Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Henning Krause
Faj: Ember
Frakció: Egyház
Kaszt: Inkvizítor
Nem: Férfi
Kor: 33
Kinézet: Rendkívül magas, körülbelül 190 centi, és ehhez a magassághoz nem tartozik robosztus test, hozzá kell tenni, hogy izmosnak izmos. De Henning inkább olyan, mint egy macska, még akkor is, ha az égimeszelők családfájába tartozik. Ez a langaléta képes arra, hogy csak akkor veszed észre, amikor a torkod metszi át, akkor meg már késő ugyebár. Ha pedig valami oknál fogva a szemeibe nézel, ne csodálkozz azon, hogy a hideg kiráz, sose tud kedvesen nézni, így mindig egy jegeskék metsző tekintettel találkozhatsz.
Öltözködése pedig praktikus, hisz néha kint éjszakázik a szabad ég alatt, ha szükséges akkor melegen tudja magát tartani.
Jellem: Tulajdonképpen nem egy bonyolult személyiség, inkább csak megtört, emiatt olyan amilyen. De nem róhatjuk fel neki, a szüleit elvesztette még 10 évesen, az egy évvel fiatalabb testvérére neki kellett vigyáznia, az éhhalál szélén álltak, amikor az Egyház kezelésbe vette őket. Ám az öccsét is elvesztette, akkor fordult be teljesen magába. Mivel nem maradt senkije, így egyre jobb akart lenni, mint inkvizítor, az Egyház büszkeségéve akart válni, talán sikerült is, ezt máig nem tudja.. Azt viszont igen, hogy azt az arkánmágust, aki hét évvel ezelőtt megsebezte, elkapja. Innen is látszik, hogy roppant türelmes, vagy csak szerencsétlen, hogy még mindig nem tudta elfogni.
Előtörténet:
10 – A fiúnak fel kell nőnie
- Mennünk kell! Gyere már! – rángatom az öcsémet a halott szüleinktől. Fosztogatók ölhették meg őket talán, de nem vagyok benne biztos, nem voltunk itthon Marcus-szal, éppen tűzifát gyűjtöttünk.
- Én nem megyek sehova! – csattan a hangja, leveti magát a földre. Nem hagyhatom itt, még a végén érte is visszajönnek, s végeznek vele.
- Marcus! Megölték őket, ha nem menekülünk nekünk is végünk! – nyújtom a kezem, hogy fel tudjam segíteni.
- Hen, hova mehetnénk? Nekünk nincs senkink. – szipogva törli meg a szemeit. Igaza van, amit nem mondhatok meg neki, nekem kell erősnek lennem, én vagyok a nagyobb, és az apám azt mondta, hogy mindig vigyázzak rá.
- Ne aggódj, megoldom, megígérem. – nem volt egyéb családi vagyonunk, csak egy csorbább tőr, amit még a nagyapám lopott valakitől. Így indultunk el az öcsémmel világot váltani.
13 – A fiú az utolsó reményét is elveszíti
Marcus magas lázzal feküdt, szorgosan törölgettem az arcát, Lance atya szerint csak pár órája maradt. Nem adtam fel, a családom utolsó tagját nem engedhetem csak úgy el. Nem adtam engedélyt arra, hogy meghaljon, s egyedül hagyjon. Mégis, hogy merészeli ilyen könnyen feladni?! Három éve anya, és apa is elment, mert megölték őket..Nekem kellett felnőni a feladathoz, hogy az öcsémet vezessem az ismeretlenbe. Majdnem éhen haltunk, amikor ránk találtak. Az Egyház mentett meg minket, ruhát, ételt adtak nekünk, megtanítottak minket olvasni, írni. Talán isteni beavatkozás volt, hogy idehoztak minket, s a szüleink elvesztése miatt kaptuk ezt az egészet. Éppen ezért nem mehet el Marcus. Ő az egyetlen, aki miatt nem adtam fel.
Csak egy halk nyöszörgésre leszek figyelmes, az öcsém pedig lehunyja a szemét, végérvényesen. Hiába rázom a testét, hiába kiabálom a nevét, nem szól, nem pislant rám a hatalmas zöld szemeivel.
- Elment Henning, nem jön vissza. – Lance atya basszusa ránt vissza a valóságba. Nyelek egyet, s bólintok egy aprót. Igaza van, hiába itatom az egereket, ez nem hozza vissza se őt, se a szüleinket. Magamra maradtam, az igazi családom elveszett, illetve itt az új. Az Egyház, bár ezt nagyon nem lehet családnak nevezni, de mégis honnan tudhatja egy tizenhárom éves?
17 - A fiú először gyilkol, de, ha már embert öltél többé nem vagy gyermek.
Hét év kiképzés után megkaptam az első célpontot. Úgy kellett mozognom, mint egy árnyék, s halkabban osonnom, mint egy macska. Izgultam, hányingerem volt, hisz nem akartam megölni senkit sem. Hisz honnan kéne tudnom, hogy az a mágus igen is rossz ember, és halnia kell? Csak mert azt mondta az Egyház, hogy az? Igen, pont ezért kell elhinnem. Mert a szüleimet is lehet, hogy egy mágus intézte el, nem pedig fosztogató, csak azt akarta, hogy azt higgyük. Nos, meg az sem utolsó szempont, hogy a papok miatt élek még. Hálával tartozom nekik, még akkor is, ha azaz ára, hogy öljek a nevükben. Lehetne rosszabb is, szerintem.
Az áldozat torkát elvágtam, a saját vérében fuldoklott, s halt meg. Előtte persze információkat kellett belőle kihúzni, úgyhogy a legrosszabb nem is az volt, amikor torkát nyitottam fel a tőrrel, hanem az azelőtti procedúra.Főleg azért, mert szerintem a semmivel egyenlő dolgokat húztam ki belőle. A vér szaga felkúszott az orromba, azt hittem sose szabadulok meg tőle. A reggelim pedig úgy gondolta, hogy nem marad tovább a gyomromban. Szerencsére egy folyó partján voltam, így még rendbe is tudtam magam tenni.
- Szép munka, Henning. Ne aggódj a következő már könnyebb lesz, mindig az első a legnehezebb. – csendül fel egy idősebb inkvizítor hangja a hátam mögül, megpördülök a saját tengelyem körül, hogy szemben álljak vele.
- Ha maga mondja Klaus. – rántom meg a vállam könnyedén. – Akkor elhiszem. – jegyzem meg csendesen.
- Jót teszünk vele, hidd el. Vagy nem, ezt te döntöd el, de győzd meg magad arról, hogy jó, amit csinálsz, könnyebben fogsz elaludni. Hajnalban indulunk a következő városba. – magamra hagy, én pedig egy fára mászom, onnan nézem a tájat. Vajon az öcsém mit mondana? Sose tudom már meg, Klausnak igaza van, jót teszünk.
26 – Váratlan támadás, bosszúra fel!
Csak nyugodtan akartam menni a városba, erre mit ad Isten?! Egy istencsapását, mágus képében. És még meg is támad, csak egyszer kerüljön a kezem közé, abban a szent pillanatban végzek vele. Fájdalmasan nyöszörgök egyet, de azonnal leugrok a lóról, s a fák közé vetem magam, csak egy fekete folt, amit látok. Ez pedig édes kevés, túl gyors, én meg nem ismerem ezt az erdőt.
- Megtalállak, és megöllek! – üvöltök a semmibe, miután az egyik fa találkozik az öklömmel. Most már nem csak a mellkasom sajog, hanem a kezem is. Mi ebből a tanulság? Lehiggadsz, és nem csinálsz ilyen hülyeségéket, mint a faütögetés. Bosszúsan, szitkozódva sétálok vissza a lovamhoz, ott a felszerelésem, amivel ellátom a sérülésem. Nem súlyos, de talán mégsem véresen kéne a városba ügetnem, a bal lapockám sajog, legalább úgy talált volna el, hogy könnyű legyen egyedül is kezelni. Ami pedig a nevetgélőt illeti, remélem nálam is jobban tud megbújni, mert megölöm, kerüljön bármibe.
33 – A mágus még mindig nem került elő, talán most
Hét éve vadászom arra a gonosz bestiára, eddig sikertelenül. Nem is kéne ezen csodálkozni, egy nevetés nem olyan nyom, ami segíthet bármiben is. De bármikor felismerném, ebben biztos vagyok. Talán kicsit megrögzött vagyok vele illetően, viszont megtámadott, illik viszonoz, még ennyi év után is. Főleg, hogy többeket is megkínoztam, de hasznos információt egyik se tudott mondani, mármint azzal mégis mit kezdek, hogy fekete csipke? A semminél többet, de nem fogom még így sem könnyen megtalálni.
Ha kell még többet kínzok meg, mára már nyugodtan tudok miatta aludni.
Faj: Ember
Frakció: Egyház
Kaszt: Inkvizítor
Nem: Férfi
Kor: 33
Kinézet: Rendkívül magas, körülbelül 190 centi, és ehhez a magassághoz nem tartozik robosztus test, hozzá kell tenni, hogy izmosnak izmos. De Henning inkább olyan, mint egy macska, még akkor is, ha az égimeszelők családfájába tartozik. Ez a langaléta képes arra, hogy csak akkor veszed észre, amikor a torkod metszi át, akkor meg már késő ugyebár. Ha pedig valami oknál fogva a szemeibe nézel, ne csodálkozz azon, hogy a hideg kiráz, sose tud kedvesen nézni, így mindig egy jegeskék metsző tekintettel találkozhatsz.
Öltözködése pedig praktikus, hisz néha kint éjszakázik a szabad ég alatt, ha szükséges akkor melegen tudja magát tartani.
Jellem: Tulajdonképpen nem egy bonyolult személyiség, inkább csak megtört, emiatt olyan amilyen. De nem róhatjuk fel neki, a szüleit elvesztette még 10 évesen, az egy évvel fiatalabb testvérére neki kellett vigyáznia, az éhhalál szélén álltak, amikor az Egyház kezelésbe vette őket. Ám az öccsét is elvesztette, akkor fordult be teljesen magába. Mivel nem maradt senkije, így egyre jobb akart lenni, mint inkvizítor, az Egyház büszkeségéve akart válni, talán sikerült is, ezt máig nem tudja.. Azt viszont igen, hogy azt az arkánmágust, aki hét évvel ezelőtt megsebezte, elkapja. Innen is látszik, hogy roppant türelmes, vagy csak szerencsétlen, hogy még mindig nem tudta elfogni.
Előtörténet:
10 – A fiúnak fel kell nőnie
- Mennünk kell! Gyere már! – rángatom az öcsémet a halott szüleinktől. Fosztogatók ölhették meg őket talán, de nem vagyok benne biztos, nem voltunk itthon Marcus-szal, éppen tűzifát gyűjtöttünk.
- Én nem megyek sehova! – csattan a hangja, leveti magát a földre. Nem hagyhatom itt, még a végén érte is visszajönnek, s végeznek vele.
- Marcus! Megölték őket, ha nem menekülünk nekünk is végünk! – nyújtom a kezem, hogy fel tudjam segíteni.
- Hen, hova mehetnénk? Nekünk nincs senkink. – szipogva törli meg a szemeit. Igaza van, amit nem mondhatok meg neki, nekem kell erősnek lennem, én vagyok a nagyobb, és az apám azt mondta, hogy mindig vigyázzak rá.
- Ne aggódj, megoldom, megígérem. – nem volt egyéb családi vagyonunk, csak egy csorbább tőr, amit még a nagyapám lopott valakitől. Így indultunk el az öcsémmel világot váltani.
13 – A fiú az utolsó reményét is elveszíti
Marcus magas lázzal feküdt, szorgosan törölgettem az arcát, Lance atya szerint csak pár órája maradt. Nem adtam fel, a családom utolsó tagját nem engedhetem csak úgy el. Nem adtam engedélyt arra, hogy meghaljon, s egyedül hagyjon. Mégis, hogy merészeli ilyen könnyen feladni?! Három éve anya, és apa is elment, mert megölték őket..Nekem kellett felnőni a feladathoz, hogy az öcsémet vezessem az ismeretlenbe. Majdnem éhen haltunk, amikor ránk találtak. Az Egyház mentett meg minket, ruhát, ételt adtak nekünk, megtanítottak minket olvasni, írni. Talán isteni beavatkozás volt, hogy idehoztak minket, s a szüleink elvesztése miatt kaptuk ezt az egészet. Éppen ezért nem mehet el Marcus. Ő az egyetlen, aki miatt nem adtam fel.
Csak egy halk nyöszörgésre leszek figyelmes, az öcsém pedig lehunyja a szemét, végérvényesen. Hiába rázom a testét, hiába kiabálom a nevét, nem szól, nem pislant rám a hatalmas zöld szemeivel.
- Elment Henning, nem jön vissza. – Lance atya basszusa ránt vissza a valóságba. Nyelek egyet, s bólintok egy aprót. Igaza van, hiába itatom az egereket, ez nem hozza vissza se őt, se a szüleinket. Magamra maradtam, az igazi családom elveszett, illetve itt az új. Az Egyház, bár ezt nagyon nem lehet családnak nevezni, de mégis honnan tudhatja egy tizenhárom éves?
17 - A fiú először gyilkol, de, ha már embert öltél többé nem vagy gyermek.
Hét év kiképzés után megkaptam az első célpontot. Úgy kellett mozognom, mint egy árnyék, s halkabban osonnom, mint egy macska. Izgultam, hányingerem volt, hisz nem akartam megölni senkit sem. Hisz honnan kéne tudnom, hogy az a mágus igen is rossz ember, és halnia kell? Csak mert azt mondta az Egyház, hogy az? Igen, pont ezért kell elhinnem. Mert a szüleimet is lehet, hogy egy mágus intézte el, nem pedig fosztogató, csak azt akarta, hogy azt higgyük. Nos, meg az sem utolsó szempont, hogy a papok miatt élek még. Hálával tartozom nekik, még akkor is, ha azaz ára, hogy öljek a nevükben. Lehetne rosszabb is, szerintem.
Az áldozat torkát elvágtam, a saját vérében fuldoklott, s halt meg. Előtte persze információkat kellett belőle kihúzni, úgyhogy a legrosszabb nem is az volt, amikor torkát nyitottam fel a tőrrel, hanem az azelőtti procedúra.Főleg azért, mert szerintem a semmivel egyenlő dolgokat húztam ki belőle. A vér szaga felkúszott az orromba, azt hittem sose szabadulok meg tőle. A reggelim pedig úgy gondolta, hogy nem marad tovább a gyomromban. Szerencsére egy folyó partján voltam, így még rendbe is tudtam magam tenni.
- Szép munka, Henning. Ne aggódj a következő már könnyebb lesz, mindig az első a legnehezebb. – csendül fel egy idősebb inkvizítor hangja a hátam mögül, megpördülök a saját tengelyem körül, hogy szemben álljak vele.
- Ha maga mondja Klaus. – rántom meg a vállam könnyedén. – Akkor elhiszem. – jegyzem meg csendesen.
- Jót teszünk vele, hidd el. Vagy nem, ezt te döntöd el, de győzd meg magad arról, hogy jó, amit csinálsz, könnyebben fogsz elaludni. Hajnalban indulunk a következő városba. – magamra hagy, én pedig egy fára mászom, onnan nézem a tájat. Vajon az öcsém mit mondana? Sose tudom már meg, Klausnak igaza van, jót teszünk.
26 – Váratlan támadás, bosszúra fel!
Csak nyugodtan akartam menni a városba, erre mit ad Isten?! Egy istencsapását, mágus képében. És még meg is támad, csak egyszer kerüljön a kezem közé, abban a szent pillanatban végzek vele. Fájdalmasan nyöszörgök egyet, de azonnal leugrok a lóról, s a fák közé vetem magam, csak egy fekete folt, amit látok. Ez pedig édes kevés, túl gyors, én meg nem ismerem ezt az erdőt.
- Megtalállak, és megöllek! – üvöltök a semmibe, miután az egyik fa találkozik az öklömmel. Most már nem csak a mellkasom sajog, hanem a kezem is. Mi ebből a tanulság? Lehiggadsz, és nem csinálsz ilyen hülyeségéket, mint a faütögetés. Bosszúsan, szitkozódva sétálok vissza a lovamhoz, ott a felszerelésem, amivel ellátom a sérülésem. Nem súlyos, de talán mégsem véresen kéne a városba ügetnem, a bal lapockám sajog, legalább úgy talált volna el, hogy könnyű legyen egyedül is kezelni. Ami pedig a nevetgélőt illeti, remélem nálam is jobban tud megbújni, mert megölöm, kerüljön bármibe.
33 – A mágus még mindig nem került elő, talán most
Hét éve vadászom arra a gonosz bestiára, eddig sikertelenül. Nem is kéne ezen csodálkozni, egy nevetés nem olyan nyom, ami segíthet bármiben is. De bármikor felismerném, ebben biztos vagyok. Talán kicsit megrögzött vagyok vele illetően, viszont megtámadott, illik viszonoz, még ennyi év után is. Főleg, hogy többeket is megkínoztam, de hasznos információt egyik se tudott mondani, mármint azzal mégis mit kezdek, hogy fekete csipke? A semminél többet, de nem fogom még így sem könnyen megtalálni.
Ha kell még többet kínzok meg, mára már nyugodtan tudok miatta aludni.
