Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» Portya: Rowan ostroma
by Nessaris Maera Today at 11:02 am

» Küldetés - Mi teszi a druidát? (V.I.SZ. 822. Tavasz)
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 12:23 pm

» Küldetés: Vadász, vagy préda? (V.I.SZ. 821. Tél)
by Lothar von Nebelturm Szomb. Júl. 04, 2020 11:44 am

» Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz)
by Robin Holzer Pént. Júl. 03, 2020 2:12 pm

» [Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz)
by Iudex Szer. Júl. 01, 2020 10:50 pm

» Képességvásárlás
by Iudex Szer. Júl. 01, 2020 9:50 pm

» Júniusi aktivitás
by Hilde von Nebelturm Szer. Júl. 01, 2020 9:03 pm

» A QFA Memek hivatalos topikja
by Iudex Kedd Jún. 30, 2020 10:54 pm

» Hilde von Nebelturm
by Hilde von Nebelturm Kedd Jún. 30, 2020 10:38 pm


You are not connected. Please login or register

Küldetés: Gott mit Uns!

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Küldetés: Gott mit Uns! Empty Küldetés: Gott mit Uns! on Csüt. Jún. 04, 2020 12:59 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Mire híre ment, hogy a Zsinat nagy gyűlést tart, hogy új elnököt válasszanak, az egész királyi Szövetség felkészült. Mindenki, akinek érdeke volt megszabni, ki vezesse a mélyen tisztelt egyházat most odacsődült a Márványfalú Városba. Pletykák, hírek, teóriák kaptak szárnyra. Akik nem kívánták kivenni részüket, otthon maradtak, vagy éppen tették a maguk dolgát. Azok viszont, akik Hellenburgba érkeztek, terveket szövögettek. Terveket, nem csak arra, ki vezesse a Zsinatot, hanem arra is, miként nyerjenek teret a maguk ideáljainak.



Hilde von Nebelturm: Az elmúlt évek során a Zsinatnak nem csak északi testvéreikkel kellett birokra kelnie. A titokzatos, okkult tudományok rengeteg kihívás elé állították Hellenburgot. A felfedezések egy része a hasznukra vált...mások pedig próbára tették a hitüket. Most, hogy a királyság színe java a fővárosban tartózkodott, többen elérkezettnek látták az időt, hogy a Zsinat hatalmát megszilárdítsák, s egyenes irányt adjanak a következő évek munkálkodásainak. Köztük ténykedik Esroniel von Himmelreich első utódja, Skadi von Himmelreich is, aki egy napon felkereste Hildét, hogy beszéljen vele.



Lance Kalver: A Hellenburgi Királyi Szövetség nem egy barátot szerzett engedményessége, toleranciája révén. Ennek ellenére a szigorú törvények, normák, előírások ironikus módon azt eredményezték, hogy a királyság polgárai kevesebb szabadságot élveznek, mint északi testvéreik. A most következő nagy zsinatelnök-választást pedig sokan lehetőségnek látják, hogy a maguk céljaik, gondosan dédelgetett álmait valóra váltsák. Nincs ezzel másképpen az Újjászervezett tündelégió feje, Primrose Elsdragon sem. Pletykák járják a barakkokat, hogy a nagy hadvezér lelkesen várja, mikor érkeznek meg sorra az urak és lelkészek, akikkel szót válthat. Rövidesen pedig a saját katonáit is sorra keresi fel, hogy tájékoztassa őket.


Oswald von Bertold: A templomos lovagok évekig a seregek élén harcoltak, bátorságot öntöttek bajtársaik szívébe, és számos csatatéren vezették győzelemre. Ám annyi év után a háború vég nélkül folytatódott. Az elmúlt években több csapást is mértek északi testvéreikre, azonban egyik sem volt elég, hogy megadja a kegyelemdöfést. Sokan kezdtek el terveket szőni, miként is lehetne a háború hatalmas, tornyosuló ijére feltenni a pontot. És többeknek szánt szánt szándéka teret nyernie a terveinek. Közülük az egyik, egy ismert is tisztelt templomos marsall, Benedick Waltzklen. A rend egy szakaszának parancsnoka ezidáig Eichenschildben állomásozott, s a város vallását őrizte. Határozottságának hála az ottani katolikusok száma erősen megcsappant. Most pedig tekintetét másféle fordította, ahogy felkereste Oswaldot számos templomos társával egyetemben, Hellenburg egyik templomának tere előtt.


Wilhelmina von Nachtraben: Tavasszal ismét szárnyra keltek a kósza gondolatok és találgatások. Vajon idén merre vezénylik a hadakat? Hol fognak lecsapni az északiak, hol támadnak vissza a déliek. Tervek születnek és érdekek találkoznak, ahogy számos nemes Hellenburgba utazik a nagy tanács kihirdetésekor. Céljuk nem kevesebb, mint érvényesíteni akaratukat és a tanácstagokkal találkozni. Többen elégedetlenek a Zsinat jelenlegi helyzetével. Másoknak a déli egyháztól teljesen különböző elképzeléseik vannak, hogyan kellene a háborút lezárni. A Zsinattól, mely nem felel senkinek, csupán csak magának, titkokkal tűzdelt tele, s hatalma nagyobb, mint a főnemeseké. Most pedig többen lehetőséget látnak, hogy a Zsinatot végre megregulázzák. Egy köztük egy titokzatos nemes, egy bizonyos Aladrik, aki Minának írt nem is egy, de rengeteg levelet, kifejtve ezen kételyeit. Hellenburgba érve pedig végre valahára találkozni is tud vele.




//Minden kör egy jó kis egyeztetésből fog állni. Az első köre mindenkinek egyedül lesz. Lehet is keresni időpontért. Gott mit uns, testvéreim! //

2Küldetés: Gott mit Uns! Empty Re: Küldetés: Gott mit Uns! on Csüt. Jún. 25, 2020 3:55 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Sok emberrel találkozott már Hellenburg vezetői közül, ám valahogy a Himmelreich família tagjaihoz sosem volt túlzottan sok köze. Von Himmelreichot, ha lehet ilyet mondani, látogatta feladatok kapcsán, mi több, a férfi néha maga módján okította is, de annak testvéreihez, esetleg feleségéhez sosem volt különösebben szerencséje, így mindenképpen meglepetést okozott számára, ahogy egy szép napon egy fiatal lelkész felkereste, hogy jelenése van, egyenesen a Vashölgy előtt. Nem volt nehéz megtalálnia a templomtér gyér kis kertjében, ahova azért már becsületesen bemászott a tavasz végének forró lehelete. A nő egy kis kőpadon pihent, már–már komikusnak hatott így szép díszes öltözékében, hisz a padokat gyakran a koldusok piszkos sejhaja nyomta, önkénytelen is mosolyognia kellett. Ami viszont kis meglepetést okozott neki az a nő palástja volt, Skadi sosem volt különösebben közel az egyházhoz, s habár segédkezett például a biblia fordításában, nem volt túl híres arról, hogy oly nagyon fogyasztotta volna a szentírást. Elébe lépett, majd meghajtotta egy kissé a fejét.
– Hilde! – szólt vidáman a nő. – Gyere csak, foglalj helyet. Épp a lábamat nyújtóztattam, ennél jobbkor nem is jöhettél volna.
– Áldás békesség, hölgyem. – az ajánlatra ismét meghajtotta kissé a fejét, s közelebb lépett, kicsit bátortalanul méregetve a nőt. – Ha így kívánja.
Igyekezett a lehető legmesszebb leülni Skaditól. Sosem ismerte, de hirtelen vérmérsékletének hála kissé félték a katonák, s véletlenül sem kívánta esetleg megsérteni túlzott közvetlenséggel... Akkor is, ha az asszony tegezte. 
– Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – kérdezte végül kissé kelletlenül, mint aki nem tudta, hogy most húzz ki magát, vagy dőljön hátra, vagy egyszerűen szűnjék meg létezni.
– Feladatot szeretnék adni. Most, hogy közeleg a Zsinat ideje, hogy új elnököt válasszanak, több a teendő, mint valaha. Urak érkeznek távoli vidékekről, világiak s nem világiak egyaránt, hogy terveiket, tapasztalataikat egymással megosszák. A Zsinat tagjai örömmel elegyednek beszélgetésbe mindenkivel, és a ház uraiként a mi feladatunk biztosítani erre a megfelelő környezetet. Szükségünk van minden munkaképes kézre, te meg már úgyis otthonosan mozogsz úri körökben. – a nő vett egy levegőt, majd folytatta. – A mostani Zsinat több napig is elhúzódhat. reménykedtem, hogy ugyanolyan könnyen megtörténik majd a továbblépés, mint eltűnésekor, ám sajnos bonyolódtak a dolgok. Remélem számíthatok a segítségedre.
Meglepetten szemlélte a nőt, kissé kóstolgatva a szavait. Úgy érezte, hogy értenie kellett volna, hogy egész pontosan mit is kért, de emellett valamiért úgy hatott számára, hogy mégsem látta át teljesen annak kérését, s kérésnek horderejét.
– Egész pontosan mire gondol, hölgyem? Az urak esetleges elbátortalanítását attól, hogy megpróbáljanak belekotnyeleskedni a Zsinat ügyeibe? – elgondolkodott kissé, majd jobbjával megsimította az állát. – Természetes, ha esetleg szeretnék hallatni a hangjukat, hisz ez minden nemes vágya, de ez valóban nem engedhető meg. Tegyék a király előtt, ne az egyház háza táján.
– De a joguk megvan hozzá. – válaszolt a nő sztoikusan, egy csalódott mosoly kíséretében. – A Zsinat nem zárkózik el, ahogy észak bíborosai teszik. Nem vonulunk fel az elefántcsonttoronyba, mint katolikus testvéreink. Ez segít megtartani a bizalmat...és persze ahogy mondtad, ennek hála boldog boldogtalan odaállhat és győzködheti őket. Amikor Esroniel bátyám eltűnt, nagy volt az egyetértés. hogy is ne lett volna nagy a győzelem után. Támogatott mindenki, amikor fivérem helyébe Freyr bátyám lépett, ha rövid időre is. Ám ezúttal nem ez történt. Esroniel ismét kijelölt egy utódot, de csaknem senki sem támogatta őt a Zsinat tagjai közül. Ami leginkább elszomorít, hogy nem én voltam az. Azok után, amit itt hagyott nekem... – a nő kissé elhallgatott, jól hallható volt, hogy fájt neki kissé, hogy von Himmelreich nem őt nevezte ki helyetteseként.
Tekintetét gyanakodva fordította Skadira. Nem volt benne biztos, hogy teljesen egy elképzelésen voltak a Zsinat működéséről. Természetesen ő maga sem tudott belelátni abba, de úgy vélte, hogy a tanácsosoknak nem kell meghallgatnia mások véleményét a választás kapcsán. Megtehetik persze, de azt végül sajátjukként kell majd tálalniuk, s legszentebb meggyőződésükkel, önös érdek kizárásával. Ezért is voltak zártak az ülések.
– Joguk? Úgy vélem, hogy a Zsinat dolgaiba a Zsinat tagjainak van beleszólása, a világiak érdekeit már képviseli a tanács hat világi tagja, ennél több beleszólásra nincs szükségük, hisz aki kívánja, felkeresheti a világi tanácstagokat, ez a dolguk. – kicsit megállt, méregetve a nőt. Nem akarta szóvá tenni, de azért látszott a meglepettség az arcán. Kis várakozás után úgy döntött, hogy bólint csak, de ennek ellenére nem gondolta ideális egyházvezetőnek a nőt. Erős harcosnak, hadvezérnek? Bármikor. De zsinatelnöknek? Annak nem. Ez nem egy király pozíciója volt, nem csak von Himmelreich sarj lehetett a zsinatelnök.
– Pontosan. Ezért most, hogy ismét egybegyűlt Hellenburg apraja nagyja, mindennél fontosabb feladatunk az egyetértés és az egység helyreállítása. Jómagam is indulni fogok a zsinati elnök címéért, hogy megszilárdítsam eddig elért sikereinket és biztonságot adjak a királyság összes lakójának. Te voltál az első, akin megakadt a szemem. Annak idején fivérem oldalán szolgáltál. Csupa jót mesélt rólad. Nem kételkedem, hogy megvan benned az, amire szükségem van.
Homlokát kissé összeráncolta, de igyekezett ezt a gesztust leplezni kissé azzal, hogy elfordult, gondolkodván. Minden kétségen kívül hatalmas megtiszteltetés volt, hogy őt kereste fel a Vashölgy, de emellett egyszerűen nem érezte azt, hogy egy állásponton lettek volna, mi több, alapvetően azt sem, hogy egyáltalán támogatni tudta volna. Legjobb vélekedése szerintem Skadi von Himmelreich egy világi volt. Erős, becsületes, büszke, de világi. Az ilyen ember nemesnek, hadvezérnek való, nem egyházfőnek. Ahhoz picit több kellett, mint karizma: igényelt hitelességet, jámborságot, s persze felszentelés tényét. Maga Esroniel sem volt tökéletes ilyen értelemben véve, de ennek a vitának az ideje nem jött el, s ezt nem is kívánta felhozni, amíg esetleg a nő maga nem említi meg tényként. Mert tény volt.
– Egyetértek, hogy fontos az egyetértés, s az egység, de nem gondolom, hogy az urak kénye-kedve bármikor vezetne ehhez, a nemesek leginkább a saját malmukra szeretik hajtani a vizet, s kétségtelen, hogy zömük a maguk érdekét kívánja érvényesíteni. – a másik felvetésre elgondolkodott kissé. – Miben tudnék a segítségére lenni? A megfelelő lelkész kiválasztása a Zsinat tagjainak a dolga, nincs beleszólásom a választásba, s nem is érzem magam méltónak ehhez.
A lágy, későtavaszi mosoly elhervadt a nő arcáról, s szépen lassan az az arckifejezés ült képére, ami miatt méltán kaphatta a Vashölgy becenevet. Skadi von Himmelreich nem volt egy humoros, könnyed teremtés. Skadi koponyákat tört be puszta kézzel, s két erős karjával támogatta Délt, de nem a szószékről, hanem a csatatérről, vérrel és verejtékkel.
– Szomorú az igazság, de úgy tűnik, a háború nem áll meg. Húsz éve folyik, s a legbiztosabb becslések alapján még legalább ennyi ideig tartani fog. Az elmúlt évek pedig ugyancsak megtépázták az országunkat. Azonban nagyon sokaknak csak a háború folytatásán jár az eszük. Érthető is, hiszen északi testvéreink is hasonló módon szenvedték meg az elmúlt éveket. Ráadásul sikereink, ha lassan is, de egyre csak gyarapodnak. Azonban ezeknek a sikereknek ára is volt. Legyengültünk. Ezért aztán el akarom érni, hogy ezt az évet töltsük védekező állásban. Minden nagyobb offenzívát napoljunk el két esztendő múltára, s koncentráljunk a vidék stabilitásának helyreállítására és az erőnk visszanyerésére.
– Érthető, vélhetőleg ez az északiak érdeke is, ha nem is feltétlenül minden úré. A csatározásnak nagy ára van. – kicsit elhallgatott, majd folytatta. – De ez elsősorban nem az egyház döntése, Herr von Hellenburg beleegyezése szükséges.
Picit méregette a nőt, kissé bátortalanul, de emellett mégis nyugodt, komor arccal. Felettese volt több értelemben is, s puszta státuszából (és családjából) adódóan is nagyon komoly erőt képviselt a hellenburgi politikában, így nehéz volt egy ekkora óriással őszintének lenni. Ám úgy érezte, hogy most meg kellett engednie ezt magának. Ha tényleg őt kereste, tudnia kellett, hogy milyen álláspontjai voltak, s sajnos nem támogathatta őt.
– Ad engedélyt rá, hogy kérdezzek öntől őszintén?
– Nem várok el egyebet. – válaszolt hidegen a nő. Közel sem érezte megnyugtatónak a választ.
– Miért gondolja azt, hogy a Zsinat támogatná önt? Kétségtelenül fontos feladata volt a déliek hadisikereiben, de sosem beszélhettünk önről, mint egyházfi. A von Himmelreich név komoly súlyt cipel, és ez kétségtelen, de úgy érzem, hogy a Zsinat egyházi oldalát felszentelt lelkészembernek kéne képviselnie. – hallgatott el kissé, majd végül megszólalt. – Nem kívánom megkérdőjelezni a rátermettségét, mint hadvezér, ez távol álljon tőlem... De mint zsinatelnök... Úgy vélem, érti, hogy mire gondolok.
A nő ideges, frusztrált arcot öltött, látszott, hogy sajnos olyan helyre tapintott, ahova nem kellett volna. Félte is a válaszát, ám végül legnagyobb meglepetésére az szusszant egyet, s körbefordította a fejét. Szinte hallható volt, ahogy szépen lassan leeresztett fejéből a düh.
– Nem volt egy egyszerű döntés. Azonban Meg kell tennem, amit a hazám megkövetel tőlem. S én vagyok az egyetlen, aki szembe tud szállni a másik fivéremmel. Freyr fivérem az utóbbi években túlságosan is közel került Esronielhez. A titkaira fáj neki a foga, s mindarra, amit elértünk. Jelenleg markában tartja a Zsinat nagy részét. Azonban én velem nem számolt. S nekem van egyedül esélyem megállítani. Mert én is Himmelreich vagyok.
Elhallgatott kissé, s próbált visszatekinteni, hogy mégis mi sejlett neki Freyrről. Nem gyakran merült fel a neve, de általában nem is negatív dolgok kapcsán. Igaz, ami igaz, a rossz nyelvek szerint obstruálta kissé a Zsinat döntéshozását, mi több, nagyon gyakran igyekezett azt befolyásolni, ám emellett nem volt saját tapasztalata vele. Sokan utálták, de ez nem adhatott okot arra, hogy ő maga is utálja, s bár ha valóban olyan volt, amilyen, még így sem volt elengedő indok ez ahhoz, hogy egy világi lehessen a Zsinat feje. Válaszolni se volt lehetősége, a Vasasszony ismét magához vette a kezdeményezést.
– Azonban nem kétséges, hogy noha egész életemben Esroniel mellett tevékenykedtem, sokan kételkednek rátermettségemben. Ebben akarom hát a segítségedet kérni. Ahogy Freyr bátyámnak, úgy nekem is szövetségesekre van szükségem. Olyanokra, akikre számíthatok.
Tekintete szúrósan, ámbátor nyugodtan feszült Skadinak. Nem érezte ellenségének, de emellett zavarban volt az egész helyzet kapcsán. Nem helyeselte azt, hogy a Zsinat sorsa testvérek párharcának legyen színpada, pláne nem úgy, hogy csak az egyik, az önigazult, fél oldalát ismerte. Emellett nem tudta mégsem lenyelni a halvány szimpátiát, amit a nő iránt érzett. De ezt a szimpátiát továbbra sem zsinatelnökként vélte felfedezni benne.
– Igyekeztem mindig is magam, s tulajdonképpen bármi más elé helyezni Hellenburg, s az egyház érdekeit. Nem tenném ezt most se másként. – elhallgatott kissé. – Értem teljesen, hogy Freyr veszélyezteti a bátyja örökségét, de én magam nem látok be a Zsinat zárt ajtói mögé. Ha tényleg káros hatással van, teljességgel szükséges az eltávolítása, az önös érdekeknek nincs helye a Zsinatban. – pillanatra megállt, majd nagyot nyelt. – Emellett viszont úgy érzem, hogy fontos, hogy olyan vezetőt válasszon a Zsinat, aki tényleg a pozícióra illik, egy őszinte, hiteles keresztyént.. A legjobb hadvezéreink egyikének tartom, hölgyem, de hitéleti kérdésekben nem tudom, hogy mennyire bízhatunk vezetői képességeiben.
A Vashölgy arcára meglepettség ült ki, mintha csak bolondságokat beszélt volna, mi több, egy halk kacajt is megengedett magának. A nő gesztusa mérhetetlenül irritálta, pláne, mert válasza tulajdonképpen nem csitította aggályait (mi több, ki is kerülte kérdését). Skadi von Himmelreich nem volt alkalmas zsinatelnöknek. Most pedig, hogy kinevette, pláne nem. Nem nyelhette le a sértést, ahhoz túl makacs volt. 
– Mit gondolsz, ki tartott Esroniel bátyámnak a hátat, valahányszor az őrült látomásait üldözte? – felelte röviden, amire ő maga csak várakozóan méregette. Ismerte ezt a játékot, a nő a saját rátermettségét akarta bizonygatni. Nem akarta megadni neki a kielégülést, amit egy ilyen helyzetben a válasz okoz. – Én, ki más. A bátyámat már kalodába csukták volna, ha nem nyugtattam volna meg azt a rengeteg embert, aki neki akart menni. Amennyi őrült kaland miatt hagyta faképnél Hellenburgot, bőven volt időm megtanulni a hivatalnokokkal bánni.
Arcára enyhült, erőltetett mosoly szaladt végig a hallottakra. Nem kételkedett a nő szavának igazságtartalmában, Esroniel von Himmelreich valóban egy csodabogár volt, aki igényelte a támogatást... De ez Skadit mindössze csak abban tette kompetenssé, hogy a bátyját kezelje. Erre irányuló képességét pedig nem vitatta egy kicsit sem. 
– Nem is a hivatalnokokra gondolok, hölgyem. Hívőkre, keresztyénekre, lelkészekre. Én úgy érzem, hogy a Zsinat élére hitbéli ember kell. A hadsereg sokat veszítene ön nélkül.
– Ezt a bátyámnak mond, aki maga vezette a kísértet hadjáratot... – válaszolt a nő, ismételten kikerülve a kérdését. – Pedig mennyit győzködtem, hogy maradjon Hellenburgban...mindig a saját feje után megy. Úgy látszik ez nálunk családi vonás. De megértem az aggályaidat. S amennyiben felbukkan egy nálam alkalmasabb ember, aki pont ekkora támogatásnak örvend, hát első leszek, aki átadja neki a stafétát. Addig azonban ezzel a marcona katonával kell beérned. – fejezte be végül nevetve.
Kurtán bólintott a nőnek. Ő maga, pláne így a Neulandereknél töltött ideje során, is felismerte, hogy Esroniel nem volt egy ideális vezető. Egy karizmatikus személy volt, aki ugyan bárkit maga mellé állított, de zsinatelnökségét túlkapások, s ösztönös döntések tarkították, amikre sok dolgot lehetett mondani, de azt nem, hogy átgondolt tervek voltak. Emellett viszont továbbra sem gondolta azt, hogy ez okot adott volna arra, hogy támogassa a nőt. Azzal pedig közel sem értett egyet, hogy vele kellett volna beérnie. Nem választhatta a kisebbik rosszat, a jót kellett. S mivelhogy Skadi szerint igenis volt szerepe a döntéshozásban, bármennyire is ódzkodott ettől, úgy döntött, hogy nem menthette fel magát a felelősség alól.
– Nem ígérhetek önnek semmit, hölgyem. Időt szeretnék kérni, hogy átgondolhassam a dolgot, esetleg találkozhassak a tanácstagokkal. Kétlem, hogy az én véleményemre lenne szükségük, de ha kívánják, megadom azt nekik. Annyit megígérek önnek, hogy mindig az egyház, s Hellenburg érdekeit szolgálom. – nagy levegőt vett, majd alázatosan lehajtotta a fejét. Ez mindig egy jó gesztus volt, ha az ember nemleges választ adott egy kérésre, aminek közel sem akart eleget tenni.
– És nem is vártam el egyéb választ. A zsinatelnök személye csupán csak a legegyértelműbb a megannyi kérdéstől, mellyel el kell bánjunk. A háború továbbmenetele, a rendeleteink helye és szerepe, s persze az egyházunk és a világiak kapcsolata. Már volt is alkalmam érdeklődni több helyen, s megtaláltam az első helyet, ahol bővítheted a látképedet.
Meglepetésére Skadi von Himmelreich megértőnek bizonyult, s nem csak hogy nem vágta le az előrehajtott fejét, még lehetőséget is talált számára, hogy esetleg kicsit jobban ismerkedjen a Zsinatot körülvevő viszonyokkal. Most az egyszer valóban hálás volt a lehetőség miatt, mert bár nem kívánta kivenni a részét a dologban, azért mégis örült, hogy volt hova fordulnia, hogy jobban megismerje a problémakört, ami a Zsinat döntésképtelenségének okául szolgált.
– Nagyon köszönöm a megértését, hölgyem.
– Tudomásom szerint az itteni templomos rend is sokat bajlódik a Zsinat miatt. Az ő feladatuk a rend fenntartása, amíg a tanácskozás zajlik, így nyakig ülnek benne. Őket keresd fel, s érdeklődj, mi hír járja a Zsinat felől. Nekem is hasznomra válik, ha többet tudok meg. – válaszolt Skadi.
– Köszönöm, hölgyem. – Bólintott, elengedve a füle mellett a Zsinatra tett megjegyzést, majd a nőre pillantott. – Távozhatok?
– Természetesen...ó, és ne félj felkeresni a Nagytemplom környékén. Itt leszek magam is, és igyekszem minél több emberrel beszélni.
Felemelkedett a padról, majd nagy levegőt vett. Nem tudta, hogy vajon mire gondolhatott a nő azzal kapcsolatosan, hogy a templomosok is bajlódtak a Zsinattal. Talán valami általa nem ismert érdekellentét lett volna a templomosok tábornokai, s a Zsinat vezetősége között? Furcsának hangzott, az igazat megvallva, de nem tudhatta. Vajon Oswald mit gondolt erről?

3Küldetés: Gott mit Uns! Empty Re: Küldetés: Gott mit Uns! on Pént. Jún. 26, 2020 2:11 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Mina inkább nem nyilatkozna mostanában az érzelmi életéről. Egyre kevesebbet és kevesebbet mutatkozik a kastély falan kívül - egészen pontosan a kastélyt körülvevő kertjein kívül, ugyanis azokat rendszeresen látogatja, azonban egyre kevesebbet beszél még a személyzettel is. Damien egyre inkább átvette a gazdasági ügyek intézését és alapvetően semmi gond nincs, azonkívül, hogy a grófnőnek esélyesen három hónapon belül gyereke születik. Amivel alapvetően nem volna gond. Azzal, hogy az illető gyermek apja ezzel túlságosan nem óhajt törődni, legalábbis nem annyira, cseppet se annyira, amennyire elvárható lenne, annál inkább. Ezen feszült csendesség közepébe nem éppen jön a legjobbkor a tény, hogy Dél ügyeit most tervezik rendezgetni az ahhoz értők, amit persze jogosan tesznek, azonban jobb kérdés, hogy miért gondolják Wilhelmina grófnőt méltónak és kötelezhetőnek arra, hogy véleményét fejezze ki az ügyben. Amikor már a sokadik levelet kapja kézhet, nem dobhatja félre a dolgot annyival, hogy eszméletlenül nincs kedve foglalkozni a dologgal, hogy jelenleg Észak is és Dél is elmehet oda, ahová akarnak.
Hosszas tanácskozás (vitatkozás, veszekedés, kevéssé grófnőhöz méltó viselkedéssel előadott érvek) után végül meggyőzte magát, hogy meglátogassa a déli fővárost és elbeszélgessen ezzel az Aladrikkal, akinek igen szép neve van, jó kérdés, hogy az érvei és ötletei mennyire szépek emellé. Természetesen a már birtokukban lévő hintót használja fel utazási célra, Damien is jön vele, pedig egyébként igazán szívesen otthon maradt volna saját kezűleg vigyázni a kastélyra és az ott folyó ügyekre, azonban nem szívesen engedné el Minát egyedül... akármennyire is egy sokat tanult, erős vámpírmágus, az ég szerelmére, jelenleg gyereket vár. Ez egy megrendíthetetlen érv. Voltaképpen boldog lenne, ha nem is jött volna el, hiszen biztos, hogy egy ilyen beszélgetéssorozat csak még jobban fel fogja zaklatni. De nem, Minát nem lehet lebeszélni arról, hogy cselekedjen az oly régóta vágyott békéért, még ha az teljesen elérhetetlennek tűnik is.
A grófnő átszabatta néhány ruháját jó bőre, hogy azok ráférjenek jelenlegi, terebélyesedett alkatára is, utazás közben egy szerényebb árnyalatú lila darab van rajta, vércseppet tartalmazó gyűrűje és a Hold fényéből erőt nyerni segítő nyaklánca pedig kiegészítőként kísérik, ahogy szinte mindig (bár őszintén reméli, hogy most nem lesz szükség rájuk, hacsak azért nem, mert erősen megkívánja a vért egy illetlen időpontban). Gregor, a jó hűséges kocsis igyekszik biztosítani a kényelmes utat, szerencsére a főváros felé azért elviselhető a minőségük (gondolom én, ha nem, majd mesélő úr kijavít xD) Ezenkívül fölszerelkeztek egy adag tárolható élelemmel is, ha a Hellenburgban tartózkodás hosszúra nyúlna. Damien pedig elegáns vörösben van, így talán nem fogják ezúttal szolgálónak nézni.
A fővárosba érve annyi hang, illat és személy látványa árasztja el Minát, hogy úgy érzi, egy másik világba érkezett. Magányos kis eldugott kastélyában úgy elszokott az ilyenektől… S annyira nem bánta! Mindenhol sürögnek-forognak a déli lelkészek, lovagok, nemesek, tanácsosok, s az utca kevésbé magas presztízzsel rendelkező népe. Zaklatottságával vegyesen azért helyet kap a gyermeki kíváncsiság és izgatottság is, ami az új dolgokat mindig övezi. Nem, mintha nem látott volna tömeget, de igen rég volt. A fogat kis ajtaja megnyugtató védelemként vonja körbe, s ő nem rest nekisimulni a háttámlának. Furcsa.
Ahogy elmélázva gyönyörködik, avagy szörnyülködik (maga se tudja, melyik inkább) a látványban, egyszer csak lelassítanak, majd megállnak. Előrenézve látja, hogy valaki a kocsi elé állt, Gregor pedig próbálja elhessegetni, de az illető csak nem tágít.
Amikor Gregornak nem sikerül vagy kikerülnie, vagy elhajtania az alkalmatlankodó alakot, kinéz Mina a hintóból, hogy megnézze magának, és igencsak máguskinézetűnek találja az illetőt. De afféle tipikusnak, aki nem titkolja. Hosszú kék köpenyt visel, hullámos szegéllyel, valamint egy jókora, széles karimájú kalapot, mely alól szép, világosbarna tincsek lógnak ki.
- Hódolatom. - mosolyodik el az idegen, kinek csak a száját lehet látni, orrán és szemén uugyanis afféle báli maszk van. - Kérhet fuvart egy megfáradt vándor?
Akár mutatványos is lehetne, noha azok nem szoktak ennyi pénzt költeni öltözékükre. Meglehetősen szép öltözéknek találja egyébként, de ez nem olyan fontos, mint az, hogy fuvart kér tőlük.
Mina szólásra nyitja a száját, a sötételf próbálna ellenkezni, hogy majd ő beszél vele, de aztán rájön, hogy Mina is kellően gyanakvó, így annyiban hagyja a dolgot.
- Elnézését kérem, uram, az öltözékéből ítélve nem tűnik fáradt vándornak. Megtudhatjuk, kihez van szerencsénk? Ne engedjünk csak úgy fel akárkit...
- Meg is értem, hiszem még nem volt alkalmunk találkozni. Ám én már láttam korábban, így fel tudtam ismerni. A nevem Aladrik. – mondja, ahogy óvatosan meghajol, a kezét oldalra legyintve.
Damien igyekszik leküzdeni tekintete elkomorulását. Az az alak. Bár legalább nem kell tovább keresniük. Oda is szól a kocsisnak:
- Jól van, Gregor, megállhatunk. Őt kerestük. Mina megvonja a szemöldökét.
- Oh, hogy ön az. Elnézést, nem tudtam, hogyan is képzeljem el. Szálljon be hát. - felel végül némi hezitálás után, de végül is a további dolgokat megbeszélhetik a kocsiban ülve is. Helyet biztosítanak hát neki és kinyitják a fogat ajtaját, hadd üljön be.
A nemes öles léptekkel közelíti meg a hintót, majd becsukja az ajtót és a párossal szemben ül le. Óvakodva kinéz az ablakon, majd leveszi kalapját s fölakasztja rá. A fény így haloványan átsüt a kalapon, azonban az eltakarja a fény nagy részét. Ezek után leveszi szerencsére a maszkját is az idegen, felfedve egy fáradt, jóindulatú arcot magas homlokkal, melyet mogyoróbarna haj keretez.
- Köszönöm. Elnézést az álruha miatt. Nem akartam kitűnni a tömegből. Azonnal megmagyarázom. Bár maguk még nem láttak, elég jól ismernek itt a városban. A teljes nevem Aladrik von Hellenburg. Rudenz von Hellenburg harmadik fia.
A páros szeme egyszerre kerekedik el. Mina némileg elpirul, Damien elgondolkodó tekintettel néz maga elé, mérlegelve, mit is jelenthet ez. A vámpír igyekszik nem belegondolni, hogy egy perccel ezelőtt el tudta képzelni, hogy ez az ember valami mutatványos.
- Oh... ez esetben ismételten elnézését kérem. Ezt... öhm... végül is megértem, miért nem írta meg... most már világosabb a dolog, azt hiszem. Szóval a király egyik fia "zaklatta" őt a levelekkel. Akkor mégis csak jó, hogy eljött. Ezzel még te is egyetértenél, igaz? - fut át az agyán, ahogy a pocakjában lakó fiára vagy lányára gondol. Anyu megint fontos dolgokba keveredik. Mint mindig. Bocsáss meg nekem.
- Hol kívánja véghezvinni a... hm. Beszélgetést? - teszi fel Damien a kissé gyakorlati kérdést. Feltehetően nem a kocsiban akar tárgyalni, legalábbis nem csak itt.
A férfi ekkor sóhajt egyet, mélyen, majd legyint.
- Ugyan kérem. Ki nem álhatom a formaságokat. Azért is szoktam álruhában járni az utcákat, nehogy felismerjenek. Ha nincs ellenére, inkább beszéljünk, mint két levelezőtárs, semmint nemes és hercege.
Ezen mindketten elmosolyodnak, megkönnyebbülten.
- Meg tudom érteni. Damien inkább nem kommentál, őt hála az égnek inkább szokták a titulusánál alacsonyabb személynek nézni. Nem tudja már, hogy ennek örüljön-e vagy sem. - Készséggel eleget teszek a kérésnek. - feleli Mina kedvesen. Mennyivel könnyedebbnek érzi magát most, mint amikor saját fajtársai között volt, kiknek egyetlen gondolatát sem lehetett leolvasni az arcukról…
Mennyire nem érezte magát közéjük tartozónak.
- Természetesen távol áll tőlem, hogy vulgáris viselkedéssel hozzak szégyent a családomra. De itt egymás közt úgysem lát senki, akinek elvárásai volnának. – feleli Aladric, szintén mosolyogva. Mennyire nehéz is lehet neki. Annyi fölösleges apróságot várnak el tőle, s ő nyilván érzi, hogy felesleges, mégsem menekülhet. Kivéve most.
Kis szünet után folytatja.
- Azért hívattalak ide titeket, mert szövetségeseket gyűjtök. Most, hogy új zsinatelnököt választ az egyházunk, itt a lehetőség változtatni a dolgok menetén. Én pedig változtatni akarok. Nem szerényebb céllal, minthogy véget vessek a két királyság közti háborúnak.
Mina rég tapasztalt, kellemes lelkesedéssel kezd figyelni. Majd, ahogy a herceg befejezi a bevezetőjét, csak pislog, mint aki nem hisz a füleinek.
Álmodik?
Egészen biztosan álmodik, csak az ő agya volna képes ilyeneket kitalálni. Rudenz harmadik fia inkognitóban találkozik vele, és előadja, hogy békét akar. Hát ez csak valamiféle kitaláció lehet, de nagyon szép álom, nem akar felébredni belőle még egy ideig. Damien hangjára eszmél fel.
- Ez egy felettébb nemes gondolat. Megnyugtató, hogy vannak, akiknek ez a céljuk és eszerint reményeik is vannak, hogy megvalósítsák. - mondja a sötételf, észrevéve, hogy Mina jelenleg a hitetlenkedés sokkjában várakozik.
Aladrik folytatja terve kifejtését.
- No nem vagyok én idealista. Ezt a háborút nem lehet egyik napról a másikra elfojtani. Ám vannak terveink. Emellett pedig egy másik célt is kitűztem magam elé. A Zsinat kezében rengeteg hatalom van, mégsem felelnek senkinek. Ezzel sokáig nem is volt baj, amíg az egyházi urak és atyám szorosan együttműködtek. Az utóbbi években azonban megmutatkozott ennek az árnyoldala is. Ma már biztos vagyok benne, a Zsinat hatalmát ellenőrzés alatt kell tartani.
Mina ekkor összeszedi magát, mert egy ilyen bejelentésre válaszolnia kell, ezt nem lehet szó nélkül hagyni!
- E-elnézést, én... már elvesztettem a reményt. Fogalma sincs, mennyirre boldoggá tesz most. - jelenti ki Mina őszintén. Damien halványan elmosolyodik. Neki van fogalma rólaa, sőt, pontosan tudja. Mit lehet mondani, ő is meglepődött a dolgon. A vámpír próbálja újra végiggondolni az előbb elhangzottakat.
- De hisz... úgy tudom, jelenleg nincs is zsinatelnök. Vagy éppen ezért? Ha nincs vezető, akkor gyakran káosz kezd el uralkodni…
- Pontosan. Olyan zsinatlenökre van szükségünk, aki belátja a rendszer hibáit, s hajlandó változtatni rajta. A feladatunk még több szövetségest találni, s együttes erővel elérni, hogy a Zsinat tizenkét tagjának többsége támogassa ezeket az irányzatokat. Nem lesz könnyű feladat. Urakat kell arról meggyőzzünk, önként korlátozzák a hatalmukat. Ám szentül hiszem, hogy ez a helyes út.
A vámpír már régen volt ennyire megkönnyebbült. Biztos volt benne, hogy értlemetlen, frusztráló és eredményektől mentes lesz ez az út, de szerencséjére borzasztó nagyot csalódott.
Eszébe jut valami.
- Ön tudja esetleg, mi történt... a legutóbbi zsinatelnökkel? - kérdi halkan.
- Amennyire én tudom sosem nevezték ki hivatalosan elnöknek. Esroniel von Himmelreich nevezte meg őt utódjaként, ám ehhez a Zsinat nem járult hozzá. És most, hogy a Himmelreich halott, sokan a lehetőséget látják, hogy maguk jussanak fontos pozíciókhoz. Isidor Bose volt a neve az úrnak...
Hmmm. Igen. A neve, amit a többség előtt használt. - gondolja Mina megborzongva.
- Miután a Zsinat nem volt hajlandó választás nélkül beiktatni, keveset mutatkozott. De amennyire én tudom, még itt él Hellenburgban.
Kicsit megvonja a szemöldökét. Itt él? Valamiért ez a tény még mindig megrémiszti. De kétli, hogy találkoznának, hiszen hacsak... nos, Isidor nem akarja...
- Értem. Nos, amennyiben az a célja, hogy véget vessen ennek a vérontásnak, én teljes mértékben ön mellett állok. - szögezi le. Úgy érzi, még sosem volt ennyire biztos semmiben. Bár hajlamos a túlzásokra, de ez... ez az érzés most meglehetősen erős.
- Hasonlóképp. Hogyan tervezi ezeket az urakat meggyőzni? - kérdi Damien érdeklődve. Érezhetően nem lesz könnyű falat.
- Nem lesz egyszerű, ám a nehéz idők kemény megoldásokért kiáltanak. - kezdett bele Aladrik. - A cél, hogy egész Veroniát protestánssá tegyük nemes. Én magam is nemes célnak gondolom, változást adni az északabbik királyságnak. Ám ezt a célt nem hadvezérek tűzték ki. Lelkészek. S amikor hadba vonulunk, a nemes cél nem elég. Figyelembe kell vegyük, hogy mire vagyunk képesek, s mi az, ami csak többet ártana, mint amit nyerünk vele. Fájdalmas kimondani, de hideg fejjel kell gondolkodnunk. Egész eddig úgy vizsgáltuk a csatatereket, hogy a háború lezárásának egyetlen módja, ha zászlóinkat tűzzük ki a Katedrális csúcsára. Azonban az én tervem ennek szöges ellentéte: hogy fegyverszünetet érjünk el, nem szabad észak elfoglalására törekednünk.
....és eddig volt álomszerű a kép.
A vámpír homloka enyhén ráncolódik, ahogy hallgatja a herceg szavait.
- Oh, szóval... a béke elérése egyenlő azzal, hogy egész Veronia protestáns legyen?
Akkor érdekes, hogy épp őket hívták meg. Az Úrral való viszoonyuk meglehetősen érdekes, mondhatni, nemlétező. Gondolhatta volna persze, hogy nem lesz mentes az a bizonyos béke létrehozása egyfajta szellemi átalakítástól…
Ehhez többet kellene tudnia a vallások közti különbségről. Valóban az a fontos, hogy milyen nyelvet beszélnek? Természetesen logikusabb, ha olyat, amit mondjuk mindenki ért, s nem kell külön megtanulniuk a latint, azonban az, hogy miféle szertartással adóznak Istennek… ezeket mindig túlzottan apró részletnek gondolta. Soha nem értette, hogy tudott emiatt háborúskodásba kezdeni egy nép.
- Ez volt a Zsinat véleménye. Ezért támadtunk minden erőnkkel észak felé. És bár ennek hála sorra halmoztuka sikereket, győzelmet nem aradtunk, enyni év után sem. Bár voltak sikereink, nem volt elég. hiába foglaltuk el Einburgot. Hiába foglaltuk el Eichenschildet. Nem volt elég. Éppen ezért én azt mondom, meg kell állnunk. Egész eddig hátrányban voltunk. Kisebbek vagyunk, fiatalabb királyság, s sokakat megosztanak bizonyos álláspontjaink. Viszont ha feladjuk azt a célt, melyet annak idején a Zsinat kitűzött, hogy egész Veronia protestáns legyen, akkor ennyi marad: észak célja a mi országunk elfoglalása. A miénk...semmi több, csupán csak megmaradni. Értitek már, miként fordíthatjuk meg az állást?
Mina nagy levegőt vesz. Nem áll ő készen ily mértékű diplomáciára még…
De nem söpörheti el a problémákat állandóan. Igenis el kell gondolkodnia, hisz most van lehetősége befolyásolni valamit! Ezt… nem lehet csak úgy elengedni.
Rossz kérdés volt. Aladric egy ideig csak néz maga elé, hitetlenkedve, Mina pedig egyre vörösödik. Majd a herceg elneveti magát, és hosszú percekig csak hahotázik. Ez átragad a párosra is. Mina nem bírja tovább, el kell, hogy temesse vöröslő arcát a kezei mögé egy időre.
- Bocsánat...bocsánat! – szedi össze a herceg végül magát, majd újból kiegyenesedik és megigazítja a haját. - Tehát jól értettem: nem tudjátok, miért háborúzunk?
Mina és Damien se nagyon tudja visszafogni a nevetést. Mina nem bírja tovább, el kell, hogy temesse vöröslő arcát a kezei mögé egy időre.
- Őszintén megvallva eddig úgy tűnt számomra, a háborúk többnyire mindig területért folynak. - feleli Damien, miután összeszedte magát és kezd barátkozni a gondolattal, hogy történelemórát hallgathat majd Rudenz király legfiatalabb (ő-e a legfiatalabb? A fenébe is, fogalma sincs, hány fia van Rudenznek) fiától, aki most nevette ki őket, amiért tudatlanok. És egyébként grófok. Nos, sebaj, ez még mindig sokkal jobb, mintha egy karót nyelt nemes mndössze megvetően vonta volna rájuk a szemöldökét.
- Nem, tényleg, nincs ezzel semmi baj.  legyint Aladrik, még mindig alig tudván visszafogni a nevetést. - Csak az járt a fejemben mennyire örülök, hogy találkoztunk. - tárja szét a kezét eme furcsa kijelentés után. - Erről jobban járnak, ha egy lelkészt kérdeznek meg. Ő majd ad megfelelő felvilágosítást. Többek közt az egyház fényűzése ellen lázadtunk. A papok fent északon valóságok főurak, akik hatalmukkal mások felett basáskodnak. Az egyház tagjai pompás palotákat és templomokat emelnek, s úgy élnek akár egy romlott báró.  S akkor még nem is szóltunk a jogaikról. Az egyház tagjai nem felelnek senkinek, csak egymásnak. Egy papot ha gyilkolt sem lehet felakasztani, ám ha szálka vagy az egyház szemében, gond nélkül kiátkozhatnak. Ismertősnek hangzik? A Zsinatnak is pontosan ezek a jogai vannak. Ez az egyik oka, ami miatt változást akarok elérni.
- Oh, igen, ezek ismerősek. Ezek voltak a kiváltó okok, de nem feltétlen lettek volna megfelelő indokok egy évtizedekig szóló vérontáshoz. - jegyzi meg Damien. A fene hitte volna tíz éve, hogy itt fog ülni és az embeek egyházszakadásáról tárgyalni. Bár ez… rég nem csak az emberek ügye. Tekintve, hogy valóban, az egyik legnagyobb különbség Észak és Dél között az, hogy Északon a vámpírok, démonok és sötétlefek is… kevésbé toleráltak.
- Ha a Zsinatnak is ugyanilyen jogai vannak, akkor... voltaképp már nincs is különbség aközött, amit a két egyház képvisel. Akkor ugyanabba a hibába estek, mint amin változtatni akartak. - állapítja meg Mina, miután összeszedte megmaradt önérzetét.
- Ez azért nem igaz. A mi lelkészeink szerény életet élnek, a templomaink pedig mentesek minden pompától. Ezek a jogok csak amolyan...nyakunkon maradt régi szokások. S bizony nagy igazság, a háborúnak ezer más oka is volt. Az urak többsége szabadságot akart. Sokan megvetették a királyi házat is. Voltak, akik szűrték a levek vámpírokkal, démonokkal. Nekik is jót tett, hogy nem üldözzük őket. És persze egy háború mindig ígéretes elfoglaltság. A gyors győzelemmel hatalmas zsákmány is jár, dicsőség, földek. Mondanom sem kell, ha húsz éven át viaskodik az ember, ezek a kincsek sokkal kisebbnek látszódnak.
Zavartan kuncog.
- Igen... valóban jót tesz, hogy nem üldöznek minket, ezért igazán hálás vagyok. - ereszt meg egy mosolyt. Viszont sajnos nem mindenk hálás. A démonok közül semmiképp sem, ők mindig... azaz legtöbbször elvannak maguknak. Nehéz egy csoporttal együttműködni űgy, ha a csoport tagjai mind mást akarnak. - Ezek érthető célok, ám nem feltétlen tartom őket dicsérendőnek. Hogyan tervezte ezt egyébként? Ha legutóbb ennyire ellenállt Észak mindenféle... változásnak, miért gondolnák most meg magukat? Keserű szájízzel gondol arra az északira, akinek következtében most kettő helyett kell ennie. Vajon ő mégis mit gondolna... erről az egészről? Fogalma sincs már, utólag visszanézve semmit sem látott tisztán, ami annak az embernek a fejében történt.
- A Királyi Szövetségnek új célokra van szüksége. Ehhez pedig a Zsinatnak is együtt kell működnie. Amikor a hadaink megrekedtek, Esroniel von Himmelreich köddé vált, majd rá két évre felbukkant, szövetséget kötött a vámpírokkal, s csatába hívott mindenkit, mondván, hogy azokkal a hasznavehetetlen ékszerekkel legyőzhetjük az ellenségünket. Sem atyám, sem a királyi tanács nem hallott erről a tervéről, amíg ki nem kellett a toborzást hirdetni. És mit értünk el vele? Ott vagyunk, ahol a part szakad. Eichenschild a miénk lett, de milyen áron? Mégis mit érünk egy várossal, amit egy az egyben újjá kellett építsünk? – A herceg hangja megemelkedik, hallani a hosszú idő óta fogságban tartott dühöt, és meg is lehet érteni. Eichenschild. Minden egyes percben arra gondolt, nincs értelme és nem ezt kellene tenni, és mégis újra engedelmeskedett és vonult és keresett, megfigyelt, és gyilkolt, és…
De most inkább nem gondol erre.
- Ott voltunk mi is... - jegyzi meg, nem tudja pontosan, miért fontos ez, talán, hogy Aladrik megértse, hogy megértik őt.
- Atyám jámbor, nyugodt lélek. – folytatja az emberférfi. - Nem orrolt meg a Zsinatra, s együtt működött velük. Ám én más vagyok. S így ütött szöget a fejemben a gondolat: hogy megelőzzük ennek a sajnálatos komédiának a megismétlődését, igenis a sarkunkra kell állni.
- Ki vezérli most a Zsinatot? Elnök nincs, de kell, hogy legyen valamiféle önjelölt vezető. - jelenti ki Damien talán magabiztosabban, mint kellene, de nem tudja elképzelni, hogy máshogy legyen.
- Valóban, létezik a Zsinatelnök-helyettes tisztsége. A jelenlegi betöltője Skadi von Himmelreich, a nagy reformátor húga. Egy derék asszony. - vallotta be Aladrik - Amennyire nem értek egyet az egyházbéliekkel, úgy tisztelem őt. Nagy teher szakadt a vállára, amikor fivérének nyoma veszett. - Aladrik kissé megcsóválja a fejét. Vajon ő tudja, mi történt valójában von Himmelreichhal? Akárhányszor kérdezősködtek ez ügyben, sosem érkezett valódi válasz, az emberek vagy nem tudják, vagy túlságosan is piszkos dologról van szó ahhoz, hogy elmondhassák. Valakit védenek, ez biztos. Talán valamiféle szégyenteljes történet, amit nem kellene, hogy mondjuk észak megtudjon. Vagy akár Dél. Hiszen Esroniel egy hatalmas jelkép számukra.
- A célok, amiket kitűztem ezek: az első, hogy csak zsinatelnököt atyámnak is be kell iktatnia. Ne lehessen olyan zsinatelnök, akit a király nem ismer el.
Így belegondolva furcsa, hogy ez eddig még sosem volt így.
Egyszerre meegtisztelő és rémisztő, hogy ezeket a gondolatokat megosztja velük egy herceg. Vajon hanyadjára kell elmondania már őket? Vagy ők volnának az első "szövetségesek", akiket megkeresett? - Ezt az egyház nem biztos, hogy túl könnyen fogadná el. Végtére is ez egyértelműen a királyt helyezi az egyház fölé, már nem sértésnek szánom mondandóm, ne is vegye úgy, kérem. - pirul el újból Mina.
A herceg szavai komor hangvétellel folytatódnak, jelezve, hogy rossz területre tévedtek valamivel…
- Elég legyen a formaságokból. Épp elég súlyos ez a téma, csak a dolgunkat nehezíteni, ha mézes mázba burkolnánk a szavainkat. – nyög egyet a páros felé mutatva. A sértődékenysége talán kissé erőteljesebb a kelleténél. - Ne feledjétek, hogy a Zsinat volt, mely elsőnek visszaélt a bizalmunkkal. Ezzel a rendelettel az a célom, hogy ne jusson hatalomra még egy olyan öntörvényű zsarnok, mint Esroniel von Himmelreich. Se több se kevesebb. Aki mást lát benne, magára vessen.
- Udvariasságnak szántam, nem formaságnak. - feleli Mina kissé hűvösebben, elpirulva. - Értjük, ez az első lépés. De azt is látnia kell, hogy mások igenis mást láthatnak benne és épp emiatt támadhatják az ötletet. - mondja a sötételf.
- Teljesen érthető. - felel Aladrik. - Ám a második követelésem már ennél merészebb: a Zsinatban kapjon a királyi család, a Hellenburg család két állandó, örökös helyet.
Damien némileg összeszűkíti a szemeit és elgondolkozva néz. - Valóban merész. Nem gondolja, hogy ez annyit jelentene, hogy a hatalom egy az egyben átugrik egyik központból a másikba? Mina szíve hevesen dobog. Ezek a témák túlságosan is komolyan és nehezek. Kevésbé volna bosszantó a dolog, ha nem arra gondolna, mennyire szívesen felfalna egy - vagy két - almáspitét bármikor.
- Két szavazat a tizenháromból aligha jelenthet hatalomátvételt. Ennek a második követelésnek a célja az, hogy a Zsinat rendeletei időben a királyi tanács fülébe jussanak. Hogy többé ne ismétlődhessen meg, hogy a tudtunk nélkül cselekedtek.
- Értem. - feleli Damien és egy időre elgondolkozik.
- Ne haragudjon, de biztos többet tud Ön von Himmelreichról, mint mi. Mesélne róla egy kicsit? Mit tett, ami miatt ennyien gyűlölik? Leszámítva persze az egyértelműt... - kérdi Mina, hisz nagyon érdekli, mik lehettek azok az eltitkolt dolgok. Ezért annak ellenére, hogy nem a múltban kellene vájkálnia, mégis ezt teszi, hiszen ki tudja, lesz-e még lehetősége rá? Mégis kitől tudhatna meg többet? Talán a Zsinat egy tagjától. De hogy arra mikor lesz lehetőség, s mennyire volna az illető őszinte, az kétségesebb.
- Gyűlölni? Ugyan. – legyint a herceg. - Von Himmelreich egy szenvedélyes ember volt, aki a maga elveit követte, s nem hagyta, hogy mások mondják neki meg, mi a helyes, s mi az átkozott. Ez volt az, ami olyan jó reformátorrá tette. Ám ahogy teltek az évek, az öntörvényű természete megmutatta az árnyoldalát is. Talán emlékszik még azokra a furcsa ékszerekre, melyet a Nebelturm vámpírok készítettek. Nos, ha hiszi, ha nem, a vámpírokkal kötött szövetségbe, a toborzás kihirdetésébe, és az ékszerek használatába a koronának egyáltalán nem volt beleszólása. Még csak tudomást sem szereztünk róla, csak amikor már embereket kellett gyűjteni.
A vámpír megvonja a szemöldökét.
- Volt a birtokomban egy. - jegyzi meg, afféle vallomásként, visszagondolva a furcsa, simogató, halványsárga hangra. Mennyire hiányzott, amikor megszűnt. Tudta, hogy ott volt, s bármikor kérdezhetett tőle bármit. De mi is volt ő pontosan? Nem egy angyal, csak… a lenyomata, azt mondták. Ezt a gondolatot próbálta kizárni, hisz elképzelhetetlennek tartotta. Meg is kérdezte olykor a szeráfot, de csak kitérő választ tudott adni. Talán ő  maga nem tartotta kitérőnek (ha tartani tudott bármit is bármilyennek.) Érzett-e ő? Létezett-e egyáltalán, vagy sem? Mindenesetre, most már nincsenek. Az ékszer ugyan még megvan, de nem tud már megidézni semmit, senkit.
- Mi célja volt azzal, hogy ezt eltitkolja? Nem értem.
Lehet, hogy több titok övezi a szeráfokat, mint sejtené? Volt valami mocskos részlet velük kapcsolatban?
- És most már senki meg nem fogja érteni. Esroniel von Himmelreichnak sok titka volt. Sok, amit meg sem osztott senkivel. – sóhajt az emberférfi.
Mina picit csalódottan néz maga elé. Válaszokra számított, de vagy nincsenek, vagy Aladrik nem kívánja megosztani. Amire számítani lehetett.
- Ami el is visz minket a harmadik célomhoz: a törvények megsértéséért az egyház tagjait szabadon bírálhassák azok, akiknek pallosjoguk van. Az urak és a szolgabírók ítélkezhessenek a lelkészek felett is. – folytatja Aladrik.
- Ez jogosnak hangzik. - jegyzi meg a vámpír. Persze mást fognak gondolni azok, akiknek esetleg kára származhat ebből.
- Ha ezeket elértük, akkor a Zsinat többé nem fog tudni a maga feje után menni, ami biztosítja a nemesség és az egyház közti szoros kapcoslatot. Ha ez megköttetett, hozzáláthatunk tervünk véghezviteléhez, melyben békekötésre kényszerítjük északi tertvéreinket.
Damiennek egyszerre rezdül meg a szája széle és a szemöldöke.
- Békekötésre kényszerítjük? - ismétli. Nem annyira naiv, hogy azt higgye, sikerülni fog ezt a kényszerítést teljes mértékben zsarolások és/vagy vér nélkül elintézni. Vagy, hogy egyáltalán sikerül bárhogyan elintézni.
- A célunk nem kevesebb, minthogy észak jobbnak lássa fegyverszünetet kötni, semmint folytatni a háborút. Ahogy mondtam, ha nem célunk egész északot protestánssá tenni, akkor már azt is győzelemnek tekinthetjük, ha elismerik a királyságunkat, nincs igazam? – tárja szét a karját Aladrik.
Mindketten bólogatnak.
- Nyilván. Hogy tervezi ezt kivitelezni? - kérdi Damien.
- Miután a Zsinat is beleegyezett ezekbe a feltételekbe, új irányt adunk a támadásinknak. Ahelyett, hogy a várak és városok elfoglalására koncentrálunk, a Heimswaldtól északra elterülő földeket vesszük célba. Ezek a földek közel helyezkednek el a Katedrálishoz. A nagyobb támadások helyett apró, óvatos rajtaütésekkel, fosztogatásokkal és nehezen megtorolható gyors csapásokkal fogjuk lefárasztani az ellenséget. A fosztogatott javaknak hála a mi csapataink fenntartásának költsége csökkenni fog, míg az ellenség felperzselt, ugarrá tett földön fogja magát találni. A célunk megmutatni, ha ez a háború a végtelenségig fog húzódni, mi bírjuk, majd tovább. És szép lassan egyre több és több nemes és főpap fog afelé hajlani, hogy tárgyaljunk. Számításaim szerint egy aratásnyi idő alatt elvesszük a kedvüket a háborúzástól. A fegyverszünet megkötésekor pedig csak annyit kérünk, tartsuk meg önállóságunkat. Ebbe bele fognak egyezni.
Mina tekintete egyre viharosabb lesz, ahogy hallgatja a herceget, s ahogy az befejezte mondandóját, nem tudja megállni, hogy föl ne szólaljon.
- De hát... Min változtatna ez? Mármint... értem, hogy a támadások máshol történnének, de ugyanúgy támadások volnának. Ezzel pedig csak tönkretesszük Észak területét. Hogy kérhetnénk őket békére, ha mi magunk csak tovább támadunk?
Igyekszik megőrizni hangjának nyugodtságát, bár érezhető, hogy lelkesedése magasabbra hág, semmithogy sokáig fenn tudja ezt tartani.
- A mi célunk, hogy észak kifizetődőbbnek lássa megegyezni, semmint folytatni a harcokat. Ha a háború semmi kárt nem tenne az országukban, akkor hajlanának a békére? Ha elérjük, hogy ne érje meg nekik a háborút folytatni, akkor akarják majd csak ők is. De nem kell aggódni. A támadásaink abbamaradnak abban a pillanatban, ahogy a fegyverszünetet megkötöttük.
Aladrik említette, hogy forrófejűbb, mint az apja… Nos, kezdik látni ezt.
- Én kétlem, hogy... egy efféle magatartás elérné, hogy fegyverszünetet akarjanak kötni. - vesz a vámpír egy nagy levegőt. Persze. Békét. Támadással. Nyilván, a támadások midnent megoldanak, eddig is ezt tették, vagy nem? - A fosztogatás is kárt tesz az országukban... különben nem lenne értelme végrehajtani. - teszi hozzá Damien halkan.
- Nos ha nem így, hát milyen módot lát rá, hogy rávegyük őket? – dől hátra az út során legelőször Aladrik, s keresztbe teszi a lábait.
Mina nagyot néz, mevonja a szemöldökét. Ez valamiféle kihívás? Aladrik most azt várja, hogy meglepetten hallgasson s ne legyen képes mondani semmit, hogy aztán győzedelmesen elmosolyodhasson és mondhassa: "na látja"? Nem adhatja ezt meg neki csak úgy...
- Nos... Diplomácia? Tárgyalások? Valamiféle gazdasági egyezség? Amint kellő számú vezető érti meg, hogy ez a jó út, csupán létre kell hozni egy dokumentumot, ami rögzíti, hogy mostantól két külön országként létezünk, megegyezni, hol húzódjék a határ... ez... nyilván nem lenne könnyű, hiszen mindenki magának akarna többet, de... egy kompromisszumra van szükség.
- A gond csak az, hogy ha nincs ami az érveket alátámassza, kiröhögik őket. Az én elképzelésem egyszerű. "Nem éri meg nektek háborúzni, mert több kár ér titeket, mint minket. És mi egyes egyedül megmaradni akarunk." Ez a legkevesebb áldozattal járó módszer, amivel eddig szembesültem. Ha más utat akarunk venni, egy legalább ilyen erős érvvel kell előállnunk. Az én célom a diplomácia és a tárgyalások. Ám valamivel el kell érjük, hogy az északiak egyáltalán hajlandóak legyenek leülni velünk tárgyalni. Mert jelenleg előbb égnének máglyán, semmint hogy délivel egyezkedjenek. - Aladrik gyorsan megrázza a kezét a páros előtt. - Félre ne értsetek, nem akarom, hogy most döntsük el. Ez egy nehéz kérdés. De el kell döntenünk, mielőtt elkezdjük a terv megvalósítását. Ha nincs kész érvünk, a Zsinat jogosan mondhatja azt, hogy csupán csak a hatalmas akarjuk magunkhoz ragadni.
A herceg újra előredől, ahogy felel.
- Ezt az egy dolgot meg merem ígérni. Ha mi csak védekezünk és borsot törünk a másik orra alá, mi fogjuk tovább bírni. A várat védeni mindig könnyebb, mint megostromolni. Erre bármelyik hadvezér a nyakát merné tenni.
Hangja magabiztos, nem kételkedik beszédében. Kis gondolkodás után folytatja:
- És különben is, nem kell, hogy mi bírjuk tovább. Csak az kell, hogy az északiak elhiggyék. – kacsint. - De persze ha van más ilyen erős érve, amitől az északi leülne egy asztalhoz tárgyalni, elő vele.
Nagy levegőt vesz és pocakjára helyezi a kezét. Mondhatná, hogy nem erre jelentkezett, de sajnos de. Arra jelentkezett, hogy érveket hallgasson és próbáljon ellenük küzdeni. Vagy… ellenük? Miért kell mindig valami ellen lenni? látszólag a céljuk ugyanaz, ám a fosztogatás ötlete még mindig nem tetszik neki.
- Mondjuk... nem fog több ártatlan meghalni? Vagy ártó, nem számít. Egyik oldalon sem.
- Ez aligha fogja az északi urak szívét meglágyítani. Ez csak simán...naiv. – jelenti ki talán enyhén gúnyos mosollyal Aladrik.
A vámpír visszafog egy szemforgatást.
- Rendben, nem fog több ártatlan meghalni a háborúzkodás miatt. Nyilván azt nem várják el tőlünk, hogy az öregedésre és minden betegségre is gyógyírt találjunk... – mondja enyhén bosszúsan.
- Nem egészen erre gondoltam. – vakarja meg az emberférfi a tarkóját, majd hátradől. Nyilván nem erre gondolt. - Hanem arra, hogy pusztán a veszteségek említése nem fogja meggyőzni a hatalmasokat. Valamivel érzékeltetni is kell azt. Amire a legkézenfekvőbb mód...nos tudjátok, ténylegesen veszteségeket okozni.
Megvakarja az állát, majd csettint egyet.
- Elmondom így. Ha egy északi követ csak úgy felbukkanna Hellenburgban és elkezdené kiáltozni, hogy a háborúban ártatlanok halnak meg, vajon hány déli uraság venné komolyan? És hány nevetné ki? Ugyanis van még egy fontos tényező. Nem elég az, hogy néhányakat meggyőzzünk északon, hogy jobban megéri nekik fegyverszünetet kötni. Nekünk a többségüket meg kell győzni. Ehhez pedig tettek kellenek, amik alátámasztják a szavainkat.
- De hiszen eddig is így volt. Úgy gondolja, nem érezték a háborút eddig eléggé?.... Elgondolkozik, s addig tekintete kifelé pihen a mellettük elbaktató épületeken, embereken. - Látniuk kell. Tudniuk, érezniük ezeket a veszteségeket. Én ott voltam Eichenschildben, ha látnák, amit láttam, akkor az elég bizonyíték lenne vajon? Damien összevont szemöldökkel néz rá.
- Mire gondolsz? - Van egy sejtése.
- Talán... nem tudom, létezhet olyan mágia, amellyel meg tudjuk ezt oldani. De persze a vámpírmágiában sem bízik Észak.
Ekkor szinte megugrik, olyannyira összerezzen, mert Aladrik keze nyomán egy hatalmas koppanás hallatszik a kocsi oldalán. Mina szeme hatalmasra nyílik, gyomra kellemetlenül húzódik össze és zavaró forróság árad szét az arcán. Majd lassan újra beindul a légzése és megpróbál nem pánikrohamot kapni. Damien szemöldöke ezzel ellentétben lefelé kúszik, s kissé még jobban kihúzza magát.
- Elnézést, összekavarodtak a fejemben a gondolatok. - szusszant egy nagyot Aladrik. - Az terv, amivel előálltam kevesebb erőforrással, kevesebb kockázattal és kevesebb áldozattal jár, mint az offenzívák, amiket eddig csináltunk. A ti szavaitokkal élve, kevesebb ártatlan hal meg. Mégsem nyertem el a tetszéseteket. Mi volt az oka neki?
Nos, legalább fölteszi a kérdést.
- Ne haragudjanak, szabad ennem egy kicsit? - szólal meg Mina halkan, majd engedélyre nem várván nyúl bele a mellette lévő utazótáska egyik zsebébe, hogy egy elcsomagolt almáspitét elővegyen, majd megkönnyebbülten mélyessze fogát az őt kedvesen üdvözlő süteménybe. Így van. Ízek, ők nem hagyják cserben, ők nem bántják, nem várnak el tőle semmit, csak boldoggá teszik. [ccolor=#66ff00]- Gróftársam előnyben részesíti a lehető legkevesebb áldozattal járó módszereket. [/color]- magyaráz Damien türelmesen. Nos... igyekezve az lenni.
A herceg ismét ugyanazt a meglepett tekintetet veti rá, majd ismét hangos hahotázásba kezd. Ez a szokása nem épp tetszetős.
- Bocsánat, bocsánat. - sóhajtozik Aladrik ismét, láthatóan idebent, a fogatban már nem félve a lelepleződéstől. Ki tudja, talán bent az udvarban nincs lehetősége még elmosolyodni sem, ezért nevet hát most ennyi. Két kezével megtámasztja magát oldalt. - Hát akkor teszek egy ajánlatot. Miért is ne mehetnénk el más irányba. Kutassatok, keressetek. S ha fel tudtok mutatni egy másik megoldást, állok elébe, lecserélem, amim nekem van. Jelenleg több nemes és egyházfi akarja velem együtt elhozni a békét. Eddig még senkinek nem sikerült ennél jobbat kitalálnia. De talán majd ti. - mondta, ahogy feléjük szegezte az ujját - De jónak kell lennie! Nem holmi üres szavaknak, meg egyértelmű tényeknek. Olyan kell, ami ráveszi a makacs északiakat, hogy adják be a derekukat.
Mina próbál odafigyelni aa légzésére és kizárni minden mást. Ötlete sincs, hogy most épp miért nevetnek rajta, de inkább iigyekszik arra odafigyelni, hogy szépen lassan megrágjon minden falatot és nem törődni azzal, hogy közben rákvörös lesz az arca... Damien pedig halványan, nem túl őszinte boldogsággal telve elmosolyodik.
- Mik az eddigi ötletek, amik nem váltak be? - fől előre a sötételf és a térdére támaszkodik a könyökével. Hátha valamelyik hasznosítható.
- Nem sok, kósza ötletek csupán. Meglepetésszerű támadás a tenger felől, minden erőnket egybegyűjtő hatalmas offenzíva a folyó mentén. De volt aki Finsterwald felől akart az ellenség hátába kerülni. – legyint. - Egy ötlet sem jutott el olyan részletességig, mint ez.
Nyilván a sajátjára gondol…
Aladrik keresztbeteszi a karját.
- És amíg nem lesz egy másik, ami vetekedne vele, addig mind az én tervemhez tartjuk magunkat. Ha nincs tervünk, nem állhatunka Zsinat elé. Elfogadható ajánlat?
- Mennyi gondolkodási időt kapunk? - kérdi Damien, szinte már most érezvén, hogy az idő sürgeti. Elő kell állni valamivel, ami jobb ötlet, mint a fosztogatás…
- Ugyan, utálom, ha valaki az időmet korlátozza. Mégis honnan kéne nekem tudnom, hogy mennyi időmbe fog telni kitalálni egy ötletet. - tárta szét a karját Aladrik, ahogy kuncogott egy kicsit - Amikor eszükbe jut, csak véssék le, terjesszék elő.
A sötételf nem akar hinni a füleinek.
Aladrik arca komolyra vált, s először egyikük, majd másikuk szemébe néz.
- Azonban egy jó tanácsot mindenképp adot. emlékeztek rá, hogy kritizáltam a Zsinatot, mert túl nagy célt tűztek ki maguk elé? Mert protestánssá akarták tenni északot, holott nem volt meg hozzá az erejük? Ne kövessük el ugyanazt a hibát. Jó dolog a nemes cél, de figyelembe kell vennünk, mire vagyunk képesek. A háború áldozatokkal jár. Nekem sem kenyerem a halálba küldeni másokat, de lehetetlent hajkurászni többet árt, mint használ...nézzétek csak meg, mi történt az elmúlt húsz év alatt.
A vámőír kezd megnyugodni, megölni nem akarják talán őket, viszont az elkövetkező napok és feladatok miatt igencsak izgalomba jön.
- Természetesen. - felel a sötételf, Mina pedig lassan befejezi a pite felét. - Még egy kérdésem van: miért mi? Honnan tudta, illetve tudja, hogy bízhat bennünk egy ilyen ügyben? Ez a kérdés mindig érdekes. Ekkor bújhatnak ki a hátsó szándékot tartalmazó szögek a zsákból, ám most erről nem lesz szó, úgy sejti. Aladrik forrófejű, azonban őszintének tűnik.
Mina érdeklődve pislog: vajon lekicsinylést hallanak majd vagy dicséretet? Akármilyen kicsinyesnek is véli ezt, a dicsérő szavak mindig jólesnek neki…
- Nem csak ti. – feleli tömören Aladrik, ami nyilvánvaló volt. - Szemem előtt van még megannyi alkalmas ember. S hogy mitől lesz alkalmas...nos, hallottam ezt-azt rólatok. Azt mondják fantasztikusak vagytok, hogy annyi ellenséggel végeztetek egy lelegzet alatt, mint egy veterán templomos. Azonban ezek hidegen hagytak. - mondta Aladrik - Tudjátok én hadvezérnek tanultam. Feladatom megtalálni, mivel lehet a háborút megnyerni. És ami felkeltette az érdeklődésemet, ami kíváncsivá tett, nem a hadi sikereitek voltak. Hanem a diplomáciai sikerek, amikről nem zengtek ódákat.
Oh, igen, Minának eszébe jut, amikor Laetitia felemlegette, miről is híres ő. Ő pedig felháborodott, mert nem akar arról híres lenni, hogy oltotta ki valaki életét.
- Igyekszünk nem csalódást okozni. - feleli többé-kevésbé magabiztosan. Kitalálni egy tervet. - Úgy érzem, egyetértünk a legfőbb dolgokban. Nem lesz itt gond. Talán. Végül is csak Dél és Észak békéjének megoldásán kell ügynödniük. Semmi nehézség vagy feszültség nincs ebben, ugyan már.
- Hiszitek vagy sem, de egy szerződéssel nagyobb csatát lehet nyerni, mint egy egész ostrommal. És kis kutatás árán megtaláltam, hányan csatlakoztak az ügyünkhöz, miután tárgyaltatok velük. Meg kell mondjam, biztató olyanoktól, akik nem tanultak diplomáciát.
Mina lenyel egy falatot, majd megszólal. - Nos... Neveltetésemben szerepelt az is, ha úgy vesszük. - ingatja meg a fejét. Rengetegszer próbálták a fejébe verni, hogyan kell viselkedni, mire mit illik mondani, hogy győzze meg az embereket erről-arról, sok rejtélyeskedés, játszmázás és egyebek, amik közül ha nem is használja mind, de emlékei között ott vannak és néha előjönnek, ha szükség van rájuk.
- Köszönjük a bókot.
- Nos, van egy kiváló tanárom, aki engem is tanított. örömmel bemutatlak majd neki titeket is. De addig érjétek be az én tanításaimmal. Ez most nagyon fontos lesz, jegyezzétek meg. A Zsinat egyik tagja, egy bizonyos Arnold von Röttenheim régi jóbarátom. Osztja a nézeteimet is. Ha őt zsinatelnöknek választják, biztos a győzelmünk. Ám bárki más, aki hajlandó az elveinkért kiállni, megteszi. Ha netán valakit a hatalom, a tiotulus motivál, de hajlandó mellénk állni, hát legyen ő a zsinatelnök. A jó diplomata hajlandó engedni... ahogyan én is engedtem, amikor nem tudtatok azonnal felelni. – magyarázza Aladrik gesztikulálva.
Valóban így tette. Szerencsésen türelmes egy uralkodófi… Vagy csak nagyon jól játszik?
Nem, nem lehet mindenre gyanakodni. A szándékai kétségkívül őszinték és hajlandó meghallgatni másokat. Ez sokkal több, mint amire számítani lehetett.
Mina úgy érzi, otthoni terepre talált.
- Köszönjük türelmét. Bocsásson meg, néha elragadnak az érzelmeim. Egy ideje különösen is. - vonja meg a szemöldökét igyekezve nem letekinteni domborodó pocakjára. Biztos benne, hogy felfokozott ősziteségének ez az oka... vagy csak hárítani akarja a felelősséget. Nem, mintha Aladrikot nem ragadták volna el az érzelmei mostanában...
- Az ötletei tetszetősek... Nagyon is. Igyekszünk minden lehetőséget végiggondolni, és kapcsolatba kerülni Önnel ismét... öhm... Ugyanoda címezzük a leveleket, ahová eddig? - kérdi Damien, ahogy a vámpír táplálkozik tovább.
- Ó, még el sem mondtam a terv első lépéseit. - teszi össze Aladrik a kezeit, mint aki büszkén tervezget. - Ugyanis azt akarom, hogy találjatok nekünk szövetségeseket. Már meg is van az első kiszemeltem.
Mina szeme fölcsillan.
- Ha jól emlékszem, említette. Ám azt nem, hogy ki az. - Majd vár figyelmesen.
- A tervet már most elkezdjük felépíteni. Szövetségeseket gyűjtünk. Aztán együttes erővel felvázoljuk a tervet a Zsinat tagjainak és a mi oldalunkra állítjuk őket. Ha a Zsinat legalább kettő harmada támogatni fogja az ügyünket, innentől sima az út egészen a fegyverszünetig. – Aladrik az utat kezével is szemlélteti, egy vízszintes vonalat húzva a levegőben. - Az első, akin megakadt a szemem, egy körmönfont, céltudatos hadvezér: Primrose Elsdagon grófnő. Befolyásos ismerősöket tudhat magának a Zsinatban, s azon kívül is egyaránt. Őt kell elsőnek megkörnyékezni. A grófnő közeli kapcsolatot ápol beosztottjaival és tisztjeivel, így nem lesz nehéz megtalálni. Szabadideje nagy részét az embereivel tölti.
Egy grófnő. Tehát a titulusuk azonos, ez talán megfelelő ahhoz, hogy komolyan vegye őket és kéréseiket.
Mina agyában forognak a fogaskerekek.
- Megoldjuk majd vele az audienciát. - mosolyodik el, dörzsölgetve a lelki kezeit.
- Annyit kell átadnunk, hogy békét akarunk teremteni Észak és Dél közt? Vagy addigra már kiforrott terv kellene, hogy hogyan. - kérdi a sötételf.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.