Minden, amit a mágiáról tudni lehet

Hogy hogyan lehetséges, hogy Veroniát ennyire áthatja a mágia, míg Terráról egészen kiveszett, arra csak elméletek vannak. Azt mondják Bet’Sohar bolygóját nem azért teremtette az Úr, hogy azon halandók éljenek, így a teremtés azóta sem fejeződött be egészen, maga a teremtő erő pedig hozzáférhető maradt a kétlábúak számára is. Így a különböző féle varázslatok, varázshasználók és mágikus tárgyak meglehetősen gyakoriak ebben a világban.
Ezt támasztja alá, hogy Veronia világában a mágia nem egy vad erő, amit igékkel kell megzabolázni vagy az emberekben lévő potenciál, hanem egy mindent átható szubsztancia, amit a különböző varázslatokkal lehet megtestesíteni. Ez azt jelenti, hogy minden varázslat, amit végrehajt bármi is, igen pontos és határozott eredményekkel jár. Egy varázslat félre nem sikerülhet. A mágiával létrehozott dolog nagyban különbözik a valóditól, tehát egy mágikus láng merőben eltérhet a természetestől (gondoljunk csak a vámpírok fekete, a démonok vörös vagy a protestánsok kék lángjaira).

A mágia érzékelése különálló dolog a használatától és tehetség nélkül is kitanulható. A mágiaérzékelés sok gyakorlással és megfelelő gondolattechnikák elsajátításával fejleszthető, léteznek olyan zsoldosok vagy fizethető testőrök, akik külön a mágikus veszélyekre való specializáció miatt alakították ki magukban az ilyen képességet.

Egy mágiahasználó teste semmiben sem tér el azokétól, akik semmiféle tehetséggel rendelkeznek. Minden ember és lehet mágiahasználó, aki kitanulja a művészetet, a vámpírok, a démonok és a nefilimek pedig eleve varázslatos erők birtokában születnek. Játéktechnikailag mágusnak számít: Klerikus, Lelkész, Mágus, Nekromanta, Kultista, Druida, Éjvándor, Vámpírmágus, Szemfényvesztő démon, és a Nefilim.

Egy különleges érzékelési módja a mágiának, hogy a különböző egyházi személyek képesek megérezni a démonok jelenlétét. Ezt a képességet kicsivel több mint húsz éve dolgozták ki a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházában, a szájhagyomány szerint maga Esroniel von Himmelreich még a lázadása előtt, így mind a két egyház rendelkezik ezzel a hagyománnyal.
A novíciusok átesnek egy rituálén, mely során egy démon rövid időre megszállja a testüket. A jelen lévő papok ez után kiűzik a démont, de a novícius testében az emlék megmarad, így amikor újra démont érez a közelben egy bizsergető, hideg érzés lesz úrrá rajta. Ha hosszabban fennáll az érzés, akkor a jeges bizsergés folyamatos, tompa fejfájássá alakul, amely igen kellemetlen. A démon tartózkodásának irányát így nem képesek megmondani, és minél erősebb a démon, annál távolabbról képesek az egyház tagjai megérezni.

A mágia használatának módja mindig különféle pecsétekben és irányítószavakban rejlik. Ezeket nem kell hangosan kimondani (a mágia mindenütt ott van, a gondolataiban is, nem kell beszélni hozzá), de nagyon pontos elképzelésünknek kell lenni magáról a jelenségről, amit létre akarunk hozni, illetve az ahhoz tartozó pecsétekről is. A pecsétek mindig síkbeli alakzatok, egyes esetekben több is kell egy varázslathoz. Az ilyen pecséteket és szavakat hivatott a mágiahasználók varázskönyve lejegyezni, ahol egyszerűen ránézve könnyebbé válik a mágia használata. Fejből is lehet, de az sokkal lassabb és csak az egyszerű pecséteket lehet pontosan megjegyezni.
Sokáig rejtély volt, hogy akik nem használnak pecséteket, hogyan képesek varázslatokat megidézni. A mágia hirtelen összezavarodásával a mágusok körében újra napirendre került a kérdés, és sikerült megállapítaniuk, hogy sok varázslathoz, leginkább, amik a test működését befolyásolják, illetve a démonok mágiájához elég a puszta akarat, hogy a testben összesűrűsödött szubsztanciát formába öntsék. Akik pedig valamilyen felsőbb hatalom szolgálatába álltak, azok pedig közvetlenül tőlük kapják mind az erejüket, mind a mágia formába öntésének ösztönét. Ebből a szemszögből különlegesek a tündék, akiknél ez a bizonyos felsőbb hatalom a természet, ám alá-fölé rendeltség helyett ez inkább egy szoros szimbiózis.

Maga a varázserő, mágikus erő, mana és még sok név, amivel a jelenséget illetni szokták valójában egyfajta természetes védelem az ellen, hogy a szervezeten áthaladó mágia kárt tegyen benne. Hosszas tanulással a test felkészíthető arra, hogy minél több varázslat megformálását tegye lehetővé. A kis varázslatok szinte egyáltalán nem okoznak semmi kárt, ám ha egyszerre nagy erőket akar a mágus megmozgatni, akkor az jelentősen megterheli a szervezetet. Ötnél több ilyen varázslatot pihenés nélkül még egyetlen kétlábú sem tudott megidézni.
Hogyha valaki elérte a határait, ám újabb varázslatok megidézésével próbálkozik, az, ha óriási szerencséje van csupán összeesik, gyakrabban károsodnak a belső szervek, első sorban az erek, mely során belső vérzések alakulnak ki. Más esetekben különösen erős varázslatoknál a határok feszegetése a mágus azonnali halálával jár. A mágikus ellenállás, vagy mágikus kapacitás helyreállítására több módszer létezik, a különböző fajok eltérnek annyira, hogy más-más stratégiát alkalmazzanak. Az emberek általában alszanak, a tündéknek egy tíz perctől egy óráig tartó meditáció segít, a démonoknak a bűnük ad erőt, a nefilimek imádkoznak, a vámpírok pedig vért szívnak a regenerációhoz.

Arkánmágia

Az arkánmágia a legnyersebb mágia mind közül. Kék vagy lila, fényes és pulzáló energiaként lehet megfogalmazni, amik egyszerű nyalábok, vagy a mágus által megálmodott formákban jelennek meg. A felrajzolt pecsétek egy pillanatra megtelnek arkánenergiával, ekkor felragyognak, majd eltűnnek. Nagyon látványos. Az arkánenergia okozta sérülések valahogy a villámcsapás és az égés közötti érzetet keltenek az áldozatban.

Árnyékmágiák

Egyes démonok és vámpírok képesek megzabolázni az árnyakat, ám ezek nem olyan klasszikus árnyékok, mint amiket a testek vetnek, ha a nap rájuk süt, inkább egy akarattal mozgatható sötét energia, ami elnyeli a fényt. Lehet szilárd, folyékony, de egészen hasonlatos is egy valódi árnyékhoz. Pont, mint egy mélységi teste…

Tűzmágiák

A fentebbiekből talán már sejthető, hogy a mágiával létrehozott tüzek sem egészen olyanok, mint a természetes tűz. Ami mindegyikben megegyezik, hogy forró, égési sérüléseket okoz, fényjelenséggel jár, és meg lehet gyújtani vele az éghető anyagokat. A különböző mágia formák által létrehozott tüzek egymástól különböznek.

• A démonok pokoltüze rubinvörös színben ragyog, ez a legforróbb mind közül, már egy méteres környezetükben is kellemetlen a hőség.
  
• A vámpírok éjlángja fekete színezetű, forró és olajszerűen terjed.
  
• A tünde druidák és vadászok tüze hasonlít a legjobban a természetes tűzre, nem véletlenül. Onnan lehet megkülönböztetni őket, hogy a színük élénk narancssárga, és nem füstöl, ameddig nem kap bele valami éghetőbe.
  
• A nefilimek, klerikusok és keresztesek tüze egyaránt arany fényű isteni tűz. Nem túl forró, ellenben szent, így különösen sok kárt tesz démonokban, vámpírokban és bármilyen szentségtelen lényben.
  
• A protestánsok kék tüze viszonylag új találmány, Isteni eredetű és szent, ez talán a leghidegebb mind közül.
  

Mágikus tárgyak
Az idők során a mágusok rájöttek, hogy a mágiát lehetséges tárgyakba is belezárni. A kövek, fémek, és egyes élőlények képesek megtartani magukban a mágikus szubsztanciát. Az ilyen tárgyak létrehozása tanulható egyes mesterektől. Minden esetben bonyolult pecsétek pontos sorrendben és alakzatban történő felrajzolása szükséges, és egy-egy recept elkészítése egészen hosszú időt is igénybe vehet. Gyakorlatilag bármilyen tárgy lehet mágikus.
A szentség, mint mágia ugyanúgy belezárható tárgyakba, azonban a kövek és fémek képtelenek azt huzamosabb ideig megtartani, így amikor először elszabadul a szent erő - egy vágásnál például kard esetében - akkor az áldás leesik a fegyverről, és újra fel kell rá helyezni. Ez alól kivételt képez a holdezüst. Ez az egyetlen fém, ami képes permanensen magában tartani a szent erőt. A Nebelwald eltűnésével a holdezüst is elképesztően ritka fém lett, a sötétség erőre kapása miatt pedig ma a legritkább és legdrágább matéria a világon.
A tárgyak megáldásához mindenképp szükséges egy klerikus vagy agreus, aki elvégez egy hosszas rituálét. Ehhez a megfelelő bibliai idézeteket kell elmondani, szükséges hozzá szenteltvíz, majd ima, melyben a pap Isten áldását kéri.
A tárgyakba zárt mágia megérezhető a megfelelő képességgel, illetve erős mágusok által. A készítő szándékától függően a tárgy felhatalmazhatja viselőjét különleges tulajdonságokkal, ám rejthet aktiválható varázslatokat is. Ezekhez nem kell külön pecsét, csupán a tárgy tulajdonosának szándéka elegendő, ám mindig érintkezés szükséges a tárggyal.



Alapvetően minden ember fogékony a mágiára, bár azt mondják, ez az érzékenység nem volt meg bennük mikor még Terrán éltek. Veronia beivódott a bőrükbe, az erekben csordogáló vérbe. Vannak akibe jobban, másokba kevésbé, de minden ember ott hordozza a képességet, hogy irányítsa az esszenciát ami benne rejlik a földben a vízben és a levegőben is. A tehetségesebbek pedig nagy dolgokra hivatottak, és hatalmas erőket tudnak az uralmuk alá vonni megfelelő képzés mellett.

„Azt hiszed ezek csak összehányt vonalak? A rúnák ősibbek a kereszténységnél, régen üzenetet hordoztak, a múltat a jelent és a jövőt… De még most is, hogy már nem hiszünk bennük, a puszta leírásuk is olyan erőket idéz meg, amiket nem szabad alábecsülni.”

Emberemlékezet óta járják a földet varázslók, akik már az emberekkel voltak a szakadás előtt is, Terra ősi földjein. Jórészt már mállott tekercsek írnak arról, hogy mielőtt megérkeztek volna a keresztény papok és hittérítők, a régi vallás papjai egyben varázslók is voltak, akik az istenek akaratát próbálták kiolvasni a tőlük kapott szimbólumokból, és amellett, hogy a sorsot fürkészték általuk, erőt is tudtak belőlük meríteni, amit bárki elérhetett, ha megtanulta. Az egyszerű emberek a papok helyett hozzájuk fordultak útmutatásért, hogy közvetítsék az istenek akaratát, és ezért cserébe apró ajándékokkal kedveskedtek nekik. Mikor pedig Veronia minden fia és lánya keresztény hitre tért, a rúnák akkor is velük maradtak, bár a vallásos áhítat lekopott róluk, még így is veszélyes erőt képviseltek, eszközök voltak a mágia vad folyamainak megszelídítésére. A régi papok sosem tűntek el a föld színéről, csupán átalakultak eleinte csöndes megfigyelőkké, később azonban voltak, akik felismerték a mágiában rejlő potenciált, a rúnákat fegyverként használták, hatékonyságuk miatt pedig hamar ismét bekerültek a köztudatba. Mivel az erő a szimbólumokban rejlik, ezért, ha egy hozzáértő megtervez egy összetett varázslatót és leírja azt egy tekercsre, akkor onnan az erőt már egy laikus is el tudja szabadítani. Éppen ezért a rúnamágusok többnyire könyvet hordanak magukkal, amiben minden le van írva az egyszerű, alaprúnáktól kezdve a bonyolultabb, sok rúnát magukba foglaló összetett varázslatokig, a végén jónéhány üres lappal, ahová a saját rajzaikat tervezhetik meg. Hogy miért pont ezek a szimbólumok tárolják a mágikus erőt, miért pont azt az erőt, és hogy lehetséges-e új szimbólumokat alkotni vagy csak a meglévőket kombinálni, azt nem tudják, de komoly kutatások folynak ezügyben.

„Kiszámíthatatlanok. Sose bízz meg valakiben, aki a teret és az időt a puszta akaratával befolyásolni tudja. Olyan erő ez, ami nem lenne embernek való, és Isten mégis engedi.”

Még a rúnamágusok eredete tiszta volt, és az ősi papok létezése megmaradt a kollektív emlékezetben, addig az arkán mágusok származása a homályba veszett, csupán néhány zavaros utalás van arra, hogy bizonyos emberek mágiája akkor erősödött fel, amikor megérkeztek Veroniára, de hogy mi okozta ezt a hirtelen ébredést, arra csak elméleteik vannak még ma is. Különböző mágikus gócpontokra gyanakodnak, és nagyon igyekeznek, hogy a még nagyobb erő birtoklása érdekében megfejtsék ezt a titkot, és rátaláljanak az erejük forrására. Nagyon szeretnek különböző fókusztárgyakat használni, ami tovább erősíti őket, például különböző kristályokkal kombinált mágusbotokat, ritkábban alkarnyi hosszú pálcákat, gyűrűket és amuletteket. Ezekbe van, hogy konkrét varázslatokat zárnak, van, hogy csak a mágikus erőt gyűjtik velük össze.  Az arkán mágia leginkább a puszta energia manipulációjára jó, a tehetségesebbek ennek képesek elemi formákat is adni, így lehetséges, hogy egy nagyerejű arkán mágus irányítsa a tüzet vagy bármely más elemet, de ehhez hosszú évek tanulása és hatalmas energiabefektetés szükséges.

A mágusok szerveződése

„A gőgünk nem engedi, hogy mind együtt dolgozzunk. A kutatás az életünk, az egyetlen amire büszkék lehetünk, ki engedné, hogy ezt valaki ellopja?”

Napjainkra a mágusok elismert társadalmi csoporttá váltak, a félelemmel vegyes tisztelet még mindig ott kering a levegőben, de már messze nem annyira domináns, mint a Szakadás után néhány száz évben. Ma az élet legkülönbözőbb területein találkozni velük, nagyon sok közöttük a tudós, aki a mágia mibenléte mellett a természet leírását is célul tűzte ki, vagy régi relikviákat és történelmi emlékeket keres. Ezen kívül azonban élen járnak a tárgyak bájolásában, sokszor az alkímiában, de egyesek még az ékszerészetben is.  Sokan ténykednek tanácsadóként, az „Udvari mágus” elismert pozíció, mint a két királyságban, se sokszor a gazdagabb nemesek is maguk mellé fogadnak egy-egy varázslót. Ezek általában nagyon nagyra vannak a világban betöltött szerepükkel, hogy befolyásolni tudják a világ politikájának alakulását, és sokszor a csak a tudománynak élő mágusokat ignoránsnak vagy egyenesen dilettánsnak tartják.  A jel szó negyedik része a karakter kasztjának magánhangzói. A hadseregben külön szakasza van a csatamágusoknak is, akik fegyverként használják az erejüket, hogy megváltoztassák egy-egy háború kimenetelét, ők általában nagy tiszteletnek örvendenek, de akik látták micsoda pusztításra képesek, inkább rettegik a nevüket. Utolsó nagy csoportjuk a mindenki által lenézett, és csak „bérmágus”-oknak titulált szabadúszók, akik pénzért nagyjából bármilyen munkát elvégeznek, legyen szó szörnyvadászatról, ajtók betörésmentesítéséről, vagy kisasszonyoknak különböző amulettek eladásáról.

Hamar felismerték azonban, hogy bár nem szívesen dolgoznak együtt (ez főleg a kutató mágusokra és az udvari mágusokra jellemző) valamilyen laza szerveződésre szükségük van, hogy a jó munkát honorálják, a kontárokat pedig kigyomlálják a soraik közül. Ráadásul, ha a fontosabb eredményeket megosztják egymással, azzal elkerülhetik, hogy ketten is ugyan azon dolgozzanak egyszerre másrészt az új felfedezések segíthetik a többiek munkáját is. A mágusok ezért öt körbe szerveződtek:

• A legbelső körben mindig ketten vannak, egy rúnamágus és egy arkánmágus, akit az összes többi adott mágiaágban jártas varázsló elismer vezetőnek. A kinevezés az adott mágus haláláig tart, az utódot pedig mindig az eredményei alapján a második és harmadik kör mágusai választják meg szavazással. Egy ilyen szavazás mindig hatalmas társadalmi esemény és természetesen nem mentes a háttérben szervezkedéstől, lefizetésektől, sőt egyesek még a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Ha a csalásra fény derül, az adott varázslók rangját elveszik, és kikerülnek a negyedik körbe.
  
  
• A Magoi-k köre. Azok az elismert mágusok tartoznak ide, akik a többiek előtt bizonyították, hogy valamilyen területen kiemelkedőek. A bekerülés feltétele egy vizsga a többi Magoi és a vezetők előtt, illetve egy előzetes írásos dokumentáció az adott munkáról. Ez lehet egy kiemelkedően fontos felfedezés, ami a mágia természetét illeti, de ide tartozik a teljesen új varázslatok alkotása is, amit a jelöltben be kel mutatnia a bizottság előtt és el kell magyaráznia a működését. A sikeres vizsga után a jelölt bekerül a körbe és megkapja a neve elé az M. tagot, továbbá a felfedezését kizárólag ő oktathatja, és ő felügyeli a további kutatásokat a témában. Nincs felső korlát, hogy mennyien lehetnek, de igen nehéz ide bekerülni.
  
  
• A Mesterek köre. Az inasok egy vizsga letétele után kerülhetnek be ide, amiben számot adnak a tudásukról az adott mágiaágban. Két lista létezik egyik rúnamágiákkal, másik arkánmágiákkal, amiket mind be kell mutatni, ez után egy elméleti beszámoló következik, végül pedig az inasnak elő kell adnia egy tervezetet, amivel mesterként foglalkozni akar. A sikeres vizsga után válik az inas a mágustársadalom teljesértékű tagjává, szavazhat a vezetőkről, és vállalhat saját tanítványokat.  A legnépesebb csoport.
  
  
• Az inasok köre. Az inas már megtanulta az alapokat, és már önállóan kutat, dolgozik, ám a mestere még valamilyen szinten felügyeli a ténykedését. Általában inas korban kezdenek el a mágusok elmélyedni egy-egy kifejezett témában. Ahhoz, hogy valaki inas lehessen le kell tennie egy vizsgát, amin előre meghatározott varázslatokat kell bemutatni, és a mágia alapvető működését is el kell tudnia magyarázni a diáknak.
  
  
• A tanítványok köre. Mindenki, aki mágia tanulásra adja a fejét, a mágustársadalom szemében először tanítvány lesz. A tanítványok kora igen változatos, de a tehetségesebbeket a szüleim már egész kiskorban elkezdik taníttatni. A legfontosabb, hogy legyen egy mester, aki elvállalja a tanítást, és az kezdi el bevezetni a gyereket (ritkán felnőttet) a varázslás alapjaiba. A mester sokszor kérhet pénzt a szülőktől a gyerek taníttatásáért, aki ez után a hét napból legalább ötöt a mesterrel tölt, aki a saját munkája mellett mindent megtanít neki. A tanítvány többnyire jártas lesz a mestere területében, de a többiben kevésbé, ha valami más érdekli sokszor önszorgalomból kell képeznie magát. Nagyritkán előfordul, hogy két mester összefog és közösen vállalnak tanítványokat. Az a tapasztalat, hogy ezek a gyerekek sokkal jobban teljesítenek az inasvizsgán is és később is, így többekben kezd megfogalmazódni egy igény, hogy létrehozzanak egy szervezett iskolát, de ez még nem jött létre, és a varázslók többsége szerint soha nem is fog.
  

A vallásháború kezdetéig és a nagy emberkirályság kettészakadásáig (V.I.SZ. 800) csupán egy kör létezett a kontinensen, de a háború a mágusokat is megosztotta. Voltak akik dél mellé álltak, voltak akik északot támogatták, és bár a legtöbben semlegesek szerettek volna maradni a két király minden mestertől követelte, hogy foglaljon állást egyik, vagy másik mellett. Erre a mágia harci potenciálja miatt volt szükség. Így a mágustársadalom kettészakadt ahogy a királyságok, és most egymástól függetlenül működik egy-egy kör északon és délen, 2-2 vezetővel. A két kör között hivatalosan semmilyen kapcsolat nem áll fent, nincs ellenségeskedés, de mintha nem lennének hajlandóak tudomást venni a másik létezéséről.  Északon minden maradt a régiben, a mágusok önként csatlakoznak a hadsereghez, ha akarnak, és elég sokan teszik is meg, délen azonban igyekeznek minél jobban kihasználni a varázslók erejében rejtőző katonai potenciált. A két vezető mellé a legfelsőbb körbe bekerült egy felügyelő, aki mindig magas rangú katonai tiszt, egyben a protestáns egyház tagja is. Jelenleg minden tanítvány és inas átesik katonai és stratégiai kiképzésen is. Bár hivatalosan ez nem kötelező, a vezetők és a magoi-ok erősen presszionálják a mestereket, hogy végeztessék el a tanítványaikkal és az inasaikkal ezt a képzést, és a legtöbben vegyenek részt időről időre katonai offenzívákban. Van ami az apokalipszis során sem változik.


Lábjegyzet a mágusvizsgákról
Minden varázslást tanuló életében eljön egyszer az a pillanat, amikor lehetősége nyílik belépni a következő körbe. Ekkor pedig bizonyítania kell, hogy felkészült-e a nagyobb felelősségre és a nagyobb szabadságra, melyet új titulusa hordoz majd magával. Ennek a bizonyításnak több formája is létezik, attól függően, mely körbe tartozik éppen a tanuló.

• Ahhoz, hogy valaki a tanítványok köréből az inasok körébe léphessen, egy szóbeli és egy gyakorlati vizsgán kell megfelelnie. Mind a kettő vizsgát kettő különböző, a tanítvány mesterétől eltérő mágusmester tartja, ezzel biztosítva a vizsga hitelességét. Az, hogy mik várhatóak el egyes vizsgákon, soha nem voltak egységesítve, így az teljes mértékben a vizsgát tartó mestertől függ, de aki sikeresen átmegy mind a kettő vizsgán, az átveheti az oklevelét a két mester aláírásával igazolva, hogy hivatalosan is belépett az inasok körébe.
  (Ennek kijátszása a játéktéren, legalább hármas szintű mágus kasztot igényel.)
  
  
• Az inasok vizsgájáról már fentebb olvashattatok, így azt csupán kiegészítenénk a következőkkel: Az inasok köréből való továbblépéshez legalább kettő Mester és egy, az inas által preferált mágiaágban jártas Magoi elismerése szükséges, s az általuk kiállított oklevél bizonyítja, hogy az inas belépett a mesterek körébe.
  (Ennek kijátszása a játéktéren, legalább ötös szintű mágus kasztot igényel.)
  

A többi körbe való belépésről már fentebb elég részletes bemutatót olvashattatok, így azokra tényleg nem érdemes már több szót fecsérelni.

A jól ismert öt körön kívül, a mágusoknak létezik egy sokkal személyesebbnek nevezhető szerveződési szintje is, melyek a különböző iparos céhekhez hasonló funkciót töltenek be. Lehetővé teszik, hogy a mágusok szellemi termékei biztonságban maradhassanak, illetve képesek támogatással ellátni a tagjaik kutatásait, miközben mágikus termékeket is előállítanak.
Alapításuk a korábban is említett iparos céhekhez hasonló, mindössze néhány arany szükséges a hivatalos oklevél kiállításához, egy céhalapítói joggal rendelkező település hivatalnokának pecsétjével ellátva.
Minden, a máguscéh tagja által végzett kutatás eredménye, a céh eredményének is számít. Minden, a máguscéh tagja által elkészített mágikus tárgy, a céh tulajdonát képezi. Ezen eredmények és tárgyak közvetlen élvezői a patrónusok, akik elsősorban a nemesség sorai közül léptek előrébb, de akadnak köztük tehetősebb katonák, kereskedők és földi javakban nem szűkölködő egyházi személyek is.
Hála e szabályoknak és a patrónusoknak, a máguscéhek tagjainak nem kell tagdíjat fizetniük szervezetük felé, tagságuknak különböző feltételei lehetnek, melyeket a céh aktuális mestere szab meg, egy dolog mégis közös szokott lenni bennük: minden mágusnak távol kell tartania magát a bérmágusokra jellemző tevékenységektől, nehogy értékét veszítse tevékenységük! Azok a mágusok, akik nem tesznek eleget a tagságukkal járó feltételeknek, minden tulajdonukat elkobozzák, és minden jót kívánnak neki a céhen kívüli tevékenységeihez.



A máguskörök alapítása, a máguscéhekével ellentétben, igen nehéz és körülményes. Először is, az alapító tagok közül legalább háromnak a Magoik körébe kell tartoznia. Ezt követően, közös erszényből ki kell fizetniük a királyi kincstárnak több mázsa arannyal felérő váltót, s ezután kerül csak kiállításra az alapítói oklevél, melyet még hivatalosítani kell a királyi pecséttel és a király szignójával is. Pontosan ezért is létezik mindössze három máguskör Veronián: A Hellenburgi Máguskör, mely a legrégebb óta fennálló máguskör, a Karolusburgi Máguskör, valamint a Falbwichi Máguskör, Észak legfiatalabb és legkisebb mágusköre.
Nagy különbség még továbbá a céhek és a máguskörök között, hogy míg a céhekhez akárki csatlakozhat, aki egy egyszerű varázslatra képes, a máguskörök sokkal jobban megválogatják tagjaikat, s meghívó, vagy ajánlólevél nélkül lehetetlenség bekerülni egybe.


A Hellenburgi Máguskör



A déli királyság egyetlen mágusköre, ám egész Veronián ők a legnagyobb létszámmal rendelkezők is. A tagok nagy hányadát csatamágusok teszik ki a kötelező katonai szolgálatnak hála, ugyanakkor a kutatások szinte mindegyike a különböző fajok mágiájára és azok megismerésére összpontosul. A Hellenburgi Mágusakadémia, bár nincsen közvetlen tulajdonában a máguskörnek, a kettőt nehéz külön emlegetni egymástól, hiszen az ott oktató mesterek többsége a kör tagja is.

Rövid történelmi pontok:

• A Máguskör alapítása: Veroniai időszámítás szerint 500-ban történhetett, a Hellenburgi irattárban meglelt legrégebbi papírok alapján, bár akkoriban még csak a „Kommuna” néven volt ismert. A máguskör megnevezés csak a hétszázas évek végén kezdett elterjedni a köztudatban.
  
  
• A nagy mágikus böjt: 652-ben a Kommuna elszakadt az egyház befolyása alól, azon célból, hogy megőrizhessék a szent varázslatok kutatásának és kidolgozásának jogát. Ez azt eredményezte, hogy az Egyház bojkottálta az akkori Kommunát, s különböző módszerekkel, de sikeresen magára vállalta a hit erejéből táplálkozó varázslatok okítását, míg elítélt minden olyan varázstudót, aki nem a szent könyvből, s hitéből meríti az erejét. A böjt 653-ban véget ért, s bár az Egyház megtartotta a szent varázslatokra vonatkozó minden jogát, tovább már nem csorbította a Kommuna hírnevét.
  
  
• Oklevelesítés: 782-ben, hogy a káros tevékenységeket végző mágusköröket kiszűrhessék, megújították és általánosították az alapításhoz szükséges feltételeket. Ekkor vált hivatalosan a Kommuna, Hellenburgi Máguskörré.
  

Fontosabb személyek:

• Adolf Stein – Rangban a legmagasabban álló, egyik vezető személye a máguskörnek, egyike a két mágusnak a legbelső körből. Az arkán mágiát képviseli.
  
• Günther Weiß – A legidősebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő Magoi a máguskörben, elsősorban vámpírok mágiájával foglalkozik kutatásaiban.
  
• Jonathan Goldheart – Az első tünde Magoi a körben. A druidák mágiájának vizsgálatával foglalatoskodik.
  

A Karolusburgi Máguskör



Az északi királyság legnépesebb és legismertebb mágusköre. Legtöbb tagjuk udvari mágusként tevékenykedik, ám számos kutató is megfordul soraik között, elvétve néhány csatamágussal. Kutatásaik főbb témái a mágia eredete, annak megismerése, és különös figyelmet fordítanak angyalromok és mágikus tárgyak felkutatására is. A neves Északi Mágusakadémia is az ő tulajdonukban áll.

Rövid történelmi pontok:

• A máguskör alapítása: Veroniai időszámítás szerint 692-ben alapították, s bár eleinte csak a Hellenburgi Máguskör egyik kirendeltségének számított, kevéssel több, mint húsz esztendő elteltével már különálló máguskörként működött.
  
  
• A rúnák újjáélesztése: 723-ban a Karolusburgi Máguskörben kezdtek el különösen nagy figyelmet szentelni a régi rúnáknak, hála az északabbra elterülő birtokok területén élő nemesség adományainak. Eme tevékenységüknek köszönhetően, a rúnamágia ki tudta nőni magát a tanoncjáték bélyege alól.
  
  
• Oklevelesítés: A királyság szabályozásai kissé megkésve ugyan, de elérték az északabbra fekvő mágusköröket is, így hivatalosan 783-ban vált királyi pecséttel ellátott, oklevelesített máguskörré a Karolusburgi Máguskör.
  

Fontosabb személyek:

• Petter von Krohburg – A máguskör egyik vezető alakja és legidősebb tagja, a rúnamágiát képviselő mágus a legbelső körből.
  
• Marius Hagen – A máguskör másik vezető alakja, az arkánmágiát képviselő mágus a legbelső körből.
  

A Falbwichi Máguskör



Az északi királyság második és egyben legfiatalabb mágusköre, amely azért jött létre, hogy a Veroniát gyakran fosztogató félóriások technológiáit alapul véve mágikus fegyvereket dolgozzanak ki. Az alapító tagok mindegyike csatamágus, s jelenleg mindössze egy maréknyi kutató mágusmester mondhatja magát a máguskör tagjának.

Rövid történelmi pontok:

• A máguskör alapítása: Veroniai időszámítás szerint 819-ben sikerült megszerezniük az oklevelet, III. Gustav király pecsétjével és aláírásával.
  

Fontosabb személyek:

• Mathias Krügner – Alapítótag, veronia egyik legfiatalabb, Magoik körébe tartozó csatamágusa.
  
• Hubert Wolfeschberger – Alapítótag, szakterülete a lőfegyverekkel kapcsolatos mágiák kidolgozása.