Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Halljék hát ismét a lantoknak lantja, szép dalt szólok majd néktek népek, gyökerekről, melyek idővel tán megnőttek volna becsüs méretre, de ím, mostanra csak fattyú hajtássá formálódtak helyütt a dali fának. Szóljék hát mostan a fáma fiatal Lloydról, tündérország dali fiáról, kinek régentájt még vetett volt az ágya amott, de immár csak tékozló fia az oly büszke honnak.
Játékos sugaraival táncoló köröket írott le a nap az áttetsző lombkoronai levelein, delelőtájt járhatott már az idő talán, de az erdő lusta levegőjét a mélyen szunnyadó mézédes álom szaga töltötte be, mely egy fiatal elf hangos hortyogásából származott. Fiatalka teremtés volt, aligha tíz éves, hosszú fürtökben lógó haja oly tejfeles szőke volt mint az éppen köpült vaj. Egyszerű tunikát és szürke posztónadrágot viselt, efféle öltözködés igen gyakori volt a középréteg porontyai között, díszek nélküli hajfonata ugyanezen tényt támasztotta alá, tudvalevőleg az elfek igen szeretik kivájt gyöngyökkel, elefántcsonttal s másféle értékes csecsebecsékkel díszíteni fejüket. Szuszogó teste mellett egy szépen kivájt faszablya feküdt, nagyszerű gyakorlódarab volt, a belevésett embléma egyenest arra utalt, hogy jó eséllyel valamilyen úton-módon a katonaság képzése alatt állt a gyermek, ami egy igen jó jövő előjeleiként szerepelhetett kontóján: Aki ilyen koránt kezdve van képezve, szinte bérelt hellyel rendelkezik a Királyi gárdában, s ezzel szinte biztosítja a felmenőinek három generációval előre a jólétet. Régen volt a Hawthorn családban ilyen fényes a jövő, talán ugyanúgy Lloydnak keresztelt nagyapja tudott csak valami presztízst felsorakoztatni maga mellett, egészen addig, amíg le nem iszákosodott, s bele nem dőlt az egyik erdei folyóba. Máig nem találják, senki se tudja hogy mégis merre lehet az öreg ha még él egyáltalán... Ím, a gyermek soká szundított volna talán tovább kellemesen átmelegített levélfekhelyén, ha álmát meg nem zavarta volna egy orvmódon támadó elf nő, aki rettenetes erővel s szörnyűséges dühvel vert csípőjére egy jól irányított sétapálca csapással. Egész ügyre fiatal elfünk csak egy hangos jajgatással reagált, majd menten felugrott, s kezébe kapta a gyakorlókardot, melyre sebesen még egy ütés csattant.
- Hawthorn te disznó, már megint a fene eszik a kőris alatt, hogy lesz belőled így ember?!
- Hadnagy, ember belőlem már sehogy.
A feleselésre még egy csapás volt a válasz, melyet egy piruett mozdulat, s egy mély döfés követett. Kedvenc mégnemdalnokunk ezeket egy-egy jól időzített kiparírozással s egy hátraszökkenéssel reagálta le, egy gyors előre döfést becsempézve valahova a két mozdulatsor közé.
- Paríroz és támad, helyes. Bárcsak a szádra is ilyen ügyesen tudnál lakatot rakni, többre vinnéd süketnémaként mint így.
- Legalább nem kéne hallanom a károgásod őrmester.
- Te büdös kölök, háromszor verem még el a sejhajodon!
Az őrmester egy kedves, de némiképp hirtelen haragú nő volt, jóindulatú kreolos arccal s hosszú gesztenyebarna hajjal, melyet népük színeiben pompázó szalagokkal tartott formában. Férje az egyik háborúban halt meg, ő maga mindössze 28 évével özegybotra jutott, s gyermek nélkül élte életét, többnyire újoncok képzésével s időnként a tanács dolgaiba bele-bele szólongatva, ugyanvást igen okos asszony hírében állott. Emellett nagyszerű harcos volt, s úgy bánt a fegyverekkel, mint egy jól hangolt hegedűvel: Fürgén pattogó hozzáértő ujjakkal s kézzel, melyek oly elegánsan használták a felszereléseket, hogy csak éppen meg nem szólaltak. Talán kapitány is lehet majd belőle, jó úton haladt a dologhoz, ha éppen makacssága és dühe nem lett volna jelen, már biztos a marshalli bot darabkáira támaszkodhatott volna.
- Sasszé, ál-támadás a jobboldalra, szabad kézzel lefogni az ellenfél kardtartó kezét, bal térddel azonnal ágyéktájékra betérdelni a fogásból.
A gyermek művészi precizitással hajtotta végig a mozdulatokat, egészen a végéig, amikor is egy hirtelen fejelés érte homlokát, s kicsontozott halként hullt a földre, némi nyöszörgéssel s panaszolással, ami már csak megszokott volt egy efféle atrocitás után.
- Lassú, messze túl lassú. Az ellenfél ellen az a legjobb fegyver, amire nem fog számítani, ha képes vagy valakit úgy lefejelni, hogy közben nem töröd be az orrod... Hát hajrá! Neki jobban fog fájni, mert nem készült fel rá. Nem is fájt, neked viszont mégannyira.
- Azt érzem, olyan kemény a fejed majd szétrepedt a dinnye a nyakamon.
- Van is vagy annyi eszed mint egy jól érett dinnyének, tudhatnál annál jobbat, minthogy a parancsom ellenére szundítgass valamelyik lomb árnyékában. Megmondtam, addig gyakorolj amíg nem érzed sem a kezeidet, sem a lábad.
- Miközben aludtam nem éreztem őket, se a fejem, se a hátam, de még a csípőm se, egészen addig amíg bele nem martál.
A komisz megjegyzés egy hirtelen gyomorszúrást eredményezett az Őrmestertől, mely után némiképp megenyhült, s egy baráti jobbként nyújtott karral felsegítette a még mindig a földön agonizáló gyermeket. Amaz egy duzzogó fitymáló tekintettel lerendezte az egészet, s lehajolt a fegyveréért, hogy ismét kezébe kerüljön.
- Helyes, lehet hogy csak fából van, de legyen olyan, mintha csak a testrészed lenne... Mintha csak az asszonyod volna!
- Kell a kutyának egy asszony, nem nyúlok lányokhoz, büdösek és csúnyák.
- Hehe... Majd meglátjuk ugyanígy gondolod-e pár év múlva. Úgy kell majd elhessegetniük magukról, megmondom én neked kölyök!
Most már maga az őrmester is megtalálta a kedvét egy kis henyéléshez, sétapálcájára támaszkodva helyet foglalt a korábban még körbealudt fa ölébe, s egy pár szelet méretes falevélbe csomagolt mézes süteményt vett elő, melyet látványosan, s fenemód kiélvezve majszolni kezdett, minden falat után nagyokat nyögdécselve, hogy indikálja mégis mennyire csodálatosan jó az étek.
- Óh de finom ez a mézes sütemény, amit azoknak a tanulóknak sütöttem, akik gyakorolnak a parancsaim alapján. De kár, hogy itt nem akadnak ilyesféle teremtések.
- De kár biza... Miféle gyakorlatot kéne csinálnia a tündefiának, hogy járjon neki némi alamizsnaféle?
A kérdésre némi halk kacaj ébredt a nő torkában, bárcsak ilyen könnyű lenne a férfiakkal s azokkal az ifjoncokkal akik nem gyermekek. Csak pár szem süti, s máris készségesen képes lenne tenni a maga dolgát... Micsoda egy egyszerű dolog is ez, amikor éppen nem bolondul meg Lloyd, mert ugye az egész más kérdés. Olyankor biza három öv se elég hogy visszafogja, olyan vörösre kell verni a seggét, mint egy megérett alma.
- Szeretnék látni kétszázötven parírozást és mellé még annyi riposztot.
- Egy döféssel vagy kettővel?
- Most hogy rákérdeztél, kettővel, s kézváltással.
- Egy rabszolgahajcsár vagy őrmester.
- Siess, vagy el fog fogyni a sütemény, amit csak neked készítettem.
- Meg fogsz hízni.
- Tedd a dolgod égedelem, vagy egy morzsa nem sok, de még a leveleket se kapod meg.
Némi unszolással ugyan, de megkezdődik az izzasztó formagyakorlat. Unalmas ismétlődő mozdulatok, fáradó karok és sasszézó lábak. Csak az értheti igazán az efféle szellemi és fizikai megterhelést aki valaha is próbált valami ehhez hasonlatos repetaív erőlködést: Még a legacélosabb idegekkel rendelkező emberek is képesek szétunni rajta minden isten által adott részüket, s mikor ez megtörténik azonnal romlik a forma és az odafigyelés, gyenge és felesleges megterhelésként végezve, pont ezért állandóan igazgatni kell a mozdulatokat, hogy véletlenül se ismételve legyen az egész, hanem állandó pontosítás s csiszolgatása az előző próbálkozásnak.
- Olvasmányokkal hogy haladsz? Ki volt az elfek első uralkodója?
- Nem tudom, még nem jutottam el erre a pontra, még az eredetmondát tanulom. Nagyon nehéz a nyelvezete ezeknek a történelemkönyveknek, miért kell ilyesmit tudnia egy gárdistának?
- Csakis ép elmével rendelkező test lehet igazán erős, egy igazi katonának nem csak erősnek és gyorsnak kell lennie, hanem okosnak és műveltnek. Ha ezt sem tudod, egy banketten azonnal bunkóként leszel kezelve, s bármilyen jó kiállású legény is vagy, sosem fogsz semmilyen nőstényt érdekelni. Senki nem szereti a buta férfiakat.
S való igaz, egy katonatiszttől egészen elvárható dolog, hogy bármely hölgyet el tudja szórakoztatni egy kellemes csevegés során: Ismernie kell a költészetet, tudni kell azt, hogyan is érdemes játékosan udvarolni mint a szellő, s emellett azt is tudni kell, hogy csaljon az ember különböző hangszerekből andalító dallamokat elő.
- Igaz is, tedd csak le azt a kardot, tanítok most neked valamit. Egy igazi férfi olyan legyen mint az időjárás: Mindig legyen benne valami meglepő, ködös vagy éppen esős, napos vagy havas. Amit most adok neked majd ajándékba része lesz a tanításodnak, véletlenül se sinkófáld el az egészet, ha következőnek találkozunk s nem úgy dalolsz vele mint egy pacsirta, tíz botot kapsz a szebbik feledre.
Az őrmester buggyos posztóingének kezéből egy bőrszütyőt varázsolt elő, melyet vastag fekete zsineggel kötött össze. A fonalat menten kikötötte s belőle egy szép bükkfafuvolát vett elő, mely sötétre volt lakkozva, s úgy csillogott mint minden aranyak legszebbike. Ujjával végigsimította, új volt mint a friss harmat, idefele vehette a vásárba ami éppen ekkortájt volt nyitva, s ahol mindenféle csecsebecséket kótyavetyéltek el kevéske pénzért vagy éppen nem is olyan kevéskéért. Az ilyesmi attól függött, hogy mennyire is volt jóféle alkudozó az ember, a vásári kufárok azonnal kiszagolják a gyengeséget, s nem haboznak hogy kihasználják a balekokat.
- Ez egy elf fuvola, mikor kicsi voltam úgy tudtam rajta játszani, mint ahogy az íjászok az íjaikat használják. Kezes kis hangszer, mindent meg lehet rajta tanulni amit egy gyermeknek tudnia kell az életről. Túl erősen fújod s elszabadul, túl gyengén, s meg se szólal.
- Óh... Nem is gondoltam volna.
- Várj, eljátszok neked egy dalt, talán ismered is. Mikor kicsi voltam, édesanyám mindig ezt énekelte nekem, ha nem tudtam elaludni...
Halk szél éledt fel a furulya hangjára, a lágy dallamot a szellő gyengéden cipelte az erdő homályában megbúvó poros éveken keresztül, s ma is fel-felcsendül a sárguló fügefák dala az immáron kopottabb hangszeren. Kicsit csorba már, kicsit talán meg is repedt itt-ott, de még mindig ugyanolyan szépen búg, s a régi idők lombos fái alatt hangzó énekeket minduntalan felidézi. Régi idők voltak azok s egyszerűbbek, andalító lustaságok minduntalan hívogatja vissza a vándort, de az nem felel, elvégre csakis előre vezethet az ember útja, visszafele sosem.
ügyes munka!
