Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Név:Liam Audax
Faj:Ember
Frakció:Hellenburgi Királyi Szövetség
Kaszt:Zsoldos
Nem:Férfi
Kor:19
Kinézet:
Szürke már-már fehér középhosszú haja majd, hogy nem teljesen eltakarja azúrkék szemeit.
Fekete köpenye, szürke felsője és fekete nadrágja jól elfedi kidolgozott testét. Tenyerei ujjatlan kesztyű
védi. Ez a fajta ruházat nagyban megkönnyebbíti mozgását. Magassága 173 cm. Nyakában
egykori barátja nyaklánca lóg.
Jellem:
Megfontolt, okos, egyes helyzetekben viszont rendkívül félénk. Szereti a természetet azért is
mert egész gyerekkorát a természet közelében töltötte. Szereti a vicceket és a nem túl durva
tréfákat. Mindenkinél jobban tiszteli a becsületes és jóravaló személyeket. Imádja a jó könyveket,
hobbija a képességei fejlesztése után a könyv olvasás. Vágya, hogy minél jobban felfedezhesse
az őt körülölelővilágot.
Előtörténet:
Veronia déli részében születtem Rüdesheim, és a tőle nem messze lévő erdőség között egy
kis faházban. Apám a "Hellenburgi Királyi Szövetség" zsoldosa ként szolgált. De születésem
utáni második évben leszerelt. Azóta favágással és vadászattal kereste meg a megélhetéshez
kellő pénzt. Anyám a ház körüli teendőkkel foglalkozott. Testvérem nem volt. Mikkor idősebb
lettem, apám sokszor magával vitt vadászni vagy fát vágni, ilyenkor sok mindent tanultam
a természetről, és elég jó nyomolvasó is lettem. Volt, hogy napokig az erdőben táboroztunk
csak én és apa.
Egy ilyen táborozásközben találkoztunk össze, egy egész vaddisznó családdal. De mire
észrevettük őket és hátrálni próbáltunk már késő volt. A hím vaddisznó pont felém szaladt
én a félelemtől ledermedtem, olyan voltam mint aki jégé fagyot, a lábam remegett, de nem mozdult. Ebből az állapotból már csak akkor zökkentem ki mikor apám félre lökött. De neki
már nem volt ideje elugrani a vaddisznó elől, és elkapta a jobb lábát. Fájdalmától hangos
kiáltása olyan bátorságot adott nekem, hogy a félelmem egy az egyben eltűnt. Majd megláttam
a mellettem párcentire lévő tőrt amit apám elejtett. Tudtam mit kell tennem fogtam a tőrt és
a vaddisznó hátára ugrottam. Ez után az egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, a másik kezemmel pedig szurkálni kezdtem amíg ellnem engedte az apám lábát. Ez volt az első élőlény amit
megöltem. Az apám már teljesen lefehéredett a vér veszteségtől. Úgy látszott egy artériát harapott át a vaddisznó. Ott voltam a haldokló apám mellet és nem tudtam neki segíteni hiába
próbáltam, a vér csak úgy spriccelt a lábából. Utolsó lélegzetével csak annyit mondott nekem, hogy...
- Ég veled, vigyáz édesanyádra... - Ezek voltak apám útólsó szavai.
Miután kiértem az erdőből egyből a házunk felé kezdtem rohanni, anyám pont a kimosott ruhákat
teregette mikkor meglátott. Meghökkenten nézet rám ahogy csupa véresen felé futottam.
Zokogva elmeséltem neki, hogy mi történt, végül édesanyám is keserves sírásba kezdett. Pont arra járt apám két barátja, akik segítségével kihoztuk apámat az erdőből, és el is temettük őt.
Egy év múlva egy fura alak jelent meg a házunk ajtaján kopogtatva, ekkor voltam 14 éves.
Ez a valaki egy tünde vándor volt, hosszú derékig leérő szőke haja volt, és két hegyes füle is, sötétzöld ruházatot és egy fura faragott nyakláncot viselt, oldalán tünde készítésű kard lógott. Szállást és ételt kért cserébe azt ígérte, hogy segít a házköröli
munkákban. Édesanyám egy nagyon jó szívű ember volt, ezért hát befogatta a vándort akit Larsnak hívtak. Ő mesélt nekem a kinti világról, és ő tanította meg a kard használatát is. Nagyon jó barátok lettünk és tanításainak köszönhetően már egy "Tünde ügyességével, és egy Ember erejével" forgattam kardomat. Nagyon vágyakoztam arra, hogy felfedezem a világot, és sok izgalmas kaland részese lehessek. Így hát 19 éves koromban elhatároztam,hogy elmegyek otthonról és járni fogom a világot. Persze édesanyámnak nem tetszett az ötlet, de végül beadta a derekát és elengedett. Megkaptam tőle apám kardját, Lars barátomtól pedig egy új fehér ruházatot és egy Fekete köpenyt kaptam, valamint a nyakláncát is, hogy soha nefelejcsem el őt.
Így indultam el kalandos utazásaimra.
Egy nap telt el mióta elhagytam az otthonomat. Rüdesheimtől pár kilométerre, egy kis földúton pihentem meg, egy almafa alatt. A nap nagyon erősen sütött, ezért csak később akartam tovább indulni. Addig is egy könyvet olvastam, és ha megéheztem csak leszakítottam pár piros almát a
fáról és ettem. Olvasás közben elaludtam, és ez idő alatt sok mindenről álmodtam, de mikor felébredtem nem emlékeztem semmire az álomból. Felébredésem után egy darabig még töprengtem, de hiába nem jutott eszembe semmi. Majd fogtam magam és tovább indultam kelleti irányba az utat követve. Egy jó félórás gyaloglást követően, egy hangos segélykérő kiáltást hallottam.- Segítség! Kérem valaki segítsen!- Először azt hittem csak képzelődök, de miután másodjára is hallottam. Biztos voltam benne, hogy a hangforrása pár méterre lehet tőlem. Rohanni kezdtem a hang felé, mikor odaértem két nagydarab férfit és egy fiatal nőt láttam ahogy dulakodnak. Közbeszóltam, hogy engedjék el a nőt,mire ők csak egy nagyot röhögtek. Az egyik férfi a nőt tovább szorongatta és kését a nyakához tartotta. A másik pedig felém közeledett, ujjait ropogtatta majd össze csapta ökleit.
- Készen állsz vakarcs!? - Kérdezte hangosan.
- És te készen állsz? - Mondtam neki amitől úgy be dühödött, hogy ordítva nekem szaladt. Első ütését könnyen kikerültem, amitől csak idegesebb lett, és én nyugodtan egymás után sorra kerülgettem ki ütéseit. Majd miután kifáradt elkezdtem addig ütni a fejét míg el nem ájult. A másik férfi már nem is törődött a nővel. Késsel a kezében nekem rontott, de én sem voltam fegyvertelen előrántottam kardom, és egy jól
irányzott suhintással kiütöttem kezéből a kést. Fegyverem markolatával hasba vágtam ellenfelem amitől mint társa ő is elájult. Ezután kardomat visszahelyezve helyére, oda sétáltam a nőhöz, bemutatkoztam neki és megkérdeztem hogy jól van-e. Mire ő elmosolyodott és megköszönte amit érte tettem. Hála jeléül elkísért a nem messze lévő
otthonáig ahol vacsorát és szállást adott. Elmesélte vacsora közben, hogy egyedül él ebben a kis házban és, hogy a szülei már nagyon régen meghaltak. Én is elmeséltem
neki a történetemet, hogy hogyan is kerültem ide, hogy mi történt apámmal, édesanyámról és Larsról is meséltem neki. Majd segítettem elmosogatni, és utána mindketten lefeküdtünk aludni.
A nőt Lisanak hívták hosszú fekete haja és barna szeme volt nyakában csillogónyaklánc díszelgett.
Vörös bokáig érő szoknyát és fehér felsőt viselt. Növénytermesztésből és mosásból élte mindennapjait. Ő is szeret olvasni akár csak én. Kedves, jószívű ember volt mint édesanyám.
Másnap reggel mielőtt Lisa felkelt, kimentem és össze vágtam egy kis tűzifát. Aminek természetesen nagyon örült, mert állandóan neki kellet ezzel foglalkoznia. Megkért, hogy maradjak ebédre, de vissza kellet utasítanom mert tovább kellet mennem. Látszott rajta, hogy nagyon megkedvelt, ami azt illeti én is őt, de akkor is tovább kellet indulnom. Mikkor elbúcsúztunk egy üres naplót add nekem azért, hogy legyen mibe leírnom a kalandokat amiket átélek majd. Megköszöntem majd megöleltem Lisat és tovább indultan. Mikkor páróra múlva, megálltam pihenni első dolgom volt a Lisaval való találkozást leírni a naplóba. Nagyon boldog voltam, hogy megismerhetem, mert hát az ilyen pillanatok és élmények miatt kezdtem el ezt az utazást. Már nagyon várom a következő kalandot, és az új embereket.
Faj:Ember
Frakció:Hellenburgi Királyi Szövetség
Kaszt:Zsoldos
Nem:Férfi
Kor:19
Kinézet:
Szürke már-már fehér középhosszú haja majd, hogy nem teljesen eltakarja azúrkék szemeit.
Fekete köpenye, szürke felsője és fekete nadrágja jól elfedi kidolgozott testét. Tenyerei ujjatlan kesztyű
védi. Ez a fajta ruházat nagyban megkönnyebbíti mozgását. Magassága 173 cm. Nyakában
egykori barátja nyaklánca lóg.
Jellem:
Megfontolt, okos, egyes helyzetekben viszont rendkívül félénk. Szereti a természetet azért is
mert egész gyerekkorát a természet közelében töltötte. Szereti a vicceket és a nem túl durva
tréfákat. Mindenkinél jobban tiszteli a becsületes és jóravaló személyeket. Imádja a jó könyveket,
hobbija a képességei fejlesztése után a könyv olvasás. Vágya, hogy minél jobban felfedezhesse
az őt körülölelővilágot.
Előtörténet:
Veronia déli részében születtem Rüdesheim, és a tőle nem messze lévő erdőség között egy
kis faházban. Apám a "Hellenburgi Királyi Szövetség" zsoldosa ként szolgált. De születésem
utáni második évben leszerelt. Azóta favágással és vadászattal kereste meg a megélhetéshez
kellő pénzt. Anyám a ház körüli teendőkkel foglalkozott. Testvérem nem volt. Mikkor idősebb
lettem, apám sokszor magával vitt vadászni vagy fát vágni, ilyenkor sok mindent tanultam
a természetről, és elég jó nyomolvasó is lettem. Volt, hogy napokig az erdőben táboroztunk
csak én és apa.
Egy ilyen táborozásközben találkoztunk össze, egy egész vaddisznó családdal. De mire
észrevettük őket és hátrálni próbáltunk már késő volt. A hím vaddisznó pont felém szaladt
én a félelemtől ledermedtem, olyan voltam mint aki jégé fagyot, a lábam remegett, de nem mozdult. Ebből az állapotból már csak akkor zökkentem ki mikor apám félre lökött. De neki
már nem volt ideje elugrani a vaddisznó elől, és elkapta a jobb lábát. Fájdalmától hangos
kiáltása olyan bátorságot adott nekem, hogy a félelmem egy az egyben eltűnt. Majd megláttam
a mellettem párcentire lévő tőrt amit apám elejtett. Tudtam mit kell tennem fogtam a tőrt és
a vaddisznó hátára ugrottam. Ez után az egyik kezemmel átkaroltam a nyakát, a másik kezemmel pedig szurkálni kezdtem amíg ellnem engedte az apám lábát. Ez volt az első élőlény amit
megöltem. Az apám már teljesen lefehéredett a vér veszteségtől. Úgy látszott egy artériát harapott át a vaddisznó. Ott voltam a haldokló apám mellet és nem tudtam neki segíteni hiába
próbáltam, a vér csak úgy spriccelt a lábából. Utolsó lélegzetével csak annyit mondott nekem, hogy...
- Ég veled, vigyáz édesanyádra... - Ezek voltak apám útólsó szavai.
Miután kiértem az erdőből egyből a házunk felé kezdtem rohanni, anyám pont a kimosott ruhákat
teregette mikkor meglátott. Meghökkenten nézet rám ahogy csupa véresen felé futottam.
Zokogva elmeséltem neki, hogy mi történt, végül édesanyám is keserves sírásba kezdett. Pont arra járt apám két barátja, akik segítségével kihoztuk apámat az erdőből, és el is temettük őt.
Egy év múlva egy fura alak jelent meg a házunk ajtaján kopogtatva, ekkor voltam 14 éves.
Ez a valaki egy tünde vándor volt, hosszú derékig leérő szőke haja volt, és két hegyes füle is, sötétzöld ruházatot és egy fura faragott nyakláncot viselt, oldalán tünde készítésű kard lógott. Szállást és ételt kért cserébe azt ígérte, hogy segít a házköröli
munkákban. Édesanyám egy nagyon jó szívű ember volt, ezért hát befogatta a vándort akit Larsnak hívtak. Ő mesélt nekem a kinti világról, és ő tanította meg a kard használatát is. Nagyon jó barátok lettünk és tanításainak köszönhetően már egy "Tünde ügyességével, és egy Ember erejével" forgattam kardomat. Nagyon vágyakoztam arra, hogy felfedezem a világot, és sok izgalmas kaland részese lehessek. Így hát 19 éves koromban elhatároztam,hogy elmegyek otthonról és járni fogom a világot. Persze édesanyámnak nem tetszett az ötlet, de végül beadta a derekát és elengedett. Megkaptam tőle apám kardját, Lars barátomtól pedig egy új fehér ruházatot és egy Fekete köpenyt kaptam, valamint a nyakláncát is, hogy soha nefelejcsem el őt.
Így indultam el kalandos utazásaimra.
Egy nap telt el mióta elhagytam az otthonomat. Rüdesheimtől pár kilométerre, egy kis földúton pihentem meg, egy almafa alatt. A nap nagyon erősen sütött, ezért csak később akartam tovább indulni. Addig is egy könyvet olvastam, és ha megéheztem csak leszakítottam pár piros almát a
fáról és ettem. Olvasás közben elaludtam, és ez idő alatt sok mindenről álmodtam, de mikor felébredtem nem emlékeztem semmire az álomból. Felébredésem után egy darabig még töprengtem, de hiába nem jutott eszembe semmi. Majd fogtam magam és tovább indultam kelleti irányba az utat követve. Egy jó félórás gyaloglást követően, egy hangos segélykérő kiáltást hallottam.- Segítség! Kérem valaki segítsen!- Először azt hittem csak képzelődök, de miután másodjára is hallottam. Biztos voltam benne, hogy a hangforrása pár méterre lehet tőlem. Rohanni kezdtem a hang felé, mikor odaértem két nagydarab férfit és egy fiatal nőt láttam ahogy dulakodnak. Közbeszóltam, hogy engedjék el a nőt,mire ők csak egy nagyot röhögtek. Az egyik férfi a nőt tovább szorongatta és kését a nyakához tartotta. A másik pedig felém közeledett, ujjait ropogtatta majd össze csapta ökleit.
- Készen állsz vakarcs!? - Kérdezte hangosan.
- És te készen állsz? - Mondtam neki amitől úgy be dühödött, hogy ordítva nekem szaladt. Első ütését könnyen kikerültem, amitől csak idegesebb lett, és én nyugodtan egymás után sorra kerülgettem ki ütéseit. Majd miután kifáradt elkezdtem addig ütni a fejét míg el nem ájult. A másik férfi már nem is törődött a nővel. Késsel a kezében nekem rontott, de én sem voltam fegyvertelen előrántottam kardom, és egy jól
irányzott suhintással kiütöttem kezéből a kést. Fegyverem markolatával hasba vágtam ellenfelem amitől mint társa ő is elájult. Ezután kardomat visszahelyezve helyére, oda sétáltam a nőhöz, bemutatkoztam neki és megkérdeztem hogy jól van-e. Mire ő elmosolyodott és megköszönte amit érte tettem. Hála jeléül elkísért a nem messze lévő
otthonáig ahol vacsorát és szállást adott. Elmesélte vacsora közben, hogy egyedül él ebben a kis házban és, hogy a szülei már nagyon régen meghaltak. Én is elmeséltem
neki a történetemet, hogy hogyan is kerültem ide, hogy mi történt apámmal, édesanyámról és Larsról is meséltem neki. Majd segítettem elmosogatni, és utána mindketten lefeküdtünk aludni.
A nőt Lisanak hívták hosszú fekete haja és barna szeme volt nyakában csillogónyaklánc díszelgett.
Vörös bokáig érő szoknyát és fehér felsőt viselt. Növénytermesztésből és mosásból élte mindennapjait. Ő is szeret olvasni akár csak én. Kedves, jószívű ember volt mint édesanyám.
Másnap reggel mielőtt Lisa felkelt, kimentem és össze vágtam egy kis tűzifát. Aminek természetesen nagyon örült, mert állandóan neki kellet ezzel foglalkoznia. Megkért, hogy maradjak ebédre, de vissza kellet utasítanom mert tovább kellet mennem. Látszott rajta, hogy nagyon megkedvelt, ami azt illeti én is őt, de akkor is tovább kellet indulnom. Mikkor elbúcsúztunk egy üres naplót add nekem azért, hogy legyen mibe leírnom a kalandokat amiket átélek majd. Megköszöntem majd megöleltem Lisat és tovább indultan. Mikkor páróra múlva, megálltam pihenni első dolgom volt a Lisaval való találkozást leírni a naplóba. Nagyon boldog voltam, hogy megismerhetem, mert hát az ilyen pillanatok és élmények miatt kezdtem el ezt az utazást. Már nagyon várom a következő kalandot, és az új embereket.
A hozzászólást Liam Audax összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 26, 2018 8:36 pm-kor.
