Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Deryk Aens
Faj:Félisten Ember
Frakció: Fővárosi Királyi Palota
Kaszt: Mágus
Nem: Férfi
Kor: 20
Kinézet: Fekete hajú, barna szemű, 180 centi magas, vézna fiatalember. Arcának nagy részét élarc fedi, ruhája szürke, köpenyével együtt. Külsőleg semmi különös igazából, egy átlagos kóbor varázslónak néz ki.
Jellem: Ha ezt részleteznem kéne, beleőszülnék. Jellemének meghatározó központja a többszörös személyiségzavar, aminek hatására valódi személyisége szinte nincs is. Inkább felsorolom az énjeit: Ravo az alattvaló, Fae az anyuka, Gork a démoni tudás, Zarbov a mohó, Filian az öregúr, Teryr akit tilos említeni, Deryk a félisten. [A lista kiegészül, ahogyan új személyiségekre lesz szüksége Deryknek és megalkotja őket.]
(A formázás szándékos, a karakter jelleméből fakadóan pedig lesznek furcsaságok a történetben.)
Előtörténet:
- Nem fogadtak be az egyházba. Miért nem? Kérdezte Ravo. Hiszen Ravo tudta, hogy személyemnek vallással és követőkkel kell rendelkeznie. Igaz, Ravo? Igaz? Úgy igaz, úgy igaz, mester. Mindenki csak fél tőlem, mert félelmetesen nézek ki. Dehogy, dehogy is mester. Rajtam van ez a szörnyűséges álarc, ez az átkozott köpeny és mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a gork! - Deryk levegő után kapkodott, majd hirtelen térdre vágta magát és az ég felé nézett fejét erősen szorítva mind a tíz ujjával. Félhold volt, azonban ezt nem vette észre, mivel valami szörnyűségeset tett. - A GORK?! No, de hát mester! Maga nem mondhat ILYET! A GORK! A GORK! A GORK! - Ujjaival egyre erősebben kezdte szorítani fejét, már már beleremegett minden egyes összegyűjtött ereje, amit a haldokló izomfoszlányai ki tudtak engedni magukból. A helyzet a tetőpontot súrolta, amikor Deryk levette mindkét kezét fejéről és felkelt lassan, miközben az ujjainak nyoma lassan eltűnni látszott. - A földi kényszerek átvették a hatalmat, Fae. Hihetetlen, ifjú, magának nem illik így viselkednie. Fogja be a pofáját, Fae, senki sem beszélhet így a mesterhez! Csupán megmasszírozta transzcendentális elméjét. Szép szókincs, Ravo, szép szókincs. Mondtam határozottan, majd elindultam. (Magyarázat: Zarbov elindult az ételért.) - Fejezte be a mondanivalóját Deryk, de nem indult el. Csupán állt a halk éjszakában, szavait a nagy ürességbe mondva. A közelében azonban senki sem volt, csak a csendes, elhagyatott egyházi templom. Az épület nem örvendett nagy népszerűségnek, az utóbbi egy évben csupán egy látogatója volt. Deryk, a mai nap, aki az egyház vezetőjével szeretett volna tárgyalni. Szerinte a tárgyalás megtörtént. A kimenetele azonban nem volt megnyugtató, Deryk nevében nem alapítottak egyházat, pedig a fiú meg volt győződve arról, hogy isteni vér csörgedezik ereiben. Végül is eddig minden méltó lélek, akit megkörnyékezett csak megerősítette ebben. Nem csoda tehát, hogy követői folyton vele tartottak.
Deryk boldog volt. Maga módján boldog, volt célja az életben. Nem csak kóborolt mindenfelé. Néha tett kitérőket, sőt, elég gyakran. Az is részletkérdés, hogy többször elfelejtette majd újra megtalálta célját. - És akkor Zarbov megtalálta a világ legnagyobb pulykáját és nekikezdett az elfogyasztásának. Az önző... Ki ne mondja, mester. Hihetetlen, ifjú, magának nem illik így viselkednie. Igaz, igaz, a g betűs szó tilos. Csak megidézi tudjuk kit. Ó igen, tudjuk kit nem szabad megidézni, még említeni is tilos, de tudjuk hát, hogy tudjuk ki nem egyezik a g betűs szóval... - Vitatkozott magában az életképtelennek hihető személy. Azonban egy dolgot mindig alulbecsülnek benne, az elméjét. Azt hiszik, hogy teljesen elborult, elnyelte a káosz, de Deryk átlátta az elméjét. Tisztán látta benne minden követőjét, minden gondolatát. Csupán nem törődött a felületes dolgokkal. Legalább is amiket azoknak gondolt. Deryk sosem tudott viselkedni, mert nem látta kiskorában hogyan kell. Tizenhat éven keresztül azt hitte, hogy négyen élnek a világon. Deryk egy zseni volt, ami csapásként érte.
Már maga sem emlékszik hogyan, de nagyon hamar megértette a mágia működését. Még a házából ki sem léphetett, de már akadémiai szinten volt. Deryk apja szegény ember volt, így a családnak sem jutott túl sok betevő. Az apuka tehát úgy döntött, hogy próbálja hasznosítani egyetlen fiának, kit már így is nehéz volt eltartania, tehetségét. A fővárosi királyi palotában meg is ígérték neki, hogy eltartják családját, amennyiben engedi, hogy Derykből mágust kovácsoljanak. Egy nagy projektbe vágta a fejszéjét a Királyi Máguskör. A fiút az éj leple alatt, titokban becsempészte az apja az épületbe, ahol egy idősebb mágus átvette őt, majd apjának jelenlétével kikérdezte és tesztelgette a fiút. A máguskör nem akarta, hogy az információ kikerüljön, miszerint egy csatlakozáshoz elvárt kornál jóval fiatalabb kölyköt pénzért megvásároltak, hogy mágust faragjanak belőle. Az egész csak botrányt keltett volna, főleg, hogy nem tudták, hogy a kisgyermek is ezt szerette volna. Szótlan volt, csak a különböző mágiák logikáját tudta levezetni, azokat is nagyrészt mutogatva. Nem ismerte a szakszavakat, de megértett mindent. A tranzakció tehát megtörtént és a fiút befogadták.
Tizenegy év. Ennyi időn keresztül volt egyedül, egy kis szobában, egyetlen ember és rengeteg könyv által látogatva. Nem beszéltek sokat az idős mágussal, csupán néha feleltette, mintha hétköznapi tanfolyamon lett volna. A gyermek, később ifjú pedig unatkozott egyedül, így kénytelen volt olvasni az unalmas könyveket. Nem tudott jól olvasni. Lassú volt a folyamat, de mindent mindig azonnal megértett. A szakszavakat néha nem, de azokról mindig megkérdezte a szakállas urat. Az évek során azonban két dolog kitudódott. Az egyik, hogy a gyermek olyan mágiákat is megértett, amiket képtelen volt használni. Sötét, démoni, nekromanta... rossz dolgokat. Így szortírozni kellett, hogy milyen könyveket kaphatott, hiszen nem akarták, hogy tragédia legyen az esetből. És, hogy miért merült fel a tragédia lehetősége? A második kitudódott dolog miatt. Ami nem volt olyannyira kellemes. Tudni illik, ha az ember tizenhat évet úgy tölt el, hogy abból 5 évet látja csak a szüleit, akikről később megfeledkezik, majd 11 éven keresztül csak egy öregembert, aki folyamatosan dicséri, hogy mennyire briliáns az nem éppen egészséges az elmére nézve. A fiúnak hiszen nem mondták, hogy nem csak négyen élnek a világon. Mondjuk ő tudta. Hiszen a fejében már sokan éltek. Ő volt a világon a legokosabb személy, ezt a követői is megmondták, sőt, erősen fontolgatta, hogy vajon egy isten-e. Követőivel tanult. Mindenki tudott egy-egy aspektust a leckéből és feleléskor elég volt csak kérdeznie tőle. Számára ez teljesen normális volt és az öreg sem szólt érte. Gondolta, hogy a zsenialitás velejárója. Ahogy egyre durvább lett a helyzet, sajnos kénytelen volt elmesélni az egészet a máguskörnek.
A fiú egy új világot látott. Több embert, fényes dolgokat, nem könyv tárgyakat. Az öreget nem látta többet. Helyette fiatalabb embereket látott csak, akik ugyanúgy kérdezgették. Vagyis próbálták, de inkább a fiú lelte fel a hiányosságaikat a tudásukban. Szótlanok voltak miután végzett. Előléptették, bár Deryk azt sem tudta ez mit jelentett és egy botot, egy varázskönyvet és ruhát adtak rá. Hivatalosan is valaminek a tagja lett, de igazából nem értett semmit az egészből. Megmutatták neki, hogy miképpen konvertálja elméleti tudását gyakorlati kimenetellé, majd egy álarcot adtak neki és azt mondták viselnie kell. Deryk egyetértett valamiért. Különös volt számára, hogy nem viselt azonos ruhát, mint a többiek meg, hogy furán néztek rá, mikor beszélgetett követőivel. Nem tetszett neki, így négy év múlva, egy misszió közben lelépett. A máguskör nem kereste, mivel egyre nagyobb botrány volt. Elég könnyedén szabad lett.
- Na álljon meg a menet. Most hol is vagyok? - Nézett körbe, majd hamarosan jött a válasz egyik kollégájától.
Faj:
Frakció: Fővárosi Királyi Palota
Kaszt: Mágus
Nem: Férfi
Kor: 20
Kinézet: Fekete hajú, barna szemű, 180 centi magas, vézna fiatalember. Arcának nagy részét élarc fedi, ruhája szürke, köpenyével együtt. Külsőleg semmi különös igazából, egy átlagos kóbor varázslónak néz ki.
Jellem: Ha ezt részleteznem kéne, beleőszülnék. Jellemének meghatározó központja a többszörös személyiségzavar, aminek hatására valódi személyisége szinte nincs is. Inkább felsorolom az énjeit: Ravo az alattvaló, Fae az anyuka, Gork a démoni tudás, Zarbov a mohó, Filian az öregúr, Teryr akit tilos említeni, Deryk a félisten. [A lista kiegészül, ahogyan új személyiségekre lesz szüksége Deryknek és megalkotja őket.]
(A formázás szándékos, a karakter jelleméből fakadóan pedig lesznek furcsaságok a történetben.)
Előtörténet:
- Nem fogadtak be az egyházba. Miért nem? Kérdezte Ravo. Hiszen Ravo tudta, hogy személyemnek vallással és követőkkel kell rendelkeznie. Igaz, Ravo? Igaz? Úgy igaz, úgy igaz, mester. Mindenki csak fél tőlem, mert félelmetesen nézek ki. Dehogy, dehogy is mester. Rajtam van ez a szörnyűséges álarc, ez az átkozott köpeny és mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a gork! - Deryk levegő után kapkodott, majd hirtelen térdre vágta magát és az ég felé nézett fejét erősen szorítva mind a tíz ujjával. Félhold volt, azonban ezt nem vette észre, mivel valami szörnyűségeset tett. - A GORK?! No, de hát mester! Maga nem mondhat ILYET! A GORK! A GORK! A GORK! - Ujjaival egyre erősebben kezdte szorítani fejét, már már beleremegett minden egyes összegyűjtött ereje, amit a haldokló izomfoszlányai ki tudtak engedni magukból. A helyzet a tetőpontot súrolta, amikor Deryk levette mindkét kezét fejéről és felkelt lassan, miközben az ujjainak nyoma lassan eltűnni látszott. - A földi kényszerek átvették a hatalmat, Fae. Hihetetlen, ifjú, magának nem illik így viselkednie. Fogja be a pofáját, Fae, senki sem beszélhet így a mesterhez! Csupán megmasszírozta transzcendentális elméjét. Szép szókincs, Ravo, szép szókincs. Mondtam határozottan, majd elindultam. (Magyarázat: Zarbov elindult az ételért.) - Fejezte be a mondanivalóját Deryk, de nem indult el. Csupán állt a halk éjszakában, szavait a nagy ürességbe mondva. A közelében azonban senki sem volt, csak a csendes, elhagyatott egyházi templom. Az épület nem örvendett nagy népszerűségnek, az utóbbi egy évben csupán egy látogatója volt. Deryk, a mai nap, aki az egyház vezetőjével szeretett volna tárgyalni. Szerinte a tárgyalás megtörtént. A kimenetele azonban nem volt megnyugtató, Deryk nevében nem alapítottak egyházat, pedig a fiú meg volt győződve arról, hogy isteni vér csörgedezik ereiben. Végül is eddig minden méltó lélek, akit megkörnyékezett csak megerősítette ebben. Nem csoda tehát, hogy követői folyton vele tartottak.
Deryk boldog volt. Maga módján boldog, volt célja az életben. Nem csak kóborolt mindenfelé. Néha tett kitérőket, sőt, elég gyakran. Az is részletkérdés, hogy többször elfelejtette majd újra megtalálta célját. - És akkor Zarbov megtalálta a világ legnagyobb pulykáját és nekikezdett az elfogyasztásának. Az önző... Ki ne mondja, mester. Hihetetlen, ifjú, magának nem illik így viselkednie. Igaz, igaz, a g betűs szó tilos. Csak megidézi tudjuk kit. Ó igen, tudjuk kit nem szabad megidézni, még említeni is tilos, de tudjuk hát, hogy tudjuk ki nem egyezik a g betűs szóval... - Vitatkozott magában az életképtelennek hihető személy. Azonban egy dolgot mindig alulbecsülnek benne, az elméjét. Azt hiszik, hogy teljesen elborult, elnyelte a káosz, de Deryk átlátta az elméjét. Tisztán látta benne minden követőjét, minden gondolatát. Csupán nem törődött a felületes dolgokkal. Legalább is amiket azoknak gondolt. Deryk sosem tudott viselkedni, mert nem látta kiskorában hogyan kell. Tizenhat éven keresztül azt hitte, hogy négyen élnek a világon. Deryk egy zseni volt, ami csapásként érte.
Már maga sem emlékszik hogyan, de nagyon hamar megértette a mágia működését. Még a házából ki sem léphetett, de már akadémiai szinten volt. Deryk apja szegény ember volt, így a családnak sem jutott túl sok betevő. Az apuka tehát úgy döntött, hogy próbálja hasznosítani egyetlen fiának, kit már így is nehéz volt eltartania, tehetségét. A fővárosi királyi palotában meg is ígérték neki, hogy eltartják családját, amennyiben engedi, hogy Derykből mágust kovácsoljanak. Egy nagy projektbe vágta a fejszéjét a Királyi Máguskör. A fiút az éj leple alatt, titokban becsempészte az apja az épületbe, ahol egy idősebb mágus átvette őt, majd apjának jelenlétével kikérdezte és tesztelgette a fiút. A máguskör nem akarta, hogy az információ kikerüljön, miszerint egy csatlakozáshoz elvárt kornál jóval fiatalabb kölyköt pénzért megvásároltak, hogy mágust faragjanak belőle. Az egész csak botrányt keltett volna, főleg, hogy nem tudták, hogy a kisgyermek is ezt szerette volna. Szótlan volt, csak a különböző mágiák logikáját tudta levezetni, azokat is nagyrészt mutogatva. Nem ismerte a szakszavakat, de megértett mindent. A tranzakció tehát megtörtént és a fiút befogadták.
Tizenegy év. Ennyi időn keresztül volt egyedül, egy kis szobában, egyetlen ember és rengeteg könyv által látogatva. Nem beszéltek sokat az idős mágussal, csupán néha feleltette, mintha hétköznapi tanfolyamon lett volna. A gyermek, később ifjú pedig unatkozott egyedül, így kénytelen volt olvasni az unalmas könyveket. Nem tudott jól olvasni. Lassú volt a folyamat, de mindent mindig azonnal megértett. A szakszavakat néha nem, de azokról mindig megkérdezte a szakállas urat. Az évek során azonban két dolog kitudódott. Az egyik, hogy a gyermek olyan mágiákat is megértett, amiket képtelen volt használni. Sötét, démoni, nekromanta... rossz dolgokat. Így szortírozni kellett, hogy milyen könyveket kaphatott, hiszen nem akarták, hogy tragédia legyen az esetből. És, hogy miért merült fel a tragédia lehetősége? A második kitudódott dolog miatt. Ami nem volt olyannyira kellemes. Tudni illik, ha az ember tizenhat évet úgy tölt el, hogy abból 5 évet látja csak a szüleit, akikről később megfeledkezik, majd 11 éven keresztül csak egy öregembert, aki folyamatosan dicséri, hogy mennyire briliáns az nem éppen egészséges az elmére nézve. A fiúnak hiszen nem mondták, hogy nem csak négyen élnek a világon. Mondjuk ő tudta. Hiszen a fejében már sokan éltek. Ő volt a világon a legokosabb személy, ezt a követői is megmondták, sőt, erősen fontolgatta, hogy vajon egy isten-e. Követőivel tanult. Mindenki tudott egy-egy aspektust a leckéből és feleléskor elég volt csak kérdeznie tőle. Számára ez teljesen normális volt és az öreg sem szólt érte. Gondolta, hogy a zsenialitás velejárója. Ahogy egyre durvább lett a helyzet, sajnos kénytelen volt elmesélni az egészet a máguskörnek.
A fiú egy új világot látott. Több embert, fényes dolgokat, nem könyv tárgyakat. Az öreget nem látta többet. Helyette fiatalabb embereket látott csak, akik ugyanúgy kérdezgették. Vagyis próbálták, de inkább a fiú lelte fel a hiányosságaikat a tudásukban. Szótlanok voltak miután végzett. Előléptették, bár Deryk azt sem tudta ez mit jelentett és egy botot, egy varázskönyvet és ruhát adtak rá. Hivatalosan is valaminek a tagja lett, de igazából nem értett semmit az egészből. Megmutatták neki, hogy miképpen konvertálja elméleti tudását gyakorlati kimenetellé, majd egy álarcot adtak neki és azt mondták viselnie kell. Deryk egyetértett valamiért. Különös volt számára, hogy nem viselt azonos ruhát, mint a többiek meg, hogy furán néztek rá, mikor beszélgetett követőivel. Nem tetszett neki, így négy év múlva, egy misszió közben lelépett. A máguskör nem kereste, mivel egyre nagyobb botrány volt. Elég könnyedén szabad lett.
- Na álljon meg a menet. Most hol is vagyok? - Nézett körbe, majd hamarosan jött a válasz egyik kollégájától.
.
