Minden hétre egy kérdés

Egy egyszerű kis játékot hirdetek most nektek, ami kötött keretek között teszi lehetővé, hogy megismerjük a saját, illetve egymás karaktereit. Mind ismerjük, hogy időnként milyen nehéz is egy-egy kevésbé fontos mozzanatot belehelyezni a történetekbe, s pont emiatt sok olyan infó és érdekesség van, ami sajnálatos módon nem nagyon derül ki mások (vagy akár magunk) számára. Ennek a szomorú helyzetnek az orvoslására invitállak most titeket egy kis játékra, aminek a következő a formulája:

1) A kiválasztott személy felteszi a kérdését.
2) A többieknek van egy egész hete válaszolni a kérdésre tetszőleges terjedelemben.
3) Az egy hét eltelte után a kérdést feltevő személy kiválasztja, hogy ki lesz az, aki a következő kérdést felteszi.


A játékért semmilyen jutalom sem jár, csak az elégedettség, hogy fejleszthetted a karaktert egy ritkán felmerülő kérdés megválaszolásával.

Nem is húzom az időt, jöhet tehát az első kérdés, amit pofátlan módon felteszek én.





Ki volt a karakter első szerelme, mi lett a dolog végkimenetele, s miként gondol vissza a karakter az egykori szerelmére? 

(ember)Tea első (és egyetlen) szerelme egy parasztlegény volt, aki a falujában lakott. A fiút a falu papja vette a szárnyai alá, mivel igencsak okosnak bizonyult, megtanította olvasni, és segített neki bekerülni a legközelebbi városban lévő egyetemre, ahol felcsernek tanult. Azt ígérték egymásnak, hogy hűek lesznek viszontlátásig és majd összeházasodnak, de nem sokkal azután, hogy a fiú elkerült a faluból, Teát hozzáadták Alexander Kleisthoz, és nagyon örültek a szülei, hogy egyszerű származása ellenére egy nemesember felesége lett a lányuk.
Alexander feleségeként mindig vágyódással gondolt vissza egykori szerelmére Gerda, ma már nem nagyon gondol rá sehogy, mert mióta meghalt (mert Alexander megölte!!!!!) és visszatért démonként, nem emlékszik a fiúra.

Ú, ez izgalmas kérdés. Torsten Kather nevében nem beszélhetek, így már csak a Hóhajú marad. Yrsil első szerelme egy Atrisha nevezetű csábdémon volt, akivel még Seolban ismerkedett meg, a bevonulásuk idején. Először csínytevésben cinkostársakká, hétköznapokban barátokká, hadseregben bajtársakká, szerelemben pedig ágytársakká váltak, majd az évtizedek teltével egy sokkal elkötelezettebb dolog fejlődött ki kettejük között. A kapcsolatuk sokak szemében jelentett szálkát, így V.I.SZ.689 környékén elhagyták Shyriala szolgálatát és a tünde erdő egy eldugott pontjába költöztek, néhány kilométerre észak-keletre Sunflower falujától. Atrisha 720 tavaszán rejtélyes körülmények között elhunyt, évtizedekig tartó gyászt, ürességet, elkeseredést, depressziót, bizalmi gondokat és érzelmi instabilitást hagyva maga után. Noha sok időnek kellett eltelnie, Shina és Shyriala támogatásával képes volt továbblépni, bár ez nem feltétlenül jelentett egyet számára a feledéssel. Yrsil a mai napig élénken őrzi őt az emlékezetében, és egy-egy esős estén gyakran gondol vissza a közösen eltöltött időkre egy pohár bor és a pipája társaságában. Néha még mindig eltöpreng azon a jövőn amit együtt megélhettek volna, és ilyenkor gyakran előkerülnek tőle kapott tárgyai, amelyeket látva kellemesen nosztalgiázik az emlékeken. Időközönként élvezettel hódol Trish hóbortos kedvteléseinek (mint a teázás, kézműveskedés vagy kertészkedés, csak hogy néhányat említsek), amelyek rutinszerű, megnyugtató tevékenységét az évek során nagyon megszerette. A karikagyűrűjét mindig magánál hordja.

Üdv, népek. Ciel nékem adta át a kérdés jogát ezúttal, így hát:

Milyen a karakteretek viszonyulása a mágiához? Érthetetlen, veszélyes, irányítandó dolognak tekintik, esetleg a hatalom eszközének?

A falujában - amennyire én képzelem - elég nagy tisztelet övezte azokat, akik komolyabban foglalkoztak a mágiával és tudták is használni, elvégre körükben a Hold ereje és ajándéka volt ez. Gyerekként ennek köszönhetően azt érezte ebből, hogy aki képes ilyenre, az a Hold küldötte, tehát egy fontos és tiszeletreméltó személy. Később, amikor a nekromancia útjára lépett, a mágiához köthető elismerést a félelem és undor vette át, hiszen nem egy szép ágazat ez, de volt benne annyi elhatározás és akarat, hogy a nekromanciához társuló negatív gondolatokat és érzéseket a háttérbe szorítsa. Ettől a ponttól sokáig olyan hatalom eszközének tekintette, ami segíti őt a céljai elérésében, tegyen vele jót vagy rosszat - és ez egy darabig így is volt, úgy érezte, közelebb kerül a vágyaihoz. Ahogy azonban egyre erősödött és vált jelentősebbé tudása, úgy kezdte realizálni, mekkora felelősséggel jár a magasabb szintek elérése és erősebb varázslatok elsajátítása, mert bár emberi sorsokat nem látott megkeseredni a tettei nyomán, a saját életét nehezebbé és elviselhetetlenebbé tette, elsősorban azért, mert olyan ügyekbe kényszerült, melyek nem pusztán akadályozták a haladásban, de vissza is lökték őt.
Ilyen tapasztalatok után eléggé körültekintően kezeli a mágiát, mert olyannyira belemerült ezen tudás keresésébe és kiismerésébe, hogy tapasztalta mind a jó, mind a rossz oldalát, az előnyét és a hátrányát egyaránt, még ha leginkább csak saját magát égette meg vele.  


Röviden összefoglalva és mivel nem akarok egyetemi elemzést írni ebbőla meglátása szerint mindenképpen egy tanulást igénylő, kifürkészhetetlen, de sokoldalú eszköz, aminek célját, előnyeit, hátrányait (és úgy minden jegyét) a felhasználója fogja meghatározni. A maga oldaláról, csak magára leszűkítve pedig egy teher, egy átok, ami önnön pusztulásához és kárhozatához vezet.

A mágia, egy megmagyarázhatatlan, de érdekes és igen hasznos dolog. Erlendr számára azonban kicsit több is ennél. Sokkal személyesebb. Édesapja volt első mestere, ám nem tudott megfelelni az elvárásainak, s végérvényesen úgy érezte a fiú, hogy csalódást okozott az öregének. A mágia egy kapcsolat közte és apja között. Mágiát használni olyan számára, mint bizonyítani, hogy a sok évnyi tanítás nem volt hiába való. Bár a felhasználási módja változott (arkán helyett rúnák), a lényeg ugyan az maradt. A mágia egy élő, anyagtalan folyó, mely összeköti a világot, s benne mindent és mindenkit. Egy folyó, amelyet érdemes, nem is, kötelező tanulmányozni, kiismerni és használni.

Ú, izgalmas kérdés. Démonként Yrsil számára a mágia nem egy rejtelmes, tanulással és gyakorlással elsajátított misztikus tudomány, sokkal inkább egy ösztönös, születése óta birtokolt erő, amely az akaratát és vágyait vetíti ki az őt körülölelő világra. Noha ő maga sosem mélyedt bele a mágikus tanok világába, előszeretettel használ apróbb bűbájokat önönmaga illetve mások szórakoztatására.
Személy szerint igyekszik óvatosan bánni ezzel, és lehetőség szerint elkerülni azokat a helyzeteket hogy valaha is támaszkodnia kelljen egy ilyesfajta "kényelmes" erőre. A hosszú évek amelyek Shyriala szolgálatában töltött, megtanították arra hogy a mágia egy hatalmas és félelmetes erő, amely legalább olyan káros lehet, mint hasznos. Az évszázadok eltelte alatt számos hátborzongató és rémálomba illő dolgot látott a tanulásra éhező mestere szolgálatában, amelyek egy életre elborzasztották őt attól hogy valaha is efféle dologra adja a fejét.
Yrsil számára sokszor okoz nehézséget hogy az ambiciózus mágusokban ne Shyriala lábnyomait lássa, ezért pedig gyakran érzi magát kényelmetlenül ha erős varázshasználók közelében tartózkodik. Kétségkívül ez is komoly aggodalomra ad számára okot amikor drága barátjára, Aliciára gondol.
Annak ellenére hogy nem ítéli el a mágiát, sőt alkalmanként pozitív dolognak látja, tapasztalatai arra engedik őt következtetni hogy ezen hatalmat sok olyan egyén birtokolja akiket a vágyaik és ambícióik borzasztó tettek végrehajtására ösztönöznek majd.