Labirintus 2.

Csendes éjszaka volt. Ki-ki a saját ágyában tért nyugovóra, a megszokott helyén. Látszólag minden rendben volt... Látszólag. Amikor viszont magatokhoz tértek a hideg kőpadlón találjátok magatokat, a fejetek fáj, mintha másnaposok lennétek, és fogalmatok sincs, hogyan kerültetek oda.




A hideg kőpadlón ébredtek fel. Elsőre sötét van, de amint egyikőtök kinyitja a szemét, kék lángú fáklyák gyulladnak meg a négy fal közül hármon. A magasban a mennyezet álmennyezet, ez egyértelműen látszik, hosszú acéltüskék lógnak le róla. A szerkezet, ami mozgatja fájdalmas csikordulással indul el és a tüskék szépen lassan elkezdenek lefelé ereszkedni. Ha jól számoltok nagyjából tizenöt percetek lehet, mire nekinyom benneteket a padlóhoz átszúrva a belső szerveiteket, a véretekkel öntözve meg a padlót...
Nade van itt más is. Annál a falnál, ahol nics fáklya három fülkét láttok, egyenként hét mélyedéssel, a szobában pedig 21 fahordót találtok, amik pont beleillenek. Ha belenéztek a hordóba láthatjátok, hogy hét üres, hét félig van töltve borral hét pedig teljesen tele. Ha megpróbálnátok kiönteni újratölt, és ha átöntitek egyikből a másikba, 10 másodperc múlva mintha mi sem történt volna. Tehát ami eddig félig volt még mindig félig lesz, az üres üres marad a teli pedig teli. Egyébként iható, bár elég pocsék minőség. Sok sikert!




Ti is hideg kőpadlón ébredtek, borzalmas fejfájással. Mintha egy pince lenne, de se ajtót, se ablakot nem láttok, ellenben az álmánnyezet és a rajta lévő acéltüskék felétek is elkezdenek nyikorogva közeledni, amint felébredtek. Hirtelen fellobbannak a fények, és a szobát zöld színű fáklyák világítják be. Középen egy kút van, benne víz, van hozzá rendesen minden, hogy fel tudjátok húzni a vödröket, amiből a szobában rögtön kettő is van a kút mellett, egyikre egy nagy fehér 9-es van festve, a másikra egy négyes. Ha meg kéne tippelnetek, a vödrök mérete alapján a számok űrtartalmat akarnak jelölni. Szemben a falon van egy füle,
felette egy nagy fehér 6-al. Hajrá!




A szokásos kőpadló fogad benneteket, ébredéskor pedig felvillan a kísérteties sárga fény. Első meglepetés után egy nagy kőasztalt láttok a terem közepén négyzethálózva, egy sorba és egy oszlopba számok írva, mellette pedig öt két négyzetnyi dominó szerű kis kőlapocskát. Ezekre is 1-1 szám van írva.
Amint felálltok, a terembe oldalról elkezd jéghideg víz ömleni, ablak és ajtó pedig sehol... A vízszint pedig csak emelkedik és emelkedik.






A ti ablaktalan és ajtótlan pincehelyiségetekben is egyetlen kőasztal található, benneteket azonban eleve nem a felvillanó fény ébreszt, hanem a teremben lassan emelkedő jéghideg víz szintje. Amikor felkeltek meggyullasnak a karmazsinvörös fáklyák így vehetitek észre a kőasztalt az asztal közepén. Nagyon furcsa ez. Négyzetekre van felosztva, de közben falakkal van felosztva a terület egyáltalán nem szabályos és nem egyforma részekre. Mindegyik ilyen szekcióban van két korong, amik az adott terület fölött lebegnek. Ha megpróbáljátok, nem tudjátok elvinni a saját területük fölül, de le tudjátok őket nyomni az asztal egy-egy négyzetére. Igenám, de a golyók taszítják egymást és ez a rekeszek között is fennáll, nem tudnak még úgy sem szomszédos négyzetben lenni, hogy csak a sarkuk érintkezik.
Ráadásul még egy bonyolítás, hogy a golyók ismét felreppennek a levegőben, ha egy oszlopban és sroban többet akartok lenyomni kettőnél... Nagyon érdekes szerkezet az egész. A falon felfestve a következőt látjátokl:



Az asztalotok pedig így néz ki:




Határidő: Január 26. Megoldást nem fogok elmondani, de ha nem értitek a feladatot, vagy valami szabály nem világos nyugodtan keressetek meg.

A tegnapi tivornyázásból ébredve a Pap úgy érezte valami nem stimmel, a fogadó jól megszokott fa padlójának melege helyett, valami hideg érzés támogatja ébredésre arcát, s bár eleget ivott ahhoz, hogy ne emlékezzen sok mindenre a tegnap estéből, annyit mégsem, hogy ennyire rosszul érezze magát. Résnyire kinyitotta szemeit, azonban a sötétségtől nem sok mindent látott, ez csak pillanatok kérdése volt csupán, a falakon égő fáklyák gyulladtak fel, bár szokásos színüket ledobták és most kék színben, Gustav szemeinek kellemetlen érzést kölcsönözve világították meg a kis termet. Fejéhez kapott, majd felült a kőpadlón és még mindig küzdve a szokatlan helyzettel és szemeinek szokatlan világítás okozta problémákkal körbe nézett a teremben. Rajta kívül feküdt még valaki a szoba egy másik részében, középen már jól ismert boros hordók sorakoztak, ahonnan ült, nem tudta megsaccolni mennyi lehetett belőlük. Ablakot nem látott, így nem tudta megsaccolni, milyen időtájban járhatnak, de ahogy feljebb vitte tekintetét, majd összecsinálta magát.
- Uram irgalmazz...hol vagyunk... - tette fel a nagy kérdést, mikor megpillantotta a tű hegyes tüskéket, melyek meg is indultak célba véve az alatta fetrengő két alakot.
- Jó ember, ébredjen. Veszélyben vagyunk!  - kiáltotta Gustav, majd felpattant a szobából, hogy miközben a "cellatársa" ébredezik, valami kiutat keressen. Ahogy saccolja egy jó tíz perc és meg is nézhetik maguknak, mennyire hegyesek azok a tüskék.
- Hol a francba vagyunk? - kérdezte a Paptól felébredve az idegen, aki éppen réműlt arccal próbált kiutat találni a kutyaszorítóból melybe éppen kerültek.
Gustav eközben belenézett a hordókba, hogy talál-e bennük valami használhatót, amint felnyitotta az egyiket, a számára már jól ismert illat csapta meg az orrát, s amint lenézett felismerte a hullámzó, számára nagy örömöket hordozó nedűt.
~ Uram, te még a legrosszabb helyzetben is megsegíted elveszett bárányod. - vetett keresztet mellkasára, majd belemerítette kezeit, megszagolta, megnézte állagát, nem-e valami huncutsággal van-e megtelve. Mielőtt belekóstolt volna felbontott még egyet, az üres volt, a harmadik, amit megnézett, az pedig félig volt töltve.
- Nem tudom, hol lehetünk, de a hordókban bor van. Gustav a nevem, Pap volnék Fiam, minden rendben lesz. - válaszolta iparkodva az Egyházi, majd a vele szemben lévő falra tekintett, melyen nem éktelenkedett fáklya, inkább három fülke kapott helyet benne, mélyedésekkel a talapzaton.
- Nézd meg a fülkét Cimbora, én addig megnézem a hordókat. - kiáltott a fiúnak, ő maga pedig belemerítette tenyereit a borba és megkóstolta azt.
- Szóval, te pap vagy? - hökkent le a fiatal, majd ő is odalépett a hordókhoz, az egyikbe beledugta az ujját és lenyalta a rákerülő nedűt.
- Ez bor. - jelentette ki undorodott fejjel a papra bámulva.
- A sört jobban szeretem. - tette hozzá.
A férfi nem teszi azt, amire Gustav kérte, inkább ő is a bort kóstolta meg és mintha nem egy tüskékkel teli fal akarná laspora nyomni őket, közölte vele, hogy ő a sört jobban kedveli.
- Utolsó perceinkben nem szabad válogatni Fiam. - mosolygott a férfi, próbálván megtartani a hidegvérét, majd még két nagy adagot merített a savanykás italból és felszürcsölte azt.  
- 21 hordó van itt, ha jól számolom, van itt olyan ami tele van, olyan ami teljesen üres és ami félig van töltve. - magyarázta, majd elkezdte felszakítgatni a hordók tetejét, hogy pontosabb eredményt kapjon, kezdte úgy érezni, hogy ez egy teszt, bár lehet csak egyszerűen valaki el akarja őket tenni láb alól és utolsó perceiket meg akarja édesíteni.
- Ránézek a fülkékre... - fordult el a paptól, figyelmen kívül hagyva annak előadását.
- Mit látsz Fiam? Talán kezdenünk kellene valamit a hordókkal? - kérdezte a férfi, mire végzett a tetők leszedegetésével.
- Elárulod a neved, ha már együtt ér utol a halál, tudjam már, kivel veszek oda? - vetette oda a Pap, majd megszámolta, mennyi üres, teli és félig teli van a szobában, remélve, hogy ebben is van valami logika.
- Johnny Wood vagyok. Kultista. - mondta, majd hatásszünetet tartott és úgy folytatta mondanivalóját. - Egyébként pontosan annyi retesz van amennyi hordó. Bár úgy is mindegy, ha itt nyársalódunk fel... - tette hozzá.
- Nos, üdv Johnny Wood Kultista. - üdvözölte a férfi ismételten, bár a kultista szó valahonnan ismerős volt neki...nem jut eszébe honnan hallott már róluk...de nem volt ez most fontos, elkezdte az egyik üres hordót görgetni az egyik fülke felé, hogy bele helyezhesse és megnézzék, történik-e valami, vagy azt, hogy egyáltalán beleillik.-e.
~ Nyilván valami zenésztársulat neve lehet. ~ gondolkozott magában, még mindig a kultista szó értelmét keresve.
- Yes! - rikoltotta el magát Johnny önfeledten, amikor a hordó pontosan bele csusszant az egyik lyukba.
- You'll die here today... Jaj, izé... Elnézést... Elfelejtettem, hogy nem tünde vagy és nem beszélsz angolul. Csak annyit mondtam, hogy ki kellene találnunk pontosan milyen logika alapján kéne elhelyezni a hordókat. - magyarázkodott a férfi, amire Gustav is egyetértően bólintott, majd felnézett a mennyezetre, kalkulálva, körülbelül mennyi idejük lehet még. Amikor, Johnny megszólalt angolul oldalra kapta tekintetét, összehúzta szemöldökét, de nem foglalkozott különösebben azzal, mit tartalmazhat üzenete, úgysem értette, inkább megint felnézett az égre.
- Et Hoc Est insanus, Dominus opem ferat illi. (Ez bolond, Uram segítsd meg.) - vetett keresztet mellkasára, majd Johnnyra tekintett.
- Égi áldást kértem nekünk Fiam. Mostmár minden rendben lesz. - mondta mosolyogva, majd elkezdte a hordókat közelebb görgetni a fülkékhez.
- Segíts Zenész barátom. - vetette oda neki.
- Persze, zenész vagyok! - bólogatott a pap szavai hallatán, majd folytatta az Angol szöveget.
- Please, Armaros help me to leave this priest here. Én is áldást kértem! - tette hozzá, majd elkezdte közelebb gurítani a hordókat.
- Mond csak, hány üres, hány teli, és hány félig töltött hordó van? - kérdezte.
- Hét üres, hét teli és hét félig. Lehet valami logika alapján kell elhelyezni ezeket a hordókat. - magyarázta, miután végeztek a pakolással, majd állára helyezte kezét és úgy kezdett el morfondírozni, képzeletbeli kecskeszakállát simogatva.
- Neked van ötleted? - kérdezte közben.
- És a teli hordó hány literes? - kíváncsiskodott figyelembe sem véve a Pap kérdését.
- Talán 50 liter lehet benne, de csak saccolom. Miért? Eszedbe jutott valami? - kérdezte, saját ötletét félretéve egy pillanatra.
- Talán, ha mindegyiket pont ugyanakkora súllyal próbálnánk lenyomni... Azaz mindegyikbe ugyanannyi bort tennénk... - elmélkedett a Zenész fiú.
- Próbáljuk meg, mert már nincs sok időnk. - bólintott a Pap, majd gyors számolást végzett hangosan, hogy Johnny is jól hallja okfejtését.
- Rendben, pakoljuk akkor, hogy mind a három fülkében összesen 175 liter legyen.
- mondta, majd az elsőbe nézett és elkezdte görgetni őket. Bepakolták a hordókat aszerint, hogy mindegyikben egyenletesen oszoljon el a súly és várták a csodát, bár már eléggé le kellett hajolnia Gustavnak, hogy ne kelljen ellenőriznie a tüske hegyességét, legszívesebben ivott volna még egyet, de akkor lehet nem jött volna ki a súly, kellemetlen lett volna, ha ezen bukik el a küldetésük és az életük.
- Kész, Uram, segíts. - vetett keresztet mellkasára, majd várta a csodát.

Micsoda éjszaka volt... Ugyan nem ittam semmit, mégis nagyon jól éreztem magam. Egyszerűen jó volt a hangulat abban a kis fogadóban, ahova szinte mindennap betérek. (No, persze mikor verem a port az utakon, nincs túl sok időm rá, hogy benézzek, viszont néha mégis megcsap a gondolat.) A hangulatos este után lefeküdtem a szokásos tuskómra. Már szinte átvette a hátam görbületének vonalát, annyiszor aludtam rajta. Talán tényleg érdemes lenne már valami szállás után nézni. A sötétben a csillagok fénye gyönyörű volt, csak úgy beragyogta a környéket. Éreztem, a szemeim szép lassan nehézzé vállnak, és becsukom őket... Nem telt el sok idő, de már álomba is merültem. A felkelés azonban nem ment ilyen könnyen... Valami hangokat kezdtem hallani tőlem balról, pont onnan, ahol az út húzódik végig. Gondoltam csak egy kereskedő szeli át az erdőt, ahogy azt én is tettem régen.
- Jó ember, ébredjen. Veszélyben vagyunk! - szólalt meg a hang.
Fene. Megint azt hiszi valamelyik szájhős, hogy részeg vagyok... Aztán sírva rohan el, amint meglátja a vörös szemeimet és az éles karmaimat... Mindenestre felkeltem a hang szólítására, ám egy meglehetősen furcsa látvány fogadott: A kék égen egyenletes tempóban úszó felhők helyett ugyanis egy tüskékkel teletűzdelt álmennyezet látványa fogadott.
- Hol a francba vagyunk? - támaszkodtam jobb alkaromra, miközben bal kezemmel kitörtem csipáimat a szemeimből.
A férfi nem válaszolt a kérdésemre, hanom odaballagott a kéken pislákoló fáklyák fényében úszó hordókhoz a terem másik végében és kutakodni kezdett bennük.
- Nem tudom, hol lehetünk, de a hordókban bor van. Gustav a nevem, Pap volnék Fiam, minden rendben lesz. - jelentett ki úgy, mintha misem lenne annál természetesebb, minthogy egy idegennel találod magadat egy halálkamrában. - Nézd meg a fülkét Cimbora, én addig megnézem a hordókat.
A kérését figyelmen kívűl hagyva én is odabandukoltam a hordókhoz és az egyikbe belemártottam az ujjamat.
- Ez bor. - jelentettem ki undorodott fejjel a papra bámulva. - A sört jobban szeretem.
- Utolsó perceinkben nem szabad válogatni Fiam. - mosolygott rám.
Egyszerűen éreztem, hogy árad belőle a pia szag... Milyen pap az ilyen? Inni jár a templomba?
- 21 hordó van itt, ha jól számolom, van itt olyan ami tele van, olyan ami teljesen üres és ami félig van töltve. - magyarázta, miközben szenvedett a hordók tetejeinek felfeszítésével.
- Ránézek a fülkékre... - fordultam el a paptól, úgy téve, mintha nem is hallottam volna a kis előadását. Összesen három fülke volt, mindegyikben pontosan hét retesszel. Hét akkora retesszel, amibe pont belefér egy hordó. Bár a pap nem túlságosan úgy nézett ki, mint aki megakar a szabadulni a bortól...
- Mit látsz Fiam? Talán kezdenünk kellene valamit a hordókkal? - kérdezte a férfi, mire végzett a tetők leszedegetésével. - Elárulod a neved, ha már együtt ér utol a halál, tudjam már, kivel veszek oda?
Elmosolyodtam a férfi szavai hallatán, majd a helyzetünket kihasználva szólaltam meg.
- Johnny Wood vagyok. Kultista. - néztem mélyen a szemébe és vártam a reakcióját. - Egyébként pontosan annyi retesz van amennyi hordó. Bár úgy is mindegy, ha itt nyársalódunk fel...
- Nos, üdv Johnny Wood Kultista. - köszönt miközben elkezdte a hordókat közelebb gurítani a fülkékhez. - Yes! - rikoltottam el magamat, amikor a hordó pontosan belcsusszant az egyik lyukba. Erősebben megnéztem a férfit, és rájöttem, hogy nem tünde, így reménykedtem abban, hogy nem is tud angolul. - You'll die here today... Jaj, izé... Elnézést... Elfelejtettem, hogy nem tünde vagy és nem beszélsz angolul. Csak annyit mondtam, hogy kikéne találnuk pontosan milyen logika alapján kéne elhelyezni a hordókat.
- Et Hoc Est insanus, Dominus opem ferat illi. - vetett keresztet mellkasára, majd rám tekintett. - Égi áldást kértem nekünk Fiam. Mostmár minden rendben lesz. Segíts Zenész barátom. - tette hozzá, miközben folytatta a hordók pakolását.
- Persze, zenész vagyok! - bólogattam a pap szavai hallatán, majdnem elröhögtem magamat. - Please, Armaros help me to leave this priest here. Én is áldást kértem!
Azzal elkezdtem közelebb gurítani a hordókat.
- Hét üres, hét teli és hét félig. Lehet valami logika alapján kell elhelyezni ezeket a hordókat. Neked van ötleted?
- És a teli hordó hány literes?
- Talán 50 liter lehet benne, de csak saccolom. Miért? Eszedbe jutott valami?
- Talán, ha mindegyiket pont ugyanakkora súllyal próbálnánk lenyomni... Azaz mindegyikbe ugyanannyi bort tennénk...
- Próbáljuk meg, mert már nincs sok időnk. Rendben, pakoljuk akkor, hogy mind a három fülkében összesen 175 liter legyen.
Ezen rövid ötletelésünk után bepakoltuk a hordókat a fülkékbe.
- Kész, Uram, segíts. - vetett keresztet a pap, én meg csak csendesen köptem egyet felé.

Borzalmas fejfájással ébredtem, mintha leütöttek volna. Teljesen sötét volt kezdetben, de pár pillanat múlva zöld fáklyák lobbantak fel, én pedig eltakartam a szemem. - Aucs.... - Nyögtem panaszosan, majd körülnéztem, és egy másik férfit láttam meg a padlón. - Ébren vagy? - Szóltam rá, mikor nyikorgást hallottam föntről. - Borzasztó álom..- morogta maga elé. Ekkor felnéztem, lassan közeledő tüskéket láttam. - Halló....? - Mentem oda hozzá egy kicsit kétségbeesve, hogy megböködjem. - Ébren vagyok.. - Mondta hangosabban, amikor megpiszkáltam, és felült. - Hol vagyunk? - Tápászkodott lassan fel a kezét a fejéhez szorítva.
- Passzolom, de természetes fény nincs, mondom mi van, nyálka és hideg. - Néztem körül. - Meg egy kút... - Tettem hozzá, ahogy megláttam a helyiség közepén levő víznyerőt, mellette pedig a vödröket. - És működik?- Kérdezett vissza az idegen a falat tapogatva, és meg se állt a túlsó falig. Én a fejemet masszírozva odamentem a kúthoz, és megnéztem magamnak, mi volt ott. Kilenc és négy felfestve a vödrökre, nade minek? Ennyit tud befogadni? Felemelve a fejemet megláttam egy másikat is, amin egy hatos volt. Visszanéztem a férfire.
- Ötlet, mi a franc ez?
- Ott nincs valami írás? - Fordult hozzám. A kérdésre kipróbáltam a kutat, akadálytalanul ment. - Működik, igen. Írás pedig nincs, csak a vödrökön számok, egyiken egy kilences, másikon pedig egy négyes. - Válaszoltam, mielőtt idegesen felpillantottam a közeledő tüskékre. Aztán elgondolkozva odasétált a kúthoz, felemelve a kisebbik vödröt a földről. - Ha ez a szám méretet jelöl rajtuk, akkor talán azt akarják, hogy megtöltsük velük azt a fülkét.. - Mondta szinte csak magának, és leengedte a kútba a vödröt.
- Végülis... - Mondtam, és vártam, hogy felhúzza a vödröt a vízzel. - A nevem egyébként Lance.
- Cedrick - Mondta, mintha ide se figyelt volna, miközben kiemelte a kútból a teli merített vödröt, kitette a kőperemre, aztán szó nélkül megindult. Láthatóan nem volt beszélgetős hangulatban, amit mondjuk meg is értettem. Fájt a fejünk, a hely nem volt kellemes, igazából életveszélyben voltunk, a csevegéshez pont nem volt adott semmi. Én azért vállat vontam, és felhúztam egy vödörrel a kilencesből, és odavittem. Csak nem fölöslegesen volt az ott...
- Gondolod, hogy ilyen körülmények között flikk-flakkokat várnak tőlünk? - Kérdezte a vödrét lerakva. - Nem elég a jó öreg szemmérték?
- Elég lehetne, nem azt mondom, de így legalább nem kell visszabaktatni állandóan a kúthoz vízért. - Válaszoltam. - Szóval mit is fogunk csinálni? Bele a te vödrödet, aztán szemmérték alapján még félig töltjük?
Újra megtapogatta a homlokát válasz előtt. - Akár. Vagy lehetünk halálpontosak.. - Vigyorodott el - és kiszámíthatjuk pontosan, hogy biztos jó legyen, de akkor ideje lenne bepánikolnunk, mert ahhoz azt hiszem még néhányszor ide-oda kell majd baktatnunk a kúttól - Támaszkodott neki a falnak.
- Hát először akkor legyen szemmérték, nincs kedvem se gondolkozni, se vizes vödrökkel járkálni. - Feleltem. - Töltsd bele a tied, aztán félig töltjük az enyémből, és meglátjuk.
- Az a baj, hogy fogalmam sincs hogyan szedjük ki onnan a vizet maradéktalanul, ha esetleg mégse jó a szemmérték - válaszolt - És akkor már időnk sem lesz változtatni rajta. Öntsd azt ki, csináljuk rendesen! - - Mutatott az én vödrömre, és nekikészült, hogy a helyére beletöltse a nála levő vízmennyiséget.
- Hmmm... jogos. - Borítottam vissza a kútba végül a vizet, majd visszasiettem, hogy áttöltse ide a vödör tartalmát. - És mi is a terv pontosan? - Érdeklődtem.
- Ebből kétszer abba, és másodszor már csak három marad benne... - Kezdett neki a sietős magyarázatnak, Miközben beleöntötte a vizet a kiürített nagyobb vödörbe, aztán a saját vödrével odaszaladt a kúthoz, hogy megtöltse. - Ez akár működhet is... Csak iparkodjunk. - Mondtam, és tartottam a vödrömet, hogy segítsek neki. Ahogy szaladgált, kezdtem rájönni, hogy ő bizony komolyan gondolta, hogy most a pánikolásra van itt az idő. - Öntsd ki újra, és még egyszer ugyanez.. - Fejezte be szinte hadarva, ahogy az előbb leírt műveletét végül befejezte. Töltés kétszer az enyémbe, meg még a kipótlás, utána mehet be a fülkébe az egész. Csendesen figyeltem a társam ügyködését, örültem, hogy legalább ő tudja, mit csinál. Végül, miután az egész hercehurcát befejezte, kifújta magát, és letette maga mellé a vödröt. - Ha ez nem működik, akkor felfordulhatnak, akárkik is szórakoznak velünk - Morogta halkan, a sok rohangálástól egészen kifulladva. Meg is értettem, tudtam, hogy az ide-oda rohangászás nem épp kímélő tevékenység. Amikor végzett, letettem én is a vödröt, és nekidőltem a falnak.
- Egyetértek. - Bólintottam. Nem tetszett a helyzet.

Ahogy a jéghideg víz elkezdi az arcomat mardosni, úgy erős fejfájással ébredek fel valami pinceszerű helyen. Mégis hol lehetek? Vagy mégis hogy és honnan kerülhettem ide? Cikáznak a kérdések a fejemben, miközben lassan, bár kicsit szédülve megpróbálkozok a felállással a vízből. Alig emlékszem valamire, ami tegnap és tegnapelött történt. Ekkor látom, hogy valaki még van itt, és eléggé panaszos a vendéglátás matt.
- Brrr...milyen ébresztő ez egy self számára? SZÁMUNKRA HALÁLOS VESZÉLY A VÍZ! Kivéve, ha bor készül belőle...vagy sör...vagy bármi más....Óh, helló mágus fattyú...fiú....kölyök. Vagy csak egy túl lapos fiatal csajszika. Nem tudom nálatok embereknél eldönteni, bocsi. Te, hallod, tudom, hogy a Dornburg toronyban nem éppen a legjobb viszonyok között váltunk el, de hagyd abba a varázsolgatást és a vizezést, mert kapsz egy éjgyilokot a gyomrodba...
Na, tessék. Felébredek, majd egyből egy szeleburdi self társasága fogad, aki annó még meg is akart ölni. Nincsen velük bajom, senkivel sem szokott, ezért csak megleszünk valahogy. A kisebb bemutatkozása, és érvelése után, ha mondhatom annak, vagy netalántán felfoghatom annak, sikeresen felállok, majd közelebb lépkedek a táblához, és szemügyre veszem azt. Államat fogva válaszolok a társaságomnak, miközben a táblát mérem fel, és elkezdem pakolgatni, mozgatgatni azokat a fekete valamiket rajta. - Amúgy Theo, a nevem Theo Wagner, de úgy szólítasz, ahogy akarsz, engem nem érdekel. Ami fontosabb jussunk ki innen élve. –
- "Jussunk ki innen élve" Na, látod, ezzel van nekem problémám. Hol a bánatos fenébe vagyunk Theobold? – Ismétli meg a mondandómat és kérdezget a szabadulótűsam, de nekem fogalmam sincs, hogy hol lehetünk.
- Amúgy ez ...ez milyen asztal? Eskü, nem én rontottam el! Ilyen volt, amikor már ide jöttem...hoztak...tudja bánat. – Folyik a panaszkodás, miközben a táblára mutat a self, de ahogy kapkodta a szavakat, mintha kissé zavarodott lenne még ő is.
- Ez...egy rejtvény? Ki ilyen beteg? – Ahogy közelebbről rápillant, kérdezősködik tovább az éjgyilokos barátunk.
- Nagyon annak Tűnik, de ahogy látod, ha ezt a korongot e mellé helyezem, felemelkedik. És amikor azokkal ott egy sorba kerül, mind felemelkedik. - Fogom az államat, miközben pakolgatom a korongokat tovább, ám de semmi logikai sorrendet nem használok, csak éppen hogy hozzájuk nyúlok, és tologatom, rakosgatom őket. Próbálom kiismerni, és szabályokat felfedezni benne, de még csak néhány foszlányt ismertem fel. - Hát hogy ki rakott be minket, ebbe a vizesaknába, fogalmam sincs. De hogyha egy rejtvényt kell megoldanunk ahhoz, hogy kijussunk, eléggé egy szórakozott ember lehetett. – Mondom, az újdonsült barátomnak miközben érzem, ahogy már a bokámat, és a sípcsontomat mardossa a jéghideg víz. Nemigen szeretnék megfázni mostanság, elég sok embert elvisz a tüdőbaj, ezért jó lenne gyorsan befejezni. - Amúgy meg nemhiszem, hogy elrontottad volna. - Majd nézek rá egy pillanatra, és utána mutatok a táblára. - Inkább mond el nekem, hogy te mit látsz ebben a táblában. Két ember, vagyis egy Self, és egy ember megközelítése, különböző lehet, de lehet, hogy pont ez fog minket a megoldás fele vezetni. – Vetem fel neki a csapatmunka és az összedolgozás ötletét, mert mégis két ember mindenképp többet tud, mint egy.
- Hmm...dolgozzunk együtt. Lehet, hogy ez az egésznek a lényege, nem? Már mint...szórakoztatjuk a nézőközönséget, akárhol is vannak...de egyben össze is dolgozunk. Talán csak egy elfajzott párterápiáról van szó. – Az... egy nagyon elfajzott párterápia…
- Oké, először találjuk ki a rendszert. Ezek a kis izék mozgathatóak.
- Oké...első számú szabály, hogy szerintem két golyó nem lehet egymáshoz közel, legalább egy kockának el kell választania őket...Te jössz a következő szabállyal. Hé, még a végén jót fogunk mulatni....bár fürdeni nem akarok. Két hete fürödtem, nem kéne túlzásba vinni.
- Hm ez egy hasznos infó köszönöm. - Motyogok magamban, ahogy fejemben az alakzatok képei kezdenek megjelenni. Ekkor az egyik kerek valamit elmozdítom, és a másik sorba rakom. Ekkor az egy sorban lévő három korong felemelkedik, és nem marad a helyén.
- Úgy Tűnik, hogy a korongokból, nem lehet egy sorban több kettőnél. - Majd rakosgatom tovább őket, miközben a víz, már a térdemet kezdi mardosni.
- Tehát nem lehetnek közel egymáshoz, és egy sorban és oszlopban kettőnél több nem lehet, de mindegyiket el kell helyezni. Minden terület felett kettő ilyen van. Én azt javasolnám, hogy kezdjük azzal, ami középen van. Ha van egy fix kiindulási pontunk, onnan már könnyebb kilogikázni a többit. -
Mutat az öt kockából álló területre, és elhelyezi az egyik korongot a bal alsó sarokba.
- Oké, akkor mellette és a vele átlóban lévőbe nem mehet már golyó. Marad a jobb oldali függőleges két hely. – Érdekes, ezt lehet jegyzetelnem kéne, mivel mégis ki tudta, hogy a selfeknek ekkora érzéke van a logikai megoldványokhoz. Most vagy ő tűnik ki közülük, vagy éppen a víz fenyegető hatása lenne az, mely beindítja az agytekervényeit? Netalántán valamilyen túlélő ösztönt kapcsol be számukra, az alkoholtol teljesen mentes hideg víz? Vagy lehet ha éppen nem gátolja az agytekervényeiket a több hektoliter tiszta szesz, akkor így megnő az agykapacitásuk? Érdekes, nagyon érdekes…
Hogyha jól emlékszem a nevére, talán valami Crispin vagy már nemtudom tisztán feleleveníteni a nevét, elhelyezte a korongot, úgy ekkor én is, az én térfelemről elhelyeztem a középső öt részből álló részbe az térfelemre esőt. Ha felőlem néztük, akkor az a negyedik oszlop ötödik rublikájába kerülhetett. – Na, kettő megvan, most már csak több mint egy tucat van hátra- Sóhajtok, majd nézelődőm, hogy mégis hova kéne a következőt raknom.
- Hmmm...várj egy pöppet, nekem kell segítség ehhez...
Ekkor a drágalátos szabadulótársam előkapja a rugós pengét, melyel megvágja az ujját, majd kis vérfoltokkal jelöli a kockák körüli részeket.
- Így legalább könnyebb nyomon követni. Hajtsunk a felosztott részekre, vagy ... áh, mindegy. Hadd gondolkozzak..
- Szerintem felesleges, ha csak egy oldalra koncentrálunk személyenként. Jobb, ha kilőjjük egymásra építve a lehetőségeket.
Kezével az ötös alatti L területre mutat, majd mondandójába kezd az etnikai segítség.
- Látod, a felsőbe nem mehet már, az véres...tehát tabu. A bal alsó kettő kockába se mehet a golyó, mert akkor az kilövi a felette lévő hatos területet. Tehát, ha a 6. oszlop 7. sorába rakom....kettővel az alatt, amit Te leraktál...még akor is meg kell találni, hogy hova megy a második golyó azon a területen.
Ez így eléggé túlbonyolítottnak kezd hangzani. Ekkor eszembe jut egy ötlet. Mi lenne ha, mintha egymás ellen játszanánk, és a már megtalált szabályokkal, helyeznénk el a korongokat. Így meggyorsulna a dolog, és a sikerülne kilőni a helyeket. Egyet, én egyet ő tenne le, így lőve ki a helyeket. - Mi lenne, ha felgyorsítanánk ezt a folyamatot? Tegyünk úgy, mintha egymás ellen játszanánk, a két különböző térfélen. A szabályok adottak, te is egyet léphetsz, és én is egyet léphetek. A cél, pedig az, hogy minden korong tökéletesen lenn maradjon. Mi a véleményed róla? - Majd várom a válaszát. A hideg víz már az ágyékomat kezdte csapdosni, ami igazán, de igazán nagyon nem volt kellemes...
- Oké, játsszunk egymás ellen. Te fiatalabb vagy, meg minden...úgy hogy tiéd az a sarok, amit még nem kezdtünk meg, én meg a békés nagypapa tempómmal baszkurálom az én térfelemet. Nyerjen a jobbik...öhm...Vígnyer...Vágnyel...valami. Tehát, akkor most Te jössz, tételezz le valamit, amit le kell tételezned, de gyorsan, mert ha miattad eljut májszintig a víz, én kinyírlak...
- Hát inkább szúrjanak szíven, mintsem megfulladjak. - Mondom a társamnak, mert szívem vágya inkább legyen egy penge, mintsem egy nagy rakat poshadt víz.
Lerakom a korongomat, a második oszlop, negyedik rublikájába. Ekkor szemem elött csillan fel, egy érdekes ismétlődés. A kockák helyzetét illetően.
-  Óhhhhh, ez érdekes. Hagyjuk a játékot! Látod amit én? Engem érdekelne, hogy mégis mi sülhet ki, egy ilyen átlós minta használatából. – Szólalok fel, ahogy egy érdekes ismétlődést veszek észre, mely a jövőben, még kapóra is jöhet.
- Hmm...látsz valamit, Theo-lógus fiam?
Lépeget keresztül a lassan derékig érő vízben, miközben megmossa az arcát, babrál a hajával, aminek a végére át is ér hozzám.
- Egy átlóra gondolsz? Egy le, kettő balra? Végül is, ha nem jó az elv, a golyók úgy is elmozdulnak egymástól...tehát akkor egy átlóval balra...azt már leraktuk. Még egy átló, azt is leraktuk. Marad a nyolcadik oszlop hetedik sora, ugye? Remélem, hogy működik...egyelőre még túl sok a lehetőség, hogy átláthatatlan legyen...
Majd lerakja a javasolt korongot oda, ahova javasoltam neki. Ezek a selfek nem is olyan buták.
- Igen igen - Bólogatok, miközben motyogok magam elött, majd átkarolom a magam mellett lévő etnikai elfet, vagyis E-Elfet, és a tábla fölött átsuhintva a kezemmel, mutatom neki. - Látod te is amit én? Sémák, sémák mindenhol. Annyi féle variáció, és mégis csak egy! Egyetlen egy, lehet a végső megoldás. - Majd egy vigyorral az arcomon, elkezdem pakolni a korongokat a táblán. Ki is sikerül raknom az eddigi séma alatt, egy ugyanolyan sort, így kilőve négy sort, ahol meg is van a maximális két darab korong. Majd épp nyúlnék egy másikért, mikor a víz elkezd becsurdogálni a kőtábla elzárt kis zugaiba.
- Oké...talán haladunk valamerre. Te találj patterneket, én az egyedülállókat dolgozom ki. Ha figyelembe vessszük a távolság szabályt, akkor az L-alakú területen már csak egy szabad hely van...
Rakja le a következő korongot arra a pozícióra, ahol már csak egy hely maraadt.
- A legszélén elhelyezkedő hatos terület így már könnyen kilogikázható. 1. oszop 8. sorába kerülhet már csak az egyik, látod?- mutat a táblára, miközben el is helyezi a korongot.
- És akkor ezen a területen elvileg kerülhetne még az 1. oszlop 6. sorába és a 2. oszlop 6. sorába is...viszont egyelőre nézzük meg a 2. oszlop 6. sorát....és akkor a 2. oszlop teljesen kilőve, ot már kettő van. Ahogy a 4. oszlop is kilőve...plusz a teljes 6. sor....meg a 8. oszlop is meg van telítve...
Ahogy a self mellettem, az alkohol hiánya miatt már nem gátolt agytekervényeit forgatta, az már nem is emberi volt. Persze ő egy self volt, de azért még a selfektől is kissé kiemelkedett. Úgy tűnik, ilyenek, ha nem jutnak alkoholhoz, és a vízbefullás képe lebeg a szemük elött. Ennyire félne a víztől? Na de haladnom kell, a víz már elkezdte a derekamat súrolni. - Akkor én be is fejezném. - Szólok a selfnek, mire a táblán lévő maradék helyek sémáit kutattam. Nem volt egyszerű, de valahogyan sikerült. A maradék helyekre is beillett a séma, és így már sikeresen kész is lett a kőtábla.

Amikor a helyükre teszitek a hordókat először az tűnik fel, hogy az egyre közeledő mennyezet és vele együtt a tüskék csikorogva megállnak. Ha jobban megnézitek, a fülkék kicsit lesüllyedtek, mintha egy gombot nyomtatok volna be, igen bonyolult mechanikai szerkezet lehetett az egész...
Johnny fejében pedig felhangzik a jól ismert kuncogás.
~ Hát Johnny, rendesen benne vagytok a slamasztikában. Igen kreatívak ezek a feladatok, a többieké is mókás volt, figyelni fogom ezt a kis eseményt, igazán szórakoztató! Ja igen, a papnak lehetőleg ne mutogas a csápjaid...
Mire Armaros végigmondja a kis mondókáját, egy fényes világoskék portál jelenik meg a szoba közepén, és tekintve hogy más menekülési utatok nem nagyon van, talán ez is jobb mint éhenhalni egy tüskés cellában, főleg hogy sejthetitek, ha hozzányúltok a borhoz talán újra megindul lefelé az álmennyezet.
A portál túloldalán egy hasonló cella van, mint amilyen ez, bár nagyobb, és nincs is tüskés álmennyezete, ellenben viszonylag fülledt és párás a klíma. Középen kőasztal van a következő formációval:


Szemben a falon pedig fehér festékkel felrajzolva egy másik ábra:


Fél perccel az után hogy beléptetek, furcsa szagra lesztek figyelmesek, de mivel egyikőtök sem alkimista nem tudjátok megmondani mi az. Ha lenéztek a bokátok körül sárgászöld gázt láttok egyre sűrűbben terjengeni. Szerintem ti is sejtitek, hogy nem lenne jó, ha elérné a fejetek magasságát.


Amint minden gomb a helyére került a vízszint emelgedése hirtelen megállt. Még hallotáttok is a távolból, talán a falak mögül csikorogni az emelőszerkezetet, ami eddig szolgáltatta nektek a jeges fürdőt. Az asztal mellett fél perc múlva fényeszöld portál nyílt, belőle hő csapott ki, ami azért kellemesebbnek hat mint a jeges vízben ácsorogni nem igaz?
A következő terem mintha egy torony tetején lenne, körben még ablakai is vannak, ám azok se nem nyithatóak, se nem törhetők, ajtó peig sehol. Ha lenéztek, legalább kétszáz méter magasan lehettek, körben pedig a kősivatag vörös pusztái tárulnak csak a szemetek elé.
Középen kőaszal van itt is, a következő számokkal:

Észrevehetitek, hogy minden négyzet egy egy gomb, és ha benyomjátok őket, akkor kéken kezdenek világítani, lent a padlón pedig fehérre festve találjátok az útmutatót:


Ez eddig még egész idillinek is tűnhetne... Csakhogy néhány másodperc múlva már szakad rólatok a víz, egyre kevesebb a levegő, és két perc múlva már az ájulással küszködtök. Valószínűleg ha nem vagytok elég gyorsak meg fogtok fulladni.


Amint megtöltöttétek a 6-ossal jelölt vödröt, az mintha lejjebb süllyedne néhány centivel, pont mint amikor egy gombot nyom meg valaki. Az álmennyezet csikorogva állt meg, az acéltüskék már nem közeledtek, és fél per múlva kinyílt egy lila portál.
Amikor átléptek, az első, ami megcsap benneteket a pára és a hőség. A szoba növényekkel van tele, mintha természetes fény lenne, de bármerre indultok falakba ütköztök, ajtó és ablak pedig sehol. Zümmögésre lesztek figyelmesek, majd az egyik felső sarokból ökölnyi méretű darazsak kezdenek el kirajzani. Nem hiszem, hogy meg kéne várnotok, hogy halálos-e a csípésük...
Közpépen egy kőasztal láttok, aminek a tetején kis fülkék vannak, mellette epdig egy fehér kréta.

Ha pedig kicsit nézelődtök, az egyik növény takarásában megtaláljátok az igen gyér útmutatót is, fehér mésszel felfestve a falra, kivéve azt az egy vonalat, ami krétával van rajzolva:



Amint Erhard felhelyezte a dominókat a megfelelő helyekre, az emelőszerkezet csikorogva mozdult el valahol a fal mögött, a vízszint emelkedése pedig megállt. Ez már örömre adhatott okot, a kőasztal mellett pedig hamarosan megjelent egy fehér fényű portál.
Ha átléptek rajta olyan, mintha a Schattenschild legmagasabb csúcsán találtátok volna magatokat. A korábbról hozott víz szinte azonnal rátok fagy, jéghideg szél fúj, a hó is esik... Egészen biztos, hogy ha nem jöttök rá, hogyan tovább, tíz percen belül megfagytok. Ahogy körülnéztek észrevehetitek, hogy van egy sík kőfelület, ami akkora mint Erhard és valaki rajzolt is rá egy négyzethálót és néhány kört is a következő módon.

A kőfalon van egy mélyedés is, abban fehér krétát találtok. Ahogy lépkedtek úgy látszik, mintha a lábatok alatt is lenne egy hasonló, így ha eltakarítjátok kicsit a havat, akkor a következő mintha rajzolódik ki a földön:

Mellette pedig a karcolt felirat: Fehér egyenes, fekete kanyar!

Sok sikert! Határidő: Február 10.

Fellélegeztem, ahogy megálltak a tüskék, és rövid idő múlva megnyílt a portál. Nagyon elegem volt már belőlük, de mit lehetett tenni, ezen keresztül juthattunk csak ki, úgyhogy menni kellett. Cedrickre néztem, aztán átléptem a lilás fényű kapun, csak azért, hogy fejbevágjon az irdatlan pára, hőség, és ha ez nem lett volna elég, a tény, hogy bazinagy darazsak törnek mindjárt az életünkre. Reménykedve hátranéztem, bízva abban, hogy kényszertársam is megunta a hideg pincét, és utánam jött.
- Most mitévők legyünk? - Kérdeztem. Ő nem úgy nézett ki, mint aki nagy jelentőséget tulajdonít az újabb veszélynek, inkább csak tárgyilagosan közölte. - Azt hiszem, folytatnunk kell. Felelt, aztán a fal mellett haladva elindult találomra valamelyik irányba. - Nézd meg, mi van középen.. – Mondta beazonosíthatatlan hangnemben. Most megpróbált volna parancsolgatni, vagy csak megkért, nem tudtam eldönteni, kicsit meg is zavart, de nem volt mit tennem, jobb ötlet híján a sok falba minduntalan beleütközve odataláltam végül középre. Szemügyre vettem, mi volt ott: egy kőasztal, a tetején néhány fülke egymás mellett.
- Inkább nézd meg. - Szóltam neki. Nem hittem, hogy az előbb utasítani akart, abból ítélve legalábbis, hogy azonnal idesietett, nem is kelletlenül. Egy kis ideig tanulmányozta, mielőtt megszólalt. - Starttól a célig? - Kérdezte végül, ahogy rámutatott a két betűre a sarkokban.
- Valószínű, de azon túl mi a francot akar ez? - Kérdeztem, aggódó pillantásokat vetve a darazsakra. Szerencsére nem siettek sehova, de akkor is jobb volt gyorsan cselekedni. Nem igazán volt ingerenciám darázskajává válni. Cedrick egy szó nélkül elkezdett az asztal körül kutakodni, az oldalán, alatta, fölötte, de nem talált semmit, közel hajolva se, ezért elment máshova kutakodni, látszott rajta, hogy nagyon mérges, dühödten söpört félre mindent, ami a keze útjába került. Eleinte nem hittem neki, hogy nem talált az asztal körül semmit, de be kellett látnom, hogy ott bizony tényleg nincs használható infó, így én is a növények közé vetettem magam. Intenzív keresgélést követően, nagyjából fél perc után találtam egy növény takarásában egy elég szegényes ábrát, de valami azért volt.
- Ezt nézd! - Kiáltottam neki. Ő ide is sietett, és alaposan megnézte magának. - Így már van értelme.. - Jegyezte meg magának. Úgy tűnt, a társam hamarabb felfogta, mit akarnak tőlünk, oda is sietett rögtön az asztalhoz. Én még egy kicsit néztem, mielőtt úgy véltem, megvilágosodtam, és odasiettem hozzá.
- Azt hiszem, megvan.. - Kezdtem, az asztalon heverő krétát felemelve, kicsit idegesen a darazsak dongásától. [/color]- Starttól Célig, igaz? Vonalat kell húzni a kettő közé, az világos, de... de milyet? Minden négyzetet érintenie kell, az látszik, de... hogyan?[/color]
Nagyon fellelkesült a feladattól, először mintha észre se akart volna venni, csillogó szemekkel vizslatta a kőlapot. - Induljunk ki a biztosból - Válaszolt magát teljesen átadva a feladványnak, aztán előregörnyedt, hogy rámutasson az egyik fülkére, . mielőtt felegyenesedett volna. - Minden fülkébe be kell mennie.. És az ábra alapján csak egyszer mehet bele a vonal. - Mondta a saját szemöldökét masszírozva. Úgy tűnt, ez neki is segített a koncentrációban, bár amikor nekem nagy ritkán nehéz dolgokon kellett gondolkoznom, az orrnyergemet szoktam.
- Logikus. - Bólintottam. De hogyan lehetne ezt megoldani? Elkezdtem az ujjammal rajzolgatni, csak próbaképpen, hogy mi lenne, ha.. nem is tudtam eldönteni, hogy hány ábrán voltam túl, mennyi idő telt el, milyen közel kerültek a darazsak, egyszercsak viszont felcsillant a szemem.
- Talán kitaláltam! Neked van ötleted? - Kérdeztem, nehogy véletlenül elhülyüljem. Így, hogy volt egy nagyon jónak tűnő ötletem, már kevésbé izgattak fel a közeledő rovarok, de alig bírtam már magamban tartani.
Csak annyi, hogy nem hiszem, hogy minden négyzet kell a fülkéken kívül – Tette még hozzá pluszban. Kicsit össze is zavarodtam, bele se gondoltam abba, hogy kellene minden, csak a fülkékből egyet-egyet érinteni, nem is úgy próbálgattam.
- Köszi a tippet. - Mondtam azért, majd az izgalomtól remegő kézzel elkezdtem rajzolni. S-től C-ig, Starttól Célig, az a feladat, nem? Cedrick biztos nem tévedett, nem néz ki hülyegyereknek... Végül kikristályosodott a kép.

Cedrick szinte ámulattal nézte a művemet, amitől engem nem kis büszkeség töltött el. Végre én is csináltam valami jót, valami okosat! Fújtam egyet.
- Jó, mi?

Gustav hatalmas sóhajjal nyugtázza, hogy sikerült megfejteni a rejtvényt, a tüskés mennyezet időben lefékezett, így még csak le se kellett hajolni hőseinknek. Azonban, amint hangos kattanással megadta magát a csapda, egy kék portál szerű kapu jelent meg, ami Papunknak, ki még ilyet nem sokat látott nem kis meglepetést jelentett. Mint egy ijedt macska, úgy ugrott hátrébb s csak messziről merte csodálni a varázslattal létrehozott közlekedőt.
- Óvatosan barátom, ki tudja merre vezet. - mondta Gustav, de Johnny talán kíváncsiságának eleget téve vagy talán egyedüli kiútként tekintve a kapura, belépett rajta. Gustav keresztet vetett mellkasára, majd az egyik hordóhoz sietett, jó nagy kortyokat merített az egyikből, mely telve volt, s úgy sprintelt be ő is a mágikus kapun, mint, aki attól félt, az újra aktiválódni fog a súlykülönbségtől.
Egy az előzőhöz hasonlatos szobában találta magát, minden ugyanolyan volt, csak a hőmérséklet és a bútorzat volt más. Egy négyszögletes kőemelvény volt a szoba közepén, míg szemben a falon hasonló, kisebb elosztásban egy újabb rajzolat. Bátran meg is indult a férfi az ábra felé, mikor feltünt neki, hogy valami gőz zavarodik fel lábai nyomására.
- Uram...ez azért sok. - képedt el hirtelen, s bár nem igen értett a kémiához és a mérgekhez, a tüskés mennyezetből kiindulva biztos nem kedély javító drog árasztotta el őket.
- Úgy gondolom, ismét sietnünk kell. - takarta el orrát és száját a nyakában lévő kendővel, majd a négyszögletű oltárhoz sietett.
- Hőseink, kik tüske ellen bort adtak... - kezdett bele Johnny egy rögtönzött a Papra nézve meglehetősen gúnyos dalocskába... - Most fingba fulladnak. Íme, Büdös Gustav, a pap ki folyton lopott borral vigad. -fejezte be a viccesnek szánt monológot, majd lehervadt a mosoly az arcáról amint a képre nézett és oldalra lépett.
- Gőzöm nincs mit kéne csinálni. - rántotta meg a vállát.
- No gyermekem, büdös Gustav? Szebb dalokat nem ismersz? - húzta össze szemöldökét a férfi, majd leintette.
- Kinek nincsen esze, legyen kódexe Fiam. - szúrt vissza a Pap a csipkelődő Zenésznek, majd közelebb lépett az oltárhoz.
- Inkább azt dalold el, gyermekem, mi van a falon. Dolgozzunk össze. - morogta a kendő alól, majd alaposabb szemügyre vette a táblát. nyolcszor nyolcas kockalap, számokkal baloldalt és felül. Kiszámolta gyorsan, mindegyik oldalon több kocka van, mint szám, így valószínűleg a számok jelentenek valamit. A homályos, gáztól ködös szobán keresztül nézett, ám onnan, ahol állt, nem látta rendesen a falon lévő festményt.
- Mit látsz rajta Fiam? Javaslom, ne nagyon mászkálj onnan, ne verd fel a gőzt. - sürgette meg a Dalnokot, aki erre ismét dudorászni kezdte az előbb énekelgetett kis dallamocskát.
- Csak egy ábra, amit még előttünk festettek. Valamiféle megoldás lehet a restnek! Kockák és számok: Semmi más, de néhány négyzet színe más! - faragta a rímeket, mint aki előtt le vannak írva a szólamok, Gustav még meg is dicsérné érte, ha nem lennének ekkora kutyaszorítóban.
- Nincsenek véletlenül összhangban a színezett kockát a számokkal? - tippelt Gustav, próbálva hunyorogni és úgy kivenni a falon lévő ábrát, de így sem ment sokra. Ám, amikor lenézett lábaihoz, ijedten tapasztalta, hogy kevéskét ugyan, de növekedett a gáz szintje.
- Amekkora a szám annyi a különc kocka! Egyre egyet színezz és a probléma meg lesz oldva! - dudorázta szórakozottan a fiatal Zenész, mire Gustav fejében is meggyulladt az olajlámpás.
- Hát persze, amennyi szám van az oszlopok felett, vagy a sorok előtt, annyi kockát kell lefesteni. Azonban mivel? - kérdezte költőien a férfi, majd valami rajzoló eszközt keresett a kőasztal közelében. Nem hosszú keresgélés után meglelt egy díszes ecsetet, melyen még meg nem száradt fehér festék éktelenkedett, talán ezzel festették meg nekik a puskát is.
- Jöjj hamar Dalnok, segíts, ha elakadnék. - intett Johnny felé, majd neki is kezdett felfesteni az általa gondolt helyes megoldást. Azonban ez bonyolultabbnak tűnt, mint ahogy az elsőre látszott. A Kultista Zenész odasétált mellé, majd figyelte, ahogy a Pap elmélkedik, próbálta először fejében kiszámolni a kockák számát, mielőtt ráfestett volna, hiszen nem nagyon látott a közelben olyan eszközt, mellyel letörölhette volna a festéket.
- Így nem jó. - morgott a férfi, majd sietősen lábuk alá nézett és a homlokán lévő verejtékcseppek is nagyot sikítottak, ahogy meglátta, hogy már a térdét nyaldosta a gázfelhő.
- Na újra. - kiáltott a férfi, ezzel is hergelve magát.
- Ne ordibáljál! - ordított a Papra szúrós tekintetet felvéve.
- Tudsz te, ha akarsz! - Tette még hozzá. Nyilván ő is feszült, de azért ez már a Papot is felmérgelte.
- Attól, ha idegesítesz, nem leszünk előrébb. Még egy szemtelen megmozdulás barátom és az Úr haragjával váglak orcán. - teremtette le a Pap a férfit, s bár más esetben biztos nem reagált volna ilyen szigorúan, de most az életük múlott a helyes megfejtésen.
- Hagyj inkább koncentrálnom. - tette hozzá bosszúsan.
- Oké, oké... - adta fel Johnny a dolgot, majd hátrébb sétált és a falnak dőlt.
- Talán most...nem jó, egy hibádzik. - törölte meg homlokát, majd felegyenesedett a tömbről és úgy nézte az alakzatot.
- Gyere Dalnok, most hallasd a hangodat, egy hiányzik, hátha te megtalálod melyik az. - kiáltott oda bosszúsan a férfinak, remélve, hogy más munkájában a szálkát is alapon, megfejti a hibádzó részt még azelőtt, hogy a tábla is a gőz martalékává válik és az láthatatlan lesz szemeik előtt.
- Rendben... - fújt egy nagyot és megindult az asztal felé.
- Na nézzük...mondta, majd csendesen kezdte kémlelni az előtte elhelyezkedő asztalt. Végül pár perc gondolkodás után letette az ecsetet.
- Most vagy megvan, vagy meghalunk. - mosolygott a Dalnok Gustavra, mire mindketten sopánkodva tekintettek hol a gázfelhőre, hol az alakzatra.

Végül az utolsó mezőre is leraktam a dominót, reménykedve, hogy nem rontottam, vagy néztem valamit félre. De mindezek ellenére, mikor végre hallani lehetett, ahogy a víz szivárgása alábbhagy, majd lassan megáll, szinte azon nyomban felsóhajtott megnyugvásomban. Azonban úgy tűnt, hogy nem lett semmivel sem jobb a helyzet. A víz nem csökkent, de azért egy térkapu megnyílt oldalt a falon. Legalábbis valami portálszerű dolog. Nem igen vagyok jártas az ilyenféle dolgokban, de nagyon olyan érzést sugárzott ez a kapuféleség, ami vicces helyekre fog elvinni minket… legalábbis a megfigyelőnek vicces. Viszont nem lesz belőle semmi, ha csak itt állunk és várjuk a csodát, így nagy nehezen megacéloztam magam és a nő felé fordulok.
- Először én.... – figyelmeztetem, majd hozzáteszem - Ha biztonságos lesz, szólok.
Végül megvártam, míg bólint, majd miután megtette a kapu felé fordultam, majd kissé elbizonytalanodva megközelítettem. Érthető hezitálásom, hisz nem minden nap megy az ember ilyen kapukba be, lehetséges, hogy csapda, de hát mivel jobb ötletünk nincs, így egy újabb sóhajjal félig átléptem a portálon. Szinte azon nyomban éreztem, hogy elfagynak a végtagjaim, legalábbis a metsző hideg aprócska „tűi” máris az idegeimbe mártották fogaikat. Mikor visszaléptem, látszott rajtam, hogy nem hozok jó hírt.
- Elég hűvös van kinn, valami hegységre vezet. – mondom nyugodtan, de érezhetően stresszesen kicsit, végül egy ideig ránéztem, mielőtt folytattam volna - Nem lenne jó, ha megfáznál.. pattanj a hátamra, te még nem vagy derékig vizes.... így kevésbé fogsz fázni kinn. – javaslom neki, mivel nem lenne jó, ha velem együtt ő is azért fagyna hamar szét, mert vizes lett.
- Ööhm... Több szempontból is, mi? – felelte kissé elszörnyedve végül - Hogy... oh ne már... – fáradtan mosolyogtam, hisz éreztem benne a beletörődést, hisz muszáj neki, ám végül meglepő módon azonban elég érdekes választ kaptam végül ajánlatomra - Megyek a saját lábamon.
Egy rövidke ideig még néztem, majd biccentettem felé. Végül átléptem a portálon, mely nyomán a vizes ruhám és lábam azon nyomban megfagyott szinte. A bokáig érő hó miatt lábam szinte égett és kénytelen voltam egy ideig megtorpanni, míg nagyjából helyre tudom rázni magam. Végül hallom a tompa puffanást, ahogy a nő is megérkezik.
- Baromi hideg!! - rövid lényegre törő megállapítás volt részéről, ezután még mondott valamit, de sajnálatos módon a helyzet miatt nem igazán figyeltem rá, hisz sietnünk kell.
Azonban hamar a tájat kezdtem el fürkészni, hisz biztos voltam benne, hogy itt is egy rejtvény vár ránk… és jól is sejtettem. A lehető legjobban próbáltam magamat összehúzni a hideg, fagyos szél elől, és előreindultam utat vágva a hóba, hogy társnőm kényelmesebben tudjon követni. Mikor a táblához értem, kissé eltanácstalanodtam mit kéne kezdenem, de egy rövidke keresgélés után azért sikerült ráakadnom az utasításokra, mely nyomán szívem megnyugodott. Nem kell órákat itt kinn töltenünk. Nagyjából 3-6 max 7 percet, ha kell gondolkoznom csupán, hisz ez a feladat lényegében gyerekjáték volt, ha az ember ismeri a módszerét. És az alap itt is ugyanaz mint az előzőnél, csak itt több kiindulási pont van. Lényegében csak be kell húzni a fehér fix vonalakat, amely után már elég könnyű a dolgunk.
- Kisasszony, ha nem haragszik meg, most nem igen várakozhatunk. – mondom végül neki - Ha esetleg Ön is érti, szívesen várom a segítségét, de szerintem jobb, ha minél előbb befejezzük, mielőtt halálra fagyunk...
Lehet, hogy kicsit bunkónak tűntem, de szerintem ő is megérti, hogy itt most nem igazán vacillálhatunk. Cselekedni kell.
- Ha meg tudod oldani oldjad! – hangja nyers volt, de ráfogtam a hideg okozta bajokra, így egy biccentés után a rejtvény felé fordultam, bár még figyeltem rá - Mégis, hogy tudod elviselni ezt a hideget?
Szavai egy pillanatra elterelték a figyelmemet és keserűen felnevetek, bár visszafogott, nem pofátlan nevetés volt ez. Inkább olyan, mint mikro valaki kínjában nevet.
- Igazából... már alig érzem a lábamat... szinte minden önuralmam kell ahhoz, hogy ne remegjek, mert ha elkezdek, lehet a hidegre fogok fókuszálni a feladvány helyett... - mondom kissé elkékült ajkakkal, de mosolyogva - Szívesen engedném, hogy hozzám bújjon osztozva a test hőnkön, de könnyen félreérthető helyzet lenne, azt meg ahogy érzem nem igen szeretné. – teszem azért még hozzá, hogyha mást nem, legalább a hangulat ne legyen fagyos.
Közben azért a feladatra figyeltem, de mivel sikerült jól elindulnom, így úgy érzem félgőzzel is sikerül megoldanom időben, mielőtt a kezeim is elfagynak. Mindenesetre érzem, hogy a lábamon már rétegesre fagyott az előző terem vize, így minden mozdulat fájt.
- Nem igen? Mint ahogy az előbb felajánlottad a paci szerepét? Akkor már nem is tudnál járni, ha engem is cipelned kéne, inkább hátrány lenne mintsem előny, kedves lovag úr. - feleli monoton hangon.
Mivel csak a hangjára figyeltem, nem tűnt fel, mikor a földre ült, de mindezek ellenére furcsálltam, hogy ilyen gyorsan elhallgatott. Ahogy gondoltam, a feladat maga nem volt túl nehéz. És alig telt még el 3-4 perc és már az utolsó vonalakat húzom. Úgy tűnik a készítők is átlátták a helyzet lehetetlenségét, így könnyebb feladatot adtak nekünk. Épp jókor kerültem a befejezés pillanatára, mert érzem, ahogy a tudatom és az ujjaim is kezdenek elzsibbadni.
- Azt hiszem lassan kész vagyok... – nézem át még egyszer a feladványt, majd csak ezután fordultam felé, ám mikor megláttam, hogy a földön térdel és havat gyúrogat, ténylegesen meglepődtem - Hm... szóval nem fázik kegyed még eléggé? Vagy így kényelmesebb? - mosolygok rá, mikor felkapta a fejét.
Igazából nem tudtam eldönteni, hogy mikor rám bámult hosszan mit gondolt. Vajon most küldött l vajon valamelyik fagyott pokol bugyraiba, vagy csak a hideg szél elfújta a szavaimat? Esetleg más? Nem igazán tudom. Mikor azonban végül felállt és botladozva felém indult, kezében a hógolyószerűséggel, már kezdtem azt hinni, hogy mérges rám és mindjárt hozzám vágja azt. Ám ehelyett felemelte a fagyástól vöröslő kezét, majd megmutatta mit csinált. Egy hósünt.
- Nézd! Hósüni! – mutatja mosolyogva.
Egy ideig meglepetten nézek rá és nem is tudom, mit mondjak. Láttam rajta, hogy hallgatásom furcsán érinti és mintha kicsit zavarban lenne, így gyorsan válaszolok neki, miközben tenyeremet az ő keze alá tettem. Éreztem elfagyott ujjait, de azt is, ahogy az így termelt közös hő valamiképp felmelengetik tenyeremet és nagy valószínűsséggel az ő kézfejét is.
- Nagyon ügyes munka hölgyem… tényleg. Viszont figyeljen oda, a kezei teljesen el vannak fagyva. – fedem meg a dicséret után, de azért legalább jól szórakozott a helyzettől függetlenül, így mivel nem akartam lerombolni végleg az örömét hozzáteszem - Mindenesetre aranyos lett.
Kicsit hagytam, hogy tenyerem valamennyire felmelegítse nagy valószínűség szerint elfagyott kezét, majd bocsánatkérően biccentve visszafordulok a rejtvényhez, hogy még egyszer utoljára átnézzem az utolsó vonal előtt.
- Reméljük nem valami meleg helyre kerülünk, különben a kis süni elolvad. - jegyzem meg kedvesen, bár kissé viccelődve.
- Ennyi fagyoskodás után inkább maradnál ennél az időjárásnál? Bár ha jóval melegebb helyre megyünk, az nekünk se tesz jót... főleg neked. – jegyzi meg, melyen akaratlanul is nevetnem kellett, hisz persze igaza volt - Most így belegondolva ezt így is, úgy is megszívtuk.
Ezen csak megcsóváltam a fejem, majd behúztam az utolsó vonalkát is.

megoldás:

Ahogy belépünk az új terembe, megcsap minket a kellemes meleg, mely a jéghideg víz után, egy igazi felüdülés. Egy újabb kőtáblát pillantok meg magunk elött, és a közelében egy újabb megoldókulcsot. Vajon tényleg hagynak minket meghalni ha egyszer is hibázunk?
Ahogy újdonsült partnerem tesz egy kört és felméri maga is a helyszínt, úgy már érkezett is felém a kérdése, amit még én sem tudok megválaszolni.
- Hmm...hogy a rákos fenébe kerültünk mi sivatagba? It's a desert...but where's the dessert? Am I hot....or the whole place?
Sajnos a második felét nem értettem... De tudtam, hogy az elfek és selfek nyelvezetét is elkellett volna sajátítanom... Most itt az eredménye, hogy nem értettem belőle egy kukkot se.
Ahogy ki elfelte magát, és a felesleges energiáit is kitombolta, egy elfeletesen jó szóviccben, vagy csak egy kiadós etnikai káromkodásban, már intézte is felém a válaszát németül.
- Ha ezzel végzünk, soha a büdös életbe nem akarok többé kőasztalt látni! Szóval...ezzel most mi a francot kezdjünk Theo?
A kőasztalnál, kezd bennem realizálódni, hogy ez a kellemes meleg, hosszú távon elviselhetetlen lesz. - A kő asztal elött, valamennyit vetkőznünk kell, így talán nyerhetünk egy kis időt, mielőtt megfővünk. - Mondom az újdonsült barátomnak, majd még válaszát meg se várva, a vizes kabátomat ledobom, az alatta lévő inget pedig leveszem és a fejemre kötöm, hogy ne legyek rosszul a hatalmas hőségtől. A vizes testem és az ing, egy kicsivel megnövelheti az időnket, de nem sokkal. A testemet fedő hegekkel most nem törődhetek, bár nem lehetnek túl szépek az égéscsíkok, melyek végigfutnak rajtam. Minden figyelmemet, a táblának kezdem szentelni, és a megoldókulcsunknak.
-  Már is vetkőzöl, ilyen rövid ismerettség után?
Oldaná a feszültséget Cyne, de sajnos most nincs időnk a poénokra, és a tábla élvezi minden figyelmemet.
- Oké, ez legalább jó motiváció. Tehát, számok, hét sor és hét oszlop....hé, legutóbb kilenc oszlop és sor volt! Egyre csökken! ...ezzel együtt arányosan a vissza lévő időnk is. Shit.
- Bármi ötlet?
Rövid ideig bámulom a táblát és a kulcsot, majd elmondom mire jutottam. - Ahogy nézem, a duplákat lőtték ki egymás után, de nemtudom hogy van e szabály arra, hogy egy sorban, és oszlopban mennyi lehet. Keress nekem duplákat, szerintem ez egy jó kiindulási pont. - Majd én is a táblát kezdem el vizslatni.
- Duplákat kilőni? He?
Kérdez vissza kissé parasztosan, de ebben a szituációban, akárhogy visszakérdezhetne, és az sem változtatna a helyzetünkön. Csak reménykedni merek, hogy minden olajozottan fog működni.
- Hát, duplák vannak bőven. Akkor csak annyi lenne a feladat, hogy minden duplán szereplő számot kinyomogassuk? Ez nem hangzik nehéznek...
Kapom a választ, melyből észreveszem, hogy a self barát, kissé félreértelmezte a mondandómat, de az is lehet, hogy pont én fogalmaztam rosszul, a nagy vizsgálódás közepette. Így helyesbítem magamat, és érthetőbben, jobban odafigyelve válaszolok neki.

- Nem nem nem. - Rázom a fejemet, miközben a tekintetem még mindíg a táblát analizálja. - Talán egy sor, és egy oszlopban szereplő duplákat kéne kilőni, vagyis ne legyen se sorban, se oszlopban dupla. - Próbálom megértetni magam, míg az első ilyen szám ami nekem feltűnik, az a ball felső sarokban lévő kettes. Amit ki is jelölök. - De figyelj, mert ahogy látom, van olyan ami duplát képes kilőni látod? - Mutatok rá az első oszlop kettesére, és a felső sor kettesére is.
- Áh...oké. Szerinted itt szerepelhetnek egymás mellett a "mezők"? Vagy ugyanúgy, mint az előzőnél, nem érintkezhetnek?
- Egy pillanatot adj, amíg még jobban átfutom. – Érkezik a válaszom majdhogynem azonnal, miközben az izzadság csak úgy csurog rólam. Cikázik a szemem a táblán, és az érzékeim mintha kiéleződtek volna az extrém helyzet miatt. Figyelem a táblát, de látok pár összefüggést, melyeket akárhogy próbálnám, nem tudnám elhelyezni úgy, hogy ne érjenek össze. - Szerintem itt összeérhetnek. - Szólalok fel, majd letörlöm a homlokomról az izzadságot, vagy vizet. Nem tudom hogy én, vagy az ingem ereszt e ennyi folyadékot, de ahogy elkezdi csípni a szememet, ki is derül a válasz.
- Okké...hát, ha még sem, akkor itt halunk meg, halálra izzadva magunkat. Szörnyű halál...
Majd egy vállvonás után, a tábla fölé görnyed a szabadulótársam, és ő is elkezdi vizsgálgatni a táblát.
- Első számú megfigyelés: az oszlopokban csak egy kettőzött szám van, kivéve a negyedik oszlopot, ahol nincs dupla szám. A sorokban van, ahol kettő is van, van, ahol csak egy pár. Oké, az a kettes jól hangzik. Az első sorban van még egy duplázott, a 7es az ötödik oszlopban és a 2. oszlopban. Ha az ötödik oszlopot választjuk, akkor az abban az oszlopban lévő hetest is kilőjük és egyben az első sort is megoldottuk, ha jól döntünk...de javíts ki ,ha tévedek
Értékelem a self segítségét, és jó ötleteket is ad, de ahogy egyre gyakrabban törölgetem a homlokomat, úgy a levegőt is egyre nehezebben veszem. Ez a hő, nem enged gondolkodni. - Jó lesz jó, de sietnünk kéne. Gyakorlatba előbb rájövünk a dolgokra. - Szólok felé, majd megpróbálom úgy kilőni a dolgokat. De ahogy elkezdeném, eszembe jut valami. - Mi lenne, ha megpróbálnánk úgy, hogy egy sorban, és oszlopban maximum kettő legyen? Egy próbát megér nem? Túl egyszerű lenne, ha akármennyit kilőhetnénk egy sorban. - Majd próbálok valamit matatni a táblánál, de fejem egyre jobban tompult a hőségben.
- Nem lehet túl hosszú időnk vissza. Vagy a levegőnk fogy el ebben a hőségben, vagy a testünk forr fel túlságosan.
Borzong a szeszhiányban szenvedő sorstársam, miközben az előbbi, és a mostani probléma között vacillál, hogy mégis melyik lehetett a rosszabb. Ám figyelemmel veszem észre, hogy ez a szeszhiány, felfokozott agyi teljesítményt hoz elő a selfekben. Akkor mégis mikre lehetnek képes, ha egy hétig nem kapnak alkoholt? Mégis miket lennének képesek feltalálni, és kifejleszteni?
- Ja, egy próbát megér, valamit kitalálunk. Eddig is jól elboldogultunk. A második sor eléggé húzós. Két hetes és két hatos is van egymás mellett...bár az egyik hatos, a 6. oszlopban lévő szerepel oszlopban és sorban is. Azt bejelölöm..
Nyomja le kissé izgatottan a gombot Cyne, várva hogy lesz e rá valami reakció, de nem történik semmi, csak egyre melegebb kezd lenni, ami már a számomra is egyre kellemetlenebb.
Az alsó sorokat bámulva, látom hogy lentről a második sor, második keresztezésében, kilőhető egy számmal kettő, szóval ott az ötöst lenyomom, és akkor már az alatta lévő hármast és az amellett jobbra lévő ötöst is, így kilőve az alsó sor két dupláját. Haladunk haladunk, de nagyon aggódom, hogy vajon lesz e elég időnk. - Ezeket kilövöm. De ha mégis ez lenne az utolsó pár percünk, én örülök hogy megismerhettelek. - Szólalok fel, mivel már kissé zavartan azon kezdtem el agyalni, hogy ha ezek is az utolsó perceink, nem akarok az utolsó embertől, vagyis selftől akivel találkoztam, haraggal elválni, még ha velem együtt is hullik el.
- Well...igazából a Dornburg-torony utáni eseményeket figyelembe véve...nem hittem, hogy ilyet mondok, de...nem tűnsz te vészes alaknak, csak a helyzet volt feszült és akkor ellentétes oldalakon álltunk. Szóval, az öröm kölcsönös, Theo Wagner.
Hat meg egy pillanatra a válaszreakció, nem gondoltam volna, hogy valaha is megtörténik, hogy aki egyszer ellenségének tekintett, ilyen könnyen elfogad majd a halál közelisége, igen könnyen összehozza az embereket, milyen elcseszett iróniája van a sorsnak. A dornburg toronyban történtek, és azon helyzet amely ott kialakult, nem engedte meg a feleknek, hogy úgy ismerjék meg egymást, mint igazi valójukban. Szörnyű, hogy egy egy parancs, hogy megtudja határozni két ember kapcsolatát. Ahány háború, annyiszor megannyi ellehetetlenített barátság, jött létre. Példának okáért, itt van ez az alkalom, amely alkalom, ha nem történik meg, szerintem háborogva kerüljük el egymást az utcán, ha összetalálkozunk, vagy valami rosszabb történik.
- Oké, akkor a harmadik sorban lévő két ötös közül csak az utolsó, a hetedik oszlopban lévő jöhet szóba, mert ha a második oszlopban lévőt jelölnénk be, akkor egy oszlopban már három megjelölt mező lenne, amit az általunk alkotott szabályok szerint nem kéne megvalósítani.
Mutat rá a harmadik sor 7. oszlopában lévő ötösre és le is nyomja azt.
- De ebben a sorban még van kettő darab hármas...és azok bármelyike szóba jöhet még egyelőre, ez a baj...
Rázza meg a fejemét az újdonsült barátom, ki a homlokáról lecsörgedező kis patakokat kezdi el törölgetni.
- Nah, de rosszul tettem a búcsúzkodást! Sikerülni fog, és kijutunk innen! - Veszek erőt magamon, majd a táblán a második sorban, kilövöm a másik duplát. A duplahetesből a baloldalit. - Sikerüljön ez az egész, és akkor lesz mire innunk! - Próbálom fellelkesíteni a társamat, hátha kedvet kap ő is a túléléshez. Igaz én voltam az, aki ezt a meghitt pillanatot teremtette, de nemigen tudom, hogy mire gondoljak. Egy hosszú úton sétálok, félúton a siker, és félúton a kétségbeesés felé.
- Hmm...nem tudom mi alapján választottad azt a hetest, de valószínűleg több mindent belelátsz, mint én. Áh, várj! – Lelkesedik fel sorstársam, majd egy pár pillanat után felszólal. - Tényleg ne adjuk fel ilyen könnyen! Ha innen kijutunk, meghívlak egy sörre, self becsületemre legyen mondva!
Azzal hevesen csapja le a 7. oszlop 4. sorának hetesét, mert ahogy azt én látom, az egy sorban és  egy oszlopban is szerepel egyszerre.
- Bár kevés időnk van átgondolni, hogy mit is teszünk....elég egyetlen rossz lépés, és át kell terveznünk az egészet, megtalálva a hibát. Ez idegesít..nem szeretek kapkodni.
Panaszkodik Cyne, de sajnos be kell valljam, igaza van. Én sem akarok kapkodni, de sajnos az időnk, nem enged meg semmi féle pepecselést, várakozást, elmélkedést.
- Az a gond, hogy az időnk kevés, a feladatunk pedig nehéz. Kockáztatnunk kell, különben végérvényesen elhagyjuk ezt a termet, és világot is. - Mondtam a mondandómat, melyet szerintem át se gondoltam teljesen. Tekintetem nem volt képes elhagyni a táblát, és csakis a megoldások után kutatott. Észrevettem, hogy egy levegővétel, nem mindig elég, és a ruháim is már lassan szárazak voltak.
Jobb oldalról, az ötödik sorban, kilövöm a kettest, és az ötöst. Már nincs sok időnk hátra, sietnünk kell!

- A negyedik sorban szereplő hatosokból már csak egy lehetőség marad, hogy melyiket nyomhatjuk le.
- Ha nem baj, akkor ezt most én fejezem be, ha már az előzőt Te tetted. A harmadik sorban maradtak már csak dupla számok. Mivel ha egy sorban és oszlopban nem akarunk kettőnél többet, az ötödik sorban szereplő hármas és a második oszlopban szereplő ötös nem jöhet szóba, mert akkor az említett oszlopban három ilyen mező lenne. Tehát jön a harmadik sor 4. oszlopában szereplő hármas és ugyanezen sor 7. oszlopában szereplő ötös.
Nyomogatja le a gombokat, majd ahogy minden megbeszélt panel lenyomva áll, kérdően nézek rá.
- Na és most...mi lesz? – Érkezik felém a kérdés, de nem tudok válaszolni rá. Sajnos nemtudom hogy minek kéne történnie.
- Azt már csak a sors könyvében lehet olvasni. – Válszolok, majd dőlök neki a kőtáblának, miközben nehezen véve a levegőt, törölgetem az izzadságot magamról, és a homlokomról.

A portál vagy tudom is én micsoda megjelenése kissé megrázott. Ugyan ebben a világban nem túl meglepő a mágia, viszont ilyen erősre nem ilyen körülmények között számítottam. A pap egyébként nem volt túl szívbajos.
- Óvatosan barátom, ki tudja merre vezet!- nézett rám féltően a pap.
Nem az a típus vagyok, aki hallgatna egy ilyen fajta emberre. Ugyan az Istenek létezését nem tartom kizártnak, de abban biztos vagyok, hogy nem túlságosan szeretnek. Mindenesetre kíváncsian léptem át a mágikus kapun. Első dolgom az volt, hogy megpillantsam a mennyezetet, nehogy meglepetés szerűen végezzem be a magamét. Meglepetésemre azonban semmi nem lógott le a plafonról... Ezúttal a padló jelentette a veszélyt... Pontosabban az abból előtörő sárgás gáz.
- Uram... ez azért sok. - lepődött meg az időközben utánam érkező Gustav. - Úgy gondolom, ismét sietnünk kell.
A terem közepén egyébként egy kőasztal emelkedett ki a gázfelhőből, vele szemben pedig innen kivehetetlen minta volt felpingálva a repedezett falra. Ekkor jutott eszembe, hogy ez az idióta még mindig abban a tudatban él, hogy én egy zenéstársulat tagja vagyok. Tudom, nem pont a legjobb időpont egy ilyen tréfa elsütésére, de nem hagyhattam ki az elém tárulkozó lehetőséget.
- Hőseink, kik tüske ellen bort adtak... - kezdtem bele egy rögtönzött kis dalocskámba, fejemben lanttal kísérve. - Most fingba fulladnak. Íme, Büdös Gustav, a pap ki folyton lopott borral vigad.
A dal nem feltétlen nyerte el a pap tetszését. Ezt pár megvető pillantással és egy monológgal támasztotta alá.
- No gyermekem, Büdös Gustav? Szebb dalokat nem ismersz? Kinek nincsen esze, legyen kódexe, Fiam. Inkább azt dalold el, gyermekem, mi van a falon. Dolgozzunk össze.
Miközben odaballagtam a falhoz ő az asztalt tanulmányozta figyelmesen. Mi olyan érdekes egy faragott kődarabon?
- Mit látsz rajta Fiam? Javaslom, ne nagyon mászkálj onnan, ne verd fel a gőzt. - szakította meg (egyáltalán nem céltalan) fallal való farkasszem párbajomat.
A kérdés hallatán ismételten egy rögtönzött kis dalocskába kezdtem... Hiába vagyok kultista, akár még sikeres zenész is lehetnék, én mondom!
- Csak egy ábra, amit még elöttünk festettek. Valamifécske megoldás lehet a restnek! Kockák és számok: Semmi más, de néhány négyzet színe más!
- Nincsenek véletlenük összhangban a színezett kockát a számokkal? - hunyorgott felém a pap.
Nocsak, nocsak... Mégsem olyan agyalágyult, mint gondoltam.
- Amekkora a szám annyi a különc kocka! Egyre egyet színezz és a probléma meg lesz oldva!
- Hát persze, amennyi szám van az oszlopok felett, vagy a sorok előtt, annyi kockát kell lefesteni. Azonban mivel? - kémlelte az asztalt Gustav.
Tényleg nem olyan balfék, mint elsőre tűnt... Tud ő ha akar! Hirtelen felrántott egy ecsetet az asztalról. Ahelyett, hogy vadul kezdjen színezgetni felkapta a fejét és rám nézett.
- Jöjj hamar Dalnok, segíts, ha elakadnék!
Elakadna? Ő? Egy zseninek tűnik... Talán mégsem olyan veszélytelen az Egyház, mint elsőre gondoltam. Ezután párpercig még morgott és egyszercsak izgatottan dobta le az ecsetet.
- Talán most... nem jó, egy hibádzik! Gyere Dalnok, most hallasd a hangodat, egy hiányzik, hátha te megtalálod melyik az!
Erre a fordulatra nem számítottam... Mindenesetre nagyot sóhajtva indultam meg az asztalhoz. Párpercig gondolkodtam, majd leeresztettem az ecsetet.
- Most vagy megvan, vagy meghalunk. - mosolyogtam Gustavra.

A gáz már a derekatokig ér, mire sikerül megoldanotok a feladatot. Johnny néha egy-egy frappánsabb ríménél hallhatja a hangjában a Mestere kuncogását, úgy tűnik nagyon jól szórakozik rajtatok, de nincs az az isten, hogy segítsen. Amikor megoldjátok a feladatot, ismét portál nyílik, és most ti kerültök a torony tetejére. Körben törhetetlen üvegablakok vannak, egy fal kivételével, ahol ott díszeleg a következő feladatotok megoldókulcsa:




Alatta pedig maga a feladat. Az egész alatt egy kis tálban krétát találtok. Ha kinéztek az ablakon végtelen narancsos kősivatagot láttok, és ennek megfelelően azt veszitek sézre olyan fél perc után, hogy elképesztően meleg van, és levegőt is alig katok tőle. El lehet képzelni a halálotokat, hőguta, fulladás... De legalább most a feladat nem annyira nehéz, nem igaz?


Már épp fagyna le a lábatok, amikor végre kinyílik egy újabb portál. A fagy után kellemes trópusi környezetben találjátok magatokat, de ami rgötön megüt benneteket, az a fullasztó szag. Hatalmas színes virágok árasztják magukból körben felettük minden féle nagyon színes bogár röpköd, meg is csíp 1-2 ami szinte azonnal be is dagad... Nem lenne jó hogyha sok ilyen csípést összeszednétek. Középen kőasztal áll, de ez a feladat most merőben más mint az eddigiek. Az asztal mellett minden féle építő egységet találtok, miket le tudtok tenni az asztal kockázott részére, pont odaillenek, de néhol van egy-egy kiemelkedés //rajzon a fekete négyzetek// amire nem tudjátok lerakni az építőegységeket. Ráaásul valami furcsa fémes anyagból vannak, és taszítják is egymást, csak akkor maradnak meg ha nem érintkeznek... Szerencsére a falon, néhány virág takarásában itt is találtok egy mintát:




Még épp időben rajzoljátok fel a feladatot, mielőtt még a darazsak tényleg támadásba lendülnének. Nyílik is a portál a következő helyiségbe. Elsőre gyönyörűnen tűnik... A falak üvegből vannak kint pedig  a végtelen óceán terül el színes korallzátonyokkal, megannyi apró élénk színű hallal a távolban pedig fenséges, de halálos szürke cápával, akik közül az egyik amint meglát benneteket nekicsapódik az üvegnek, és ádáz módon próbálja betörni. Egy apró hajszálrepedés, alig látható... De jobb ha hamar kijuttok innen, mielőtt még betörné az üveget, és elöntené a tenger a kis sötét szobát. Újbb kőasztalt láttok, mellette pedig számokat kis lapokon 1-től 10-ig felírva.



Fölötte a falon pedig ott a minta is. További érdekesség, hogyha egy sorban oszlopban vagy átlóban többet akartok lerakni 2 kártyánál az egész a magasba emelkedik és kezdhetitek előlről...




Hogy a jó megoldás, vagy a megható barátság tette-e, de mielőtt még elfogyna a levegőtök kék portál nyílik a szobában. Megkönnyebbülve mehetnétek át, ha ott nem vágna benneteket mellbe a hideg... De olyan metsző, hogy egyenesen a csontotokig hatol, szinte kizárt hogy az előző után ezt megússzátok tüdőgyulladás nélkül. A megfagyást elkerülendő, a egy tetőn ahova kerültetek láttok egy sima sziklafalat, mellette egy mélyedésben pedig krétát...



Felül ott van megint a minta, hogy talán mit kell csinálni, alatta pedig a ti jóval nagyobb és bonyolultabb feladatotok:



Siessetek, nehogy halára fagyjatok!

//megmondom őszintén gőzöm sincs miért lettek ilyen aprók a képek, aki kéri annak átküldöm őket nagyban is. Egyébként rá tudtok kattintani és akkor kinagyítja.

Határidő: Február 27.//

Sikerült megoldani a feladványt még azelőtt, hogy elérte volna őket a gázfelhő, ennek örömére Gustav sóhajt is egy nagyot, majd bólintva köszönte meg a Zenész fiú segítségét. Újabb portál nyílik, úgy tűnik mehet tovább a pokoli játék, melyben az életük a tét.
- Csak utánad Dalnok. - mutatta felé az utat, majd felnézett a mennyezetre és keresztet vetett mellkasára, ma már sokadjára.
- Köszönöm Uram, kérlek őrizd továbbra is lépéseimet, tartson bármeddig ez a képtelenség. - mondta alig hallhatóan.
- Köszönöm! - szólt a fiú, majd a pap előtt belépett a portálba, mintha teljesen természetes lett volna annak a létezése, nem is meglepő, másodjára már tudják mi a dolguk.
Ismét egy szobában találták magukat, hol bár már volt ablak, nem igen köszönhették meg annak jelenlétét. Fülledt meleg volt és levegő is alig, érezte is a Pap, hogy folytatódik a vesszőfutás, ismét az életükért kell játszaniuk.
- Kis levegőket vegyünk és mutogatva próbáljunk meg kommunikálni. Szükség lesz a levegőre. - mondta, majd az ablakhoz lépett, hogy megnézze, hol lehetnek vajon. Egy toronyszobára hasonlít a helyszín, kintről pedig a messzi sivatag terül el lelki szemei előtt.
Odafordult végül a rejtvényhez, mely egy falon helyezkedik el most, felette a megoldókulccsal, Gustav levágja, mi lehet a feladat, ezért óvatosan belenyúl a krétás tálba és ujjaival magához hívja Johnnyt, hogy segítségére legyen. Szerencsére ez a feladat szavak nélkül is megoldható. A fiatal Zenész szó nélkül követte a Papot, majd figyelte ő is a rejtvényt.
A gömbökön különböző számok voltak felfestve, azokból pedig apró, rövid vonalak nyúltak ki. Valószínűleg a kréta azért van ott, hogy a számoknak megfelelő vonalat húzzák ki mindegyik gömbből, a képen lévő segítség is erre utalhat, így Gustav eszerint próbál nekiállni a feladatnak. Első próbálkozásra belezavarodik, mérgesen dörgöli le a krétával rajzolt vonalakat, majd a mennyezetre nézett, miközben a homlokán megjelenő izzadságcseppeket letörölte.
Talán, ha a hatosokkal kezdené, utána már könnyebb lenne nekiállni a kevesebb számmal rendelkező gömböknek. Johnnyra tekintett, majd ismét nekilátott a vonalak rajzolgatásának, remélve, hogy jelenlegi taktikája beválik.
Jhonnyra tekintve a férfi látta, hogy ő is szenved, izzad rendesen ő is, s bár megmondta neki, ne vegyen mély levegőt, mégis megtette ezt, végül nem szólt, csak lábaival dobolni kezdett.
Gustavot egyszerre idegesítette Johnny ütemes dobolása és mégis örült neki, hogy a Zenész ilyen szorult helyzetben is pozitív tud maradni, ez adott neki egy kis lelkesedést, így újra nekiállt a feladatnak. Közben egyre gyakrabban volt kénytelen végig törölni arcát ruhájának ujjával, de nem veszítette el koncentrációját, tovább haladt, hiszen ötlete, miszerint a hatosokkal kezdi kifizetődni látszik.
Amikor úgy érezte, elkészült, ránézett társára és rámutatott a képre. Ujjaival szemére mutatott, majd ismét a feladványra, jelezve ezzel, hogy ellenőrizze, jó-e a megfejtés, bár már egyre jobban kezdte érezni, nehezebb levegőt venni, mint korábban.
A fiú odaballagott a falhoz és leellenőrizte ő is, majd egy felfelé tartott hüvelykujjal jelezte, hogy szerinte is megfelelő. Innentől már csak a portálra kell várni, ha jó a megfejtés, pillanatokon belül meg kellene jelennie, ha nem akkor újra nekiáll a feladványnak. Remélte, hogy sikerült, nem sok levegőjük maradt és a hőség is elviselhetetlen számukra.

Úgy tűnik, ez a dudolászós dolog bevált, mivel egy újabb portál jelent meg a terem közepén.
- Csak utánad, Dalnok. - engedett maga elé a pap.
- Köszönöm! - vigyorogtam rá, miközben átléptem a mágikus kapun, mintha mindennap tennék hasonló dolgokat.
Ismételten egy szobában voltunk, csak ezúttal végre megpillanthattuk a külvilágot, ugyanis a hely ablakokkal is fel volt szerelve. Ezt akkor nagy előrelépésnek hittem, de sajnos kiderült, hogy bizony egy üvegfalas szobában nem jó ötlet úgy tartózkodni, hogy kívűl a Kősivatag terül el. Nagyon kevés levegő volt, amit az időközben beeső pap kényelmesen nyugtázott.
- Kis levegőket vegyünk és mutogatva próbáljunk meg kommunikálni. Szükség lesz a levegőre. - mondta és megindult a feladat felé.
Kezével mutogatott, hogy menjek közelebb. Miért ilyen kicsi az önbizalma? A másik két szobában is teljesen megállta volna a helyét nélkülem. Mindenesetre követtem az utasításait. Időközben egyébként annyira belejöttem ebbe a Zenész dologba, hogy elkezdtem élvezni a folyamatos rímelgetést. Most pedig nem tehettem... A zenélésre azonban van más mód, amit én ki is használtam. Lábammal egy egyszerű ritmust kezdtem dobogni, miközben Gustav atyára néztem. Az arcán rengeteg izzadságcsepp csörgedezett, melyeket rendszerint törölgetett is. Én is ennyire kiizadtam volna? Alig hiszem... Azért a biztonság kedvéért végigsimítottam az arcomat, mire mindenemről fürgén szaladtak le a testemből előtörő izzadságcseppek. Ez nagyon nem lesz így jó. Ha nem végez hamarosan, itt sülünk meg mindketten. A levegőt már egyre füllettebnek éreztem... Mi tartott ennyi ideig? Talán még ő se tudja. A lényeg, hogy hamarosan ujjával a feladatra mutatott, hogy ellenőrízzem le. Nem vagyok túl jó ezekből a logikai feladatokból, de ez tökéletesnek tűnt. Egy barátságos bólogatással és egy magasba emelt hüvelykujjal jeleztem, hogy minden oké.

Hogy nehéz volt a feladat? Igazából. Annyira nem. Elég hamar megoldottam és hamarosan a kész feladat és egy újabb nyílt átjáró lett csak az eredménye ennek a viharos próbának. Mikor meg akartam mozdulni először azt hittem hamarosan összeesek, mivel a lábam elsőre nem akart cselekedni. Nem volt nehéz rájönni, hogy teljesen elfagyott. Még az is csoda, hogy egyáltalán állok. Összeszorítottam fogam és végül megindultam végül utat törve a még friss hóba, s bár társnőm csöndesen követett úgy tűnt az előbbi kis színjáték mindkettőnk hangulatát egy kicsit megfagyatkozta. Nem baj. Ezt majd később áttárgyalhatjuk, de ha itt nekiállunk társalogni biztos halálra fagyunk. Éppen emiatt léptem át rögtön a kapun és bár a hirtelen klímaváltozástól erős köhögő roham tört rám, mikor először beleszagoltam ebbe az idilli táj légkörébe, de legalább jobb lett mindkettőnk hangulata, hogy nem a fagyos tájon kell álldogálnunk. Bár igaz… az itteni sűrű légkör úgy tűnt eléggé nehezen megszokható, ugyanis nem akar alábbhagyni ez a fránya köhögés. Allergia? Vagy mi a fene. Mindenesetre az elején nem foglalkoztam vele és nyugodtan indultam el a feladvány felé. Itt azért többször át kellett néznem a dolgokat, mert bár le volt írva mi a pontos feladatunk… de túl egyszerűnek tűnt. Lényegében két feladat ötvözése. Nem értem tehát mi a gond vele. Csak pár pillanatra becsültem az időt, mely hozzá szükséges… milyen kár… hogy ennél jobban nem is tévedhettem volna. Az elején ráérősen csináltam, hisz nem számoltam azzal, hogy egy ilyen szép tájon bármi veszélyes lenne ránk. De mikor a légzés egyre nehezebbé vált és a köhögésem is egyre komolyabbá vált kezdtem érezni, hogy itt komolyabb dolog van, mint elsőre hittük. Társnőmre néztem, aki egy köhögésroham után rám nézett. Ő is tudta már a választ, sőt lehet előbb, is mint én. A pollenek. Ezek a kis apró dolgok mérgezőek! Ez máris aktívabb megfejtésre kényszerített és próbáltam visszaszerezni a fölöslegesen elpazarolt időt. De nem… egyszerűen nem sikerült. Ez a könnyűnek tűnő feladat kifog rajtam? De… akkor mi lesz velünk… ezt… nem tehetem meg! A társnőm bízik bennem…. muszáj kitartanom! Azonban ez nem volt olyan könnyű, mint az ember hinné. A látásom lassan elnehezült és a köhögések is egyre több erőt vettek el. Öt perc… Még mindig semmi. 7 perc. Kis híján megcsináltam, de nem illeszkedett valami… újra kellett kezdenem. 9 perc… már alig állok a lábamon… A nő már el is vesztette az eszméletét… nem mehetek oda hozzá… ha odamegyek biztos nem sikerül teljesítenem…. pedig… pedig azt hiszem…. mindjárt kész… 9 perc 30 másodperc.
- Igen…. IGEN… kész vagyok! Megvagyok… - dünnyögöm magamnak erőtlenül, mert kábé alig kaptam már levegőt – Kérlek…. légy jó… - esek fél térdre a rejtvény előtt.



// nem sikerült elérnem Lottet így nem tudtunk egyeztetni sajnos ^^" próbáltam menteni a menthetőt így beleirogattam amit még mondogattunk hogy miket kéne majd csinálni //

Vállat vontam a kérdésére. - Nem tudom, gondolom játszanak velünk, mást nem tudok elképzelni. - Alighogy befejeztem a mondatot, és a rajzot, meg is jelent a portál. Ránéztem Cedrickre. - Szerintem ne tököljünk sokáig.. - Majd átugrottam a kapun, nem hiányoztak a darazsak. A kérdésemre nem válaszolt, csak némán követett. De miért kérdezett vajon, ha erre már nem reagál? Ha én nem akarok beszélni valakivel, meg se szólítom, na nem baj, van ilyen is. A másik terembe átérve gyönyörű, víz alatti élővilágot láttam, bár semmiről nem tudtam, hogy micsoda, de ez nem akadályozott meg abban, hogy élvezzem a látványt. Ezzel szemben társam csak odasétált a terem közepére, ahol szinte már megszokottan a kőasztal várt.
- Legalább ez egyszer nem kell keresni.. - Mutatott rá vigyorogva az asztal fölötti falra, ahol a mostani minta díszelgett.
- Legalább ennyi... - Vigyorogtam vissza, aztán az üvegnek csapódó állat látványa kizökkentett. Halnak eléggé túl volt méretezve, meg nem is ilyen fogazathoz volt szokva, mi a fene? Kicsit idegesebben néztem a mintára. - Ötlet, mit csináljunk ezzel?
Úgy tűnt, Cedrick nem kerített túl nagy feneket az ügynek, inkább a feladatra koncentrált. Mit ne mondjak, nem volt az a kifejezetten ideges típus. Megvakarta az állát.
Ugyanazt, amit eddig. Talán az összeg kellhet... - Mélyült el a feladatban máris.
- Hmm, akár, vagy... nem tudom - Követtem a példáját, majd adtam fel rövid úton. A számokkal sose voltam jó barátságban, ki tudtam számolni a pénzt, amit kaptam, de kész passz, kíváncsian vártam, milyen ötlettel rukkol elő Ced. Mélyen gondolkozott, majd felvett találomra három lapot, lerakta őket egymás után egy sorba, majd végignézte, ahogy felemelkednek, és visszalebegnek a helyükre. - Kettő - jelentette ki ezzel együtt magabiztosan, mellé bólogatva.
- Vajon máshogy is....? - Morfondíroztam, és oszlop, meg átló szerint is kipróbáltam, ugyanolyan eredménnyel. - Mi a fene... - Néztem hitetlenkedve. Ez most nem az én asztalom... - Mindenhova kettő – Magyarázta, majd rámutatott a falon lévő ábrára. - Az összegek - Kezdte, majd látszólag nekiállt gondolkozni, de látszólag nem jutott egyelőre semmire.
- De hogyan?? - Kérdeztem félig tőle, félig magamtól. Reméltem, hogy most Cedrick előrukkol valamivel, különben itt veszünk el, de úgy tűnt, mégis rájött valamire.
- Hát.. - Köszörülte meg a torkát - A legegyszerűbb, ha egy olyannal kezdünk, ahol csak egy- két lehetőség van.. - Fejtette ki, felvéve pár táblát - Az az átló például csak négy és kettő, vagy öt és egy lehet. - Mutatott rá a hatossal kezdődő négyzetsorozatra.
- A tízes pedig... az talán csak ott, ahol minden nagyobb tíznél... - Böktem rá bátortalanul arra a helyre, ahol a 15 és 16 találkozott.
- Vagy ott. - Mutatott rá egy másik lehetőségre - De mondjuk, hogy neked van igazad. - Tette végül az általam ajánlott helyre a lapot. Így végiggondolva nem biztos, hogy ez volt a legbölcsebb, az én képességeimet felmérve. - Innentől kezdve abban az oszlopban csak ötös lehet, a sorban pedig csak hatos. - Húzott egy keresztet az ujjával.
- Nem hiszem, túl kicsi számok maradnának lehetőségnek. - Fejtettem ki. - Hmm... a hatos elég nagy, tegyük oda a 13-ashoz, hátha.
El is indult a keze végül, de aztán megállt. - Ha a hatos odakerül, akkor öt meg egy lesz az átló - Mondta a kezét visszahúzva - És hat meg négy a tízes.. – Morogta.
- Igazad van - Mondtam, úgy tűnt, nem figyeltem eléggé oda, de nem is vártam magamtól sokkal többet. - Na jó, ez nekem már magas... - Mondtam félhangosan, de a halra nézve mégis megerőltettem magam. - És ha... ha most a nyolcast próbáljuk ki valahol? Azt már tudjuk, hogy a hatos oszlopába csak az kerülhet.
A cápa közben egyre hangosabban döngette az üveget, de Cedrick még mindig nem volt szívbajos. - Itt vagy itt? - Kérdezte a véleményem, bár az előbb már kiderült, hogy nem olyan értékes. - A hármas meg csak ebbe az oszlopba kerülhet - Szúrta közbe. - Akkor legyen az, így meg is van a 11 a hármassal. - Böktem rá. - Akkor pedig az ötös fölé már csak kettes kerülhet, nem? Rögtön a hármas fölé megpróbáljuk?
Megpróbálta, majd szinte vérszemet kapott, nem is tudtam követni, mit hova pakol, és miért, de a végén valahogy mégis jól nézett ki a végeredmény. Elismerően bólintottam. - El kell keserítselek... - Mondta, ahogy elégedetten karba tette a kezeit - Ma sem leszünk haleledelek - Mosolygott ide.
- Én kérek elnézést... - Mondtam egy enyhe, ironikus grimasszal, majd visszamosolyogtam. Mi a következő?