Aner ben Gavriel

Jelszó: aeeaienbngvrlfeénflm

Név: Aner ben Gavriel

Faj: Nefilim

Frakció: Hellenburgi Királyi Szövetség

Kaszt: Okkultista

Nem: Férfi

Kor: 19 (született: AM 5583, VISZ 803)

Aner testalkata nyurga, magasságban könnyen eltörpül mellette szinte mindenki. Haja és szeme sötétbarna, akár bármely átlagos félangyalé. Tekintete meglehetősen ártatlan, bár arca csontos. Torkának jobb oldalán egy rövid beforrott heg éktelenkedik.

Jellemzően fekete egyházi ruhájában jár, melyet protestánskék palástja díszít, ezüstös kulcsmintájú csatjával. Bár a ruha személyre szabottan készült, a szabó nem volt túl járatos annak kitalálásban, hogy mit kezdjen az angyalszárnyakkal Aner hátán: így egyszerű lyukakat hagyott nekik hátul. Sajnos ezek így is túl kicsit voltak ahhoz, hogy fel tudja venni, ezért sietségében magának igazított egy ollóval a ruhadarabon. Ennek eredményeként csúnya vágások láthatók a szöveten, és még így is kisebb kínszenvedés fel- és levetkőznie, de az átlagosméretű sárgás szárnyai eme tökéletlenséget nyugvó állapotukban bőven eltakarják.

Gyakorta figyelhető még meg nála egy lúdtoll és egy nagy, sötét kötésű, kék gerincű könyv, melynek fedelén egy Esroniel-csillag látható.

Nagyon szereti a szórakozást, és mindennemű viccekben boldogan vesz részt. Az alkoholt sem veti meg, de arra már korán rájött, hogy hobbiját meglehetősen veszélyes ivással megbolondítania. Egy légynek se tudna ártani, kivéve, ha az a légy az Urat megszégyenítő áruló angyalok perverzióit követi. Jámborsága látszik is rajta, és ártatlan arcát gyakran alkalmazza fenyítések alóli kibúvásra – hol több, hol kevesebb sikerrel. Mondjuk az tény, hogy nehéz rá haragudni.

Kiemelkedően jó hallgatóság.

Aner a Hoashe-törzsbe született bele. Felmenői közrendűek és testvérei nem voltak. Anyjáról már kezdték azt gondolni, hogy meddő – ő is csak szülei sokadik próbálkozására jött a világra. Apja Gavriel ben Yonatan volt, kovács, anyja pedig Rachel bat Barnehma, szabó.

Átlagnál sokkal többet betegeskedett gyermekként, félő is volt, hogy nem éli meg a felnőttkort. Nagyon féltették ezért aztán a szülei, keveset találkozott más korabeliekkel. A táborukban úgy is volt ismert, mint a mindig köhögő gyerek. És bár szinte minden elképzelhető betegségen hosszasan átesett, végül nem lett komolyabb baja, mindent maradandó probléma nélkül kihevert, ám szüleinek mérhetetlenül sok stresszt okozott.

Gyorsabban nőtt, mint az átlagos nefilim, így kortársainál sokkal magasabb volt mindig is. Emiatt és mivel nem nagyon engedték, hogy más gyerekekkel találkozzon, bőven piszkálták is, mint az egyedüli nyurga gyermeket. Ugyan semmi súlyos következménye ennek nem lett, de meglehetősen magányos lehetett volna – valamennyire az is volt, sokáig nem voltak barátai. Szerető szüleinek hála, hogy Aner mégis inkább boldogan emlékszik vissza ezen időkre.

Gyerekkorát viszont egy 8 éves korában megesett esemény keserítette meg a leginkább. A pusztában egy éjjelen legendásan hatalmas vihar tombolt, aminek szele felszaggatta a sátrakat. Így történt, hogy Aner, aki pánikjában a szüleit kereste, valahogy egyedül találta magát. Egy sátrat felrántott a szél, és mivel az egyik ékje rosszul volt a földbe kalapálva, az az éles ék a levegőbe repült, és a szélben vadul pörögve Aner torkában találta magát. Szerencséjére – vagy balszerencséjére – nem került életveszélybe, bár sokáig tátongott egy csúnya lyuk a nyakán, amit bekötözéssel fedett el. Eme balesetnek volt szomorú mellékhatása az is, hogy hangszálai súlyosan megsérültek, és így többet beszédre nem volt képes.

Így, hogy kortársaival nem is igazán volt lehetősége megbékülni – sőt, némasága még könnyebbé tette, hogy piszkálják –, új kedvelt elfoglaltságra talált. Aktívan kereste a magaslatokat a pusztában, és így elég jó mászó képességre tett szert. Sziklákra és fákra – vagy néha kevésbé izgalmasan dombokra – ment fel, hogy onnét ugorhasson le, és szárnyait kitárva repüljön valamennyit.

Apja tanította mesterségére, abban reménykedve, hogy egy nap majd ő is kovács lesz. Anernek ezzel kapcsolatban nem voltak ellenvetései, sokáig nem voltak nagy álmai, és nem bánta volna, ha apjának mesterségét viszi tovább. Ennek ellenére sokat felejtett később az apai tanításokból, mivel egy régóta várt baljós prófécia erősen megváltoztatta a félangyal törzsek mindennapi életét.

Mikor megjelent a Vörös Csillag az égen, akkor 13 éves volt. Apja Gedeon ben Hoashe főbírával együtt Veroniára ment, de ő anyjával hátra maradt. Ám mikor kiderült, hogy Veronia mégsem olyan Istentelen hely, mint azt elsőre várták, akkor követték a számukra új világba a törzs többi tagját. Sokáig az Eispitz lábánál található épülő városban éltek, és segítették annak fejlődését. Ennek keretében nagyon sok délivel találkoztak, és hallottak felőle, hogy több nefilim is Hellenburgba költözött. Emiatt hát ők is elutaztak a Királyi Szövetség fővárosába, ahol az Egyház szívesen fogadta őket, így sokáig laktak a Parókián. Ennek következtében került nagy protestáns befolyás alá ez ekkor még alig serdülő Aner.

A kíváncsi fiú nefilim létére itt sok figyelmet kapott, amit nagyon élvezett – habár a legtöbb ember, aki ismerte, inkább nevezte volna őt jó hallgatóságnak. Az Egyház szárnyai alatt a német megtanulása, valamint írás- és olvasástudás megszerzése mellett egyéb teológiai ismereteket is volt lehetősége szereznie. Mindig eljárt istentiszteletre a szüleivel a Nagytemplomba, mely teljesen lenyűgöző volt számára. Már az épület maga is tekintélyt parancsoló és elbűvölő, de az első ott tartott istentisztelet, amit látott, tette igazán felejthetetlenné számára.

Mivel egyre nőtt a hellenburgi félangyalok száma és egy kisebb városrészt is már belaktak, kiköltöztek a Parókiából, és oda költöztek. Sokáig itt éltek, de Aner sosem határolódott el a Nagytemplomtól.

15 éves korában esett meg a Harag Napja, mikor hatalmas csapás érte az egész világot, így Hellenburgot is. Eme időszakot okkultisták védelme mellett vészelte át, akik vízmágiájukkal sokat segítettek a tüzek oltásában. Ugyan Abaddón veresége után szülei vissza akartak térni az eispitzi táborukba, de Aner a protestáns lelkészekkel kívánt maradni és visszaköltözni a Parókiába. Mivel szüleinek bőven volt lehetőségük meggyőződni arról, hogy gyermekük jó kezekben maradna, így ők többször elutaztak hosszabb időre az Eispitz lábához, de mégis több időt töltöttek Hellenburgban. Ahogy az évek teltek, egyre többet maradtak távol az Eispitznél, valójában már inkább ott laktak, de így is sokat jöttek Anerhez látogatóba.

A fiatal Aner így került lelkészi képzésbe a híres Teológiai Akadémián. A Nagytemplomban hamar meg is keresztelték, amire már régóta nagyon vágyott. Aner szorgalmas lelkésztanoncnak bizonyult, de egyértelmű okokból némasága megnehezítette munkájának végzését. Végül meglehetősen logikusnak bizonyult mindenki számára, hogy okkultistának kell állnia, tehát senki sem lepődött meg, mikor ki is választották erre a pozícióra. Ez vegyes érzelmeket váltott ki környezetéből. Az emberek felnéztek rá, mint valakire, akiben angyalvér folyik, de az okkultisták ismeretlensége miatt ebbe valamennyi barátságtalanság is vegyült. A nefilimek pedig helyeselték a bukott angyalok és kultistáik elleni kíméletlen fellépést, de Aner kulturálisan elhatárolódott gyökereitől. Inkább ünnepelte a karácsonyt, mint az Első Ítéletet, amit azért kevésbé helyeseltek már fajtársai. Bár ő nem így látta a helyzetet, mindig is együttérzéssel tekintett a szobájának polcán elhelyezkedő héber nyelvű kötött bibliára – aminek elkészülését a déli királyság és a nefilim törzsek együttműködése tett lehetővé.

Sokat időzött a Nagykönyvtárban már azelőtt is, hogy okkultistatanonc lett volna. Mikor kiválasztásával hozzáférést nyert a könyvtár kevésbé ismert részeibe is, akkor még gyakrabban tűnt el a könyvek között – annak ellenére, hogy ezt sokan lehetetlennek tartották. Itt ismerkedett meg egy von Wissend néven csúfolt tudásdémonnal (ki annyira azonosult a gúnynevével, hogy sokan – Aner sem – tudta az igazi démonnyelvű nevét), akivel az évek során szoros barátságot kötött. Ennek sok oka volt, bár mindenki tudta, hogy főleg arról lehetett szó, hogy von Wissendnek be nem állt a szája, így Anerrel tökéletes „beszélgetéseket” volt képes folytatni éjjel-nappal.

Anert, ha személyesen nem is, de látásra biztosan sokan ismerik Hellenburg templomnegyedében. Ezt annak köszönheti, hogy még mindig kedvelt elfoglaltsága a siklás, melyet a Hellenburgi Nagytemplom tornyaiból, valamint a kastély tetőjéről leugrálás képében rendszeresen – és profin! – űz.

Mire 19 éves lett el is sikerült végeznie a képzését, és teljes jogú salamonitává szentelték. Átlagos napjaiban a Nagykönyvtár, a kastély tetején található okkultista főhadiszállás, valamint a Parókia között ingázik, ha épp nincs kiküldetésen.