Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Mindenkinek megvan a maga keresztje

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Semmi okom nem volt rá, hogy ennyire siessek, mégis bő három nap alatt Livensburgban találom magam. Már alkonyodik, s bármennyire is siettetne a dolgom, úgy döntök, majd csak holnap lépem át a határt. Hellenburgban külön figyelmeztettek arra, hogy ne tartózkodjam a szabad ég alatt éjjel; vérfagyasztó teremtményektől hemzsegnek az erdők, jaj annak az utazónak, aki elszámítja magát. Nem lehet már odakinn tölteni az éjszakát, mint egykor. Nem akarom siettetni a végzetem, amíg feladatom van, tudni akarom, mi van azokkal, akiket majd’ húsz éve északon hagytam. Más nem maradt nekem, s érzem, hogy a lelkiismeretem nem hagyna nyugodni, amíg hírt nem hallok felőlük.
Bár még sosem jártam itt, nem kell sokat kutakodnom, hogy fogadóra bukkanjak, s épp jókor; elkezd cseperegni az eső. Az épülethez tartozó istállóból egy tizenévesforma fiú siet ki elém, ahogy leszállok a lóról, hogy felajánlja segítségét. Három érmét adok a kinyújtott kezébe, s hagyom, hogy elvezesse az állatot. Jól meghajszoltam szegény párát, alig hagytam pihenni, kijár, hogy jó dolga legyen az utolsó Délen töltött esténken. Ki tudja, mikor térünk vissza, ha visszatérünk, s egyáltalán velem lesz-e még akkor.

Épp mielőtt belépnék, erősebben tör rám az a fájdalmas, nyomasztó érzés, mint eddig bármikor. Nehéznek és értelmetlennek tűnik minden. Sosem voltam hajlandó többet foglalkozni ilyesmivel a kelleténél, egy olyan csómónak éreztem magamban az érzelmek kavalkádját, amit nem akartam kibogózni, de talán magamnak sem tudtam volna megmondani, miért. Azt mondják, az ember éjjelente érzelgősebb, bizonyára én sem vagyok különb. Ennek tudom be a torkomban időnként, s egyre többször előjövő fojtogató érzést. Alkarommal megtámaszkodom az ajtófélfán és mélyeket lélegzem, mintha csak erőt kéne gyűjtenem valamihez. Ezen a ponton már feladtam, hogy megértsem önmagam.
Hallom, ahogy a tetőn fölöttem halkan kopog az eső.
Az emberek beszélgetésének egymásba folyó moraját, nevetését, a poharak aljának találkozását az asztallappal és a halk zenét csak akkor észlelem, mikor kinyitom az ajtót és belépek az ivóba. Barátságos, meleg fény fogad, a kandallóban pattog a tűz, de nem érzem, hogy sikerült volna az ajtó előtt hagynom, mindazt, amit szívesen elengedtem volna.
“Mindenkinek megvan a maga keresztje.” Adhattál volna kicsivel könnyebbet.
De minek is beszélek hozzád, úgysem felelsz.


Másodszorra szólít meg a fogadós a söntéspult mögül, mire felfigyelek. Nem bonyolítja túl egyikünk sem a dolgokat. Kifizetem a szállást és a vacsorát, majd egy félreeső, üres asztalt nézek ki, az egyetlent, ami még szabad. Valamelyest távolabb esik a lámpák fénykörétől, egy mécses van csak az asztalon, tökéletes helynek tűnik. A köpenyem a szék támlájára terítem, a kardhüvelyem szíját is arra akasztom rá. Elsőre nem vagyok biztos benne, hogy a szék elbírja a teljes testsúlyom, majd ráeszmélek, hogy három napja egyáltalán nem viselek páncélt, most már igazán megszokhattam volna, hogy így a súlyom is kevesebb. Könyökölve támasztom a halántékom és az asztalon álldogáló gyertya lángjába révedek.
Mi az ördögöt keresek itt?

Livingstone T. Baker

Livingstone T. Baker
Éjvándor
Éjvándor
Ugyan kicsit távolabb kerültem északtól a vártnál, de találtam egy helyet, amit Livensburgnak hívnak. Ez annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem ide helyezem át az új főhadiszállásomat. Remélem nem kell kihangsúlyoznom, hogy a saját szeszgyártó helye, és kifejezetten nagyobb kocsmaszáma a városnak nem befolyásolta a választásomat. Valami igazán extrém helyet sikerült ezúttal kerítenem magamnak, és tetszik! Elég vad ötletek társultak hozzá, de azokért mindig lehet tenni egy kis ivászat után is. Tehát, most épp ünneplem, hogy megvan a saját helyem végre a kis kertemnek, bár kertet még nem csináltam. Az is megoldható utólag!
Hátradőlve a székemen billegek, amikor belép valaki. Méghozzá nem is akárki! Baszki, vajon befér az ajtón, vagy csak megdöntve valahogy. A tekintetét és lépteit elnézve kicsit el van tévedve az illető, s a fogadósnak sincs vele egyszerű dolga, bár annyira bonyolultnak se lehet mondani. Miután kiszórakoztam magam az új jövevényen visszahúzom a kalapomat az arcomba, s billegek szépen lassan továbbra is egy helyben. Nem sokkal később egy halk puffanást hallok, s egy kis nyikorgást, mintha nem tetszene valami a mellettem lévő széknek.
Mutatóujjammal felbillentem a karimát, s szemügyre veszem az új társaságomat. Aki meglehetősen antiszoc, vagy mifene. Általában örülni szoktam, ha nem vesznek észre, de ez jelenleg egy kicsit durva. Húzok egyet a magam mellett lengő állapotban lévő korsóból, majd határozott lendülettel landolunk. Én a szék maradék két lábán, a korsóm pedig az asztalon.
-Fú~ Hallod? Rád férne egy kupa sör, vagy inkább négy is... Hé~Hé PUPÁK! Nem te, a mögötted lévő gerenda! Hát persze hogy te, fafejű! Még úgy is lógsz nekem két sörrel az előző fogadásból nem? Nah, az most pont jó lenne!
Mire nem jó, ha valaki fejben tartja, hogy kik veszítettek fogadást ellene! Amíg megjön az itókánk kicsit jobban szemügyre veszem az új asztaltársam, miközben igyekszem magamra dobni egy őszintébb fajta mosolyt, mint amikor új ivócimborát talál a selfje.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Alakja az árnyékba veszett, ezért nem vehettem észre, ahogy leültem mellé. Amint a szék lábai és a korsó alja koppant, riadtan rezzenek össze és felé kapom a fejem. Nyílik az ajkam, hogy szóljak, ám időm sem jut, hogy szabadkozzam, megelőz.
- Fú... Hallod? Rád férne egy kupa sör, vagy inkább négy is...
Hát ennyire látszana? Felvonom a szemöldököm.
Aztán másnak intézi a szavait valami tartozásról. Bizonyára rendszeres vendég lehet itt, ebből erre következtetek.
Körülvesz minket a moraj, a nevetés, a halk zene, de csak tompán érzékelem.
Ahogy beszél, s immár megvilágítja a gyertyafény, lehetőségem van megfigyelni őt.
Egészen más, mint az ivó többi vendége. Azonnal felismerem, hogy egy sötételffel van dolgom, ezért, és a sötét ruhái miatt is nehezebb lett volna észrevennem. Nagy karimájú, különleges kalapja árnyékolja az arcát, sejtelmes félhomályba vonva őt. Bár össze van fogva a haja, látni, egészen hosszú, s meglepően ápolt. Finom vonásai alapján igencsak fiatalnak nézem, s azonnal megragadják a figyelmemet különös fényű szemei. Ekkor veszem észre, hogy figyel, s kínosan is érezném magam talán, ám látom, hogy mosolyog, bizonyára nem haragszik. Kihasználom az alkalmam, hogy megtörjem a csendet.
- Elnézést kérek, - szólalok meg halkan - nem vettem észre, hogy itt ül. Nem akartam megzavarni a magányát.
Azzal félig felemelkedem a székemről, hogy távozzam, ha csak nem marasztal.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.