For Science vol. 4.

Hát eljött akkor a bemutató ideje. Íjat és nyilakat nem hozott amgának, noha a lekötő indák, vagy akár a villámíve ígazán látványos lett volna. Most csak ő volt, és a druidamágiája, de pont ez volt az a terület, ahol úgy érezte többet is kihozhatott volna magából. Meg kellett ragadni minden aspektust, nem csak a vallást és az érzéseket, hanem az anyagi világ törvényeit is, hogy a lehető leghatékonyabb legyen. Hatékonság, praktikusság. Ezzel a két szóval akár jellemezni is lehetett volna Loreena teljes világlátását, és ez volt a két vezérelv, amihez az összes tettét, és majdnem minden döntését igazította a magánéletét kivéve. De talán mindenkinek kellett egy terület, ahol csak a szívére hallgatott, korlátok és megbánás nélkül.
Elővett egy kendőt a táskájából, majd felmászott egy gomba tetejére és bekötötte a szemét. Ez már így sem lehetett egészen szokványos... Elmosolyodott majd tenyérrel felfelé kitárta a két karját. Valahonnan a semmiből repült fölé öt-öt smaragd színben pompázó pillangó, majd anélkül, hogy Lory látszólag egy szót is szólt volna odarepültek egy három méterrel arrébb lévő gomba felé. A lovagnő felerősítette a szél erejével az ugrását, és könnyedén átszökken a távolabbi halványrózsaszínben foszforeszkáló gomba tetehére, majd egy másik három méterrel odébb lévő zöldre, végül egy kékre... Nem látta, amit a lepkéi, de pontosan tudta hol vannak, és egy furcsa telepatikus kapcsolattal irányították, amit talán le sem lehetett írni szavakkal, egyetlen nyelven sem.
A harmadik ugrás után levette a szemkötőjét, és lelépett a gombáról, de a talaj fölött néhány hüvelykkel állt meg, hála a saját lába köré idézett kis tornádónak. Ez a tornádó vitte el Theo elé a pocsolyák és a fű fölött, ahol utána megszüntette és hang nélkül érkezett meg a fiú elé.
- Bár nem látszik, de tíz méteres környezetemben korlátlanul tudok irányítani valamennyit
a levegőből. - hogy ezt bemutassa, idézett is egy kis légmozgást a fiú köré, ami összeborzolta a fehér hajtincseket, de nem volt annyira erős, hogy kirepítse Sarielt a kapucniból. Majd felgyorsította magát, és mögéjük került, anélkül, hogy a játszó szellőt megszüntette volna.
- Nem csak gyorsítani tudok, hanem fel is tudom erősíteni magam. Rövid ideig simán fel tudnálak emelni téged is... Egyszer véletlenül összetörtem az öklömmel egy rosszabb kardot. Elég ennyi? Nem akarom magam túlzottan lefárasztani, fogjuk még gondolom használni őket. - nézett kérdőn a mágusra.

Ahogy figyeltem a bemutatót, a tekintetem egy pillanatra se hagyta figyelmen kívül a lányt, és a vak sziruettjét, melyet a levegőben lejtett. Gombáról gombára szállva járta táncát, miközben a smaragdzöld lepkék, terelgették az útján. A képesség is nagyon érdekes volt, de maga a természettel, és az elemével való hasonulás, valahogy még érdekesebbnek, vagy inkább szebbnek tűnt. Míg mi az anyagi világ törvényeit vettük alapon, és a mágiát a maga nyers formájában használtuk fel, ők elemeken keresztül futtatva, vitték bele a mágiájukba saját magukat, és az életvitelüket is. Ahogy a szél, vadan, de mégis megzabolázva csapdosott, és segítette a lányt az útján, sok gondolatot felébreszthet az emberben.

Úgy látszott, hogy a hűséges parányi szélkavalkádok, boldogan vitték volna el mesterüket oda, ahová az csak akarja. A bemutató vége felé, a druida lány egy gyors manőverrel mögém került, mely manőver kissé összekócolta a hajamat.

Ahogy végig hallgattam a bemutató után a mondani valóját, elkezdtem elmélkedni, hogy mégis miket tudnánk kezdeni ezzel a képességgel, és mégis milyen törvényeket tudnék neki bemutatni, amelyeket felhasználhatna, az önön erősítésére. Ezen elmélkedésben, el is merültem a gondolataim kavalkádjában.

Remélem nem vette arcátlanságnak, hogy nem válaszoltam neki azonnal, de az elmémben elmélyülve kezdtem el fellapozni az egyik könyvet, ami nem volt más, mint "Liselotte Oberritter ; Tudomány a mindennapjainkban" című kötete. Ahogy lapozgattam, kerestem az egyik érdekesebb témát, melyet már olvastam, és nem egyszer tapasztaltam is. Rá is akadtam, egy hasonló dologra, melyet a magas hegyek felfedezőinek beszámolóihoz, és testük reakcióihoz hasonlított.
Hümmögtem magamban, ameddig átnyálaztam gyorsan a részt, majd felálltam, szembe fordultam vele, és nekikezdtem a mondandómnak.
- A levegő, ugyanúgy súllyal, és sűrűséggel bír, mint akármilyen más anyag. Lehet, hogy nem érzékeljük itt lent a pusztaságban, de a hegyekben, ahogy haladunk egyre feljebb, úgy ez a hatás egyre jobban érződik. Az emberek, ha nem állnak meg bizonyos magassági szintenként pihenni, fulladni, és kapkodni kezdik a levegőt. Megannyi állítás létezik, melyek megpróbálják ezen elemi hatásokat, teóriák, és feltevések keretébe szorítani, hogy megérthessük őket. –

Majd összecsapom a könyvem, lerakom a gombára, és Loreenára nézve folytatom tovább a kis beszédemet. Sajnos pontos információkkal nem szolgálhatok, de ezek azok a tanok, amiket még nem ismer az ember.

- Vannak, akik szerint, a levegő sok kis apró valamiből áll, melyek, mint a búzamagok a zsákban, összetömörülnek az alján, így nagyobb nyomást kifejtve, és lazábban szabadabban vannak a tetején, ahol ez a nyomás töredéke a zsák alján lévőnek. Vannak, akik azt tartják, hogy a levegő bonyolultabb, és vannak, akik szerint ez a láthatatlan valami, nem is létezik, mivel szemmel nem képesek érzékelni. Megannyi felvetés létezik, de én a saját tapasztalataimat osztom meg veled. –
Ülök le a gombára Loreenával szemben, majd a mesémbe kezdek.
- Példának okáért, nevezzük most ezt a dolgot levegő sűrűségnek, vagy akár légnyomásnak. Eléggé furcsa dolgokat képes művelni az emberrel. A túl hamar történő változások, nagy behatással lehetnek az emberi szervezetre. A füldugulás, és fülcsengés még elég gyakori, de a szembevérzés, hányás, és szédülés sem ritka eset. Ezek egy részét lehet, hogy ki tudnád váltani azzal a mennyiségű levegővel, amelyet képes vagy megmozgatni ezen a tíz méteren belül. De még megannyi dolog kiváltható. -
Ekkor megálltam a beszédben, és magam elé tekintve fogtam meg az államat, majd mélyültem el egy kissé az elmémben, hogy összeszedjem a további mondandómhoz a gondolataimat.

Jó kisdiákként telepedett le a Theohoz legközelebbi gombára, fél térdét átölelve, állát pedig a térdkalácsára támasztotta. A pillangók lassan szétszéledtek, a hercegné mágiája már nem láncoltak őket köré, de az átmenet szinte észrevehetetlen volt. Csak úgy itta a mágusfiú szavait, és már most úgy érezte, hogy érdemes volt belefogni ebbe az egészbe. Sosem volt az a fajta, aki lassan dolgozott kábított, de el tudott képzelni olyan helyzetet, amikor jól jöhetett. Ha csak elszédítette az ellenfelét, vagy elájult már azzal is helyzeti előnybe kerülhetett és nem feltétlenül a csatamezőn. Sosem csalt a tárgyalóasztalnál, még a démonokkal szemben is csak ártatlan fricska volt, hogy szentséggel átitatott teát szolgáltatott fel, de a tudás, hogy megtehette már jó érzéssel töltötte el.
- Ez nagyon érdekesen hangzik. Főleg, hogyha úgy jönnek elő a tünetek, hogy nem tudják, hogy én okozom... Persze nem tisztességes, de ismeri a mondást, hogy a háborúban és a szerelemben nincsenek szabályok. - mosolygott rá a fiúra, majd körbepillantott. - Meg kell mondjam gyakorlatias tünde vagyok, de... nem tudom kin lehetne ezt kipróbálni. Csak a móka és a tanulás kedvéért nem tennék kárt senkiben.
Fontosak voltak az arányok, és mivel ilyet még sosem csinált, kísérleteznie kellett volna, de kin? Vagy min?
- Van más is?

- Hmmm... - Hogyan is lehetne megoldani a tesztelést úgy, hogy ne okozzunk senkiben kárt. Elmélkedem magamban, miközben a megfelelő teszten, és gyakorlaton töröm a fejem. De persze mindeközben nem hagyhattam válasz nélkül a tudásra szomjas leányzót, így hát a nagy elmélyülés közepette, egy tömörebb válasszal válaszoltam is. - Ó hogyne lenne. Ameddig értelmes lény van e világon, mindíg lessz. - 
Felállok a gombáról, majd tekintetemmel páztázva keresek egy üreges szárúnak tűnő növényt. A tekintetem csak úgy cikázik a külömböző növények között, bár nem kell egy perc, és el is bizonytalanodom, mivel nem igazán ismerem ki magam ezen a veszélyes terepen. Ezért is kérem, az új tudásra szomjas tanítványom segítségét. - Felismersz itt a közelben valamilyen üreges szárú növényt, mely elég vastag hogy a víz keresztűl folyhasson rajta? - Kérdezem meg a lányt, hátha ő talál valamit, mivel nekem nincsenek ezzel a hellyel tapasztalataim. De ha nem is találna, akkor az se lenne nagy baj, majd megoldjuk a régi jólbevált módszerekkel. Csak egyben reménykedem, hogy Loreenának nincs gondja a kosszal, és a sárral, mivel lesz vele gondunk bőven.
Több információt nem akarok csepegtetni neki, hogy fenntartsam az érdeklődését, melyet remélem hogy sikerült felkeltenem. A rögtönzött kísérlet, jó példává válhat a számára, mivel a könyvek világa sokaknak unalmas és bonyolult lehet.

Remélte, hogy Theonak lesz ötlete, hogy hogyan ültessék át az elméletet a gyakorlatba is. A válasz, hogy mindig lesznek más utak, más válaszok megmosolyogtatta. A fiú kezdő tudásdémonra emlékeztette, leginkább a Démonfiúra, aki biztosan nagyon élvezte volna ezt a kis kirándulást. Vajon a városban volt még a holdpapok között, vagy tovább állt? Talán megkérdezi a holdpapokat, hátha össze tudja hozni a két fiút egy tető alá. Gyönyörű barátság kezdete is lehetett volna.
Körbenézett a mezőn, de nem látott olyasmit, amit a mágus kért. Üreges füvek persze voltak, de egyik sem vastag, talán megrekedtek volna bennük a vízcseppek. Lenézett a kezére, amint számos gyűrű csillogott, többek között az, amit nemrégiben kapott a tündekirálynőtől.
- Gondolom, a nád jó lesz. - felemelte a Nightphlox rend gyűrűjét, és az egyik tócsa felé mutatott vele. Elképzelte a szemei előtt a szélben lengedező nádast, sást, üreges nádszárakat, majd eleregszette a kőbe zárt mágiát. A növőnyzet lassan nőtt ki a mocsárból, majd amikor már a derekáig érhetett a különös kis folt, leeresztette a kezét.
- Ha nem jó, tudok másmilyet is. Ez nem a saját mágiám, a tünde lovagok zárták a gyűrűbe. Nem gondoltam,
hogy valaha hasznát veszem. - vont vállat vidáman.

Ahogy a nád elkezdett kinőni a földből, nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Mennyi ismeretlen dolog van még a világban, amely csak a felfedezésre vár. Amíg várok arra, hogy a nád a megfelelő méretre nőjön, a kísérlet megvalósításán gondolkodom. A pocsolyák adottak, így hát vízből nem lesz hiány, és ahogy a jobbomra nézek, akad is egy mélyebb nagyobb. A nád már érdekesebb, és nehezebb dió az élesben történő felhasználása. Vágóeszköz nincs nálam, de ki kell alakítanom úgy, hogy a víz kényelmesen átáramolhasson rajta, és bele is juthasson. Vakarom az államat, majd ahogy a nád méretre nő, szép vastagra, egyet letörök. Nézegetem, forgatom magam elött, mint mesterkovács a kardját, és ahogy megelégszem vele, egy elégedettet bólintok. Vágó alkalmatosság híján, az arkán lövedékeket használom a vágásra, mivel ezen célra, tökéletesen megfelel. Így hát két lövéssel méretre vágom jobbról és ballról a nádat úgy, hogy a bütykeit levágjam róla, ezzel lehetővé téve a víz szabad keresztülfolyását. A nád egyik végét, szálirányban kissé meghasítom, így megkönnyítve majd a kísérletet. Ahogy ezzel megvagyok, egy nagyobb pocsolyához lépek, majd egy kissé a kezemmel kimélyítve azt, annak közepébe szúrom a nádat a szétfeszített végével úgy, hogy a víz bőven ellepje, de a föld vagy sár, ne dugítsa el, tömje el a nád járatát.
Ahogy kész vagyok, kissé letisztítom a kezemet, amennyire lehetséges, és Loreenára nézek. – Na, hát akkor annyi lenne a feladatod, hogy összpontosítsd a levegőt úgy, hogy az a pocsolyán sűrűsödjön, és nyomást gyakorolj rá. Ha sikerül ezt úgy megtenned, hogy a nádat nem éri az az erő, amelyet körülötte gyakorolsz, akkor a nád tetején, a víz mint egy kis szökőkút, bugyogni fog. Ha nem sikerül, a víz nem fog a nádon kibugyogni. Ha ez sikerül, akkor a saját erőddel fogod megtapasztalni azt, hogy képes vagy a levegővel, most nevezhetjük úgy is hogy súlyt helyezni dolgokra, ez az a rejtélyes nyomás, mely a magassággal is változik. - Majd ahogy kifejtettem a kísérlet mibenlétét, érdeklődve figyelem, hogy vajon sikerül e Loreenának, kivitelezni a kísérletet.

Érdeklődve néztet, hogy mit is akart kezdeni Theo a náddal, és közben megfigyelhette, hogy a fiú olyan természetesen használta a mágikus képességeit, mint ahogy levegőt vett. Hiába, az emberek között is születtek olyan mágusok, akiknek egyszerűen a vérükben volt a varázslat, még ha ők tanulták is, és nem használták olyan ösztönösen, mint a tünde druidák, vagy az ember papok. Ha el akarta helyezni minden eddig meglévő tudását egy skálán, akkor olyan volt, mintha a tiszta papi mágia lett volna az egyik végen, a rúnamágia a másikon, az arkán a rúnamágia mellett, a tündék elemi varázslatai, amit ő is használt, pedig valahol középen. Abban nem volt biztos, hogy ez mind egy tőről fakadt-e, vagy teljesen másról volt szó minden esetben. Szerette volna hinni, hogy valójában minden összefüggőtt mindennel, és minden ugyan annak a hatalmas egésznek látta a különböző szeleteit. Ez azonban már filozófia volt, nem pedig természettudomány.
Megfeszített akarattal figyelt Theo utasításaira, majd vette szemügyre a kis pocsolyát.
- Ilyet még sosem csináltam. - jegyezte meg. Ennyire precízen helyezni a levegőt és a súlyát még soha nem is próbálta. Eszébe sem jutott a lehetőség. nade pont ezért vette fel a kapcsolatot valakivel aki értett ilyesmihez. Hogy fejlődjön.
Lehunyta a szemét és vett egy nagy levegőt. Túl kellett lépnie a szél ösztönös irányításán, mert az ide kevés volt. A kis pocsolyára koncsentrált, és a fölötte levő légtömegre, majd először kis forgószelet próbált csinálni, aminek a közepe ugyebát üres volt, majd ezt az egészet rányomni a vízfelszínre mint egy gyűrűt a nád köré. Fogalma sem vot, hogy ez így működhetett-e.

Még én magam sem tudtam, hogy mégis milyen mértékeket képes ölteni a tündék elemi varázslata, így én is a tőlem telhető legnagyobb figyelemmel kísértem a történteket. Még életemben nem próbálkoztam hasonló kísérletekkel, csak a könyvekben olvastam, így ez lesz számomra is az első, nem csak Loreenának, mely kísérlet eddig csak a fejemben, elméleti alapon létezett. Láttam az arcán, hogy ez az újfajta felhasználási mód, nagyon eltér az eddigi ösztönös felhasználási módjától, ezért hát diszkréten figyeltem, hogy mégis mit hozhatunk ki ebből az egészből.
Kezdetben a nádszál körül elkezdett örvényleni a levegő, mely nem rossz gondolat volt, hogy üregesen hagyjuk a nád körüli felületet, de ahogy szépen elkezdett forogni a nád körül a mini orkán, úgy rájöttem, hogy a nagy gondolkodásom közepette, a legnehezebb móddal kezdtem nála. Így hát míg szerencsétlen tanoncom próbálkozott a probléma megoldásával, én már egy újabb megoldáson törtem a fejemet, mely egy kicsivel egyszerűbb lehet. Persze a mostani gyakorlat se rossz, hogy megtanulja konkrétan irányítani az erejét, és azt formálni, de a mostani alkalomhoz nem a legtökéletesebb. Így hát vártam egy keveset, hogy ne használjon el túl sokat a mágiájából, és leállítottam, miután még mindig nem akartunk sikerre jutni.
- Bocsáss meg Loreena, de le kell, hogy állítsalak. – Tettem a tisztábbik kezemet a vállára, majd folytattam a mondandómat. - Ez nem a te hibád, és látom, hogy nagyon képzett vagy az elemekben, de az én hibám volt, hogy a mély vízbe dobtalak, már a kezdetek kezdetén. Ez a feladat se rossz, de ezt tartsuk meg inkább gyakorlásnak, hogy a későbbiekben finomhangolhasd a képességeidet. – Majd a kis gólemet a földre téve, ültem le egy gombára, majd vakartam meg a fejemet. Ekkor eszembe jutott egy egyszerűbb módszer, mely egy könnyebb elven alapult, és egy a tündéknek érthetőbb magyarázattal is tudtam szolgálni. – Egy pillanat, de újra be kell, hogy mocskoljam a kezemet. – Mosolyodok rá, majd a pocsolya közelébe megyek, és egy kis medencét ások ki benne a két kezemmel, melybe oldalról állítom bele srégen a nádrudat. Így egy érdekes kis kísérleti szerkezetet kapunk, melyhez már nem kell akkora koncentráció, mivel a nád vége, a varázslat manipulációján kívül fog esni. – Na szóval, így talán egyszerűbb lesz, és már mondom is a feladatot, mely talán könnyebb lesz, mint az előző, amit nem gondoltam át teljesen, és ezért bocsánatot is kérek. – Majd felállok, leporolom a kezemet, és kihúzva magam, az egyik kezemmel a nádszálból, sárból, és pocsolyából álló gyakorló készülékre mutatok. – Képzeld el, mintha a pocsolya felett, egy száraz farönk lenne, ami irgalmatlan erővel kapaszkodik az életbe, és az őt éltető víz helyett, most a levegő van. Az a rönk, minden erejével azon van, hogy az éltető elemet, magába szívja, és ott tömörítse össze. Ezen elv alapján, próbáld meg sűríteni a levegőt, mely fa talapzatának, hagyd meg a pocsolya tetejét. Így azon levegő súlya, megoldja majd a munkát, és a víz a nád végén fog kifolyni. – A magyarázatom közben, már akaratlanul is a kezeimmel is elkezdtem a bemutatómat előadni, hogy a tünde lány, minél jobban megérthesse, és megkönnyítsem a feladatát.

Azonnal leengedte a kezeit, amikor Theo rászólt. Sejtette, hogy nem lesz jó a dolog, bár az ötletet, amivel próbálkozott nem is tartotta rossznak. Az viszont talán tényleg igaz volt, hogy a gyakorlat mély víz volt elsőre. Amikor a fiú rátette a kezé a vállára összerezzent, de nem szólt semmit. Nem volt hozzászokva ilyen szintű bizalmaskodáshoz sem a seregben, sem a baráti kapcsolataiban. Tulajdonképpen csak a hozzá legközelebb állók érintették meg, vagyis a szülei, az öccse és a férje... és ennyi. Ugyanakkor elfogadta azt is, hogy más társaságokban más a szokás, és ez nem kifejezetten ember vagy tünde jellemző volt.
Elengedte a gondolatot, és hátrébb lépet, hogy helyet adjon a mágusfiú újabb ténykedéseinek.
- Semmi baj. - válaszolta tömören a bocsánatkérésre. Ez mindkettejüknek új terep volt, az esetleges apró malőrök elkerülhetetlennek látszottak. Türelmesen hallgatta végig a másik magyarázatát, majd bólintott.
- Ez tényleg sokkal könnyebbnek tűnik. Lássuk, hogy megy.
Vett egy nagy levegőt és ismét előre emelete a kezeit, úgy, hogy a tenyerei egymás felé nézzenek. Valójában az elemi varázslatoknál semmi szükség nem volt a kezére, elég lett volna a puszta gondolat, de sokkal egyszerűbb volt úgy képzelnie, hogy a levegőt ügyes szobrász módjára formázza a kezeivel. Összetmörítette a pocsolya körüli levegőt a kis vízfelület fölé, de nem tudta, hogy ez mennyire sikerült. Majd lefelé fordította a jobb tenyerét, és elkezdte lefelé nyomni, hogy a légtömeg is kövesse a mozdulatát.

Ahogy figyeltem a lányt a varázslás közben rádöbbentem, hogy a világon minden mágiának, máshogy van meg az a bizonyos szabadsága. A természetmágiában, maga a nyers vadság, mely átitatja az állatokat, erdőket, mezőket, vagyis az egész környezetünket, és mélyen ezen vadság köré épített, és ebben a kultúrában felnőtt elfeket. Látszott a lányon, hogy az elemeknek parancsolni, másabb érzés volt a számára, mint a nyers segítségüket kérni, mint ahogy azt eddig megtanulta, és használta. Az érzések, és érzékek mellé, most bele kellett erőltetnie a Logikát, törvényeket, szabályokat, és egy konkrét célt, melyet az akaratával acélozott meg.
Talán nem is olyan kétes állítás lenne az, hogy a lény, mint egy nagy kohó, a mágia élő, és szerves olvasztó tégelye, mely egybeolvasztja a befogadott mágikus erőket a lélekkel, annak akaratával, és céljával, hogy az ahhoz a legjobban illő módon kifejezze magát, és segítse a lényt a célkizűzésében, mely véghezviteléhez, a mágia segítségéhez folyamodott.
Így figyeltem a lányt mindaddig, amikor a tócsa fölött, egy kis vibrálást lehetett észrevenni a levegőben. nem volt látványos, de ahogy a földre tekintettem, a kis üreges növénykéből, először csak mint a lassan csöpögő eresz, majd egy kicsit megemberelve magát, már eléggé erőteljesen folyt ki, a pocsolya vize. Persze ez nem is tartott sokáig, mivel ahogy a bambusz aljának a szintjét elérte a víz, úgy annak csökkenésével, a mini szökőkutunk is alábbhagyott a játékával. Belegondolva, ezzel a kis trükkel, milyen jól lehetne szórakoztatni, és tanítani a fiatal gyerekeket, esetleg ifjú druida tanoncokat.
- Remek remek! - Szólalok fel, majd kezeim hangos tapsban kezdenek el összedolgozni. - Nagyon szépen, és ügyesen oldottad meg a feladatot. Így hát egyet a világ törvényei közül, ha nevezhetem így, sikeresen el is sajátítottál. Remélem sikerült átérezni hogy mégis mit hoztál össze, és a jövőben új kapukat nyithat meg elötted, és a mágiád elött. - Tartok egy mini örömbeszédet, a sikeres kísérletre, mivel nem csak a druida lány örülhetett ennek, hanem én is valami újat láthattam, na meg az első ilyen kísérletem sikerrel végződött. Mégis ki ne örülne ennek?
Majd Riel is hozzáfúzte a véleményét a kísérlethez. - Kegyed nem ért véletlenül a vízes varázsláshoz, vagy mihez? -

Szinte érezte a szájában a győzelem édes ízét, amikor a nád végén kibuggyant a kis vízfolyás. Milyen apróság volt, mégis mekkora örömmel töltötte el! Ritkán volt olyan sikerélménye, ami csak az övé volt, és nem kellett legyőznie hozzá senki mást csak önmagát. Kezdte érteni, hogy a mágusok mit szerettek annyira a tudományukban, még ha neki kicsit elvont és megfoghatatlan is volt. Theo dícséretére kihúzta magát, de próbált inkább szerényen mosolyogni. Valóban, igaza volt a fiúnak, de ez még csak az első lépés volt.
- Addig úgyse nyugszom, ameddig nem sikerül az előző változata is a feladatnak. - jelentette ki határozottan, majd leguggolt Riel elé. A kérdése után egy ujjával megsimogatta a gólem fejét, bár nem volt benne biztos, hogy a kis szobor érzi-e az érintést. Megrázta a fejét.
- A vízhez nem. - valójában szerette a vizet, szeretett fürdeni is, vagy nyaranta a tavak mellett strandolni. Azt mindenki szerette egész Veronián emberek és tündék is, az ellenkezőjét egyszerűen elképzelhetetlennek tartotta, viszont volt ott más is. A tenger hatalmas, acélkék víztömege és az alatta lévő fekete mélység egyszerűen megrémisztette. Valószínűleg le kellett volna ütni és meg kellett volna láncolni ahhoz, hogy fel tudják rángatni egy hajóra. Még azon egy alkalommal, amikor legyőzte ezt a viszolygását és a tengerbe ugrott Esroniel von Himmelreich után, hogy megmentse, még az is teljesen felesleges erőfeszítésnek bizonyult.
A kis gólem elé nyújtotta a kezét összezárt ujjakkal, majd kis koncentráció után elkezdte szétnyitni. Az ujjbegyei között aprócska zöld villámívek húzódtak és pattogtak.
- De a legtöbb druida idővel megtanul magába fogadni még egy elemet, ami lehetett volna akár a víz is. Nekem a mennydörgés lett.
Összezárta az öklét, és a kis villámok eltűntek.
- Mi a következő feladat? - kérdezte lelkesen, noha már most kimerült volt, nem is a varázsereje apadása miatt, hanem a megfeszített koncentrációtól.

Theo még legalább egy hónapig maradt velük, és bármikor visszaemlékezett erre az időszakra, el kellett mosolyognia. Reggelente Angus és Sariel játéka valódi hősregének tűnt, hetente háromszor-négyszer délutánonként pedig precíziós feladatokat kapott a kis mágusfiútól. Egészen megkedvelte, kicsit olyan volt, mintha született volna még egy öccse, bár emberbőrbe, ami igazán nagy kár volt. Elintézte, hogy Theo az összes sötét tünde tudományos értekezéshez hozzáférjen, noha azok ha nem a holdvallás teológiájáról szóltak, akkor növény- és állatismereti értekezések voltak, esetleg különböző alkímiai megfigyelések a nebelwaldi növények használatáról. Ebben a mocsárban végülis más sem volt, mint rengeteg mérgező növény és óriáspókok, amiknek a mérge kiváló alapanyag volt.
Rengeteget gyakorolt, hogy teljesen uralma alá hajtsa a szelet, később pedig áttértek a villámok minél precízebb irányítására. Ha rossz idő volt, vagy túlzottan megterhelte a kerekedő pocakja - hiszen időközben kiderült, hogy állapotos - akkor a mágusfiú könyveit olvasgatta. Számos jegyzetet készített belőlük, hogy fel tudja fogni ezeket az értekezéseket, de amikor a végére ért, akkor sem volt biztos benne, hogy tökéletesen sikerült. Így hát olyankor elkezdte az egészet elölről.
Mégis rengeteg tudással lett gazdagabb, a jegyzeteit pedig kiegészítette a druidák ismert elméleteivel, és szépen belecsúsztatta a könyvek végébe, hogy az a szemszög is ott legyen. Megtanulta, hogy készült a felhő (legalábbis elméletben, mágiával nem tudta reprodukálni a kísérletet, csak befőttesüvegben), mitől jön létre a természetben a mennydörgés, és hogy a szél a hideg és meleg kicserélődése volt az adott területen. A tudomány viszont sok helyen nem tudta megmagyarázni az akaratlagos mágiát, hogy hogyan tudják a világ törvényeit felülírni vele, így a hite a Természetben egy pillanatra sem ingott meg.
A legnagyobb győzelme mégis az volt, mikor hetekkel később ismét leszúrták a nádszárat a pocsolyába, immáron egyenesen felfelé. Nagyon koncentrált, hogy végre sikerüljön ez a kísérlet is. Nem volt messze már tőle előző alkalommal sem, de az az apró lyuk a légtömeg közepén sokáig kifogott rajta. Amikor pedig végül sikerült olyan üdvrivalgásban tört ki, hogy fél köderdő hallotta.

//Köszönöm a játékot!//

A világ hatalmas, tele sokezer talánnyal, rejtéllyel, titokkal, és felfedezetlen mágiákkal varázslatokkal. A lány nagyon szorgalmas, öröm tanítani, igaz én is élvezem a szerepemet. Ahogy örömteljesen kiejtette a száján a szavakat, hogy mi lesz a következő, a szívem egy kicsit összeszorult. A régi túlbuzgó önmagamra hasonlított a jelenet, mint amikor énis ugyanígy mohóan habzsoltam az új tudást, és nyüstöltem Felixet hogy adjon újabb feladatot. Ezért hát, amikor mindketten túltettük magunkat a siker euforikus pillanatán, az elhozott könyvek között kezdtem el kutatgatni, miközben magyarázni kezdtem a következő feladatot. - Majd még visszatérhetünk az első kísérletre, de annyi mindent lehet tanulni, mint ahány csillag van a tiszta éjszakai égbolton. - Majd lapozgatok tovább a könyvben, hogy a leg lényegesebb részeket megtalálva, az alapokat sikeresen megtaníthassam a hercegnének. A világ megannyi törvénye közül, melyet a legnagyobb koponyák fedeztek fel, nekem kell választanom, hogy mit ítélek meg a legfontosabbnak. De mégis ki vagyok én? Hogy mégis bekategorizáljam eme felfedezések fontosságát, és ezen álláspontom szerint sorba rendezzem őket? Minden egyes betű, szó, mondat, és oldal, fontos, amely ezekbe a könyvekbe íródott. De sajnos, amit meg kell tennem, azt kötelességem úgy csinálni, ahogy a kérés szól. Így hát a könyvet lapozgatva, meg is találtam a megfelelő feladatot, mely a következő lehet a fiatal lány számára. - Meg is találtam, hogy mit fogok most bemutatni neked. - Majd fogom meg a könyvet a tetejénél, miközben tenyerem a gerincét, az ujjaim pedig a lapokat tartják. A lány felé mutatva, a szabad kezemmel mutatok rá az egyik bekezdésre. - Ezt itt, pontosan ezt fogom most megtanítani neked. - pötyögtetem végig az ujjamat a sor elején.

Ahogy a Schattenschield magasba nyúló hegyoldalát másztam éppen, az oldalába faragott keskeny, és meredek lépcsőkön lassan haladva, A légszomj kerűlgetett. Felfele haladás is kellemetlen, mivel a nyomáskülönbség és fáradtság miatt, többször meg kell állnom tábort verni, nehogy az expedícióm pont ezen, kapkodásom miatt fulladjon kudarcba. Meg is állok pontosan ezen okból, egy kisseb kiszögellésen tábort verni, hogy szokjam a magaslati levegőt. Ekkor a kapucnimban lévő potyautas, meg is szólal a már megszokott stílusában. - Hé, fiú! Alig haladtunk, és már meg is állsz? Minek mész olyan helyre, amit tudod, hogy úgyse fogsz bírni? Szerencséd hogy lefele könnyebb dolgod lesz legalább. - Kritizál a parányi mágikus baba, miközben én a vékony hálózsáknak se mondható, inkább pokrócszerű alvó alkalmatosságommal, terítem le, a hideg kő aljzatot. De amit mondott a kis gólem, megfogta a gondolataimat. - Lefele könnyebb? Azt hiszed? - Vonom kérdőre a hatalmas lovagot, aki elfér egy zsebemben. - Hát lefele egyszerű visz a lendület, nagyon erő se kell hozzá! - Teszi össze a kezeit, mint valami remete bölcs, aki az élet értelmére adott most választ. De sajnos az állítása nem éppen igaz. A hegyről lefele még nagyobb veszélyek leselkedhetnek ránk, mint felfele. Ahogy nő a nyomás, mint még annó Loreenának is tanítottam. - Tényleg vajon hogy lehet ő? - Gondolkodok hangosan, miközben a kis pihenőhelyemen, a csodálatos panorámába bámulva, kezdek el elmélkedni kicsit a múlton. - Mégis ki? - Mondja a parányi gólem értetlenkedve, hogy csak úgy felszólalok, pedig nem is ez volt a téma. - Loreena. - Tekintek a kis lovagra, majd visszatekintek a panorámára, miközben újra elmélkedve, gondolataimat kivetítem a végtelennek tűnő távolba. - Csak emlékszel rá, hiszen tök jól elvoltál Angussal a kutyájával is. Lehet, hogy a hosszas ott tartózkodás nem volt számodra a leg kellemesebb, de az a sok tudás, amelyet akkor átadhattam, és a szorgos lány, aki mindenképpen tanulni akart, mindig egy kis boldogságot lop a szívembe, amikor az akkori időkre gondolok. Átadhattam valamit, mely egy ember hagyatéka volt valahonnan, a múlt homályából. Továbbíthattam egy ember akaratát, tudását, és a lényének egy darabkáját. - Mosolyodtam el, miközben figyeltem, az alattam szárnyaló madarakat, és szinte csak magam elé a távolba beszéltem.
Ettől a gondolatmenettől, mintha új erőre kapott volna a testem. Fellelkesülve pattantam fel a pokrócomról, majd Rielre néztem, aki vakargatva a fejét gondolkozott, hogy mégis kiről meséltem neki. - Loreenaa... Angus... - Motyog magában, miközben nagy erőkkel keresi az emlékeit abban a parányi kő fejében. De nem hagyok neki időt, mert, ahogy felpattanok, már oda is vágom a mondanivalómat. - Tudod mit? Igazad volt Riel. Pattanj fel, mert indulunk tovább! - Így hát megindultunk a következő kalandunk irányába, a rejtélyek, és az ismeretlenség homályába.

// Jó kis játék volt, mi minden ki nem kerekedik egy levélből. //

Elismerésre méltóan sikerült leírnotok a tanulást, elhihetően tudományos volt de nem volt annyira modern, hogy kilógjon a fórum világából, így ezért jár a piros pont. Meg természetesen a 100 TP mindkettőtöknek.