Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Bashnur
Faj: Démon
Frakció: Démon
Kaszt: Háború démon
Nem: Férfi
Kor: Démonként mindössze egy hete tevékenykedik
Kinézet: A Pokol az egész testét a harchoz igazította, illetve harcra formálta ki. Maga a teste eredendően fekete, olyan, mint a hamu a vulkánok lejtőin. Ezt pedig egy páncélhoz hasonló anyag fedi, ami szintén a teste része, de sokkal keményebb a védelem érdekében, és ez a fején is kialakult, így óvva őt a támadásoktól. Fogai hegyesek, karmai élesek, és a szemei sárgán fénylenek. Hatalmas, robosztus alak, így tanácsosabb kétszer is átgondolni, szembe akarunk-e szállni vele.
Jellem: Dühös, mérges és még nem érti a történteket. Nincsenek emlékei, csupán, amiket egy hét alatt meg tudott teremteni magának. Nem beszél túl sokat, de amikor mégis szóra nyitja a száját, jobbára érezni az ingerültséget, idegességet, és a sürgetést a hangjából. Gondolkodás nélkül torkoll le bárkit, még akkor is, ha egy nemesről, vagy egyéb elöljáróról van szó. Nem ismeri az etikettet, és gyakorlatilag nem is érdekli. Gyakorlatias és lényegre törő.
Előtörténet:
Emberként Atros Gulter volt a neve. Szüleire nem emlékszik, egy árvaházban nevelkedett egész életében. Viszont ennek ellenére, vagy éppen pont ezért, nagy álmai voltak, és ahogy megérte a tizenhatodik telét, jelentkezett a Fővárosi Királyi Palota katonái közé, ahova minden további nélkül átvették, és immár a barakkok adtak otthont neki, és a többi társának, akik hasonló pozíciókat akartak betölteni. Hosszú, kemény és igencsak megerőltető kiképzésen kellett részt venniük. Atros nem igen volt hozzászokva a korán keléshez, és nem volt könnyű az átállás számára, így majd minden reggel büntető futással kezdett a kiképző tábor körül, és amíg nem végzett, nem mehetett sem reggelizni, és előfordult, hogy még ebédelni sem. Alig egy évvel később bekövetkezett az életében az első törés. Egy reggelen, mikor nem tudta rendesen teljesíteni a büntető körét, és a fáradtságtól egyszerűen összeesett, az oktatója a torkánál megragadva ráncigálta fel a fiút, és a kéz nyom elég sokáig ott is maradt, mint egy emlékeztetőként, miszerint jobb lesz, ha vigyáz magára, mert különben mehet vissza az árvák közé. Innentől kezdve Atros mindent beleadott, elsőként kelt, utolsóként feküdt, barátokat szerzett, képességei javultak. Vívásban és ökölharcban egyaránt az élre tört, és lassan, ahogy az évek teltek, a fizikuma és az állóképessége is messze kiemelkedő lett a társai között.
Ahogy a kiképzésük véget ért, csoportokba osztották őket, és egyszerűbb feladatokkal látták el, aminek az első lépcsőfoka az volt, hogy nem kellett mást tenniük, csak a városban járőrözni. Ez, a legtöbb esetben semmilyen izgalmat nem hozott Atros számára, és megfordult a fejében, hogy direkt csináltatják ezt az újoncokkal.
Pár nappal később viszont megtörtént a baj. Egy éjjel, járőrözés közben sikolyokra lettek figyelmesek. Különösen forró nyári este volt, és ahogy meghallották a kiáltásokat, a csapat rögtön arra vette az irányt. A sötétben már csak egy árnyat láttak elsuhanni, a csapat fele üldözőbe vette, a másik fele pedig a helyszínen maradt, hogy megnézzék, mi is történt pontosan. Atros, utóbbi csoport tagja volt, és volt ideje igen jól szemügyre venni a területet. A közeli ház ablaka ki volt törve, és egy női holttest feküdt előttük, félig pőrén, és ahogy a nyomokat szemlélte, lassan összerakta magában a képet, majd szólásra is nyitotta a száját.
- Ha jól látom, bent dulakodhattak a házban, mégpedig úgy néz ki, hogy a férfi meg akarta erőszakolni a nőt, aki küzdött ellene. A nő, védekezés közben hátrált, mígnem elérte az ablakot, ahol a támadója valószínűleg egyszerűen kilökte. - hadarta el szinte egy szuszra. A többiek ránéztek, és volt aki csodálkozó, volt aki kérdő pillantást intézett felé.
- És mégis hogyan halhatott meg ettől a nő? - kérdezte egy kétkedő, aki a kitört ablak mellett támasztotta a falat.
- Nos, ha nem a folytogatásba, - lépett közelebb a holttesthez, és a kezével végigmutatta a nő nyakán a lila foltot, valamint kicsit megemelte a fejét, hogy a másik is jól lássa, mit is mutogat pontosan. - akkor a hátába állt nagyobb méretű szilánk fúródott túl mélyre. - oldalra fordította a nő testét, és ahogy azt mondta, a hátából egy méretes üvegszilánk állt ki. Atros megvillantotta tudását, és még a feljebbvalóját is sikerült lenyűgöznie. Mielőtt bárki kérdezhetett volna bármit, vagy tovább vihették volna a beszélgetést, az üldöző csapat visszatért, lihegtek, és kifáradtak. Úgy tűnt, nem kapták el az alakot, és ezt egy későbbi, szedett-vedett "jelentés" is megerősítette. Lesújtva tértek vissza, hogy jelentsenek a kaszárnyánál, majd szélnek eresztettek mindenkit.
Két nappal később egy hírvívő érkezett Atros szállására.
- Üdvözlöm, Atros! A tábornok hívatja magát! - meghúzta a flaskát, ami az oldalán, az övén lógott, majd egy szó nélkül tovább haladt. Atros teljesen tanácstalanul állt az ajtóban, és bámulta a hírvívő hűlt helyét, majd mikor észbe kapott, felöltözött, és rendbe szedte magát, majd ugyanezzel a lendülettel indult meg a tábornok irodája felé.
Illedelmesen kopogtatott, majd bebocsájtást nyerve ajtót nyitott, és feszesen, kihúzva magát, megállt a tábornok előtt.
- Nem szoktam köntörfalazni, ezt maga is, és mindenki tudja. - kezdett bele a mondandójába a tábornok. Az asztala mögött ült, kezei az asztalon, ujjai pedig egymásnak támasztva.
- A meggyilkolt nő, akit két nappal ezelőtt találtunk, nem más, mint Gronwald tiszteletes unokahúga. A pap nem tágít attól, hogy egy magukat "A Fény Lovagjai"-nak nevező csoport áll a gyilkosság hátterében. A különös brutalitás pedig valószínűleg egy üzenet lehetett Gronwald-nak. - úgy fejezte be a mondatot, mintha egy késsel lemetszették volna a végét. Egy percig néma csend telepedett az irodára, majd ismét az előljáró vette magához a szót:
- A legtöbbünket lenyűgözte, ahogy leírta a nő halálának körülményeit, épp ezért szeretnénk, ha maga vezetné a nyomozást a csoport után. Egy tizenöt fős egységet tudok biztosítani magának, és bármilyen eszközt bevethet, amit jónak talál. - ismét elhallgatott, az előző alkalomhoz hasonlatos módon.
- Ez megtisztelő, Uram! De úgyhiszem, megvannak az erre külön képzett emberek, illetve az egyháznak ott vannak az inkvizítorok. Hogy hogy nem ők intézik? - tette fel kérdését Atros.
- Nos, az ügy igen kínos, és a tiszteletes kicsit paranoiásnak tűnik. A csoport nem véletlenül hívja magát a Fény Lovagjainak, és Gronwald nem bolond. Külső emberrel akarja intézni ezt a kellemetlen ügyet, mert nem bízik az egyházban. Legalábbis nem tudja, hogy kiben bízzon igazán. - válaszolta meg a kérdést a tábornok. Atros csak bólintott, majd várt, van-e egyéb utasítás.
- Az embereit maga válogatja ki személyesen, és maga értesíti őket, mi a feladatuk. Ha az ügy végére jár, ígérem, helye lesz a vezetésben. - csapta össze kezeit, majd elbocsájtotta a katonát, ő pedig visszatért a papírmunkához, ami előtte hevert.
Faj: Démon
Frakció: Démon
Kaszt: Háború démon
Nem: Férfi
Kor: Démonként mindössze egy hete tevékenykedik
Kinézet: A Pokol az egész testét a harchoz igazította, illetve harcra formálta ki. Maga a teste eredendően fekete, olyan, mint a hamu a vulkánok lejtőin. Ezt pedig egy páncélhoz hasonló anyag fedi, ami szintén a teste része, de sokkal keményebb a védelem érdekében, és ez a fején is kialakult, így óvva őt a támadásoktól. Fogai hegyesek, karmai élesek, és a szemei sárgán fénylenek. Hatalmas, robosztus alak, így tanácsosabb kétszer is átgondolni, szembe akarunk-e szállni vele.
Jellem: Dühös, mérges és még nem érti a történteket. Nincsenek emlékei, csupán, amiket egy hét alatt meg tudott teremteni magának. Nem beszél túl sokat, de amikor mégis szóra nyitja a száját, jobbára érezni az ingerültséget, idegességet, és a sürgetést a hangjából. Gondolkodás nélkül torkoll le bárkit, még akkor is, ha egy nemesről, vagy egyéb elöljáróról van szó. Nem ismeri az etikettet, és gyakorlatilag nem is érdekli. Gyakorlatias és lényegre törő.
Előtörténet:
Emberként Atros Gulter volt a neve. Szüleire nem emlékszik, egy árvaházban nevelkedett egész életében. Viszont ennek ellenére, vagy éppen pont ezért, nagy álmai voltak, és ahogy megérte a tizenhatodik telét, jelentkezett a Fővárosi Királyi Palota katonái közé, ahova minden további nélkül átvették, és immár a barakkok adtak otthont neki, és a többi társának, akik hasonló pozíciókat akartak betölteni. Hosszú, kemény és igencsak megerőltető kiképzésen kellett részt venniük. Atros nem igen volt hozzászokva a korán keléshez, és nem volt könnyű az átállás számára, így majd minden reggel büntető futással kezdett a kiképző tábor körül, és amíg nem végzett, nem mehetett sem reggelizni, és előfordult, hogy még ebédelni sem. Alig egy évvel később bekövetkezett az életében az első törés. Egy reggelen, mikor nem tudta rendesen teljesíteni a büntető körét, és a fáradtságtól egyszerűen összeesett, az oktatója a torkánál megragadva ráncigálta fel a fiút, és a kéz nyom elég sokáig ott is maradt, mint egy emlékeztetőként, miszerint jobb lesz, ha vigyáz magára, mert különben mehet vissza az árvák közé. Innentől kezdve Atros mindent beleadott, elsőként kelt, utolsóként feküdt, barátokat szerzett, képességei javultak. Vívásban és ökölharcban egyaránt az élre tört, és lassan, ahogy az évek teltek, a fizikuma és az állóképessége is messze kiemelkedő lett a társai között.
Ahogy a kiképzésük véget ért, csoportokba osztották őket, és egyszerűbb feladatokkal látták el, aminek az első lépcsőfoka az volt, hogy nem kellett mást tenniük, csak a városban járőrözni. Ez, a legtöbb esetben semmilyen izgalmat nem hozott Atros számára, és megfordult a fejében, hogy direkt csináltatják ezt az újoncokkal.
Pár nappal később viszont megtörtént a baj. Egy éjjel, járőrözés közben sikolyokra lettek figyelmesek. Különösen forró nyári este volt, és ahogy meghallották a kiáltásokat, a csapat rögtön arra vette az irányt. A sötétben már csak egy árnyat láttak elsuhanni, a csapat fele üldözőbe vette, a másik fele pedig a helyszínen maradt, hogy megnézzék, mi is történt pontosan. Atros, utóbbi csoport tagja volt, és volt ideje igen jól szemügyre venni a területet. A közeli ház ablaka ki volt törve, és egy női holttest feküdt előttük, félig pőrén, és ahogy a nyomokat szemlélte, lassan összerakta magában a képet, majd szólásra is nyitotta a száját.
- Ha jól látom, bent dulakodhattak a házban, mégpedig úgy néz ki, hogy a férfi meg akarta erőszakolni a nőt, aki küzdött ellene. A nő, védekezés közben hátrált, mígnem elérte az ablakot, ahol a támadója valószínűleg egyszerűen kilökte. - hadarta el szinte egy szuszra. A többiek ránéztek, és volt aki csodálkozó, volt aki kérdő pillantást intézett felé.
- És mégis hogyan halhatott meg ettől a nő? - kérdezte egy kétkedő, aki a kitört ablak mellett támasztotta a falat.
- Nos, ha nem a folytogatásba, - lépett közelebb a holttesthez, és a kezével végigmutatta a nő nyakán a lila foltot, valamint kicsit megemelte a fejét, hogy a másik is jól lássa, mit is mutogat pontosan. - akkor a hátába állt nagyobb méretű szilánk fúródott túl mélyre. - oldalra fordította a nő testét, és ahogy azt mondta, a hátából egy méretes üvegszilánk állt ki. Atros megvillantotta tudását, és még a feljebbvalóját is sikerült lenyűgöznie. Mielőtt bárki kérdezhetett volna bármit, vagy tovább vihették volna a beszélgetést, az üldöző csapat visszatért, lihegtek, és kifáradtak. Úgy tűnt, nem kapták el az alakot, és ezt egy későbbi, szedett-vedett "jelentés" is megerősítette. Lesújtva tértek vissza, hogy jelentsenek a kaszárnyánál, majd szélnek eresztettek mindenkit.
Két nappal később egy hírvívő érkezett Atros szállására.
- Üdvözlöm, Atros! A tábornok hívatja magát! - meghúzta a flaskát, ami az oldalán, az övén lógott, majd egy szó nélkül tovább haladt. Atros teljesen tanácstalanul állt az ajtóban, és bámulta a hírvívő hűlt helyét, majd mikor észbe kapott, felöltözött, és rendbe szedte magát, majd ugyanezzel a lendülettel indult meg a tábornok irodája felé.
Illedelmesen kopogtatott, majd bebocsájtást nyerve ajtót nyitott, és feszesen, kihúzva magát, megállt a tábornok előtt.
- Nem szoktam köntörfalazni, ezt maga is, és mindenki tudja. - kezdett bele a mondandójába a tábornok. Az asztala mögött ült, kezei az asztalon, ujjai pedig egymásnak támasztva.
- A meggyilkolt nő, akit két nappal ezelőtt találtunk, nem más, mint Gronwald tiszteletes unokahúga. A pap nem tágít attól, hogy egy magukat "A Fény Lovagjai"-nak nevező csoport áll a gyilkosság hátterében. A különös brutalitás pedig valószínűleg egy üzenet lehetett Gronwald-nak. - úgy fejezte be a mondatot, mintha egy késsel lemetszették volna a végét. Egy percig néma csend telepedett az irodára, majd ismét az előljáró vette magához a szót:
- A legtöbbünket lenyűgözte, ahogy leírta a nő halálának körülményeit, épp ezért szeretnénk, ha maga vezetné a nyomozást a csoport után. Egy tizenöt fős egységet tudok biztosítani magának, és bármilyen eszközt bevethet, amit jónak talál. - ismét elhallgatott, az előző alkalomhoz hasonlatos módon.
- Ez megtisztelő, Uram! De úgyhiszem, megvannak az erre külön képzett emberek, illetve az egyháznak ott vannak az inkvizítorok. Hogy hogy nem ők intézik? - tette fel kérdését Atros.
- Nos, az ügy igen kínos, és a tiszteletes kicsit paranoiásnak tűnik. A csoport nem véletlenül hívja magát a Fény Lovagjainak, és Gronwald nem bolond. Külső emberrel akarja intézni ezt a kellemetlen ügyet, mert nem bízik az egyházban. Legalábbis nem tudja, hogy kiben bízzon igazán. - válaszolta meg a kérdést a tábornok. Atros csak bólintott, majd várt, van-e egyéb utasítás.
- Az embereit maga válogatja ki személyesen, és maga értesíti őket, mi a feladatuk. Ha az ügy végére jár, ígérem, helye lesz a vezetésben. - csapta össze kezeit, majd elbocsájtotta a katonát, ő pedig visszatért a papírmunkához, ami előtte hevert.
