[Robin&Gerard] Messze hív a nagy folyó

Gyengéden zúgott a hideg, őszi szél a puszta bombjai közt. A Nordenflusstól majd pár tíz mérföldnyire, a szántók és ugarok közt állt egy apró pici falu. Lakói élénken szántották a földeket, terelgették az állatokat. Nem vészelték ők át a sötét esték viszontagságait, nem ám. A falut teljesen kiirtották a vadul garázdálkodó szörnyek. Hónapokkal a történtek után költöztek ide vissza emberek. Az üres házak élettel teltek meg, a halálsikolyt futtató utcák pedig a mindennapi élet kellemes zajával.
Itt állt a falu egyik határán Gerard és Saga. Nem is olyan rég határozták el, hogy átkelnek a nagy folyón, egyenesen a kontinens déli része felé. Ehhez azonban először tudniuk kellett, hogyan is néz most ki a hírhedt front. Azokat a félreeső területeket, mint a Westerwald, ahol eddig laktak hónapok óta elkerülik a hírek, Veroniel ébredése óta. Abban reménykedtek, hogy talán egy a folyóhoz közelebbi faluval több szerencséjük lesz.

Mióta először jártam a határon, csábított, hogy visszatérjek erre a környékre. Nem pont így terveztem, de miután végül rátaláltam a bátyámra, és jó hírt küldhetek róla a családnak is, a határnál úgy döntöttem, nem sietek még vissza a katedrálisba, hanem megnézem, hogy a falvak, amiket néhány hónapja rám bíztak, tudnak-e tovább épülni az élőholtak sorozatos mozgolódása közepette.
Egyelőre civil utazóöltözetben, és egyáltalán nem csinélva felhajtást jártam körbe csendesebb órákon a falvakat, szándékosan az egyik szomszédos településen kerítve pár napra szállást, ahol nem volt olyan biztos, hogy rám is ismernek. Nem tölthettem itt annyi időt, hogy az új gondjaikkal törődjek.
Éppen az egyik ilyen sétáról tartottam visszafelé, amikor Burgwald határához közeledve ismerős fájdalom kúszott a fejembe.
Addig szertszét kalandozó tekintetemet így felemeltem, és az éppen érkező két utazóval találtam szembe magam.
- Üdvözlöm önöket - köszöntöttem őket. Egyiküknek démonnak kellett lennie, ami arra késztetett, hogy kicsit kutassam a szándékaikat, mielőtt dolgom végeztével tovább indulok. Biztos szerettem volna lenni benne, hogy a falusiak nyugalmát semmi nem háborgatja.

Hirtelen egy idegen jött oda hozzájuk, s köszönt. Kissé gyanakvóan fordították felé a fejüket. Semmi különöset nem véltek rajta felfedezni, egyszerű, átlagos falusinak tűnt. Gerard sóhajtott egy nagyot. Paranoiás lett ettől a rengeteg szörnyűségtől, ami mostanában történt. Saga nem csinált semmit, csak mosolyogva fordult felé. Ő nem tudta, mik történtek itt, így nem is figyelt annyira oda, kivel áll szóba.
- Adjon Isten! - köszönt vissza Gerard.
Saga gyorsan kihúzta magát és ő is köszönt.
- Jónapot. - mondta kurtán.
- Csodás napunk van, nem igaz? - kérdezte tőle a démon. Egy pár szép szót mégsem sajnálhat egy idegentől.

A köszöntésemre adott válasz a helyzethez képest bíztató volt. De azért nem teljesen megnyugtató, hiszen nem az Úr léte a vita...
A kérdésre elmosolyodtam. Még jobb, ha néhány szót váltani is tudok velük.
- Meglehetősen. Ez a nyugalom, és viszonylagos béke mostanában komoly ajándéka az Úrnak - válaszoltam, őszintén, és kissé puhatolva, miként reagálnak egy ilyen megállapításra. 
Egy démon, aki rosszban sántikál, valószínűleg nem a természetes módon fog helyeselni. 
Közben azért magamban elrebegek egy imát is, hogy jó szándék legyen a lelkükben a pusztítás helyett, amitől tartok.  És hogy az így közel érve felerősödő fejfájás ne akadályozzon, ha esetleg cselekednem kell a falusiak nyugalma érdekében.

~ Milyen elérzékenyülten beszél... - gondolta magában Gerard.
~ Talán segítségre van szüksége. Lehet korábban történt valami egy szeretetével, azért mondja ilyen megkönnyebbülten. - felelte Gerard fenében Lia.
~ Ne félj, nem akarom megrígatni. - nyugtázta meg elmebéli társát a démon.
Saga csak csendben nézett Gerardra. Még elég keveset a tengeren túli nagy föld népének templomairól, de abban biztos volt, hogy az Úr alatt a teremtőt értették. Egyetlen egy volt, nem több, csal egy. Ezért is nem volt neki neve.
- Valóigaz. S ezt az időt felhasznalhatjuk arra, hogy előkészüljünk a következő nagy csapásra. Hiszem ki tudja, mikor fognak a protestánsok újra támadni. -Gerard úgy döntött, azonnal megpróbál tudakolózni. Ha már így adódott, kíváncsi volt, miket hallott a nő.

Valamin úgy tűnt, elgondolkodott a szavaim nyomán, de nem bántam. Van ideje, hadd gondolkodjon. Lehet pont olyanron elmélkedik, ami a célomat elősegíti.
Meglep, mennyire komolyan válaszol. És igaza van.
- A protestánsok, az élőholtak… Túl sok fenyegetés van manapság… A pihenére, erőgyűjtésre is alkalmas ez a békés idő – bólintok egyetértve… Ezek szerint nem tervezi háborgatni a falut… na de… – És ki tudja a démonok is mikor döntenek úgy, hogy megpróbálják magukhoz ragadni az ingatag uralmat. – jegyzem meg, közben leplezetten fürkészve, hogyan reagálnak erre a feltételezésre.

Gerard majdnem megszólalt. Nem is olyan régen látott itt utoljára démont. Most, hogy az egyház figyelme megoszlik, valóban mindenfelé látni lehet őket. Neki is meggyűlt a baja egy párral. De hát azt csak nem mondhatja el szegény falusinak. Halálra rémülne tőle. Mit tudna ő egy démon ellen tenni. Ezek arra járnak, amerre csak akarnak, s nem egy indult örvendezve vadászatra, amikor eltűnt az égről a nap. Azóta is odakint randalíroznak.
- Nem is emlékszem, mikor találkoztam utoljára démonnal. Talán őket is megtépázták a mostani események. - válaszolt nyugodt, kellemes hangon.
Aztán némi bűntudatot érzett. Ha most pont emiatt engedi a figyelmét le szegény nő, s támad rá egy démon, az az ő lelkén fog száradni.
- De nem árt óvatosnak lenni. - tette hozzá futólag.

Valami zavar volt a dologban… Ez a férfi úgy utazna együtt egy démonnal, hogy nem is tud róla?  
– Bizonyára, hiszen senkit nem hagytak érintetlenül a borzalmak. Csak azt remélem, hogy megmarad a nyugalom, míg nagyjából talpra állhatnak a falvak is, már ahol maradtak még emberek. – húztam kicsit tovább a szálat, ezúttal inkább az eddig hallgatag utazót figyelve… Úgy fest ő lesz az, aki miatt fáj a fejem, bár nem tűnik bajkeverőnek ránézésre.

Gerard gyanakvóan húzta sösze a szemét. Valamit nem tetszett neki. Miért mondja el neki mindezt? Nem volt kirívó, vagy gyanús, és semmi nem volt, ami felkeltette volna bárki érdeklődését. És mégis, ilyeneket nem mond az ember csak úgy minden idegennek. Sóhajtott egy nagyot. Talán túl paranoiás. Az elmúlt hetek izgalma tehettek róla. Magában mosolygott egyet. Lehet lazítania kéne egy keveset. Ki se látszott a sok munkából.
- Nagytatám mondogatta, míg élek, remélek. - nézett a nőre - Talán nem innen jöttél, hogy ilyen tájékozott vagy? - lehetséges, hogy egy másik faluból érkezett, vagy talán egy nagyobb városból. Jól emlékezett rá, azok a helyek tömve voltak földönfutókkal, s nem egy közülük bátorkodott vidékre utazni új életet kezdeni.

Lehet óvatosabban kellett volna fogalmaznom, hogy nyíltabbak legyenek velem, mint falusival.
- A legnagyobb ajándéka az Úrnak a remény - mosolyodok el, aztán a lehető legtermészetesebben folytatom - Sokfelé jártam, és sokmindenféléről hallottam. Nem is tudja már az ember, mit higgyen el, és mit ne - ingatom meg a fejem kissé rosszallóan, és igyekszem valahogy feloldani a rejtélyt.
- Önöket mi szél hozta erre a vidékre? - kérdezek valamivel nyíltabban, most teljesen elfordulva a beszédes férfitól, hallgatag társa felé.  Szerettem volna, ha néhány mondatával megnyugtat, és tiszta lelkiismerettel mehetek tovább, újra beleállva kötelességeimbe.

Gerard gyorsan pislogott egyet. Saga mellette idegesen nézett a nőre, majd vissza Gerardra. Valami nem stimmelt. Jól tudta, Gerard nem így szokott társaságban viselkedni. Valami volt a nővel, amit nem értett. A démon továbbra is kifejezéstelen, természetes arccal érzett vissza rá. Saga úgy érezte, neki kell felelnie.
- Átutazóban vagyunk. Észak felől tartunk a folyónak, megnézni, mi maradt még az ottani városokból. Sok szörnyűséget hallani mostanában a folyó felől jövőktől, de nem tudni, mi igaz belőlük. - mondta tömören.
Gerard kissé idegesen nézet rá. Sagáról lerí, hogy nem idevalósi. ahogy öltözködik, ahogy beszél, és az ismeretei is felszínesek az országokról. Ez bőven elég kell hogy legyen akár ahhoz is, hogy valaki szökésben lévő eretneknek gondolja őket. Ám tudta jól, hogy mellette nincs oka emiatt aggódni. A lány nem ostoba, s Gerard korábbi megszólalásaiból szűrte le, hogy nem kell veszélyeztetve érezniük magukat.

A lány válasza őszintének tűnt.. Szóval átutazók... És az érdeklo őket, hogy mi maradt az itteni falukból...
Majdnem megnyugodtam már, hogy nem jelentenek fenyegetést, de ettől még lehet, hogy az érdekli őket mit lehet összerabolni a romos falvakból.
- Szerencsére jól haladnak az újjáépítéssel, és jöhetnek rablók, meg is tudják védeni magukat - mosolyodom el kissé együgyünek látszódva, büszkén.
Ha ez sem hatja meg őket különösebben, talán megnyugodhatok annak ellenére, hogy egyikük - valószínűleg a nő démon.

Úgy tűnt, nem sok hasznos információt fognak tudni kipréselni a lányból. Noha Saga nagyon élvezte a beszélgetést. Nem sok emberrel találkozott eddig, aki ne ismerte volna Gerardot és a többieket is, így ez teljesen új élmény volt neki. Állandóan csak azon járt az esze, mire gondolhat az idegen lány. Az itteniek gondolkodása olyan szinten különbözik az övétől, hogy állandóan amiatt aggódik, nem fog-e túlságosan kitűnni.
- Igen! Felkoncolják őket, ha ide merik tolni a képüket. Elég baja van az embereknek így is, ha még rá akarnak egy lapáttal tenni, hát megbánják. - tette hozzá lelkes, boldog mosollyal az arcán.

Felnevettem a válaszon. Ilyen lelkesedést hazudni nem igen lehet, mint ahogy a nő beszélt.
- Az biztos, de a békés vándorokat szívesen fogadják. - mosolyogtam mindkettőjükre.
A fejfájás ugyan nem múlt el, de megnyugodtam, hogy nem fenyegeti veszély a falut miattuk. Még mindig furcsa volt, ahogy a férfi válaszolgatott, de hát én sem mondtam el, hogy ki vagyok és mit csinálok erre. Nem vártam ezt el tőlük sem.

Saga egy pillanatra megtorpant. Nem igazán tudott erre mit felelni, mert még nem töltöttek itt éjszakát, ebben a városban. Épphogy csak ideértek. Picit meg volt zavarodva. Olyan érzés volt, mintha a levegő körülötte elnehezedett volna. Gerard látta is, hogy a lánynak elakadt a szava, s helyette is válaszolt neki.
- Talán. - vonta meg a vállát - De jobb ha vigyáztok. Sok errefelé az álságos alak. A báránybőrbe bújt farkasok. - tette hozzá tömören.
Gerard egyre csak a nőt nézte. A gyanú vele szemben alábbhagyott. Aligha lehetett volna rabló, sarlatán, vagy bárki olyan, aki át akarná őket verni. Egy darabig arra gyanakodott, hogy talán egy olcsó trükköket rejtegető szélhámos, aki megfosztja pénzüktől a vándorokat. De erre nem sok esélyt látott. Talán egész végig feleslegesen aggódott. Óvatosan pillantott körbe. Lassan ideje volt tovább állniuk.
- S innen merre tovább, kisasszony? - nézett rá csendes pillantással.

Érdekes fejlemény volt, hogy az zavarta meg a nőt, hogy az itteniek barátságos vendégfogadását említettem a békés utazók felé.
- Sajnos az olyan alakok mindenhol ott vannak, de amíg nem férkőznek hatalomhoz, nem kell tőlük tartani - mosolyogtam a kétkedő férfira. Feleslegesnek tűnt azt bizonygatni, hogy itt nincsenek ilyen emberek, és nem is tudtam volna teljesen tiszta lelkiismerettel ezt állítani, mert nem töltöttem a faluban elég időt, hogy kiderüljenek ezek a dolgok.
- Ideje hazamennem, éppen arra tartok. - válaszoltam különösebb hezitálás nélkül. Furcsa volt a katedrálist így említeni, de nem lehetett ellenvetésem, hiszen gyakorlatilag ténylegesen az az otthonom.

Gerard erőteljes, magabiztos hümmögés keretében bólintott.
- Igen, ránk is nagyon sok munka vár még.
Erősen gondolkodott, vajon mi volt az, ami ennyire zavarhatta. Épp csak egy pillanatig ébredt fel benne a gyanú, s amint puhatolózni kezdett, eltűnt. Lehet, hogy tényleg megártott neki a sok veszélyes út? Saga is látta ezt, s óvatosan Gerard mellé húzódott, hogy megnyugtassa vele. Ő nem értette, mire ez a hatalmas idegesség. Érezte a levegőben, hogy valami nem tetszett Gerardnak, de nem tudott rájönni, hogy micsoda.
- Minden jót és jó szelet! - köszönt el Saga az idegen lánytól. Gerard aggodalmasan nézett is rá miatta. Az emberek általában az "Isten veled!" használják. Amit Saga mondott, otthonról hozta, ahol mindenki, aki elutazik, hajón teszi azt.

- Min dolgoznak, ha nem túl tolakodó a kérdésem? - kérdeztem mostmár nem gyanakvásból, hanem őszinte érdeklődésből. Sokféle mesteremberre van szükség az újjáépítésben, majdnem mindegyikkel találkoztam is, míg a határ mellett ebben segítettem, de nem tudtam ránézésre megtippelni sem, hogy ők melyik mesterséget űzhetik.
Nem titkoltam, hogy a búcsúzása meglepett a nőnek. Nem állítom, hogy Veronia minden csűcskében jártam már, de amerre igen, nem hallottam még hasonló köszönést. A tengerészek szoktak jó szélért imádkozni... Tényleg jó messziről érkezhettek.
- Az Úr áldása kísérje a munkájukat. - feleltem - Ilyen hosszú út után remélem pihenésre is lesz idejük -

Elindultak maguk is. Nem akartak többet várakozni. Aztán hirtelen a nő utánuk szólt, egy nagyon érdekes kérdést feltéve. Saga egy pillanatra meg is döbbent. Hát csak nem mondhatja azt, hogy egy néhai rabszolga. Gerard mesélt róla, a rabszolgaságot a kontinensen elítélik, sőt vannak, akik soha nem is hallottak róla. Ha valaha is gyanúsak voltak a nőnek, hát ezzel aztán elérik, hogy éjszaka is lesse őket. De szerencsére Gerardnak megvolt az alibije.
- Magam lakatos volnék. A kedves barátom pedig füvész. - mondta tömören.
Integettek egy kicsit, ahogy szép lassan eltávolodtak egymástól. Mosolyogva köszöntek tőle el.
- Magának is! - ám a pihenéssel várni kellett. Sok dolguk volt még az indulás előtt.

Kicsit felvidult az arcom a válaszukat hallva. A lakatosnak mindig van dolga az újjáépítésben, a fűvész pedig nagyon fontos, hogy a sebesülteket el lehessen látni. 
Nem igazán firtattam gondolatban sem, hogy tényleg azok-e... Nem láttam okot rá, hogy ne legyenek őszinték. Még ha démon is egyikük, ez nem jelenti biztosan, hogy ártani és hazudni akarna, mégha nem is árulja el, hogy miféle.
Viszonozva a mosolyt intettem nekik, és bár egy pillanatra elgondolkodtam, hogy a biztonság kedvéért mégis utánuk lopakodok, elvetettem az ötletet. Nem kellemes a folyamatos fejfájás, és nem adtak okot a bizalmatlanságra. Aztán ha tévedtem volna... a falusiak elég talpraesettek, hogy meg tudják magukat védeni.

Nagyon kellemes kis játék volt, bár, kissé sajnálom, hogy nem folytatódott egy kicsit tovább, szerintem tudtatok volna még kihozni belőle valami vicces helyzetet Emellett jelezném, hogy nem volt meg az elvárt szóminimum, de mivel a többi játékotokban bőőőőőven túl szoktatok menni rajta, ez nem fog jelenteni semmit jelenleg. Érdekes volt Sagát is látni kicsit akcióban Természetesen jár mindkettőtöknek a 100 TP és a nyersik: 

Law: 
Név: Jégsapka
Eladási ár: 400 váltó
Leírás: Apró, ritka gomba, amelynek külleme igen meghatározó: Kékes és átlátszó. Alapjában véve mérgező, a népi hiedelmek szerint aki ilyet tart magánál, megvédi azt a hóviharoktól. Rendkívül könnyen törik.
Fellelhetőség: Vékony hó alatt


Robin: 
Név:Lószőr
Eladási ár: 100 váltó
Leírás: Nevéből adódóan lovak nyírásával nyerik ezt a hozzávalót, szinte bárhol lehet kapni.
Fellelhetőség: Bolban vásárolható