Pályázat alkimista mesterségre
-
Örülni fogsz. – szólalt meg Lammer professzor, miközben egymás mellett sétáltunk Carolusburg egyik kevésbé népesebb utcáján. Kellemes nap volt, nem kezdődött el a fagyos tél, ám a legtöbb fa már teljesen lekopaszodott, jelezve a vánszorgó ősz végét. –
Wigbert doktor érdeklődött irántad.Fejemet enyhén elfordítva ránéztem a doktorra, aki szinte teljesen eltűnt a hosszú kabátja, a kalapja és vastag sálja alatt, majd tekintetemet ismét a végtelennek tűnő utcára szegeztem.
-
Ki az a Wigbert doktor? – kérdeztem, vigyázva, hangomon ne hallatszódjon túlzott kíváncsiságom.
-
Kicsit jobban is tájékozódhatnál a nemesekről. – szidott le a maga reszelős, nyugodt hangján.
-
Elnézését kérem. Az utóbbi időkben nem nagyon volt időm információkat gyűjteni a belsőbb gyűrűkben. – kis szünetet tartottam, várva a reakciójára, ám mivel arra hiába vártam, hozzátettem, hogy megegyezésünk szerint ő az, aki a neveket gyűjti nekem.
-
Pimasz kölyök. – vetette nekem félvállról, majd engedett egy keveset a rigidségén és így folytatta. –
Wigbert Kurt egy régi ismerősöm és talán a legjobb alkimista, akivel eddig találkoztam. Beszéltem neki rólad egy pár szót és mondta, hogy szívesen találkozna veled személyesen.-
Az okát nem mondta?-
Nem és nem is kérdeztem. – válaszolta, majd intett, hogy a következő utcánál jobbra térjünk le. Amint befordultunk láttam, hogy az utca végében egy aranykakas cégér lógott, alatta az ötletes Aranykakas felirattal. Szóval egy italozó miatt kellett kint sétálgatnom a hidegben. Akár bosszús is lehettem volna, ám tekintettel a hasznos információra, amit kaptam, inkább elfogadtam a helyzetemet. A kapirgálót ábrázoló tábláig csendben sétáltunk, majd ott a professzor elmondta, hol találom Wigbertet és egy kalapemeléssel elbúcsúztatott.
---
A címet a hatodik gyűrű, folyó felőli oldalán találtam meg, hosszas bolyongás után. Nem volt a leg szívélyesebb környék és a levegőt is egy közeli cserzőműhely mocskolta be annyira, hogy csak a maszkommal az arcomon voltam hajlandó közlekedni. A bejárat is sokkal inkább volt egy lejárat. Régen borospinceként funkcionálhatott a helyiség, amely az ajtó túloldalán várhatott.
Kettőt kopogtattam, majd vártam. Eltelt egy perc és semmi válasz, így ismét kopogtattam kettőt. Hosszú ideig semmi válasz, az egyetlen zaj a város, környező utcáiról beszűrődő hangjai voltak. Majd mielőtt harmadjára is kopoghattam volna a nehéz faajtó kinyílt és egy alacsony, öreg, szemüveges úr nézett fel rám.
Hosszú, színes köntöst viselt, alatta viszont egyszerű fehér inget és egy barna nadrágot láttam. Haja, a kopaszodás és a jól látható ráncok ellenére egészséges és erős barna volt, orra alatt pedig egy vastag bajuszt viselt, szemmel láthatóan jól is ápolva.
-
Mi járatban? – kérdezte, majd megigazította vastag, kerek szemüvegét.
-
Doktor Wigberthez jöttem. Lammer Haufmann professzor említette, hogy érdeklődött irántam.-
Lammer? – szemöldökét összehúzva nézte a lábamat, majd mutató ujjával rám bökött és kacagni kezdett. Nem úgy hangzott, mintha rajtam nevetne, sokkal inkább, mintha neki jutott volna valami szórakoztató az eszébe. –
Eugandis! Hát te vagy Eugandis! Nagyszerű! Gyere! Kerülj beljebb!Hátrébb állt, hogy beléphessek, és szemügyre vehessem az átalakított borospincét. Ahol a hordókat képzelné el az ember, asztalok sorakoztak, különbözőnél különbözőbb üvegeszközökkel és rengeteg, majdnem a plafonig tornyosuló papírlapokkal és könyvekkel. Minden asztal mögött a falon polcos szekrények voltak, melyek legtöbbje valamiféle üvegben tárolt kristályokat, porokat és még több könyvet tartott. Minden asztalnál állt egy-egy három lábú szék, melynek miértjét igazán nem értettem és az egész szobából mindössze kettő ajtó nyílt. Egy, amin bejöttem és egy, vele szembe.
Az öregember hellyel kínált, majd kiviharzott a másik ajtón, hogy két pohárral és egy kancsóval térjen vissza. A kancsóban különösen sűrű, de átlátszó folyadék volt, amely nehezen akart a poharakba töltődni és azokban is kocsonyaként állt meg. Miután óvatosan visszahelyezte a kancsót a tálcára és ismét megigazította a szemüvegét, kezembe nyomta az egyik poharat, magáéba pedig a másikat vette és leült velem szemben.
-
Lammer mondta, hogy igen egyedi külsővel rendelkezel. – kezdte csendesen és csöppet sem próbálta nem az arcomat bámulni. –
De megvallom őszintén, nem erre számítottam.Ezután szünetet tartott és én elbizonytalanodtam. Talán tőlem várt valami reakciót? Ilyen kijelentésekhez már hozzászoktam, így nem volt mit mondanom neki, csak néztem, ahogy szemeivel az arcomat fürkészi.
-
Mi okozta? Égés? Tüskebokor? Átok?-
Gyerekkori járvány. – fogtam rövidre a magyarázkodást, mire ő hümmögött egy keveset és egy hörpintéssel kiürítette a poharában röcögő majdnem-folyadékot. –
Megkérdezhetném, mi volt érdeklődésének oka?-
Óh, hát egy ilyen alakot saját szememmel kellett látnom! – jelentette ki kacagva, majd felállt a székről és gyorsan a szoba végében heverő egyik papírkupachoz sietett, keresni valamit. –
Persze nem kell megsértődnöd, hogy cirkuszi látványosság szintjére süllyesztettek le. Komolyabb terveim is vannak veled. Csak előtte engedj meg néhány kérdést.Amíg nem figyelt én visszaöntöttem poharam tartalmát a kancsóba.
Gyanús folyadékokat nincs kedvem magamba önteni. Pláne, ha az egy alkimistától van. Végül megtalálta a lapját, amit keresett és visszasietett hozzám. Kihúzott egy másik széket és az előző mellé helyezve leült rá. Megköszörülte a torkát és felolvasta az első kérdését a lapról.
-
Van tapasztalatod gyógynövényekkel?-
Egy kevés ismeretem van róluk. Nem alkimista szint, sokkal inkább házi praktikumok szintjén.Bólintott és láttam, hogy szemével gyorsan átugrik pár kérdést, hogy a lap közepéről folytathassa.
-
Jártál már a mocsárvidékeken?-
Nem.-
És szeretnél? – ezt a kérdését nem olvasta fel, le is helyezte a lapot az ölébe.
Mi lehet a célja ezekkel a kérdésekkel? Meg akar feleltetni? Fel akar mérni?-
Az attól függ, mi okból kéne odamennem. – válaszoltam óvatosan.
-
Nem kell odamenned. – mosolygott rám, majd ismét megigazította a szemüvegét. –
Nagyon képzetlen vagy még.Letettem a poharamat a tálcára, amit valamilyen okból kifolyólag még mindig a kezemben szorongattam és kihúztam magam ültömben.
-
Mi célból tette fel kérdéseit Wigbert doktor?-
Roppant egyszerű a válaszom! – jelentette ki, majd újból felpattant, hátraszaladt egy papírért, visszajött, kihúzott egy újabb széket és leült rá, a papírt azonban a kezembe nyomta. –
Ez itt egy recept, amin én magam dolgozom! Viszont nincsen meg minden alapanyag. Lammer viszont elmondta, hogy te sokat vagy az úton…-
Szóval szerezzem be a hiányzó komponenseket. – zártam rövidre a magyarázatát.
Legyek én a futár? Nagy reményekkel jöttem ide, erre csak ennyire kellek? Mély levegőt veszek és összeszedem a gondolataimat.
Még kihozhatok belőle valami számomra előnyös helyzetet is. –
És mit nyerek én ezzel a begyűjtéssel?A doktor meglepettnek látszott, mintha nem számított volna kérdésemre. Rövid ideig hümmögött és bólogatott, miközben a kezemben pihenő papírlapot nézte.
-
Jogos a kérdésed. Bizony, nagyon jogos. Nos, kezdetben csak annyit ígérhetek, hogy jegyzetekkel tudlak ellátni. Különböző növények részletes leírása, felhasználásuk és megtalálhatóságuk vannak leírva bennük.-
Tehát ha elhozom önnek a hiányzó alapanyagokat, akkor papírlapokat fogok kapni, növényekről? – hangomon érezhető volt a hitetlenkedés, mire ő megrázta a fejét.
-
Nem csak papírlapok, növényekről! Azok az ÉN papírlapjaim, növényekről! – mondta és a hátam mögé mutatott. –
Csaknem negyvenévnyi alkímiai tudás és tapasztalat áll a hátam mögött Eugandis. Az én papírlapjaim többet érhetnek, mint a királyi korona!-
De megfelelő iránymutatás nélkül, a legjobb jegyzetek sem érnek többet egy marék földnél.-
Értem. – ismét felkacagott, majd levette szemüvegét és a tálcára helyezte. –
Most már értem. Merészebb vagy a legtöbb zöldfülűnél. Több hozzád hasonló doktor kéne nekem.Megdörzsölte a szemeit és ismét hátrament egy papírlapot keresni. Ezúttal azonban nem egy lappal, hanem egy egész bőrkötéses könyvvel tért vissza. Kihúzott egy negyedik széket is és leült rá, majd fellapozta a könyvét és keresni kezdett benne.
-
A következő hónapban nincsenek bemutatóim, se megrendeléseim. Akkor ráérek. – mondta és becsukta a könyvet.
-
Addigra összegyűjtöm önnek a szükséges anyagokat is. – mondtam határozottan és felálltam a székből. Wigbert visszavitte a könyvét a terem végébe és ledobta egy kupac tetejére, majd kikísért az ajtó elé és megjelölte a papíromon, mely alapanyagokra van még szüksége. Szerencsére a kézírása olvasható volt, így nem kellett elmennem egy írnokhoz, átíratni. Ez után megköszöntem, hogy fogadott, ő kérte, hogy adjam át üdvözletem Lammer professzornak és becsukta az ajtaját, hogy mind a ketten menjünk a magunk dolgára. Újból ránéztem a listámra és egy kisebb sóhajjal kiléptem az útra.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
