Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Ivone Von Slusser
Faj: Ember
Frakció: Egyház
Kaszt: Keresztes
Nem: Nő
Kor: 21
Kinézet:
Körülbelül 180 cm magas és mellé 107 kg-t nyom. Nem a tipikus nő, hanem nagydarab, széles vállú, bikanyakú és izmos amazon ő. Egész megjelenése erőt sugároz.
Szőke haja is egészen rövidre van vágva, hogy még csak véletlenül se használhassák ellene. Szemei kék színűek, amiben a fanatizmus lángjai lobognak. Szája sosem húzódik mosolyra. Mindig szigorúan összepréseli. Nem mellékesen jó pár foga is hiányzik már. Egész arcát mintha kalapáccsal faragták volna ki egy sziklából. Darabos és szögletes. Emellett bal szemét még három párhuzamos mély vágás is csúfítja. Nem látni, de a hátát is csúnya hegek tarkítják, amik vezeklésének bizonyítékai. Mozgásából hiányzik a kecsesség és a harmónia. Mozgása folyamatos, erőteljes. Egész mozgása egyfajta elfojtott haragot sugároz, ami csak arra vár, hogy kitörhessen. Hangja fülsértő, és karcos, csatatereken edződött.
Öltözködése egyszerű és viszonylag szegényes. Csupán a páncélján és fegyverzetén látszik, hogy kiváló minőségű anyagból készültek, amit féltő gonddal ápolnak hozzáértő, kérges kezek. A katedrálison kívül csal nehéz vértezetben és fegyverzetben látni. A katedrális belül viszont egyszerű apáca ruhát visel kötéllel megkötve a derekán.
Jellem:
Régi kislányos jellemét már régen maga mögött hagyta. Feláldozta, hogy erőre tegyen szerte. A halál már nem ríkatja meg és tudja, hogy ha érte jön, akkor büszkén fogadja. Nem fog ismét sírni, amikor a csuhással találkozik. Az Egyházhoz és tanaihoz fanatikus hit köti. Tiszteli annak minden tagját, hiszen aki az Istennek áldozza életét az csak tiszteletet érdemel. Feljebbvalói parancsait sosem kérdőjelezi meg, hiszen rajtuk keresztül Isten szól. Legalábbis ő így hiszi. Ha eretnekségét tapasztal, azt gyökerestül igyekszik kiirtani. A protestáns csürhét, a démonokat, a vámpírokat és egyéb élőholt létformákat gyűlöli. Teljes szívéből. Megalkuvást nem ismervén igyekszik elpusztítani mindet. De jól belénevelték, hogy dühöngve nem lehet harcolni. A harchoz hideg fej kell, így ilyen állapotban is meg tudja őrizni higgadtságát, hiszen angyalok támogatják.
Az ő száját hazugság sosem hagyhatja el, még ha az igazság olykor kegyetlen is.
Testét és lelkét is az egyházra bízta. Megfogadta, hogy sosem érintkezik férfival szerelmetesen, hisz az ő egyetlen szerelme Isten.
Gyengédséget és törődést csak az Egyház hívei felé mutat. Védelmezi őket. Segíti az elesetteket és az ártatlanokat, ha arra van szükség. Ha valaki szorult helyzetből akarja megmenteni, annak előbb töri be az orrát egy vasba bújtatott acélos kesztyű. Könnyű felhúzni, ha valaki őt, vagy egyházát rágalmazza. Rendje jelképeit és címerét büszkén hordja magán, amiket sosem takar le, had lássa mindenkit. Így egyfajta kihívást intézve ellenfelei irányába. Támadjatok!
Hibát azonban ő is követ el, hisz mégis csak egy gyarló emberi lény. Ilyenkor előveszi rövid korbácsát és miközben imádkozik, saját magát ostorozza.
Előtörténet:
Gazdag nemesi családba született Hellenburg városában, akik aztán elvesztették mindenüket a Protestánsok miatt. Szokványos kislány volt. Szerette a hősi költeményeket és a muzsikát. Szerette a szép, míves ruhákat. No meg, ha foglalkoznak vele. Örült, ha becézgették és amikor az anyja kifésülte szőke haját. Az idill azonban tíz évvel ezelőtt véget ért. Kiderült ugyanis, hogy az apja két kapura is játszott. Mind a két félnek adott el felszerelést és fegyvert is. Persze igyekezett ezt titokban tartani, de ahogy az lenni szokott, kitudódott. Így ebből a helyzetből már nem volt menekvés. A győzedelmes protestáns csürhe megfosztotta a családot a rangjától és a vagyonától is. Pluszba még száműzte is őket. Nem volt mit tenni, hiszen nem akartak bitóra jutni. Az ekkor tizenegy éves Ivone sírva hagyta ott a házukat. Út közben még meg is dobálták őket. Ő is kapott a fejére, pedig az anyja megpróbálta óvni őt.
Északra menekültek kevéske csomagjukkal. Út közben természetes fosztogatókkal is találkoztak, akik útdíj címén még kevéske vagyonukat is elvették, de legalább élve eljutottak egy kicsiny városba, ami még mindig XI. Károly védelmét élvezte. Itt szerencsére befogadták őket és még egy kis lakást is kaptak a város szegénynegyedében.
Megpróbáltak viszonylag jó életkörülményeket teremteni maguknak. Apja, aki értett a számok nyelvén felajánlotta tudását egy helyi bűnbandának, míg az anyja megpróbálta megtanulni a varrást és a szövést, ám nem sok sikerrel.
Persze ahogy küszködtek, úgy csúsztak lefelé. Az apja elkezdett inni és egyre gyakrabban tért haza piától szagosan, kótyagos fejjel. Az elején még nem is volt gond, de aztán az erős és olcsó lőre elkezdte elvenni az eszét és megcsapolni kevéske vagyonukat. Így hát a nemes asszony csakhamar az utcán találta magát, hogy elkerülje a férjura által kimért ütéseket. No meg, hogy szavainak engedelmeskedve pénz gyűjtsön. Egész alakján hamar meglátszanak a változásokat. Szemei beestek, haja töredezetté vált és elkezdett kihullani. Majd végül köhögni kezdett. Először csak sima, majd vért köhögött fel a tüdejéből. A teste és lelke nem bírta a megerőltetést, és a gyötrelmeket. Így hát megbetegedett, majd menthetetlenül meghalt. Ezt pedig Ivone kénytelen volt végignézni, majd rettegni a következő naptól, hogy vajon ő is így jár-e. Ekkor pedig mindössze még csak tizenegy telet látott rövidke élete során. Próbálta meghúzni magát és eltűnni apja zavaros tekintete elől, de ez túl sokáig nem sikerült neki. Így hát gyakran találta kint magát az utcán monoklival a szeme alatt, koszos és rongyos ruhában kéregetve, hátha adnak valami kis alamizsnát az arra járók. Persze túl sok minden sosem tudott hazavinni, hiszen az erősebb gyerekek ilyenkor mindig elkapták, megragadták hosszú és szőke haját majd annál fogva beráncigálták egy koszos sikátorba, ott meg levették azt a kevéske pénzt amit összeszedett és jól összeverték. Egy ilyen eset után néha órákig fel sem tudott állni. Fájt mindene. Szájából és orrából vér szivárgott. Szemei is feldagadtak. Eme események ellenére mégiscsak haza ment. Hiszen még is csak az apja volt. Ám amikor pénz nélkül ért haza gyakran még tőle is verést kapott. Ha pedig tényleg rossz napja volt, akkor berángatta a kicsiny hálókamrába, ahol elborult elmével erőszakot próbált tenni tulajdon lányán. Szerencséjére ez neki egyszer sem sikerült, hisz mindig előbb kidőlt a piától, mint hogy elkövethette volna eme gazságot.
Ilyenkor mindig igyekezett menedéket keresni. Igyekezett a kicsiny szobájában meghúzódni, hátha itt nem keresi. Itt is rátalált persze. Majd elméjében próbált menedéket keresni. Kizárni a rút és fagyos valóságot. De sokáig így sem tartott ki a gyenge fal, amit emelt. A valóság mindig könyörtelenül lerombolta. Jó pár hónapot szinte élőholtként élt át. Túl sokra így ebből az időből nem is emlékszik. Aztán mégis csak megtörtént a csoda. A valóság rideg szövetét meleg fény járta át, ami szinte vonzotta meggyötört szellemét, mint molylepkét az éjszakai fény. Az egész egy épületből áradt. Nem is hitte, hogy ilyesmi áll a negyed közepén és mégis büszkén emelkedik a düledező épületek fölé. Először félt belépni a széles ajtaján. Sok csalódás érte már rövidke élete folyamán és nem akart csalódni. Végül mégis rászánta magát. Félénk léptekkel lépet be a fenséges építménybe, hogy belülről is megszemlélje a csodát. Ekkor érezte először, hogy szabad a szelleme. Egész testét melegség és eddig sosem tapasztalt boldogság járta át. Úgy érezte a belépés pillanatában, mintha valaki egész lényét átölelné és rég nem látott barátként üdvözölné. A szeméből könnyek törtek elő és elgyengült lábai összeroskadtak, de meg sem érezte a kemény és hideg padlót, csak azt, hogy hazatért. Ezt követően az egész estét itt aludta át. Nem zavarták ki, sőt reggel arra ébredt, hogy egy pokróc fedi vézna és gyönge testét. Majd reggel felállt és visszament apjához. További egy évig élte így az életét, amikor is megtörtént az, ami elkerülhetetlen. Ismét pénz nélkül tért haza, hisz a kevéske vagyont amit sikerült összeszedni bedobta az egyház ládájába. Erre apja igencsak dühbe gurult. Majd üvöltözni kezdett.
Milyen egy mihaszna kölök vagy te! – ordított rá. – He… Mégis mit képzelsz te magadról!
Ezt követően eszét vesztve a gyermekének esett. Ütötte vágta, ahol csak érte. Egyik ütése eltörte a bal alkarját, míg egy másik megrepesztette az egyik bordáját. Próbált ő védekezni, de mi esélye lett volna ellene. Majd megragadta a karját és a kapálózó gyermeket magával ráncigálva megtette azt, amit már régen tervezett. A lánya azon az éjjelen elvesztette ártatlanságát. Ezt követően kilökte az ajtón. Ivone véresen sérülten és zokogva botorkált ki az ajtón. Látta, ahogy páran kinéztek rá, de a segítségére senki sem sietett. Pedig ő kérlelte őket.
- Valaki… - hallatszott feldagadt ajkai közül a nyöszörgés. – Kérlek titeket..
Majd, ahogy az utcára lépett eleredt az eső, mintha dézsából öntenék. Végül elindult oda, ahol menedéket remélt. A templomba. Ám gyenge lábai nem engedelmeskedtem, csupán az egyik közeli sikátorig tudta elvonszolni magát. Érezte, ahogy a hűsítő esőcseppek végigfolynak szinte védtelen testén, ahogy az élet lassan elszivárog belőle a lába közén keresztül. Így hát összekulcsolja a kezét a térdén, majd zokogni kezd.
~ Hát ennyi lett volna? De nem baj. Legalább megint láthatom anyácskát. Legalább megint együtt leszünk, míg eme mocskos és torz világ mögöttünk marad. ~
Ahogy felszínre törnek eme keserű gondolatok, érzi, ahogy valaki rázza a testét. Felemeli a fejét a rázásra. Amikor először a kék szempárba tekintett azt hitte, hogy hallucinál. Hisz ritka a környéken az ily tiszta lélektükör.
- Szóval egy angyal jött el értem? – szakad ki a száján a jelenés hatására.
Ami aki megrázta közel sem angyal. Egy Keresztes talált rá eme vészterhes órán. Hisz Isten mindig megsegíti az övéit. A lány szavaira szelíd mosoly jelenik meg a keresztes száján, majd megszólal mély hangján.
- Nem vagyok én angyal gyermekem. – mondja. – Julian testvér vagyok.
Finoman fogja Ivone vállát, majd végigméri. A látottakra elkomorodik a barátságos arca, majd se szó se beszéd felemeli a gyönge testet. Ivone érzi, ahogy elszakad a földtől és két erős kar tartja. Felnéz Julian, majd megszólal.
- Nem akarok gyenge lenni. – motyogja. – Olyan erős akarok lenni, mint te. Bármit megteszek, csak nem akarok gyönge lenni.
Könyörög a harcosnak, aki barátságos arccal néz le rá ismét.
- Ne aggódj. – mondja. – Ahova viszlek, ott kaphatsz erőt, de csak ha méltó vagy rá.
Ezt követően már csak foszlányokra emlékszik, ám egy kép tisztán maradt mégis. Rövidke, mégis nagy hatással volt további életére.
Már a templomban feküdt ekkor.
- Ki tette ezt veled gyermekem? – kérdi komor, mégis nyugodt hangon az egyik pap.
- Az apám… - mondja ki a szavakat, majd ismét magával ragadta a sötétség.
Csupán pár nap múlva tért magához. Az ébredés pillanatában minden tagja fájt. Érezte, hogy csak nagy küzdelmek árán tud felülni az ágyban. Először amit megpillant a falon lógó egyszerű kereszt. Majd a teremben tapasztalt tisztaság. Végül arra is rájön, hogy ő maga is tiszta ruhában fekszik az ágyban. Nyílik az ajtó és egy csuhás alak lép be rajta.
- Üdv Ivone. – köszönti az ismeretlen. – Látom, hogy felébredtél. Hogy érzed magad?
Ekkor kordul meg a fekvő lány hasa, amire a csuhás alak elmosolyodik.
- Látom, hogy éhes vagy. – szólal meg. – Mindjárt kapsz, ne aggódj. Amúgy Anton vagyok, ha netán nem emlékeznél rá és gondolom ez így van.
Sóhajt egyet fáradtan, majd ismét mosolyt csal saját arcára.
- Kemény napokon vagy túl, de ne aggódj. Isten melletted van és vigyáz rád.
Végül pedig az étel is megérkezik, aminek szinte azonnal neki is esik. Így telik el pár hónap, amíg teljesen fel nem épült és erőre nem kapott. Aztán elérkezett az idő, amikor is döntenie kellett. Hasát szokatlan érzés uralta, mivel tele volt a hasa életében először. Nem ütlegelték naponta és nem kellett folyton a háta mögé nézni, hogy nem akarja-e bántani valaki. Emellett persze tiszta ruhában tölthette minden napjait.
- Örülök, hogy már jobban vagy Ivone. – szólalt meg mosolyogva megmentője, Julian. – Gyere. Sétáljuk egyet.
Ő pedig követte, hisz neki köszönheti életét. Igaz nem tudta, hogy milyen életet is köszönhet neki, Vajon megérte őt megmenteni?
- Segíthetek neked. – kezdett bele egyből. – Segíthetek neked erőt szerezni. Előtte azonban tudnom kell, hogy mit is kezdenél vele.
- Segítenék! – vágja rá szinte azonnal. – Segítenék, ahogy te segítettél nekem. Védelmező lennék, akárcsak te.
Mindeközben csillog a szeme és lobogni kezd a szemeiben a fanatizmus tüze.
- Helyes. – mondja komor mégis nemes ábrázattal. – De ennél többet is tenned kellesz majd. Te leszel Istenünk egyik ökle, akivel az eretnekekre és a gonoszokra súlyt. Pajzs leszel, aki testével fogja fel a háború borzalmait, hogy az ne érhesse el az ártatlanokat! Istenünk haragja és pajzsa leszel, ha ő is így gondolja, Ivone!
Vesz egy mély levegőt.
- Holnap elkezdődik a képzésed. – hajol le hozzá. – Örül a szívem, hogy a sorainkban üdvözölhetlek, nővérem.
Ekkor tizenkét éves volt. Egy gyönge lány, kit az elhivatottság tüze hajtott. Aki már annyi borzalmat átélt és elképzelni sem tudja, hogyan lehetne tetézni. Nincs veszíteni valója. Vagy itt marad, vagy élheti a szegények életét tovább, vagy ha szerencséje van bekerül egy kuplerájba. Ilyen sorsra nem vágyik viszont. Elhatározta magát, hogy megcsinálja, még ha belepusztul is. Keresztes lesz belőle. Isten ökle lesz, ha belepusztul is.
A képzése nyolc hosszú éven zajlott. Mind fizikailag, mind mentálisan megedződött eme évek során. Hite pedig még erősebb lett. Mesterei és mentora különféle próbáknak vettették alá, hogy kiderüljön érdemes-e arra, hogy Keresztes váljék belőle. Megtanult nehéz páncélban mozogni, aludni és élni. A végére már a második bőre lett. Megtanult a legkülönfélébb fegyverekkel bánni. Kardokkal, fejszékkel és kalapácsokkal. Az élete ebben a nyolc évében nem is csinált igazán mást, csak edzett, tanult és imádkozott. Szigorú elveket sajátított eme évek alatt, amiket nem hajlandó megmásítani. Megismerkedett az ellenségeikkel és meg tanulta gyűlölni őket. Megismerte gyengeségeiket és erőségeiket. Elsajátította, hogyan harcoljon hideg fejjel. Miként küzdjön gyalogosan és lóhátról. A fejükbe verték az elmúlt korok nagy csatáit. Diadalait és vereségeit. Tanítottak nekik alapszintű stratégiát. Igyekeztek őket a vezetés rejtelmeire is megtanítani. Tanították nekik, hogyan éljenek túl a vadonba. Alapvetően megtanulták, hogy mit érdemes fogyasztani és mi mérgező.
Majd elérkezett a végső megpróbáltatás. Ahol eldől, hogy vajon Keresztes válik belőle, vagy a belé fektetett munka már sosem térül meg. Ez azonban Ivone elképzeléseivel szemben nem a harc próbája volt, hanem hité. Egy napon és éjszakán keresztül étlen és szomjan kellett térdepelni Isten színe előtt. Nem volt szabad megszólalnia sem, hiszen Ő így is hallja a hívét. Amikor vége volt az éjszakának érezte, hogy a lábai szinte teljesen elgémberedtek és el is fáradtak. De nem volt mit tenni. Indulni kellett a Főhajóba, ahol a nagyra becsült Rendfőnök már várta őket. Összesen tízen jutottak el a végső próbáig. Nyolc férfi és rajta kívül még egy nő. Amint beléptek az egybegyűlt testvérek mind feléjük fordultak. A tíz fiatal még fel nem kent testvér pedig az oltár elé lépett és letérdeltek a rendfőnök előtt.
- Hosszú utat tettek meg. – szólalt meg. – De már közel a cél. Ti érdemesnek mutatkoztatok arra, hogy magatokra ölthessétek rendünk páncélját és jelvényeit. Ezzel megmutatva, hogy ti nem csak egyszerű harcosok vagytok. Ti azért harcoltok, mert ez a ti feladatotok, amivel maga Isten bízott meg.
Hangja szinte az egész hajót betölti. A szavai elhalnak, majd ő maga is hátat fordít.
- Most pedig mondjátok utánam. – szólal fel végül.
Ivone pedig térdepelve imára kulcsot kézzel ismétli a szavait.
- Én Ivone Von Slasser, ezennel elfogadom sorsom és életem az Egyházra bízom. Minden földi rangomról és vagyonomról lemondok. Feljebbvalóim parancsát teljesítem, és meg nem kérdőjelezem. Védelmezem az Igazhitűeket, de lesújtok azokra, akik nem fogadják el tanait. A Rend hírnevét tovább öregbítem, és meg nem becstelenítem. Isten engem úgy segéljen!
Ezt követően felkenték őket és már teljes értékű lovagokként álltak fel. Megkapták fegyverzetüket és páncélzatukat. Majd beosztották őket egy csapatba, hogy idősebb testvéreiktől eltanulhassák azokat a fogásokat, amiket a biztonságos falak között nem lehet megtanulni.
Így ismerkedett meg Mitzi nővérrel, aki mér közel tíz éve áll a Keresztesek szolgálatában. Ez idő alatt harcolt az elszakadás során. Vadászott eretnekekre. Pusztított élőholtakat. Sok éves tapasztalat állt mögötte, ami csak arra várt, hogy átadhassa a mostani generációnak. Ő pedig hallgatta és figyelte. Miként cselekszik az adott helyzetben. Mit csinál, amikor segít a szegényeknek. Ha védelmez valakit, vagy netán valamit. Hogy tartja magát és milyen hangot üt meg embereivel. Hogyan méri ki a büntetést a bűnösökre és hogyan felügyeli vezeklésüket. Utána pedig miként törli tisztára véres hátukat.
Aztán megkapták az első olyan feladatot, ahol eretnekség ütötte fel a fejét. Egy kis faluba kellett elkísérniük egy inkvizítort, akinek ki kellett derítenie, hogy milyen mélyre is ér eme gazság és vajon van-e még olyan lélek ott, aki megmenthető. Tíz keresztest és még ötven zsoldost küldtek útnak, hogy irtsák ki eme fertőt. Az út öt napig tartott. Ők addig is tanultak és elmélyítették tudásukat. A zsoldosokkal akadt azért néhány probléma, de azokat sikerült elsimítani. A velük utazó inkvizítor meg inkább magának való volt. Nem is nagyon zargatták őt. Amikor pedig beléptek a faluba elébük tárult az, amitől tartottak az egyházban. Teljesen megfertőzte őket a protestáns őrület. Így az Inkvizíció embere hamarosan kiadta a parancsot.
Purgáljátok ki eme fertőt! – szólalt meg rekedtes hangján. – Nyoma se maradjon eme eretnekségnek!
Mindannyian kardot rántottak és meggyújtottak a kezükben tartott fáklyákat is. Majd körbeállták a kicsiny tanyát és elkezdték szűkebbre vonni a kört. Hiszen a parancs értelmében senki sem menekülhetett. Persze néhányan megpróbálták, de mindannyian fennakadtak a gyűrűn, hogy aztán kilyukasztott hassal, vagy átszúrt szívvel terüljenek el a földön, ahol is szólongathatták Istent. De Ő elfordította róluk orcáját. A házak is lángra kaptak, ahogy az égő fáklyák aláhullottak a magasból a tetőre. Bentről jól hallatszottak bennragadtak sikolyai. Nők, férfiak, idősek és gyermekek égtek el odabenn. De Ivone megkeményítette szívét és nézte tovább művét. Hiszen ő is megtette azt, amit meg kellett tennie. A tanya helyén reggel már csak füstölgő roncsok maradtak. No meg fehér csontok, amik nem égtek el még reggelre sem. Akiket leszúrtak azokkal viszont még példát kellett statuálniuk. Így hát bementek az erdőbe és fát kezdtek el vágni. Amik hamarosan egy kereszt formáját öltötték magukra. A holtesteket pedig ezekre tűzték fel. Ezt követően mindegyiket az út mentén állították fel, hogy lássa mindenki. „Ez az eretnekek sorsa”.
A feladat után visszatértek a rendházukba, ahol ő is meggyónta bűnét. Hisz csak elvette sokak életét, még ha ez Isten akarata is volt.
Majd újabb hónapok teltek el, ő pedig serényen ellátta a feladatát. Hol ételt osztott a rászorulóknak, hol pedig az eretnekek ostora volt. Végre pedig elérkezett az az idő, hogy teljes értékű keresztes lett belőle. Hisz mentora úgy határozott, hogy már mindent átadott. Innentől már egyedül is láthatott el feladatot, sőt még kisebb csapatot is bízhattak rá.
Egy nap viszont furcsa hír jutott el hozzá. Azrael kardja felbukkant. Az egész Egyház felbolydult, hiszen úgy hírlett legendás fegyver az, ami győzelemre vezetheti az Egyházat és vele a királyságot. Így ő is, mint a többi lovag, kutatni kezdte a fegyvert. Így az igazi meséje, legendája csak innen kezdődik.
Faj: Ember
Frakció: Egyház
Kaszt: Keresztes
Nem: Nő
Kor: 21
Kinézet:
Körülbelül 180 cm magas és mellé 107 kg-t nyom. Nem a tipikus nő, hanem nagydarab, széles vállú, bikanyakú és izmos amazon ő. Egész megjelenése erőt sugároz.
Szőke haja is egészen rövidre van vágva, hogy még csak véletlenül se használhassák ellene. Szemei kék színűek, amiben a fanatizmus lángjai lobognak. Szája sosem húzódik mosolyra. Mindig szigorúan összepréseli. Nem mellékesen jó pár foga is hiányzik már. Egész arcát mintha kalapáccsal faragták volna ki egy sziklából. Darabos és szögletes. Emellett bal szemét még három párhuzamos mély vágás is csúfítja. Nem látni, de a hátát is csúnya hegek tarkítják, amik vezeklésének bizonyítékai. Mozgásából hiányzik a kecsesség és a harmónia. Mozgása folyamatos, erőteljes. Egész mozgása egyfajta elfojtott haragot sugároz, ami csak arra vár, hogy kitörhessen. Hangja fülsértő, és karcos, csatatereken edződött.
Öltözködése egyszerű és viszonylag szegényes. Csupán a páncélján és fegyverzetén látszik, hogy kiváló minőségű anyagból készültek, amit féltő gonddal ápolnak hozzáértő, kérges kezek. A katedrálison kívül csal nehéz vértezetben és fegyverzetben látni. A katedrális belül viszont egyszerű apáca ruhát visel kötéllel megkötve a derekán.
Jellem:
Régi kislányos jellemét már régen maga mögött hagyta. Feláldozta, hogy erőre tegyen szerte. A halál már nem ríkatja meg és tudja, hogy ha érte jön, akkor büszkén fogadja. Nem fog ismét sírni, amikor a csuhással találkozik. Az Egyházhoz és tanaihoz fanatikus hit köti. Tiszteli annak minden tagját, hiszen aki az Istennek áldozza életét az csak tiszteletet érdemel. Feljebbvalói parancsait sosem kérdőjelezi meg, hiszen rajtuk keresztül Isten szól. Legalábbis ő így hiszi. Ha eretnekségét tapasztal, azt gyökerestül igyekszik kiirtani. A protestáns csürhét, a démonokat, a vámpírokat és egyéb élőholt létformákat gyűlöli. Teljes szívéből. Megalkuvást nem ismervén igyekszik elpusztítani mindet. De jól belénevelték, hogy dühöngve nem lehet harcolni. A harchoz hideg fej kell, így ilyen állapotban is meg tudja őrizni higgadtságát, hiszen angyalok támogatják.
Az ő száját hazugság sosem hagyhatja el, még ha az igazság olykor kegyetlen is.
Testét és lelkét is az egyházra bízta. Megfogadta, hogy sosem érintkezik férfival szerelmetesen, hisz az ő egyetlen szerelme Isten.
Gyengédséget és törődést csak az Egyház hívei felé mutat. Védelmezi őket. Segíti az elesetteket és az ártatlanokat, ha arra van szükség. Ha valaki szorult helyzetből akarja megmenteni, annak előbb töri be az orrát egy vasba bújtatott acélos kesztyű. Könnyű felhúzni, ha valaki őt, vagy egyházát rágalmazza. Rendje jelképeit és címerét büszkén hordja magán, amiket sosem takar le, had lássa mindenkit. Így egyfajta kihívást intézve ellenfelei irányába. Támadjatok!
Hibát azonban ő is követ el, hisz mégis csak egy gyarló emberi lény. Ilyenkor előveszi rövid korbácsát és miközben imádkozik, saját magát ostorozza.
Előtörténet:
Gazdag nemesi családba született Hellenburg városában, akik aztán elvesztették mindenüket a Protestánsok miatt. Szokványos kislány volt. Szerette a hősi költeményeket és a muzsikát. Szerette a szép, míves ruhákat. No meg, ha foglalkoznak vele. Örült, ha becézgették és amikor az anyja kifésülte szőke haját. Az idill azonban tíz évvel ezelőtt véget ért. Kiderült ugyanis, hogy az apja két kapura is játszott. Mind a két félnek adott el felszerelést és fegyvert is. Persze igyekezett ezt titokban tartani, de ahogy az lenni szokott, kitudódott. Így ebből a helyzetből már nem volt menekvés. A győzedelmes protestáns csürhe megfosztotta a családot a rangjától és a vagyonától is. Pluszba még száműzte is őket. Nem volt mit tenni, hiszen nem akartak bitóra jutni. Az ekkor tizenegy éves Ivone sírva hagyta ott a házukat. Út közben még meg is dobálták őket. Ő is kapott a fejére, pedig az anyja megpróbálta óvni őt.
Északra menekültek kevéske csomagjukkal. Út közben természetes fosztogatókkal is találkoztak, akik útdíj címén még kevéske vagyonukat is elvették, de legalább élve eljutottak egy kicsiny városba, ami még mindig XI. Károly védelmét élvezte. Itt szerencsére befogadták őket és még egy kis lakást is kaptak a város szegénynegyedében.
Megpróbáltak viszonylag jó életkörülményeket teremteni maguknak. Apja, aki értett a számok nyelvén felajánlotta tudását egy helyi bűnbandának, míg az anyja megpróbálta megtanulni a varrást és a szövést, ám nem sok sikerrel.
Persze ahogy küszködtek, úgy csúsztak lefelé. Az apja elkezdett inni és egyre gyakrabban tért haza piától szagosan, kótyagos fejjel. Az elején még nem is volt gond, de aztán az erős és olcsó lőre elkezdte elvenni az eszét és megcsapolni kevéske vagyonukat. Így hát a nemes asszony csakhamar az utcán találta magát, hogy elkerülje a férjura által kimért ütéseket. No meg, hogy szavainak engedelmeskedve pénz gyűjtsön. Egész alakján hamar meglátszanak a változásokat. Szemei beestek, haja töredezetté vált és elkezdett kihullani. Majd végül köhögni kezdett. Először csak sima, majd vért köhögött fel a tüdejéből. A teste és lelke nem bírta a megerőltetést, és a gyötrelmeket. Így hát megbetegedett, majd menthetetlenül meghalt. Ezt pedig Ivone kénytelen volt végignézni, majd rettegni a következő naptól, hogy vajon ő is így jár-e. Ekkor pedig mindössze még csak tizenegy telet látott rövidke élete során. Próbálta meghúzni magát és eltűnni apja zavaros tekintete elől, de ez túl sokáig nem sikerült neki. Így hát gyakran találta kint magát az utcán monoklival a szeme alatt, koszos és rongyos ruhában kéregetve, hátha adnak valami kis alamizsnát az arra járók. Persze túl sok minden sosem tudott hazavinni, hiszen az erősebb gyerekek ilyenkor mindig elkapták, megragadták hosszú és szőke haját majd annál fogva beráncigálták egy koszos sikátorba, ott meg levették azt a kevéske pénzt amit összeszedett és jól összeverték. Egy ilyen eset után néha órákig fel sem tudott állni. Fájt mindene. Szájából és orrából vér szivárgott. Szemei is feldagadtak. Eme események ellenére mégiscsak haza ment. Hiszen még is csak az apja volt. Ám amikor pénz nélkül ért haza gyakran még tőle is verést kapott. Ha pedig tényleg rossz napja volt, akkor berángatta a kicsiny hálókamrába, ahol elborult elmével erőszakot próbált tenni tulajdon lányán. Szerencséjére ez neki egyszer sem sikerült, hisz mindig előbb kidőlt a piától, mint hogy elkövethette volna eme gazságot.
Ilyenkor mindig igyekezett menedéket keresni. Igyekezett a kicsiny szobájában meghúzódni, hátha itt nem keresi. Itt is rátalált persze. Majd elméjében próbált menedéket keresni. Kizárni a rút és fagyos valóságot. De sokáig így sem tartott ki a gyenge fal, amit emelt. A valóság mindig könyörtelenül lerombolta. Jó pár hónapot szinte élőholtként élt át. Túl sokra így ebből az időből nem is emlékszik. Aztán mégis csak megtörtént a csoda. A valóság rideg szövetét meleg fény járta át, ami szinte vonzotta meggyötört szellemét, mint molylepkét az éjszakai fény. Az egész egy épületből áradt. Nem is hitte, hogy ilyesmi áll a negyed közepén és mégis büszkén emelkedik a düledező épületek fölé. Először félt belépni a széles ajtaján. Sok csalódás érte már rövidke élete folyamán és nem akart csalódni. Végül mégis rászánta magát. Félénk léptekkel lépet be a fenséges építménybe, hogy belülről is megszemlélje a csodát. Ekkor érezte először, hogy szabad a szelleme. Egész testét melegség és eddig sosem tapasztalt boldogság járta át. Úgy érezte a belépés pillanatában, mintha valaki egész lényét átölelné és rég nem látott barátként üdvözölné. A szeméből könnyek törtek elő és elgyengült lábai összeroskadtak, de meg sem érezte a kemény és hideg padlót, csak azt, hogy hazatért. Ezt követően az egész estét itt aludta át. Nem zavarták ki, sőt reggel arra ébredt, hogy egy pokróc fedi vézna és gyönge testét. Majd reggel felállt és visszament apjához. További egy évig élte így az életét, amikor is megtörtént az, ami elkerülhetetlen. Ismét pénz nélkül tért haza, hisz a kevéske vagyont amit sikerült összeszedni bedobta az egyház ládájába. Erre apja igencsak dühbe gurult. Majd üvöltözni kezdett.
Milyen egy mihaszna kölök vagy te! – ordított rá. – He… Mégis mit képzelsz te magadról!
Ezt követően eszét vesztve a gyermekének esett. Ütötte vágta, ahol csak érte. Egyik ütése eltörte a bal alkarját, míg egy másik megrepesztette az egyik bordáját. Próbált ő védekezni, de mi esélye lett volna ellene. Majd megragadta a karját és a kapálózó gyermeket magával ráncigálva megtette azt, amit már régen tervezett. A lánya azon az éjjelen elvesztette ártatlanságát. Ezt követően kilökte az ajtón. Ivone véresen sérülten és zokogva botorkált ki az ajtón. Látta, ahogy páran kinéztek rá, de a segítségére senki sem sietett. Pedig ő kérlelte őket.
- Valaki… - hallatszott feldagadt ajkai közül a nyöszörgés. – Kérlek titeket..
Majd, ahogy az utcára lépett eleredt az eső, mintha dézsából öntenék. Végül elindult oda, ahol menedéket remélt. A templomba. Ám gyenge lábai nem engedelmeskedtem, csupán az egyik közeli sikátorig tudta elvonszolni magát. Érezte, ahogy a hűsítő esőcseppek végigfolynak szinte védtelen testén, ahogy az élet lassan elszivárog belőle a lába közén keresztül. Így hát összekulcsolja a kezét a térdén, majd zokogni kezd.
~ Hát ennyi lett volna? De nem baj. Legalább megint láthatom anyácskát. Legalább megint együtt leszünk, míg eme mocskos és torz világ mögöttünk marad. ~
Ahogy felszínre törnek eme keserű gondolatok, érzi, ahogy valaki rázza a testét. Felemeli a fejét a rázásra. Amikor először a kék szempárba tekintett azt hitte, hogy hallucinál. Hisz ritka a környéken az ily tiszta lélektükör.
- Szóval egy angyal jött el értem? – szakad ki a száján a jelenés hatására.
Ami aki megrázta közel sem angyal. Egy Keresztes talált rá eme vészterhes órán. Hisz Isten mindig megsegíti az övéit. A lány szavaira szelíd mosoly jelenik meg a keresztes száján, majd megszólal mély hangján.
- Nem vagyok én angyal gyermekem. – mondja. – Julian testvér vagyok.
Finoman fogja Ivone vállát, majd végigméri. A látottakra elkomorodik a barátságos arca, majd se szó se beszéd felemeli a gyönge testet. Ivone érzi, ahogy elszakad a földtől és két erős kar tartja. Felnéz Julian, majd megszólal.
- Nem akarok gyenge lenni. – motyogja. – Olyan erős akarok lenni, mint te. Bármit megteszek, csak nem akarok gyönge lenni.
Könyörög a harcosnak, aki barátságos arccal néz le rá ismét.
- Ne aggódj. – mondja. – Ahova viszlek, ott kaphatsz erőt, de csak ha méltó vagy rá.
Ezt követően már csak foszlányokra emlékszik, ám egy kép tisztán maradt mégis. Rövidke, mégis nagy hatással volt további életére.
Már a templomban feküdt ekkor.
- Ki tette ezt veled gyermekem? – kérdi komor, mégis nyugodt hangon az egyik pap.
- Az apám… - mondja ki a szavakat, majd ismét magával ragadta a sötétség.
Csupán pár nap múlva tért magához. Az ébredés pillanatában minden tagja fájt. Érezte, hogy csak nagy küzdelmek árán tud felülni az ágyban. Először amit megpillant a falon lógó egyszerű kereszt. Majd a teremben tapasztalt tisztaság. Végül arra is rájön, hogy ő maga is tiszta ruhában fekszik az ágyban. Nyílik az ajtó és egy csuhás alak lép be rajta.
- Üdv Ivone. – köszönti az ismeretlen. – Látom, hogy felébredtél. Hogy érzed magad?
Ekkor kordul meg a fekvő lány hasa, amire a csuhás alak elmosolyodik.
- Látom, hogy éhes vagy. – szólal meg. – Mindjárt kapsz, ne aggódj. Amúgy Anton vagyok, ha netán nem emlékeznél rá és gondolom ez így van.
Sóhajt egyet fáradtan, majd ismét mosolyt csal saját arcára.
- Kemény napokon vagy túl, de ne aggódj. Isten melletted van és vigyáz rád.
Végül pedig az étel is megérkezik, aminek szinte azonnal neki is esik. Így telik el pár hónap, amíg teljesen fel nem épült és erőre nem kapott. Aztán elérkezett az idő, amikor is döntenie kellett. Hasát szokatlan érzés uralta, mivel tele volt a hasa életében először. Nem ütlegelték naponta és nem kellett folyton a háta mögé nézni, hogy nem akarja-e bántani valaki. Emellett persze tiszta ruhában tölthette minden napjait.
- Örülök, hogy már jobban vagy Ivone. – szólalt meg mosolyogva megmentője, Julian. – Gyere. Sétáljuk egyet.
Ő pedig követte, hisz neki köszönheti életét. Igaz nem tudta, hogy milyen életet is köszönhet neki, Vajon megérte őt megmenteni?
- Segíthetek neked. – kezdett bele egyből. – Segíthetek neked erőt szerezni. Előtte azonban tudnom kell, hogy mit is kezdenél vele.
- Segítenék! – vágja rá szinte azonnal. – Segítenék, ahogy te segítettél nekem. Védelmező lennék, akárcsak te.
Mindeközben csillog a szeme és lobogni kezd a szemeiben a fanatizmus tüze.
- Helyes. – mondja komor mégis nemes ábrázattal. – De ennél többet is tenned kellesz majd. Te leszel Istenünk egyik ökle, akivel az eretnekekre és a gonoszokra súlyt. Pajzs leszel, aki testével fogja fel a háború borzalmait, hogy az ne érhesse el az ártatlanokat! Istenünk haragja és pajzsa leszel, ha ő is így gondolja, Ivone!
Vesz egy mély levegőt.
- Holnap elkezdődik a képzésed. – hajol le hozzá. – Örül a szívem, hogy a sorainkban üdvözölhetlek, nővérem.
Ekkor tizenkét éves volt. Egy gyönge lány, kit az elhivatottság tüze hajtott. Aki már annyi borzalmat átélt és elképzelni sem tudja, hogyan lehetne tetézni. Nincs veszíteni valója. Vagy itt marad, vagy élheti a szegények életét tovább, vagy ha szerencséje van bekerül egy kuplerájba. Ilyen sorsra nem vágyik viszont. Elhatározta magát, hogy megcsinálja, még ha belepusztul is. Keresztes lesz belőle. Isten ökle lesz, ha belepusztul is.
A képzése nyolc hosszú éven zajlott. Mind fizikailag, mind mentálisan megedződött eme évek során. Hite pedig még erősebb lett. Mesterei és mentora különféle próbáknak vettették alá, hogy kiderüljön érdemes-e arra, hogy Keresztes váljék belőle. Megtanult nehéz páncélban mozogni, aludni és élni. A végére már a második bőre lett. Megtanult a legkülönfélébb fegyverekkel bánni. Kardokkal, fejszékkel és kalapácsokkal. Az élete ebben a nyolc évében nem is csinált igazán mást, csak edzett, tanult és imádkozott. Szigorú elveket sajátított eme évek alatt, amiket nem hajlandó megmásítani. Megismerkedett az ellenségeikkel és meg tanulta gyűlölni őket. Megismerte gyengeségeiket és erőségeiket. Elsajátította, hogyan harcoljon hideg fejjel. Miként küzdjön gyalogosan és lóhátról. A fejükbe verték az elmúlt korok nagy csatáit. Diadalait és vereségeit. Tanítottak nekik alapszintű stratégiát. Igyekeztek őket a vezetés rejtelmeire is megtanítani. Tanították nekik, hogyan éljenek túl a vadonba. Alapvetően megtanulták, hogy mit érdemes fogyasztani és mi mérgező.
Majd elérkezett a végső megpróbáltatás. Ahol eldől, hogy vajon Keresztes válik belőle, vagy a belé fektetett munka már sosem térül meg. Ez azonban Ivone elképzeléseivel szemben nem a harc próbája volt, hanem hité. Egy napon és éjszakán keresztül étlen és szomjan kellett térdepelni Isten színe előtt. Nem volt szabad megszólalnia sem, hiszen Ő így is hallja a hívét. Amikor vége volt az éjszakának érezte, hogy a lábai szinte teljesen elgémberedtek és el is fáradtak. De nem volt mit tenni. Indulni kellett a Főhajóba, ahol a nagyra becsült Rendfőnök már várta őket. Összesen tízen jutottak el a végső próbáig. Nyolc férfi és rajta kívül még egy nő. Amint beléptek az egybegyűlt testvérek mind feléjük fordultak. A tíz fiatal még fel nem kent testvér pedig az oltár elé lépett és letérdeltek a rendfőnök előtt.
- Hosszú utat tettek meg. – szólalt meg. – De már közel a cél. Ti érdemesnek mutatkoztatok arra, hogy magatokra ölthessétek rendünk páncélját és jelvényeit. Ezzel megmutatva, hogy ti nem csak egyszerű harcosok vagytok. Ti azért harcoltok, mert ez a ti feladatotok, amivel maga Isten bízott meg.
Hangja szinte az egész hajót betölti. A szavai elhalnak, majd ő maga is hátat fordít.
- Most pedig mondjátok utánam. – szólal fel végül.
Ivone pedig térdepelve imára kulcsot kézzel ismétli a szavait.
- Én Ivone Von Slasser, ezennel elfogadom sorsom és életem az Egyházra bízom. Minden földi rangomról és vagyonomról lemondok. Feljebbvalóim parancsát teljesítem, és meg nem kérdőjelezem. Védelmezem az Igazhitűeket, de lesújtok azokra, akik nem fogadják el tanait. A Rend hírnevét tovább öregbítem, és meg nem becstelenítem. Isten engem úgy segéljen!
Ezt követően felkenték őket és már teljes értékű lovagokként álltak fel. Megkapták fegyverzetüket és páncélzatukat. Majd beosztották őket egy csapatba, hogy idősebb testvéreiktől eltanulhassák azokat a fogásokat, amiket a biztonságos falak között nem lehet megtanulni.
Így ismerkedett meg Mitzi nővérrel, aki mér közel tíz éve áll a Keresztesek szolgálatában. Ez idő alatt harcolt az elszakadás során. Vadászott eretnekekre. Pusztított élőholtakat. Sok éves tapasztalat állt mögötte, ami csak arra várt, hogy átadhassa a mostani generációnak. Ő pedig hallgatta és figyelte. Miként cselekszik az adott helyzetben. Mit csinál, amikor segít a szegényeknek. Ha védelmez valakit, vagy netán valamit. Hogy tartja magát és milyen hangot üt meg embereivel. Hogyan méri ki a büntetést a bűnösökre és hogyan felügyeli vezeklésüket. Utána pedig miként törli tisztára véres hátukat.
Aztán megkapták az első olyan feladatot, ahol eretnekség ütötte fel a fejét. Egy kis faluba kellett elkísérniük egy inkvizítort, akinek ki kellett derítenie, hogy milyen mélyre is ér eme gazság és vajon van-e még olyan lélek ott, aki megmenthető. Tíz keresztest és még ötven zsoldost küldtek útnak, hogy irtsák ki eme fertőt. Az út öt napig tartott. Ők addig is tanultak és elmélyítették tudásukat. A zsoldosokkal akadt azért néhány probléma, de azokat sikerült elsimítani. A velük utazó inkvizítor meg inkább magának való volt. Nem is nagyon zargatták őt. Amikor pedig beléptek a faluba elébük tárult az, amitől tartottak az egyházban. Teljesen megfertőzte őket a protestáns őrület. Így az Inkvizíció embere hamarosan kiadta a parancsot.
Purgáljátok ki eme fertőt! – szólalt meg rekedtes hangján. – Nyoma se maradjon eme eretnekségnek!
Mindannyian kardot rántottak és meggyújtottak a kezükben tartott fáklyákat is. Majd körbeállták a kicsiny tanyát és elkezdték szűkebbre vonni a kört. Hiszen a parancs értelmében senki sem menekülhetett. Persze néhányan megpróbálták, de mindannyian fennakadtak a gyűrűn, hogy aztán kilyukasztott hassal, vagy átszúrt szívvel terüljenek el a földön, ahol is szólongathatták Istent. De Ő elfordította róluk orcáját. A házak is lángra kaptak, ahogy az égő fáklyák aláhullottak a magasból a tetőre. Bentről jól hallatszottak bennragadtak sikolyai. Nők, férfiak, idősek és gyermekek égtek el odabenn. De Ivone megkeményítette szívét és nézte tovább művét. Hiszen ő is megtette azt, amit meg kellett tennie. A tanya helyén reggel már csak füstölgő roncsok maradtak. No meg fehér csontok, amik nem égtek el még reggelre sem. Akiket leszúrtak azokkal viszont még példát kellett statuálniuk. Így hát bementek az erdőbe és fát kezdtek el vágni. Amik hamarosan egy kereszt formáját öltötték magukra. A holtesteket pedig ezekre tűzték fel. Ezt követően mindegyiket az út mentén állították fel, hogy lássa mindenki. „Ez az eretnekek sorsa”.
A feladat után visszatértek a rendházukba, ahol ő is meggyónta bűnét. Hisz csak elvette sokak életét, még ha ez Isten akarata is volt.
Majd újabb hónapok teltek el, ő pedig serényen ellátta a feladatát. Hol ételt osztott a rászorulóknak, hol pedig az eretnekek ostora volt. Végre pedig elérkezett az az idő, hogy teljes értékű keresztes lett belőle. Hisz mentora úgy határozott, hogy már mindent átadott. Innentől már egyedül is láthatott el feladatot, sőt még kisebb csapatot is bízhattak rá.
Egy nap viszont furcsa hír jutott el hozzá. Azrael kardja felbukkant. Az egész Egyház felbolydult, hiszen úgy hírlett legendás fegyver az, ami győzelemre vezetheti az Egyházat és vele a királyságot. Így ő is, mint a többi lovag, kutatni kezdte a fegyvert. Így az igazi meséje, legendája csak innen kezdődik.
