Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Faj: Démon
Frakció: -
Kaszt: Incubus / Csábdémon
Nem: Férfi
Kor: 28 emberként, 12 démonként
Kinézet: Sok nő csak úgy definiálta "a tökéletes férfi". Testfelépítése meglehetősen szálkásan izmos, magassága 185 centiméter. Kopott szőke haja és barna szeme van. Ha feldühödik démoni mivoltja miatt szeme élénksárgává válik. Arca legtöbbször borotvált és igényes. Ad az öltözködésre és a higiéniára, nagyon fontos számára, hogy egy ápolt férfi kinézetét adja.
Jellem: Konok és manipulatív. Saját céljai elérése érdekében képes bárkin könnyedén átgázolni. Ha az ellenkező nemről van szó, nem ismer határokat, mindenkit nagy szeretettel csalogat az ágyba. Az éppen aktuális vágyai kifürkészhetetlenek és gyakran jellemzi a spontaneitás. Mindezt átfogja a rendhagyó világnézete melynek alaptétele az, hogy mindenkinél jobb akar lenni, és mindent megakar magának kaparintani.
Már több helyen, különböző időpontokban s helyeken szegezték felém a kérdést: mégis mit akarok elérni az életstílusommal. Én erre legtöbbször csak megvontam a vállam és félmosollyal annyit mondtam: mindent.
Újjászületésem első éve nehézkesen, de annál csapongóbban telt. Nem volt egyértelmű célom, motivációim egyik pillanatról a másikra tűntek fel, majd el. Őrülten habzsoltam minden élvezetet, minden profán kis bűnt és eufórikus élményt, amely csak az utamba került. Démoni létemnek hála a testem és a tudatom nem ismerte az alapvető normákat, így nem szabhatott gátat nekem semmi és senki. Olyan voltam, mint akinek soha sem sikerült beintegrálódni a társadalomba és ezért mindenki ellen lázad. Azonban ez nem teljes mértékben igaz. Mindössze meg akartam tapasztalni minden kéjt, amelyre csak lehetőségem nyílt, olyan voltam, mint egy szivacs a gyönyörök végtelen tengerében. Még azt az eshetőséget is fenntartottam, hogy csupán azért cselekszem ennyire féktelenül, hogy még véletlenül se törjenek rám az előző életem emlékfoszlányai, nehogy valami olyat tapasztaljak meg ami keserű szájízt adna az egész létezésemnek. Ugyanis, nyilvánvalóan tisztában voltam vele, hogy valamiért visszakerültem, valamiért nem fogadott el a túlvilág, egyszerűen csak megízlelt majd visszaköpött az evilágra. Valamit rosszul csináltam emberi (vagy elfi) létem alatt amire egyáltalán nem voltam most már kíváncsi.
Lassan, az évek folyamán kialakult bennem a tökéletes világnézet, valami megfoghatatlan kompozíció az elmémben, mely nagyon lebutítva annyit tesz, hogy megakarok szerezni a világon mindent. Nem érdekel az sem, ha nincs indíttatásom és az sem ha másoknak ártok ezzel. Megfogadtam, hogy mindent megteszek, hogy a világ össze kincse (legalábbis melyeket én kincsnek titulálok) a birtokomba kerüljön. Egy ideig egyensúlyban tartottam a három mozgató erőt, a pénzt a nőket és az erőt. Ez volt az a halmaz mely szűknek tűnhet, mégis ezernyi lehetőséggel kecsegtet. Persze egy alábbvaló ember vagy elf egész élete alatt nem tudna annyit megszerezni amennyit én pár év alatt megszereztem. De mint fentebb említettem, számomra nincs határvonal. Sosem lesz elég.
Valahogy azonban, ez a halmaz alterálódni kezdett és néminemű oknál fogva a nők és a szexuális együttlét kiemelkedni látszott. Újjászületésemtől kezdve éreztem, hogy a gyengébbik nem képviselői pozitívan viszonyulnak irányomban viszont annyira elvakított a másik két elem kiaknázása, hogy nem fordítottam erre különösebb figyelmet. Aztán valamire rájöttem. Tényleg bárkit megkaphattam. Legyen az szerető családanya, tizenéves csitri vagy akár idős királynő, a csáb mely sugárzott belőlem mindegyikre egyenrangúan hatott. Kortól, rangtól és fajtól függetlenül megronthattam bárkit akit csak akartam. És ez tetszett. Nagyon is.
A heti egy coitus szépen lassan napi három négyre duzzadt és rabjává váltam a saját vágyaimnak. Ez volt eddigi életem legegyhangúbb, de mégis talán legszórakoztatóbb szakasza. A napjaim mind ugyanabból álltak. Valami kis fogadóban kivettem egy olcsó zugot melybe különböző lányokat, nőket vagy éppen asszonyokat vittem fel. A fogadósok rendszerint gyűlöltek, vagy azért mert hatalmas rumlit hagytam magam után, illetve a legtöbb férfi folyamatosan rágalmazott egyértelmű okok miatt, vagy csak szimplán féltékenységből. Azonban ez engem, egy cseppet sem zavart. A szex, az élvezet feledtetett velem mindent. Lassan már nem is kellett kezdeményeznem, a hölgyek maguktól kerestek fel, barátnőjük ajánlatára, akár többen is egyszerre, hogy kipróbáljanak valami újat, valami szokatlant. S persze nálam nem voltak tabuk, és ehhez a mesterséghez értettem a legjobban.
Az egész egy ködös napon változott meg mikor hajnali három körül a sörömet szürcsölgettem egy éppen aktuális együttlét után egy lepukkant kocsmában. Egy hosszú kabátos, kapucnis férfi ül le velem szemben az asztalhoz. Elsőre azt hittem megint valami nyomorúságosan egyszerű férj vagy szerető kioktatását fogom meghallgatni. Gyakran találkoztam már ilyen alakokkal ezért tartottam magamnál egy kis kést, mellyel könnyedén leszereltem ezeket az alakokat. Felvontam a szemöldököm és kérdően mértem végig a meglehetősen különös szerzetet. Nem illett rá a definíció, amely a férjekre vagy szeretőkre általában igen. Kapucniját mélyen az arcába tolta szemét eltakarva, kezei ráncosak voltak viszont meglehetősen erősnek tűntek. Nem volt meggyötört, sem szomorú, sokkal inkább eltökélt és hátborzongató.
- Egy csábdémon vagy. – szólalt meg hirtelen mély, érdes hangon. Olyan volt mikor két fémet összedörzsölnek.
- Parancsol? – kérdeztem vissza és térdeimet közelebb húztam a testemhez ha esetleg hamar kéne reagálnom egy esetleges támadásra.
- Szánalmas egy életforma. – húzta gúnyos mosolyra a száját.
Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmaim és megdagad az ér a halántékomon. Még egy hatalmas uralkodótól sem hunynék szemet egy ilyen sértés felett nem, hogy egy ilyen jött ment alaktól.
- Keresi a bajt? – sziszegtem és a kezemmel megszorítottam a söröskorsót.
- Ugyan fiam. Én vagyok maga a baj. Mondd, hogy hívnak? – félrebillentettem a fejemet.
- Mégis miért válaszolnék?
A férfi lassú mozdulattal előhúzott a kabátzsebéből egy nagy köteg papírpénzt. Letette az asztalra majd felém tolta. Kisstílű sértésnek vettem, hogy valaki ilyen módon próbál megvesztegetni. Még is mit akarhat ez az alak?! Elvettem a pénzt majd egy mozdulattal kettétéptem. Az alak elvigyorodott.
- Nem olyan vagy mint a többi. – biccentett.
- Na takarodjon innen mielőtt… - csikorgattam a fogaimat mire ő egy mozdulattal leintett.
- Munkát ajánlok. Hatalmat és fényes jövőt. Mit szeretnél elérni az életben? – tette fel a kérdést.
Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rávágjam.
- Mindent. Én akarok lenni mindennek az ura.
- Helyes. – bólintott. Nem erre a reakcióra vártam, de nem tagadhatom, hogy meglehetősen szimpatikussá vált a férfi egyik pillanatról a másikra. – Én megadhatom neked, ha velem jössz. Már sok ideje figyellek.
Gondolkodóba estem. Szavaim nem voltak koherensek az elmúlt időben élt napjaimmal. Mégis, hogy érhetném el amit szeretnék ha megrekedek azon a szinten, hogy elég a nők általi kielégülés.
- Mi a neve? – kérdeztem grimasszal az arcomon.
- Keoroth. Neked pedig tudom jól, hogy nincs neved. Lehet, hogy egykor volt de már elvesztetted. Minden hölgynek mást hazudsz, amivel eltorzul a személyiséged. Nem gondolod?
- Mit tud maga?! – kérdeztem gúnyosan, de valójában nagyon is igaza volt.
- Ha velem fogsz dolgozni kell egy név. – mondta vontatottan és felállt az asztaltól.
- Várjon, ki mondta, hogy magával fogod dolgozni?!
A férfi ügyet sem vetve kérdésemre elindult a kijárat felé. Én pedig lassan feltápászkodtam és követtem. Mikor kiértünk a fogadóból csak annyit mondott:
- A Y'jehrnuarl megteszi.
Több éven keresztül városról városra jártunk. Az én feladatom az volt, hogy különböző nőket kellett elcsábítanom majd manipulálnom, hogy elmondjanak különböző információkat. Ezeket lekellett jegyeznem és elkellett szállítanom Keorothnak. A híres Azrael után kutattunk. Azonban a hosszú idő alatt én egyre inkább elbizonytalanodtam a kard létezését illetően. Olyan volt mintha sosem kerülnénk közelebb a megfejtéshez. A mesterem ambíciója azonban töretlen maradt. Éjt nappalnak téve dolgozott és kutatott. Különböző csoportokkal találkozott, különböző embereket ölt vagy öletett meg, ha úgy hozta a sors. Ezekben legtöbbször én is besegítettem, úgyhogy egy idő után már ösztönből öltem embert.
Egy nap Keoroth izgatottan tért haza a fogadóba. Én már az ágyon ültem, hogy elmondjam neki az aznap megszerzett információt. Amikor belépett a szobába már kezdtem is a szokásos procedúrát, átadtam neki a lejegyzett dolgokat. Azonban ő most nem volt ott velem fejben.
- Y'jehrnuarl elég, hagyd abba. Megvan. Megtaláltuk. – mondta fennhangon. Azelőtt még sohasem láttam mosolyogni.
- Tessék?! – kérdeztem és felpattantam az ágyról.
Egy borítékot lengetett a kezében.
- Ebbe van leírva hol található. Megtaláltuk Azrael kardját Y'jehrnuarl!
Én nem szóltam egy szót sem. Régóta vártam már erre a pillanatra és jól tudtam mit kell tennem. Lassan lépkedni kezdtem az irányába és a tőrt melyet mindig magamnál tartottam, hirtelen kirántva belemélyesztettem a gyomrába.
- Y'jehrn…uarl… - vért köhögött fel.
- Nyugalom. Mindjárt vége. – suttogtam és megforgattam a pengét.
Az idős férfi pár másodperc múlva élettelenül feküdt előttem. Kivettem a kezéből a levelet és azon nyomban felnyitottam. A szavak melyeket leírva láttam örökre belevésődtek a tudatomba.
Kedves Y'jehrnuarl,
Számításaim helyesek voltak, meggyilkoltál. Tudtam, hogy ez bekövetkezne, ha egyértelmű információt találnánk a kard hollétére. Még is csak egy démon vagy, a fene vigye el. Mindegy. Én nem haragszom, tudom, hogy egyedül egy ilyen jellemmel megáldott férfi képes megtalálni a kardot, mint te. Már régóta betegeskedtem, nem volt sok időm hátra. Találd meg Azrael kardját fiam. Légy te mindennek az ura.
Üdvözöl a másvilágról: Keoroth
Meglepetten és furcsa melankóliával ültem vissza az ágyra.
Megbántam-e amit tettem? Nem. Mert így csak egy újabb láng lobbant fel bennem azt akarván, hogy megtaláljam az Azraelt.
