Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Yenaldooshi
Faj: Csábdémon
Frakció: -
Kaszt: démon
Nem: Nő
Kor: 2
Külső: Nem nőtt túl magasra, és egészen vékonyka is, huszonhárom éves forma. Haja laza hullámokban éri fenekét, s fekete, akár az éjszaka, benne egyetlen hófehér tinccsel, mintha csak a Hold egy sugara lopta volna oda be magát. Az egyébként borostyánbarna szemeit mindig széles fekete vonallal húzza körül. Általában sötét ruhákban jár, a barnát, feketét és mélyzöldet kedveli leginkább, melyek kiemelik bőrének tejfehér tónusát. Ezek a darabok általában bőrből vagy igényes kelmékből készülnek, egyaránt csinosak, csábosak és praktikusak. A fűzőknek és a lábszárán magasra nyúló csizmáknak szinte képtelen ellenállni, akárcsak a díszes holmiknak, ékszereknek, vagy úgy nagy általánosságban bárminek, ami szép. Amitől nem tud és nem is akar megválni, az az övére függesztett kicsiny táska, amibe sok hasznos apróság belefér.
Jellem: Csak alkalmanként visszahúzódó, és főként azokkal szemben, akiket erősebbnek tart magánál. Egyébiránt nem túl félénk, nyitott a számára új dolgok és személyek felé. Nyelvét egészen felvágták, gyakran él csípős szófordulatokkal, megjegyzésekkel, hiába van tudatában, hogy ezt nem mindenki tűri könnyen. Emellett őszinte is, amennyire törtető jelleme megengedi. Igyekszik minél előbbre és többre jutni, mind a képességei fejlesztésében, a meglévő tudása kamatoztatásában, mind az "életben" magában is. Ahhoz, hogy a maga számára kijelölt célt elérje, hajlandó minden követ megmozgatni. Nem riad vissza attól sem, hogy hazudjon, csaljon, lopjon vagy öljön, ha az érdekei úgy kívánják meg. Akaratos, határozott és makacs, szépsége mellé éles ész is párosul még. Emberi érzelmeknek, mint például a szeretet, kissé híján van, de ez nem igazán zavarja, felfogása szerint az ilyesmi, illetve a kötődés maga, úgyis csak hátráltatná.
Előtörténet:
Emberi létében túlságosan sok említésre méltó nem történt. Árva volt, ennek okát nem tudta, nem is firtatta kimondottan. Vagy csak nem akartak vele foglalkozni az anyjáék, vagy nem volt a nevelésére pénzük... Mindegy is, hiszen a végeredmény ugyanaz. Az árvaházak, meg az utca nevelte fel, többnyire. Időnként persze akadtak jótevői, akik megszánták a csontos, koszos és kócos gyermeket, akit benne láttak, s befogadták, magukhoz vették rövidebb-hosszabb időkre. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, három hónap volt a leghosszabb, amit egy családnál töltött. Mert... igazság szerint sosem volt az a fajta kölyök, akit bármilyen szülő szívesen tudna magáénak.
Igen, gondolatai közt felmerült az is annak idején párszor, hogy talán valami jövendőmondó intése miatt dobták ki a valódi szülei is... Nos, megeshet.
Mert mitagadás, igazi bajkeverő volt és rendkívül szófogadatlan. Lopott, ha úgy tartotta kedve. Verekedett, vagy csak összeszólalkozott másokkal. Vagy megoldotta, hogy két másik essen egymásnak. Néhány igen féltett tárgyat is sikerült összetörnie itt-ott, játék közben. De mentségére szóljék, szeretett mindent maga megtapasztalni, például azt is, hogy a macska akkor is talpra esik-e, ha a folyó felé zuhan. Ezt tudjuk, hogy nagyon buta feltevés volt, de akkor még, öt évesen... Nos, igen. Akkoriban még elég ostobácska volt, de később rengeteget tanult. Nagyon szeretett olvasni, főként az ingyen szerzett könyveket, vagy titkos jegyzeteket.
És hát... Lassacskán azzá vált, aki most is - de javarészt csak külsőleg. Szép és csinos. Ezzel új utak nyíltak meg előtte, szép lassan elmaradtak a verekedések, s felváltották őket a kacérságok, meg a csinos öltözködés, amin más legeltetheti a szemét... És hasonló dolgok is, persze. Mert ha így hozta a sors, vagy nevezzük bárminek, miért is ne akart volna élni a rá ruházott lehetőségekkel? Bolondság lett volna -így gondolta-, méghozzá óriási! Nem hiszem én sem, hogy bűnt követett volna el, vagy követ el egészen a mai napig. Legalább annyira nem, mint aki az erejével szerzi a pénzét, a rangját, vagy bármit, amit akar. Egy erdőkerülőt sem rovunk meg azért, hogy naphosszat a fejszét emelgeti azért, hogy legyen estére étel a családi asztalon. Ő erre az eszét használja, a szavait, és a testét.
Vagyonos volt, mert nem félt másokat kiforgatni a javaikból. Ha kifogyóban volt a pénze, nem kellett több, csupán egy-egy átdorbézolt éjszaka, patakokban folyó bor és sör, egy-két pásztoróra, aztán reggelre már csak hűlt helyét találták. Csakis a pénzes erszényekkel, ékszerekkel, szép ruhákkal vagy épp drágának tűnő fegyverekkel együtt, természetesen. Vagy ha kicsit több nyugalomra vágyott, eltartatta magát valami gazdaggal, míg el nem fogyott a vagyona, vagy rá nem unt. Egy-kettő meg mérget kapott, vagy épp acélt - ahogy éppen a kedve tartotta. Elég szeszélyes tudott lenni, de szerette. Mindig volt valami változatosság, valami jó móka - mert így van, viccesnek tartotta, ahogy például versenyre kelnek érte. Ahogy a lábai előtt hevernek, megalázkodnak és mindenfélével elhalmozzák, csak hogy még tovább csünghessenek a szavain.
De, ahova el kell jussak a történettel...
Egyik alkalommal nagyon rosszul járt. Épp két esztendeje. Ugyanilyen kellemes volt már az idő, szinte öröm volt hajnalban kelni, s nem csak azért, mert tudta, hogy ezúttal is jó súlya lesz a talléroknak, amikhez hozzájuthat. A madarak már fürdőztek a felkelő Nap első sugaraiban, a virágok bontogatták illatos szirmaikat, változatos színekbe bújtatva a falut és környékét. Sajnos a szóbanforgó úr is korán ébredt. Gondolom, kevés volt neki az éjjel elfogyasztott bor ahhoz, hogy sokáig hortyogjon. Ahhoz viszont -mint Yenaldooshi megtapasztalhatta-, elég volt a lőre mennyisége, hogy marconaként keljen. Ahogy meglátta, hogy a holmija közt kutat a lány, dühbe gurult és villant is a tőr, a szépség meg érezhette a nyilalló fájdalmat, ahogy az épp végigszánt a torkán.
Várandós volt. Nagy veszteség ez is, bár az ő esetében talán mégsem bánni való. Egyrészt nem is tudta már, ki lehetett a gyermek atyja. Másrészt csak púp lett volna a hátán. Vagy, ha a gyermek szempontjából nézzük, hogyan nőtt volna fel egy ilyen anya mellett, mint Yena? Ha megmaradt volna, ugyanolyan utcagyerek lett volna, mint amilyen az anyja. Csak egy a sok közül...
"Ki vagyok én? Mi vagyok én?
Nem tudom, hogyan történt, mennyi ideig tartott, vagy hogy egyáltalán miért esett meg így, de valami nagyon fura történt velem. Ez a lehető legenyhébb megfogalmazás.
Az elején nagyon nem értettem. Azt sem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam, hogy miért vagyok. Hogy miért nem vagyok olyan, mint mások.
Nagyon bizonytalan voltam. Épp mint egy felnőtt testbe szorult okos csecsemő. Egy olyan, aki sok mindent tud, de mégis igen keveset. Bukdácsoltam csak az életben, mint egy emlékeit vesztett valaki. Mintha csak nagyon beütöttem volna a fejem. Nem tudtam, honnan jöttem, merre tartok, van-e családom, kiket ismerek vagy gyűlölök éppen.
Tanulnom kellett, rengeteget és gyorsan. Főként azt, hogyan vigyázhatok magamra, kitől kell tartanom, hogyan szerezhetek pénzt... A legelején kellett kezdenem az egészet.
Mostanra persze azt is megtapasztalhattam már néhány alkalommal, hogy hiába élek, valahogy mégsem. És hiába vagyok ember, valahogy szintén mégsem. Fura ez, a mai napig sem tudom, minek nevezzem magam. Nem tudom pontosan, hány hozzám hasonló van. Ahogy még a képességeimnek sem vagyok tudatában - pedig lehet, hogy akad köztük valami eget rengető is, amivel meggyorsíthatnám a cél eléréséig tartó folyamatokat. Csak azt tudom, hogy rengeteg bennem az indulat mostanában. Egyre erősebbek a vágyak, de tombolóbb a harag is.
Két év nem sok idő. Épp annyira volt elég, hogy kiheverjem a történteket -úgy értem, a nemtudás súlyos és zavaró állapotát- és túljussak rajtuk. Sokáig kínzott rémálomként, hogy újra és újra elfelejtek mindent és kezdhetem elölről megint és megint és megint...
Ma már vagyok annyira önmagam, hogy magamban bízva ott folytassam, ahol talán tartanom kellene - legalábbis, ami a pénzszerzést és előrébb jutást illeti. Elkezdtem szépen újjáépíteni önmagam és a lehetőségeimet. A túl ismeretlennel szemben kicsit óvatos vagyok, bár nem is tudom, hogy szükséges-e. Hogy okozhatja-e bármi a vesztem. Elvégre megvan a magamhoz való eszem, mellé még csinos is vagyok és szép.
Két év nem sok idő. Keveset tanultam meg abból, milyen hatással is vagyok az engem körülvevő világra, vagy épp az énrám. Egyelőre örülök, ha tudom fedezni, fedeztetni az igényeimet. Rengeteg meglepetés ért eddig, ahogy még legalább százszor ennyi fog, ebben biztos vagyok. De ha már így alakult, sültbolond lennék, ha nem élnék a kínálkozó lehetőségekkel.
Ki tudja? Talán végül két dekád, vagy akár nyolcvan év múlva szenderülök csak jobb létre, birtokosként, vagy királynőként. Talán egyszerre tíz férjem lesz majd, gazdagabbnál gazdagabbak. Vagy nagy hajóim, vendéglőm... Száz szolgám...
Ezt majd eldönti az idő, nemde? Addig meg csak játszadozom a gondolatokkal."
Faj: Csábdémon
Frakció: -
Kaszt: démon
Nem: Nő
Kor: 2
Külső: Nem nőtt túl magasra, és egészen vékonyka is, huszonhárom éves forma. Haja laza hullámokban éri fenekét, s fekete, akár az éjszaka, benne egyetlen hófehér tinccsel, mintha csak a Hold egy sugara lopta volna oda be magát. Az egyébként borostyánbarna szemeit mindig széles fekete vonallal húzza körül. Általában sötét ruhákban jár, a barnát, feketét és mélyzöldet kedveli leginkább, melyek kiemelik bőrének tejfehér tónusát. Ezek a darabok általában bőrből vagy igényes kelmékből készülnek, egyaránt csinosak, csábosak és praktikusak. A fűzőknek és a lábszárán magasra nyúló csizmáknak szinte képtelen ellenállni, akárcsak a díszes holmiknak, ékszereknek, vagy úgy nagy általánosságban bárminek, ami szép. Amitől nem tud és nem is akar megválni, az az övére függesztett kicsiny táska, amibe sok hasznos apróság belefér.
Jellem: Csak alkalmanként visszahúzódó, és főként azokkal szemben, akiket erősebbnek tart magánál. Egyébiránt nem túl félénk, nyitott a számára új dolgok és személyek felé. Nyelvét egészen felvágták, gyakran él csípős szófordulatokkal, megjegyzésekkel, hiába van tudatában, hogy ezt nem mindenki tűri könnyen. Emellett őszinte is, amennyire törtető jelleme megengedi. Igyekszik minél előbbre és többre jutni, mind a képességei fejlesztésében, a meglévő tudása kamatoztatásában, mind az "életben" magában is. Ahhoz, hogy a maga számára kijelölt célt elérje, hajlandó minden követ megmozgatni. Nem riad vissza attól sem, hogy hazudjon, csaljon, lopjon vagy öljön, ha az érdekei úgy kívánják meg. Akaratos, határozott és makacs, szépsége mellé éles ész is párosul még. Emberi érzelmeknek, mint például a szeretet, kissé híján van, de ez nem igazán zavarja, felfogása szerint az ilyesmi, illetve a kötődés maga, úgyis csak hátráltatná.
Előtörténet:
Emberi létében túlságosan sok említésre méltó nem történt. Árva volt, ennek okát nem tudta, nem is firtatta kimondottan. Vagy csak nem akartak vele foglalkozni az anyjáék, vagy nem volt a nevelésére pénzük... Mindegy is, hiszen a végeredmény ugyanaz. Az árvaházak, meg az utca nevelte fel, többnyire. Időnként persze akadtak jótevői, akik megszánták a csontos, koszos és kócos gyermeket, akit benne láttak, s befogadták, magukhoz vették rövidebb-hosszabb időkre. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, három hónap volt a leghosszabb, amit egy családnál töltött. Mert... igazság szerint sosem volt az a fajta kölyök, akit bármilyen szülő szívesen tudna magáénak.
Igen, gondolatai közt felmerült az is annak idején párszor, hogy talán valami jövendőmondó intése miatt dobták ki a valódi szülei is... Nos, megeshet.
Mert mitagadás, igazi bajkeverő volt és rendkívül szófogadatlan. Lopott, ha úgy tartotta kedve. Verekedett, vagy csak összeszólalkozott másokkal. Vagy megoldotta, hogy két másik essen egymásnak. Néhány igen féltett tárgyat is sikerült összetörnie itt-ott, játék közben. De mentségére szóljék, szeretett mindent maga megtapasztalni, például azt is, hogy a macska akkor is talpra esik-e, ha a folyó felé zuhan. Ezt tudjuk, hogy nagyon buta feltevés volt, de akkor még, öt évesen... Nos, igen. Akkoriban még elég ostobácska volt, de később rengeteget tanult. Nagyon szeretett olvasni, főként az ingyen szerzett könyveket, vagy titkos jegyzeteket.
És hát... Lassacskán azzá vált, aki most is - de javarészt csak külsőleg. Szép és csinos. Ezzel új utak nyíltak meg előtte, szép lassan elmaradtak a verekedések, s felváltották őket a kacérságok, meg a csinos öltözködés, amin más legeltetheti a szemét... És hasonló dolgok is, persze. Mert ha így hozta a sors, vagy nevezzük bárminek, miért is ne akart volna élni a rá ruházott lehetőségekkel? Bolondság lett volna -így gondolta-, méghozzá óriási! Nem hiszem én sem, hogy bűnt követett volna el, vagy követ el egészen a mai napig. Legalább annyira nem, mint aki az erejével szerzi a pénzét, a rangját, vagy bármit, amit akar. Egy erdőkerülőt sem rovunk meg azért, hogy naphosszat a fejszét emelgeti azért, hogy legyen estére étel a családi asztalon. Ő erre az eszét használja, a szavait, és a testét.
Vagyonos volt, mert nem félt másokat kiforgatni a javaikból. Ha kifogyóban volt a pénze, nem kellett több, csupán egy-egy átdorbézolt éjszaka, patakokban folyó bor és sör, egy-két pásztoróra, aztán reggelre már csak hűlt helyét találták. Csakis a pénzes erszényekkel, ékszerekkel, szép ruhákkal vagy épp drágának tűnő fegyverekkel együtt, természetesen. Vagy ha kicsit több nyugalomra vágyott, eltartatta magát valami gazdaggal, míg el nem fogyott a vagyona, vagy rá nem unt. Egy-kettő meg mérget kapott, vagy épp acélt - ahogy éppen a kedve tartotta. Elég szeszélyes tudott lenni, de szerette. Mindig volt valami változatosság, valami jó móka - mert így van, viccesnek tartotta, ahogy például versenyre kelnek érte. Ahogy a lábai előtt hevernek, megalázkodnak és mindenfélével elhalmozzák, csak hogy még tovább csünghessenek a szavain.
De, ahova el kell jussak a történettel...
Egyik alkalommal nagyon rosszul járt. Épp két esztendeje. Ugyanilyen kellemes volt már az idő, szinte öröm volt hajnalban kelni, s nem csak azért, mert tudta, hogy ezúttal is jó súlya lesz a talléroknak, amikhez hozzájuthat. A madarak már fürdőztek a felkelő Nap első sugaraiban, a virágok bontogatták illatos szirmaikat, változatos színekbe bújtatva a falut és környékét. Sajnos a szóbanforgó úr is korán ébredt. Gondolom, kevés volt neki az éjjel elfogyasztott bor ahhoz, hogy sokáig hortyogjon. Ahhoz viszont -mint Yenaldooshi megtapasztalhatta-, elég volt a lőre mennyisége, hogy marconaként keljen. Ahogy meglátta, hogy a holmija közt kutat a lány, dühbe gurult és villant is a tőr, a szépség meg érezhette a nyilalló fájdalmat, ahogy az épp végigszánt a torkán.
Várandós volt. Nagy veszteség ez is, bár az ő esetében talán mégsem bánni való. Egyrészt nem is tudta már, ki lehetett a gyermek atyja. Másrészt csak púp lett volna a hátán. Vagy, ha a gyermek szempontjából nézzük, hogyan nőtt volna fel egy ilyen anya mellett, mint Yena? Ha megmaradt volna, ugyanolyan utcagyerek lett volna, mint amilyen az anyja. Csak egy a sok közül...
"Ki vagyok én? Mi vagyok én?
Nem tudom, hogyan történt, mennyi ideig tartott, vagy hogy egyáltalán miért esett meg így, de valami nagyon fura történt velem. Ez a lehető legenyhébb megfogalmazás.
Az elején nagyon nem értettem. Azt sem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam, hogy miért vagyok. Hogy miért nem vagyok olyan, mint mások.
Nagyon bizonytalan voltam. Épp mint egy felnőtt testbe szorult okos csecsemő. Egy olyan, aki sok mindent tud, de mégis igen keveset. Bukdácsoltam csak az életben, mint egy emlékeit vesztett valaki. Mintha csak nagyon beütöttem volna a fejem. Nem tudtam, honnan jöttem, merre tartok, van-e családom, kiket ismerek vagy gyűlölök éppen.
Tanulnom kellett, rengeteget és gyorsan. Főként azt, hogyan vigyázhatok magamra, kitől kell tartanom, hogyan szerezhetek pénzt... A legelején kellett kezdenem az egészet.
Mostanra persze azt is megtapasztalhattam már néhány alkalommal, hogy hiába élek, valahogy mégsem. És hiába vagyok ember, valahogy szintén mégsem. Fura ez, a mai napig sem tudom, minek nevezzem magam. Nem tudom pontosan, hány hozzám hasonló van. Ahogy még a képességeimnek sem vagyok tudatában - pedig lehet, hogy akad köztük valami eget rengető is, amivel meggyorsíthatnám a cél eléréséig tartó folyamatokat. Csak azt tudom, hogy rengeteg bennem az indulat mostanában. Egyre erősebbek a vágyak, de tombolóbb a harag is.
Két év nem sok idő. Épp annyira volt elég, hogy kiheverjem a történteket -úgy értem, a nemtudás súlyos és zavaró állapotát- és túljussak rajtuk. Sokáig kínzott rémálomként, hogy újra és újra elfelejtek mindent és kezdhetem elölről megint és megint és megint...
Ma már vagyok annyira önmagam, hogy magamban bízva ott folytassam, ahol talán tartanom kellene - legalábbis, ami a pénzszerzést és előrébb jutást illeti. Elkezdtem szépen újjáépíteni önmagam és a lehetőségeimet. A túl ismeretlennel szemben kicsit óvatos vagyok, bár nem is tudom, hogy szükséges-e. Hogy okozhatja-e bármi a vesztem. Elvégre megvan a magamhoz való eszem, mellé még csinos is vagyok és szép.
Két év nem sok idő. Keveset tanultam meg abból, milyen hatással is vagyok az engem körülvevő világra, vagy épp az énrám. Egyelőre örülök, ha tudom fedezni, fedeztetni az igényeimet. Rengeteg meglepetés ért eddig, ahogy még legalább százszor ennyi fog, ebben biztos vagyok. De ha már így alakult, sültbolond lennék, ha nem élnék a kínálkozó lehetőségekkel.
Ki tudja? Talán végül két dekád, vagy akár nyolcvan év múlva szenderülök csak jobb létre, birtokosként, vagy királynőként. Talán egyszerre tíz férjem lesz majd, gazdagabbnál gazdagabbak. Vagy nagy hajóim, vendéglőm... Száz szolgám...
Ezt majd eldönti az idő, nemde? Addig meg csak játszadozom a gondolatokkal."
A hozzászólást Yenaldooshi összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 03, 2016 4:52 pm-kor.
Lényegében megkaptad már a dícséretet Skypon, de azért leírom mégegyszer, hogy kifejezetten jól sikerült, s nagyon kellemes olvasmány lett. 
