[Liam&Gerard] - Sekély folyó

Széles, megáradt patak futott az erdő közepén, a déli pusztaságokon, pár mérföldre Hellenburg mellett. Az ottani apró kis erdőt félbevágta az országút. A föld itt köves, temérdek magaslattól és magasabb dombokkal tűzdelve. Kész csoda, hogy a fák meg tudtak telepedni. A patak egy vízesést formált egy nagy szikláról leugorva. Tavaszi idő ellenére meglepően tiszta vizű zuhatag volt, a meder is teljesen átlátszó volt, szinte csak kavicsokat és egy-két folyószéli növényt látni, hordalékot egy maréknyit se. Gerard ott állt, nem sokkal a vízesés mellett. Az országút sem volt messze, nem tévedt még el...egyelőre. Régi szokása mindig eltévedni. Körülötte mindenütt fák, madarak, egy-két kisebb állat. De őt inkább csak a vízesés érdekelte. Az a hír járja, hogy a zuhatagok mögött titkos barlangot bújnak meg, ahol trollok rejtik el a kincseiket...bár mivel a trollok utálják a vizet, ez valószínűleg nem igaz. Csak egyféleképpen tudhatja meg: ha bemegy a vízesés mögé. Egyelőre azonban hezitált. A víz nagyon erősen sodródott lefelé, alaposan át kellett gondolnia, hogyan jusson be mögé.

Széles, megáradt patak futott az erdő közepén, a déli pusztaságokon, pár mérföldre Hellenburg mellett. Az ottani apró kis erdőt félbevágta az országút. A föld itt köves, temérdek magaslattól és magasabb dombokkal tűzdelve. Kész csoda, hogy a fák meg tudtak telepedni. A patak egy vízesést formált egy nagy szikláról leugorva. Tőle nem messze Liam egy alakot vett észre. Aki egy mágusköpenyt viselt ezért nem tudta, megmondani hogyan is néz ki valójában. Egy ideig még figyelte az alakot, de az csak a vízesést nézte. Majd kis hezitálás után elindult lassan felé, hátha segíthet neki valamiben.
- Üdv! Liam vagyok. Segíthetek valamiben? - kérdezte mosolyogva.

Olyannyira elmerült a saját gondolataiban, hogy észre se vette, nincs egyedül. Az idegen hangra kicsit oldalra fordítja a fejét.
~ Talán valaki más is a vízesést nézi?
Bal lábával egyet lépett hátra, úgy fordult meg. Egy pillanatig azt se tudta, mit válaszoljon. Talán csak ennyire furcsa, hogy valaki letért az útról.
- Csak elgondolkodtam, - válaszolt, mintha csak egy régi ivócimborájával találkozna - vajon mi is lapulhat a vízesés mögött? A rablólovagok a regényekben is mindig ott rejtőztek el az üldözőik elől. Csak képzeld el, ahogy egy páncélos alak lóháton elővágtat a zuhatag mögül...
Most már biztos. Muszáj megnéznie, mi van ott. Ha csak arra mi mindent rejthettek el egy ilyen barlangban, már ugorhatnéka támad örömében. Látszik is rajta, mekkora hévvel mesélte annak a bizonyos Liamnak a kis teóriáját.

- Csak elgondolkodtam, - válaszolt, mintha csak egy régi ivócimborájával találkozna - vajon mi is lapulhat a vízesés mögött? A rablólovagok a regényekben is mindig ott rejtőztek el az üldözőik elől. Csak képzeld el, ahogy egy páncélos alak lóháton elővágtat a zuhatag mögül... Érdekesnek találtam a teóriáját, és felkeltette az én kíváncsiságomat is.
Lassan a vízesés felé fordította fejét, elmosolyodott, majd visszanézett az idegenre. - Miért nem nézzük meg mi van mögötte?
kérdezi az idegentől, és ismét a vízesés felé fordult majd elkezdetett gondolkozni, hogyan is juthatnának be a vízesés mögé. A víz nagyon erősen sodródott lefelé. Szemből nem lett volna kellemes bejutni ebben biztos volt.  
~ Talán megpróbálhatnánk oldalról bemenni mögé... gondolta magában.

A démon félig felvont szemöldökkel nézte, ahogy a másik egyszerűen odajön hozzá, hogy együtt tanakodhassanak.
- Nocsak, ennyire kíváncsivá tettelek?
Egyik ujját a magasba emelte, amjd színpadiasan a hömpölygő vízesés felé mutatott.
- Nem ilyen egyszerű. Ha elég nagy erővel futsz neki, át lehet ugrani rajta. De ha a vízesés mögött még sincs barlang, csúnyán bevetheti az ember a fejét.
Úgy bizony. Ez egy ilyen próba volt. Látni, ami szemmel nem látható. A hős, a nagy lovag szerencséje, mely útja során kíséri. Vajon benne is ott van-e? Ez járt Gerard fejében.

- Igen. Hát ez is benne van a pakliban, hogy nincs mögötte barlang és csak fölöslegesen megsérülnénk.- Válaszolta kacagva.
- De van más megoldás is. Várj itt egy kicsit. -Mondta majd elszaladt egy hosszú és erős fa darabot keresni. Kis idő elteltével sikerült találnia egyet és vissza vitte a vízeséshez. - Na szóval ezt megpróbálom áttolni a vízen, ha sikerül akkor valószínűleg van mögötte valami barlang szerű. Ha nem sikerül akkor nincs mögötte semmi. Mit szólsz próbáljuk meg? -

Egy darabig csak csendben várt, mivel rukkol elő a rejtélyes sorstárs, aki a vízesés elé tévedt. Aztán olyan megoldást mutatott neki, ami...abszolút logikus volt és egykettőre eldönthették vele, érdemes-e nekirontani a vízesésnek. Gerard szomorúan hajtotta le a fejét. Most oda lett az izgalom.
- Igen...ez jó ötlet... - erőltetett egy félmosolyt az arcára, miközben próbált nem a szemébe nézni.
Ő szeretett kockáztatni csak úgy. Mi élvezet van abban, ha csak simán eléri az ember, amit akar. De nem is volt olyan, aki elfojtott volna egy jó ötletet. Így aztán vállat vont, és ha kissé alábbhagyva a lelkesedésből is, de odasétált a másikhoz.
- Had segítsek vele. - ragadta meg az ágat.

Látta rajta, hogy elszomorította ötletével, de nem tudta miért. Gondolta megkérdezi, hogy mi a baja, de mire megszólalhatott volna az idegen már segítséget ajánlott neki. Nem is utasította
vissza.
- Jó, rendben - válaszolta. Majd ketten
cipelték tovább az ágat. Térdig gázoltak már a vízben, mikkor elkezdték az ágat áttolni a vízesésen.

Az ág lassan átcsúszott a vízesésen. Nehéz volt tartani, és fárasztó is, pláne úgy, hogy a nadrágja már teljesen átázott. Nem látta, mennyi haladt előre, a szemeit épp cska résnyira tartotta nyitva, csak érezte, hogy egyre nagyobb erővel csap a hazére a lehulló víz. Kis idő után aztán megemelte, majd eleengedte az ágat. Nehéz volt fogni. Nyomta lefelé a víz súlya. Nem tört le, de nem is ütközött neki semminek. Gerard arca rögvest felderült.
- Sikerült... - mondta, mintha még ő maga sem akarta volna elhinni - Van valami mögötte!
De hogy ő maga át tudott volna gond nélkül ugrani a vízesésen, abban már kételkedett. Kis segítségre volt szüksége. Nekilátott hát a varázslásnak. A lába körül sorra jelentek meg a mágikus pecsétek. Kisvártatva készen állt az ugrásra.

Úgy látszott, hogy még is csak van valami a vízesés mögött. Az idegen valami varázslatot készített elő.  
~ Milyen varázslat ez? ~ gondolta magában, de nem kérdezte meg. Most az jobban érdekelte, hogy mi lehet a barlangban.
- Előre megyek.- mondta Liam majd pármétert hátrált és teljes erőből nekifutott a vízesésnek. Sikeresen átugrott a másik oldalra. A barlangban sötét volt, csak nagyon keveset lehetett látni.
- Na mi lesz jössz? - Kérdezte az idegentől.

Határozott ugrással lendül előre. Nem igazán tudta, végül hol fog kikötni, így amikor lelassult, elég szépen hasra esett a hideg, ynirkos kövön.
- Te jó ég... - vakarta meg a fejét - el se hiszem, hogy igazak voltak a pletykák. - bár még ki sem nyitotta a szemét az, hogy nem ütközött semminek neki, elég bizonyítékot adott neki.
Gerard felállt, majd körbenézett. Bár volt barlang, ami már önmagában egy meglepetés, csalódnia kellett. Ez a barlang nem éppen a mesebéli kincsesbányák másolata volt. Csak egy öreg, nyirkos alagút, ami felett féletlenül folyt egy patak.
- Nem úgy látszik, mintha bárki is járt volna itt... - emelte a magasba a kezét.
Karja körül pecsétek jelentek meg, majd az árnyak szép lassan a keze köré gyűltek, egy kardot formázva meg. A démon aztán egy intésével tűzzé változtatta a kard pengéjét, így az mint fáklya adott nekik fényt. A barlang megvilágítva sem látszott sokkal ígéretesebbnek. Még a pókok sem szőttek tele...lehet nem szeretik a vizet.
- Azért ez haláli... - neveti el magát - Ki gondolta volna, hogy tényleg sikerül?

- Hát elég kis esély volt rá, hogy sikerül. - nevetem el magam én is.  
Egyre beljebb haladtunk a barlangban. Csodálva néztem az idegen varázslatát, a tűz a keze körül olyan szépen táncolt, hogy alig tudtam levenni róla a szemem. Sok mindent akartam kérdezni tőle, de úgy döntöttem, hogy először csak a nevére kérdezek rá. Mert hát idegennek mégsem szólíthattam
- Még meg sem kérdeztem téged, hogy hívnak? -

Végignézett a falakon. Fehér, kicsit fakó színük volt, legalábbis ahogy a láng megvilágította őket. Mészkő. Az ilyen sziklákban gyakoriak víz által vájt barlangok. Itt viszont nem volt víz, még egy apró csermely sem. Talán valaha sok száz éve lehetett is egy másik folyó, ami a föld alatt folyt. A barlang elég nagy volt, hogy kényelmesen ki tudjanak egyenesedni benne. Mégse úgy nézett ki, mint ami ember készített volna.
- A nevem? - torpant meg egy pillanatra.
Meg is feledkezett róla. Ő annak idején bemutatkozott neki, de elfelejtett rá válaszolni.
- Gerard. A nevem Gerard. Örvendek a találkozásnak. - nyújt neki kezet, így hogy lassan negyed órája már, hogy találkoztak.

- Én is örvendek. - ráztak kezet egymással. Majd tovább mentek  párperc múlva egy elágazáshoz értek. A jobboldali járat pont olyan volt, mint amilyenben eddig jöttek fehér és fakó. Viszont a baloldali már kicsivel sötétebb színű és nyirkosabb volt.
- Szerintem a baloldali járatban kéne tovább menni. - osztotta meg véleményét Gerardal.

Tanakodva állt meg az elágazás előtt. Lángoló kardját a bejárat felé tartotta, hátha lát valamit, ami segít a döntésben. Semmi sem volt. Csak homály, homály, és végtelen sötétség mindkét oldalon.
- Talán fut itt egy földalatti patak... - tapogatta meg a falat - kevés ilyet találni ezen a sík vidéken. Igazi ritkaság lehet...
Felkeltette az érdeklődését ez az alapjaiban másmilyen járat.
- A számból vetted ki a szót. - indult el az új alagút felé.

Követtem Gerardot a sötét és nyirkos járatban, az egyetlen fényt ebben a sötétségben csak lángoló kardja jelentette.
Csak mentünk egyenesen semmit sem szólva egymáshoz. Ezt a kinos és ijesztő csendet megkellet törnöm valahogy.
- Honnan származol Gerard? - kérdeztem. Tudtam, hogy ez tolakodó volt tőlem, de most csak ez jutott eszembe. - Persze csak akkor válaszolj, ha akarsz.-

Ahogy haladtak előre vájatban, egyszer csak Gerard azt érezte, ismét víz kúszott cipőjébe. A járat alján víz volt. Odafordította a kardot. Ahogy onnan látta, csak bokáig ért, így sok baja nem eshetett tőle. A víz nem folyt semerre, így lehet nem is patak, inkább barlangi tó. Nem is nézte, pontosan mennyit haladtak lefelé. Ez a vidék sík, lehet már sok öllel a föld alatt vannak.
- Hogy én? - fordult kissé hátra - Hellenburgból származom. Aztán sokáig egy Südarden melletti kis uradalmon éltem. Most meg...nos járom a világot, alszom ott, ahová éppen a szél sodor.
Lassan gázoltak előre a vízben. A barlang szerencsére nem szűkült azóta se, egy átlag magasságú ember kényelmesen ki tudott benne egyenesedni.
- Miért ne akarnék válaszolni? Te talán valami rejtett faluból származol? - olvasott korábban a lovagregények közt egy történetet egy faluról, melyet egy szerzetesrend alapított, akik megelégelték a háborút. A falu rejtve volt mindenki szeme elől, s bárkit, aki rá mert találni, könyörtelenül mészárolták le. Vicces volna,h a kiderülne, hogy Liam pont onnan származna. Meglepődne rajta Gerard, hogy ez a mese mégiscsak igaz.

- Rejtett faluból... - mosolyodik el. - Nem, én egy erdő melletti
kisparasztházban születetem. Rüdesheimtől nem mesze. - mondta miközben haladtak előre
a bokáig érő vízben. - És már én is jó ideje sodródom az árral, akárcsak te. - tette hozzá Liam. Ahogy egyre bejeb és bejeb mentek a járatban, a víz is elkezdet emelkedni, már térdig ért a hideg földalatti víz. A barlang még most sem szűkült, kényelmesen ki tudtak benne egyenesedni.

- Sodródni jó. - nevetett magában egy jót. Ha még folyt is volna a víz a lábuk alatt, egész jó kis vicc lehetett volna ebből a párbeszédből.
Ha nem is sodródott, de annyi biztos, hogy mélyült. Négyet léptek előre és Gerard már azon kapta magát, hogy térdig ér neki a víz.
- Ajjaj... - torpant meg, mert fogalma sem volt, fog-e tovább mélyülni. Bár volt némi fogalma arról, hogyan kell úszni, valószínűleg fél perc vergődés utánelmerült volna.
- Ebből még baj lehet. - mondta, miközben próbált a barlang széle felé húzódni, hátha talál egy kis kiszögellést, amire felállhat és úgy oldalazhat tovább előre. A visszafordulás gondolata fel sem merült benne. Nem bizony!

Követtem Gerarad példáját, megpróbáltam a barlang széle felé húzódni, és keresni egy kiszögellést amin oldalazva tovább tudok haladni. Pár lépést sikerült megtenni mikor a síkos köveken megcsúsztam és hatalmas csobanással a vízbe estem.
- Áuu... Ez fájt. - nevetem el magam. Mikor felálltam észrevettem, hogy a tenyerem erősen vérzi, egy éles kő a vízben kihasította. Nem tudtam mit kezdjek vele, ökölbe szorítottam a tenyerem, és Gerardhoz fordultam segítségért.
- Gerard, tudsz valamilyen gyógyító varázslatot? - kérdeztem térdig állva a hideg vízben.

Hátrafordította a fejét, miközben a keskeny peremen próbált emg nem belecsúszni az addigra már ki tudja milyen mély vízbe.
- Nem vagyok én pap... - morgott egyet - Na várj, segítek.
De hogy pontosan hogy,arra még nem jött rá. Az a fél keze, amivel a falon tartotta magát erősen kezdett zsibbadni. Mit volt mit tenni, elengedte a kardot, hogy rendesen tudjon kapaszkodni. A kard sisteregve a vízbe pottyant és kialudt. Olyan sötét volt lent, mint a nekromanta pincéjében.
- Ó...erre nem számítottam. - felelte fapofával.
De nincs az az isten, hogy ezek után megforduljon.Meg fogja találni ennek a barlangnak a végét, ha belerokkan is.

Az ügyetlenségemnek köszönhetően itt vagyunk egy sötét és hideg barlang mélyén. Már kezdtem arra gondolni, hogy talán vissza kéne fordulni, de ha már eddig eljutottunk tovább kell menünk. Ezért ezt az ötletet, hogy vissza forduljunk, gyorsan kivertem a fejemből.
- És most hogyan tovább? - kérdeztem Gerardot.

Kicsit gondolkozott, miközben próbált nem beleesni a vízbe.
- Van még másom is, ami világít... - idézett meg kötelet, mely kígyó módjára tekergett a levegőben, akár egy magától repülő fáklya. A kötelet is képes volt tűzzé változtatni, ami így fényt adott.
Ám sajnálatos módon fél perc után elvesztette az erején és már nem volt képes az akaratával lebegtetni. A kötél a vízbe hullott és kialudt. A két nemrég találkozott barlangász ismét magukra maradt a sötétségbe.
A sötétben tapogatózva aztán egyszer csak egy apró fénysugár szűrődött be a járatba. Odébb evickélve egy nagy kör alapú gödörben találták magukat. Gerard lenyúlt az egyik lábával. Megdöbbenve tapasztalta, hogy nem is olyan mély a víz. Csak térdig ért még mindig. Talán kár volt annyi ideig kúszni a perem mentén, ezt már soha nem fogja megtudni.
- Hol a fenében lehetünk...?
A gödör széle kövekkel volt kirakva. Érthető is volt, máskülönben beomlott volna. Tehát ember áshatta. Ahogy maga mellé nézett, egy vödröt is látott, amiről egy kötél lógott egyenesen a gödör szája felé. Talán egy kút. Vagy valami nagyobb víznyerő. Akárhogy is, ami felülről szűrődött be, egész biztosan napfény volt.

Éreztem, hogy a tenyerem ami eddig igen erőteljesen vérzett, kezd alábbhagyni. Gerard megint meglepet, a repülő kötelével amit még lángra gyújtani is képes volt. Igaz kis ideig tartott, de engem lenyűgözött. Kicsivel odébb egy apró fénysugár világította be a járatott.
- Nem tudom, jó kérdés. - válaszoltam Gerard kérdésére.
Jobban megfigyeltem a gödör szélet, és látszott, hogy emberek rakták ki kövekkel. ~ Ezek szerint nem mi vagyunk itt az elsők.~ gondoltam magamban. csalódottan.

Elmélázva nézett felfelé. Fény szűrődött be, tehát ha felmásznak, kijutnak a barlangból. Megrántotta a kötelet. Fel-le billegett, odafentről pedig halvány recsegés szűrődött le. Aztán rántott rajta egy nagyot és a kötél mindenestül leszakadt, a vállára omolva.
- Másik terv!
Odasétált a falhoz és megpróbált az ujjait a falat szegélyező követ közé csúsztatni,ott fogászt találni.
- van ötleted, hogy tudnánk felmászni? - az egész kis üreg alig volt egy méter, elég szűkösen voltak. Elég nehéz volt fogást találni a kövek szegélyeinél.