Boszorkányszombat

Az első kör egy kis kreativitásteszt lenne: valamilyen ok, megbízás, kalandvágy vagy baleset a Fővárostól a Kősivatagit terjedő terület legutolsó lakott településébe, a bizalomgerjesztő nevű Geiststadt városába kerget. Az éjszakát kénytelen vagy itt tölteni, és bárhová mész, a szemed sarkából mindig ott dereng a Kősivatag néma üressége. Köröd kora este érjen véget!

Geistadt kis városa. Talán ha ezren lakják. A Főváros zsúfoltsága után fel sem tűnik Ivone-nak. Ennek ellenére a várost kőfal veszi körbe és még az épületek java részét is kőből emelték. Valószínűleg a sivatag közelségének tudható be ez és annak, hogy fa anyag jő pár napnyi járásra van csak. Ettől függetlenül a város nyüzsög. Kalmárok járnak az utcákon és igyekeznek a piactér felé, hogy elszórják a portékájukat, amivel érkeztek. A kapukat karavánok hagyják maguk mögött, vagy épp érkeznek be a városba.
Ivone is egy ilyen karavánnal együtt érkezett. A vezetőt nem volt túl nehéz meggyőznie, hogy velük tarthasson. Hiszen pénzt nem kért, csak azt, hogy velük tarthasson. Így ő pedig szert tett plusz egy harcosra. Az, hogy egy keresztes éppen oda tart persze aggályokat vetett fel benne. Meg is próbálta tudni tőle, hogy mi dolga ott egy keresztesnek, de Ivone egy pillantása rá elég volt, hogy eltántorítsa a további kérdésektől ez irányban. Így inkább csak annyit kérdezett. „Indulhatunk?” A válasz csak egy bólintás volt. Hiszen már felszerelkezett eme útra.
Az ok pedig amiért oda tart? Egyszerű. Páran olyan jeleket véltek látni, amik szerintük eretnekségre utalnak. Az ottani pap szerint attól féltek a hívők, hogy majd egy éjszaka kiszívják a lelküket. A jelentés szerint egy szomszédokon is látszanak már az elfajzás jelei. Így őt küldték arra, hogy kivizsgálja a helyzetet. Ő mondjuk jobb ötletnek tartotta volna, ha egy Inkvizítort küldenek oda, de nem az p dolga, hogy a Szent szék döntését megkérdőjelezze. No meg talán már küldtek egyet a helyszínre. Ámbár valószínűleg csak néhány köpenyegforgató alak akarja a szennyes ráhúzni a szomszédra, hogy így rátehesse a kezét a másik vagyonkájára. Kapzsiság. Az egyik legundorítóbb bűn.
Így felöltötte a vértjét és a fegyverzetét is. Az út viszontagságai ellen még magára öltött egy csuklyás köpenyt, ami viaszos vászonból készült. A rend jele persze ott virított a fekete köpeny közepén. Majd az istálló felé vette az irányt, hogy szerezzen magának egy lovat, hisz Geistadt nincs épp közel. Így indult útnak a karavánnal együtt.
Az út jó pár napig eltartott mire felfedezték a város falait. A város alá délután értek. Ahol a szegényesen felszerelt őrség állta útjukat. Mint mindenki ők is le akarták csípni a maguk hasznukat a karavánokból és az ide tévedő kereskedőktől. Így Ivone enyhe undorral az arcán nézte az őröket, ahogy közelednek felé. Azok pedig ahogy meglátták a fehér keresztet a köpenyen és a páncélt nagy hajbókolást rendezve és sűrű bocsánatkérések közepette álltak tovább, hogy inkább valamely szekeret vegyék szemügyre.
Mire beért a városba már majdnem sötét volt és a levegő is kezdett lehűlni jelezvén, hogy a kősivatag sincs épp messze. Így összehúzza magán a köpenyt és kicsit ösztökéli a lovát, hogy induljon el a város belseje felé. Valószínűleg ott találja az Egyház egyik templomát is. Ott ki is pihenheti magát, no meg kiinduló pontnak sem rossz.

A város templomocskája elhanyagolt, szinte romos állapotú épület, és ahogy közeledsz felé, elkap egy ismerős érzés. Lépésről lépésre növekszik benned a rettegés, a harag és az undor, ahogy az istentelen mágia bekúszik a bőröd alá. A templom teljesen üresen áll, mégis furcsa, halk neszezés, hörgések és nem emberi nyüszítés hangjai áradnak a falakból. Mielőtt maga alá teríthetne a kakofónia, egy papi ruhába öltözött férfi lép be az egyik oldalajtón, és hálásan felsóhajt.
- Dicsőség az Úrnak, hogy megkegyelmezett! - szavára a hangorgia abbamarad, csak a néma, ünnepélyes csend lengi be a szent helyet. A pap odasiet hozzád, majd kérdezés nélkül áldásra emeli a kezét. - Köszönöm, hogy eljött, lovagtestvér! Biztosan azt gondolta, hogy vaklárma volt a sok bejelentés, s talán igaza is van. Részben. Nem a lakosokkal van a probléma. legalább is nem a jelenlegiekkel. De biztosra veszem, hogy most már érti valamelyest, mekkora segítségre van szükségünk. Kérem, üljön le, hadd mondjak el egy régi históriát.
Posztod az esetleges reakciókat tartalmazza és itt érjen véget!

Ahogy megpillantja a romos templomot harag és undor lesz rajta úrrá. Nem igazán tudja felfogni sem, hogyan engedhették ezt megtörténni.
- Ezért valaki fizetni fog. – préseli ki a szavakat az ajkai között.
Ezt követően valami mást is megérez. Mágia nyomai érződnek, mégpedig istentelen. Így érzései közé félelem is vegyül most már. Ekkor már egészen a templomnál jár. Hallja, hogy embertelen zajok szűrődnek ki a romos ajtón keresztül. Próbál belátni, de a komor sötétség eltakarja előle a hangoknak a forrásait.
Lassan kifújja a levegőt, majd belekezd egy fohászba.
Ajkait latin szavak hagyják el. A vallásának ősi, mitikus, és bizony hatalommal bíró szavai ezek. Kezdetben halkan, majd egyre hangosabban, mintha kihívást indítana a bent ólálkodó sötétség felé. Majd szinte félelem nélkül ugrik le a nyeregből. Az esés következtében kicsit berogy a térde, de utána szinte azonnal kiegyenesedik a keresztes. Határozott döngő léptekkel indul a templom felé és az imát énekelve húzza elő megszentelt pengéjét. Hátán a sötét köpeny a szélcsend miatt szinte halotti lepelként borul a páncéljára.
Ekkor toppan elő az egyik oldalsó ajtón a pap. Legalábbis a papok jellegzetes öltözékét viseli. Száját hálás sóhaj hagyja el, amint megpillantja Ivone-t. Ő erre megáll, ám a csupasz penge még mindig vészjóslóan veri vissza a hold fényét.
- Dicsőség az Úrnak, Atyám! – köszönti ő is a papot.
A hirtelen beálló csend azért meglepi.
~ Lehetséges, hogy csak agyszerű állatok lettek volna a hang forrásai, akik megijedtek az emberi hangra? ~ Mereng egy pillanatra a papot tanulmányozva. ~ De ha nem, akkor ő lenne az ártó hatalmak kapuőre, aki megpróbál megtéveszteni? ~
Az áldást azért ő is viszonozza.
- Ők lettek volna? – kérdi meg a papot.
Fejével pedig az árnyak felé biccent.
- A templom is miattuk néz így ki? – kérdez még egyet.
Átkozott férgek és hitvány kutyák. Bárki is a felelős bűnhődni fog. De előbb jobb ha többet is megtud az ellenről. Így elteszi a pengét a tokjába és leül az egyik padra. Már ha van még egyben akár egy is, no meg ha elbírja a páncélba bújtatott keresztes súlyát. Majd türelmesen várja a regét.

//*A szent keresztet hordozta,
Aki megtörte a pokol hatalmát,
Felöltözött hatalomba,
Feltámadott a harmadik napon, Hallelujah.
A kő amit az építők megvetettek,
Szegletkő lett, Hallelujah.//

- Nagyon, nagyon öreg történet ez, lovag testvér. - kezd bele a pap a történetbe. - Hatszáz éve lehetett, mikor az Egyház egyik szent életű hitterjesztője, egy August nevű pap betévedt ebbe a kis városba, aminek akkor még más volt a neve, bár mindenki elfelejtette. Nagyon elfáradt az útja közben, és mikor elért a templomhoz, hallotta, hogy harangoznak, így lelkesen bement. Úgy gondolta, megáldja a jóravaló híveket, de hirtelen megváltozott a szándéka, amint belépett az ajtón. Ez a templom az Einreis család adományáól született, így igen gyakran tartottak benne zárt körű szertartásokat. Éppen egy ilyenre érkezett meg a szentéletű August atya, ám amit látott, az nem istentisztelet volt. Egy ocsmány, parázna orgiát látott, ami éktelen haragra gerjesztette. megátkozta az egész családot, hogy sose találjanak megnyugvást, ezzel arra késztetve őket, hogy kísértetekként itt maradjanak haláluk után. Most is ott gyakorolják istentelen szokásaikat Kősivatagban, minden vasárnapot megelőző éjjelen. Kérem, segítsen rajtunk. Ma éppen a napja van, hogy összegyűljenek. A kegyelmes Isten halmozza el áldásával, ha segít nekünk! - Megvan hát haragod és felháborodásod oka, ideje cselekedni. Ha kimész a pap által mutatott irányba a kősivatagba, fél kilométernyire a várostól egy tűz körül alakok, összesen heten táncolnak és latinul kntálnak, de olyan gyorsan és összemosódva, hogy nem érted őket. Posztod addig tartson, hogy elhatározod, mit teszel!

Figyelmesen hallgatja a pap szavait. Ahogy a történet halad előre egyre inkább gyűlik benne a harag. No meg persze az undor is.
~ Istentelen fajzatok! Hogy merték így megszentségteleníteni Isten házát. ~
Gondolja magában, hiszen nem akarja megakasztani a pap történetét. Ettől függetlenül az arca haragos maszkká torzul, így jól látszik a véleménye eme eretnek cselekedet miatt.
Amint végére ért a pap a történetnek már szinte fortyog benne a düh, míg tekintete lángol a haragtól. Egy szó nélkül áll fel, de aztán csak megszólal amikor háttal áll az atyának.
- Eme eretnek fattyaknak pusztulniuk kell. – mondja sziszegve – Sic me Deus adiuvet*!
Ezt követően elindul, de aztán ismét megáll.
- Amúgy mi a neve atyám? – kérdezi meg tőle.
Hisz egy kis apró hang próbálja tudtára adni, hogy szerinte nem kerek eme történet. Valami gyanús. De a fanatikus lángok bömbölése elnyomja gyenge hangját. Szinte alig hallani. Aztán amikor megkapta a választ ismét nyeregbe száll. Útja pedig a kősivatagba vezet, ahol megtalálhatja eme undorító szektát.
Fél kilométer után meg is pillant egy gyülekezetett. Tűz körül táncolnak. Heten vannak és ráadásul latinul énekelnek. Ő ellenben nem érti a szöveget, pedig egész jól beszéli ő maga is eme nyelvet. Egy darabig még hallgatja őket, majd úgy dönt ideje a tettek mezejére lépnie. Így hát leszáll a nyeregből, majd akárcsak a templomnál ismét énekelni kezd, hisz harcba indul.
Hangját kiereszti. Mély, tiszta hangja messze hallatszik a sivatagban. Úgy érzi, hogy eme felemelő pillanatban még a bogarak is hallgatnak.

Ezt követően előhúzza kétkezes kardját, majd jól megmarkolja a kard markolatát és énekét folytatva ront rá a táncoló eretnekekre.

//
*Isten engem úgy segéljen!
**Adj békét, Uram, mivel
Nincs más napjainkban,
Ki értünk harcol,
Kivéve a mi Istenünket
(Ez nyers fordítás a pontatlanságokért elnézést)
Az éneket meg így kéne elképzelni: https://www.youtube.com/watch?v=M0d4qM7gCH8
//

Közelettedre a szertartás félbe szakad, hatan motyogó kántálásba fognak, egy pedig, egy szikár férfialak határozottan eléd áll.
- Pusztulj innen, keresztes! Nincs itt neked semmi keresnivalód! - szavai nem valószínű, hogy meghatnak, ám meglepő módon első kardcsapásodat könnyedén kerüli ki. Puszta kézzel esik neked és ütései meglepő módon páncélodon keresztül is fájnak. Ahogy sikerül legyőznöd, egy másik tag válik ki a kántálók közül és ugyanúgy áll ki ellened. Ellenfeleid szisztematikusan gyengülnek, ahogy egyre kevesebben kántálnak mögöttük, míg végül nem marad más a sivatag ürességében, csak te és az eretnekek fekete vére. Ez a poszt lehet hosszabb, hajrá!

A szikár férfi szavaira csak morran egyet a másikra, de egyéb mondanivalója nincs. Az ő feladata nem az, hogy megtérítse eme megtért lelkeket, hanem hogy a pokol bugyraiba küldje az eretnek fattyakat, ahol örök időkre élvezhetik az ott lakók vendégszeretetét.
Ezt követően felveszi az alapállást. A kétkezes kardot maga előtt tartja. Térdeit berogyasztja, majd egyenletes tempóban kezdi el venni a levegőt, míg a testét elforgatja annyira, hogy a másik szemből csak az oldalát tudja támadni, míg a kard felkerül a feje felé és a hegye pedig a köpenyes alak felé mered.
Ám a másik is csak áll, míg a másik hat eretnek kántál hátul. Nem igazán tudja, hogy ez mire jó. Talán csak bátorítani próbálják a bajnokukat. Ő unja meg hamarabb a várakozást, így előre csúsztatja elől lévő lábát, amit követ a másik is. Majd ismét következik az elöl lévő láb. Kezdetben csak lassan, majd egyre gyorsuló ütemben lépked a másik felé. Amint elég közel ér hozzá, fordít egyet a kard fogásán, így pedig fentről lecsap kereszt irányba. A vérpermet azonban elmarad, hiszen az ellenfele meglepő módon kitér a csapás elől.
Majd ő lendül támadásba. Jól megsorozza a páncélba bújtatott keresztes, akinek meglepve kell konstatálnia, hogy bizony még így is fáj. Szisszen is egyet ennek hála. Ha nincs rajta lehet, hogy pár bordáját is betöri, ami igencsak kellemetlen lett volna. Ezt követően még próbálja Ivone az ellenfele védelmét áttörni, de az mindig félre-, vagy csak hátralép az csapások elől. Kezdi már kissé idegesíteni. Így meglepő fordulatra szánja el magát. Amikor ismét elég közel jön, hogy megsorozza a kemény páncélt a nő testén elkapja a vállát. Keze, akárcsak a satu rászorul. Szinte hallja, ahogy a csont morzsolódik, majd egyszerűen megfejeli a csuhás fickót. Ő ettől megszédül, így be tud vinni egy halálos szúrást. A szúrás alulról érkezik. Behatol a beleknél, átszúrja az eretnek fekete szívét, majd a hátán bukkan elő. Igazándiból nem is szenved sokat. Pár pillanat alatt kiszenved. Ezt követően egyszerűen lecsusszan a kardról, majd elhasal a földön, ahol a vérét szinte azonnal beissza a száraz föld.
De nem adják fel. Újabb bajnok kerül ki a hat közül, míg a többiek fojtatják az imát. Ivone köp egyet a földre köszöntés képen. No meg így a szájában felgyűlt vért is eltávolítja a szájából. Ennek már neki ront. Nem teketóriázik annyit. Egy vágás. A másik kitér. Ivone hátra lép kikerülve így a másik hatótávjából. Ivone igyekszik megtartani a távolságot kettejük között egészen addig, amíg a másik kitámad. Ekkor ő kilép oldalra, majd amikor a másikat a lendület tovább viszi lecsap a százharminc centi hosszú edzett acél penge. Majdnem le is kapja a fejét, de azért nem olyan könnyű valakit lefejezni. Ettől függetlenül szinte azonnal szörnyet hal.
Újabb ellenfél jön a csoportból. De ez már gyengébb. Ellenben Ivone is fújtat, hiszen nehéz páncélban nem könnyű harcolni. De valamit valamiért. Letörli az izzadságot a homlokáról. Ez már könnyebben megy. Ekkor vet egy futó pillantást a kántáló csoportra.
~ Szóval ezt csináljátok! ~
Hasít belé a felismerés. Így a harmadik ellennél már könnyebb dolga van annak ellenére, hogy már ő érzi. Fárad. Három ütésváltás után levágja az egyik karját, majd míg az üvölt a fájdalomtól egyszerűen mellbe rúgja. A földön feküdve éri utol a vég, amikor a szívéve hatol a keresztes fegyvere.
Ezt követően nem várja meg a negyediket, hanem a csoportnak ront. Nem hagy nekik időt. Ellenben nem éri el őket, mivel már ott a negyedik előtte. Igyekszik egyszerűen átgázolni rajta, ám a másik elugrik az útjából és megpróbálja elgáncsolni. Okos ötlet. Így Ivone hamarosan a földön találja magát nagyot nyekkenve és felverve az évek óta itt nyugvó port. Ellenben a másik se járt jól ezzel az ötletével. Hisz a térdtől lefelé természetellenes szögben mered az ég felé. Az ötödik azonban már Ivone-n is van. Igyekszik a kardot kirántani a markából, mire ő elkapja a másik hosszú köpenyét és egyszerűen lerántja magáról, mire az elterül a földön mellette. Ivone is elkezd végre felállni, ám ez a páncél miatt kissé nehézkes. Ha nem lenne rá kiképezve talán nem is sikerül. Így pár másodperc már ismét talpon van. Az ötödik ellenfele szintúgy. A negyedik meg már sír a fájdalomtól. A hatodik meg még mindig kántál. Ez a csata viszont már tényleg nem tart innentől tovább. A másik kettővel már egy két csapással végez. Nem kegyelmez nekik.
Ahogy senkinek sem. Így komótos léptekkel a síró alakhoz lép, aki a térdét markolássza.
- Békélj meg Teremtőddel. – intézi hozzá a szavait Ivone.
Majd a kétkezes kard lecsap. Ismét szúr egyenesen a szívbe. Az eretnek pedig rövid szenvedés után kiszenved. Minden bizonnyal örömmel várják a pokol egyik neki szánt bugyrában.
Ivone is lassan fél térdre ereszkedik a halottak között. A két keze a markolaton pihen. Csendben mondja el imáját, hogy utána szinte kipihenve álljon ismét talpra. Csak most vet magára egy pillantást. A fehér lepelt a sötét páncélon most sötétvörös pettyek szennyezik jelezvén ellenfelei végzetét. Oldala és feje is sajog. De erőt vesz magán és mindegyik hullához odasétál, hogy alaposabban is szemügyre vegye őket. Kiderítse, hogy vajon melyik Istentagadó szektához tartoztak.

Ahogy megvizsgálod a halottakat, Belzeebub démonherceg jelét találod rajtuk, vagyis egy démonimádó szektának vetettél megérdemelt véget. Azonban észreveszel valamit, ami nem stimmel: ezek egytől egyig emberek, se nem lidércek, se nem más szellemfélék. Vagyis nem lehetnek azok, akikről a pap beszélt. Ahogy visszatérsz a templomba felelősségre vonni az atyát, onnan épp egy sovány, munkától görnyedt hátú férfi lép ki, még visszabiccentve egyett az ajtóba.
- Köszönöm, von Einreis atya!
Nos, itt az ideje megtudni az igazságot! Posztod addig tartson, míg felteszed kérdéseidet a papnak.

Ahogy alaposabban is szemügyre veszi a halottakat elégedetten veszi tudomásul, hogy bizony néhány démonimádó eretnekkel kevesebb. Ők sem fognak már megrontani másokat. De elégedettsége hamar szertefoszlik, ahogy bevillannak neki a pap szemei. Kutakodó tekintete vándorol egyik hulláról a másikra.
~ Mind emberek.~
Gondolja magában.
~ Egyik sem szellem féle. Itt valami nem stimmel. ~
Így hát kicsit még vár. Hallgatózik, nem hoz-e másféle hangokat is a szél. De semmit nem hall. Így kicsit dühösen pattan fel a lovára és indul vissza a városba. Lesz kérdése a pap irányába. És erősen ajánlja neki, hogy kielégítő választ adjon neki. A saját érdekében.
Így amikor visszaér megpillanthat még egy görnyedt hátú férfit is kilépni. Furcsa időpontot választott az alak a gyónás gyakorlására. Vagy valami egészen más ügyben jött. Talán még őt is megkeresi, ha itt kap válaszokat.
Ahogy távozik felcsörtet a lépcsőn és egyszerűen betaszítja az ajtót. Szinte betölti a rést robosztus alakja. Szemeiből haragvás villámai sütnek, amiknek tárgya a pap, aki valószínűleg épp előtte áll.
- Von Einreis atya! – szólal meg.
Hangja, mint a lavina robog végig a csöpp kis szobán.
- Magyarázatot követelek! – folytatja. – Kinn szellemekkel nem találkozok. Helyettük Belzeebub csahos kutyáit voltam kénytelen ott találni, majd levágni őket.
Foglalja röviden össze az ott elvégzett munkát.
- Szóval, hol vannak a kísértetei, atyám? – szegezi neki a kérdést. – Mit nem mondott el? Mit rejteget előlem a homályban? Egyáltalán, milyen pap az, aki hazudni merészel? Maguk Isten szócsövei! De, ha méltatlan Atyánk kegyelmére, akkor hamarost a pokol mélyén találja magát, ahol a hazugok szenvednek az örök időkig. Válaszoljon, vagy következményei lesznek!
Csattannak utolsó szavai a kihalt templom csendjében. Utolsó szavai már inkább parancsnak számítanak.

- Rendben, azt hiszem ennyivel tartozom a segítségért. A nevem Dieter van Einreis, az istentelennek kikiáltott Einreis család legidősebb tagja. Mellesleg az utolsó, aki még ezen a síkon van, mivel egyedül én nem léptem kétségbeesve a máglyára, elégetve a halhatatlan testet, amivel "megátkoztak". És nem, nem vagyok lidérc. Gúl vagyok. És semmi kedvem hagyni, hogy "purgáljon" ostoba fanatizmusában. - Hát itt a magyarázat és legutolsó ellenfeled. Mint mondta, a pap egy ghoul, ezért fegyvertelenül, páncél nélkül is könnyen föléd kerekedhet, ha nem adsz bele mindent. Beleszámítva, hogy nem csak gyors és erős, de alig érzi kardcsapásaidat, ő eddigi legkomolyabb ellenfeled. Előre, lovag!

A magyarázat igencsak meglepte. Itt eme átkos teremtmény előtte. Hírtelen nem tudja, hogy szánja, vagy átkozza eme dölyfös teremtményt. Ám a szánalom hamar kiveszik a fejéből, amikor meghalja istengyalázó szavait.
- Ősei azt tették, amit kellett. – mondja szigorú hangon. – Önként elpusztították átkozott testüket, amit maga nem bírt megtenni.
- De most utánuk lép. Akár akar, akár nem. – fejezi be a mondandóját.
A szavak ideje ugyanis lejárt. Itt az ideje, hogy tettek beszéljenek. A kard és fejsze ideje jő. A lángok a magasba csapnak a tekintetében, ahogy rámered a förmedvényre.
Valamennyire ismeri eme teremtményeket. Nem átlagos élőholtak ők. Sebeik könnyedén és gyorsan forrnak be. Ravaszak, erősek és még gyorsak is mellé. Szinte lehetetlen őket legyőzni.
Ivone ellenben kihúzza kétkezes pengéjét és félelem nélkül tekint a szörnyetegre, hisz Isten mellette áll. Támogatja őt és megerősíti a karját. Erőt plántál megfáradt lábai és karjaiba, hogy ismét nevében sújthasson le eme gonoszra.
- Én Istenem, adj erőt nekem most, hogy nevedben sújthassak le eme gonoszra és fertőre. Add, hogy híveid itt ismét békére leljenek eme sötétség közepén. Adj fényt, hogy elűzhessem a gonoszt. Ámen!
Ahogy befejezi rögtönzött imáját, szinte érzi, ahogy fény támad mellette, majd eltűnik a fáradság és csak a szent meggyőződés és elszántság marad, hogy eme förtelemnek pusztulnia kell!
Ezt követően támad. Megpróbálja a súlyával egyszerűen ledönteni a másikat a lábáról, ám az szinte nevetve ugrik el az útjából. Ám helyzetét kihasználva nem közelíti meg őt. Valamiért lebecsüli a keresztest. De talán minden oka meg is van rá, hisz ki tudhatja, már mióta rontja itt a levegőt.
Amint Ivone-nak sikerült megállnia a lehető leggyorsabban fordul meg, hogy ismét szemtől szembe harcoljanak. Ideje neki is más taktikát választania. Így hát óvatosan közelít ezúttal. Igyekszik a kardjával véget tenni az úgy végére. Támadja a másikat. Először bal felől sújt le a gúlra. Majd amikor az ismét kitér előle fogást vált a jókora fegyveren és fenntről igyekszik lesújtani. Ezúttal sikerül betalálni. A bestia mintha fel is szisszenne, ám a penge nem hatol túl mélyre. Minden bizonnyal a szentségtelen mágia, ami életre keltette segíti ebben is. Ezt követően ránt egyet a pengét, hogy kiszabadítsa a mágiával mozgásra bírt testből. Ami utána szinte azonnal gyógyulni is kezd.
Így hát nincs vesztegetni való ideje. Ismét támad. Ezúttal jobbról balra csap a pengéjével, ami ismét betalál. De az erő ellenére ismét nem tudott túl mélyre hatolni. Ennek ellenére a jobb karja fityegni látszik.
- Ügyes. – szűri a szörnyeteg fogai között.
Majd most ő kezd el támadni. A bal kezével mér ütést a keresztes páncéljára, ami a hatásra be is horpad. Ha nem lett volna rajta, akkor bizony komolyabb sérülés lett volna belőle. Így is érzi, hogy ha túléli komoly zúzódásai lesznek. Ettől függetlenül igyekszik hárítani, vagy épp kitérni az ütések elől, ámbár ezt a nehéz páncél nem igazán könnyíti meg. Kardja lapját is beveti a hárításokban. Párat sikerül is megfognia vele, de túl sok csúszik át a védelmén. Leginkább a mellkasát és a karját támadja, de néha rúg is a lábvértre, amikbe szinte beleroppannak a vasalt lemezek és a csontok. Ekkor ő is bevisz egy ütést. Páncélba bújtatott kezével egyenesen az arcába öklözik, majd amikor hátra tántorodik a kard markolatgombjával űt még rajta egyet közvetlen közelről az arcába. Ezzel sikerült annyira hátra tántorítania, hogy teret nyerjen magának. Ettől függetlenül az arca már több helyütt vérzik, ahol a bestia karmai elkapták és a szája is felrepedt. De nincs igazán idő teketóriázni. Addig kell lecsapni, amíg sebezhető.
Így hát fogást vált és a pengét fogja meg. Most a keresztvasat igyekszik bevetni a harcban. Még szerencse, hogy vastag bőrkesztyű védi a kezét, így nem nagyon fogja magát megvágni. Ha mégis, akkor eme véráldozattal hozzájárul a győzelemhez. Fentről sújt le a pöröly, ahol is bezúzza a koponyát. Behatol a másik agyába, majd a penge, szinte egészen az orrnyergéig bevágja a másik fejét. A súlyos test végre elhanyatlik jelezve, hogy ez már vég. A másik halott tekintetében mintha meglepődést látna, de utána már ő sem figyel oda. A kard pengéje kifordul nehézzé és síkossá vált ujjai közül.
Fogalma sincs, hogy meddig harcoltak egymással. Talán csak percekig, de lehetett akár fél óra is. Mindez azonban mit sem számít. Hisz győzőt és tagjait fáradság tölti el.
- Ámen.
Préseli még ki magából, mielőtt megmozdítja elfáradt és fájó lábait. Egyik a másik után. Kiveszi a kardot a másik fejéből, majd megragadja annak a lábát.
- Ideje, hogy ezt a testet is a tisztító tűznek adjuk.
Mondja már csak úgy magának, majd a romos templom közepére vonszolja a tetemet. Ezt követően kisétál. Majd előkotor egy fáklyát és meggyújtja azt. Ezt követően felgyújtja eme eretnek templomot. Így is túl sokáig állt már eme városban. Ezt követően figyeli művét és őrzi a tisztító tüzet. A kard pengéje a földben, míg kezei a keresztvason pihennek. Úgy áll a tér közepén, mint egy szobor.