudta megfigyelni a lány sziluettjét. Ahogyan belépett, kellemetlen érzés fogta el. Nem tudott volna magyarázatot adni, hogy miért, csak azt vette észre, hogy ahogy a lány szemébe néz és elkezdi megfigyelni, az érzés egyre jobban erősödik. Az inkvizítor azonban nem engedett neki. Nem kevés akaraterejére volt szükség ahhoz, hogy ne tántorítsa el sem a szemkontaktustól, sem attól, hogy alapos végigmérje, de nem sajnálta rá. Kifejezetten szépnek találta a lányt. Haja fehér volt, s gyönyörűen csillant meg rajta a napfény. Arca akár egy kőszoboré, semmi érzelmet nem tükrözött. Mást lehet hogy megrémített volna ez, Johannest azonban kíváncsisággal töltötte el. Az érdeklődésen túl az első gondolata az volt, hogy ezt ő is megakarja el akarja sajátítani, második pedig az a kérdés, hogy mi formálta ilyenné a lányt. Persze ahogyan tovább figyelte, akaratlanul is választ kapott kérdésére. A lány nefilim volt. Nem sokkal találkozott élete folyamán, s még kevesebbel beszélgetett, ám az érzelemmentes tekintet és arc a legtöbben közös volt. Nem volt szokása megszakítania másokkal a szemkontaktust most azonban egy idő után a tekintete akarata ellenére a lány szárnyaira vetődött, az pedig mintha megbabonázta volna. Nem tudta elengedni, ahogyan közeledett felé, egyre csak azt követte, mint aki nem tud betelni látványával.
Az első meglepettséget a félelem követte. Mit akarhat itt? Amikor elhaladt mellette észrevette a tógáját, s a vonalat is, amit maga után húzott. A sáron nem csodálkozott, a vér azonban elgondolkodtatta. Szerencsére nem kellett sokáig törnie a fejét, a zsák kiöntött tartalma maga magyarázta meg a vér forrását. Rettegés helyett inkább meglepettség fogta el. Túl sokszor látott már belső szerveket ahhoz, hogy néhány szívtől megijedjen. Ez a hozzáállása azonban csak addig tartott ki, ameddig gondolatmenetében nem jutott el a lány szándékához, s újra feltette magában a kérdést: mit akar itt? Menekülnie kellene? Hallott már a nefilimek harci képességeiről és semmi kedve sem lett volna összemérni a sajátjával, azonban valami maradásra kényszerítette. Egyrészről semmi oka nem volt a agresszióra másrészről pedig amúgy sem lett volna esélye a menekülésre, ha valóban valami ártót tervez ellene. Menekülés helyett inkább próbálta nyugtatni magát. Nem is telt sok időbe bele, míg tovább vizsgálva a szíveket rájött, hogy ezek élőholtakhoz tartoznak, az inkvizítor képzése alatt eleget látott belőlük, hogy a megnyugvásához elegendő magabiztossággal ismerje fel őket. Mozdulatai egyértelműek voltak, valamiféle felajánlás vagy áldozati szertartás lehetett. A nyelv amelyen beszélt héber lehetett, ám lefordítani képtelen volt, hogy mit mond.
A lány felszólítására felocsúdott a gondolataiból. A hangja szokatlanul mély volt törékeny alkatához képest, hanglejtéséből azonban semmit nem tudott megállapítani. Felvetésére reflex-szerűen jött volna az elutasítás, vagy az őszinte válasz, miszerint nem szokott, most azonban megtorpant. Talán az egész helyzet hangulata miatt, talán félelemből, de engedett a nefilim szavának. Felállt a padról, s az oltár elé térdelt a lány mellé. Kezét imára tartva kezdte a már annyira megszokott hangnemben a legelső könyörgést, ami eszébe jutott:
-Pater noster, qui es in caelis…

Felhasználó profiljának megtekintése

4[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Pént. Márc. 09, 2018 5:25 pm

Ada mélyen, szenvedéllyel imádkozik, ahogy a népe tagjai mind. Átadva magát az imának, lassan, mint egy dajka ölében, előre s hátra dől, előre és hátra. A szavak kézen fogják a gondolatait, a hangok ritmusa pedig az érzékelését vonja magához, egyfajta önkívületbe kerül. Védtelen most, de ezt a férfi, ha sejti is, nem tudhatja. Ebben a percben az angyalok, álljanak Él lábánál, avagy bukottan tengjenek Bet'Soharban, a föld mélye alatt, visszaadják az erőt, amit a képességek megidézése kivett belőle. Az izmai kimerültek a mészárlásban, de a szárnyát érintő mágián túl csak a lándzsáját használta. S ahogy elhallgat, s a teste megtalálja a nyugvópontot, még ott rezonál benne a harc  és az áldozás heve.  Iyenkor van igazán békében önmagával, a lelkét izzító kérdésekre egyszerre talál választ, kételyek nem gyötrik, teljesen átadja magát annak, ami - Élóhim prófétája, megmér, ítél, s lesújt. Abban a pillanatban nem is önmaga már, s így még inkább az. Az Ő akaratának eszköze, érzi, ahogy az élete fonalát a kezében tartja, kevés annál teljesebb harmónia létezik, mint amikor azt teszi, azt lélegzi, amire a léte szánva volt. Egyszerre dicsőül meg és zengi Adonai dicsőségét, amikor a fegyverét megmártja az élőholtak húsában. Megpörgeti a lándzsát, előre lép, majd vissza, egy félfordulat és újra döf, elpusztítva azt, ami nem tartozik a Tervhez, ami nem méltó, aminek nincs reménye  s velük együtt a Sötétet. A fénnyel táncol. Aztán a testek mellé térdel, csöndesen, kitartóan dolgozik, felnyitja a mellkasukat, kivágja, kitépi az élettelen, romlott szervet belőlük, mint ahogy a kertész gyomlál, vagy a kovács üti a vasat, pontosan, nyugodtan, elmélyülten.
A férfi hangja a maga módján fonódik az ő népének rapszodikus, dallamos imáiba, melyek mind a Világegyetem Urának dicsőségét zengik. Már elhalt az övé mellől, amikor vége lesz.
Fején az imakendő, a haját takarja, oldalt fordítja az arcát és újra rátalál a férfi szemeire.
- A templom papja vagy? - kérdi, a hangjában tisztelettel. Minden nefilim tiszteli a papokat, s minden próféta és apostol pap. De talán kevesebb értéke volna az elismerésnek a férfi szemében, ha tudná, hogy a druidák, a sötételfek holdőrei, sőt a nekromanták is élvezik ezt a fajta megkülönböztetést. Más kérdés már, hogy ez nem óvja meg őket, ha egy félangyal előtt tévútra térnek.
Ada eddig is maga mellett tudta a másikat, de csak, hogy felé fordul, fedezi fel, milyen közel térdelt hozzá. A közelség és távolság nem zavarja, de ha nem az Egyháztól való volna, nem engedte volna meg magának, eddig még legalábbis nem tapasztalta, s azok közül is csak kevesen merték. Ezért is van, hogy úgy hiszi, a másik Lévi törzséből való az emberek között. Ahogy beléptekor, most is szenvtelenül néz vissza rá, s minden olvasható válasz nélkül nézi meg magának a markáns arcot, a sötét, okos szemeket. Ha gondol is róla valamit, azok a gondolatok rejtve maradnak a férfi előtt.


_________________
“The timeless in you is aware of life's timelessness. And knows that yesterday is but today's memory and tomorrow is today's dream.”
Felhasználó profiljának megtekintése

5[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Szomb. Márc. 24, 2018 11:18 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Rímelt Johannes imája a lányéra, ám mégis érdekes disszonanciában csendült fel az üres templomban. A nefilim teljesen átadta magát neki, mind mozgásban, mind hangnemben, míg a férfi teljesen szenvedélymentesen darálta a sorokat. Betanult módon, nem hadarva és nem sietve, ugyanabban a kimért tempóban kezdte, s fejezte be az imát. Száján minden szót artikulálva ejtett ki, ám egyikre sem helyezett nagyobb hangsúlyt, mint az előzőre vagy utánakövetkezőre. Olyan volt, mint egy óra, ami lelketlenül ugyan, de pontosan teljesíti a dolgát. Lehetett azonban bármennyire is disszonáns a két egyén imája, ugyanúgy össze is fonódott.  Gazdag harmóniájuknak Johannes adta az alapját, a dallamát, a nefilimé pedig a cantus firmus, az egésznek színt és értelmet adó hang volt. Az összefonódást persze Johannes nem vette észre, ő csak mondta a már annyiszor elmondott szöveget, amit talán nem is nevezett magában imának. Volt ennek pozitív oldala is, hiszen így tökéletesen megtudta figyelni a mellette lévőt. Bizonyos fokig csodálta a lányt, amiért az képes ennyire átadni magát annak, amiben hisz…még mélyebbre menve, talán pont fordítva: hogy képes annyira hinni, hogy így átadja magát akár a legegyszerűbb imának is.  
Johannes szólama azonban korábban végetért mint a nefilimé. Befejezve imáját ugyanúgy térden maradt, arcát oldalra fordította, hogy ne csak a hangját tudja figyelni a nefilimnek, hanem a vonásait is. Azokat a vonásokat, amelyek ugyan még mindig hordozták az ércből kifaragott szobor sajátosságait, ám az imádság kicsit megenyhítette azokat, Johannes pedig felfedezhette rajta az érzelmeket. Talán emiatt tűnt fel neki az is, hogy milyen közel van a másikhoz. Nem zavarta ez a közelség, sőt kifejezetten tetszett neki, hogy ily közelről szemlélheti a lányt – és nem csak az arcát, hanem azt is, hogy milyen reakciót vált ki belőle, amikor
ugyanezt a közelséget ő is észreveszi.
A lány szólama is befejeződött, a tekintetét az is a mellette térdelőre fordította. Szemük összetalálkozik, Johannes pedig újfent megpróbálja fenntartani a szemkontaktust. Így válaszol a kérdésre is.
- Atya vagyok, de nem ezé a templomé. – nem volt kedve az inkvizítor mivoltával dicsekednie, azt azonban mindenképp tudni akarta a nefilimmel, hogy az egyházhoz tartozik. Talán félelemből, talán kíváncsiságból, hogy hogy reagál rá a lány, maga sem tudta. Még mindig a szemébe nézve teszi fel egy kis gondolkodás után a maga kérdését is a lánynak – Te ki vagy?

Felhasználó profiljának megtekintése

6[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Kedd Május 15, 2018 1:38 pm

Ada, mint valami madár, mint egy bagoly, rezzenéstelenül nézte, aztán oldalra hajtotta a fejét. Volt valami különös a másikban, mintha egy rossz szögben beállított képet nézett volna benne, vagy egy létezőnek vélt ablakot, ami igazából festmény volt. Optikai csalódást.
Talán azért, mert a férfi nem mondott többet, talán mert azt mondta, amit mondott, de lehet azért, mert állta a tekintetét. Ada hiába fürkészte, nem tudta megfogni, ami még a sejtésnél is illanóbb anyagból állt.
- Nefilim Androméda vagyok. - nevezte meg magát, ahogy már annak előtte. - Próféta vagyok. - bólintott rá, s megérezte a másik illatát.
Persze az embereknél ez mást jelentett, valakit, aki látta a jövőt, de ha ezt gondolta róla az atya, az ő képe akkor sem lett ferde.
A félangyal felemelkedett térdeplő helyzetéből, a férfi fölött állva hajáról leemelte a kendőt, csak utána nyújtotta felé a kezét. Barnaságában is világos volt, könnyű és meleg. Nem volt hová sietnie.
- Mit keresel itt? - kérdezte, amikor a másik elfogadta, s számonkérőnek tűnt, pedig nem volt az.
A félangyal világképében a legtöbben kerestek valamit. Valamit, amit elvesztettek, amit nem leltek, ami talán sose volt. Ha megkérdezték volna tőle, mi az, nem tudta volna megmondani, de még ha Alistair számoltatta volna is össze vele az összes lehetséges csillagot, akkor sem számolta volna bele Élt. Élt nem kellett keresni, Él volt. Az ő útjai azonban megszámlálhatatlanul sokan voltak, s az esendő embernek véghetetlenül nehezek. Kifürkészhetetlenek.
A nefilim pillantása öntudatlan az ajtó felé rebbent, aztán visszatért a paphoz. A másik ha nem is tudta, de megérezhette, hogy közel volt a búcsú a lány számára. S a válaszán is múlt, hogy milyen benyomással távozik tőle, ha csak a szavai nem tartják ott.


_________________
“The timeless in you is aware of life's timelessness. And knows that yesterday is but today's memory and tomorrow is today's dream.”
Felhasználó profiljának megtekintése

7[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Kedd Május 29, 2018 2:41 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Johannes, mint egy szobor, állta a tekintetét. Ő legalábbis szerette volna úgy érezni, hogy képes így viselkedni a lánnyal, azonban bármennyire próbálkozott, nem tudott rezzenéstelen maradni. Válla fel és le mozgott légzésétől, a póz pedig amiben térdelt, nyomta a lábát. Ha pedig mindez nem lett volna elég, hátában ellenállhatatlan viszketést kezdett el érezni. Az ima alatt is érezte már, ám akkor még bírta. Az érzés azonban nem enyhült, ő pedig egyre nehezebben tud ellenállni az ötletnek, miszerint hátranyúl és megvakarja a hátát. Mégis megoldotta valahogy, lélegzése egy kis rásegítéssel pont annyira mozgatta ruháját, hogy az megnyugvást nyújtson számára – egyelőre.
Ha mást már nem is tudott tenni, de a tekintetét azonban nem engedte el, egészen addig nézte, ameddig bólintása meg nem törte a pillanatot. Miért tűnhetett a másik számára olyan műnek a férfi? Nem tudni, és ha a férfi bármit is megérzett volna ebből – de nem tette – ő sem tudta volna megmagyarázni. Talán az imája, talán a disszonancia miatt, ami áradt belőle és létéből volt az, ami ilyen benyomást tett a lányra. A kinyújtott kezet elfogadta, a bőrének melege kifejezetten jólesett a templom hűvössége után. Bármennyire is jólesett azonban, amint felállt el kellett engednie. Bánta. Egy pár pillanatig állt csak a lány mellett, de túl esetlennek érezte. Visszasétált a padhoz, és leült. Miközben háta viszketését a padtámlájához dörzsölve próbálta enyhíteni. Csak itt gondolkodott el azon, amit nem sokkal korábban hallott a Andromédától. Legalábbis így hívta magát a …próféta. Az inkvizítornak felrémlik Ézsaiás, Illés, Jeremiás. Ők is a lányhoz lettek volna hasonlatosak?
Nem volt túl sok ideje gondolkodni. A nekiszegezett kérdés úgy nyomta mellkasát, mint ahogyan egy tompa kard, vagy bot teszi azt: akadályozta a légzésében, ami emiatt felgyorsult. Elméje pörögni kezdett. Mit keresek itt?
Mit keresett ő itt?
Nem tudta. Bármennyire opció is futott végig agyán – legyen az a béke, nyugalom vagy csend – egyszerűen egyikre sem tudta volna azt mondani, hogy ezért jött. Nem akart hazudni a prófétának. Még egy olyan dolog volt ez, amire maga sem tudott magyarázatot találni, de a szavak egyszerűen és őszintén törtek elő belőle.
- Nem tudom. Én…nem tudom. – mondta, miközben zavarát háta vakarásával próbálta palástolni és megtörni.
Nem tudta nem észrevenni a nefilim pillantását az ajtó felé. Tudta mit jelent. Nem akarta hogy elmenjen. Más volt az előtte álló személy azokhoz képest, akikkel eddig találkozott, ő pedig nem akarta elengedni anélkül, hogy meg ne próbálta volna megismerni – átélni valamit abból, hogy ő, másként milyen. Nem kellett gondolkodnia azon, hogy mit mond. A lány elmondta micsoda…most rajta a sor.
- Én…inkvizítor vagyok.

Felhasználó profiljának megtekintése

8[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Szomb. Dec. 01, 2018 2:39 pm

Ada olyan mozdulatot vesz, mint aki hirtelen, nagy levegőt vett - ha lehet még inkább kiegyenesedik, amivel még inkább az ülő férfi fölé magasodik, hiába van tőle két nagy lépés távolságra. Pedig épphogy elakad a lélegzete. Nem találkozott még inkvizítorral. Hallomásból ismeri a rangjuk, és a feladatuk, ami semmilyen formában össze nem egyeztethető azzal, amire Él a népét szánta.
Nem csak a testet törik össze, de talán a lelket is.
~Miféle emberek?~
A kíváncsiság kölcsönös...
Ada kinyújtja a kezeit tenyérrel fölfelé, mint előbb az imára, mire erős és arany fény támad mögötte, s árad, árad előre. Nem vár, nincs mire. Ha tudni akarja, hogy milyen másként a másik, erre nincs jobb mód egy harcos próféta számára. Vajon elmenekül?
Karjait széttárja - mintegy ölelésre. És akkor a fénybe tollak keverednek. Pengeéles hófehér tollak, melyeket, mintha az orkán hajtana előre, karcolást ejtenek az elcsodálkozó arcon, hogy a karjával kénytelen védeni magát, és ha elfordul, bár nem szelik át a köpenyt, de a hátát is biztos megvakarják.
Ha a férfi elfut, Androméda megbizonyosdik arról, amit eddig róluk gondolt: gyávák. Az Egyház, Isten emberi templomának bukottjai, bukott papok. Miért van hatalmuk a mások húsa fölött? Miért harcol a főszék sötétséggel a sötétség ellen?
Nem tudjam hogy bűnössé válik maga is?
- Miért? – zengi prózaian a maga mély hangján, s elül a tolláaradat.
Már, ha a másik még nem hagyta el a templomot...


_________________
“The timeless in you is aware of life's timelessness. And knows that yesterday is but today's memory and tomorrow is today's dream.”
Felhasználó profiljának megtekintése

9[Ada&Johannes] Kyrie eleison! Empty Re: [Ada&Johannes] Kyrie eleison! on Vas. Dec. 16, 2018 1:27 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A férfi nem értette miért tette, amit tett. Ugyanúgy szoborként áll ott mint eddig, fejében viszont megállíthatatlanul cikázik, és ütődik újra és újra neki a tudatának a kérdés, hogy miért tette ezt. Nagy valószínűséggel, ha két nappal ezelőtt nézne erre az énjére, fogalma se lenne arról, hogy miért viselkedik úgy, ahogy – így azonban, hogy csak a jelenét képes megélni, képtelen tenni ez ellen. Nézi az egyelőre csöndes nefilimet, ahogyan eddig is, és valamiféle reakcióra vár.
Követi szemével a kezet, és amikor megjelenik a fény, nem tudja eldönteni, hogy rá reagál e a nefilim, vagy valamiféle fajához tartozó rítusba kezd bele- Ettől függetlenül a szoborszerű tekintet immár megbabonázottba csap át. Ahogyan a világosság keresztülhatol a pupilláján, az összeszűkül, szinte alig jut be valami – amennyiben igaz az, hogy a szem a lélek tükre, úgy talán be is lehet jutni azon keresztül abba, még úgy is, hogy mindössze ilyen aprócska a rendelkezésre álló nyílás. Nyilvánvalóan ez történt most is, hiszen a fénnyel együtt a félelem apró magja is beette magát Johannes gondolatai közzé. Mitől tart? A nefilim kedvelik a papokat, ráadásul egy templomban vannak Minden ok arra mutatott, hogy nem lesz itt gond, a férfi mégis képtelen volt eltekinteni ettől a félelemtől – egy idegen van ott, egy idegen fajból, aki kitudja mit készül tenni.
Ahogyan a nő széttárta a karját, a szoborszerű nézés hirtelen csodálkozóvá és kissé furcsállóvá vált. Mégis mire készül? Csak nem megölelni akarja? Ez is a népe egy szokása? Talán a túl elmélyült gondolkodás miatt nem vette észre a fényben előtűnő tollakat. Mikor realizálta mire is készül Androméda, már rég késő volt arra, hogy bármit tegyen ellene. Mindössze arra volt ideje, hogy az első néhány karcolás után felemelje a kezét védekezésképpen.
A tollak okozta néhány karcolás nem okozott komoly sérülést, ahhoz azonban pont elég volt, amire a férfinek már jóval korábban szüksége volt: arra, hogy felébredjen ebből a melankolikus, és különösen is érzelmes állapotából. Elcsépelten úgy mondanák, hogy hipnózisból ébredt, itt azonban nem egészen ez volt a helyzet, hiszen nem volt, ami kiváltsa azt: egyedül a nefilim tölthetett volna be ilyen szerepet, de az hibás következtetés lett volna, elvégre már bőven azelőtt ilyenné vált, hogy találkozott vele.
Mindenesetre a varázs elmúlt, a férfiben pedig a valódi énjén túl felébredt a túlélési ösztön is. Hátrálni kezdett, miközben a tollak is folyamatosan ostromolták a védekezésként maga elé húzott alkarját. Végül rájött, hogy mi lehet megoldás titka.
- Atyád szolgájának, egy testvérednek ártasz! – emelte fel a hangját, hogy a másik biztos hallja. Tisztában volt vele, hogy ezzel vagy még jobban felbőszíti a nőt, vagy teljesen megnyugtatja – úgy gondolta mindkettőt a javára tudja fordítani.
A miért kérdésre még a karja mögött is felkapja a fejét. Gondolkodik egy pillanatot, de mégis a legegyszerűbb mellett dönt: a nefilim nyilván arra kíváncsi, miért lett inkvizítor. Végigfutnak a fejében a lehetséges válaszok. Az őszintét és igazat természetesen azonnal kizárja, csakúgy ahogyan azt is, hogy nem volt választása – elképzelése szerint mindkettőre kifejezetten negatívan reakcióra számíthatna a nefilimtől.
Miközben gondolkodik, a tolláradat elül. Úgy tartja még néhány pillanatig a kezét, majd végül leejti magamellé. Ezúttal már nem engedi, hogy arcára kiüljön a meglepettség, még ha lelke ezt is tükrözi – fogalma sincs arról, hogy mire volt jó ez a tollvihar. Erő-demonstráció? Megfélemlítés? Egyik sem illik a képbe. Meg akart bizonyosodni valamiről? A kezét ugyan leengedte, ám még mindig ott áll, ahol eddig, jó néhány lépésre a nefilimtől. Nem akar közelebb menni hozzá, hiszen nyilvánvalóan kiszámíthatatlan, legközelebb akár veszélyesebb dolgokat is ráuszíthat, mintsem pihéket.
- Mert ezt tartom helyesnek. – hangzott el a válasz, újra a nefilim szemébe mélyesztett pillantással. Egy pillanattal később jött az indoklás is. – Ha valaki átkozza Istenét, annak bűnhődnie kell vétkéért. Aki az Úr nevét káromolja, halállal lakoljon. – nem tartott sokáig felidéznie azt, amit olyan sokszor a fejükre olvastak a szeminárium alatt. Akkor nem tudta, most pedig nem akarta tudomásul venni azt, hogyan folytatódik ez az ige, reményei szerint pedig a nefilim még az előbbi kategóriába tartozik. Habozott egy kicsit, ám végül úgy döntött mégis felteszi a kérdést, már csak azért is, hogy megtörje ezt a felettébb szakrális hangulatot, valamint lehetőség szerint összezavarja a nőt. – Elégedett vagy? – tárta szét karjait kíváncsiságot tükrözve.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.