Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Így neveld a sárkányodat?... (Ascensio befejezés)
Pár pillanatnyi csend után, újra a démon tábornok veszi magához a kezdeményezést. Lars egyszerűen csak túl fáradt ahhoz, hogy bármilyen közösségi élettel foglalkozzon. Legszívesebben csak aludna egyet, amit meg is tenne, ha eléggé biztonságban érzi magát.
- Szóval... Hogy kerül ide? Illetve először is, prioritások. Zavarná, ha tegezném? Nem vagyok magázáshoz szokva.
- Semmi gond. Csak nyugodtan. - lihegi kimerülten. - Úgyis túl fáradt vagyok, hogy ezen vitatkozzak.
- Remek. - csapja össze a kezét. - Szóval vissza az elsőhöz. Hogy kerülsz ide le?
Lehúzza az ujjáról a gyűrűt. Kicsit megforgatja, és egy rövid pillanatig elmélázik az egyszerű gyűrűn. Micsoda hatalom fér egy apró tárgyba. És ez még csak nem is nevezhető túlságosan veszélyesnek. Szinte bele sem mer gondolni, hogy egy ártatlannak tűnő tárgy, mily pusztító hatalommal bírhat. Ahogy ez a gondolat végigfutott rajta, egyszerűen csak odadobta a gyűrűt a férfinak. - Visszaadom. Ebből az élményből elég volt egyszer. Gondolom megismered...
- Nos... Izé... Valami varázsgyűrű. Gondolom attól kaptad vagy vetted el akit várok. Sajnos meglepően kevés információt kaptam, ezeknek a tudásdémonoknak szokásuk megtartani a dolgokat maguknak. Sikerült amúgy?
- Akkor röviden. Mint már mondtam, Yrsilt a mélységi megtámadta, a Lilith nevű kislány elvitte, a gyűrűt pedig nekem adta. Így kénytelen voltam egyedül Dornburg ellen menni, de mint láthatod egyedül nem arattam fényes sikert. - felsóhajt. De jó is lenne aludni egyet, de nem szívesen bízná magát a démonra.
- Ja tényleg a sebesüléseid. Megmaradsz magadtól, vagy el kellene hogy lássalak?
- Azt hiszem megmaradok. Talán pár óra múlva már arrébb is fogok tudni botorkálni innen. De egy javasember lehet nem ártana. - inkább bízná magát egy sarlatánra, mint egy ismeretlen démonra. Ha a javesember próbálkozna valamivel, az ellen még talán tudna tenni valamit, de egy démontábornok? Nem szívesen gondolt bele, miket tudna művelni.
- Ahogy látom minden tele van apácákkal az embersátrak között, ott biztos ellátnak. De Hellenburg sincs messze, ott biztosan találsz valakit aki nem utál annyira hogy összeférceljen. Ha nem bánod megvárom veled azt a pár órát... - huppan le mellé a földre. - ... bár a helyzet az, hogy lehet nincs annyi időnk. - néz fel, kezével árnyékolva a szemét a Dornburg torony irányába.
- Csak nyugodtan. - tekintetét ő is a lebegő kastélyra emeli. - Hát, remélem azért megvárják, míg egy kicsit kifújom magam. És, segíthetek még valamiben? - fordul a démon felé.
A démon nem válaszol, csak néhány pillanat múlva, mikor a szája apró mosolyra húzódik szólal meg. ekkor már Lars is észreveszi, ahogy egy ragyogó fény kezd el bekúszni a szeme sarkából.
- Látom elkezdődött. - mondja Zagan. Közben Lars is visszafordul a Dornburg torony felé, aminek falain ragyogóan világító repedések kezdenek végigfutni. A falak mintha meghíztak volna. Az egész torony hasat növesztett, úgy feszítette szét valami... valami hatalmas. - Ne aggódj, túl messze vagyunk, bármi is készül. Csak élvezd a műsort.
- Akkor jó. - sóhajt fel megkönnyebbülten, majd látványosan elernyeszti minden izmát, mintha eddig pattanásig feszítette volna őket, és élvezi kellemes légfuvallatokat, ami a kastély felől árad. Nem szívesen kezdett volna őrült rohanásba ilyen állapotban. Bár a démon valószínűleg segített volna neki, ha menekülniük kéne.
A kastély felől érkező kellemes légfuvallatok nem tartanak sokáig. A torony újonnan kélt hasa hatalmas gangzavar közepedte széthasad, darabokra hullik. A hang oly elsöprő, hogy Lars kénytelen füleit befogni. A falakat belülről feszítő láng darabokra szaggatta a kastélyt. A falak hatalmas kőtömbjei záporozva zúdulnak a környező tájra, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A láng azonban nem foszlik el, ahogy annak lennie kéne, hanem egyre csak hízik, majd elkezd összesűrűsödni, és alakot ölt. Erőteljes szárnyak válnak ki belőle, kígyószerű fej, hegynyi hát és hatalmas gyíkra hasonlító végtagok; a sárkány, akkora, mint a Dornburg torony maga, bőrén kékes fényű cirádák futnak végig és a láng körbelengi, mintha a köpenye lenne.
A lény látványa egyszerre önti el Lars majdhogynem páni félelemmel, és mély, tiszta csodálattal. Ha nem épp a földön heverne, hátát a fának támasztva, talán még térdre is borulna a hatalmat sugárzó lény előtt. Még sosem látott ilyet, és reméli, hogy többé nem is igazán fog. Az érzés, hogy egy olyan lénnyel álljon szemben, amiről tudja, hogy esélye sem lenne ellene, kellemetlen érzéssel tölti el. Dornburg ellen sem volt esélye, ezt tudta, de mégis más volt, mint ez a lény.
- Én vagyok Abaddón, E földnek bírája! Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot tartsatok, mielőtt az élő Isten szent tüzében vesztek el és az Ő színe elé járultok. Ez volt az első és utolsó szó, amelyet hozzátok intéztem. - zengi egy hang, amely biztos, hogy a sárkányé, pedig a szája nem mozog; ezután kitárja hatalmas szárnyait, árnyékba borítva az egész mezőt, és elszáll a Schattenschild felé, eltűnve a horizonton.
Lars nyel egy nagyot, majd pár másodperc néma csönd után, csak egy halk mondat hagyja el a száját. - Azt hiszem annak a tőrnek búcsút mondhatok... - valahogy ez a gondolat megnyugtatta. Ez az egyszerű világi probléma, sokkal jobb érzéssel töltötte el, mintha abba kellett belegondolnia, hogy Abaddonnal kéne szembenéznie... hiszen ez a lény, tényleg képes lenne elpusztítani a világot.
- Érdekes prioritásaid vannak. - nevet fel Zagan. - Vajon a királyom odavész? Remélem. - néz ácsingózva a kőhullás felé, míg meg nem pillant három alakot közeledni. - Eh, fene.
- Ha szerencsénk van, csak a vámpíroknak lőttek, ha nem... az majd kiderül. - Kezét szemei fölé helyezi, hogy egy kevés árnyékot vessen rájuk, így talán jobban kivéve a közeledő három pontot.
A három alak ahogy közeledik lassan egy magas, sötét ruhás, szarvas démonférfi, a Sillel tartó apró démonlány, és egy furcsa, feltűnően piperkőcnek öltözött, kerek kristályszeműveges hosszúkás arcú másik férfi alakját pillantod meg; még látod, ahogy Lilith egy intésére az egyik feléjük tartó hatalmas darab kő elrepül egy másik irányba
- Indulunk. - szólal meg a magas férfi, mire Zagan felsóhajt.
- Hát akkor ez ennyi volt, nagykövet úr.
- Úgy tűnik... Yrsilnek üzenem, hogy jobbulást. - tekint a távolodó kődarab felé. - Én még elüldögélek itt egy kicsit. - Majd integet egy kicsit az újonnan érkezőknek is.
- Átadjuk, Herr Crescent. - mosolyodik el a férfi, akit innen már felismer. A démonkirály Darrakard szinte lábhoz parancsolja a tábornokait, majd megropogtatja az ujjait. - Leviathan. - mondja gyorsan mélyülő hangon, majd ujjairól lila lángok pattannak le a földre. - Ha megfogad egy tanácsot, készüljön fel. Vihar jön. - mondja klisésen, majd alakjuk megcsavarodik és eltűnnek a szem elől.
Pár pillanatnyi csend után, újra a démon tábornok veszi magához a kezdeményezést. Lars egyszerűen csak túl fáradt ahhoz, hogy bármilyen közösségi élettel foglalkozzon. Legszívesebben csak aludna egyet, amit meg is tenne, ha eléggé biztonságban érzi magát.
- Szóval... Hogy kerül ide? Illetve először is, prioritások. Zavarná, ha tegezném? Nem vagyok magázáshoz szokva.
- Semmi gond. Csak nyugodtan. - lihegi kimerülten. - Úgyis túl fáradt vagyok, hogy ezen vitatkozzak.
- Remek. - csapja össze a kezét. - Szóval vissza az elsőhöz. Hogy kerülsz ide le?
Lehúzza az ujjáról a gyűrűt. Kicsit megforgatja, és egy rövid pillanatig elmélázik az egyszerű gyűrűn. Micsoda hatalom fér egy apró tárgyba. És ez még csak nem is nevezhető túlságosan veszélyesnek. Szinte bele sem mer gondolni, hogy egy ártatlannak tűnő tárgy, mily pusztító hatalommal bírhat. Ahogy ez a gondolat végigfutott rajta, egyszerűen csak odadobta a gyűrűt a férfinak. - Visszaadom. Ebből az élményből elég volt egyszer. Gondolom megismered...
- Nos... Izé... Valami varázsgyűrű. Gondolom attól kaptad vagy vetted el akit várok. Sajnos meglepően kevés információt kaptam, ezeknek a tudásdémonoknak szokásuk megtartani a dolgokat maguknak. Sikerült amúgy?
- Akkor röviden. Mint már mondtam, Yrsilt a mélységi megtámadta, a Lilith nevű kislány elvitte, a gyűrűt pedig nekem adta. Így kénytelen voltam egyedül Dornburg ellen menni, de mint láthatod egyedül nem arattam fényes sikert. - felsóhajt. De jó is lenne aludni egyet, de nem szívesen bízná magát a démonra.
- Ja tényleg a sebesüléseid. Megmaradsz magadtól, vagy el kellene hogy lássalak?
- Azt hiszem megmaradok. Talán pár óra múlva már arrébb is fogok tudni botorkálni innen. De egy javasember lehet nem ártana. - inkább bízná magát egy sarlatánra, mint egy ismeretlen démonra. Ha a javesember próbálkozna valamivel, az ellen még talán tudna tenni valamit, de egy démontábornok? Nem szívesen gondolt bele, miket tudna művelni.
- Ahogy látom minden tele van apácákkal az embersátrak között, ott biztos ellátnak. De Hellenburg sincs messze, ott biztosan találsz valakit aki nem utál annyira hogy összeférceljen. Ha nem bánod megvárom veled azt a pár órát... - huppan le mellé a földre. - ... bár a helyzet az, hogy lehet nincs annyi időnk. - néz fel, kezével árnyékolva a szemét a Dornburg torony irányába.
- Csak nyugodtan. - tekintetét ő is a lebegő kastélyra emeli. - Hát, remélem azért megvárják, míg egy kicsit kifújom magam. És, segíthetek még valamiben? - fordul a démon felé.
A démon nem válaszol, csak néhány pillanat múlva, mikor a szája apró mosolyra húzódik szólal meg. ekkor már Lars is észreveszi, ahogy egy ragyogó fény kezd el bekúszni a szeme sarkából.
- Látom elkezdődött. - mondja Zagan. Közben Lars is visszafordul a Dornburg torony felé, aminek falain ragyogóan világító repedések kezdenek végigfutni. A falak mintha meghíztak volna. Az egész torony hasat növesztett, úgy feszítette szét valami... valami hatalmas. - Ne aggódj, túl messze vagyunk, bármi is készül. Csak élvezd a műsort.
- Akkor jó. - sóhajt fel megkönnyebbülten, majd látványosan elernyeszti minden izmát, mintha eddig pattanásig feszítette volna őket, és élvezi kellemes légfuvallatokat, ami a kastély felől árad. Nem szívesen kezdett volna őrült rohanásba ilyen állapotban. Bár a démon valószínűleg segített volna neki, ha menekülniük kéne.
A kastély felől érkező kellemes légfuvallatok nem tartanak sokáig. A torony újonnan kélt hasa hatalmas gangzavar közepedte széthasad, darabokra hullik. A hang oly elsöprő, hogy Lars kénytelen füleit befogni. A falakat belülről feszítő láng darabokra szaggatta a kastélyt. A falak hatalmas kőtömbjei záporozva zúdulnak a környező tájra, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A láng azonban nem foszlik el, ahogy annak lennie kéne, hanem egyre csak hízik, majd elkezd összesűrűsödni, és alakot ölt. Erőteljes szárnyak válnak ki belőle, kígyószerű fej, hegynyi hát és hatalmas gyíkra hasonlító végtagok; a sárkány, akkora, mint a Dornburg torony maga, bőrén kékes fényű cirádák futnak végig és a láng körbelengi, mintha a köpenye lenne.
A lény látványa egyszerre önti el Lars majdhogynem páni félelemmel, és mély, tiszta csodálattal. Ha nem épp a földön heverne, hátát a fának támasztva, talán még térdre is borulna a hatalmat sugárzó lény előtt. Még sosem látott ilyet, és reméli, hogy többé nem is igazán fog. Az érzés, hogy egy olyan lénnyel álljon szemben, amiről tudja, hogy esélye sem lenne ellene, kellemetlen érzéssel tölti el. Dornburg ellen sem volt esélye, ezt tudta, de mégis más volt, mint ez a lény.
- Én vagyok Abaddón, E földnek bírája! Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot tartsatok, mielőtt az élő Isten szent tüzében vesztek el és az Ő színe elé járultok. Ez volt az első és utolsó szó, amelyet hozzátok intéztem. - zengi egy hang, amely biztos, hogy a sárkányé, pedig a szája nem mozog; ezután kitárja hatalmas szárnyait, árnyékba borítva az egész mezőt, és elszáll a Schattenschild felé, eltűnve a horizonton.
Lars nyel egy nagyot, majd pár másodperc néma csönd után, csak egy halk mondat hagyja el a száját. - Azt hiszem annak a tőrnek búcsút mondhatok... - valahogy ez a gondolat megnyugtatta. Ez az egyszerű világi probléma, sokkal jobb érzéssel töltötte el, mintha abba kellett belegondolnia, hogy Abaddonnal kéne szembenéznie... hiszen ez a lény, tényleg képes lenne elpusztítani a világot.
- Érdekes prioritásaid vannak. - nevet fel Zagan. - Vajon a királyom odavész? Remélem. - néz ácsingózva a kőhullás felé, míg meg nem pillant három alakot közeledni. - Eh, fene.
- Ha szerencsénk van, csak a vámpíroknak lőttek, ha nem... az majd kiderül. - Kezét szemei fölé helyezi, hogy egy kevés árnyékot vessen rájuk, így talán jobban kivéve a közeledő három pontot.
A három alak ahogy közeledik lassan egy magas, sötét ruhás, szarvas démonférfi, a Sillel tartó apró démonlány, és egy furcsa, feltűnően piperkőcnek öltözött, kerek kristályszeműveges hosszúkás arcú másik férfi alakját pillantod meg; még látod, ahogy Lilith egy intésére az egyik feléjük tartó hatalmas darab kő elrepül egy másik irányba
- Indulunk. - szólal meg a magas férfi, mire Zagan felsóhajt.
- Hát akkor ez ennyi volt, nagykövet úr.
- Úgy tűnik... Yrsilnek üzenem, hogy jobbulást. - tekint a távolodó kődarab felé. - Én még elüldögélek itt egy kicsit. - Majd integet egy kicsit az újonnan érkezőknek is.
- Átadjuk, Herr Crescent. - mosolyodik el a férfi, akit innen már felismer. A démonkirály Darrakard szinte lábhoz parancsolja a tábornokait, majd megropogtatja az ujjait. - Leviathan. - mondja gyorsan mélyülő hangon, majd ujjairól lila lángok pattannak le a földre. - Ha megfogad egy tanácsot, készüljön fel. Vihar jön. - mondja klisésen, majd alakjuk megcsavarodik és eltűnnek a szem elől.
