Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 55

[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 …

Comments: 4


You are not connected. Please login or register

Küldetés: A lidérc báli ruhája

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down  Üzenet [3 / 4 oldal]

51Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Aug. 05, 2019 11:48 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Egy tisztásra érve másokat is találtak, de Suzinak egyikük se tűnt ismerősnek. Nagyot pislog, bár tudta, hogy valakik jönnek, amikor a férfi közelebb lép.
- Kollégák! Már jó ideje keressük önöket - mosolyog rájuk az idősebb idegen, és kezet is csókol Suzinak, majd Minának is - Jonathan vagyok, és mi is a felhívásra érkeztünk a városba. - mutatkozik be, kicsit több időre megállva a szépséges kiasszony előtt.
Suzi ennek kifejezetten örült mert az érintésre így is  elvörösödik, de mire az első meglepetségből ocsúdva hátrébb lép, már a csók is ott van a kezén, és zavarban húzódik inkább az ismerősök mögé. Akkor is, ha cserébe kap a férfitól egy furcsa pillantást, amit nem vesz észre.
- Örvendek... Wilhelmina vagyok. - köszön Mina félszegen
- Üdvözöllek titeket. - köszöntöte a csapatot a fiatalabb is, Iboket felé biccentve… ismeri? - Örülök, hogy egyben vagy. - tette hozzá. Igen, ismeri.
- Simogass meg! -  lépett a férfi elé Iboket követelőzve
Közben Freia is üdvözletet mormol.
- Üdvöz-letem - köszön ügyetlen udvariassággal pislogva a két új társra. Keresték őket? Miért? Kassandra küldte őket? Akkor nincs baj...
- Igencsak szerencsés, hogy másokkal is találkozunk ebben a kietlen erdőségben.
- Önöket is az a.. khm.. kedves és segítőkész tündér irányította errefelé? - kérdi Damien ironizálva.
- Igen, miután meghallgattuk gyönyörű dallamait. Azokat a robbanásokat önök csinálták? - kérdez az idegen férfi,
- Ha itt végeztünk, boldogan indíthatunk hajtóvadászatot a kis nyavajás ellen. - kommentálja az idegen lány,
- Felelősségre fogom vonni, ha legközelebb látom. Ha lesz bármi értelme is, ugyanúgy hazudhat. -  ért egyet Damien
- Számítok majd az eggyütműködésedre. - bólint a lány, a férfi pedig újra kérdez, egyből többet is.
- Tehát önök is az erdő boszorkányát keresik? Miket tudtak meg eddig? -
- Ön bizonyára jól tájékozódik az erdőkben és a szemei is jobban veszik észre az apróbb eltéréseket. Nem lenne kedve segíteni nekünk? - fordul a lány Freiához, aki eddig csendben figyelt Suzihoz hasonlóan, akinek se hozzátennivalója, se ötlete, se ellenvetése nem volt az eddigiek kapcsán..
-Nos valamilyen oknál fogva az erdő folyton változik, hiszen amelyik úton mi jöttünk, az mire visszafordultunk volna a tündér felé már eltűnt, sajnálom. - ismeri el, hogy eltévedtünk.
- A kedves tündérke balra irányított minket, mondván, erre megtaláljuk a boszorkányt. Azt nem találtunk, ellenben egy halom zombit igen, valamint egy hosszú hajú férfiszellemet, akitől túl sokat nem tudtunk meg. Visszafele pedig, igen, egy jó adag egyéb ösvény jelent meg. - teszi hosszá Damien a dolgokhoz
- Nem is mondtad, hogy vannak errefelé ilyen jó ismerőseid, Iboket. - jegyzi meg Mina Iboketnek, aki élvezi a férfi simogatását.
- Csak egy jó ismerősöm van, Anya. - feleli a démonlány
- Nem vagyok az anyja. Csak így hív, valamiért. - Szabadkozik Mina
- Kár, már reménykedtem ...- kacsint az idegen
- És önök jutottak valamire, a boszorkányt illetően? kérdez fontos részletekről Mina
- A városi könyvtárban találtuk, ahol az Erdő boszorkánya korábban segítői pozíciót töltött be...Mi zombit nem láttunk csak egy rakás krátert és hullát, valamint egy igencsak erős élőholt...lovagokat, vagy mi volt az. - osztja meg az információit Jonatan, közben egy könyvet véve elő, és dobva Mina kezébe.
- Na és mit találtak benne, merre keressem a fontos információt? - kérdez vissza Mina, a könyvet lapozgatva.
- Honnan tudtátok meg végül, hogy hogyan találtok ide? - dobja vissza a labdát a lány
- Leginkább szerencse, jobb esélyünk nem volt, legalábbis én így láttam a többiek nem tudom, hogy hogyan látták - válaszolt Freia
- A pata-kot követ-tük- mutat Suzi arra amerről jöttek. Hogy ennyit elmond, abból nem lesz baj, ugye?
- Rendben, szóval a tündérke fája után balra indultunk el, ez nem volt a jó út... visszamehetnénk a fához és a jobb útirányt választhatnánk, mit szólnak? - javasolja Damien.
- Nekromancia, mi pedig csontvázakkal vagyunk körülvéve...nekem ez elég gyanús. Ha már itt vagyunk, talán ideje lenne meglátogatni ezt a boszorkányt. - tesz ellenjavaslatot Jonatan
- Jonatan mellett kell, hogy szóljak. Miért akarnánk visszamenni és a jobb útirányt választani, amikor jó helyen vagyunk? - ért egyet a férfival a lány körbemutatva a tisztáson.
-Szerintem is megkéne látogatni, mert szerintem ő miatta változik az erdő, és amíg az fennáll addig nem fogunk visszatalálni - csatlakozik Freia is a javaslathoz.
Iboket ezen a ponton el is szalad a ház felé, miközben Suzi bólint, jelezve, hogy ő is azon a véleményen van, hogy a házhoz menjenek.
Minát sem kell győzködni, Iboket után szalad
A ház elé érve egy fából készült ajtó fogadja a bővült csapatot. Semmi kopogtató, csengő, vagy bármi egyébb nem látszik rajta. Az ablakok belsejét is posztó takarja el, rendkívül díszes függöny, ha közelebbről megnézitek. Az ajtó kilincse viszont gond nélkül csúszik le, ahogy látjátok nincs bezárva egyáltalán.

Suzi viszont kezd fáradni, úgyhogy nem fut, hanem a többiek mögött sétál az ajtóig csendben. Közben persze figyeli a mágia rezdüléseit és igyekszik kizárni Armaros nevetését. Utolsóként ér oda azok közül, akik elinduétqak, és már nyitva találja az ajtót. Odabent egy takarosan berendezett, kellemesen fűtött, békés kis házikót láthat, kevés bútorral, noha azok szépen ki voltak díszítve mindenféle kézi fémezésű csipkével. Számos szépre szabott, elegáns ruhát lát mozdulatlan embermagas, maszk arcú bábukon a fal mellett díszelegni. Az egyik ablak mellett egyetlen egy alak ül csak. Ez a valaki egy elég fiatalnak tűnő, szőke, nagyjából tarkóig érő hajú lány, kék ruhában és egy nagy hajpánttal a feje tetején. Éppen egy kis hintaszékben ül és hímzezgetett, de mire Suzi odaér rémült szemekkel mered a társaságra.
- Üdv! Jonathan vagyok...takaros kis házikó. - köszön Jonathan
- Ne haragudjon a zavarásért, asszonyom. Csak néhány kérdéssel jöttünk. - tette hozzá a lány, Mina bólogatásával kísérve.
Közben mellettük Iboket is beoson a házba, míg Suzi megáll az ajtóban, figyel egyelőre
- Ilyen fontos, hogy szó nélkül teszi be tőle a vándor lábát más ember házába...? - csatten fel a lány, a lábát kereszbe téve, ahogy óvatosan leteszi a hímzését, egyre komolyabb, és kevésbé meglepett szemekkel pásztázva titeket.
- Sajnáljuk hogy tolakodóak vagyunk, de az ügy sürgős...és úgy gondoljuk te segíthetsz megtalálni azt, akit vagy amit keresünk. - jegyzi meg Jonathan
- Jobban teszitek, ha nem fenyegettek. Különben valaki meghal. - mondja még mindig rezzenéstelen arccal a lány a férfira nézve.
- Én hiszem, hogy nem lesz rá szükség, Alicia. - húzza ki magát az idegen lány - Csak tudni akarjuk, ki okozza a holtak tömeges felkelését.- osztja meg a társaság közös célját
- Nem aka-runk fenye-getni. Kérjük, hogy se-gíts.- igyekszik megnyugtatni, és jószándékukról biztosítani a lányt Suzi miközben Freia is megáll mellette
- Szóval akkor csak meglett? - kérdezi a tünde a kislánytól, aki bólint, hogy úgy tűnik.
- Nem kell meghalnia senkinek. mondja Mina is
- Nem tudtok megtéveszteni. Cassandra küldött titeket, hogy tegyetek el láb alól! - fakad ki a lány
-Kas-sandra nem mondta hogy bánt-sunk...- mondja Suzi is megerősítve a katonanő jószándékát.
- Nem Kassandra van itt most, hanem mi. Mi pedig belátásunk szerint cselekszünk. -  mondja Damien is.
-  Kassandra még mindig jó véleménnyel rólad minden bizonnyal, ez tény. - mosolyog rá Jonathan - Közülünk azonban senki sem Kassandra. Azért jöttük hogy megszabadítsuk a várost, arra pedig már rég rájöttünk hogy nem te tehetsz róla. Mindössze arra vagyunk kíváncsi tudsz e valamit, amivel nyomra bukkanhatnánk. - folytatja bővebben kifejtve miért vannak ott.
- Esetleg kezdhetnénk a robbanásokkal. - kezdeményez az idegen lány - Mind találkoztunk pusztítások nyomaival az erdőben. Azokat te csináltad? Hogyan? -
- Valóban? - néz rájuk a boszorkány, ahogy az egyik kezét a magasba emeli. Aztán suhint egyet, mire a ruhája ujjából egy tőr repül ki, egyenesen Ibo keze felé, akinek a két ujja közt áll bele a bútorba, épphogy elkerülve az ujjait  - Természetesen a robbanás az én művem. Senki más nem volna rá képes, összeroppantani az élőholtakat. És mi volna a ti szándékotok, más házában más tulajdonát fenyegetni? -
- Wilhelmina, vigyázz a gyerekünkre. - mosolyodik el egy dühös pillantás után Jonathan - Az hogy megtudjuk hogyan lehet véglegesen megszüntetni a fenyegetést. - válaszola  férfi a lánynak.
- Elképesztő mágus lehetsz, ha képes vagy akkora pusztítást létrehozni. Mennyi ideig kellett tökéletesítened a mágiád? - kérdez az idegen lány
- NEM VAGY AZ APUKÁM! - sipít Jonathan felé Iboket - Ő AZ! - mutat Damienre mérgesen
- Kér-lek segíts elűz-ni a ször-nyeket a város-tól - mondja ki kereken a célt, a boszorkányra koncentrálva a kialakuló zajban Suzi. Egyre nehezebben viseli a tömeget…
- Iboket, kérlek, abbahagynád, hogy mindenféle módon szabotálni próbálod a dolgunkat? - ragadja meg Damien a kislánynak  grabancát és tartja kezeit szorosan a nyaka körül. - Legalább maradj csendben, különben mind végünk. - szűri fogai közül.
- Ezért még számolunk... lövell villámokat a tekintetével Mina Jonathanra.
-  Várjunk...ti nem gondoljátok, hogy én voltam? Nem levadászni jöttetek? - jut el végre az üzenet a boszorkányhoz, aki meglepetten néz a társaságra.
- Nem. - jelenti ki egyszerűen és szélesen mosolyogva Jonathan. - És még kifosztani se akarunk...legalábbis nem mindannyian. - nevet rá a kis vakarcs démonra. - Azt remélem is… - kacsint végül Minára
- Had tegyek fel egy nagyon egyszerű kérdést. - lép közel a boszorkányhoz az idegen lány ]- Te támasztottad fel a halottakat, hogy folyamatosan a várost ostromolják? - kérdezi. A lány erre sóhajt egy nagyot. Fogja magát, leül a hintaszékbe, és megtámasztja a fejét.
- Jó ég...nem, nem én voltam. De tudom, ki tette..-
- Meg tudja nekünk mutatni? - kérdezi Freia
- Csak azt tudom, merre lakik. Egy kriptában, az erdő közepén, messze az országúttól. Onnan rajzik elő minden este az ördögtől való serege...vagy seregük. Abban sem vagyok biztos, hogy egyedül van a szolgáival. - válaszol a boszorkány, végre hasznos információkat.
- Van kincse annak, Késdobáló néni? - kérdezi Iboket Damien kezei közül.
- Az erdő-ben eltévedünk - jegyzi meg aggódva Suzi. Nincs kedve visszamenni és utakat keresgélni. Fáradt hozzá.
- Nem tudom...nem mentem oda...talán kétszer ha láttam is a kriptát…-
- Honnan ismered őt? Miből kéne elhinnünk, hogy valóban nem te voltál?kérdezi Mina hitetlenül.
- Mert egykoron meg akartam őket állítani. - válaszolja szomorúan a lány
- Mi akadályozott meg benne, vagy miért nem tetted? - kérdezi Jonathan tovább gördítve a szálat.
- Ez egy...hosszú történet. Egy elcsigázott történet… - válaszolja a boszorkány
- Miért nem megyünk most oda? A te robbantásaaidda egyszerűen bejuthatnánk. Vagyunk itt elegen is ahhoz, hogy lejussunk a forrásig nem? - fordul hátra az idegen lány - Hányan vagyunk itt, akik ténylegesen képesek megküzdeni a halottakkal? - áll meg végül a tekintete Suzin, aki nem fogja fel, hogy a kérdés neki szól.
- Ez valóban igaz, az én robbantásom egyetlen intésemre döntené romba az egész kriptát. Ám két dolog miatt sem tehetem. - válaszol a boszorkány, és elővesz egy apró követ, rajta egy különös, ismeretlen nyelven írott ábrával - Az élőholtak birtokában van számos ehhez hasonló kő. Ezek rég írott rúnák, melyek megvédik a viselőjüket a lángoktól. Még ha a szolgákat el is találná, a mesterek sértetlenek maradnának. És ha még ez nem lenne elég...az élőholtak foglyul ejtették az egyik barátom. Ott sínylődik a rothadó testek közt...nem élné től..- osztja meg a problémát végre a társasággal
- Raj-ta is segít-hetünk közben - veti fel halkan Suzi. Tud harcolni, ez ezzel egyértelmű is.
- Ki kell szabadítanunk! - jelenti ki lelkesen Mina - Bemegyünk, megküzdünk az élőholtakkal és kiszabadítjuk. Tu...tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de sokan vagyunk, képesek vagyunk rá. Az élőholtaknak a fejét kell eltávolítani, már ha van nekik rendesen, ebben már viszonylag gyakorlottak vagyunk.-
- Még egy sötét, nyirkos, bezárt hely tele ellenfelekkel, hm, a kedvencem. - mondja Damien vidám hangsúllyal, de természetesen iróniával.
. - Ezek értékesek? - kérdezi rögtön Iboket
- Ezek egy rúnamágus alkotásai. Elég gyakoriak voltak a hadsereg mágusainál. Az egyik élőholt műve kell legyen... - motyogja a boszorkány.
- Nem tudjátok, miket ígértek? Én már próbáltam, nem is egyedül... - mondja csalódottan a boszorkány
- Nem egyedül? Kikkel mentél? kérdezi Damien
- Két barátommal. Egy egyikük ott esett el...a másik tengődik most ott, szörnyűséges kínok közepette...  Legyen...elmesélem nektek, mi történt ott… - adja be végre a derekát a boszorkány, és mesélésbe kezd.[/color]



A hozzászólást Suzanne Walford összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 06, 2019 9:31 am-kor.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

52Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 06, 2019 2:25 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nem kell sokat haladnunk, míg végre találkozunk a másik csapattal, akit már oly rég keresünk. Hála annak, hogy mi érkezünk, ők pedig épp mintha várnának valamire, van időm megnézni az arcokat. A kis démonivadékkal már találkoztam, ám meglepő módon az összes többit is ismerem. Itt van Suzy, a kis kultista, Freia, a korlátozott tünde – mindkettőt legszívesebben már most megölném amiatt, ami a varázsló házában történt. Már csak Mattheus hiányozna, hogy teljes legyen a világromboló csapat. Voltak itt azonban pozitívabb szerepnek örvendők is: például a kedvenc vámpírom, Wilhelmina – a vele való találkozás különösen szórakoztató lesz így, hogy nem ismer meg. Szerepben kellett maradnom, magamhoz is ragadtam hát a kezdeményezést.
- Kollégák! Már jó ideje keressük Önöket! - mosolyodom el szélesen, és oda is lépek, sorra kezet csókolni a hölgyeknek, elvégre a kis démont leszámítva egyiket sem ismerem. A tünde nem reagál, Suzy a szokáshoz híven máris menekülni, nézek is rá furán, mikor megpróbál elhúzódni a köszöntés elől. Wilhelminánál különösen is kiélvezem a helyzetet – hosszan nézek a szemébe és mérem végig. Perverz élvezet fut végig rajtam, ahogyan sejtem, hogy megindulnak benne a gondolatok, és annak a feltételezése, hogy ismerős vagyok, ám nem tudja hová tenni. – Jonathan vagyok, és mi is a felhívásra érkeztünk a városba. - folytatom közben.
- Üdvözöllek titeket. - köszönt Syele is visszafogottabban – Örülök, hogy egyben van. - biccent az irritáló démon felé.
- Simogass meg! – jön is azonnal a vakarcs, én pedig már nem is ellenkezem, simogatom azt az undorító valamit. Amaz diadalmasan dörzsöli a fejét a kezemhez, és néz közben Wilhelminára – őt is letámadta?
- Üdvöz-letem. - szedi végre össze magát a kultista is.
- Örvendek…Wilhelmina vagyok. - mondja a vámpír is, miután összeszedi magát a meglepettségben. – Igencsak szerencsés, hogy másokkal is találkozunk ebben a kietlen erdőségben.
- Önöket is az a khm…kedves és segítőkész tündér irányította errefelé? - ugatja el magát végül a kutya is. Ugyanolyan irritáló mint volt.
- Igen, miután meghallgattuk gyönyörű dallamait. Azokat a robbanásokat önök csinálták? - mérem fel az erőviszonyokat, ám tisztába vagyok azzal, hogy nagy valószínűséggel csak Wilhelmina lenne képes hasonló szintű mágiára. – Tehát önök is az erdő boszorkányát keresik? Miket tudtak meg eddig? - kezdek bele az érdeklődésbe, hátha megtudtak valami olyat, amit mi nem.
- Ha itt végeztünk, boldogan indíthatunk hajtóvadászatot a kis nyavajás ellen. - próbálkozott a barátkozással Syele is, majd Freiához fordult – Ön bizonyára jól tájékozódik az erdőben, és a szemei is jobban veszik észre az apróbb eltéréseket. Nem lenne kedve segíteni nekünk?
- Nos, valamilyen oknál fogva az erdő folyton változik, hiszen amelyik úton mi jöttünk, az mire visszafordultunk volna a tündér felé, már eltűnt, sajnálom. - mondja. Érdekes, elvarázsolt erdő?
- Felelősségre fogom vonni, ha legközelebb látom. Ha lesz bármi értelme is, ugyanúgy hazudhat. - okoskodik.
- A kedves tündérke balra irányított minket, mondván, erre megtaláljuk a boszorkányt. Azt nem találtunk, ellenben egy halom zombit igen, valamint egy hosszú hajú férfiszellemet, akitől túl sokat nem tudtunk meg. Visszafelé pedig igen, egy jó adag egyéb ösvény jelent meg. - No, ez talán ez volt a leginformatívabb – ilyen téren legalább lehet számítani a vámpírra.  – Nem is mondtad, hogy vannak errefelé ilyen jó ismerőseid, Iboket. - szól ezúttal a kis vakarcsnak, majd rám pillant, mintha valamire várna. Nézzen csak nyugodtan. – És önök jutottak valamire, a boszorkányt illetően?
A kérdésre néztem egyet Syelére, hogy azt higgye a beleegyezését várom, ám így is úgy is elkezdtem volna beszélni, és cselekedni. Elővettem a könyvtárban talált könyvet, és a vámpír kezébe dobtam. Bizonyára tudott olvasni.
- A városi könyvtárban találtuk, ahol az Erdő boszorkánya korábban segítői pozíciót töltött be…Mi zombit nem láttunk, csak egy rakás krátert és hullát, valamint egy igencsak erős élőholt…lovagot, vagy mi volt az. - mesélek bátran, nem fukarkodva az információval.
- Számítok majd az együttműködésedre. - szól még oda Syele Freiának, majd folytatja – Honnan tudtátok meg végül, hogy hogyan találtok ide? - érdeklődött.
- Leginkább szerencse, jobb esélyünk nem volt, legalábbis én így láttom, a többiek nem tudom, hogy látták. – hadovált valamit a korlátozott tünde.
- Csak egy jó ismerősöm van, Anya. - válaszolta a kis démon. Anya? Mivel nem hinném hogy démont szült volna bárkitől is, így gondolom a már korábban említett ráakaszkodás történt meg.
- A pata-kot követ-tük. – használja fel az összes bátorságát a kislány erre a két szóra.
- Nem vagyok az anyja. Csak így hív, valamiért. - szabadkozik gyorsan felém fordulva a vámpír. A könyvet már korábban elkapta, ám csak most nyitotta ki és olvasott bele. – Na és mit találtak benne, merre keressem a fontos információt? - kérdezi, mintha kissé gyanakodna, majd átengedi a szót Damiennek.
- Rendben, szóval a tündérke fája után balra indultunk el, ez nem volt a jó út…visszamehetnénk a fához, és a jobb útirányt választhatnánk, mit szólnak?
Információból nem adtak sokkal többet mint amit eddig is tudtunk, az azonban meglepő lett volna hogy vissza akar menni Damien – ha nem tudnám, hogy csak egyszerűen buta.
- Kár, már reménykedtem. - kacsintottam rá a vámpírra, reagálva a kis démon megnyílvánulására, majd elmagyaráztam neki a könyvet is. – Nekromancia, mi pedig csontvázakkal vagyunk körülvéve….nekem ez elég gyanús. Ha már itt vagyunk, talán ideje lenne meglátogatni a boszorkányt.
- Jonatan mellett kell, hogy szóljak. - jelenti ki egészen értelmesen Syele – Miért akarnánk visszamenni és jobb útirányt választani, amikor jó helyen vagyunk? - mutatott körbe.
- Szerintem is megkéne látogatni, mert szerintem ő miatta változik az erdő, és amíg az fennáll, addig nem fogunk visszatalálni.
Eközben a kis démon nem is vár, elindul a ház felé, úgy futva mint egy őrült. Lassan követjük mi is, ám még előtte elkezdtek érdeklődni Wilhelminától, csak hogy szórakozzak. Képtelen vagyok eldönteni, hogy annak a ténye, mennyire zárkózottnak tűnik a vámpír, sértés Jonathanra nézve, vagy bók Johannesre nézve.
- Honnan érkezett a hölgy? - kérdezem, hogy elkezdjem valahogy a közelebbi társalgást.
- Nos, délről és a birtokomról. És ön?
- Birtokáról? - lepődöm meg…milyen rangja lehet? – Én csak a fogadóbeli szobámból… - hárítok gyorsan.
Séta közben Syelére pillantok, aki csakúgy mint én, kissé lemaradva halad a többiek után, hadd nyissák ki az ajtót a húspajzsok – például Damien, aki már meg is tette. A faszerkezet könnyedén nyílik, az épületbe pedig mi is belátunk. Takarosan berendezett kis házikó tárul elénk, kevés bútorral ugyan, de azok díszítettek, valamint jó néhány bábú is megtalálható a fal mellett, különböző ruhákkal. De ami a legfontosabb, a szobában mindössze egy alakot lehetett látni. Fiatal, szőke lány, egy hintaszékben ült, és hímezgetett. Ahogyan meglátja Damient, tekintete fenyegetővé, ugyanakkor rémültté is válik.
- Üdv! Jonathan vagyok…takaros kis házikó. - török be szinte, bárgyú mosollyal a képemen.
- Ne haragudjon a zavarásért, asszonyom. Csak néhány kérdéssel jöttünk. - próbál ezúttal Syele lenni a diplomatikusabb.
- Ilyen fontos, hogy szó nélkül teszi be tőle a vándor lábát más ember házába? - tért magához az első rémületből a házigazda.
- Sajnáljuk, hogy tolakodóak vagyunk, de az ügy sürgős…és úgy gondoljuk, te segíthetsz megtalálni azt, akit vagy amit keresünk. - jegyzem meg.
- Jobban teszitek, ha nem fenyegettek. Különben valaki meghal. - mondta még mindig rezzenéstelen arccal, reagálva rám, mintha bármivel is megfenyegettem volna.
- Én hiszem, hogy nem lesz rá szükség, Alícia. Csak tudni akarjuk, ki okozza a holtak tömeges felkelését.
- Nem aka-runk fenye-getni. Kérjük, hogy se-gíts. - motyogja Suzy.
- Nem kell meghalnia senkinek. - mondta Wilhelmina.
- Nem tudtok megtéveszteni. Kassandra küldött titeket, hogy tegyetek el láb alól! - vádaskodik. Logikus félelem.
- Kassandra még mindig jó véleménnyel rólad minden bizonnyal,  ez tény. - mosolyodom el, de azonnal folytatom is - Közülünk azonban senki sem Kassandra. Azért jöttük hogy megszabadítsuk a várost, arra pedig már rég rájöttünk hogy nem te tehetsz róla. Mindössze arra vagyunk kíváncsi tudsz e valamit, amivel nyomra bukkanhatnánk.
- - Esetleg kezdhetnénk a robbanásokkal. Mind találkoztunk pusztítások nyomaival az erdőben. Azokat te csináltad? Hogyan?
- Kas-sandra nem mondta hogy bánt-sunk…
- Nem Kassandra van itt most, hanem mi. Mi pedig belátásunk szerint cselekszünk. - érvelt hirtelen a kutya is.
- Valóban? - kérdezte, majd suhintott egyet, s a ruhája ujjából egy tőr repült ki, egyenesen a kis démon felé. Odakapom a fejem – a vakarcs épp ellopni próbált valamit, a penge pedig a két ujja között fúródott be a fába. - Természetesen a robbanás az én művem. Senki más nem volna rá képes, összeroppantani az élőholtakat. És mi volna a ti szándékotok, más házában más tulajdonát fenyegetni?
Dühösen rápillantok Iboketre, de csak a hatás kedvéért. Egy pillanattal később már mosolyogva folytatom.
- Wilhelmina, vigyázz a gyerekünkre. - mondom, majd komolyabb arckifejezésre és hangnemre váltok – Az, hogy megtudjuk hogyan lehet véglegesen megszüntetni a fenyegetést. - zárom rövidre.
- Elképesztő mágus lehetsz, ha képes vagy akkora pusztítást létrehozni. Mennyi ideig kellett tökéletesítened a mágiád? - hízeleg Syele.
- NEM VAGY AZ APUKÁM! – kiáltozza a vakarcs, majd rámutat a kutyára – Ő AZ!
- Kér-lek segíts elűz-ni a ször-nyeket a város-tól - kérleli Suzy.
- Iboket, kérlek, abbahagynád, hogy mindenféle módon szabotálni próbálod a dolgunkat? – tesz eleget kérésemnek Wilhelmina.- Legalább maradj csendben, különben mind végünk. - mondja, bár nem tudom kinek, majd még hozzáteszi – Ezért még számolunk…
Úgy tűnik ezen a ponton értette meg Alice, hogy mit is akarunk igazából, hiszen meglepetten kérdezte:
- Várjunk...ti nem gondoljátok, hogy én voltam? Nem levadászni jöttetek?
- Nem. - jelentem ki egyszerűen és szélesen mosolyogva. - És még kifosztani se akarunk...legalábbis nem mindannyian. - nevetek rá a kis vakarcs démonra. Ezután Wilhelminára nézek, újra kacsintok, és félhangosan megjegyzem - Azt remélem is... - hiszen az utolsó néhány szót már minden bizonnyal nekem szánta.
- Had tegyek fel egy nagyon egyszerű kérdést. - lépett közel Aliciához Syele – Te támasztottad fel a halottakat, hogy folyamatosan a várost ostromolják?
A lány sóhajt, leül a hintaszékbe, és miközben a fejét támasztja, kijelenti:
- Jó ég…nem, nem én voltam. De tudom, ki tette…
- Meg tudja nekünk mutatni?
- Csak azt tudom, merre lakik. Egy kriptában, az erdő közepén, messze az országúttól. Onnan rajzik elő minden este az ördögtől való serege…vagy seregük. Abban sem vagyok biztos, hogy egyedül van a szolgáival.
- Van kincse annak, Késdobáló néni?
- Az erdőben eltévedünk… - aggodalmaskodik Suzy…hát nem vezeti a mélységije?
- Nem tudom…nem mentem oda…talán kétszer ha láttam a kriptát.
- Honnan ismered őt? Miből kéne elhinnünk, hogy nem te voltált? - kételkedik meglepő módon pont Wilhelmina. Megváltozott?
- Mert egykoron meg akartam őket állítani. - mondja komoran a lány.
- Mi akadályozott meg benne, vagy miért nem tetted?
- Ez egy...hosszú történet. Egy elcsigázott történet...
- Miért nem megyünk most oda? A te robbantásaaidda egyszerűen bejuthatnánk. Vagyunk itt elegen is ahhoz, hogy lejussunk a forrásig nem? - sietteti a dolgokat amatőr módjára Syele – Hányan vagyunk itt, akik ténylegesen képesek megküzdeni a halottakkal? - néz végig rajtunk.
- Ez valóban igaz, az én robbantásom egyetlen intésemre döntené romba az egész kriptát. Ám két dolog miatt sem tehetem. - mondta, majd elővett egy különös követ - Az élőholtak birtokában van számos ehhez hasonló kő. Ezek rég írott rúnák, melyek megvédik a viselőjüket a lángoktól. Még ha a szolgákat el is találná, a mesterek sértetlenek maradnának. És ha még ez nem lenne elég…az élőholtak foglyul ejtették az egyik barátom. Ott sínylődik a rothadó testek közt…nem élné túl.
- Ezek értékesek? – szűrte le a lényeget a vakarcs.
- Ezek egy rúnamágus alkotásai. Elég gyakoriak voltak a hadsereg mágusainál. Az egyik élőholt műve kell legyen… - motyogta inkább magának.
- Raj-ta is segít-hetünk közben - ígérkezik Suzy.
- Nem tudjátok, miket ígértek? Én már próbáltam, nem is egyedül...  - mondta csalódottan.
- Ki kell szabadítanunk! – mondta lelkesen Wilhelmina - Bemegyünk, megküzdünk az élőholtakkal és kiszabadítjuk. Tu...tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de sokan vagyunk, képesek vagyunk rá. Az élőholtaknak a fejét kell eltávolítani, már ha van nekik rendesen, ebben már viszonylag gyakorlottak vagyunk.
- Még egy sötét, nyirkos, bezárt hely tele ellenfelekkel, hm, a kedvencem. – kontrázott rá a kutyája. - Nem egyedül? Kikkel mentél?
- Két barátommal. Egy egyikük ott esett el...a másik tengődik most ott, szörnyűséges kínok közepette...- akad bele, ám a vámpír szavára nyög egy hatalmasat, és folytatja - Legyen…elmesélem nektek, mi történt ott.

53Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 06, 2019 12:03 pm

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Tudtam, hogy még látni fogom őket azután az alkalom után, de nem reméltem, hogy még élve, legalábbis, ami a Nénit illette, a Bácsit sajnáltam volna… arany kezei voltak, biztosan megvennék valahol. Ki tudja? Talán a halál után is menthető, esetleg lehet belőlük egy Szent Jobb és egy Szent Bal. El sem hittem, hogy egy ilyen jó dolgot a Nénire pazarolt először és nem rám, pedig nagyon akartam, hogy a Néni ne kapja meg, ugyanakkor láthatóan elég ideig maradt a Néni társaságában, hogy még csak a dolgát is elfelejtse, nem csak engem. A Néni veszélyesen manipulatív, ezt meg kellett jegyeznem és meg kellett törnöm a varázst a Bácsin, de mégis hogyan? Mi lenne, ha nyilvánosan kikövetelnéd a téged megillető szolgáltatást? Jó ötlet!
- Kollégák! Már jó ideje keressük önöket. Jonathan vagyok, és mi is a felhívásra érkeztünk a városba. - köszönt az Aranykezű Jonathan bácsi.
- Örvendek... Wilhelmina vagyok. - válaszolt Anya félszegen, de miért? Ő egy úrnő, egy gazdag nemes! Nem kellene jobban tartania magát? Tekintélyparancsolón! A gazdagok érthetetlenek, vajon én is ilyen leszek? Ekkor jött a Néni… az álnok. Még mindig haragudtam rá, hogy kifosztott, gyűlöltem a hozzá hasonló tolvajokat.
- Üdvözöllek titeket. Örülök, hogy egyben vagy. - Blablabla… Fogd már be! Úgy döntöttem megteszem, akár alkalmas, akár nem, a Bácsi elé léptem és morcosan ránéztem.
- Simogass meg! - mondtam követelőzőn, valahogy vissza kellett vágnom a Néninek, ha már megszerezte az elsőt, akkor én megszerzem a másodikat először amaz pedig engedelmesen és ügyesen meg is tette. Diadalittasan néztem a Nénire, akinek bizonyára az elképedéstől a kobakjában maradt a reakciója, úgy kell neki, most biztosan dühöng!
- Üdv nektek. -
- Üdvöz-letem. -
- Igencsak szerencsés, hogy másokkal is találkozunk ebben a kietlen erdőségben. -
- Önöket is az a.. khm.. kedves és segítőkész tündér irányította errefelé? -
- Igen, miután meghallgattuk gyönyörű dallamait. Azokat a robbanásokat önök csinálták? -
- Ha itt végeztünk, boldogan indíthatunk hajtóvadászatot a kis nyavalyás ellen. - Addig én is félre tudnám tenni a nézeteltéréseimet. Jó lenne holtan tudni a rohadékot.
- Ön bizonyára jól tájékozódik az erdőkben és a szemei is jobban veszik észre az apróbb eltéréseket. Nem lenne kedve segíteni nekünk? -
- Tehát önök is az erdő boszorkányát keresik? Miket tudtak meg eddig? - Hát nem nyilvánvaló?
- A kedves tündérke balra irányított minket, mondván, erre megtaláljuk a boszorkányt. Azt nem találtunk, ellenben egy halom zombit igen, valamint egy hosszú hajú férfiszellemet, akitől túl sokat nem tudtunk meg. Visszafele pedig, igen, egy jó adag egyéb ösvény jelent meg. -
- Nem is mondtad, hogy vannak errefelé ilyen jó ismerőseid, Iboket. - Vannak?
- Csak egy jó ismerősöm van, Anya. - mutattam Jonathan Bácsira a másik kezemmel szorosabban magamhoz ölelve a ruhákat, nehogy leessenek a mocsokba.
- Számítok majd az együttműködésedre. -
- És önök jutottak valamire, a boszorkányt illetően? - erre a Bácsi csak Anya felé dobott egy könyvnek tűnő valamit. Vajon mennyiért vennék meg?
- A városi könyvtárban találtuk, ahol az Erdő boszorkánya korábban segítői pozíciót töltött be… Mi zombit nem láttunk csak egy rakás krátert és hullát, valamint egy igencsak erős élőholt… lovagokat, vagy mi volt az. - Páncél, fegyver… pénz…
- Honnan tudtátok meg végül, hogy hogyan találtok ide? -
- Leginkább szerencse, jobb esélyünk nem volt, legalábbis én így láttam a többiek nem tudom, hogy hogyan látták. -
- A pata-kot követ-tük. - Ez így volt.
- Nem vagyok az anyja. Csak így hív, valamiért. - viccelődik Anya, de senki nem nevet rajta. Még fejleszteni kellene az időzítésén.
- Kár, már reménykedtem… - Bőven találna Anyánál jobb asszonyokat a világon az arany kezeivel.
- Na és mit találtak benne, merre keressem a fontos információt? -
- Rendben, szóval a tündérke fája után balra indultunk el, ez nem volt a jó út... visszamehetnénk a fához és a jobb útirányt választhatnánk, mit szólnak? -
- Nekromancia, mi pedig csontvázakkal vagyunk körülvéve...nekem ez elég gyanús. Ha már itt vagyunk, talán ideje lenne meglátogatni ezt a boszorkányt. - Kiváló ötlet, Bácsi.
- Jonatan mellett kell, hogy szóljak. Miért akarnánk visszamenni és a jobb útirányt választani, amikor jó helyen vagyunk? -
-Szerintem is meg kéne látogatni, mert szerintem ő miatta változik az erdő, és amíg az fennáll addig nem fogunk visszatalálni. -
Feleslegesen szaporították a szót, amikor a cél adott volt a távolban alacsonyodó házacska vagy viskó képében. Egyszerűen csak oda kellett menni, megkérdezni a boszit, majd kirabolni, nem feltétlen ilyen sorrendben. Irányba álltam, majd lassúcska kocogásban megindultam afelé, aki előbb odaér, az mindent visz és nem állt szándékomban ilyen ígéretes célpontot másokra hagyni.
Odaérkezvén a posztóval takart halovány fényt árasztó ablaknyílást kezdtem kémlelni, hátha látok valamit, de időt sem hagyva a Apa benyitott! HÜLYE! Ezzel mindent elronthatott volna! Majd utána a Bácsi és végül én is úgy döntöttem, pazarlás az óvatosság és utánuk tapostam.
- Üdv! Jonathan vagyok...takaros kis házikó. -
Bent mindenféle szép dolgok voltak, hímzett csipkék és a lány, aki vélhetően a ház tulajdonosa volt. Vajon varrásból élt? Biztos sokat érhetnek.
- Ne haragudjon a zavarásért, asszonyom. Csak néhány kérdéssel jöttünk. - És remélhetőleg néhány hímzett szövettel távozunk.
- Ilyen fontos, hogy szó nélkül teszi be tőle a vándor lábát más ember házába...? kicsit nyomasztó volt a hangneme, gombócba ugrott a gyomrom az izgalomtól.
- Sajnáljuk hogy tolakodóak vagyunk, de az ügy sürgős...és úgy gondoljuk te segíthetsz megtalálni azt, akit vagy amit keresünk. -
- Jobban teszitek, ha nem fenyegettek. Különben valaki meghal. - Remélem te, akkor szabadon elvehetjük a dolgaidat. Esetleg a testedet is el lehet adni, biztos megveszi valaki.
- Én hiszem, hogy nem lesz rá szükség, Alicia. Csak tudni akarjuk, ki okozza a holtak tömeges felkelését. - a Néni honnan tudja a nevét?
- Nem aka-runk fenye-getni. Kérjük, hogy se-gíts. -
- Nem kell meghalnia senkinek. -
- Nem tudtok megtéveszteni. Cassandra küldött titeket, hogy tegyetek el láb alól! - Engem ugyan nem, na jó, de...
- Kassandra még mindig jó véleménnyel rólad minden bizonnyal, ez tény. Közülünk azonban senki sem Kassandra. Azért jöttük hogy megszabadítsuk a várost, arra pedig már rég rájöttünk hogy nem te tehetsz róla. Mindössze arra vagyunk kíváncsi tudsz e valamit, amivel nyomra bukkanhatnánk. -
- Esetleg kezdhetnénk a robbanásokkal. Mind találkoztunk pusztítások nyomaival az erdőben. Azokat te csináltad? Hogyan? -
-Kas-sandra nem mondta hogy bánt-sunk… -
- Nem Kassandra van itt most, hanem mi. Mi pedig belátásunk szerint cselekszünk. - Így van, én pedig belátásom szerint magamhoz veszek néhány ilyet... Ezzel lassan megindítottam a kezem pár hímzés felé, mire Alicia egy kézlendítésére egy kés landolt az ujjaim között. Igazából tovább mentem volna még, de féltem, hogy a következő már az ujjamon vagy a fejemben fog landolni. Egye meg a veszett kutya!
- Valóban? Természetesen a robbanás az én művem. Senki más nem volna rá képes, összeroppantani az élőholtakat. És mi volna a ti szándékotok, más házában más tulajdonát fenyegetni? -
- Iboket, kérlek, abbahagynád, hogy mindenféle módon szabotálni próbálod a dolgunkat? - Nem szabotállak! Csak nekem is vannak érdekeim! Buta! Közben nyakon ragadott, ahogy már ezelőtt sokszor, ilyenkor a legjobb nem küzdeni különben a földbe tolják az arcom.
- Wilhelmina, vigyázz a gyerekünkre. - Mennyiszer kell elmondani, hogy nem te vagy az apukám?!
- Az hogy megtudjuk hogyan lehet véglegesen megszüntetni a fenyegetést. -
- NEM VAGY AZ APUKÁM! Ő AZ! - visítottam dühösen a Bácsinak, majd rámutattam a nyakamat fogó kormost, csak hogy tiszta legyen.
- Legalább maradj csendben, különben mind végünk. - sziszegi. Miért lenne végünk?! Ez az igazság, ugye?!
- Várjunk...ti nem gondoljátok, hogy én voltam? Nem levadászni jöttetek? - De, majdnem levágtad az ujjam, az bizonyosan te voltál, te ördög!
- Nem. -
- És még kifosztani se akarunk...legalábbis nem mindannyian. - nem értettem miről beszélt.
- Had tegyek fel egy nagyon egyszerű kérdést. Te támasztottad fel a halottakat, hogy folyamatosan a várost ostromolják? -
- Jó ég...nem, nem én voltam. De tudom, ki tette… - sóhajtotta.
- Meg tudja nekünk mutatni? -
- Csak azt tudom, merre lakik. Egy kriptában, az erdő közepén, messze az országúttól. Onnan rajzik elő minden este az ördögtől való serege...vagy seregük. Abban sem vagyok biztos, hogy egyedül van a szolgáival. - A legfontosabbra még nem adott választ.
- Van kincse annak, Késdobáló néni? -
- Nem tudom...nem mentem oda...talán kétszer ha láttam is a kriptát… - Kripta?
- Honnan ismered őt? Miből kéne elhinnünk, hogy valóban nem te voltál? -
- Mert egykoron meg akartam őket állítani. -
- Mi akadályozott meg benne, vagy miért nem tetted? - Kevés pénz?
- Hányan vagyunk itt, akik ténylegesen képesek megküzdeni a halottakkal? -
- Ez valóban igaz, az én robbantásom egyetlen intésemre döntené romba az egész kriptát. Ám két dolog miatt sem tehetem. - Mert szegény és gyáva vagy?
Ekkor elővett egy követ? Hogy kerül ez ide? Elhajítottam! Hogy tudta annyi idő alatt megtalálni és visszahozni?
- Az élőholtak birtokában van számos ehhez hasonló kő. Ezek rég írott rúnák, melyek megvédik a viselőjüket a lángoktól. Még ha a szolgákat el is találná, a mesterek sértetlenek maradnának. És ha még ez nem lenne elég...az élőholtak foglyul ejtették az egyik barátom. Ott sínylődik a rothadó testek közt...nem élné túl. - Szóval csak a barátja állítja meg?! Milyen barát az ilyen?
- Ezek értékesek? -
- Ezek egy rúnamágus alkotásai. Elég gyakoriak voltak a hadsereg mágusainál. Az egyik élőholt műve kell legyen... - elszontyolodtam.
- Ki kell szabadítanunk! Bemegyünk, megküzdünk az élőholtakkal és kiszabadítjuk. Tu...tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de sokan vagyunk, képesek vagyunk rá. Az élőholtaknak a fejét kell eltávolítani, már ha van nekik rendesen, ebben már viszonylag gyakorlottak vagyunk. - Na persze! Hahaha.
- Még egy sötét, nyirkos, bezárt hely tele ellenfelekkel, hm, a kedvencem. -
- Raj-ta is segít-hetünk közben. -
- Nem tudjátok, miket ígértek? Én már próbáltam, nem is egyedül... -
- Nem egyedül? Kikkel mentél? -
- Két barátommal. Egy egyikük ott esett el...a másik tengődik most ott, szörnyűséges kínok közepette… - Így van! Esztelenség!
- Legyen...elmesélem nektek, mi történt ott… - De érdekes, vajon kapunk valamit azért, hogy meghallgatjuk?


_________________
Előtörténet|Adatlap

54Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 06, 2019 1:07 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Alicia egy nagy sóhajtással fordul meg, majd foglal ismét helyet a székében. Ezután int egyet a kezével, hellyel kínálva titeket. Noha ahogy körbenéztek, a kis szobában az asztal mellett egyetlen egy széken, sámlit, vagy egyéb ülőalkalmatosságot nem találtok. A ház egyértelműen egy olyan ember igényei szerint lett berendezve, aki nem vár vendégeket. Jobb híján a föld maradt, vagy az egyhelyben ácsorgás, ahogy Alicia belekezdett a meséjébe.

Régen kezdődött mindez, még jóval azelőtt, hogy az ég sötétségbe borult. Itt az erdőben talált otthonra egy nekromanta szekta, akik a csataterekről kezdték el begyűjteni az elesett katonák testeit, majd az erdő sűrűjében, a kripta mélyén rejtőztek el. A városlakók többször megpróbálták őket kiirtani, de elbuktak. A holtmágusok egész végig ott voltak a soraik közt. Egy napon több száz katona hullott alá, mert az egyikük, Berthold Schröeder csapdába csalta őket. mondta Alicia, miközben nyelt egy nagyot Ő volt Cassandra fivére. Azóta irtózik a nekromantáktól...így tőlem is.
Én csak azután szántam rá a harcra magam. A mesterem, és jó barátom, a város könyvtárosa azt mondta, harcoljunk tűzzel a tűz ellen. Belementünk. Én és két másik barátom, Kalma és Edel. A mesterünk tiltott tudományt tanított nekünk, aminek segítségével elűztük az élőholtakat, vissza az erdőbe, majd ki onnan. ahogy mesélt, láthattátok, hogy mintha a boldogság, az örömteli visszaemlékezés szikrája költözött volna a szemébe A holtmágusok fejvesztve menekültek el az erdőből. A mesterünk ekkor azt mondta, vigyázni fog a városra. Mi pedig szétszéledtünk, hogy levadásszuk őket.
Ezek után évekig nem hallottunk egymásról. Évszakokra rá fújt minket ismét egyfelé a szél. Kaptunk egy levelet a mesterünktől, amiben kétségbeesetten hívott minket vissza. Veszélyről írt, egy rettentő veszélyből, ami a várost fenyegeti, és arra kért, védjük meg a várost, így aztán visszajöttem. Megkönnyebbültem, amikor Kalmát is itt találtam. Azonban Edel hamarabb jött. Úgy mondták, az erdőbe ment, és nem jött onnan vissza. A mesterünkhöz siettünk, tanácsot remélve, ám csak a kétségbeesést találtuk helyette. A mesterünknek, jó barátunknak hűlt helyét találtuk. Megölték azok az átkozottak. Vérgőzös arccal nyargaltunk Edel után az erdőbe...bár ne tettük volna.
A nekromanták ezúttal vártak ránk. Ott találtuk Edelt, aki napok óta viaskodott az élőholtakkal. Hatalmas csata kezdődött a kripta bejáratánál. Edelt könyörtelenül lemészárolták, minket pedig körbevettek. Kalma feláldozta magát, hogy engem mentsen...ő pedig fogságba esett. Azóta itt ülök, és várom az alkalmat, hogy kimenekíthessem. Várom, mikor vonulnak ki a búvóhelyükről, minden erejükkel a várost támadni, hogy bemehessek és visszahozhassam Kalmát és Edel testét.


Alicia egy szigorú, komor, sötét sóhajjal zárta le a kis történetét, ahogy óvatosan zsebrevágta a követ, amit mutatott nektek. A meggyötört, fáradt, elcsigázott nekromanta nő ezután csak intett egyet és az ajtó felé mutatott.
- Mostmár tudjátok, mi történt az erdőben. Menjetek el. Nem akarom még több bábomat feláldozni, hogy császkáló kölyköket mentsek. – morogta a tőle megszokott depressziós hangon.


//Határidő: 2019.08.12//

55Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 06, 2019 2:40 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Sikerült hát megtörniük a jeget és elhitetni a kisasszonnyal, hogy nem az életéért jöttek. (Noha Mina nem biztos abban, hogy a másik csapat mit tervez, ebben sosem lehet biztosnak lenni; sőt, néha a saját csapata szándékai is meglepik, például, mikor Iboket nemes egyszerűséggel el akar tulajdonítani valamit.)
Körbenézve nem nagyon látnak széket, amelyre leülhessenek, így a lány kissé zavarba jön, Damien viszont egy fejbiccentéssel fejezi ki köszönetét, majd könnyedén és természetesen helyezkedik el a földön, lábait kissé összefűzve, ám kissé lazán. Annyira azért nem hajlékony, hogy teljesen összehajtogassa magát, ám próbál egy viszonylagosan hosszú történet meghallgatásáig elegendően komfortos pozíciót felvenni. Mina leül a sarkára, ameddig bírja, majd kiteszi oldalra a lábait. Mesehallgatás egy nekromanta házában, abszurd dolgok történnek itt...
A szőke lány szavait hallgatva egyre inkább összeáll a kép. A Schröder név persze egyből ismerősen cseng; nem is kell sokat találgatniuk, hogy kiderüljön, ki az.
Tehát nem olyanféle nekromanta ő, mint amilyennek hiszik. Pusztán azért tanulta ki ezt a tiltott mesterséget, hogy a várost mentse. Most pedig pusztán a barátait szeretné.
A vámpír arcáról tisztán olvasható az egyre erősödő részvét. Damien valamivel kevésbé élénkebben, de együttérzőn nézi a leányzót.
Nem számít egyikük sem arra, amit a történet befejezése után hallanak. Persze logikus reakció. De tényleg azt gondolja Alicia, hogy ha már végighallgatták történetét, egyszerűen csak mennek útjukra?
- Akkor a tieid voltak, akik megmentettek minket. Ezért hálával tartozunk. De... nem is ezért. Nem gondolhatod komolyan, hogy nem fogunk segíteni!
- Biztosíthatlak, nem vagyunk császkáló kölykök - mondja a sötételf, enyhe félmosollyal. - Tapasztalatlanok voltunk, ez igaz. De a mostani információkkal felfegyverkezve sokkal több esélyünk van, nem?
- Főleg, hogyha te is jössz. Tervet készítünk, minden lehetőséget figyelembe veszünk és megmentjük a barátodat és a várost is.
Tisztában van vele, hogy ez "nem ilyen egyszerű". Ám éppen ezért kell tervet készíteni. Nem hagyhatja azonban, hogy ebben a katantón fájdalomban maradjon Alicia. Az ő küldetésük pedig a város megvédése. Miért ne lehetne a kettőt egyszerre?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

56Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Pént. Aug. 09, 2019 12:12 pm

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Mikor Alicia belekezdett az unalmasnak ígérkező meséjébe, úgy gondoltam érdekesebb lenne a ruhákon legeltetnem a szemeimet, ám amikor meghallottam Berthold Schröeder nevét, akaratlanul is elmosolyodtam.
Vajon mit szólna Kassandra, ha meglátná a halott testvérét? Esetleg az élőhalott testvérét? Fejben már el is képzeltem a haragban fürdőző arcát a nőnek, ahogy Berthold, lassú léptekkel közelít felé. Bár valószínűleg az első adandó alkalommal lefejezné, de a meglepettség minden bizonnyal ott lenne.
Végül a mesének is vége lett és az egészből csak néhány információfoszlányt sikerült elcsípnem. Nem is fontos. A fogságba esett lány motiváció lehet, a halott Edel viszont jó ott ahol van. Ami viszont engem zavart, az az eltűnt mesterük.
- Honnan tudtátok, hogy a mesteretek halott, ha meg sem találtátok a testet? Emellett miért van szükséged Edel halott testére? – kérdeztem a lánytól értetlenül. – Sok vizet ő már nem fog zavarni. De a fogságba ejtett barátodat még megmenthetjük.

57Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Aug. 12, 2019 11:21 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Lekuporodom a földre, lehetőleg a vámpír mellé pozícionálva magamat, majd átérzést tanúsító tekintettel hallgattam végig Alice sztoriját. Egy megszokottan szomorú történet volt, ami nem is tette volna érdekessé - ám voltak benne vakfoltok. Az egyik különösen fontosra világított rá Syele is: honnan tudják mi történt a mesterrel? Egy enyhe megérzés azt súgja, hogy ennek a bizonyos mesternek sokkalta több köze volt a dolgokhoz, minthogy egyszerűen csak eltünjön.
Másrészt azt mondta, hogy nem tud velük mit kezdeni, mivel immunisak a tűzre – ám úgy tűnik nem csak a tűzmágiához ért, hanem a nekromanciához is. Ha nem is egyetlen egy robbanással győzi le őket, de nagyban hozzájárulhatna ahhoz, hogy győzzünk. A Kassandráról összeszedett információt pedig jobb lesz elraktározni – ki tudja mit kell még elérni nála.
- Jól mondja Syele. Valamint, ha tűzre ugyan immunisak is, úgy tűnik máshoz is értesz. Együtt több esélyünk van. – mondom, majd fel is kelek a földről. Nincs értelme tovább húzni az időt, amit kell, már megtudtuk.

58Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 13, 2019 12:00 am

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Ahogy elkezdte mondogatni a magáét, ledobtam a kezemben tartott ruhát és ráfeküdtem unalmamban. Nem értettem egy csomó mindent, a töketlen bácsi egyszerűen végzett velük és a város favágója biztos tudott volna keríteni még hozzá hasonlókat, lemertem fogadni, hogy egy vagyont kaszált és még a királyt is le tudta volna fizetni, ha nagyon akarja. Ennyi pénzből verethetett volna egy halom ezüst érmét, amivel aztán a falusiak megdobálhatták volna az utálatos dögöket, mi állította meg őket benne? Talán annyira bénák?
És miért pont tűzzel tűz ellen? Mégis mi volt ez a hasonlat? Ha tűzre tűz a legjobb, akkor miért nem gyújtanak a városok égésénél nagyobbat? Miért visznek akkor vizet rá? És ha a tűzre a víz a legjobb, akkor miért tűzzel próbálták leküzdeni? Segg hülyék, nem is csoda, hogy megpusztult a mesterük és az egyikük fogságba esett, jobb lett volna, ha mind elvesznek. Egyébként kapunk valamit, ha kijuttatjuk a barátját? Kassandra bácsi, azt mondta, hogy az élőholtakat kell felszámolni, de ez teljesen más feladat volt. Miért dolgoznánk a semmiért?
- Néni, elnézést… - szólítottam meg fölülve a ruhakupacon - Mit ad, ha épségben megkapja? Kassandra bácsi csak annyit mondott, hogy pusztítsuk el a dögöket… - döntöttem oldalra a fejem. Nem volt semmi kedvem ingyen megcsinálni, ha már cserélünk, akkor érje meg mindannyiunknak. Ő azt csinál a Kalma nevűvel, amit akar, megeheti, megölheti, megerőszakolhatja, kit érdekel, ha fizet érte?


_________________
Előtörténet|Adatlap

59Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 13, 2019 9:12 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Egészen az ajtóban foglal helyet, hiszen hosszúnak hangzik a boszorkány mondandója.
Elszomorodva hallgatja a történetet. Valahogy átérzi a helyzetet. Nem sok barátja van kultistaként (csakúgy, mint a nekromatáknak), és nagyon nagyon szomorú lenne, ha bármelyiküknek baja esne. Hát még ha Armarosnak veszne nyoma... Próbál megértően pislogni a lányra.
Ezen túl nem igazán szól bele a dolgokba. Egyetért Minával, és Damiannal is, de ha jobban belegondol, jogosnak érzi a furcsa lány és Jonathan aggályát is, bár ő nem figyelt fel erre a buktatóra a történetben.
Végül, mikor már mindenki elmondta, amit szeretett volna, megpróbálkozik a legkézenfekvőbb módszerrel, ami úgy fest senkinek nem jutott eszébe.
- Kér-lek szé-pen segít-s nekünk. Egy-ütt kiho-zuk a barátai-dat és meg-véd-jük a vá-rost! - duruzsolja közelebb lépve a boszorkánynak fáradtan, egyre darabosabban.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

60Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Aug. 14, 2019 11:01 am

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Az ajtóban állva hallgatom végig a történetet, mely szerintem mindenkiből szomorúságot váltott ki. Belőlem is pont ugyanúgy idézi fel a szomorú gondolatokat, hogy mi mindent megtennék azokért akiket szeretek. Szerintem mindenki úgy van vele, hogy végsőkig elmenne ilyen dolog miatt. Egyben eszembe jut egy régi barátom története is, aki már a családjával élt egy kis faluban. Szegények voltak rettenetesen és sajnos megfelelő munkát sem talált magának miből pár váltót tudott volna szerezni. Pedig tényleg mindennel próbálkozott, volt előtte favágó, vadász és még miegymás is amihez nem kell sok tudás sem. Azonban mégis arra a pontra került, ahol már nem talált munkát, azonban a neje és két gyereke éhezett. Kénytelen volt hát elmenni másoktól elvenni az ételt és a lopott kaját a családjának adni, hiszen nem lehet étel és víz nélkül meglenni nem? Vajon képes lenne más is megtenni a családjáért, a barátaiért hasonló dolgot? Lopni, csalni hazudni csak azért hogy túléljék? Szerintem igen. Én is képes lennék megtenni bármit azért, hogy a hozzám közel állók túlélhessenek.
Azonban ez a nő feladta már a harcot és többiek erősen győzködni kezdték, hogy tartsunk velünk. Azonban én úgy látom, ha ténylegesen a társai bajban vannak odabent és szenvednek, akkor jól döntöttek. Jönnie kéne segíteni a saját megnyugvásáért is.
-Nem szeretnéd megmenteni Kalmát? Nem szeretnéd a saját kezeddel kimenteni őt és amit elszenvedett azt megbosszulni saját kezeddel?

61Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Aug. 14, 2019 3:01 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Alicia csendben hallgatott titeket, ahogy minden erőtökkel próbáljátok megállítani abban, hogy elhajtson titeket. Ahogy mindannyian abbahagytátok a beszédet, ő, egy látszólag kevésbé komor, némileg meghatódott arccal állt fel.
- Nem bűn akarni valamit. De mindig szem előtt kell tartani, mire vagy képes. - nézett egyenesen Freia szemébe, mielőtt a tekintetét körbeforgatta volna - És látszólag fogalmatok sincs, miket ígérgettek... - sóhajtott egy nagyot - ...emlékeztettek valakire. Azt hiszem én sem lehettem sokkal idősebb, amikor a mesteremhez mentem pont ugyanígy könyörögni.
Alicia egy fogashoz sétált, majd egy vállpánttal ellátott könyvet és egy köpenyt emelt róla le.
- Legyen hát, kísérlek titeket...ennél több segítséget aligha kaphatok. - tette hozzá a végét már csak halkan morogva, ami miatt csak Freia és Suzy hallották - Ó, és még valami... - fordult Ibo felé - Jobban tennéd, ha nem fenyegetnéd azt, akitől segítséget vársz. - jelentette ki a korábbi hideg, komor hangján.
A lány ezután egy övet csatolt magára, melyen tőrök lógtak szép sorjában egymás után. Egyetlen egy kis lyuk volt üresen hagyva az övön, de gyorsan ki is derült, mi való oda, amikor Alicia Syele felé nyúlt, a korábban eldobott pengéjét kérve.
- Az előholtak mindig éjszaka portyáznak, s napnyugtakor sorakoznak fel az erdő szélén. Nekünk tehát akkor kell a házukba törni, amikor egy részük már az erdő szélén várja, hogy lebukjon a nap. Addig még talán egy bő óra. Itt várjuk meg, ide nem mernek jönni. Lehetőleg próbáljátok meg nyugton maradni. - intett le mindannyiótokat egy idős anya szigorával .
Ahogy lassan telik az idő, Alicia (bár közvetlen jelét továbbra sem mutatja) próbál udvarias lenni s eloszlatni zavarodottságotokat.
- Hogy a mesteremmel mi lett, azt nem tudtuk. Mikor ideértünk, csak annyit tudtunk, eltűnt. Nagyon más utat nem tudok neki elképzelni, mint a haláltánc. Ezért akarom mindenképp visszahozni Edel testét. Megadni neki a végtisztességet, amit érdemel. Félő, úgy végezte ő is, mint a sétáló hullák.


//A félreértések elkerülése végett írom, minden kör küldetésmegbeszélés nélküli, ha nem teszem hozzá, hogy egyeztetünk. Ebben a körben lehet beszélgetni egymással és Aliciával is. Aki Aliciának kérdést tesz fel, azt írja meg Discordon és megkapja rá a választ.
Határidő. 2019.08.20.//

62Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Aug. 14, 2019 4:35 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Úgy ülök körbe a lányt, akár a verebek, vagy akár a gyermekek, akik mesét hallgatnak. Furcsa érzés, úgy rontottak be gyakorlatilag a házába, hogy akár ellenség is lehet, most pedig egymás után győzködik, hogy segítenek neki, amennyiben ő is segít nekik. A cél valójában ugyanaz.
Syele? Kapja fel a tekintetét, amikor az idegen név említésre kerül. Ez hát a neve a leányzónak, aki nem mutatkozott be. Elraktározzák magukban, hogy később meg tudják szólítani, ha kell, vagy csak, hogy tudják, ki ő.
- Edelnek ugyan lehet mindegy, ám nem árt a kegyet megadni a halottaknak. Főleg, ha az illető a barátod volt - jegyzi meg Damien a leányzó szavaira, aki olyasféle gyakorlatiassággal tekint a dologra, amely... logikus, egy módon, ám ilyet említeni annak a házában, akinek a barátjáról beszélünk, eléggé megsértheti. Ami nem volna jó, már csak azért sem, mert ő jelenleg a segítőjük.
Na persze a kisdémonnál jobban valószínűleg nem sérti ez meg.
- Iboket... Alicia célja a mi célunk is. Az lesz a "jutalom", hogy segít nekünk életben maradni és a városnak is. Ennél többet igazán nem kívánhatunk.
Hogy ez mindenhol pénzt keres.
Nem könnyű dolog a démonokkal, ez már biztos.
Kissé megborzongatja a társaságot a tény, hogy már csak egy órájuk van, amíg be kell vetni magukat. Mi lett volna, ha tovább tévelyegnek abban az erdőben?
- Hogy hívták a mesteredet? - kérdi a boszorkánylánytól. Az a hiú remény pislákol benne, hogyx a név talán ismerős lesz valahonnan.
- Úgy hívták, Tanya. Igazán inspiráló, türelmes tanár volt.
Áh, nem, az túl egyszerű lett volna.
- Hm... Valamiért azt hittem, egy férfiról beszélünk. De még életben lehet! - próbálja biztatni a leányzót.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

63Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Aug. 19, 2019 11:29 am

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Ránézek a lány nyitott tenyerére, majd a markomban szorongatott pengére. El akarja venni tőlem! Nem. Vissza akarja venni tőlem. De ő eldobta! Ki az aki késeket dobál és visszavárja őket? Nekem ez a kés kell. E nélkül védtelen vagyok.
A nyilak nem hatásosak a holtak ellen, az erődet pedig nem használhatod mindenki előtt. Az veszélyes lenne.” suttogta egy fiatal kislány hangja a fejemben. Igaza volt. Nekem járt ez a kés. Hogy megvédhessem magam.
- Nekem szükségem lesz erre a pengére az erdőben. – mondtam Aliciának. – Ha túléljük, és még meglesz, visszakapod.
Ez után az egyik csinosabb ruha felé fordultam, hogy elkerüljem az indokolatlan, negatív megjegyzéseit a lánynak. Egyértelmű és abszolút a magyarázatom. Ez a kés engem illet.

64Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Aug. 20, 2019 11:18 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Figyelem, ahogyan a gyorsan összeverbuválódott csapat a lehető legdisszonánsabban viselkedik. Meg sem próbálkozom azzal, hogy összefogjam őket, vagy a már-már kezdődő összetűzéseket lecsillapítsam, mindössze figyelem a boszorkányt. Sikerült meggyőznünk – egyikünk sem tűnt kitűnő tárgyalónak jelen esetben, de a sok kérlelés megtette a hatását. Talán az önérzetére sikerült hatnunk, vagy a sajnáltára, nem tudom, de lényegtelen is volt: egy varázslóval többen vagyunk. Időközben kicsit befenyíti a vakarcs démont, akire rá is fér, és csatlakozik hozzá a vámpírnő is. Ezt nem bírom szó nélkül hagyni:
- Bizony Iboket, anyuci jól beszél. – nevetek fel, kihívóan bámulva a vámpírt, miközben beszélek, ha már arra nem reagált, hogy mellé furakodtam.
A lány mesterének neve nekem sem mond sokat, bár ezen nem is csodálkozom – senki lehetett.
Syele konfliktusa már sokkal érdekesebb volt. Szerepben kellett maradnom, és eddig is párját fogtam, most sem tehettem mást. Odaléptem melléjük, mikor épp a késen vitáztak.
- Kölcsönkérhetnénk? – mosolygok a kissé morcosnak tűnő nőre. Kezd irritáló lenni Syele gyerekessége, pedig nagy reményeket fűztem hozzá. – Kérlek. – nézek rá a lehető legkérlelőbb szemekkel, amikre csak képes vagyok.  
Ha senki nem veszi kézbe az irányítást, kényetelen leszek én: kinyitom az ajtót, és kérdően ránézek a csapatra, indulhatunk-e.

65Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Aug. 21, 2019 11:58 am

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Megkönnyebbült, hogy sikerült meggyőzni a boszorkányt, hogy segítsen a zombikat elintézni, és biztosítani a város nyugalmát, ahol ő is szerette volna kipiheni magát.
De mivel már így is nagyon elfáradt a keresésben, és a harcban, nem kérdez többet, csak figyeli mi történik körülötte.
Egyetértett, hogy Iboket furcsán viselkedett, és amikor a nő az idegen lányhoz fordult, aki a tőrt kérte tőle, kicsit megijedt, hogy nem lesz jó vége az akadékoskodásnak, ezért gyorsan odalépett, kezében a saját tőrével, és odanyújtotta, hogy ha ennyire szükség van még egy tőrre, akkor ezt használhatják, elvégre... ő úgysem vette sok hasznát eddig sem.
~ Csak aztán el ne felejtsd visszaszerezni...~ kommentálta Armaros a “zseniális” ötletet, elharapva a mondat végén a Suzi elmeállapotára utaló jelzőt.
Ezután Johnathan után lép. Minél hamarabb indulnak, annál hamarabb lehet pihennie...


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

66Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Aug. 21, 2019 12:16 pm

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
- Nem bűn akarni valamit. De mindig szem előtt kell tartani, mire vagy képes. - szólt a lány és teljesen egyet tudtam vele érteni. A lopás nem bűn, csak ha lefülelnek, nem tudtam volna jobban egyet érteni vele. [color=#66ccff]- És látszólag fogalmatok sincs, miket ígérgettek... -[/color Dehogynem, semmit! - ...emlékeztettek valakire. Azt hiszem én sem lehettem sokkal idősebb, amikor a mesteremhez mentem pont ugyanígy könyörögni. - Ez rettentően megható lenne, ha lefizetted volna, hogy segítsen. Elkezdett készülődni, bár nem igazán néztem, hogy mit szedett össze, de érdekelt, csak nem volt kedvem jobban megnézni.
- Iboket... Alicia célja a mi célunk is. Az lesz a "jutalom", hogy segít nekünk életben maradni és a városnak is. Ennél többet igazán nem kívánhatunk. - Na mi az, apu? Megsértődtél, hogy a kicsi lányod kiállt érted és nem neked jutott előbb eszedbe? Nem értettem mi baja van, teljesen logikus volt. Ki a fene akarna jó szívéből dolgozni? Aztán eszembe jutott a földönfutó ember, akinek a kenyeret loptam és elszégyelltem magam egy pillanatra, végül is akkor én sem voltam jobb.
- Ó, és még valami... Jobban tennéd, ha nem fenyegetnéd azt, akitől segítséget vársz. - Én ugyan nem kértem a segítséged, te banya! És te voltál az egyetlen, aki fenyegetett! Nem szólaltam meg többé, inkább csak sértődötten néztem és csendben követtem a többieket, a ruhahalmot megragadtam a farkammal és magunk után húztam. Észrevehetően nem kívánták a véleményem, pedig biztosan hasznos lehetett volna.


_________________
Előtörténet|Adatlap

67Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Aug. 21, 2019 2:54 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Az idő eszeveszetten lassan telik, ahogy várakoztok. Alicia nem igazán zavartatja magát, hímezgetéssel tölti az időt, a szokásos rezzenéstelen, komor, mogorva ábrázatát mutatva nektek. Syele makacsságára sem reagál túl sokat, csak idegesen hümmög egyet, ahogy az morogja:
- Kölykök... - és ennyiben hagyja.
De elérkezik az idő, s megindultok az erdőbe. A nap már jócskán lemenőfélben van, s mire a sűrű bozótosban kezdtek el vágtatni, be is sötétedik. Aliciát látszólag nem zavarja, ti azonban nem láttok egy-két ölnél messzebbre, leszámítva persze azokat, akiket az éjszaka sötétjében sem hagy cserbe a szemük. Nem sokra rá letértek az útról. Alicina magabiztosan, rendületlenül diktálja az iramot, úgy vágtok át a sűrű, minden ösvéntől mentes bozótoson, ímgnem egyszer csak egy nagy, régi, leharcolt, romos épületet pillantotok meg a fák között. Nem sokkal mellette pedig friss lábnyomokat, melyeket vaskos, itt-ott csontos talpak hagytak.
Az erdőben ott magaslott előttetek a kripta. Fénykorában magasztos, majd harminc láb magas épület lehetett, most azonban csak egy pár omladozó falat, a beszakadt tetőt látjátok. A kriptának egyetlen nagy terme volt, melyet oszlopok díszítettek, egy szentet ábrázoló szoborral kiegészített oltár feküdt a végében, egy hatalmas, boltíves ablak előtt, előtte pedig egy kőből faragott koporsó.
- A kripta bejárata az oltár mögött van elrejtve, egy csapóajtóval lefedett lépcső, ami a föld alá visz. - morogta Alicia a bokrok közül kikémlelve.
Élőholt viszont egy szál se.
- Meg ne tévesszen az erdő csendje. Őrt állnak. A bejáratot egy szellem őrzi. Kellemetlen alak. Miatta nem tudtam eddig lejutni. Ha felrobbantom, arra összerezzen az egész nyomorult kóceráj. Valamit kezdenetek kell vele, ha le akartok jutni. - magyarázta el nektek a helyzetet.


//Ezúttal küldetésmegbeszélés lesz Discordon, így ott kezdjünk el egyeztetni újabb időpontért//

68Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Csüt. Aug. 29, 2019 8:08 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Kik vannak közöttünk, akik képesek mágiát használni, Alicián kívül? – hangzott fel az első kérdés társam szájából. Én eközben csendesen sétálok és a kérdésére csak csóválom a fejemet és hozzáteszem: -szellemmel nem tudok mit kezdeni sajnos
- Az attól függ, pontosan mit értünk mágia alatt, bár ha a hagyományos értelemben gondoljuk, akkor én. - jelentkezik a grófnő. - Fel tudok szívódni, hogyha szükséges - teszi hozzá Damien. - Körülbelül hányan vannak?
- Sokan. - morogta - De itt a kapuban csak az az egy rohadék áll. Elbízták magukat elég rendesen a mocskos dögök.
- Van valami csöndes módja? -
- Más módja nincs. Valahogy úgy kéne megölni, hogy ne csapjunk zajt. Ezért nem jó az én robbantásom... - hangzott a válasz.
- Én azt mondom, küldjük előre Iboketet. Egy démon csak nem lenne annyira gyanús, egy ilyen szentségtelen helyen. Ő eltereli a figyelmét, mi pedig besurranunk a szellem mögött.
- J-jó. –feleli remegő hangon az apró démon.
- Szóval csak úgy menjünk el mellette? Rendben. De ha kell, mozgásképtelenné tudom tenni. - ajánlja fel, és Ibo-ra is néz kérdőn.
Alicia idegesen lép előre. - Meg kell ölni, ha észrevesz minket, világos? - nézett gyilkos tekintettel mindenkire. Ahogy Ibo közeledni kezd a kripta bejáratához a szobrot elkezdve megkerülve hirtelen a szobor szemei felizzanak. A kőfaragvány belsejéből egy alak emelkedik ki. Egy alacsony, ám vékony alkatú fiatalember volt az, feszes, elegáns öltönyben, széles kalappal a fején, mely lesimította egészen hosszú haján. Mellette a levegőben egy kürt, egy díszes, vésetekkel kirakott vadászkürt lebegett, ahogy ránézett Iboketre. - Lám-lám. Mí ritka alkalom, hogy vendégeket látok. Mi járatban itt, ahol a madár sem énekel? - kérdezte tőle dallamos, csilingelő hangon.
- A kripta díszítése egyszerűen csodás. Ezt jöttünk tanulmányozni. -lép előre az idegen.
A szellem erre meglepetten fordul Hans felé, s mosolyogni kezd. - Ó, és az alsóbb szintek még sokkal szebbek. Fáradjatok csak be, nézzétek meg. - mutat a lejárat felé.
- Meg tudod bénítani? -
- J-j-jó lesz ez, Anya. – mondja még Wilhelminának mielőtt elindult- ÉS ESETLEG A TI ÉNEKEITEKET MEGTANULNI... HA A MADÁR NEM ÉNEKEL, TI BIZTOSAN... -
- Egy időre - bólint -, de... amíg ez működik, szerintem lapuljunk. - Iboket, légy szíves, maradj csendben... most mit fognak gondolni rólunk... -
Alicia idegesen az arca elé emeli a kezét, miközben a szellem tovább szemléli Ibot és Hanst. - Micsoda muzsika. Ti aztán fergetegesek vagytok! - tapsol a nem létező kezeivel, a többiekre ügyet sem vetve.
- Bénítsd le azonnal. Utánuk kell mennünk! -
A szellem menne a két illető után, ám ekkor hirtelen Minával találkozik a tekintete és megtorpan. - Lám...lám...lám... - vigyorog, ahogy próbálna mozdulni, de nem sikerül neki.
- Elnézést, kedves néha kicsit agresszívak tudnak lenni. Sajnáljuk. - - Mégis mit csináltok?! - - Kövessetek!
Alicia ekkor vicsorgó fogakkal áll Mina elé. - Nem, idióták, ez egy csapda! Öljétek meg! - mondta, már készen arra, hogy megidézze a szolgáit, varázskönyvét felnyitva.
- Kinél van ezüst penge? - néz körül rajtunk. - Valahogy csak el kell hallgattassuk!
- Most akkor idegenvezetésen vagyunk, vagy verekszünk?! Döntsük már el!
Damien ekkor elővesz egy holdezüst pengét és a szellem torka felé irányítja azt. - Van itt valaki, akire szükségünk lenne. Ki tudjátok őt nekünk adni? –semmi esélyét nem látom annak, hogy ez bevállna, de mivel úgy sem tudok semmit tenni a fejlemények alakulásáért jobb híján inkább figyelem őket keresztbe kulcsolt kézzel.
A szellem csak nevet. - Milyen elragadó közönség. - töröl le egy képzeletbeli könnycseppet az arcáról, mintha észre sem venné, hogy meg akarnátok ölni - Mire vártok, menjetek csak, nem kel félni. - mutat a eljárat felé -Tényleg nagyon szép a kripta alja is.
-Tűz-zel kell - mondja Suzy halkan a grófnőnek. Igen az lenne jó ellenük, de nem igazán tudok még így sem mit tenni.
- Miért engednél be minket csak ilyen könnyen? - lép közel a szellemhez Syele. - Nem azért vagy, hogy megvédd a helyet?
- Jaj ugyan, ti csak ártatlan bámészkodók vagyok. - legyint egyet a szellem, miközben Iboket démonka elkezd rajta átfutkosni.
- Kislányom, nem tartod ezt kissé illetlennek? - kérdi el-elcsukló hangon Wilhelmina. - No, azt mondom, haladjunk. - azzal meg is indulnak lefelé.
- You have never tried this before?
- Elnézést, nem beszélek tündéül. - morogta, fél szemét a szellemen tartva, de aztán ő is megy Mina után.
- Nem, Anya. - Tovább szaladgál a szellemben a démonka, miközben mindenki megindul lefelé, így én sem maradva le a tömegtől megyek utánuk.

Mentek tehát előre minden gond nélkül. Utatok nemsokára lefelé vezet. Mikor mentek le, még jól látjátok a szellemet, ahogy szép lassan visszalebeg a szoborba.
A katakomba alattatok sokkal nagyobb volt, mint az kívülről látszik. Rövid, nagyjából kicsit nagyobb mint másfél méter magas járat vezet le, így néhányatoknak le kell hajolnia, hogy ne verje be a plafonba a fejét. A járat egy idő után elcsúful, a kövek helyét a föld veszi át, s a falak is sokkal dohosabb jelleget kapnak. Szinte már olyan, mintha nem is egy kriptában, hanem egy alagútban lennétek, a hogy lassan lépkedtek lefelé. Aztán egyszer csak, hogy haladtok előre, a földből előttetek valami furcsát vesztek észre. Egy végtag volt az, egészen pontosan egy kéz, ami mint egy rothadó fa állt ki kifelé a földből. Ahogy megpillantjátok, hirtelen körülöttetek izzó szempárok jelennek meg a sárban a falakon és a padlón egyaránt.
- Társaságunk lett, hölgyek és urak. – húzza elő a kardját Johann.
Amíg csak a kezeket és a lábakat látom, addig megpróbálom csak a hajlataikat ellőni, azaz főleg a könyököt, úgy hogy azok ne legyenek mozgásképesek, pláne nem szorításképesek, mikor azok megpróbálnak megragadni egy kezet sikeresen el is találok, azonban azonnal lefognak, hogy ne legyek képes többet ártalmatlanítani. Így tulajdonképpen a többiek kegyeire vagyok ismét bízva, hiszen félkézzel és féllábbal vagyok kénytelen állni a földes talajon, azon elgondolkodván, hogy volt-e nekem egyáltalán értelme eljönnöm ide. Elkezdek egy picit pánikolni emiatt, aztán a többiek hangjait hallgatom, reménykedve egy megmentőben.
- Hogy szakadna rátok a szaros kripta!  Nyálkás kezű fajankók, eresszétek el a Kéz Tolvajt!
- Na jó, ebből elég legyen! Szálljatok le rólam!
Ahogy Wilhelmina átváltozik valami fura tűzlénnyé, azonnal lecsúsznak róla a kezek és elkezdenek égni. Lassan, de határozottan emészti őket fel a fekete tűz, s Minának nem okoz gondolt sorban mindenkit megszabadítania. Az élőholtak szép lassan enyésznek ál, majd amik maradtak belőlük visszahúzódnak a falba sistergő, éles hanggal. Alicia, ahogy elengedték a dögök, első teendőjeként, a táskájába nyúl, s onnan egy követ vesz elő. A kő többeteknek ismerős lehet, egy nagy, kör alakú tenyérnyi kavics, rajta egy szimbólummal, hasonlóval, mint amit korábban az erdőben láttatok. - Köszönöm...már értem...miért voltál te olyan magabiztos... - morogta még mindig komor ábrázattal, ahogy összeszedte magát.
- ez könnyebb volt mint hittem volna. -
- Hálás köszönetem Wilhelmina. Még is honnan tett szert ilyen nyers és pusztító erőre?

-Köszönöm-majd megyek tovább én is a többiekkel pár pillanat múlva.
- Ez szép volt. Esélyük se volt.
- Ne... nem szabad hozzám érni, ha nem akartok úgy járni, mint az élőholtak. Vagyis... most már szabad. Csak.. amíg... hatásban van... volt az előző, addig nem. Az érintés miatt gyulladtak fel. Csak... csak óvatosan. –magyarázta a nő a két apróságnak akik megakarták ölelni őt. - Még most csináltam ezt... élesben először. Szívesen egyébként. Nem szeretem a sokáig tartó vagdalkozást.
- Óvatosan a mágiával, meg mindennel, ami körülöttünk van. De most már mehetünk tovább.

Haladunk tovább, óvatos léptekkel előre. Alicia a szokottnál is jobban figyel. Egy idő után a sár elapad, s újra a magasztos kőfalakat vesznek minket körbe. Az alagút kiszélesedik, s egy nagyobb teremben találjuk magunkat. Ahogy megyünk félszemmel meglátom, ahogyan az őr aki odafent volt ránknéz és ezt mondja:- Hm...milyen érdekes... - hallatszik egy halk suttogás a szélben.

69Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Pént. Aug. 30, 2019 1:26 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Light them up


A férfi megint igyekszik a közelébe férkőzni. Nem is szégyelli túlságosan a dolgot, úgy tűnik.
- Kik vannak közöttünk, akik képesek mágiát használni, Alicián kívül? - kérdezi a kultistalány, nyilván, hogy felmérje, kik lesznek képesek küzdeni a szellem ellen. Gyakorlatias leányzó.
- Szellemmel nem tudok mit kezdeni sajnos - vallja be Freia. Nos, igen, a nyilai mit sem értek az átlátszó jelenésekkel szemben.
Iboket mindeközben azt az idióta dallamot dudorássza...
- Az attól függ, pontosan mit értünk mágia alatt, bár ha a hagyományos értelemben gondoljuk, akkor én. - jelentkezik Mina.
- Fel tudok szívódni, hogyha szükséges - teszi hozzá Damien. Meg egyéb trükköket is tud, hogyha muszáj, de azért tartalékolni kellene az erejét. Meg nem is óhajt dicsekedni.
Valamint néhány dolgot meg kellene tudni még.
- Körülbelül hányan vannak? - kéz kérdőn Aliciára. Fel kell mérni a helyzetet, mielőtt cselekszenek.
Erre azonban Alicia csak ezt a sokatmondó választ morogja vissza neki: - Sokan. - majd hozzáteszi: - De itt a kapuban csak az az egy rohadék áll. Elbízták magukat elég rendesen a mocskos dögök.
- Van valami csöndes módja? - kérdezi Jonatan. Minának tetszik ez az ötlet.
- Más módja nincs. Valahogy úgy kéne megölni, hogy ne csapjunk zajt. Ezért nem jó az én robbantásom...
- Én azt mondom, küldjük előre Iboketet. Egy démon csak nem lenne annyira gyanús, egy ilyen szentségtelen helyen. Ő eltereli a figyelmét, mi pedig besurranunk a szellem mögött. - ajánlja Syele kisasszony, kedvesen mosolyogva az említett delikvensre.
- J-jó. - hebegi erre zavartan a kisdémon.
- Szóval csak úgy menjünk el mellette? Rendben. De ha kell, mozgásképtelenné tudom tenni. - ajánlja fel, és Ibo-ra is néz kérdőn. A francba, baja ne essen a kölyöknek. Nagyon remeg, látszik rajta, hogy fél, és akár démon, akár nem, gyereknek néz ki!
- J-j-jó lesz ez, Anya. - biztosítja a kicsi lény.
Alicia elszántan és gyilkos tekintettel lép előre.
- Meg kell ölni, ha észrevesz minket, világos?
Biztosan van oka gyűlölni őket. Hisz barátját vesztette el.
Bólintanak. Bár ez valószínűleg nem fog bekövetkezni.
Iboket közelíteni kezd a kripta bejáratához, megkerülve a szobrot azonban annak szemei felizzanak. Valami aktiválódott. Aztán kiemelkedik a kőből egy vékony, elegáns férfialak, öltönyben és kalapban, mely peckesen fedi hosszú hajzatát, valamint díszes kürttel, melyen valamiféle rúnák vannak talán, vagy egyéb írás.
- Lám-lám. Mí ritka alkalom, hogy vendégeket látok. Mi járatban itt, ahol a madár sem énekel?
Hangja, akár egy bárdé, csilingel, dallamos, s föl-le kúszik.
Jonatan ekkor megmozdul és kilép a takarásból...
- A kripta díszítése egyszerűen csodás. Ezt jöttünk tanulmányozni.
Ez... nem volt a terv része. Egyiké sem. Ennyit arról, hogy nem fog észrevenni minket. Jonatan, maga mégis mi a fészkes fenét művel jelenleg?! - esik le az álla Minának és majdnem hangosan fel is szólal felháborodásában. Damien csak megforgatja a szemeit
A férfiszellem ekkor meglepetten fordul a hang felé, majd készségesen felel:
- Ó, és az alsóbb szintek még sokkal szebbek. Fáradjatok csak be, nézzétek meg.
Te... tessék?! Mi a fene ez? Rendben, csapda, de azon kívül? Ennyi komolyan elég volt egy szellemnek? És ezzel Alicia tényleg nem próbálkozott még sohasem, semmilyen formában? És erre nem én gondoltam. Hát ez szörnyű. Most elásom magam. Bár végül is egy kriptába megyünk.
Őszintén nem nézett volna ki ennyi gondolkozóképességet a fiatalemberből az ábrázata alapján. Előítéletessé vált volna?
Syele ekkor Minához szól, kirángatva gondolkozásából.
- Meg tudod bénítani?
Majd Iboket beleüvölt az éterbe:
- ÉS ESETLEG A TI ÉNEKEITEKET MEGTANULNI... HA A MADÁR NEM ÉNEKEL, TI BIZTOSAN...
Szíve nagyon hevesen dobog.
- Egy időre - bólint -, de... amíg ez működik, szerintem lapuljunk.
Bár az nehéz, miközben egy kisdémon ordibál melletted.
- Iboket, légy szíves, maradj csendben... most mit fognak gondolni rólunk... - szól rá kissé ingerülten, a vége felé már foga között szűrve a szavakat. Legyen. Ha anya, hát akkor anya. ha ez kell ahhoz, hogy életben maradjanak... akkor hajlandó még az an yját is eljátszani ennek a csibésznek. Nem hiszi el, hogy mindig beleviszik a színjátszásba.
Damien gyanakodva és csendesen szemlélődve követi a csapatot, készen arra, ha a szellem akciózni készülne, reagáljon.
A szellemnek, úgy tűnik, tetszik az éneklés.
- Micsoda muzsika. Ti aztán fergetegesek vagytok! - tapsol a kezeivel, mintha valamiféle előadás lenne ez. Nagyon rémisztő és groteszk...
: - Bénítsd le azonnal. Utánuk kell mennünk! - mondja neki Syele, és érzi a nyomást egyre erősödni. Nem akar konfliktust, se a szellemmel, se a kultistával...
A lány elindul Jonatan után.
Mina nagy levegőt vesz és hallgat a tanácsra. Pár másodpercig habozik, nem tudja, mit tegyen, hiszen szinte nyilvánvaló, hogy csapda lesz... ám végül összeszorítja a fogát és megteszi. Előresiet kissé, szembenállván a szellemmel és egyenesen a szemeibe néz. Azzal meg is állítja.
Én. Sajnálom. Tényleg.
Ám a szellem csak ennyit mond:
- Lám...lám...lám...
Mit lám-lám? Hogy mi is ugyanolyan kétszínűek vagyunk, mint mindenki más? Én nem akartam, hisz mondom.
Jonatan ekkor hátranéz rájuk.
- Elnézést, kedves - néha kicsit agresszívak tudnak lenni. Sajnáljuk. - néz a szellemre. Majd a csapatra, rosszalló tekintettel: - Mégis mit csináltok?! Kövessetek!
Micsoda? Ez nem... nem jó megoldás. Legfeljebb egy ötéves gyerek hinne ennek. Vagy az sem!
Alicia dühtől vicsorogva áll eléjük.
- Nem, idióták, ez egy csapda! Öljétek meg!
Mit tegyenek? Érzi, ahogy Suzi a közelébe húzódik, félve.
- Kinél van ezüst penge? - kérdi Syele, ismét a tényekre koncentrálva.
Ibo megpróbálja megszurkálni a szellemet, a szája elé tett kezekkel, az azonban kicsikét sem árt az áttetsző jelenésnek.
- Most akkor idegenvezetésen vagyunk, vagy verekszünk?! Döntsük már el! - kérdi, szinte megbolondulván a túlságosan is sok ellenkező érdek miatt. Damien azonban elővesz egy holdezüst pengét és a szellem torka felé irányítja azt.
- Van itt valaki, akire szükségünk lenne. Ki tudjátok őt nekünk adni? Nem sok esély van rá, de... de hát hátha. Egy próbát még mindig megér, az eddigiek után, nemde?
- Milyen elragadó közönség. - ámuldozik a szellem, és a szemei sarkából mintha egy könnycseppet törölne le, mozdulata persze csöpög a színjátéktól. Nos, ez is jobb, mint amikre még számított. Határozottan jobb. - Mire vártok, menjetek csak, nem kel félni. Tényleg nagyon szép a kripta alja is. - mutat a lejárat felé.
Na jó, ez egy gyönyörűen elkészített csapda - gondolja Damien csodálkozva.
Suzi ekkor megint odalép Minához. -Tűz-zel kell.
Bólint. Tudja. Csak azt nem pontosan, hogy hogyan kellene alkalmazni és mikor.
Syele pedig a szellemet közelíti meg. : - Miért engednél be minket csak ilyen könnyen? Nem azért vagy, hogy megvédd a helyet?
Ahh, miért vágja magunk alatt a fát?! Ha csapda, hát csapda, de tudhatná, hogy ezek után nem fogja megmondani!
- Jaj ugyan, ti csak ártatlan bámészkodók vagyok. - legyint a szellem.
Aha, hogyne, persze, azok vagyunk - nevet magában a vámpírlány. Ha megtaláljuk, akit keresünk, és addig nem estek nekünk, meglehet...
Iboket pedig, amint rájött, hogy a penge nem árt a szellemnek, elkezd átszaldgálni rajta. Őrület ez a gyerek.
Majd nem tudja visszafogni a halk nevetést
- Kislányom, nem tartod ezt kissé illetlennek? - kérdi el-elcsukló hangon.
- Nem, Anya.
Gondoltam...
- No, azt mondom, haladjunk. - azzal meg is indul lefelé.
Damien Aliciára néz kérdőn. - You have never tried this before?
Furcsálló nézést kap válaszul.
- Elnézést, nem beszélek tündéül - majd megindul, fél szemét a szellemen tartva.
- Nem próbálkoztatok még ilyesmivel? Mármint, hogy nem támadtok rá. - kérdi immár az emberek nyelvén Aliciától. Ám választ nem kap.
Az pedig, ahogy lefelé mennek, lassan visszalebeg a szoborba.
AHogy haladnak, a járat egyre szűkül, nagyjából másfél méter, s lassan már nem is kőből áll, uszta sár váltja fel. A föld mélyében vannak, a föld maga az, ami körülöleli őket. Rémisztő és szorongató egyszerre. Sötét és nyirkos helyek, és a föld alatt. Mindig. A palota alatt, Heimsrothban a pókok barlangjában, miért kell mindennek, amit keresnek, föld alatt lenni? Miért nem lehet mondjuk az égben?
Gondolataiból egy, a földből kiálló fura objektum zökkenti ki.Úgy néz ki, mint egy kéz. Aztán ahogy közelednek, a falból világító szempárok kezdenek lesni rájuk.
A csapda tehát érvénybe lépett.
Aztán érzi is, ahogy élőholt kezek ragadják meg őt... a szíve összerándul és minden ösztöne tiltakozik ellene, ezért nyomban sűríteni is kezdi a mágiát, csak néhány pillanatba telt, mire eldöntötte, hogy ezt fogja tenni. Közben hallja Jonatan hangját.
- Társaságunk lett, hölgyek és urak.
Meg Iboket hangját is hallja, ahogyan szitkozódik, és valamiféle Kéztolvajt emleget.
Valamiért nem érez olyan szorongató félelmet, mint amilyet idelent kellene éreznie, bezárva a föld alá egy csomó éhes, leselkedő halott manccsal, amik rángatják. Azonban van fegyvere ellenük.
- Na jó, ebből elég legyen! Szálljatok le rólam!! - szorítja össze kezeit hangosat kiáltva és egyben koncentrál egy jókora mennyiségű varázsenergiát magában, hogy egy adag rezisztens sötétséggé lényegüljön, mely pontosan azzal fogja irtani a rájuk támadókat, amire a leginkább érzékenyek: tűzzel. Érzi, ahogy vibrál, ahogy az elementális erő körbeveszi és fekete éjszakává válik, olyanná, mint a haja színe, olyanná, mint a ritkán elővett haragja, az ereje, amkelyet most arra koncentrál, hoy itt és most véget vessen a hosszúnak ígérkező vagdalkozásnak. Tűzzé vált, s most megvédi a szövetségeseit. Leszámol a rothadó förtelmekkel, melyek fogva tartanak egy halott és esetleg egy élő barátot.
Érzi a hatalmat, ahogy, akik éppen őt fogják, kapnak lángra, s az lassan elemészti őket. Nem érdekli visító hangjuk, csak a győzelem, hogy ezt ő tette, ő fejtette le a halál kezeit magáról. Majd körbejár és az összes zombit végigérinti. Mint lábakn járó fáklyák, gyulladnak ki, s ezáltal a társai megszabadulnak. A láncok sisteregve és füstölve omlanak össze immár másodjára is holtként, visszaszivárogva a falba, ahonnan jöttek.
S mindezt ő csinálta.
Megcsinálta.
Hatalmad van, Nachtraben grófnő.

Damien is elámulva nézi a sötét jelenést, amivé az amúgy ártatlannak tűnő vámpírlány alakult. Nem hitte volna egyikük sem, hogy tényleg ilyen gyorsan sikerül végezni az élőholtakkal. Kissé hitetlenül néz körbe, aztán le magára. Próbálta volna pengéjével eltávolítani a zombik fejét, de erre nem volt szükség, Mina hamarabb végzett velük.
- Ez szép volt. Esélyük se volt. - dicséri meg. Őszintén. Tudja, hogy soha nem lesz képes ilyesmire - legalábbis még egy jó ideig, ám ilyen mértékű árnymágiára soha -, de nem is bánja. Nem kell neki dicsőség. Csak az kell, hogy ő boldog legyen és akkor minden rendben. Ráadásul a harc is lerövidült. Minának pedig kell a megerősítés. Nem volt elég biztos a képességeiben, talán most már elhiszi, hogy ténylegesen meg tud védeni másokat.

- Köszönöm...már értem...miért voltál te olyan magabiztos... - hallja Mina Alicia komor hangját, ahogy ő egy követ vesz elő.
A földről gőz száll fel, s csak kis idő elteltével jön rá, hogy őmiatta van. Mert lángol.
- Ez könnyebb volt mint hittem volna. - hallja Jonatan nevetését.
Nevethetnékje támad. Annyira könnyűnek érez mindent, s erősnek magát. Taln még sosem volt ilyen büszke, fut át az agyán. Talán ez nem biztos, de jelenleg elsöpör ez mindent.
- Hálás köszönetem Wilhelmina. - mosolyog rá Syele is. Hogy történhetett ez? Előbb még egy abszurd komédiának tűnt minden, most pedig mindenki neki hálálkodik. Aztán... A lány közelítene hozzá. Kezét nyújtja... - Még is honnan tett szert ilyen nyers és pusztító erőre?
Az íjászlány is köszönetet mond.
- Aazt nem kellene... hacsak nem akar úgy járni, mint azok az élőholtak - figyelmezteti zavartan nevetve. Ám mielőtt folytathatná, az a kisdémon elkezd felé rohanni hangos - Anyaaaaaaa!!!!- felkiáltással, és úgy érzi, a talaj kihull a lába alól...
Halálra váltan kezd hátrálni, majd inkább elereszti a mana szálait és hagyja, hogy lángoló aurája egyszerűen kihunyjon. Ismét csak egyszerű, biztonságos, megérinthető önmaga lesz.
Most fogja csak föl, mennyire veszélyes is ez a dolog valójában. Nem véletlenül figyelmeztették annyira, hogy a mágiával legalább annyi felelősség jár, mint hatalom. Most gyakorlatilag egy fegyverré vált.
- Ne... nem szabad hozzám érni, ha nem akartok úgy járni, mint az élőholtak. Vagyis... most már szabad. Csak.. amíg... hatásban van... volt az előző, addig nem. Az érintés miatt gyulladtak fel. Csak... csak óvatosan. - magyarázza.
Majd szinte ösztönösen átöleli a kisdémont és szorosan magához húzza, mintha csak el akarna bújni a rengeteg veszély elől. Jólesik a közelsége, még ha egy démon is és igazából nem egy kisgyerek. Pár pillanatig az lesz. Az ő kicsikéje, akit majdnem megölt. A képzet szinte meg sem fogalmazódik benne, pusztán az érzetre van szüksége, hogy valakit magához szoríthasson. Egy gyermekméretű lénnyel talán büntetlenül megteheti. A félelem, megkönnyebbülés és meghatottság elegye ólomsúlyként omlik le rajta, ám könnyekig nem jut el. Ahhoz talán túl rémült még.
Mormol pár nyugtató szót, majd elengedi és megpróbálja összeszedni magát.
Hiszen mégis megdicsérték. Pír szökik az arcába.
- Még most csináltam ezt... élesben először. Szívesen egyébként. Nem szeretem a sokáig tartó vagdalkozást.
Majd elvigyorodja magát, ahogy lassan elfakul a félelme, hiszen nem bántott senkit, mindenki megúszta ép bőrrel. Az adrenalin még jó ideig pezsegni fog az ereiben, ez biztos.
- Óvatosan a mágiával, meg mindennel, ami körülöttünk van. De most már mehetünk tovább. - sétál Damien Mina mellé, majd tovább indulnak.
Óvatosan. Mint a macskák. Élesen figyelve. Főleg Alicia, hisz ő ismeri a járást legjobban.
Egy idő után a sarat, amelyben tapicskoltak, ismét kő váltja fel, majd pedig egy magasztok kőcsarnokba jutnak. A szélből mintha halk, suttogó hangok hallatszanának:
Hmm.... milyen érdekes...


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

70Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Szept. 02, 2019 11:23 am

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Mindenki síri csendben haladt Alicia után, furakodva az erdőn át, kivéve az idegesítő démongyereket, aki annak az idegesítő tündérnek a dallamát dúdolta, mígnem megérkeztünk a kripta bejáratához, amely látszólag teljesen üresen állt. Mielőtt esztelenül berohantunk volna, hogy megküzdjünk a szellemmel, összekuporodtunk, hogy átbeszéljük a terveinket, ha egyáltalán volt bármi is. Ekkor kaptam el Jonatan tekintetét és éreztem úgy, hogy akkor nekem kell megtörnöm a csendet, hiszen elég fontos embernek tarthat, ha tőlem várja az első szót. Miért akarnék csalódást okozni alatvalómnak?
- Kik vannak közöttünk, akik képesek mágiát használni, Alicián kívül? - Szegeztem neki a kérdésemet minden szabad fülnek.
- Szellemmel nem tudok mit kezdeni sajnos. – mondta a tünde nő, fejét csóválva.
- Az attól függ, pontosan mit értünk mágia alatt, bár ha a hagyományos értelemben gondoljuk, akkor én. - jelentkezett Wilhelmina.
- Fel tudok szívódni, hogyha szükséges - teszi hozzá a sötét tünde. - - Körülbelül hányan vannak? – kérdezte Aliciától
- Sokan. – morogta a lány. - De itt a kapuban csak az az egy rohadék áll. Elbízták magukat elég rendesen a mocskos dögök.
- Van valami csöndes módja? – kérdezte Jonatan.
- Más módja nincs. Valahogy úgy kéne megölni, hogy ne csapjunk zajt. Ezért nem jó az én robbantásom…
- Én azt mondom, küldjük előre Iboketet. Egy démon csak nem lenne annyira gyanús, egy ilyen szentségtelen helyen. - néztem rá a szürke egérre, kedvesen mosolyogva, hogy elrejtsem önző szándékaimat. - Ő eltereli a figyelmét, mi pedig besurranunk a szellem mögött.
- J-jó. – hebegte a kis démon, és látszott rajta, hogy fél. Nagyszerű. Mulatságos lesz nézni.
- Szóval csak úgy menjünk el mellette? Rendben. De ha kell, mozgásképtelenné tudom tenni. – ajánlotta fel Wilhelmina, majd kérdőn nézett a démonporontyra.
- J-j-jó lesz ez, Anya. – próbálta megnyugtatni a nőt.
- Meg kell ölni, ha észrevesz minket, világos? - Lépett előre idegesen Alicia és a szokásos szúrós tekintetéve figyelt minket.
Ahogy Ibo közeledni kezdett a kripta bejáratához a szobrot elkezdve megkerülve, annak szemei hirtelen felizzottak. A kőfaragvány belsejéből egy alak emelkedett ki. Egy alacsony, ám vékony alkatú fiatalember volt az, feszes, elegáns öltönyben, széles kalappal a fején, mely lesimította egészen hosszú haján. Mellette a levegőben egy kürt, egy díszes, vésetekkel kirakott vadászkürt lebegett.
- Lám-lám. Mí ritka alkalom, hogy vendégeket látok. Mi járatban itt, ahol a madár sem énekel? – kérdezte Ibokettől dallamos, csilingelő hangon.
- A kripta díszítése egyszerűen csodás. Ezt jöttünk tanulmányozni. – mondta Jonatan, ahogy egy hirtelen mozdulattal kiugrott a fedésből.
- ÉS ESETLEG A TI ÉNEKEITEKET MEGTANULNI... HA A MADÁR NEM ÉNEKEL, TI BIZTOSAN... – üvöltötte hisztérikusan a kis démon.
- Ó, és az alsóbb szintek még sokkal szebbek. Fáradjatok csak be, nézzétek meg. – fordult a férfi felé, majd a lejárat irányába mutatott.
Ahogy láttam Jonatan inkompetenciáját arra, hogy nyugton megüljön a fenekén, ingerülten megdörzsöltem a homlokomat. Nem ezt terveztem. Miért rontja el a szórakozásomat? Nem érdekel, ha beledöglik. - Meg tudod bénítani? - kérdezem Wilhelminától, emlékezve arra, amit mondott. Nem akartam őket megmenteni, de féltem, ha mi is utánuk indulunk, Aliciát meglátva azonnal riadóztatna.
- Egy időre – bólintott a nő, de rajta is látszott a meglepettséggel vegyített csalódottság, ahogy látta Jonatant kisétálni.  -, de... amíg ez működik, szerintem lapuljunk. – Látszott az arcán, hogy túl sok dolog futott végig a fején, amiknek nem adott hangot. - Iboket, légy szíves, maradj csendben... Most mit fognak gondolni rólunk... - szólt rá a démonra kissé ingerülten, a vége felé már foga között szűrve a szavakat.
Alicia idegesen az arca elé emelte a kezét, miközben a szellem tovább szemlélte az előtte állókat. - Micsoda muzsika. Ti aztán fergetegesek vagytok! - tapsolt a nem létező kezeivel.
- Bénítsd le azonnal. Utánuk kell mennünk! - utasítottam Wilhelminát, és elindultam Jonatan után, aki már az egyértelmű csapda irányába haladt.
Wilhelmina hallgatott rám és pár másodperc múlva előresietett, hogy a szellem elé álljon.
- Lám...lám...lám... – vigyorgott a szellem, ahogy látszólag mozgásképtelenné vált.
- Elnézést, kedves. Néha kicsit agresszívak tudnak lenni. Sajnáljuk.  – mondta Jonatan, hátrafordulva a szellemnek, majd Wilhelmina felé fordult. - Mégis mit csináltok?! Kövessetek!
- Nem, idióták, ez egy csapda! Öljétek meg! – mondta Alicia, varázskönyvét felnyitva.
- Kinél van ezüst penge? - néztem körül a többieken. - Valahogy csak el kell, hallgattassuk!
Iboket erre előveszi a kis tőrét és üvöltve elkezdi szurkálni a szellemet, ám mikor rájött, hogy hatástalan, elkezd keresztülszaladgálni a szellemen.
- Most akkor idegenvezetésen vagyunk, vagy verekszünk?! Döntsük már el! – kérdezte Wilhelmine, látszólag is összezavarodva, a sötét tünde azonban nem hezitált és előrántott egy fényes pengét, majd a szellem torkának szegezte azt.
- Van itt valaki, akire szükségünk lenne. Ki tudjátok őt nekünk adni?
- Milyen elragadó közönség. – nevetett a szellem, majd letörölt egy nem létező könnycseppet az arcáról. - Mire vártok, menjetek csak, nem kell félni. Tényleg nagyon szép a kripta alja is.
- Miért engednél be minket csak ilyen könnyen? - léptem közel a szellemhez. Túl gyanús volt nekem. Egyértelműen csapda volt odalent, de a viselkedése túl vendégszerető volt. - Nem azért vagy, hogy megvédd a helyet?
- Jaj ugyan, ti csak ártatlan bámészkodók vagyok. - legyintett egyet a szellem.
- Kislányom, nem tartod ezt kissé illetlennek? - kérdezte el-elcsukló hangon a szellemen keresztül szaladgáló kis démontól.
- Nem, Anya. – érkezett a gyors válasz.
- No, azt mondom, haladjunk. - azzal meg is indult lefelé.
Hallottam még a sötét tündét valami idegen nyelven beszélni, arckifejezéséből ítélve valami kérdést tehetett fel Aliciának.
- Elnézést, nem beszélek tündéül. – morogta a lány, fél szemét a szellemen tartva, de aztán ő is elindult Wilhelmina után, ahogy mindenki más is.
- Nem próbálkoztatok még ilyesmivel? Mármint, hogy nem támadtok rá. – fordította le neki Wilhelmina, de az, hogy érkezett e válasz, vagy sem, már nem hallottam.
Én csak értetlenül néztem a szellemre, majd a többiekre, majd megdörzsölöm két kezemmel a hajam és sarkon fordulva a többiek után mentem. Felháborító! Szégyenletes! Ajánlom, hogy tényleg csapda legyen...
A katakomba sokkal nagyobb volt, mint az kívülről látszott volna. Rövid, nagyjából kicsit nagyobb, mint másfél méter magas járat vezetett le, amely egy idő után kezdett elcsúful, ahogy a kövek helyét a föld vette át, s a falak is sokkal dohosabb jelleget kaptak. Az egész kripta, mintha egy alagúttá kezdett volna válni.
Rövid séta után pedig egy különös dologgal találtuk magunkat szembe. A földből egy kéz állt ki, mint korhadó faág, amely a soha el nem érhető szabadság felé nyúlik. Ahogy közelebb érünk, a falon, a padlón és a plafonon is izzó vörös szempárok jelennek meg, majd egy pillanattal később megannyi rothadó kéz nyúlt ki a falból, utánunk kaparászva.
- Társaságunk lett, hölgyek és urak. – húzta elő Jonatan a kardját, ám figyelmem pontosan eddig tudtam másokra szánni.
Kis tőrömmel igyekeztem minden felém nyúló kezet legalább megszúrni, eredménytelenül. Éreztem, ahogy a pánik kezd eluralkodni rajtam, és végső kétségbeesésemben inkább a felé a kéz felé nyúltam, amelyet először megláttunk. Talán az okozza, az lehet a forrása! De tévedtem. A kéz, ahogy felé nyúltam széttárta ujjait, majd egy hirtelen mozdulattal belecsapta tenyerét az enyémbe. Úgy meglepődtem, hogy nem tudtam, mérges legyek, vagy féljek, esetleg nevessek az ostoba próbálkozásomon…
A következő pillanatban azonban szabaddá váltam. Ámulva bámultam a fekete, fénylő Wilhelminára, akinek érintésétől a halott kezek mind fekete lángokban égve hullottak a földre
- Hálás köszönetem Wilhelmina. – mosolyogtam rá kedvesen, és közelebb léptem hozzá, hogy kezemmel felé nyúlva megérinthessem a sötét alakját. - Még is honnan tett szert ilyen nyers és pusztító erőre?
- Azt nem kellene... hacsak nem akar úgy járni, mint azok az élőholtak – lépett hátrébb, nehogy hozzáérjek, ám tekintetét leemelve rólam hirtelen megszűnt a fekete izzás és Iboket szaladt neki, hogy átölelje őt.
- Ne... nem szabad hozzám érni, ha nem akartok úgy járni, mint az élőholtak. Vagyis... most már szabad. Csak.. amíg... hatásban van... volt az előző, addig nem. Az érintés miatt gyulladtak fel. Csak... csak óvatosan. – a nő magához karolta a démont. - Még most csináltam ezt... élesben először. Szívesen egyébként. Nem szeretem a sokáig tartó vagdalkozást.
- Óvatosan a mágiával, meg mindennel, ami körülöttünk van. De most már mehetünk tovább. – mondta a sötét tünde, majd tovább indultunk.
Egy idő után elfogyott a sár és a föld, és újból hatalmas kőfalak vettek körül bennünket. Az alagút kiszélesedett, s egy nagyobb teremben találtuk magunkat. Odabent, mintha a szél fújt volna keresztül egy kisebb alagúton, ám nem is igazán figyeltem rá, csak azon gondolkodtam, miképpen tehetnék szert Wilhelmina pusztító erejére.

71Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Szept. 03, 2019 12:11 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Szótlanul követem Aliciát, ahogy végre elindulunk az erdőben dolgunkra. Nem keltek semmiféle különösebb feltűnést, mindössze a vámpírmellé furakodva néha neki-neki megyek gyengéden, ő azonban reakció nélkül hagyva lépdel tovább. Kár. Végül elérünk ahhoz a bizonyos kriptához. Nagy és romos épület volt, látszólag bejárat nélkül – ám Alicia gyorsan beszámolt arról, merre is kell mennünk. Mégis, mielőtt még elindulhattunk volna, figyelmeztetett minket: egy szellem őrzi. Úgy döntöttem szerepben maradok és Syelét kezdem el bámulni, van e valami ötlete arra, hogyan kerüljük ki a dögöt. Észlelhette a pillantásomat, mivel felszólalt.
- Kik vannak közöttünk, akik képesek mágiát használni, Alicián kívül?
- Szellemmel nem tudok mit kezdeni sajnos. – mondja a tünde nő.
- Az attól függ, pontosan mit értünk mágia alatt, bár ha a hagyományos értelemben gondoljuk, akkor én. - bonyolítja túl a vámpír.
- Fel tudok szívódni, hogyha szükséges. – csiripeli kézségesen a kutyája is. – Körülbelül hányan vannak?
- Sokan. - morogja Alicia. - De itt a kapuban csak az az egy rohadék áll. Elbízták magukat elég rendesen a mocskos dögök.
- Van valami csöndes módja? - vetem bele magam én is az ötletelésbe.
- Más módja nincs. Valahogy úgy kéne megölni, hogy ne csapjunk zajt. Ezért nem jó az én robbantásom. - hangzott a válasz.
- Én azt mondom, küldjük előre Iboketet. Egy démon csak nem lenne annyira gyanús, egy ilyen szentségtelen helyen. - ajánlja Syele. Lehet nem feltétlenül lesz jó ötlet ennyire nyíltan feláldozni valakit… - Ő eltereli a figyelmét, mi pedig besurranunk a szellem mögött.
A démon először ijedtnek tűnik, de beleegyezik.
- J-jó. – habogja.
- Szóval csak úgy menjünk el mellette? Rendben. De ha kell, mozgásképtelenné tudom tenni. - ajánlja fel Mina, mint aki félti a démont – őt ismerve így is van.
- J-j-jó lesz ez, Anya. – inti le a vakarcs.
- Meg kell ölni, ha észrevesz minket, világos? - lép előre Alicia, miközben gyilkos tekintettel végigmér minket. Dühös lehet.
A kis démon meg is indul a démon bejáratához, még mielőtt bármit is mondhatnék. Nem, ez így nem lesz jó. Az a vakarcs képtelen nem csak parancsokat követni, de arra is, hogy bármit is értelmesen csináljon. Jön is a baj, ahogy lép kettőt: a kripta bejárata előtt álló szobor szemei felizzanak, a belsejéből pedig egy alak emelkedik ki. Alacsony, vékony alakú valaki, elegáns öltönyben és széles kalappal, maga mellett kürttel. Nem tűnt úgy, hogy támadni akar. Ez azt jelenti, hogy lehet vele beszélni – olyan dolog, amire a vakarcs minden bizonnyal képtelen lesz.
- Lám-lám. Mí ritka alkalom, hogy vendégeket látok. Mi járatban itt, ahol a madár sem énekel?
Nem kockáztatom meg, hogy a démon valami balgaságot mondok. Kilépek a takarásból, és hangosan felszólalok.
- A kripta díszítése egyszerűen csodás. Ezt jöttünk tanulmáynozni.
A szellem láthatóan meglepődik, és mosolyogva fordul felém.
- Ó, és az alsóbb szintek még sokkal szebbek. Fáradjatok csak be, nézzétek meg. – mutat a lejárat felé. Egyértelműen csapda, de van választásunk? A hátam mögül a takarásból ideges hangokat hallok, de nem törődöm velük, főleg hogy közben a démon őrült módjára kezd el kiabálni.
- ÉS ESETLEG A TI ÉNEKEITEKET MEGTANULNI…HA AMADÁR NEM ÉNEKEL, TI BIZTOSAN… - üvölti hisztérikusan, apró mancsaival az arcát takargatva.
Újabb szövegelés a hátammögül a bokrokból, de nem tudom kivenni, és nem is akarom: elég a szellemmel megbírkóznom most.
- Micsoda muzsika! – tapsol a kezeivel, mintha lenne neki – Ti aztán fergetegesek vagytok!
Mégis mit mondhatnék még neki? Egyszerűen közelebb lépek a kripta bejáratához, és várom hogy a többiek kövessenek. Szinte a következő pillanatban már ki is lépnek a kripta elől.
- Bénítsd le azonnal. Utánuk kell mennünk! - utasítja Syele Minát, ő pedig követve a parancsát kissé előrefut, és elkezd szemezni a szellemmel, amaz pedig azonnal megtorpan, és motyog is valamit. Syele fut utánnam, ahogy a csapat többi tagjai is. Nem értem miért sietnek, nem fogok őrült módjára egyedül berohanni a kriptába.
Hátrafordulok, hogy kissé siettessem őket. Nem értem miért kellett leállni harcolni a szellemmel, ha megölni úgysem tudják vagy tervezik. Mindenképp ki akarják provokálni, hogy ránk támadjon?
- Elnézést, kedves. - nézek kevdesen a szellemre - Néha kicsit agresszívak tudnak lenni. Sajnáljuk. -mondom, majd vissza is fordulok a vámpírnő felé - Mégis mit csináltok?!  – kérdezem indulatosan - Kövessetek!
- Nem, idióták, ez egy csapda! Öljétek meg! - kiáltja válaszul Alicia. Persze hogy az, de ha megöljük a szellemet, az nem változtat rajta.
- Kinél van ezüst penge? - néz körül Syele, tovább próbálkozva – Valahogy csak el kell hallgattassuk!
Közben a kis démon őrült módjára szúrkálja a saját tőrével a szellemet – természetesen minden hatás nélkül, hiszen egy egyszerű fémdarabról beszélünk.
- Most akkor idegenvezetésen vagyunk, vagy verekszünk?! Döntsük már el! - kiáltja Mina. A kutya elővesz egy másik pengét, a szellem torkának szorítja azt, de semmit nem fog érni vele – úgy tűnik nincs elég esze ahhoz, hogy megkülönböztesse a holdezüstöt a sima ezüsttől.
- Van itt valaki, akire szükségünk lenne. Ki tudjátok őt nekünk adni? – próbál diplomatikus lenni, de minek...
A szellem nyugodtan válaszol.
- Milyen elragadó közönség. – töröl le egy nemlétező könnycseppet az arcáról, mintha nem is törődne azzal, hogy meg akarjuk ölni. – Mire vártok, menjetek csak, nem kell félni. – mutogat a bejárat felé, nem túl bizalomgerjesztően – Tényleg nagyon szép a kripta alja is.
Úgy döntöttem egyszerűen nem szállok be ebbe az egészbe. Ha megtámadták és nem hallgattak rám, hát oldják meg maguk. A kis kultista odalép Wilhelminához és súg neki valamit, de nem hallom, túl távol vagyok.
- Miért engednél be minket csak ilyen könnyen? - érdeklődik Syele túlságosan nyíltan. – Nem azért vagy, hogy megvédd a helyet?
- Jaj ugyan, ti csak ártatlan bámészkodók vagytok. – legyint egyet a szellem. Átlátszó, nem csak a teste, de a hazugságai is.
Az őrült démon úgy tűnik taktikát váltott, ahelyett hogy a tőrt szurkálná rajta keresztül feleslegesen, önmaga kezd el átfutni a szellemen újra és újra – fogalmam sincs mit akar ezzel elérni. Mindeközben a tünde nő szokásához híven nem csinál semmit, csak áll és néz ki a fejéből. Nem tudom láttam e ennyire balga és haszontalan csapatot valaha is.
- Kislányom, nem tartod ezt kissé iletlennek? - kérdezi meg el-el csukló hangon Wilhelmina. – No, azt mondom, haladjunk. - látja végre be azt, amit már jó ideje szajkózok. Csodálatosak. A kutya ugat valamit a saját nyelvén, láthatólag Aliciának, azonban csakúgy ahogyan én, ő sem érti, ennek pedig hangot is ad.
- Elnézést, nem beszélek tündéül. - morogja, miközben végül beadja a derekát, és Wilhelmina után elindulva, eljutnak a kripta bejáratához, mellém. A többiek is követik, és végül elkezdünk lefelé haladni.
A szellem – akin egy darabig még mindig át-át futott Iboket – egyszerűen visszaballlag a szoborba, miután szem elől téveszt minket. A katakomba maga sokkal nagyobb belülről, mint ahogyan hittem volna. Persze nem magasságban – kénytelen vagyok lehajolni, hogy elférjek -, hanem összetettségbe és a járatok számába. Egyszer minden jelzés nélkül előkerül a földből egy végtag. Mintha valami gyökér lenne, úgy állt ki onnan, és ahogy körülnézek hirtelen, több is megjelenik: a sárban, a falakon, a padlón, mindenhonnan törnek elő, rámarkolva arra, amit érnek, és erősen megrántva azt a föld felé.
- Társaságunk lett, hölgyek és urak. - húzom elő a tőrkardom, és próbálnék kitérni, de hiába, a karok megragadják a lábam és az oldalam is. Válaszul elkezdem szurkálni őket, sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel. A többiek se járnak jobban, valaki sikongat is a rúgkapálózása mellé.
- Hogy szakadna rátok a szaros kripta! Nyálkás kezű fajankók, eresszétek el a Kéz Tolvajt! - visítja Syelének, majd valamiféle mágiával egyszerűen tovább teleportál néhány métert, ám ahová érkezik, ott is megindulnak felé a kezek.
Végül Mina is munkához lát – mindannyiunk közül talán egyedül neki volt olyan varázslat a birtokában, amivel gyorsan megoldhatja ezt az ügye, most pedig nem volt rest használni sem.
- Na jó, ebből elég legyen! Szálljatok már le rólam! - kiáltja, majd mutogat valamit, míg végül valami fura fekete alakká változik, mintha csak egy árnyék lenne.
Ahogyan a kezek hozzáérnek – vagy fordítva – azonnal lángrakapnak, és lassan ugyan, de biztosan semmivé oszlanak. Gyorsan végigfut mellettünk is, hogy mindenkit megszabadítson a támadóktól, Damien pedig tőrrel veti rá magát a dögökre. Mondanom sem kell, melyik a hatásosabb.
Alicia amint megszabadul, egy követ vesz elő – nem tudom miért, hiszen nem csinál vele semmit.
- Köszönöm…már értem…miért voltál te olyan magabiztos. -morogja még mindig komolyan ábrázattal.
- Ez könnyebb volt, mint hittem volna. - nevetek.
- Hálás köszönetem Wilhelmina. - mosolyog rá Minára. Van érzéke a lánynak – mindig ahhoz próbál közel lenni, akitől a legnagyobb hatalmat látja. A kérdés csak az, jól méri e fel az erőviszonyokat. – Mégis honnan tettél szert ilyen nyers és pusztító erőre? - kérdezi, de hangját gyorsan elnyomja egy visítás.
- Anyaaaaaa! - öleli át a közben visszaváltozott Wilhelminát.
- Ez szép volt. Esélyük se volt. – nyugtázza a kutya.
Wilhelmina alig bírja el a bókokat és a sok dícséretet.
- Még most csináltam ezt…élesben először. Szívesen egyébként. Nem szeretem a sokáig tartó vagdalkozást. - vigyorodik el végül. – Óvatosan a mágiával, meg mindennel ami körülöttünk van. De most már mehetünk tovább.- lép ezúttal Wilhelmina előre a sorban. Nem fogom megakadályozni természetesen.
Alici a szokottnál is jobban figyel, ahogyan lépkedünk, a sár pedig amiben eddig lépkedtünk egy idő után eltűnik, és újra kő váltja fel a helyét. Az alakút kiszélesedik, mígnem egy teremben találjuk magunkat.
- Hm…milyen érdekes… - hallatszik egy hang a sötétben…vagy csak a szél?

72Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Szept. 04, 2019 12:41 am

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Ahogy haladtok tovább előre, hirtelen fényt láttok magatok előtt az úton. A járat nemsokára kiszélesedik, s egy nagy, földalatti csarnokban találjátok magatokat. A falakon mindenfelé különös kövek vannak a tömbök közé építve, melyek halvány, derengő fénnyel töltve meg mindent. A csarnok töretlen halad előre egyenesen, mígnem egy majd tíz láb széles emelkedőhöz ér, melyre kőlépcsőt fektettek. Ám már az alagút sarkából jól látjátok, nem vagytok egyedül. A lépcső elejét két viszonylag jobb páncélzatú, villogó szemű harcos őrzi, lándzsájukat készenlétben tartva, egyre csak jobbra-balra fordítva fejüket. Bár még nem vette észre titeket, mostmár biztos, számítanak rátok.

//Ismét egyeztetésre hívom meg a brigádot//

73Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Szept. 16, 2019 10:21 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Két élőholt őr állja útjukat.
- Arra kell menni? -
kérdi Suzi. Alicia pedig idegesen körbeforgatja a fejét, de nem lát más utat.
- Úgy néz ki... - suttogja halkan, ahogy bólint egyet.
- Na hozzájuk is odamennél, elbeszélgetni? - bök Syele az élőholtak felé, Jonatannak intézve a kérdést. Valóban fura ez a férfi. Méár bizonyította is, hogy tényleg nekimenne az ismeretlennek, vagy a biztosan veszélyesnek.
Iboket felfedezőkörútra indul, az élőholtak tekitete által nem fedett területeken nézelődik. Remélik, tudja, mit csinál.
- Nagyon szívesen, ha ezúttal követtek is. - mosolyog Jonatan, ekkor veszik észre a koporsót a terem közepén. Monumentális. Valaki fontos lehet benne. Vagy lehetett.- Talán azzal kezdhetnénk valamit. - bólintok egyúttal Aliciának is.
Mina egyetért Jonatannal a koporsó tekintetében, ezért odasétálnak és felkészülten bármiféle támadásra, de érdeklődve közelítik meg. Fedett-e vagy sem? Vajon ki lehet benne? Vajon megtámadja majd őket s le kell győzni?
Egy kőlap fei azt, veszik észre közelebb jutva. A két csontváz pedig természetesen felfigyelt rájuk, s most világló szemekkel indulnak meg feléjük. Suziu távol marad most, s talán jól is teszi.
- Ez fedett. Mutasd meg nekünk az erődet Jonatan!
 - szólítja Syele a férfit, íjával megcélozva az élőholt fejét, s bele is talál a koponyájába, azonban annak ennyi nem elég, hogy kinyiffanjon, csak egyik szemét hunyja le, megtántorodik, mintha csak fejbevvágták volna és megy is tovább feléjük.
- Ezért plusz pénzt fogok kérni! -
mondja Iboket Aliciának, majd párosuk mellé lép és feltehetően az élőholtaknak kiabálni kezd:
- Hé! Üresfejűek! Kapjátok be a szőrös farkam!

Mina majdnem rákiabál, hogy Te gyerek, honnan tanultál ilyen szépen beszélni, de aztán rájön, hogy sikeres a figyelemelterelés, az egyik élőholt, a bal oldali (két irányból kerítik be ugyanis a koporsót) Iboket felé indul meg. A másikuk talán, de nem biztos, az irány nagyjából megegyezik.
Jonatan közben megemeli a koporsófedelet...
Eközben Damien megvárja, míg a csontváz kikerül arról a térrészről, ahol látja őket, majd mögé oson és tőrével megkísérli eltávolítani nyakcsigolyáit egymástól, azaz fejét a törzsétől. Olyan könnyen megy, mint almáspitébe belevájni a kést, bár fogalma sincs, miért kellene ezt tenni, ha egyszer kézzel is lehetne azt enni, de hát ilyenek ezek a fránya úri szokások. Mindenesetre szinte sajnálja a csontvázat, oly észrevétlen sikerül  megközelítenis és lehullasztania fejét a porba.
Mina pedig a másik csontvázat, amely nem Iboket felé megy konkrétan, célozza éjlánggal . Sokat nem ér vele, megpörkölődik ugyan a csont, ám ez nem árt neki. Fájdalmas, hogy az ilyen ellenfelek ellen a könnyedebb, gyorsabb mágiái semmit sem érnek. Az a csontváz Jonatan felé csap, viszont valami, ami nem Jonatan fegyvere, hanem valami más, eltéríti.
Ekkor azonban a koporsóból kiemelkedik valami. Egy hatalmas monstrum, foszló ruhákban és hússal. Sokkal nagyobb, mint egy rendes ember.
Fejszéje van és Jonatan felé indul. Syele őt is megcélozza a nyelvesszővel. Az élőholt erre megtántorodik és egyet hátralép.
Iboket megköszörüli a torkát és ordít, akár egy tapasztalt kocsmai verekedő:
- ERRE TE NAGYRA NŐTT FATÖNK! KISUJJAL KIKAPOM A JÁTÉKODAT ÉS ADDIG ÜTLEK MÍG ANYUCI MÖGÉ ROHANSZ VISÍTVA, MINT EGY MALAC! -

Nagy ég, sose hittem volna, hogy ez vár egy szellemektől infesztált városban.

Azonban Iboke hiánya kiabál, a fejszés  nem megy utána.
Jonatan elhátrál a sírtól.
Damien célba veszi a tőrrel a még életben levő csontvázat.
- Jonatan, maga miért áll ott, mint egy facövek? - kiált rá Mina és közben nekirohan a baltás élőholtnak, közben megidéz egy feketeségből álló pajzsot, amellyel igyekszik arrébb lökni a lényt, amíg a pengével rendelkezők ide tudnak figyelni és elintézni azt. A monstrum csapna felé, ám a pajzs megállítja teljesen a mozdulatot. Háh!
Damien a bicegő élőholt mellé ér, s a tőrével csap előre, ám épphogy csak eltalálja. A tőr azonban bele is ragad a szerencsétlen csontok közé és odaragad, az élőholt pedig a másik kezével igyekszik rácsapnia  selfre.
- No, you don't, you bastard! - rántja magát arrébb a sötét tünde, és készülne agyalni, hogy szerezze vissza a tőrt, ám ekkor megjelenik egy ismerős, groteszk zöld kis alak és beágyaza magát a csontok közé, a bordakosarába, hogy onnan belülről törje szét a csontvázat apró szilánkokra. Suzi!
Háláját azonban csak később tudja majd kifejezni. A lény ekkor meglepetten elengedi Damient és a mellkasához kap. Vagyis ami egykoron az volt. Most van lehetősége megkrülni a holt lényt és ketten, a kis kultistaivadék és az ő másik tőre együttes erővel sikeresen elmetszik a csigolyáit. A feje pedig a porba esik és nem támad többé senkire.
Syele belelép a zombi térdhajlatába, így kényszeríti térdre, az pedig a szabad kezével támaszkodik meg. Syele hátrahívja a zsoldosféle férfit a koporsó mögé és tárgyalnak valamit. A férfi bólint, majd egy rémisztően határoozott döféssel választja el a zombi nyakát a testétől egy mosolygós - Jó éjt - kíséretében.
Minának cküzdenie kell, hogy gyomortartalma lenn maradjon, hallván a reccsenést, mellyel a feje leesik, majd tovagurul. Fejetlenség, de még mennyi! Joanesburg. Túlságosan is emlékeztet a helyzet Joanesburgra. Levágott fejek, túl sok vér és halál.

Az egyetlen megmaradt élőholtat pedig a csapat többi része úgy tűnik, sikeresen elintézte - állapítja meg a sötét tünde.
Visszabattyog a többiekhez, ahol Mina is álldogál meglepetten, de elégedetten nézve a darabjaira hullott ellenfelet.
- Ez szép volt. Ügyesek. Ez.. ez volt a terv végig, akkor is, amikor csak úgy fölemelte a koporsófedelet? - mosolyog szélesen, kissé incselkedőn, kissé fáradtan Jonatanra.
- Természetesen - kap egy igen bájos mosolyt igen bájos fogsorral és már megbánta a kérdést. Mi a francot művel? Valamiért ennek a férfinak úgy érzi, másmilyennek kellene lennie. Mintha ismerős lenne valahonnan. vagy emléeztetne valakire.
Damien pedig most már megkeresi tekintetével a kultistalányt.
- Köszönöm, Suzi. Ügyes voltál.
Reméli, nem beszélt túlságosan úgy vele, mint ahogy egy gyermekkel szokás. A lány azonban csak fáradt mosollyal reagál. Szolgáját pedig eltünteti.
- Suzy! Te csináltad azt a kis szörnyeteget? Hogyan? Honnan? Te is parancsoltál neki? - vallatja Syele Suzit, és... hopp, talán nem kellett volna felfedni. Syele igen érdeklődő mindenki képességei iránt. Suzi azonban csak hallgat, mirre a sötét hajú lány sértetten húzza fel az orrát. Hm!
- Akkor is kérni fogom a több pénzt! - jelenti ki morcosan Iboket. Ha eddig volt is szemernyi kétség, hogy milyen démn ő, lassan elenyészni látszik a maradéka is.
- Hasznos kis dögnek tűnik.
- méri végig Suzit Jonatan. Nem, nem fogja bántani! Ha bántani meri.... Nem!
Felsóhajt.
- Iboket.... örülhetünk, hogy életben vagyunk. Ez többet ér, mint a pénz.
- Kétlem, hogy őt meggyőzöd.
- Próbálkozni lehet, nem?
Damien erre már csak vállat von.
Syele úgy tűnik, mindenki képességein meglepődik. Vajon ez gond? Hogy Suzi felfedte magát előttük? Mindenesetre ha bántani akarják nem fogja hagyni.
Ők is elnéznek arra, amerről a fény szűrődik.
[color=#e88aea]- Rendben, Alicia, van ötleted, mi várhat ránk ezután? Vagy itt még nem jártatok sosem?[/colorr]
Iboket és Syele a lépcső irányába mentek, mely az egyetlen továbbb vezető útnak tűnik.
- Ez nem volt itt, amikor utoljára jártam erre. A koporsó üres volt... - mondta aggodalmasan Alicia, aki épp a holttesteket vizsgálgatja.
- So-kat kell még men-ni?
- kérdezi aggódva Suzi a szokásos dadogásával.
- Ez már a legmélye a kriptának. Olyan rész, mely eredetileg nem volt rész. A nekromanták ásták ki, hogy férjenek a büdös dögeiktől.
- mondja Alicia nem túl szívderítő hangsúlyban.
- Akkor nincs más hátra, mint előre. - csapja össze tenyereit Syele.
A hatalom forrása felé.
- Üres volt? Akkor ő mégis kicsoda lehetett? Csak egy ugyanolyan eszközük, mint bármelyik más? - néz az élőholtra.
- Hol keressük, akit keresünk?-  próbálja damien óvatosan megérdeklődni a dolgot
- Minden élőholt egy eszköz. - mondja komoran a lány. Úgy tűnik, képtelen ezt a hangulatot levedleni. Nehéz is hibáztatni ezért jelen pillanatban.

A csapat felfelé kezd menetelni a lépcsőn, ahol egy idő után egyre világosabb és világosabb lesz. Falra akasztott kampókon lógó lámpásokból dől a fény, majd egy nagyobb teremben kötnek ki, mint az előző. Egy járat vezet felfelé s aHold fénye besüt rajta, rituálisan világítva meg a szörnyűséges oltárt, mely alatta helyezkedik el. Borzalmakat fed fel a fénye, halált és annak tiszteletét. Holtak és csontok fekszenek ott, halomba szórva.
Ami még szörnyűbb, az a falban levő arcok tömege. Mintha a falba lennének öntve, alakok vannak ott, arcuk fájdalmas, néma kiáltásba fagyva. Minának sikítani támadna kedve. Kiszedni őket onnan. felszabadítani bezártságukból, fájdalmaikból.
S áll ott valaki. Egy élő. De legalábbis mozgóképesnek tűnő alak. Egy fiú az, hófehér hajjal, gyönyörrűvel, s egy szellemmacskát simogatva. A mozdulatról és az állatról Minának a saját haját siogató, őt kikacagó szellem jut eszébe. Aki miatt eltévedtek az erdőben. Nos, részben. Eltévedtek volna amúgy is.
A fiú frufruval takarja el homlokát, ám az nem jól fésült. A feje tetején pedig egy fekete masni, valamiből azonban mégis nyilvánvaló, hogy nem lány; a vonásai. Zöld bőrzeke és testhet simuló nadrág van rajta, kar- és lábszárvédőkkel, komplett felszerelés, egész szép.
Ahogy a csend leül, a macska dorombolását is hallja.
- Hát miattatok olyan hangosak a lelkek?
- néz végig a csapaton. S ahogy most nézi Damien, egy kardhüvely is mitha ott lógna az oldalán.
- Mitől lennének hangosak a lelkek? - kérdi Syele, majd szemlátomást gyönyörködve a helyben, körbetekint.
- Te lennél a nekromanta, aki feltámasztja a holtakat, hogy a városra támadjon? - szegezi ezután neki a kérdést, nem kissé vakmerően a vámpír szerint.
- Az élőktől.
Majd a fiú szemöldököt ráncol.
- Kedves, hogy ilyen hatalmasnak gondolsz.
- Elengedi a macskát, amely körbeöleli a nyakát, mint valami sál - pont, mint ahogy Lux, a fehérmenyétje szokta csinálni -, mielőtt eltűnni kezdene. Iboket azonban siccegni kezd neki.
- Ki ez? Ismered??- kérdi Jonatan halkan Aliciától.
- Sosem láttam. - érkezik a zaklatott válasz. A nekromanta a varázskönyvén tartja a kezét, felkészülten.
- Mi történt velük? - igyekszik minél érzelemmentesebb hangon kérezi a fiútól Mina, a falon levő szerencsétleenkre mutatva.
- Ő, ők jól vannak. Itt pihennek, amíg nem szólítja őket a kötelesség.
- felel a fiú. Hát ettől nem nyugodott meg
- Kedvességem határtalan. - mosolyog Syele a szellemmacskás fiúrra.- És ki az, aki ezt teszi? Ki itt a leghatalmasabb?
Halk kuncogás.
- Komolyan ilyen ostobának nézel, ember?
- Menj már onnan, te rühes négylábú dög! Hogy égetnének meg! -kiabálja Iboket a macskának. Mina nem tudja, hogy játszik, vagy komolyan csinálja ilyenkor. A macska már fúj ekkor.
- Kezdjük az elején akkor. Te ki vagy? - kezdi hangosan vallatni Jonatan. Megintt igencsak bátran viselkedik. Ahogy eddig mindig. Mitől ilyen magabiztos? Mik vannak a tarsolyában
- Iboket, ne bántsd szegény állatot. Hiszen nem is él. Apropó, hogyhogy van egy macskaszellemed?
Itt az idő Minának értelmetlen kérdéseket feltenni.
A fiú két kézzel a kardjáérrt nyúl.
- Ó hamarosan megtudod. Én vagyok a sírkert gondozója. Egyszerű emberek mit sem érnek ellenem. Mert én félig ember, félig szellem vagyok.
- Csak úgy zeng az egó a szavaiból.
Azt ... mégis... hogyan?! Miféle mágiák léteznek, amiről nem tudok?
A fiú válla felett ekkor megjelenik egy lapockacsont, majd egy kar és egy kéz, a földből pedig újabb csontok bújnak elő és illeszkednek a szellemfiú karjaira, körbezárva őt, mint egy külső csontpáncél. A plusz karoknál is van kard, mert miért is ne legyen még nehezebb a dolog, így immár egy négykezes nekromantaförmedvény szemez velük.
Akarom azt a cicust... Hadd tartsam meg! Az a macska biztosan nem akart semmi rosszat.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

74Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Szept. 16, 2019 10:56 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
- Arra kell menni? - törte meg a kultista a csöndet, ahogyan a nagyobb teremben álltunk. Alicia idegesen körbe forgatta a szemét, majd végül halkan válaszolt.
- Úgy néz ki… - suttogja.
- Na hozzájuk is odamennél, elbeszélgetni? - fordul felém Syele.
- Nagyon szívesen, ha ezúttal követtek is. - válaszolom, ám az ifjú hölgy már el is fordult, és Aliciától érdeklődött a varázslatai iránt, ahogy elnéztem. Nem törődtem a diskurálásukkal, helyette inkább folytattam - Talán azzal kezdhetnénk valamit. - bólintok feléjük, miközben a terem közepén álló koporsóra mutattam.
A vámpírnő és a kutyája erre elindulnak a koporsó felé, mintha a szavamra hallgatnának. Nem tűnt fel nekik a két csontváz, vagy nem zavarja őket a jelenlétük? Mindegy is, hiszen ahogyan odaérnek a két őrt álló csontváz világító szemüket rájuk mereszti, és hezitálás nélkül megindul feléjük, szerencsére lassú tempóban.
Erre természetesen Syele se maradhat nyugtan. Előveszi az íját, majd miközben felaljazza, nem felejt el csípkelődni.
- Ez fedett. Mutasd meg nekünk az erődet Jonatan! - mondja, majd ahogyan elengedi a nyilat, az beleáll a csontváz koponyájába, sőt, szinte át is repül rajta. Egy pillanatra megtorpan amaz, az egyik szeme kialszik, ám utána töretlenül folytatja rohamát. Csak fintorogni érkezek, olyan gyorsan szólal meg a démon.
- Ezért plusz pénzt fogok kérni! - mondja a semmiből a kis vakarcs is, majd a csontvázaktól tisztes távolságra megállva elkezd kiabálni. - Hé! Üresfejűek! Kapjátok be a szőrös farkam!
Picit meglepődve nézem a matrózokat megszégyenítő beszédet, de egy démontól nem igazán lehet mást várni – annyi haszna mindenesetre volt, hogy a bal oldali csontváz irányt változtatott és megindult felé. Közben én is teszem a dolgom, szerepben maradva hallgatok Syelére. Megfogom a koporsó tetejét, és felemelem. Nincs rögzítve, így erőlködve ugyan, de sikerül felnyitnom. A koporsóban – meglepő módon – egy hulla van, nem lehet túl régi, hiszen még hús is van rajta. Mellkasán fegyver pihen…vagyis pihent, hiszen amint érzékelte, hogy felnyílt a koporsó, szeme felvillan, és élőket meghazudtoló sebességgel mászik ki a koporsóból. Közben valamelyik csontváz is elér hozzám, ám támadását egy egyszerű bűbájjal megakadályozom. Nem figyelek a többiekre, mindössze a zombit követem a tekintetemmel. Felém csap, ám vágása a vállam fölött suhan el – érthető, felegyenesedve nagy valószínűséggel két méternél is magasabb. Egy nyílvessző hatol bele a koponyájába – minden bizonnyal Syele íjából -, feje hátrabillen, hátrálnia kell, nehogy elessen. Ibo újra akcióba lendül.
- ERRE TE NAGYRA NŐTT FATÖNK KISUJJAL KIKAPOM A JÁTÉKODAT ÉS ADDIG ÜTLET MÍG ANYUCI MÖGÉ ROHANSZ VISÍTVA, MINT EGY MALAC! - ordítja őrülten. Sajnos az óriás intelligensebb, mint az eddigiek – ahogyan meglátja hogy a vakarcs elfutott, már nem is figyel rám. Közben jómagam hátrálok néhány lépést, várom hogy inkább a társaim támadjanak. Ezt persze a vámpír nem hagyja szó nélkül.
- Jonatan, maga miért áll ott, mint egy facövek? – kérdezi roham közben, ahogyan egy árnypajzzsal a kezén nekiront az óriásnak. A monstrum rávág egy hatalmasat, de a pajzs mintha meg se érezte volna. Damien is támadásba lendül a másik dögre, de a tőrével épphogy csak eltalálja.
Ekkor mindannyiunk figyelmét egy, a porból összeálló fura lény köti le. Amor, tömzsi – és összetéveszthetetlenül a kis kultista szolgája. Szinte még meg sem jelenik teljesen, már rá is ugrik a csontvázra, és szinte belülről pusztítja el teljesen, csontjait törve. Bólintok egyet elismerően, mintha most látnám először.
Syele kapcsol a leggyorsabban. Odalép a zombi mögé, és térdhajlatába taposva, féltérdre kényszeríti azt. Halk roppanás jelzi, hogy ez bizony erős volt.
- Próbáljuk meg rádönteni, Aranykéz. - szólít meg a kis vakarcs a koporsóra mutatva, de csak leintem – jobb ötletem volt.
Megindultam az térdepelő óriás felé, és lendületből a nyakába vetettem magam – majd a kardommal át is szúrtam, csigolyáit pedig szétfeszítettem.
- Jó éjt. - mondom mosolyogva. A feje leesik, és gurul még egy darabig a földön, tagjai pedig elernyednek, végül összeesve.
- Ez szép volt. Ügyesek. Ez.. ez volt a terv végig, akkor is, amikor csak úgy fölemelte a koporsófedelet? – érdeklődik incselkedően a vámpírnő. Úgy tűnik mégiscsak megfelel neki Jonathan is.
- Természetesen. - villantok egy bájgúnáros mosolyt válaszul.
- Suzy! - fordul a lány felé hasonló korú társa – Te csináltad azt a kis szörnyeteget? Hogyan? Honnan? Te is parancsoltál neki? - bombázza kérdésekkel. Nagyon vágyhat a hatalomra.
- Akkor is kérni fogom a  több pénzt! - fordul sarkon.
- Hasznos kis dögnek tűnik. -  kommentálom a kultista idézését, mintha csak először látnám. Vajon mennyire lenne könnyű elbírni vele, ha harcra kerülne a sor? Más trükkje is van, annak ellenére milyen kis…szürke?
- Iboket.... örülhetünk, hogy életben vagyunk. Ez többet ér, mint a pénz.
- Kétlem, hogy őt meggyőzöd.
- Próbálkozni lehet, nem? – cseverésznek el nyugodtan.
- Rendben, Alicia, van ötleted, mi várhat ránk ezután? Vagy itt még nem jártatok sosem?
Alicia a hullák szemügyre vétele után válaszol csak.
- Ez nem volt itt, mikor utoljára jártam erre. A koporsó üres volt. – aggodalmaskodik.
- Sokat kell még men-ni? – nyögi ki nehezen. Járni sem bír, de ilyen dögöket idéz?
- Ez már a legmélye a kriptának. Olyan rész, mely eredetileg nem volt rész. A nekromanták ásták ki, hogy férjenek a büdös dögeiktől. - felelte Alicia hidegen.
- Akkor nincs más hátra, mint előre. – csapja össze a kezét Syele, és el is indul a lépcsőn. Syele hátamögött maradva követem őket én is.
- Üres volt? Akkor ő mégis kicsoda lehetett? Csak egy ugyanolyan eszközük, mint bármelyik más? – folytatják a csevejt.
- Hol keressük, akit keresünk? – próbál informálódni a házikedvenc.
- Minden élőholt egy eszköz. – hát persze, hiszen ő is nekromanta. Meg kellene égetnem? Ugyan.
Lassan haladva haladunk a lépcsőkön. A falakon fényforrások kezdenek feltűnni, egyre világosabb lesz. Elsőre fáklyának tűnik, de helyette hasáb alakú lámpások, kampókon.
Felérve egy teremben találom magunkat. Nagyobb volt, mint az előző, a tetején lyukkal, ami egyenesen a külvilág felé vezethet. A lyuk alatt a holdfény lesüt ránk, és megvilágítja a számtalan hullát, melynek a tetején egy oltár pihen. A falban is hullák vannak…úgy tűnik az egész hely hullákból áll. A lépcsőtől nagyjából tíz méterre egy fiatalnak tűnő fiú áll nyugodtan. Haja fehér, arca megfáradt. Ami érdekesebb, hogy mindkét oldalán kardhüvely pihent, testrészeit bőr kar és lábszárvédők védték. Kezében szellem, macskát formázó alakban, dorombolását vagy imitációját messzire ellehetett hallani.
- Hát miattatok olyan hangosan a lelkek? - néz végig rajtunk.
- Mitől lennének hangosak a lelkek? - kérdez vissza Syele. Vajon ez a fiú lehet a főkultista? Ahhoz túl fiatal. Maga is valami élőholt lenne? – Te lennél a nekromanta, aki feltámasztja a holtakat, hogy a városra támadjon?
- Az élőktől. - válaszol. - Kedves, hogy ilyen hatalmasnak gondolsz. - válaszolja összeszűkített szemmel, elengedve a macskaszellemet.
- Ki ez? Ismered? - fordulok Alicia felé, halkan érdeklődve.
- Sosem láttam. – válaszolja a nő, varázskönyvét szorítva idegesen.
- Mi történt velük? – érdeklődik teljesen felesleges részletekről a vámpír.
- Ő, ők jól vannak. Itt pihennek, amíg nem szólítja őket a kötelesség. - tehát egy esetleges harcban számíthatunk arra, hogy minden irányból jönni fognak.
- Kedvességem határtalan. - kontrázik Ibo – ÉS ki az, aki ezt teszi? Ki itt a leghatalmasabb?
- Komolyan ilyen ostobának nézel, ember? - kezd el kuncogni.
- Menj már onnan, te rühes négylábú dög! HOgy égetnének meg! - üvölti a macskának a maga stílusában Ibo.
- Kezdjük az elején akkor. Te ki vagy? - kérdezem fennhangon, miközben gondolatait próbáltam vizsgálni.
- Ó, hamarosan megtudod. Én vagyok a sírkert gondozója. Egyszerű emberek mit sem érnek ellenem. Mert én félig ember, félig szellem vagyok. - jelenti ki fölényesen hogy mi a legyőzésének a titka. – Ekkor kezeivel a kardjai után nyúl, ám vállai fölött újabb csontok jelennek meg – csontok, amikhez egy kéz is csatlakozott, testét pedig csontok lepték el, páncélként körbevéve azt. A fiú végül fölényesen fegyvert rántott – négyet is ráadásul. Azt hiszi győzhet.

75Küldetés: A lidérc báli ruhája - Page 3 Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Szept. 17, 2019 12:37 am

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Álmatagon, csendesen sétál a többiek után az erdőbe, megszokásból figyelve a mágia rezdüléseit, és Iboket dúdolását is
- Kik vannak közöttünk, akik képesek mágiát használni, Alicián kívül? –   kérdezte a furcsa idegen lány, mire hirtelen nem is tudta eldönteni, hogy ő igen, vagy nem-
-szellemmel nem tudok mit kezdeni sajnos – válaszol Freia szóban is
- Az attól függ, pontosan mit értünk mágia alatt, bár ha a hagyományos értelemben gondoljuk, akkor én. - jelentkezik Mina.
- Fel tudok szívódni, hogyha szükséges- teszi hozzá Damien.
- Körülbelül hányan vannak? - kéz kérdőn Aliciára.
- Sokan. - morogta Alicia   - De itt a kapuban csak az az egy rohadék áll. Elbízták magukat elég rendesen a mocskos dögök. -
- Van valami csöndes módja? -   kérdezte Jonathan Aliciát.
- Más módja nincs. Valahogy úgy kéne megölni, hogy ne csapjunk zajt. Ezért nem jó az én robbantásom... - hangzott a válasz.
Suzi közben csendes megfigyelőként továbbra is minden tanácsot kíváncsian figyel
- Én azt mondom, küldjük előre Iboketet. Egy démon csak nem lenne annyira gyanús, egy ilyen szentségtelen helyen. - nézett rá a kisdémonra a furcsa lány - Ő eltereli a figyelmét, mi pedig besurranunk a szellem mögött. - fejti ki a tervét bővebben is.
-  J-jó. - hebegi Iboket válaszul. Suzi nagyon pislog a bátorságán.
- Szóval csak úgy menjünk el mellette? Rendben. De ha kell, mozgásképtelenné tudom tenni. - ajánlja fel Mina , és Ibo-ra is néz kérdőn.
- J-j-jó lesz ez, Anya. - szól közbe a kisdémon, mire a kiasszony bólint
Alicia idegesen lép előre.
- Meg kell ölni, ha észrevesz minket, világos? - nézett gyilkos tekintettel mindenkire. Ahogy Ibo közeledni kezd a kripta bejáratához a szobrot elkezdve megkerülve hirtelen a szobor szemei felizzanak. A kőfaragvány belsejéből egy alak emelkedik ki. Egy alacsony, ám vékony alaktú fiatalember volt az, feszes, elegáns öltönben, széles kalappal a fején, mely lesimította egészen hosszú haján. Mellette a levegőben egy kürt, egy díszes, vésetekkel kirakott vadászkürt lebegett, ahogy ránézett Iboketre.
– Lám-lám. Mí ritka alkalom, hogy vendégeket látok. Mi járatban itt, ahol a madár sem énekel? - kérdezte tőle dallamos, csilingelő hangon.

- A kripta díszítése egyszerűen csodás. Ezt jöttünk tanulmányozni. – lép Jonathan gyorsan Iboket után.
- ÉS ESETLEG A TI ÉNEKEITEKET MEGTANULNI... HA A MADÁR NEM ÉNEKEL, TI BIZTOSAN... – üvölt Iboket hisztérikusan, mintha ijedt lenne

Suzi viszont csak megpróbál csendben megbújni a többiek mögött, és ugrásra készen figyeli mi történik
A szellem erre meglepetten fordul a férfi felé, és mosolyogni kezd.
- Ó, és az alsóbb szintek még sokkal szebbek. Fáradjatok csak be, nézzétek meg. - mutat a lejárat felé.

- Meg tudod bénítani? -   kérdezi a fura lány Minától
- Egy időre - bólint -, de... amíg ez működik, szerintem lapuljunk.
- Iboket, légy szíves, maradj csendben... most mit fognak gondolni rólunk... - szól rá kissé ingerülten az üvöltő Démonra utánuk indulva.
Alicia idegesen az arca elé emeli a kezét, miközben a szellem tovább szemléli Ibot és Hanst. Suzi Alicia mellett marad. Rossz érzése van az arckifejezésétől, így pláne azt követi, amit ő csinál.
– Micsoda muzsika. Ti aztán fergetegesek vagytok! - tapsol a nem létező kezeivel, a többiekre ügyet sem vetve.
- Bénítsd le azonnal. Utánuk kell mennünk! – utasítja a fura lány  Minát, és elindul Jonatan után.
- Lám...lám...lám... -   vigyorog  a szellem, ahogy próbálna mozdulni, de nem sikerül neki miután Mina ránézett.
- Elnézést, kedves - nézek a szellemre - néha kicsit agresszívak tudnak lenni. Sajnáljuk. - mondja Jonathan idegesen, majd Mináék felé fordul - Mégis mit csináltok?! - kérdezek indulatosan – Kövessetek! -
Alicia ekkor vicsorgó fogakkal áll Mina elé.
- Nem, idióták, ez egy csapda! Öljétek meg! - mondja, már készen arra, hogy megidézze a szolgáit, varázskönyvét felnyitva.  Suzi marad mellette. Nem tud mit kezdeni a szellemmel, mivel nincs nála semmi amivel tüzet csinálhatna. De Mina biztos megoldja. Ahogy Iboket is megpróbálja a kis pengéjével.
- Kinél van ezüst penge? - néz körül a többieken a furcsa lány. - Valahogy csak el kell hallgattassuk! -
- Most akkor idegenvezetésen vagyunk, vagy verekszünk?! Döntsük már el! – kérdi Mina.
- Van itt valaki, akire szükségünk lenne. Ki tudjátok őt nekünk adni? mondja ellenben Damian előszedve a kését.
A különféle szúrások amiket Ibo és Damien intéznek a szellem ellen gond nélkül siklanak át rajta. A szellem pedig csak nevet.
- Milyen elragadó közönség. - töröl le egy képzeletbeli könnycseppet az arcáról, mintha észre sem venné, hogy meg akarnátok ölni - Mire vártok, menjetek csak, nem kel félni. -   mutat a eljárat felé   - Tényleg nagyon szép a kripta alja is. -
- Tűz-zel kell - mondja Mina mellé lépve Suzi látva, hogy úgy tűnik, megfeledkeztek erről a trükkről a város óta. Mina viszont bólint, tehát mégsem… Akkor miért nem csinálja?
- Miért engednél be minket csak ilyen könnyen? - lép közel a szellemhez a furcsa lány. - Nem azért vagy, hogy megvédd a helyet? -
- Jaj ugyan, ti csak ártatlan bámészkodók vagyok. - legyint egyet az válaszul, miközben a kis démon oda-vissza szaladgál rajta keresztül.
Mina felnevet
- Kislányom, nem tartod ezt kissé illetlennek? - kérdi el-elcsukló hangon.
- Nem, Anya. - feleli a démon, és tovább szaladgál a szellemben.
- No, azt mondom, haladjunk. - azzal meg is indul lefelé.
- You have never tried this before? – kérdezi ismeretlen nyelvén Damian.
- Elnézést, nem beszélek tündéül. - morogta Alicia, fél szemét a szellemen tartva, de aztán ő is megy Mina után, Suzi pedig lassan, kicsit félve megy utána
- Nem próbálkoztatok még ilyesmivel? Mármint, hogy nem támadtok rá. - kérdi Damian immár az emberek nyelvén Aliciától.
Ahogy előre minden gond nélkül, utuk nemsokára lefelé vezet. Még láthatják, hogy a szellem pedig visszalibeg a szoborba.
A katakomba sokkal nagyobb volt, mint az kívülről látszott. Rövid, nagyjából kicsit nagyobb, mint másfél méter magas járat vezet le, így néhányuknak le kell hajolnia, hogy ne verje be a plafonba a fejét. A járat egy idő után elcsúful, a kövek helyét a föld veszi át, s a falak is sokkal dohosabb jelleget kapnak. Szinte már olyan, mintha nem is egy kriptában, hanem egy alagútban lennének, ahogy lassan lépkedtek lefelé. Aztán egyszer csak, hogy haladnak előre, a földből előttük valami furcsát vesznek észre.
Egy végtag volt az, egészen pontosan egy kéz, ami mint egy rothadó fa állt ki kifelé a földből. Ahogy megpillantják, hirtelen körülöttük izzó szempárok jelennek meg a sárban a falakon és a padlón egyaránt. Suzy mágiát kezd a levegőben érezni, s rá egy pillanatra az egész falból megannyi élőholt kéz ugrik elő, megragadva és húzva a fal és a föld felé az egész csapatot.
- Társaságunk lett, hölgyek és urak. - húzza elő a kardját és próbálja meg kikerülni a kezeket Jonathan sikertelenül.
Suzi megtorpan a vibrálásra, és erőtlen hangon felkiált, ami ijedt sikoltásba torkollik, amikor megérzi magán a kezeket, amiket megpróbál lerázni, egyet közülük sikerrel, de a combján, a karján és az oldalán még mindig marad egy-egy.
Csattanás hallatszik, ahogy a furcsa lány pacsizik az egyik teremtménnyel
- Hogy szakadna rátok a szaros kripta!  Nyálkás kezű fajankók, eresszétek el a Kéz Tolvajt! - kiabál Iboket
- Na jó, ebből elég legyen! Szálljatok le rólam! – jelenti ki Mina, majd mint egy fáklya fellángol.
Ahogy átváltozik, azonnal lecsúsznak róla a kezek és elkezdenek égni. Lassan, de határozottan emészti őket fel a fekete tűz, s Minának nem okoz gondolt sorban mindenkit megszabadítania. Az élőholtak szép lassan enyésznek ál, majd amik maradtak belőlük visszahúzódnak a falba sistergő, éles hanggal. Alicia, ahogy elengedték a dögök, első teendőjeként, a táskájába nyúl, s onnan egy követ vesz elő. A kő többeteknek ismerős lehet, egy nagy, kör alakú tenyérnyi kavics, rajta egy szimbólummal, hasonlóval, mint amit korábban az erdőben láttatok.
- Köszönöm...már értem...miért voltál te olyan magabiztos... - morogta még mindig komor ábrázattal, ahogy összeszedte magát.
- Ez könnyebb volt, mint hittem volna. - nevet Jonathan.
Suzi kissé sokkosan pislog míg felfogja mi történt.
-Köszönöm- mondja Freia is.
- Hálás köszönetem Wilhelmina. - mosolyg rá kedvesen a furcsa lány a kisasszonyra, és közelebb lépve hozzá, megemeli a kezem, hogy megérinthesse. - Még is honnan tett szert ilyen nyers és pusztító erőre? -
- Ez szép volt. Esélyük se volt. örül Damien is
- Aazt nem kellene... hacsak nem akar úgy járni, mint azok az élőholtak - figyelmezteti zavartan nevetve.
- Anyaaaaa! – rohan Minához Iboket ijedten ölelésért, mielőtt folytathatná. Halálra váltan kezd hátrálni, majd a láng rajta kihúny
- Ne... nem szabad hozzám érni, ha nem akartok úgy járni, mint az élőholtak. Vagyis... most már szabad. Csak.. amíg... hatásban van... volt az előző, addig nem. Az érintés miatt gyulladtak fel. Csak... csak óvatosan. hebeg zavartan a kisasszony
Majd szinte ösztönösen átöleli a kisdémont és szorosan magához húzza.
- Még most csináltam ezt... élesben először. Szívesen egyébként. Nem szeretem a sokáig tartó vagdalkozást.  válaszol késve a furcsa lánynak.
Majd elvigyorodja magát.
- Óvatosan a mágiával, meg mindennel, ami körülöttünk van. De most már mehetünk tovább. - sétál Damien Mina mellé, majd tovább indulnak.
Haladnak mind tovább, óvatos léptekkel előre. Alicia a szokottnál is jobban figyel, és a többieken is látszik, igyekeztek érzékeiteket acélozni. Egy idő után a sár elapad, s újra a magasztos kőfakat veszik körbe a csapatot. Az alagút kiszélesedik, s egy nagyobb teremben találják magukat.
- Hm...milyen érdekes... - hallatszik egy halk suttogás a szélben, aminek szavait szinte ki sem lehet venni. Azt sem látszik, valóság-e vagy képzelet.

A teremben előttük több lépcső és két élőholt is látható, kénytelenek tehát eldönteni, merre és hogyan kezdjék a kutakodást.
Suzi megtorpan, ahogy meglátja a két élőholtat, és nagyon halkan suttogva kérdezi
- Arra kell menni? -
Erre válaszul Alicia idegesen forgatja körbe a tekintetét, választ keresve
- Úgy néz ki... - suttogja halkan válaszul, ahogy bólint egyet.
A furcsa lány fintorogva fordul Jonathan felé
- Na hozzájuk is odamennél, elbeszélgetni? -
Ezután megkérdi Aliciától, a varázskönyvére bökve, van e bármi már mágiája, a robbantáson kívül, ami beválhatna.
- Nagyon szívesen, ha ezúttal követtek is. - mosolyog Jonathan, majd a koporsóra mutat - Talán azzal kezdhetnénk valamit. - bólint egyúttal Aliciának is.
Mina és Damien pedig érdeklődve közelíti meg a koporsót a férfival együtt, ami felkelti a két csontváz figyelmét is, akik feléjük is indulnak.. Suzi nem követi Jonathant és Minát, inkább biztos távolban marad, és megvárja, mi sül ki a dologból.
- Ez fedett. Mutasd meg nekünk az erődet Jonatan! – jelenti ki a szintén koporsót néző fura lány, majd nyilat küld az egyik támadó élőholt fejébe.
- Ezért plusz pénzt fogok kérni! - mondja Iboket, majd Mináék mellé lép
- Hé! Üresfejűek! Kapjátok be a szőrös farkam! - gúnyolja a csontokat, amire az egyik felé is fordul.
Jonathan közben leveszi a koporsó fedelét, ahonnan egy újabb élőholt bukkan ki.
Mina és Damian közben rátámad egy-egy csontvázra. Úgy fest, minden jól alakul, így Suzi megpróbál kívül maradni az élőholtak érzékelési körén, és ameddig nem látja szükségét, hogy segítsen, nem avatkozik közbe. Jonathan miatt sem, aki felé az egyik lesújt, hiszen a csontváz már kap is egy nyilat a furcsa lánytól.
- ERRE TE NAGYRA NŐTT FATÖNK! KISUJJAL KIKAPOM A JÁTÉKODAT ÉS ADDIG ÜTLEK MÍG ANYUCI MÖGÉ ROHANSZ VISÍTVA, MINT EGY MALAC! - üvölt újra Iboket, magára terelve a csontvázak figyelmét.
Damien  közben célba veszi a tőrrel a még talpon lévő csontvázat, a tőrével
- Jonatan, maga miért áll ott, mint egy facövek? - kiált rá Mina a koporsót felnyitó férfira, miközben fekete pajzsot idéz, és a hátráló Jonathan elé lép.. A monstrum csak egy hatalmasat, de a pajzs könynedén megállítja. Mina még cska meg sem mzodul tőle, mintha semmi hozzá sem ért volna. Damien a bicegő élőholt mellé ér, s a tőrével csap előre, ám épphogy csak eltalálja. A tőr beleáll az élőholt vállába, s ott megszorul. A csontváz ezt észre véve Damien felé nyúl a másik kezével.
Suzi ezt a pillanatot úgy ítéli, jobb, ha beavatkozik, és Armaros szolgáját kéri, hogy védje meg Damient, és szedje le a fejét az élőholtnak.
- No, you don't, you bastard! - rántja magát arrébb a sötét tünde, és készülne agyalni, hogy szerezze vissza a tőrt amikor porból hirtelen egy pici, amorf, tömzsi karokkal és lábakkal bíró alak jelenik meg, Armaros szolgája, miközben a mélységi nagyot kacag Suzy fejében, beleegyezését adva. A kis lény ráugrik a csontvázra, egyenesen be a bordái közé és ott kezdi el a csontjait tördelni. A csontváz meglepetten engedi el Damient és kap a mellkasa felé. Damien pedig hogy visszaszerezze a tőrét, lenyisszantja a csontváz fejét.
Az utolsó csontkollekció Jonathant próbálja közben ismét becserkészni, , halk roppanás tölti meg a levegőt. Az élőholt lábai biza gyengék, pláne egy ilyen kolosszális testnél, s a zombi térde esik, fegyvert nem tartó kezét előre támasztva, hogy ne essen hasra.
- Próbáljuk meg rádönteni, Aranykéz. – mutat a koporsóra Iboket
Jonathan Suzi felé bólint elismerően, majd Iboketnek int, hogy ne.
Aztán az utolsó csontvázhoz megy, a hátára ugrik és átszúrja a nyakát, majd le is választja a fejét.
- Jó éjt. - mondja közben mosolyogva.
Damian közben visszasétál a csapathoz, a meglepetten álldogáló Mina mellé.
- Ez szép volt. Ügyesek. Ez.. ez volt a terv végig, akkor is, amikor csak úgy fölemelte a koporsófedelet? - mosolyog szélesen, kissé incselkedőn, kissé fáradtan Jonatanra a kisasszony
- Természetesen. - mosolyog Jonathan Minára, majd Syelere.
Damien pedig most már megkeresi tekintetével a kultistalányt.
- Köszönöm, Suzi. Ügyes voltál. mondja neki hálásan.
Suzi pedig közben, mielőtt bajt okozna  a jelenléte, visszaparancsolja a szolgát.
Fáradtan mosolyog Damienre. Nem akarta, hogy baja essen, már csak a saját biztonsága miatt sem.
- Suzy! - fordul hozzá a furcsa lány is - Te csináltad azt a kis szörnyeteget? Hogyan? Honnan? Te is parancsoltál neki? - kérdezősködik, ami Suzinak eléggé kellemetlen ilyen sok ember között. Talán négyszemközt válaszolna a lánynak, nem tűnik olyannak, akitől tartania kell miatta. Láthatóan zavarba jön. Neki ezt nem szabad elmondani... De már látták... De akkor sem mondhatja el...

- Hasznos kis dögnek tűnik. - nézek a Suzira Jonathan is morfondírozva, amitől méginkább kedve lenne elsüllyedni, bár egy pillanatra büszkeség villan át az arcán.

- Akkor is kérni fogom a több pénzt! - csacsog Iboket
- Iboket.... örülhetünk, hogy életben vagyunk. Ez többet ér, mint a pénz. sóhajt fel Mina
- Kétlem, hogy őt meggyőzöd. kommentálja Damien
- Próbálkozni lehet, nem?
DAmien erre már csak vállat von.
- Rendben, Alicia, van ötleted, mi várhat ránk ezután? Vagy itt még nem jártatok sosem? kérdezik a vezetőjüket, aki közben a hullákat vette éppen szemügyre, és csalódottan bólintott.
- Ez nem volt itt, amikor utoljára jártam erre. A koporsó üres volt... - mondta aggodalmasan.
- Üres volt? Akkor ő mégis kicsoda lehetett? Csak egy ugyanolyan eszközük, mint bármelyik más? - néz az élőholtra.
- Hol keressük, akit keresünk?-  próbálja damien óvatosan megérdeklődni a dolgot
- Minden élőholt egy eszköz. - felelte Alicia komoran Minának
Ez a párbeszéd megmenti Suzit a választól
- So-kat kell még men-ni? - kérdezi aggódva
- Ez már a legmélye a kriptának. Olyan rész, mely eredetileg nem volt rész. A nekromanták ásták ki, hogy férjenek a büdös dögeiktől. - felelte Alicia hidegen.
- Akkor nincs más hátra, mint előre. - csapja végül össze a tenyerét a furcsa lány, és a lépcsők felé fordul, mire a boszorkány bólint
- Hé... – szól hozzá a kis démon - Szerinted ezek miből máglyáztak annyit? Vajon a pénzeseknek kellhet, amijük van? -
Suzi megnyugszik, hogy nem faggatják tovább, és nem akarva egyedül maradni a kriptában, siet a többiek után.
Ahogy szép lassan megmásszák a lépcsőt, úgy lesz egyre világosabb körülöttük. A falon fényforrásokat jelennek meg. Elsőre fáklyának tűnnek, de aztán látszik, hogy apró, hasáb alakú lámpások, melyeket kis kampókra akasztottak föl. A lépcső tetejére érve olyan világos lesz, hogy már az is át tisztán, akinek a szeme nincs a sötéthez hozzászokva.
Odafent egy nagy, föld alatti teremben találják magukat. Nagyobb volt, mint az előző, tágas. Egy lyukat láthatnak, mely felfelé vezet a tetején, egyenesen a külvilágra. A lyuk alatt, ahol a holdfény besüt, egy halom csontot és hullát hordtak össze, mely halomnak a tetejére egy oltárt állítottak. Körülöttük a falban megmerevedett, fájdalommal ordító arcot vágó, néma hullák állnak. A lépcsőtől alig egy tíz méterre pedig egy fiatal fiú, aki alig volt idősebb Aliciánál. Ám mégis, a haja teljesen fehér volt, az arca megfáradt, a tartása pedig merev. Hajviselete egyszerű volt, kissé hosszú, füle alá érő, de egyenes, rendezetten vágott, szinte teljesen lapos fru-fruval takarva a homlokát, s a feje tetején egy fekete, oldalt megkötött, szerény masnit láttok. Zöld bőrzekét és testhez illő nadrágot viselt, kar és lábszárvédőkkel. Két kezét maga előtt tartotta, melyben egy szellem feküdt. Egy apró, macskát utánzó szellem, mert halkan dorombolt, ahogy a fiú ujjaival simogatta, tökéletesen utánozva azt, hozzá tud érni.
- Hát miattatok olyan hangosak a lelkek? - nézett végig rajtuk, ahogy felértek.
Suzi meglátva a fiút, inkább igyekszik eltűnni a csapatban, nehogy ő is szem elé kerüljön.
- Mitől lennének hangosak a lelkek? - kérdezi a furcsa lány
- Az élőktől. - hangzott a tömör válasz.
- Te lennél a nekromanta, aki feltámasztja a holtakat, hogy a városra támadjon? - folytatja a lány kicsit körülnézve.
- Kedves, hogy ilyen hatalmasnak gondolsz. - nézett rá a fiú elengedve a macska szellemét, aki játékosan a válla fölé szállt és körbeölelte a nyakát, mielőtt eltűnt volna Iboket kergetése elől.
- Kedvességem határtalan. -  mosolyog a fiúra a furcsa lány. - És ki az, aki ezt teszi? Ki itt a leghatalmasabb? -
A fiú erre halkan elkezd kuncogni.
- Komolyan ilyen ostobának nézel, ember? -
- Ki ez? Ismered??- kérdezi közben Jonathan Alicia felé fordulva, halkan.
- Sosem láttam. - mondja Alicia idegesen, egyre csak a varázskönyvén tartva a kezét.
- Mi történt velük? - igyekszik minél érzelemmentesebb hangon kérezi a fiútól Mina.
- Ő, ők jól vannak. Itt pihennek, amíg nem szólítja őket a kötelesség. - mondta a fiú.
Suzi csendben hallgatja a beszélgetést a többiek mögött, ugrásra készen
- Menj már onnan, te rühes négylábú dög! Hogy égetnének meg! - üvöli Iboket, mire a macska válaszul fúj egyet Ibora.
- Kezdjük az elején akkor. Te ki vagy? - kérdezi Jonathan a fiút
- Iboket, ne bántsd szegény állatot. Hiszen nem is él. Apropó, hogyhogy van egy macskaszellemed? kotyog bele Mina is
A fiú magabiztosan felel, ahogy a két kezével a kardjaiért nyúl.
- Ó hamarosan megtudod. Én vagyok a sírkert gondozója. Egyszerű emberek mit sem érnek ellenem. Mert én félig ember, félig szellem vagyok. - jelentette ki fölényesen.
Ekkor hirtelen a válla felett megjelent valami. Egy csont, egész pontosan egy lapockacsont. A lapockához hamarosan egy kar és egy kéz is csatlakozott, miközben csontok bújtak elő a földből és tapadtak rá a fiú karjaira, módszeresen vértet alkotva. A két extra kar közben a fiú válla fölé emelte kezeit, egy-egy kardot tartva. A fiú fölényesen rántott fegyvert, immáron négy kézzel, mindegyikben egy-egy karddal bámulva a csapatot.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [3 / 4 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.