Lyliana Silverfalls

Lyliana Silverfalls avagy a Tűzliliom kibontja szirmait

Eldöntöttem. Nem viselem el tovább. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de egy holdfényes éjszakán ezekkel a gondolatokkal a fejemben vágtam útnak. Nem tudtam, hogy merre megyek, csak abban voltam biztos, hogy innen minnél messzebb.

A telihold világította meg nekem az utat az erdőn keresztül, ami körbe ölelte a kis tisztást, ahol az egész kolóniám lakott. De tudtam, hogy ez már nem az én otthonom. Itt szinte mindenki megvet, gyűlöl. Idegen lettem a saját véreim között. Kitaszított, száműzött. Megvetnek, és elítélnek azok, akik eddig szerettek. De nem lesz ez mindig így. Most még nincs itt az ideje a bosszúnak, de ami késik, az nem múlik.

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben könnyeim hullajtva rohantam az éjszakát és az otthonomat magam mögött tudva az ismeretlen felé.

Nem tudtam, hogy mit kezdek ezután, csak abban voltam biztos, hogy azért túl messze nem mehetek, hisz kishúgomra vigyázni akartam, mégha csak így távolról is.

Senki nem tudhatta meg, hogy én a közelben vagyok, hiszen, mivel megszöktem a faluból, most már tényleg áruló lettem. Hiába éreztem úgy, hogy ők árultak el engem, tudtam, hogy most már a végleges bélyeg, amit örökké rám égettek, az az árulók bélyege.

Lassan hajnalodott, amikor abba hagytam végre a futást. Ekkor még igazándiból menekültem. Magam sem tudtam, hogy mi elől, de menekültem. Lehet, hogy csak magam elől, vagy a szégyenem elől, vagy a démonaim elől, esetleg amiatt mert azt hittem, hogy bárki is követhet. Magam se tudtam, de abban biztos voltam, hogy fogalmam sem volt, hogy merre is vagyok. Ám pár óra pihenés, és egy kis séta után hirtelen beszélgetésre lettem figyelmes. Halkan közelebb lopóztam és a fák takarásából próbáltam kideríteni, hogy kiket is hallhatok. És a sejtésem beigazolódott. Elfek voltak, de mégis mások mint én. Ha minden igaz, sötét elfek lehettek, hisz valószínűleg a közelben lehetett az ő területük.

- Meg kéne szereznünk a kardot. Mostanában mindenki csak arról beszél. - Mondta az egyik, miközben a tábortűzbe meredt.
- Igen, nem is lenne rossz, ha miénk lenne az angyal kardja. Akkor bármit megtehetnénk. - Mondta a másik, miközben pár fadarabot dobott a tűzbe, amitől az még jobban feléledt.

Még pár méteres messzeségből is éreztem a tűz energiáját. Valahogy mintha vonzott volna. Bár nem igazán mertem volna közelebb menni. De most mégis, ilyen messzeségből is jól esett, és kissé fel is töltött energiával.

- De vajon merre lehet a kard? Hisz mindenki máshová mondja, és másképpen írja le. - Elmélkedett félhangosan az egyik.
- Ha az angyalé volt, akkor biztos valami nehezen megközelíthető helyre rejtette el. És biztos fenséges kinézete, és kisugárzása lehet. - Mondta a másik.

Elgondolkodtam, hogy vajon milyen kardról beszélgethetnek ezek ketten, és akkor hirtelen eszembe jutott. Kiskoromban nagyon sokan kértek áldást a fő druidától, hogy épségben telsejíthessék a küldetésüket, amikor megpróbálják megkeresni a kardot. Bár engem valahogy soha nem érdekelt, és soha nem fogott meg a kard.

De most valahogy gondolkodóba estem. Hiszen ezzel a karddal nekem is több esélyem lenne. De akkor eszembe jutott a kishúgom.
Mintha előttem állt volna, úgy láttam a mosolygós arcát.

Nem, miatta nem mehetek el. Őt nem hagyhatom magára, még akkor sem, ha most úgy érezheti, hogy magára hagytam. Ez valójában nincs így, hiszen csak védeni akarom, és ez csak így lehetséges.

Óvatosan eltávolodtam a sötét elfektől, és elkezdtem a magam útját járni.

Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok. Engem folyton a bosszúvágy, a húgomra való vigyázás, valamint a kard hajtott felváltva. Nappal a vadakkal, és a bújkálással törődtem, éjszakánként a saját, és a múlt démonaival küzdöttem meg felváltva. Szereztem sok sebet, sok tapasztalatot, de ez még így is kevés volt.

Hol a szeretet, hol a gyűlölet, hol a kíváncsiság vezette lépteimet, de a kard néha beúszott a tudatalattimat fedő ködd mélyéről a felsőbb szintekre, mint a jéghegy csúcsa, ami néha megmutatja magát, és feljebb jön a tenger mélyéről, néha csak lebeg a felszínen, de éppen hogy látszik a teteje. Vagy mint a világító torony, mely tudjuk, hogy valahol ott van a tenger partján, de tisztán csak akkor láthatjuk, ha tiszta az éjszaka, vagy ha közelebb érünk a parthoz.

Ám az idő, akármilyen nehezen is telt, újból a feledés homályába vitte a kardot, és egyre inkább a helyére került az őrült bosszúvágy, ahogy az éjszakám démonai egyre vadabbak lettek. A hullámok egyre jobban össze csaptak a fejem felett, és néha már össze kevertem a valóságot és az álomvilágot. Folyton csak menekültem, és szinte csak akkor álltam meg, amikor már a kimerültségtől össze rogytam valamelyik fa, vagy bokor tövében. Bár ez nem volt túl biztonságos megoldás, de akkoriban nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni.

Időnként a falu közelébe merészkedtem, hogy szemmel tarthassam kishúgomat, aki egyre szebb kislány lett. Kicsit hasonlított arra a kislányra, akinek a képe saját magamról az emlékeimben élt. Boldogan játszott a többi kisgyerekkel, mint hajdanán én. Csak sajnos az én életemet romba döntötte a gyermeki ösztön, a kíváncsiság. Ez persze bárkivel megtörténhetett volna, ám a sors, vagy a szellemek akarták így, nem tudom, de velem történt meg.


Amikor a falum közelébe látogattam, olyankor mindig erősebbek lettek a rémálmok. Nehéz volt utána higgadtan gondolkodni, és cselekedni. Pedig a szívem mélyén tudtam, hogy még nem jött el az én időm. Valahogy a megérzéseim azt súgták, hogy még várjak türelemmel addig, amíg valami rendkívüli esemény nem történik, aminek a hatására megkapom az esélyt arra, hogy a bosszúm kiteljesedhessen. És ez az esemény most még nem következett be.

Ám néha a kard gondolata tartotta ébren az elmémet és a fantáziámat. El sem tudtam képzelni, hogy mennyi mindent meg tudnék vele tenni, ha az enyém lenne. Magamban megálmodtam, hogy csak egy suhintás kéne vele, és mindazok, akik valaha ártottak nekem, holtan esnének össze, vagy csak szörnyű kínok közepette eltűnének a föld színéről. Sokféle gondolat, és ötlet kavargott a fejemben. Megannyi tervvel fűszerezve. Az ájszakáimat is néha ezen dolgok megálmodása töltötte ki. Fényesen ragyogó karddal a kezemben tértem vissza a szülőhelyemre, és mindenki a lábaim elé borult, és kegyelemért könyörgött, mondván megbánta, amit ellenem tett. Ám a megbocsájtás bármily nemes dolog, nekem az álmaimban nem jött össze. Csak az volt a furcsa, hogy ezekben az álmokban a kishúgom soha nem jelent nem. Néha igen, de akkor csak kettesben voltunk békességben és egyetértésben, de ezekben az álmokban soha nem láttam. Bár ezt annak tudtam be, hogy őt soha nem tudnám, bántani.

De hiába jártam be a környéket, és hiába próbáltam felfedezni megannyi barlangot, és zugot, amit csak tudtam, beleértve a fák odvait is, de sajnos a kardot sehol nem lelhettem meg. Pedig nem egy-két napot, vagy hónapot szántam rá, hanem három és fél évet.

Ezalatt az idő alatt próbáltam edzeni a képességemet is. Rájöttem arra is, hogy mint druida nemcsak a tüzet tudom irányítani, hanem a földet is kis mértékben. Mondjuk ez csak önvédelem szempontjából volt jó. Másra sajnos nem. De legalább ez is több volt, mint a semmi. A vadállatoktól már legalább nem kellett tartanom.

Ám ahogy kezdett az idő közeledni a huszonnegyedik születésnapomhoz, úgy valami, mintha láthatatlan mágnes lenne, elkezdett vonzani a falum felé. Nem is értettem ennek az okát, hiszen nem sokkal előtte jártam arra fele, és akkor még nem éreztem semmit.

Ám ahogy a falum közelébe értem, beszélgetésfoszlányok ütötték meg a fülemet. A fő druida haldoklott, és tudtam, hogyha ő meghal, akkor egy ideig a falu védtelenebb lesz, mint valaha.

Tisztában voltam vele, ha most nem cselekszem, akkor több ilyen esélyem nem lesz. Hiszen ha most elszalasztom a lehetőséget, akkor ki tudja, hogy ki lesz a következő fő druida. És hogy ő milyen képességekkel bír majd.

Kivártam, amíg leszáll az este. De hiába reménykedtem abban, hogy a falu elcsendesedik majd, most is egy zsongó méhkasra emlékeztetett. Az emberek rohangáltak, mint a mérgezett egerek, és szinte mindenhol síró, és imádkozó asszonyokat és gyerekeket láttam, mintha csak a világ vége közeledtét éreznék. Bár lehet, hogy nem álltak messze az igazságtól. Gondoltam magamban. Óvatosan közelebb lopakodtam, hiszen ma mintha az őrség is elfelejtette volna a dolgát, szinte senki nem védte a falut. Próbáltam a fák takarásából minnél több fáklyát eloltani, ami könnyen is ment, és hála isten még a szél is az én kezemre játszott, így nem is igazán sejtették, hogy én vagyok a ludas a dologban.

Ám mikor már azt hittem, hogy igen, most akkor kezdődhet az, ami miatt jöttem, hirtelen a kishúgom láttam meg a főtéren. Ő még nem vehetett észre, hiszen ekkor még csak a fák takarásából figyeltem meg a többieket, de nekem ennyi is elég volt, hogy hirtelen lefagyjak. Szinte mozdulni se bírtam. A látványa megdermesztett, és nem engedett. Tudtam, hogy őt nem bánthatom. Viaskodtam magammal. Gyötrő kín tört rám. Nem tudtam, hogy mit tegyek.

Hiszen őt nem bánthatom. De ha szabadon engedem a haragom, akkor ő pont a középpontjába kerül. A hajamat téptem lelki tusám miatt. A szemeim forogtak. Az ajkaimat szinte földöntúli hangok hagyták el. Hánykolódtam a kétségek között, miközben folyton csak Miura próbáltam visszaterelni a gondolataimat. Hisz nekem csak az ő védelme jelentett mindent. Pontosabban kimondva ez nem teljesen igaz. De jelenleg úgy éreztem magam, mint akiben két én van, akik vérre menő, sőt halálig tartó csatát vívnak. És az egész nép, a terület sorsa csak ezen múlik....

Nagyon klassz kis történet lett, belátást nyerhet az olvasó egy kissé zavart elme világába. Az különösen tetszett, hogy bele-bele szőtted az előtörténet bizonyos elemét, ami egyfajta módon mélyítette az egész bandukolásod motívumát. Emellett az is határozottan nagyszerű, hogy immáron a kardot is bevezetted a játékba, s most már ezen restancia pótolva lett. Nem is húzom az időt, karok még ilyeneket látni majd később!

Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó

Bónusz az első élményért:
Név: Elf gyújtószerszámok
Leírás: Erdei bandukolásaid során sikerült tulajdonába kerülnöd egy furcsa szütyőhöz, melyben mindenféle kovakövek, szikrapattintók, s más misztikus tűzgyújtó cuccok pihennek. Emellett akad benne dögivel valamilyen furcsa növényből készült gyanta is, ami úgy kap lángra, mintha csak a legsűrűbb olaj lenne. Ezen szerszámok segítségével szinte pillanatok alatt képes vagy tüzet csiholni, ha éppen varázserőd nem engedné azt. 
Ár: 700 váltó

/Az Angyal-Ördög-be kapott feladatomra íródott poszt./

Napfényes nyári reggelre ébredtem az éppen aktuális fának az odvában. A nap már magasan járt az égen, de ez engem nem igazán izgatott. A magam ura voltam, és senki nem parancsolt nekem, amióta eljöttem otthonról. Persze akadtak kivételek, amikor egy-egy kisebb munkát vállaltam, de ez a mai nap mellékes volt. Még mindig nem láttam elérkezettnek az időt a bosszúra. Viszont, mivel sikerült egy kis pénzt szereznem, úgy gondoltam, hogy bemegyek az egyik közelben lévő sötét elf faluba, és veszek magamnak egy kis élelmiszert. Ám valahogy ez a tervem kissé rosszul sült el.
Idegen lévén egy kissé sikerült eltévednem ebben a faluban, és a falu szélén kis háznál próbáltam volna meg útba igazítást kérni. A ház egy takaros kis sötét elf háznak tűnt, és kissé nagy forgalmat láttam körülötte, pontosabban elég sokan mentek befele. Ami még inkább meglepett, az az, hogy amikor elindultam felé, észrevettem, hogy sokkal nagyobb, mint azt első látásra gondoltam, hisz hosszan elnyúlt hátra fele, és az ablakok is le voltak sötétítve. Nem sejtettem, hogy ennek mi oka lehet, hisz a mi falunkban ilyen épület nem volt. Azt hittem, hogy valamit vagy valakit gyászolhatnak esetleg, de ez a tézisem is megdőlt, amikor közelebb értem a bejárathoz, és megéreztem az alkohol illatát, és a vidám hangokat meghallottam bentről. Ám amikor bementem, minden igyekezetem ellenére se sikerült a tárgyra térnem. Egy kissé ittasabb sötét elf állta el az utamat, és már karolt volna belém.
- Elnézést, maga meg mit akar csinálni velem?- Kérdeztem meg kissé riadtan.
- Azt, amiért fizettem.- Vetette oda, szinte foghegyről.- Bár arról fogalmam sem volt, hogy elfeket is alkalmaznak itt.- Mondta, miközben egy szoba felé próbált meg irányítani.
- Mégis hogy érti azt, hogy amiért fizetett? Én nem dolgozok itt. Én csak útbaigazítást akartam kérni, mert nem ismerem ezt a falvat, és eltévedtem. - Néztem rá ismét, és megpróbáltam megállni úgy, hogy ne tudjon sehova magával vinni.
- Tudod te azt nagyon jól, te kis szajha. És most ne a szád járjon, hanem irány be abba a szobába, mert már igen fel vagyok pörögve, és azzal, hogy ellenkezel csak még jobban beindítasz.- Kiáltott rám, majd taszított rajtam egyet az ajtó irányába.
Minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy szembe szálljak vele. Hála isten ebben már volt tapasztalatom. Hirtelen szembe fordultam a férfival.
- Nem megyek magával sehova. És ha megpróbál erőszakkal bevinni magával bárhová, esküszöm, hogy megkeserüli. Csak annyit mondok magának, hogy most erőteljesen a tűzzel játszik. Még egyszer kihangsúlyozom, hogy én nem dolgozok itt, szóval keressen valakit, akivel eljátszadozhat, de engem hagyjon békén. Engem csak annyi érdekelne, hogy hol tudok a közelben élelmiszert vásárolni magamnak. - Kiáltottam rá a meglepődött elfre.
- Na ide figyelj, akár itt dolgozol, akár nem, én veled fogom eltölteni a kifizetett időt. Így talán tanulsz egy kis tiszteletet. Nem te kis taknyos fogod nekem megmondani, hogy mit tehetek, és mit nem. Ha én téged akarlak, akkor meg is foglak kapni, kerüljön bármibe. És a tűztől amúgy se félek. De ígérem, ha jó kislány leszel, akkor ha végeztünk, megmutatom, hogy hol tudsz élelmet venni. De most vonszold be végre azt a formás seggedet abba a szobába, hogy végre kényeztetni tudj engem egy kicsit.- Fogta meg erősen a karom, miközben nyitotta ki az ajtót a szabad kezével.
Tudtam, hogy ebből a helyzetből hamar meg kell szabadulnom, mert bár azt csak sejtettem, hogy valami rosszra készül, de mivel a családom nem igen foglalkozott velem, így fogalmam sem volt arról, hogy miféle szörnyűségre készül velem ez a részeg idióta. Annyit tehettem, hogy körbe néztem, hátha találok valamit, ami vagy aki a segítségemre lehet. Hála isten, mivel maga az épület eléggé sötét volt belülről, és a folyosón bizonyos távolságokba fáklyák égtek. Végre megtaláltam az esélyemet a menekülésre. Csak kicsit közelebb kellett jutnom az egyik tűzforráshoz, mert ez a távolság még kissé nagynak tűnt a tervemhez.
- Nem, nem és nem!- Kiáltottam, ahogy csak bírtam miközben a szabad kezemmel megpróbáltam vissza lökni a támadómat. A másik kezemet pedig közben próbáltam kiszabadítani a szorításból, ami ennek hatására csak erősebb lett. Hirtelen felszisszentem a fájdalomtól.
- Engedjen már el. - Üvöltöttem teli torokból. Ekkor már páran kijöttek a hangzavarra, és páran ugratni kezdték az illetőt, akinek a szemében ekkor még inkább látszottak az őrültség szikrái.
- Mi van öregem? Nem bírsz el egy ilyen gyenge kis cafkával?- Kérdezte az egyik fiatal srác.- Segítsünk?
- Inkább nekem segítsetek.- Kiáltottam fájdalmas arckifejezéssel, mivel a kezemben már alig volt vérkeringés, olyan erővel szorította.
- Én nem itt dolgozok. Kérdezzék csak meg a tulajdonost. - Mondtam, miközben sikerült még két lépéssel közelebb juttatnom magunkat az egyik fáklyához. Most lesz jó. Gondoltam magamban.
- Megmondtam már, hogy nem érdekel, hogy itt dolgozol-e vagy sem. Akkor se tudsz tőlem megmenekülni.- Üvöltötte szinte vérben forgó szemekkel.
~ Azt csak hiszed!~ Gondoltam magamban, miközben erősen a fáklyára koncentráltam.
A férfi hirtelen felszisszent, és az arcához kapott, elengedve a kezem.
- Te kis szuka, ezt még nagyon megbánod!
- Nem volt elég? Megmondtam, hogy a tűzzel játszol. Ugyanis tűzdruida vagyok, nem holmi játékszer. De te ezt nem értetted meg. De ha nem volt elég, akkor kaphatsz még repetát is. És most engedj az utamra, mert még nagyon sok dolgom van.- Indultam volna meg a kijárat felé, de ekkor páran az utamba álltak. Ekkor érkezett meg a vezető.
- Mi ez a hangzavar? Valaki mondja el, hogy mi történik itt, de egyszerre csak egy beszéljen, az, akinek én engedélyt adok, különben mindenkit kitiltok innen egy hétre. Mondjuk te, idegen.- Nézett körbe, majd rám mutatott.
Végre, talán egy értelmes elf.
- Kedves hölgyem. Eltévedtem, és mivel nem ismerem itt a járást, betértem ide, hogy útba igazítást kérjek. Ám ekkor ez a férfi durván nekem támadt, és megpróbált berángatni az egyik szobába, mondván, velem tölti el a kifizetett időt. És hiába magyaráztam neki, hogy én nem itt dolgozok, a szép szó nem használt, így kénytelen voltam megmutatni neki, hogy én valójában egy tűzdruida vagyok, és nem játékszer. De mikor el akartam menni innen, többen is az utamba álltak. Viszont nem szeretném felgyújtani az épületet, így nem igazán szeretnék ennyi ember ellen tűzmágiát bevetni. Csak annyit szeretnék megtudni, hogy hol tudok élelmet venni, és én már a falu környékén se vagyok. Mert úgy érzem, hogy itt nem igazán vagyok szívesen látott vendég.
- Szóval ez a helyzet.- Nézett körbe ismét a nő, majd meglátta támadómat, aki még mindig fájó képét próbálta hűteni tenyerével. Nem sok sikerrel.
- Miből gondoltad, hogy ő is itt dolgozik, mikor elég sokat jársz ide, és ismersz minden lányt?- Kérdezte erélyes hangon.
- Azt hittem friss hús, és a ruhája is erre a következtetésre adott okot.
Ezt nem igazán értettem, hisz ahogy körülnéztem, megláttam pár lányt, akik mind makulátlan ruhában voltak, tisztán, és üdén. rólam ezek közül, az erdei életmód miatt szinte semmit nem lehetett elmondani, maximum a tisztaságot, hisz minden reggel, amikor az időjárás engedte, a közeli patakban fürödtem meg.
- Ez téves következtetés volt. És már megmondtam, hogy csak azt a lányt viheted szobára, akiért fizetsz, nem válogathatsz kényedre kedvedre. Nem vihetsz be mást, ha éppen a szobába menet egy másik tetszik meg. Ebből ha jól tudom, a múltnap is volt már verekedés. Ha nem szeretnéd, hogy örökre kitiltsalak innen, akkor most szépen bocsánatot kérsz a hölgytől, és amíg ki nem józanodsz, addig eltakarodsz innen.- Nézett rá az idegességtől villogó szemekkel megmentőm arra a féregre, aki azt hitte, hogy neki mindent szabad.
- Bocsánat.- Vetette oda félvállról, majd elviharzott, több társát majdnem fellökve.
- Most pedig mindenki menjen a dolgára.- Zengett a hölgy erőteljes hangja végig a folyosón, mire elkezdett oszolni a tömeg.
- Köszönöm, hogy meg tetszett menteni.- Néztem rá hálás szemekkel. -Nem tudom, mihez kezdtem volna, ha maga nem ér ide időben. Még belegondolni is szörnyű, hogy mit is akart volna csinálni velem ez a férfi. Annyiban még szeretném a segítségét kérni, hogy hol tudnék a kevéske kis pénzemből élelemhez és esetleg új ruhákhoz jutni. Bár nem vagyok benn biztos, hogy mindenre lenne elég pénzem.- Néztem rá hálás szemekkel.
- Én kérek elnézést az atrocitásért. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nálam előfordulhat. Sajnos Drew kissé többet ivott a kelleténél, és ilyenkor nem tud magának megálljt parancsolni. De hogy kiengeszteljelek, gyere velem. Én adok szívesen ruhákat is. Választhatsz annyit, amennyi csak megtetszik, és élemet is hozatok neked bőséggel. Te csak ne aggódj semmi miatt. Ennyit igazán megérdemelsz. Bátor leány vagy, de neked mégse ajánlom fel, hogy dolgozz nálam. Mert érzem, hogy te sokkal többre vagy hivatott, mint amilyen munkát én itt adni tudnék neked. -Miközben ezeket mondta, egy raktár felé vezetgetett határozott léptekkel. Nem tudom, hogyan csinálta, de mire oda értünk a helyiség közepén lévő asztalon már meg volt terítve.
- Egyél csak nyugodtan, amennyit szeretnél, a többit elcsomagolom majd neked, és hamarosan a húgom is vissza tér az ételekért, amikért elküldtem őt a számodra. Addig is, ha végeztél az evéssel, az itt lévő ruhákból nyugodtan válogass magadnak bátran. Én hetente kapok új árut, így a legtöbb csak kihasználatlanul porosodik itt lenn a sötétben. Így bármelyiket, ami neked jó, magaddal viheted. - Mondta.
- Nagyon szépen köszönöm a figyelmességet, és a segítséget.- Mondtam. Majd leültem az asztalhoz. Nem igazán bírtam sokat enni, hisz egy kissé megviselt a kaland. Ám amikor végeztem, és körbe néztem, csodaszép ruhákat pillantottam meg. Már vagy fél órája nézegettem őket, amikor is újból felbukkant a ház úrnője.
- Elcsomagoltattam neked az elemózsiát. Sikerült ruhákat választanod?- Nézett rám kedvesen.
- Igen, ezt a hármat választottam. Nagyon köszönök mindent.- Válaszoltam tisztelettudóan.
- Csak hármat?- Nézett rám kérdően, majd elkezdett válogatni, és még vagy tíz-tizenöt ruhát csomagolt nekem. Ezután saját maga kísért ki a falu határáig.
- Örülök, hogy megismerhettem önt kisasszony.- Mondta búcsúzásképpen.
- Ha bármikor erre felé veti a sors, bátran térjen csak be hozzám. Drew most már nem meri majd bántani ezek után önt. Nyugodtan keressen csak fel. Bármikor szívesen segítek önnek, amiben csak szeretné.
- Nagyon szépen köszönök, mindent, és örülök, hogy ilyen jól végződött az egész. Egyébként elfelejtettem bemutatkozni. Lyliana vagyok. Örvendek a találkozásnak.
- Engem Myrának hívnak, és szintén örvendek.
- Hát akkor viszlát Myra, és még egyszer köszönök mindent.
- Legyen jó utad gyermekem.
Miután elváltunk egymástól utam az egyik távolabbi barlang felé vettem, ahol mikor leszállt az este, és ledőltem, szinte azonnal elaludtam, hiszen eléggé megviselt ez a nap. Nem tudom, hogy vajon elmegyek-e még abba a faluba, de ez mindenképp egy értékes lecke volt a számomra, hogy legközelebb óvatosabbnak kell lennem.

A legkedvesebb madame történetét olvashattunk, érdekes kis kaland volt, és ugye az angyal-ördög követelményeit is teljesítette. Szép munka!

Jutalom: 100 xp, 2350 váltó mindent egybevéve. Köszöntem!

/Álom vagy valóság? Pokolból Mennyország... Vagy pont fordítva? /

Egyik sétálgatásom közepette igen csak furcsa kis kalandba keveredtem, aminek köszönhetően rájöttem, hogy jobb ha az ember néha megtartja a véleményét saját magának. Mert bizony vannak olyan emberek és elfek is, akik bizony nem igazán fogadják el, ha valaki kritikával illeti őket.
Egyik nap az erdőben sétálgatva több személybe is belefutottam, és hát valahogy az az érzésem volt, hogy azon a napon a szellemek mintha csak furcsa szerzeteket vezettek volna elém.
A nap első felében éppen az elemózsia gyűjtő körutamat végeztem, amikor egy férfi lépett elém. Kissé hátra is hőköltem, hiszen elég ijesztő összhatást kaptam, ahogy végig mértem. Elég sápatag bőre volt, és méregzöld haja. Ruházatát se mondanám egyszerűen, inkább túl csicsásnak tartottam. Túldíszített fekete kimonó, és vörös öv. Ráadásul a fején még kendő is volt.
Rögtön elkapott a nevetés. Nem szoktam ilyet tenni, de most kitört belőlem.
- Hát maga meg hogy néz ki, és mit keres az erdő ezen felén, ahol a madár se jár?
- És nem gondolja, hogy ehhez a sápadt bőrhöz nem illik ez a fekete, díszes hacuka, meg a vörös öv, főleg nem ilyen nagy nyári melegben? Amúgy meg az a vörös öv sokkal jobban illene hozzám.- Néztem rá pimaszul, ám válasz helyett egyszer csak egy csontváz jelent meg a semmiből, és ijesztően közelített felém. Úgy éreztem, hogy nem a legjobb emberbe kötöttem bele, így jobbnak láttam, ha az általam ismert egyik sűrűbb mellékösvényen elhagyni a terepet. Messziről még hallottam az idegen vérfagyasztó nevetését.
Alig értem biztonságos helyre, amikor újabb idegenbe botlottam bele, szó szerint.
Ugyanis egy fiatal lányka heverészett a magas fűben. Ahogy átestem rajta egyből felpattant, mint akit vöröshangya csípett meg.
Egy gyönyörű tündelány volt, de ahogy észrevettem ezen a gyönyörű nyári napon ruházata az ősz színeiben pompázott. Úgy éreztem, hogy ezt sem hagyhatom szó nélkül.
- Mi van Csipkerózsika? Átaludtad az évet? Nem ősz van, hogy rozsdabarnában meg sárgában járkálj, hanem tündöklő nyár. Különben sem illendő az ember lába előtt heverészni. Még a végén valaki súlyosan megsérül.
Ám választ tőle se kaptam, de itt is eljött az a pillanat, amikor itt is fel kellett vennem a nyúlcipőt. Ugyanis a hölgyemény válasz egy helyett egy nyílvesszőt szeretett volna nekem adni, csakhogy nem a kezéből, hanem az íjából. Jobbnak láttam futásnak eredni, még mielőtt a seggem egy újabb lyukkal lesz gazdagabb.
Ám a nap még csak az égbolt közepén járt, és éreztem, hogy ezzel még koránt sincs vége a mai napnak.
Ahogy az egyik tisztásra értem egy fiatal fiú-t láttam magam előtt guggolni. Éppen egy kisnyulat figyelt. A legfurcsább az volt, hogy egy csuklyás zsákban volt épp. Legalábbis a ruha anyaga olyan volt, mint a zsákoké. Az arcát is csak pár pillanatra láttam.
- Hé öcsi, hogy nem fősz meg abban a zsákban? Vagy valaki beletett, és nem tudsz belőle kiszabadulni? Segíthetek, ha gondolod, már ha van alatta valami. Mert ebben a melegben még a végén hőgutát kapsz abban a hacukában.- Most már a hasamat fogtam a nevetéstől. Nem igen hittem el, hogy ez pont velem történt meg. Ráadásul kezdtem már éhes is lenni, mert mindegyik jómadár pont gyűjtögetés közbe zavart be.
Ám úgy láttam a kiskölyök se bírta túl jól a kritikát, ugyanis a következő pillanatban egy fénysugár csapott le elém megperzselve a füvet. Úgy éreztem, hogy ez figyelmeztetés lesz, hogy takarodjak el onnét, és hagyjam békén, mert nem áll jót magáért.
- Jól van no. Nem kell rögtön gorombának lenni. Én csak jót akartam neked, de ha te így viselkedsz el is mehetek.- Mondtam, miközben újabb fénycsík csapott le ismét vészesen közel hozzám. A harmadikat inkább nem vártam meg. Ismét futásnak eredtem. Valahogy kezdett elegem lenni már a napból, de sajnos úgy nézett ki, hogy ez a nap már soha nem akar véget érni. Olyan lassan tellett az idő, mintha muszáj lett volna neki, ráadásul élelmet is igen gyéren találtam magamnak. De amikor azt hittem, hogy evés után végre pihenhetek egy kicsit az egyik fa tövében ahová éppen oda sütött a nap, akkor jött a következő delikvens.
Hogy ez a nap soha nem akar végére érni gondoltam magamnak. Felpattantam, hogy közelebbről szemügyre tudjam venni azt, aki megzavarta a pihenőmet.
A világ talán leggyönyörűbb nője állt előttem. Jóval idősebb lehetett nálam, ám a kor nem igen látszott meg rajta, hacsak nem az idomain, amit a ruha nem igen takart.
- Ha valami mulatságot keres a hölgy, akkor rossz helyen jár. Erre fele csak elvétve vannak férfiak, de ha akarja akkor szívesen elvezetem egy faluba, s beajánlom az egyik kedves ismerősömnek.- Mondtam neki, ugyanis ilyen ruhákat viselő ledér lányokat ott láttam, és biztos voltam benne, hogy az ottani férfiak is igazán örülnének egy ilyen egzotikus szépségnek.
- Jöjjön csak utánam, nem fogja megbánni. Ígérem.- Ám a következő pillanatban éles fájdalom hasított belém, és pár pillanatig mozdulni se bírtam. Amint sikerült magamba újra életet lehelni, hátra néztem, és annyit láttam, hogy a nő rám mutat. Ezek szerint ő csinált velem valamit.
Azt hiszem, hogy ezzel a boszorkánnyal se kéne kikezdenem, úgyhogy innen is tovább állok, faképnél hagyva a nőszemélyt.
Lassan de biztosan elkezdett sötétedni, amikor végre azt hittem, hogy de jó, a mai napnak végre vége. Ám ekkor a legrosszabb rémálmom jelent meg előttem. Egy vörös hajú teremtmény, aki úgy nézett ki, mintha megnyúzták volna. Haja természetellenesen az égnek meredt, össze-vissza, mintha kígyók lettek volna, tincsenként önálló élettel. A sápadt bőrét csak néhol lehetett látni, inkább úgy tűnt, mintha elevenen megnyúzták volna. Szeme vérvörösen izzott a lenyugvó nap alkonyában. Baljós aura áradt belőle. Valahogy vele nem volt kedvem viccelődni. Eléggé lesokkolt így is a látvány. Ráadásul ma alapból mindenki az életemre tört, így nem igazán akartam egy ilyen ellenséget is.
Ám ahogy az egyik közelebbi tisztás felé veszem az irányt, amely mellett egy barlang rejlik, akkor veszem észre, hogy az aznapi személyek, akikkel találkoztam, mind előlépnek a tisztás körüli fák rejtekéből, és egyre közelednek felém.
Valahogy ez nem tetszett nekem. Főleg, hogy az az ocsmányság is kezdett egyre közelebb érni hozzám, és az első férfi is elég sok lényt idézett meg maga köré. Igaz ezek csak csontvázak, de nekem ez akkor is elég volt ahhoz, hogy még ezen a langyos nyári estén is a hideg futkosson a hátamon. Futásnak eredtem hát, de hirtelen, magam se tudom, hogy hogyan de egy sziklaperem szélén találtam magam. Alattam a szakadék úgy tátongott, mint egy óriás nyitott szája, és az alját látni se lehetett, mivel kezdett eléggé besötétedni, és azt a részt már egyáltalán nem érte a nap.
Ám a legnagyobb baj az volt, hogy az összes üldözőm felém tartott, és innen már nem volt kiút.
Két választási lehetőségem van. Vagy megküzdök ennyi emberrel, vagy leugrok az ismeretlen mélységbe. Egyik se volt túlzottan az ínyemre való, hiszen súlyos túlerőben voltak velem szemben. És tűz se volt a közelemben, de még csak egy bokor se, hogy tüzet tudjak csiholni. Hirtelen, ahogy megpróbáltam még jobban hátrálni, megcsúszott a lábam, és már csak azt vettem észre, hogy zuhanok, majd minden elsötétült.
Ahogy magamhoz tértem, észrevettem, hogy egy barlangban vagyok. Ám mivel még éjszaka volt, így nem tudhattam hova tenni. Azzal tisztában voltam, hogy előző este egy ilyen barlangba feküdtem le, de abban nem lehettem biztos, hogy ez az egész csak álom volt-e vagy sem. Hiszen furcsa lett volna olyan személyekről, és lényekről álmodnom, akiket és amiket még soha nem láttam. De ami furcsa volt az az, hogy egy zuhanás után nem fájt semmim. Így mégiscsak afelé hajlottam, hogy hála isten ez csak álom volt, és senki nem akar az életemre törni.
Mikor kissé megnyugodtam, akkor döntöttem el, hogy akadjon bármilyen szerzet az utamba, én biztos hogy nem fogom kigúnyolni, még akkor se, ha nyáron téli ruhában, télen meg nyári ruhában futkározik.

Egy igazán tanulságos történetet olvashattunk, külön érdekes volt, hogy megjelenítetted a fórum játékosait NPC-ként, összességében jó munka, jár a jutalom!

100 xp, 1100 váltó, és ezzel a teljes év végi bónusz megvan nálad.

/Nyah hát akkor az év első élményét megírom az év első ördögét kidolgozva /

Az év utolsó napjaiban ismét afelé a bizonyos elf falu vezetett utam, ahol megismerkedtem Myra-val. Nem tudom, mi vezetett erre fele, lehet hogy csak megérzés volt az egész. Úgy éreztem, hogy itt tuti jól fogom magam érezni, és nem bánom meg, ha ide jövök. Bár nem egészen úgy sültek el a dolgok, mint ahogy gondoltam, de végeredményében egész tanulságos kis éjszakával búcsúztattam el az évet.
Már messziről mosolyogtam magamban oda fele menet, ahogy vissza idéztem azt a bizonyos napot. Nem tudom, Drew-val mi lehet azóta, de remélem, ha ott is van, akkor se felejtette el azt a napot, és nem próbálkozik meg újból. De ha mégis szeretne egy kis repetát az előzőből, még meg is kaphatja, csak szólnia kell. Én nem fogok tőle sajnálni egy kis tüzet oktatás céljából. Így még jobban megtanulhatja, hogy a nem, az nemet jelent, és hogy nem nyúl olyan helyre, ami tiltott övezet.
Határozottan, és céltudatosan mentem be a házba, és  lépteimet egyenesen Myra szobája felé irányítottam. Szerencsére, még legutóbbi látogatásomkor megmutatta, hogy merre is találom. Kopogásomra rögtön invitálás volt a válasz.
- Fáradj csak beljebb!- Csendült fel az ismerős hang az ajtó mögül.
Szélesre tártam az ajtót, és egy hatalmas mosollyal az arcomon léptem be rajta.
- Szia Myra. Éppen erre felé jártam, és gondoltam, meglátogatlak. Holnap úgyis új év napja lesz, és semmi kedvem nem volt az év utolsó napját idegenek között tölteni, az otthonom pedig túl távol van innen.
- De örülök neked Lyliana. Pont a napokban gondoltam rád, hogy mi lehet veled, hisz elég rég találkoztunk.- Egyből oda jött hozzám, és megölelt.
- És mesélj mi a helyzet itt? Drew jól viselkedett mostanában, vagy kell neki megint egy kis nevelés?- Kérdeztem tőle huncut mosollyal.
- Nem, itt minden rendben van. De veled mi a helyzet? Merre felé jártál az elmúlt időben?
- Nagyon sok fele voltam, de nem akarlak untatni a részletekkel.
- Azért pár szóban elmondhatnád, mégis merre jártál. Én szívesen meghallgatlak, engem soha nem untat senki.
- Tudod, egy ősi mágia után kutattam, jártam egy szüreti fesztiválon, és túléltem egy elég lidérces álmot is. De nem akarlak a részletekkel untatni téged. De mesélj, mit csináltok mostanában?
- Hát itt is zajlik az élet, kuncsaftok jönnek-mennek. Van aki, csak egy éjszakára marad, de vannak vissza térő vendégek. mindent össze vetve elég jól megy az üzlet. Sőt, ha éjszakára is maradsz, akkor majd segítek neked ruhát választani, ugyanis jelmezbált rendeztem ma éjszakára. Örülnék neki, ha te is csatlakoznál hozzánk.
- Örömmel, drága barátném. Úgy sincs mára semmi tervem.
Már délután háromra járt az idő, mire sikeresen kiválasztottuk a hozzám illő ruhát. Fekete térdig érő csizma, fekete mini szoknya, és egy vörös, mélyen dekoltált top. Valamint vámpír fogak. Arcomat kicsit sápadtabbá, ajkaimat pedig vörösebbé varázsoltuk. Igazi vámpír királynőnek éreztem magam. Sokat hallottam már a vámpírokról, de sejtelmem sem volt arról, hogy ez a szerep ennyire jól áll nekem.
A buli kezdetéig elég sokat beszélgettünk, és sokat nevetgéltünk.
Eljött az este, és lassan elkezdtek szállingózni a vendégek. Myrával együtt, aki ördögnek öltözött fogadtuk a vendégseregletet. Volt itt mindenféle jelmez, amit csak az ember lánya el tud képzelni. Volt itt angyal, nekromanta, vadász, szellem, démon, múmia, pap, apáca, és sok más jelmez, amiket látni is sok volt, felsorolni meg még több lenne.Mindenki dicsérte a ruhámat, és engem is. Elég sok bókot, és csábító pillantást zsebeltem be magamnak már az este első felében. És alkohol is volt dögivel. Csak én nem gondoltam, hogy nem lesz túl jó ötlet, ha abból én is iszok. Mivel még soha nem kóstoltam ilyen típusú italokat, hamar elkezdtem érezni a hatását. Már egy-két pohárnyi is hamar a fejembe szállt. Sokat táncoltam, és nagyon jól éreztem magam. Otthon mindig kivontam magam az ilyen mulatságokból, hiszen tudtam, hogy úgysem látnának szívesen engem a köreikben. Ezeken az estéken általában sétálni indultam, hogy minél távolabb kerüljek tőlük, és hogy nyugalomban tudjam eltölteni azokat az éjszakákat. Vagy az egyik távolabbi tisztás, vagy a sziklaszirt volt ilyenkor a célom, és a csillagokat figyelve aludtam el általában. De hajnalban mindig haza mentem, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy eltűntem. Bár húgocskámnak néha feltűnt, de ő soha nem árult volna el engem.
És hamar megtörtént a képszakadás.
Másnap reggel a ház kamrájában ébredtem. A ruhám szakadt volt, én pedig valami hideg folyadékot éreztem, ami elég sok helyen beborított. Fáztam, és féltem.  Ahogy hozzá értem éreztem, hogy ragacsos. Az agyam el kezdett pörögni. Fehér folyadék van rajtam, és a ruhám több helyen ki van szakadva, én pedig nem emlékszem semmire. Lelkileg kezdtem össze törni. Óvatosan megkóstoltam a folyadékot, de nem igen mertem megmozdulni. Édes íze volt. Kissé talán a mézre emlékeztetett. És mivel még nem voltam soha férfival, így nem tudhattam, hogy az ő nedvük milyen ízű lehet. És abban se voltam biztos, hogy történt-e valami az éjjel, mivel soha, senki nem magyarázta el nekem ezeket a dolgokat. Nagyon sok minden megfordult a fejemben. Horrorisztikusabbnál horrorisztikusabb történetek jártak a fejembe. Elképzelni se tudtam, hogy vajon hány férfi tehette ezt velem. De abban biztos voltam, hogyha az történt velem, amit sejtek, akkor egy nem igazán lehetett elég hozzá.
Halkan sírni kezdtem. Ekkor hallottam meg Myra kiáltásait.
- Lyliana! Merre vagy?- Hangjába aggodalom és félelem vegyült.
Nem mertem megszólalni, hátha nincs egyedül. Nem akartam, hogy bárki más is meglásson így.
barátnőm óvatosan nyitott be a kamrába, és eléggé elsápadt a látványtól.
- Hát veled meg mi történt?- Kérdezte.
- Fogalmam sincs. Az este jó részére nem emlékszem, csak arra, hogy itt fekszem, szakadt ruhában, valami ragacsos anyaggal rajtam. És nem tudom, hogy történt-e valami velem az éjjel.
- Reméljük, hogy nem. De hozok valamit, amit magadra tudsz venni, utána meg elviszlek a fürdőszobába, hogy le tudd mosni magadról ezt az anyagot.
- Köszönöm a segítséget Myra. Egyébként lenne egy kérdésem. A férfiak nedvének milyen íze van? Mert ez az anyag rajtam édes, kissé talán méz ízűnek mondanám.
- Hmmm... Hát kissé változatos, de inkább sósnak mondanám. De pár perc és vissza térek.
- Rendben van.
Magamba roskadtam. Nem tudtam mire vélni a dolgokat. Kicsit féltem is.
Ahogy ígérte elég hamar vissza ért.
- Hogy is mondtad? Mézhez hasonlító íze van?- Kérdezte, miközben szemét végigjáratta a polcon sorakozó üvegek között.
- Igen, határozottan.- Válaszoltam némi meglepettséggel a hangomban, és az arcomon. Nem értettem, hogy miért nézegeti az üvegeket.
Hirtelen a padlót kezdte el vizslatni, majd arcára kiült a megnyugvás. Beljebb lépett, és az egyik sarokból, ami mögöttem volt, egy nagyobbacska edényt vett elé.
- Nyugodj meg gyermekem. Valószínűleg csak meglökted a polcot, és rád borult az egyik csupor fehér méz. Ezek szerint semmi olyan nem történt veled az éjjel, aminek nem kellett volna. Mondanám, hogy vigyél magaddal majd ebből is egy üvegnyit, mert idén kifejezetten finom lett, de úgy érzem, hogy most egy ideig nem akarsz mézet látni.
- Hála istennek.- Sóhajtottam egyet megkönnyebbülve.- Nagy kő esett le most a szívemről, és végre megnyugodtam. És igazad van, azt hiszem, hogy egy jó darabig nem fogok mézet enni. De annak örülök, hogyha jó mézet sikerült készítenetek. Láttam már olyan falvakat, ahol évekig nem sikerül mézet készíteni, mert vagy a méhek nem tudják jól elvégezni a dolgukat, vagy az időjárás szól közbe.
- Ne aggódj, most már minden rendben. De gyere, mert kihűl a fürdő vized. És nem szeretném, hogy a nagy ijedtségre, még meg is fázz. Nem venném a szívemre. Így is eléggé megijedtem, amikor nem találtalak, és amikor megláttalak, azt hittem, hogy valami olyan történt, amit nem szerettél volna. De minden rendben van. Fürdés után pedig megebédelünk, és újra szedünk össze neked pár ruhát. Ugyanis, most még szebbeket kaptam, mint legutóbb. És párat már félre is tettem neked. Remélem jók is lesznek rád. bár úgy látom, hogy te nem szedtél fel magadra egy dekát se. Eszel te egyáltalán rendesen? Hiszen csupa csont és bőr vagy.
- Nagyon szépen köszönöm a segítséget barátném. Még senki nem volt ilyen kedves velem. nem igazán volt olyan ember az életemben, aki ennyit foglalkozott volna velem, és ennyit segített volna nekem. És igen, próbálok rendszeresen étkezni.
- Ugyan már, ez csak természetes. hiszen ezt teszi egy barát. És bármire szükséged van, bármikor jöhetsz hozzám, az én házam ajtaja mindig nyitva áll előtted.- Mondta, miközben a rajtam lévő maradék ragacs ellenére szorosan magához ölelt, mint egy féltő anya a riadt gyermekét.
A gyors fürdés után, még váltottunk pár szót, és ellátott némi ruhával, és élelemmel, de hamar újra utamra indultam. Kissé fájó szívvel búcsúztam el Myrától, de tudtam, hogy itt bármikor újra szívesen látnak majd engem.  De megfogadtam, hogy soha többet nem iszok alkoholt.  Viszont amikor erre járok, akkor továbbra is be fogok térni barátnőmhöz, hiszen egy ilyen kis kaland nem szeghette a kedvem a további találkozásoktól, és a hangulatos cseverészések folytatásától. Szeretek itt lenni, mert itt legalább ha minimálisan érezhetem azt a szeretetet, amit máshol nem kaptam meg.

No, mit is írjak... A történet alapvetően jópofa, s egyébként egy-egy ponton megmosolyogtatott, de úgy gondolom, hogy hiba volt ebben az esetben egy Angyal-Ördög köré építeni az egész élményt, ugyanis ha kivesszük belőle a jelenetet ami a játékra vonatkozik, akkor a sztori nem állja meg a lábát magától. Kérlek legközelebb ne egy karakteren kívüli móka legyen a mérvadó a történet megfogalmazása közben, hanem inkább maga az élmény legyen a lényeg. Nem szeretek gané lenni, de néha tudnom kell az asztalra csapni, s így magában számomra ez nem Élmény értékű.

Jutalom: 100 tapasztalat és 1000 váltó
+ Összesítettbe 200 váltó az éves élményjutalmak miatt
+ 250 az angyalért