The hardest tentacle

Résztvevők: Johnny Wood
Ellenfél: Bármi
Helyszín: Bárhol

A hosszú órákon át szakadó eső a hangulatomnak nem tett jót, azonban a veteményeseknek annál inkább. Szinte láttam magam előtt lebegni a képet, ahogyan az egyszerű parasztok Istennek köszönik ezt az égi áldást. Talán a sors fintora, hogy még rengeteg ember képes örülni a csapadéknak én nem. Sőt. Kifejezetten gyűlölöm.
A ruhám teljesen átnedveseddet, vízesen pedig nem túl szórakoztató barangolni. Főleg nem, ha még harcra is kerül a sor. Valahogy jó ötletnek tűnt befeküdni egy hatalmas fa árnyékba egy kidőlt törzsre támaszkodva, miközben az égen vonolú fekete felhők szomorúan figyelnek rám. Szép emlékek jöttek elő.
Régen szinte mindig így aludtam és be kell valljam, hogy jól esett. Valahogy nem érzem magamhoz közelinek se a szalmászsákot, se az úriágyakat. Ez vagyok én. Egy ápolatlan hajléktalan, aki keresi a helyét ebben a mocskos és könyörtelen világban, ahol senki sem azt kapja, amit érdemel. Mivel vívtam ezt a sorsot ki magamnak? Bűneim nem voltak olyan súlyosak. Felesleges ezen gondolkodni. Már nem tudtam vissza fordítani. El kellett fogadnom.
Ellazultam és lehunytam szemeimet. Hogy is mondta apám gyerekkormban? "Magával ragadott az álommanó".
Mikor reggel felkeltem a bús égboltnak nyoma sem volt, helyette egy vidám és színes kép fogadott. Úgy tűnik, hogy kisírták magukat a felhők és megnyugodtak. Megnyugodtak. Belenyugodtak abba, hogy ez a sorsuk: Lebegni és semmit sem tenni.
Szerencsére a ruhám is megszáradt valamelyest, szóval könnyebben folytathattam utamat. Pár méter megtétele után egy kis facsoportulás felől érdekes zajra és árnyak mozgására lettem figyelmes.
- Ki van ott? - kaptam elő tőrömet a forrása felé fordulva.

Különösebb válasz nem érkezett egy fülemet reszelő kellemetlen nevetésen kívűl. Az alak valószínűleg kiljebb jött, mivel a legkülső bokor is megzörrent.
Ki olyan elmebeteg, hogy a bokrokban legyen ilyenkor? Valószínűnek tartom, hogy a fickóra rájött a szükség. Tudom én milyen érzés, viszont akkor sem ilyen szép fákhoz kéne végeznie, hanem mondjuk egy kiszáradt tölgyhöz, vagy nem tudom, a lényeg, hogy ronda legyen.
- Nekem ez nem olyan vicces! - feszítettem karomban a tőrt.

A törött német és a vékonyka hangról egyből felismertem ezeket a dögöket. Goblinok. Ugyan személyesen még soha sem futottam összevelük, hallottam már csúnya legendákat róluk. Ha minden igaz apám barátjának megtámadták a szekerét, kifosztották és megerőszakolták a feleségét. Azóta nem hallottunk felőlük. Undorító kis dögök. Nem is tudom eldönteni kik a rondábbak: Az egyháziak vagy ezek. Egyébként én az elsőre tenném a voksomat, de ebben a helyzetben ez mit sem számít.
A bokorból elő is ugrott három példány. Kettőnél bunkósbot, az egyiknél pedig tőr. Körberendeződtek körülöttem és lassan cserélgették egymás helyét. A francba! Utálom a mozgékony ellenfeleket.
Kezemet karddá változtattam, majd egy suhintással megpróbáltam az egyik bunkóst megszabadítani a fejétől.

-Név: I'm my blade
Leírás: Johnny csápjából pengét formáz, így az dupla sebzést kap harc során, illetve akihez hozzá ér maró hatást fog érezni az érintkezési pont körül.

A kis rusnyaság sikeresen hárította a támadást, így csak a karját tudtam eltaláni, amitől eldobta a fegyverét és nyüszítve fogdosta a sebét.
Bevittem volna neki a kegyelemdöfést, azonban bajtársa hátulról nekem rontott és nem lett volna kellemes, ha azzal a nagy szarral fejbe vág.
Megpróbáltam egyszerűen átszúrni a gyengélkedőt és közben földre vetni magamat, hogy kitérjek a támadás elől.
Ezek a gyökerek lehet, hogy nem ép a legokosabbak, de legalább tudnak csaptban játszani.

Nem érkeztem túl szerencsésen. Nem is tudom, hogy igazán mi történhetett, csak egyik pillanatról a másikra a sárban feküdtem, ahogy az egyik retek próbált lesujtani rám a hatalmás bunkójával.
- Csöves meghal! - jelentette ki fülemet irritáló hangján.
- Melyik? - kérdeztem rá zavarodottan, majd megpóbáltam félregurulni a támadás elől, majd berohanni a dög hátamögé és leszúrni.

Sikerüld arrébgurulnom, azonban felállni már nem, így a támadás részét a dolognak nem tudtam kivitelezni. Féltérden voltam, mikor a tőrös goblin nekem indult.
Feláltam és erőteljesen lépkedtem felé.

A két még sebzetlen goblin kissé megtorpant tőlem, azonban a sebesült megindult felém a bunkós botját a feje fölött lóbálva.
Őrült ötletem támadt és megpróbáltam levágni a fegyvere fejét.

Nem sikerült levágnom azt a szart, azonban valahogy mégiscsak megsebesült, amitől kicsit arrébhúzódott duzzogni.
A másik kettő feleszmélt és megtámadtak. Mivel a bunkós jobbról, a késes pedig hátulról jött, ezért jó ötletnek tűnt balra ugrani, hogy összeütközzenek és ha esetleg valamelyikük még jól lenne megvadosni egy párszor.

A rohadt csúszós talaj! Elestem és beütöttem a fejemet. Ezeknek a szarháziaknak semmi bajuk nem lett...
Mikor magamhoz tértem mindketten felettem álltak, egyikük jobbról, másikuk balról akart nekemfeszülni fegyverél. De én okosabb vagyok náluk!
Egy földről indított hátra bukfenccel megpróbáltam állbarúgni őket és felállni.

A hátrabukfenc nem jött össze, de szerencsére a goblinok fegyverei összeakadtak felettem. Ez idő alatt megpróbáltam megávgni egyikük lábát a tőrömmel, másikukét a csápommal.

Mit ad Armaros, a két takony egymásnak esett. Cselekedni kéne. Szépen fogtam magam és a dühös tőrösbe próbáltam állítani mind két fegyveremet, amég társával volt elfoglalva.

Két goblinnal végeztem. Gyakorlatilag ugyan mégcsak eggyel, de kettő a tőrösnek sincs sok hátra.
A nekem rohanó bunkós ellen pedig azt a ronda trükköt terveztem bevetni, melynek lényege, hogy az utolsó pillanatban kilépek az útjából és hátbatámadom.