Tyrwel Ghlan - Helyzetjáték

Ugye itt osztják a tombola nyereményeket?

Nem fogom kerülgetni a kását, azonnal bele a közepébe:

Tyr mit tenne, ha felajánlanák neki, hogy visszaveszik Őrzőnek? Ha ez nem lenne elég, a kapitányi rangot is megkaphatja ismét, s azt, aki bemószerolt személyesen büntetheti meg katonai keretek között. Hajrá!

Otthon van Tünde-erdőben, mikor érkezik egy futár levéllel, hogy amilyen gyorsan tud jelenjen meg az Őrzőknél. Egészen rövid írás, sőt a hivatalos pecsét megtalálható rajta. Még egy darabig nézegeti némán az alakot, aki csak arra vár, hogy elküldjék, ebből jön rá, hogy katona.
- Elmehet! – szól hozzá hűvös hangján, miközben amaz rögtön felszívódik, mint ha ott sem lett volna. Tanakodik magában Tyrwel, hogy miért keresik őt pont most? Az éledező kíváncsisága szépen lassan átveszi az uralmat az ész és az elutasítás felett. Összehajtogatja gondosan a levelet, majd elrakja az egyik zsebébe, mert szüksége lesz rá. Elindul tehát fényt deríteni erre az egészre. Egy hosszadalmasabb séta után megérkezik a nagy kiképző helyhez, ott is a bejárathoz, ahol Őrzök figyelnek éberen.
- Állj! Ki vagy? Mi ügyben? – hangzik attól keményem és érthetően a számonkérés. Az ex-őrző kapitány viszont nem riad vissza a hang hallatán, sőt állja annak tekintetét, miközben nyugodtan válaszol.
- Tyrwel Ghlan, s hivatalos ügyben érkeztem, amit csak odabenn tudhatok meg. – A strázsálón látni azt a kicsi riadalmat, ami abból fakad, hogy nem tudja elhinni az érkezőről, amit éppenséggel állít. Ismeri a férfit a sok rossz hangú pletykák miatt, de így személyesen talán teljes csalódást jelent neki.
- Mutassa a levelet a társamnak! – hangzanak el a szavak tőle, bár nem annyira erősen, mint korábban tette. Jön a társa, aki végül elkéri a fegyvereit és egyben ellenőrzi a levél hitelességét, aztán fejével jelez a társának, hogy engedjék be.
- Bemehetsz – jön a hang fentről, aztán kellemesen besétál. Alig távolodik el tőlük, de valahol a lelkének legsötétebb bugyraiban érzi, hogy újfajta pletykák kelnek életre. Odabent sok tündét lát, akik éppen kiképzésük valamelyik szakaszában vannak. Éppen fordulna be, mikor összeütközik a személlyel, de kettejük közül Tyrwel az, aki megáll a lábán.
- Azt a kénköves keservit katona! – szól keményem egy női hang, aki éppen hogy talpon marad. Nem számított váratlan összeütközésre.
- Jobban odafigyelhetne a lába e... – szűnik meg egy másodpercek a beszéd, főleg mikor a férfi és az öregebb nő összenéz egymással. Ez a jelenlegi állapot magáról beszél, azonban Lin, a volt kiképzője köztudott a hangulatrombolásáról. Egy amolyan vigyor jelenik meg az arcán, hiszen felismeri régi kegyeltjét.
- Nézzenek oda, kit vettettek ide a hullámok? Így legyek én halász öreg koromra. – próbálkozik egy viccel, azonban Tyr cseppet sincs olyan hangulatban, hogy viszonozná. Gyorsan kapcsol, így felvéve a komolyságot rákérdez.
- Neked meg mi dolgod itt? – teszi fel semmi sallang nélkül a kérdését.
- Behívtak, valami miatt a vezetők. – hallatszik tőle a válasz, miközben átnyújtja a levelet. Átfutja Lin a sorokat, aztán visszaadja.
- Ha ők hívnak, akkor nagyon komolyról lehet szó – figyelmezteti volt tanítványát.
- Mit fogsz tenni? – ejti ki a nő a szavakat, aztán ráteszi a kezét a vállára.
- Akármi lesz, remélem jól döntesz. – ezzel ott hagyja minden búcsúszó nélkül. Tyrwel áll egy darabig, aztán tovább indul a vezéri kar felé, ott pedig egyenesen az egyik nagyobb nevű tiszthez. Megérkezik az épülethez, de nem torpan meg. Egy kicsi keresgélés után megtalálja az ajtót, ami mögött végre csillapíthatja a benne felgyülemlett kíváncsiságot. Bekopog illedelmesen, mert az ilyen alakok elvárják.
- Szabad! – hangzik a túloldalról, de nem igazán lelkesen. Lassan benyit, aztán az illemhez illően meghajlik.
- Uram! – szól a korosodó, de még ereje teljében levő férfihez, akinek tekintete olyan mint a legfélelmetesebb ragadozóké.
- Maga meg kicsoda fiam? – szögezi neki rögtön, mert fogalma sincs a jövevény kilétéről.
- Tyrwen Ghlan vagyok. – neve hallatán azok a szemek lélekbe hatolóan vizsgálják töviről hegyire. Néhány pillanattal később az a idősödő férfi pillanatok alatt feláll a helyéről, s ott terem mellette, hogy kezét nyújtja és bemutatkozzon.
- Kenton Harley vagyok, örvendek. – szorítja meg a kezét, de egy darabig nem engedi el. Nem viszonozza a másik mozdulatát, azonban nem mutatja jelét, hogy egyelőre bármi izgatná.
- Szóval maga a híres nevezetes Szellemölő, aztán nővel háló? – teszi fel a kérdést, azonban Tyr nem erősíti meg ezeket az állításokat, így Kenton tovább ugrik.
- Nem fogok hegyi beszédet mondani, de mit szólna ahhoz, ha a mai naptól újból Őrzőnek tekintenék? – az ex-őrzőn látszik, hogy képtelen elsőre felfogni a szavak súlyát. Mindazok után, amin keresztül ment, azt úgy el akarnák törölni amolyan tollvonással? Mi ennek az oka?
- Uram, elnézést, de most szórakozik velem? – hangjának komoly éle van, amit tökéletesen érzékel a beszélgető partnere. Megnyúlik a csend közöttük, mikor a tiszt megszólal.
- Nem fiam, ténylegesen gondoljuk. – ekkor kezdi Tyrwel felfogni, hogy igazából most egy második esélyt ajánlanak neki, azonban az oknál, még nem tartanak. Ő ezért jött el, s nem azért, hogy rábólintson a dologra. Ujabb kínos csend, miközben Kenton visszaül a kényelmes székébe.
- Foglalj nyugodtan helyet. – ajánlja fel az ülőhelyet, amit elfogad természetesen.
- Miért? – szökik ki az ex-őrző szájából, ami mosolyt csal az idősödő katona vonásaira.
- Azért, mert titkon én kiderültettem az igazságot. Hlarnel kapitány hazudott, míg te pedig kiszálltál, mint a kalitkából a madár. Tudom, hogy a tanácsülésen jómagam is a kipenderítők táborában voltam. Viszont egy-egy társad, s mások szóbeszéde arra ösztönzött, hogy végül személyesen vizsgáljam felül ügyed. Mostanra állt össze a kép, bizonyítékokkal és vallomásokkal együtt. – Tyrwel mélyen a saját belső világába süllyed. Mivel nem tűnik úgy, hogy a másik hazudik, így minden arra utal, hogy ez a bizonyos esélyből fog történni valami.
- De nem csak őrző lehetsz, hanem ugyan úgy kapitány. Végül is te ölted meg a Szellemnek nevezett lényt. – az idősödő arcára van írva némi tisztelet az irányába. A volt katonában sok kérdés kezd el cikázni, hogy valóban jó lenne visszatérni? Mivel lenne jobb, mint most? Kezdi magában megválaszolni ezeket a kelletlen dolgokat. Egyik pillanatban még elveti, hogy ő valaha őrző akarna lenni, mert minek hánytorgatják a múlt eme szövedékét? Miért most?Másik másodpercben pedig nem ellenkezik, s arról áradozik magában, hogy újra népe szolgálatában lehet és a pletykák egykettőre felszívódhatnak, ha kiderül az igazság. Vagy netán még bizarrabb dolgok sülhetnek ki belőle?
- Végezetül katonai berkeken belül büntetheti meg Hlarnelt. – úgy ejti ki a szavakat Kenton, mint ha ő ennek így kellene történnie. Azonban Tyrwel e szavak hatására leveti magáról a bizonytalanság vasláncát, s feláll a helyéről. A különböző csábító és taszító szavak úgy iszkoltak el tőle, mint ha csak csupán gyermeki illúziók lettek volna.
- Köszönöm, de nem fogadhatom el. – az idősödő tiszt arcára kiül picit a megrökönyödés.
- Miért fiam? – kérdezi érdeklődve, amire gyors választ kap.
- Ami elmúlt, az kár újra feleleveníteni. – hangja bölcs és határozott, az előtte levő fölé emelkedik e szavakkal.
- Ez az egyetlen esélyed, s a pletykáktól szintén megszabadulhatnál – próbálja utoljára meggyőzni Tyrwelt, azonban az nem tűnik úgy, hogy meghajlana eme szavakra. Többé már nem.
- Mindenkit elér a bűnhődés, és szenvedés tettéért, ráadásul nem kenyerem a bántalmazás. – hallani lehet Kenton sóhajtását, amiben érezni a kis fájdalmat, hogy nem bírta megnyerni magának az ex-őrzőt
- Kár – próbálkozik egy utolsót.
- Engedelmével Uram – hallatszik a volt katonától, s odalép kezet fogni Kentonnal. Az feláll és viszonozza.
- Ég áldjon fiam. – válaszol, majd mikor Tyrwel távozik, akkor kihúzza a fiókjából a bizonyítékokat. Egy darabig nézi, aztán morcosan a kandallóba dobja az egészet.

Érdekes, kifejezetten érdekes.

Tyr hosszú éveken kereste a kardot, s most, 47 éves korába úgy tűnik sikerült rálelnie. Azóta erős harcos lett, (Legyen mondjuk 8-as), ám mielőtt tulajdonába jutna az ereklye, meg kell harcolnia egy másik személlyel érte, aki nem hajlandó tágítani. Hogy ki is legyen ez a harcos rád van hagyva. Lehet barátod, ellenséged, esetleg az aki elárult, teljesen ismeretlen alak stb. Tűnjön úgy, hogy teljesülni fog az álmod, ám egy véletlen baklövés módján veszítsd el a csatát. A győztes életben hagy téged, s elégedetten távoz a fegyverrel, ott hagyva téged a föld mélyén, a kudarcod súlyával.

Egy eldugott kriptában talál egy írást Azrael kardjának pontos helyéről. Át  küzdi magát csomó kriptaőrön, meg azok vezetőjén, hogy kézbe vehesse a dokumentumot.  Arcára rögtön kiül egy győzedelmes mosoly, hiszen annyi év munkája nem volt hiába való. Ez egy igazán nagy löketet ad életének. Mikor ellátja kisebb sérüléseit, akkor nem marad más hátra, mint elmenni a leírt helyre. Ez neki cseppet sem megerőltető feladat, hiszen a vérében van az utazás és Veronia bármelyik pontját úgy ismeri, mint saját tenyerének vonalait. Két hét könnyed utazás után megérkezik. Nagy a gaz itt a hegy oldalánál, ráadásul a fák lombjai tökéletes eltakarják a barlanglejáratot. Egy fél órás munka keresés és gazirtás után megtalálja, s sóhajt egyet. Fáklyát gyújt, aztán a lefelé tartó járaton elindul. Nem rohan, mert fogalma sem arról, hogy nincsen e tele csapdákkal a hely. Hiszen e helyet valahogyan védeni kell Veronia többi népétől. Érdekesnek ítéli, hogy semmi védelem nincs az elején. Vagy ennyi idő alatt elenyészett volna? Fél órás séta után megérkezik egy hatalmas csarnokba, vagyis amennyi megmaradt belőle.  Közeledne a föld alatti létesítményhez, azonban valami láthatatlan fal nem engedi át. Mivel nem tud tovább haladni, ezért leül gondolkodni, hogy mégis milyen módszerrel juthatna be. Ahogyan elmélkedik, úgy egyre közelebb jön hozzá valaki, de egy bizonyos pontnál megáll. Az idegen mosolyogva szemléli az egykori megmentőjét,ám utóbbi időkben eltávolodtak egymástól. A nő beletúr fehér dús hajkoronájába, aztán az unalom miatt ráköszön a férfire.
- Szia te lókötő! – hangzik az édes női hang, ami a közepes hangzástól picivel lejjebb vaan. Tyrwel rögtön abbahagyja az elmélkedést, majd az érkezőre tekint. Blythe az, aki a szokásos csinos öltözetében van jelen. Megkönnyebbül az idősödő vándor, aztán feláll a helyéről.
- A régi szép közös kalandok emlékére kisegíthetnél. – szól hozzá, azonban nő közben a lépcsőfokokon lelépdel, majd 10 méterre megáll a tündétől.
- Semmi ilyenre nem gondoltam te önző állat! Segíthetnék, de múltkor túlságosan megsértettél. Belegázoltál női mivoltom legmélyebb pontjába, s ezért nem bocsátok meg. – ejti ki a szavakat a sötét tünde holdpap, miközben az arcán jól láthatóvá válik a morcosság. Az ex-őrző hirtelen gondolkodóba esik, hogy mégis hol hibázott? Mitől vált az ő kapcsolatuk ennyire ellenségessé?
- Bocs... – próbálja kimondani eme gondolatokat, azonban Blythe közbevág.
- Elkéstél! Kár erőlködnöd, de azzal bőven kiengesztelhetnél, ha nekem adnád a kardot. – csattannak a szavai, mint az ostorcsapás. Teljesen eltökéltnek látszik, így a volt katona tudja, hogy fájdalmas lesz tőle elnyerni a kardot. Talán meg tudja győzni, hogy a lánynak nem kell Azrael kardja.
- Nézd Blythe, meg kellene beszélnünk. – reménykedik a vándor férfi, hogy a nő nevének kimondása hatással lesz a volt kalandozótársára, azonban erősen ráfázik.
- Nem, ne vedd a szádra a nevem többé! Engesztelj ki a karddal, vagy különben megjárod. – fenyegetőzik a sötét tünde, miközben villámokat szór felé. Lassan kezd rájönni, hogy békés módszerrel nem fog összejönni a megszerzése. Odanyúl a nevezetes kardjához, Alkonyathoz, majd a tokjából előhúzza. Azonban ellenfele szeme meg sem rebben, hanem kivonja a saját egykezes kardját, a Holdrigót.
- Sajnálom, hogy ezt kell tennem. – hallatszik Tyr ajkairól a szavak, azonban a fiatalabb ellenfele sötéten felnevet ennek hallatára, hogy betölti hangjával a helyet.
- Ehhez már késő!
Sziszegi oda Blythe, aztán nemsokára megtelik a hely a küzdelem zajával. Két kard feszül egymásnak, majd később távolodik el egymástól. Úgy tűnik az utóbbi időben képezte magát a nő kardforgatás terén, mert nehezen talál rajta fogást. Kisebb sebesüléseket visz be, ezzel megszaggatva a ruháját. Természetesen nehéz felvenni vele a versenyt. Éppen rosszul cselekszik a nő, s úgy tűnik egy végső csapással letudja a küzdelmet, mikor egyszerűen megakad a lába egy kisebb kőben. Elveszti az egyensúlyát, s a nő pedig végtelenül kihasználja a helyzetet átszúrja a vállát. A földre esik Tyr, s próbál elillanni, de a fájdalom nem engedi. Még jó néhány vágást ejt ezután a nő, hogy biztosan ártalmatlanná tegye a vándort.
- Megérdemelted, most viszont engedelmeddel mennék a kardért. – szól hozzá lerongyolódott ruhájában, de ajkain győzedelmes vigyorral.
- Nem! Nem lehet a tiéd, te nem kerested. – hangzik az ex-őrzőtől a válasz, mire a volt társa csak belerúg egyet a tehetetlen földön fekvőbe.
- Valóban nem, de egyet se félts, nálam jobb helye lesz mint nálad. – tapos rá közben az egyik sebre, mire a lenti alak felordít fájdalmában. Blythe ezután a kardján levő vért rácseppenti a láthatatlan falra, ami egyszerűen eltűnik. Szépen besétál a kardért, s úgy csókolja meg a pengét, mint ha kezdetektől fogva az övé lenne. Kifelé menet idegesítésképpen megmutatja a tünde férfinek, aki egy baklövés miatt vesztette el a küzdelmet. Milyen érzések kavarognak benne? Végtelen harag tombol benne, ami a saját lénye ellen irányul, mert elbukott teljesen. Mikor ez az érzés berágja magát az elméjébe, akkor többször fájdalmasan felkiált, hogy ezzel enyhítse a fájdalmat, azonban az ott marad. Próbál mozdulni a helyéről, de nagy erőfeszítések árán csak öt centit halad előre. Az erőlködéstől viszont nagyon kifárad, sőt az egész lényét egy nagy súlyos valaminek érzi. Zuhanni kezd a nagy ismeretlenbe. Nemsokára csendes sírásban tör ki, mert nem járt sikerrel. Lorynak nem tudja teljesíteni az ígéretét, s ez csak még inkább a megsemmisülés felé viszi. Mikor minden érzést kiad magából, akkor lassan kezd megbékélni a helyzettel. Mivel nem tud járni, se pedig kezével előre haladni, így beletörődik a sorsába, és várja a megváltó halált.

Név: Feketeacél Vállvédő
Típus: Páncél-kiegészítő
Leírás: Egy kifejezetten veszélyes kis felszerelés, a Nebelturmok és a Rotmantelek közös munkájának eredménye, ám tekintve bizarr hasznát, nem sok lelhető fel belőle Egy erős egyoldalas vállvédő, melyet szorosan, a testen áthúzva kell rögzíteni. Ha nem lenne elég, hogy védi az adott részt ( Hogy melyik oldalra rögzíted, rajtad múlik, bár nyilván érdemes az ügyesebb kéz felé), a Rotmantel mágiának köszönhetően ha esetleg törést szenvednél el a váll vagy felkar területen, a páncél érzékelni fogja azt, s olyan erővel szorítja majd a területet, hogy zavartalanul képes legyél azt használni a csata (Vagy a kaland) végéig, már persze ha képes vagy viselni a fájdalmat. A sebesülés ettől még sebesülés. ( Valahogy így képzeld el a kinézetet, bár tüskék nélkül, fekete acélból, s kicsit tovább nyúlva: http://25.media.tumblr.com/tumblr_m7whblwrKD1qmd3pbo1_500.jpg )
Az előző kicsit szomorú helyzet volt, most váltsunk boldogabbra:

Tyr megtalálta a kardot. Semmit nem szabok meg neked. Mit tesz, mi fog történni, mit ér el vele?

Mélyen a hely szívében vannak, ő és Blythe. Lassan haladnak, hangtalanul. Tekintetükkel figyelik a barlang minden részletét. A nő közelebb lép a tündéhez, hogy a fülébe mondja a következő szavakat.
- Biztosan itt kell lennie a kardnak? – a férfi azonban kezének jelzésével mutatja, hogy haladjanak előre. Nemsokára megérkeznek egy páratlan helyre. Felülről érkező hold sugarai tökéletesen megvilágítják, a nagy tér közepén található díszes kardot. Még mielőtt odaérnének, azért Tyrwel meg akar bizonyosodni róla, hogy semmi lény nem őrzi e helyet és a tárgyat. Egy nagyobb kődarabot kap a kezébe, hogy azt a fegyver felé hajítsa. Várakoznak búvóhelyükön, azonban újra a segédje szólal meg.
- Nincs itt senki, menjünk érte és távozzunk. – szól bölcsen a 45 éves sötét tünde nő, mire a pár évvel idősebb Tyrwel bólint. A hírnevük egész Veronián elterjedt, mint Kétkardos, vagy egészen egyszerűen a Rejtvényvadászok. Sok más tárgy felkutatása és megtalálása köthető hozzájuk. Megindulnak a régen keresett ereklyéhez, majd mikor venné el, akkor a keze megáll. A homlokán a ráncok gyűrődnek egy darabig, mikor Blythe rászól.
- Ezt kerested nem? Most meg mi lelt? – ezzel egyetemben odanyúl a kardért, amit könnyedén kihúz a földből. Páratlanul díszített, ráadásul borotvaélesre van élezve a pengéje. A nő szórakozottan méregeti ezt a régen kutatott tárgyat, aztán a férfira tekint. Az ex-őrző gondolatai világában úszkál, de tekintete folyamatosan arra összpontosít. A nő vigyorra húzza ajkait, majd távolodni kezd tőle, mert a tünde úgy áll ott, mint ha földbegyökerezett volna a lába. Nehezen de megindul a társa után, később pedig rászól.
- Kérném a kardot! – csattan határozottan, miközben kinyújtja a kezét. Azonban amaz szórakozik vele, így mikor utána akarna nyúlni, akkor a sötét nő elhúzza egy gonosz vigyorral.
- Tudsz te szebben kérni, szóval erőltesd meg magad. – mondja neki, ami természetesen Tyrwelnek egyáltalán nem tetszik. Tekintete nem válik haragossá, inkább amolyan sosem foglak megérteni arcot vág. Magyarán semmitmondó marad, némi tekintettel és ehhez jön egy fájdalmas sóhaj.
- Ezzel most mit szeretnél elérni? – teszi fel a kérdést, ami a nőt végtelenül örömmel tölti el. Győzedelmes arccal néz rá a férfire, aztán elmeséli neki szíve fájdalmát.
- Tartozol nekem egy rendes vacsorával! A múltkori békacomb sültednek az ízét még mindig érzem a számban. Undorító és rágós.
Az ex-őrző beszélni hagyja a másikat, így szokásos módon csendben van. Mikor a nőn látni, hogy mennyire unja magát, akkor válaszol neki.
- Megkapod, csak szeretném közelebbről megvizsgálni a kardot. – Blythe rámordul, mint egy párduc és tagadólag rázza a buksiját.
- Ha megkapom a vacsorám, akkor esetleg tárgyalhatunk. – Tyrnek nehezére esik ezt hallani, ezért a szótlanság és az elmélkedés mellett dönt. Megvan a kard és örömmel tölti el a lelkét. Hamarosan talán mindenki tudomást szerez róla. Ezen a nyomvonalon kezd egyre jobban rájönni, hogy ott vannak az emberek, akik két részre vannak szakadva. Észak és az otthonául szolgáló Dél. Háború, vérfürdő, szenvedés és fájdalom, s legvégső soron halál. Mi értelme van ezeknek? Kiérkeznek a barlangból, hogy a közeli sűrűn nőtt fákkal takart táborukhoz sétáljanak. Ott felállítják a védelmüket, aztán az ex-őrző hozzálát a fenséges vacsorának az elkészítéséhez. Lopva odapillant a társára, aki pajkos, nyertes mosolyát küldi felé. Egyelőre nem szól hozzá, mert a finom vadhúsra koncentrál, amit némi porított fűszerrel meghint. Mikor az előkészületek megvoltak az étellel, akkor a már szépen ropogó tűz fölé rakta, hogy az jól átsülhessen. Mikor a tálalás ideje következik, akkor a segédje hamarabb szólal meg.
- Hmm, mennyei illata. Remélem az íze szintén jó, mert ha nem, akkor búcsút mondhatsz neki – emlékezteti Tyrt az egyezségükre. Megkapja a nő az adagját, aki először hagyja hűlni, aztán kóstolja meg.
- Ez varázslatos, tiéd a kard, viheted – szól Blythe, de azután nem lehet hallani a hangját. A férfi rögtön lecsap a kardra, mint sólyom a nyúlra. Eltávolodik mindentől, s így kézbe fogva vizsgálja azt. Suhint vele párat a levegőben, de nem történik semmi világmozgató esemény. A kard teljesen úgy viselkedik, mint egy hagyományos. Míg ő elvan magában, addig a nő megzabálja az ő részét az ételből. Az ex-őrző próbálkozik pusztító erőre gondolni, s szavakat mondani, esetleg igéket, de változatlan a hatás. Az első óra után kezd megcsorbulni a hite a kard iránt, míg a második órában kis haragot vélni lehet az ábrázatán. Különböző anyagokat próbál vele átvágni, azonban itt szintén nem mutatja jelét olyan hatalomnak, ami világrengető lenne. Átjárja őt a harag és csalódottság, mert ennyi évet elpazarolt az éveiből egy használhatatlan fémre. Egyszer el is hajítja a fegyvert. A sötét tünde végig figyeli azokat az érzelmi kirohanásokat, ami a férfinél tapasztalható. Odalép hozzá jóllakottan, s megérinti a vállát.
- Figyelj, talán érthető ez az egész – próbál nyugtató lenni, csak éppenséggel Tyr képtelen a nyugalomra. Mordul egyet, s egy vállrándítással lelöki Blythe tenyerét. Odasétál a kardhoz és többször belerúg a lábával. Egy két órába telik, míg újra normális férfiként viselkedik, s arcán a vonások kisimultak. Úgy tűnik megbékélt a kard használhatatlanságával, ami valójában a reménysége lett volna. A nő odasétál a kardhoz és a kezébe veszi.
- Most mit csinálunk a karddal? Nem maradhat itt, s én mennék vissza vele oda.
Teszi fel a kérdését a tündének, aki erre nem válaszol semmit, mert elkezdett agyalni rajta. Ez újabb csendbe burkolja a tájat. Az ex-őrző végül hosszú idő óta most szólal meg normálisan.
- Vigyük Hellenblattba, ott fog díszként szolgálni. Semelyik faj sem képes használni a kardot, s annak erejét.   – a sötét tünde elgondolkozik, hogy tényleg jó helyen lenne?
- Nem! Lehet semleges terület, de egyáltalán nincs védelme ha úgy vesszük. Vigyük Elathába, hiszen az erdő veszélyes és van városfal. – mondja, azonban nem kap választ.
- Aludjunk rá egyet, aztán eldöntjük hová visszük. Nem törhet ki a háború, békét akarok. – hangjában érezni, hogy végtelenül fáradt. A keresés, azok a rejtvények, amiken át kellett küzdeniük magukat lefárasztotta. Ötven éves most, s marhára nem tudja, mit csináljon a kard átadása után. Talán családot kéne alapítania, s nyugis életet választania. Blythével lefeküdnek aludni, aztán másnap elindulnak Elatha felé. Ott találja érdemesnek elbújtatni a kardot. Köd-erdőbe misztikus hely, s ha egy hadsereg akar ott átmasírozni, akkor meggyűlik a baja. Öt napos utazás után végül sikerül elintézniük Azrael kardjának őrzését, amibe a tündék szintén beleegyeznek. Ám e titok végül olyan fülbe jutott, amibe nem lett volna szabad. Az északiak rögtön hatalmas hadseregükkel indulnak ellene. A síkságon nem történik semmi, azonban Köd-erdő sűrűjében annál inkább. Eltűnt katonai egységek, vagy a megint túlszaporodó lények tizedelik meg a hatalmas állományt. Dél sem marad tétlen, mert a védtelenné vált Északot igázzak le. Az északiak hamar elesnek a csatatéren, hiszen mikor tudomásukra jut szeretett fővárosuk porig rombolásától, akkor a harci kedvük úgy párolog el, mint a lábosból a víz. A megmaradt északiak végül egész Veronia területén szétszélednek, de közel sincs vége. A nagyobbá váló Dél a saját hatalmától megrészegülve a tündéket célozzák meg. Egy 20 teljes esztendeig tartó háborúba torkollik, ami végül a tündék győzelmével zárul. Tyr és Blythe a közös házukban, megöregedve semmit sem észlelnek a világot hatalmát átformáló eseményekről. Gyerekeknek mesélnek a kalandjaikról, s mikor az Azrael kardjáról beszélnek, akkor egyik nap egy Északi orgyilkos leöli őket. A háború után következik egy egységes béke, ahol nincsenek több titkok a népek között. Létrehoznak egy nagy világvárost, Garmgratot. Oda kerül a kard, ahol csupán teszi a dolgát, vagyis díszíti a falat. Csupán az elfek emlékeznek meg a Azrael kardjának megtalálóiról, mint egy új kor megteremtőiről.

Mindent tudsz, amit tudnod kell. Igazán jó volt, gratulálok a dologhoz

Helyzet:

Tyr rövid őrségben való szolgálata során szembekerül egy olyan helyzettel, amikor is egy elveinek rettenetesen ellentmondó parancsot kap. Lehet ez egy gyermek meggyilkolása, egy öreg tömlöcbe vetése, vagy bármi ami miatt felháborodna. Hogyan reagálja ezt le, s mit tesz végül. Aki a parancsot adja neked, legyen Witten kapitány, az Őrség vezetője.

A szokásos hajnali órában ébred, mikor már társai régen felébredtek. Mivel nem látja Blythét, így úgy gondolja, hogy ő még biztosan az igazak álmát alussza. Szépen elkészül, mert tudja jól, hogy az itteni tisztek valamennyire elfogadják őt. Szolgáláival elég szép hírnévre tettek szert, hogy ez a legbiztonságosabb városrész. Jön a gyors mosakodás, öltözködés, aztán a többi rész eligazítása. Mikor elég jól fest, akkor sétál fel a tiszti szobába, ahol már a felettese várja. Kopog illendően, aztán belép.
- Uram! – az asztal mögött ülő férfi ránéz a városőrség egyik oszlopos tagjára. Ellenőrzi az öltözetét, s annak kinézetét, de most sem lát semmi rosszat rajta.
- Pihenj! – adja a parancsot, mire Tyr természetesen pihenő állásba lép, vagyis magyarán terpeszbe. Kíváncsian várja, hogy a mai napra milyen útvonalon kell haladnia a nap folyamán.
- Jöjjön közelebb katona! – engedelmesen közelebb lépdel, hogy az íróasztalon fekvő várostérképre jobban rálásson. A tisztje rögtön nekiáll ecsetelni az útvonalat, miközben elmondja, hogy melyik területen hány percet töltsön el. Az egésznek az a különlegessége, hogy az egyik pontnál ez hangzik el.
- Itt találkoznia kell Witten kapitánnyal, s tőle kapja meg a többi utasítást a mai nappal kapcsolatban. Leléphet! – zárja le ennyivel ezen helyőrség vezetője. A tünde azon nyomban indul kifelé. Út közben a kétkezes kardját a fegyverállványról leveszi, aztán vállán pihentetve indul neki útnak. A tőle megszokott nyugodt  tempóban halad előre, s tekintete pásztázza a terepet. Kezdi megszokni a város forgatagát, s az egyes gyanús mozdulatokat. Mikor a nagyobb utcánál elfordul jobbra, akkor két marakodó férfit lát. Hozzájuk közeledve a két fél hozzátartozói utat nyitnak a Városőrnek.
- Kérem, hagyják abba most azonnal! – erre a két fél hirtelen leáll, s viccesen festhet, hogy elkezdik egymás ruháját porolgatni.
- Megtudhatnám, hogy mi folyik itt? – meglepetésére mindketten egymás után elmondják a problémájukat, emberi hangon. Mikor végighallgatta őket, akkor a következőt ajánlja.
- Menjenek el egy hivatalnokhoz, ha többet meglátom magukat verekedni, akkor öt nap cella rabságra ítélem önöket. – látszik mindkettőn, hogy felfogják annak súlyát, amit a tünde mond nekik. Ráadásul teljesen normálisan viselkedik velük, nem úgy fajtársaik, akik először jól megruházzák őket, aztán kérdeznek. Megoldva a csetepaté, ráadásul hamarosan eloszlik a népség, így gyors léptekkel halad tovább. Több rendbontóval nem találkozik, ezért időben érkezik meg a kijelölt pontra, ahol Witten kapitánnyal találkozik.


A Sebes Szilaj szobájában egy formás női test forgolódik az ágyában, amit Tyrnél harcolt ki magának, hogy legyen saját élettere. Addig ütötte a vasat a férfinál, hogy az végül kénytelen volt engedni a női fortély eme szintjének. Még egyet fordul, aztán a kellemes álma szertefoszlik, majd felébred. Lassan nyitja ki a szeme világát, majd körülnéz. Kócos a haja, s még jól látni, hogy nemrég kelt fel az álomból. Mikor kellő erőt érez tagjaiban, akkor elhagyja alvóhelyét és nekilát készülődni. Hamar végez, ráadásul kifésüli gyönyörű fehér haját. Kinéz az ablakon, mikor elhúzta a függönyt, hogy megnézze mennyire süt az átkozott nap.
~ Már megint süt! ~ jegyzi meg magában, mikor az árnyékokat látja a közeli házakon. Már most nincs kedve kimenni, de mióta Tyrrel találkozott, akkor úgy érzi, hogy hozzá tartozik. Nem akarja cserben hagyni a férfit, aki végtére egy szorult helyzetből mentette ki. Minden egyes átkozott napsütéses időben ezzel a gondolattal küzdi le az utálatát, s veszi fel azt a finom vidámság maszkot. Az asztalról elveszi a szobájának kulcsát, hogy egy ajtózárás után a fogadótérnél kössön ki. Ott az egyik őr ránéz, mert tetszik neki a hold-csókolta nő, sőt még mosolyog felé. Blythe azonban tudomást sem szerez az illetőről, sőt felhúzza azt a pisze orrát. Mintha egy kis senki lenne. Az alak erre jól elkomorodik, s a sötét tünde nő csak kimosolyogja, hogy mennyire nem férfi. A pultnál gyorsan rendel egy könnyed reggelit, aztán leül a közelebbi asztalhoz. Egy helyes férfi segítő hozza ki az ételt és teszi le előtte.
- Itt az étele a kisasszonynak. Esetleg szolgálhatunk valamivel? – teszi fel a kérdését, amire a következő leszerelő válasz érkezik.
- Ne éld bele magad túlságosan a helyzetbe, ennyit kérek. – hűvös, de mégis van benne valami meghatározhatatlan vonzerő, aminek a legtöbb férfi nem tud ellenállni.
- Akkor próbálkozok máskor – motyogja az távozva, de Blythe mit sem törődik velük, ha van egy olyan személy az életében, mint Tyr. Az étkezése után távozik a fogadóból, hogy az őrhely felé induljon. Útközben megfigyel egy fiatal srácot, aki nagyon ügyes tolvajnak bizonyul. Odalépdel hozzá, majd a vállánál fogva megragadja, aki rögtön ijedve néz rá.
- Jó leszek néni! – szól megszeppenve, azonban a sötét tünde nő a kellemes megjelenését és meggyőző szavainak erejét használja fel.
- Figyelj csak, nálam befektethetnéd a pénzedet, sőt megduplázhatnád. – a kölyök furán néz rá, mert egyáltalán nem érti a szavait. Mikor végül végignéz az öltözékén, akkor rákérdez.
- Te nemes vagy? – érdeklődik, mire egy pajkos mosolyú válasz érkezik.
- Szerinted, miért viselek ilyen ruhát? – vágja rá, mire a kis tolvaj elgondolkozik. Végül egy kis idő múltán rákérdez Blythenél.
- Hogyan duplázhatom meg a pénzem? – ejti ki ezeket a szavakat, miközben végigméri a jó üzletet ajánló nénit.
- Úgy, hogy most ide adod, amit eddig megkerestél, aztán együtt kirabolunk valakit. – Felcsillan a gyerek arca, hogy egy felnőtt segít neki pénzt keresni. Rögtön előveszi az addig megkeresett pénzét és átnyújtja neki. A nő elrakja biztos helyre, ami leginkább a belső zsebet jelenti.
- Rendben, kivel kezdjük? – mondja bizalmasan a kölyök, aztán körülnéz.
- Mit szólnál az alma árushoz? Mindenki szereti a piros almát, biztosan sok pénz lapul a zsebében. – hitegeti szegényt, aki gondolkozik a kérdésen, de úgy tűnik a gyermeki fejével hasonlóan látja. Nekilátnak a műveletnek, s mikor elemelné a kis tolvaj a pénzt, akkor szól a kofához.
- Egy tolvaj! Vigyázzon! – rögtön odakap a zsebéhez, ahol a kisfiú értetlenül áll a helyén és kezében a lopott pénz. A kofa gyorsan elkapja, s rögtön egy városőrt hívat, hogy megleckéztessék a fiút. Blythe szórakozottan és elégedetten távozik a helyszínről, hogy minél hamarabb a céljánál legyen.


Tyr egy tíz perce várakozik, mikor a nagy semmiből, egy siető alak közeledik felé. A vörhenyes haj a napsugarainál jobban észrevehető, s amellett a testesebb alkat. Mikor pár lépés távolságra van tőle, akkor láthatóvá válik a kackiás bajusz, aminek végét ráadásul szeret pödörni. A férfi érkezésével vigyázzba áll a tünde, s kardját szintén tiszteletteljesen fogja.
- Szép napot, Uram! – a tizenhárom évvel idősebb férfi csupán biccent felé, aztán a következő szavakat ejti ki.
- Kövess fiam! – a parancsnak engedelmeskedve könnyedén követi a nagy tiszteletnek örvendő Kapitányt. Pontosan azon az útvonalon indulnak vissza, amerről jött az őrző. Szinte teljesen visszaérnek az őrhelyéhez, mikor megpillantja Blythe alakját, s amaz úgyszintén. A nő a nap ellenére szenvtelenül mosolyog, majd távolról követi a két férfit.  Egy sikátorba bemennek, aminek végén egy nemesi ruhákba öltözött gyerek található és kiabál.
- Ha ez, az apám fülébe jut, akkor karóba huzat benneteket. Orgyilkosok hadát küldi rátok! – minden elhangzik, csak hogy szabadulhasson a fogságából. Witten kapitány megjelenése azonban, viszont még ezt a kis anyaszomorítót is elhallgattatja. Szemeznek egymással, mint az oroszlán és csahos kutyával. Tyr jelez hátra Blythének, hogy ne jöjjön. Fogalma sincs, hogy miért jöttek ide. Mikor megpillantja a fiút, akkor kérdőn néz rá az őrség urára.
- Katona! Most pedig az a feladata, hogy leszúrja ezt a gyermeket, ezen tanuk jelenlétében! Ez parancs! – tünde őrző azonban teljesen lefagy, azonban a lurkó nem marad csendben.
- Nem! Nem akarok meghalni! Nem teheti elf uraság! – rimánkodik, mikor Witten kapitány páncélkesztyűjével akkora öklöst ad annak gyereknek, hogy az ükunokája is felnyögne a fájdalmában, ha túlélné ezt a helyzetet. Látszik, hogy pár fogát eltörte, s most vérzik a szája.
- Uram! Engedelmével ez egy ártatlan kölyök, nem tudom, hogy miért kellene meghalnia? – azonban erre most felé fordul, s odadörmögi a Zöld Seggűnek.
- Magának ezt marhára nem kell tudnia! A parancsaimat kövesse fiam! – kezdi szemmel láthatólag elveszteni a türelmét.
- Uram, én nem vagyok köteles mindenben követni a parancsát, ha nem tudom valódi okát – Witten kapitány ízlelgeti az elutasítás eme fokát, s hamar hasonlóságot talál a jelenlegi helyzet és Skadi hűvössége között. Ettől pedig oly mérhetetlen haragra gyullad, hogy elkezd ordibálni.
- Én fogadtalak be az őrség soraiba te hálátlan hegyes fülű disznó! – köpködi egyenesen az arcába, sőt egyszerűen a házfalnak taszítja hatalmas tenyerével.
- Uram, én nem ölök ártatatlanokat, mert a békét szolgálom. – erre bizony érkezik egy ütés, azonban Tyr elhajol előle, így mellette beleüt a házfalba. Könnyedén bújik ki a másik hóna alatt.
- Hogy mondtad! Ki fogom belőled verni a szuszt! Kinevelem belőled ezt a makacsságot te Pipacsevő! – ejti ki a szavakat szinte habzó szájjal, aztán a jelenlevő két katonát utasítja.
- Öljétek meg a kölykök, aztán kapjuk el. Parancsszegésért öt nap cellafogság! – mondja diadalittasan a kapitány. A gyereken gyorsan átsuhan két éles penge, majd megtörlik a ruhájában a véres fémeket. Nagy nehezen el tudják kapni Tyrt, aki meglehetősen fürge. Blythe távolról figyeli, hogy hová viszik. Követi, aztán mivel tudja, hogy a cellák lent találhatók és van egy városra látó nyílásuk, akkor megjelenik a függőlegesen rázott közfalnál. Megpillantja a lent csücsülő lovagját, s pajkos mosolya kiszélesedik.
- Hogy melletted, sosem lehet unatkozni, ezt imádom benned. Látom rossz kisfiú voltál. – kuncogja ki a tünde férfit, aki ránéz a nőre, aztán válaszol.
- Csak nem úgy alakultak a dolgok, mint kellettek volna. Egy ismeretlen ártatlan kölyköt nem ölök le úgy. – azonban odalent az egyik zabos őr odaszól.
- Csend legyen odabenn, te rohadt esküszegő, parancsszegő! – ezzel minden elcsendesül. Blythe még küld neki egy búcsúzást, hogy később találkoznak, majd eltűnik a város forgatagában.

Nagyszerű lett, örömmel látom, hogy használtad a pejoratív jelzőket, amik az elfeknél vannak. Gratulálok az íráshoz, Blythe egyre jobban tetszik nekem, nagyon érdekes karakter lesz. 

Név: Tiwaz Véset
Típus: Fegyver kiegészítő 
Leírás: Két díszítő rúna, melyet bármelyik kováccsal képes vagy elhelyezni egy fegyveren. Egy régi könyvtárban találtad a mintákat róla, a mitológia szerint egy régi viking istenség jele, s aki ezzel neki áldozza kardját, az támogatását élvezi. Persze ez mind csak monda, de a Rúnáknak ereje van, s ha rávéseted valamelyik fegyveredre, akkor érezni fogod a hatást. Ha a vésetes kardot használod, tapasztalhatod, hogy jóval eltökéltebben forgatod azt, s olyan fájdalom, melytől már elájulnál még éppen elviselhető, emellett pedig átlagos körülmények között nem is törik a felszerelés. ( Egyszerre egy kardodra lehet felvésve, játékok közt a cserét nem kell kijátszani, de egy harcban nem váltogathatsz. )


Helyzet: 


Blytheből nem lehet eleget kapni, szeretném látni, ahogy egy balul elsült harc után Blythe halálosan megsebesül, s te ott vagy mellette, ahogy elhagyja testét az élet. Készítem is a zsebkendőt  

Vér, halál és nincs több fájdalom. Ez a három egymásba fonódik, szinte elválaszthatatlanok. Tyr és Blythe a huszadik közös kalandjuk során megtapasztalják azt a érzést, mikor muszáj ölniük, vagy meghalnak. Egy bandita tábor közepén vannak, ahol nem tesznek mást, mint védik a egymás hátát. Körülöttük sok hulla található, akikből már kihunyt a fény. Különféle halált haltak, mint például mágia miatt elvérzett, hiányzó végtagok, mély vágások és szúrások. Mindketten zilálnak a fáradtság miatt, hiszen ennyi embert megölni bizony kitartást próbáló cselekedet. Fogalmuk sincs, hogy van-e több lélek e helyen, akik szívesen bosszút állnának a társaikért? Egyelőre nem mozdulnak, hanem igyekeznek összeszedni a maradék erejüket, ám egy idő mulva a beszédes Blythe szólal meg, aki a kardját szorongatja a kezében.
- Remélem ezek voltak az utolsók, mert nem bírom tovább – hallani, ahogy hangosan veszi a levegőt, miközben az elesés ellen küzd. Tyr sem néz ki jobban, de ő legalább támaszkodik kétkezes kardján. Sehol egy lélek, aki előbújna, s a legváratlanabb helyzetben támadna rájuk. A férfi némán áll, de tekintete figyelmesen pásztázza a sátrakat és a régi romokat. A sötét tünde nő szólal meg újra.
- Nézzünk körül, én megyek arra. Te pedig megnézhetnéd azt a helyet előtted, ha gondolod. – tanácsolja a fegyvertársának, aki éppenséggel egy nagy nyelés után rögtön válaszol.
- Nem, fogalmunk sincs, hogy mennyien lehetnek még. Ha egyedül mész, akkor megsérülsz. – szól a tünde, amire Blythe idegesítő hangnemben, de kedves stílusban kimondja mit gondol.
- Csak nem aggódsz értem, lovagom? – teszi fel a kérdést kuncogva, amire a válasz egy morgás az őrző részéről.
- Hangodból ítélve gyenge pontod lehetek, oh én hősöm – visz bele színjátékot az egészbe. Ha ez nem lenne elég, akkor bizalmasan átkarolja hátulról a férfit.
- Fejezd be! Figyelj inkább! – rontja el a hangulatot a hűvös és mérges szavaival.
- Ünneprontó vagy, én még emlékszem arra a napra, mikor a Holdfényben ölelkeztünk. – válaszol megsértődött kisasszonyként, emellett elereszti Tyrt.
- Indulok! – jelenti ki olyan hűvös hangéllel, mint az elébb a bajtársa tette. Alig tesz meg pár lépést, mikor egy nyílvessző suhan felé és fúródik bele a hasába. Kelletlenül éri, ami után rémület lesz rajta úrrá. A férfinek igaza volt, s ő pedig mondhatni el akarta viccelni a helyzetet, hogy végén jól jöjjön ki. Nemsokára egy újabb lövést kap, ami ezúttal a jobb vállát éri. Mindkettő helyen veszedelmesen fáj, aztán megbotlik az egyik hulla kezében, s egy nagyobb puffanással elterül. Onnan Blythe annyit érzékel, hogy egy szellő sivít el mellette; amiről valójában tudja a férfi az, csak éppenséggel a szél erejét használja. Kezét odarakja a nyílvesszőhöz, ám érzi, hogy mennyire kiszállt belőle az erő. A percek végtelenül kezdenek elnyúlni, mikor valaki fölé botorkál.
- Maradj itt, mindjárt hozok valamit, amivel ellátom a sebeid. – szól a szőke tünde, hangjában igazi érzelem vibrál. Az aggódásé, másik részről tán a magánytól való félelem miatt. A haldokló lassan kinyúl érte, aztán leállítja.
- Nee..nhe – szól erőtlenebb hangon, mint szokás. Kicsit távolinak hat, ami egyenesen az ex-őrző szívére hat. Megfájdul a szíve, hiszen a partnerét most e pillanatban veszti el. Tehetetlenség fokozza haragját. Magára mérges, s saját hibájának könyveli el, hogy miért nem ölelte meg a nőt? Miért utasította el? Tán másképp történt volna? A hold-csókolt kellő ideje van mellette, hogy felismerje azokat a jeleket a másik arcán, hogy leolvassa az érzelmeit a kemény vonások ellenére is. Egy darabig fürkészi, sőt most az egyszer szó nélkül hagyja a látottakat. Mikor kínossá válik a helyzet, akkor beszél az elmélkedőhöz.
- N..eh okold mhaagad   – szól nehezen, mert a beszéd számára ugyanolyan megerőltető, mint a lélegzetvétel, vagy tagjainak mozgatása. Fáradtnak érzi magát, s szívesen pihenne egyet, amit talán hamarosan megkap. Annyi a különbség, hogy ez örök álom; amiből nincs felébredés. Tyr öklével rácsap a közeli hulla mellkasára, amit a nő gyengén hall. Megerőltetve magát odanyúl azért a kezért, aztán ránéz.
- Elég, csak eressz el. – újfent messzebbinek tűnik a hold-csókolt hangszíne, ahogy párolog belőle az élet. Kezei maga mellé pottyannak, mert képtelen tartani. A férfi közelebb hajol, hogy jobban értse a társa közlendőjét. Az ex-őrzőnél egy váratlan fordulat történik, amit nehezen vesz észre a sötét tünde. Szemei csillannak, amiből arra következtet, hogy a sírás határán van szegény.
- Mai napig vigyáztál rám... – az erejéből csak ennyi futja.
- Elbuktam, aminek terhét örökké cipelem – válaszol vissza, amiben ott a szomorúság és a saját lényében való csalódottság.
- Buta, ne mond, hogy éreztél irántam valamit.
Egy darabig csenddé az uralom, miközben a két tekintet egymást nézi. Blythe a szemhéját keserves erőfeszítések árán tartja nyitva, ahogy küzd az utolsó elraktározott erejével a halál eljövetele ellen. Kiolvassa, hogy a férfi nagyon piszok volt, hogy rejtegette előle igazi érzéseit. Most azonban lebukott, ám most már túlontúl késő megvallani. Ráadásul ez a bölcs hallgatás reá vall, ráadásul többet mond ékes beszédnél.
- Arra kérlek, hogy a következő nőnél ne rejtegess el semmit. – ejti ki a szavakat darabosan, minden egyes szónak néha sokszor nekifutva.
- S mond pedig ölelj meg, s csókolj meg engem. – ajkai mondják a kívánságát. Mosolyra húzódik a szája, aztán várakozik. Az ex-őrző erőt vesz magán, majd gyengéden átöleli a szerelmét. Három másodpercet vár, azután elindulnak ajkai. Blythe számára ez egy ezer év várakozásának felel meg. Mikor megtörténik a csók, akkor a hold-csókolt ajkai mosolyra húzódnak. A nyelves puszinál egy darabig még mozog a szája, azonban egyik pillanat múlva leáll. Az utolsó szikrányi lét távozik belőle, hogy végül az örök nyugalomba érkezzen meg. A szíve sem ver többet, s tagjai élettelenek. Vége, s ezt Tyr szintén tudja, akinek a szíve és lelke megszakad. Összetörik apró szilánkokra, s belőle egy rész teljesen megszűnik. Egy marha nagy ürességet érez, amit nem tud soha többet megtölteni tartalommal. Egy kiáltás után megérkeznek a könnyei, ami szakadatlanul a nő tiszta felsőjére potyognak. Mikor eleget zokogott, akkor a nőt elrendezi. Keres egy szerszámot, s keres neki egy gyönyörű helyet. Elássa a testét, s mikor végzett, akkor fáradtan a sírhalomra zuhan...

Nagyszerű lett, tényleg eltaláltad az érzelmesség mértékét. Írhatnék többet is, de minek mellébeszélni, jó és kész.

Következő helyzet:

Tyr egy sötét cellában ébred, mint kiderült elkapták dezertőrként, s ha ez nem lenne elég, nyakába varrtak egy korábbi gyilkosságot is. Ébredésed után visznek a vesztőhelyre, szeretnék látni egy szép zárást a saját életedre (Blythe ott lehet a vesztőhelyen, de a börtönben nem).

Tyr ébredezik, azonban a feje veszedelmesen fáj. Nem kellemes, sőt egyszerűen kibírhatatlan. Nehezen érzékeli emiatt a környezetét, ráadásul az álomvilágból való visszatérés időt igényel. A tünde végtagjaiba lassan tér vissza az a erő, ami a mozgásához szükséges. A fájdalom tompulni kezd, miközben szemei lassan kinyílnak, hogy érdeklődőn körülnézzen. Rácsokat lát, amik előtte függőlegesen állnak s vastagságuk miatt a legkitartóbb elítélt is megijedne.
~ Hol vagyok? ~ tör ki belőle egy kérdés, mielőtt teljesen ráébredne, hogy egy cellában van. Halványan megmozdítja a kezét, amit hangos csörgés követ. Értetlen arcot vág, de az agya elkezdi lassú működését, hogy rájöjjön a megoldásra. Mivel magával van lefoglalva, így nem veszi észre a szeme sarkában kártyázó őröket.
- Hé, az álomszuszék megmozdult – szól a vörös szakállas a társának, akinek nincs rálátása a zöld seggűre.
- Hallottam a csörgést te idióta! Inkább játszunk, mielőtt a dezertőrtől felfordulna a gyomrom. – ingerülten válaszol vissza, majd köp egyet az asztal melletti padlórészre. Az ő haja barna, mint a vadgesztenyéé. Nem erős ahhoz a beszéd, hogy Tyr megértsen belőle minden egyes szót. Keze megindul a tarkója felé, ahonnan az elviselhetetlen hasogató érzés jön. Mikor hozzáér, akkor felszisszen, miközben a tapintásán keresztül érzi az apró lüktetést azon a részen.
~ Még élek ~ hangzik el magában ez a ténymegállapítás. Hátulról újra maga mellé ejti a kezét, hiszen a fém könnyedén lehúzza, ami a csuklóján található. Megint zajt csap, így a kíváncsisága miatt ránéz a kezére. Rideg anyag tekint vissza rá, emellett a mozgását korlátozza. Ekkor beérik az összes eddig gyűjtött ismeret, hogy egy erős pofonnal egyenértékű felismeréssé váljon. Durr, képtelen e fajta bántalmazás ellen védekezni, ezért fájdalmasan sóhajt egyet.
~ Hogy kerültem ide? ~
Tér vissza a gondolatok világába, hogy ezt a kérdést magában megvitassa, azonban odaszól neki a barna hajú.
- Csend legyen! Nem tudunk tőled játszani! Várd ki, míg érted jönnek! – durván szól, tele haraggal, aztán visszafordul a partneréhez. Értetlenül néz rá a tünde az őt leteremtő őrre, mert nem emlékszik a pár nappal ezelőtti dezertálására. Homályos részletek kezdenek felsejleni benne, mikor kicsit megerőlteti magát. Fátyolos a kép, de egyáltalán nem tiszta. Kezével végigtapint a hideg padlón, miközben szeme alaposabb vizsgálatra indul a cellájában. Nyirkos, huzatos és a sötétségben egy kisebb szempár nézi őt, ami egy igazi kövér patkány. Jó dolga lehet idelenn, biztosan nem éhezik. Előtte találja meg az ennivalóját: száraz kenyér és egy pohár lőre. A kenyérből nem maradt sok, hála a négylábú haspóknak, aki elégedetten figyeli az események alakulását. Telik-múlik az idő, s egyre több részlet jut eszébe, amitől minden étvágya elmegy. Menekülés árkon-bokron át, nyomában volt társai, küzdelem az egyik ismerőse ellen, egy sebes röptű nyílvessző és végül az utolsó képek, mikor valaki leüti hátulról.
- Mi történt? – kérdezi a két őrt, akik rögtön felveszik a félelmetes maszkjukat. Keményen lenézéssel illetik, míg a barna meg nem szólal.
- Pofa be dezertőr pipacsevő! Maga Witten kapitány jön el érted, hogy a vesztőhelyre rángasson. – meglepődik az ex-őrző, hogy miért egy ilyen fontos személy gondolkodik a biztos halálról? Egyáltalán nem ölt meg senkit.
Néhány perc elteltével súlyos léptek zaját lehet hallani, s nem kell sokat várni, hogy megjelenjen Hellenburg Vörhenyes Oroszlánja. Tekintetük rögtön találkozik, azonban a 40 éves kapitányéban mély gyűlölet lapul. Jól felismerhető arcvonásain a megvetést, s ha lehetne tehetné, akkor rögtön itt végezne vele. A két őr addigra úgy állnak tisztelegve a helyükön, mint ha karót nyelt volna mindkettő.
- Hát itt lapulsz Tünde-erdő férges nyavalyája! – nem kíméli e szavakkal a tündét, aki addigra feltápászkodik a helyéről.
- Gyilkos vagy, mert hidegvérrel lenyilaztad társad, emellett egy aljas kétszínű dezertőr pojáca. – veti oda a szavakat, mint a kutyáknak a csontot. Tyrben ekkor válik teljesen tisztává az események, s a maga módján tiltakozni kezd.
- Uram! A vörös szakállas volt – Witten kapitány ránéz, aki haragosan tekint az őt beköpőre.
- Igaz ez katona? – vonja felelősségre, azonban az könnyedén válaszol.
- Ennek elment az esze, biztosan ő volt. – próbálja magát menteni, azonban Witten kapitány a kackiás bajsza ideges pödrése után gyorsan lezárja a dolgot.
- Elég! A tünde a bűnös, ezért büntetése halál. Nem érek rá egész nap a szavaitok igazságát hajkurászni. – szól határozottan és világosan, ami annyit jelent, hogy jobb ha egy darabig nem nyitod ki a szád.
- Nyissátok ki a cellát, aztán engedjétek el a fali láncától. – adja ki az egyértelmű parancsot, akik sürgősen intézkednek. A megláncolt kezű és lábú férfi nem tud mit mondani, mert úgy tűnik meg sem hallgatják. A vörös szakállas tevékenysége közben kétszer gyomron üti az ex-őrzőt, aki összegörnyed. Witten kapitány meg annyira cseles, hogy nem néz oda, így nem kell beleírnia a jelentésébe. Mikor menetre kész, akkor belép Hellenburg Oroszlánja és elkezdi taszigálni kifelé.
- Lódulj már pipacsevő! Hamarosan megszűnik minden szenvedésed! – indulna, azonban a lábába még nem tért vissza az élet, így pár botladozó lépés után elesik. A két őr ott terem, hogy felkapja, s büntetésképpen kapjon pár kíméletlen ütést. Minden izma megfeszült, s mint fuldokló a vízben próbálja a lábát normálisan használni. Szerencsére sikerül megállnia, sőt hamarosan a járás szintén megy. A lépcsőknél szenved, miközben agyában megannyi gondolat cikázik. Rossz döntést hozott, s most pedig hamarosan annak keserű végkimenetelét tapasztalja meg. Gyötrődik, vajúdik az út során, főleg mikor kiérnek az épületből. Sok szempár tekint rá, sőt van akik elkezdik hamarosan dobálni őt. Witten kapitány szinte tudomást sem szerez arról, mikor véletlenül egy-egy nekicsapódik a testének. Egy város gyűlöletének súlya nehezedik rá. Párosul cifra káromkodással, köpködéssel és néha egy-egy ember a tömegből megüti, aki merészebb fából faragtak. Természetesen a katonák ezután visszaterelik a többihez. Az út végén apró vágásokkal, s különféle ételmaradványokkal teletűzdelve érkezik meg a vesztőhelyre. A tünde lelkiállapota ekkor tisztul ki, s végül fogadja el a halált. Az addig büszke járása helyett, inkább össze van görnyedve és a föld felé néz tekintetével.
~ Ha a halálom mindent megold, hát csináljátok. ~ feltaszigálják a kialakított fából készült emelvényre, ahol egy nagy takart arcú férfi várja alabárdjával. Van ott egy kemény fa, ahová hajtania kell a fejét. Egyenesen odaviszik, s erőszakosan ráteszik a fejét a fára. Tyr ekkor pillantja meg a tömegben álldogáló Blythét. Összenéznek, aztán Tyr behunyja szemét.
- Akarsz mondani valamit az utolsó szó jogán? – szól dörgedelmes hangon Witten kapitány, hogy mindenki hallja.
- Csak annyi, hogy Blythe Linwood temessen el. – hangja végtelenül nyugodt, ami Hellenburg Oroszlánjának egyáltalán nem tetszik.
- Heh? Ennyi lenne? Rendben. – keze jelez, s a hóhér felemeli az alabárdot, majd lesújt vele. A sötét tünde félrenéz az utolsó pillanatban, mert képtelen nézni a jelenetet, ahogy a kedvelt férfi feje elválik a testétől. Nehezen nyel egyet, aztán a tömegen átfurakodva a katonáknak elmondja, hogy ki ő. Átengedik, így a hold-csókolt könnyű lépésekkel odaér a lefejezett Tyrhez. A fejét elveszi a földről, miközben érzi a tömeg szúros tekintetét. Jól emlékeznek, hogy ki volt az ex-őrző társa. Hamarosan kap egy szekeret, szerszámot és a hullát is rápakolják. A nő távozik Hellenburgból, mert így egyedül nem érzi magát biztonságban ebben a városban. Két nap múlva Nebelwald szélén lát hozzá az ásáshoz. Mikor elkészült, akkor bevárja ott a Hold anya ünnepét, amire 3 napot vár. Addig sikerül valamennyire szertartásosra alakítani a helyszínt. Este kezdi meg a szertartást, majd egészen éjfélig búcsúztatja a nyelvén. Minden egyes szónál megakad, vagy elkapja a fájdalom, mert egy veszteség érte őt. Meghalt az a személy, aki valószínűleg elfogadta olyannak, amilyen. Az elföldelt harcos sírkeresztjén ez áll:” Itt egy tünde, akitől példát vehetnénk, míg élet küzdött, de most már pihenjen békében.”

Mindent tudsz, amit tudnod kéne  

Név: Elf bőrmíves öv
Típus: Páncél kiegészítő
Leírás: Egy szarvasbőrből készült díszes (Sok helyen halványan motívumok vannak bele égetve, illetve szegecsek veretve) nyárfalevél mintás öv, melynek legfőbb funkciója, hogy az embernek ne csússzon le a gatyája harcközben...Emellett az sem elhanyagolandó, hogy viselése során a karakter rendelkezik némi ellenállással a természet támadások ellen, hozzávetőleg negyeddel csökkentve a várható sebzés mértékét. 


Következő helyzet: 


Bythe kalandjaitok során találkozott egy férfival, akibe aztán beleszeretett, s elhagyott téged érte. Hogyan reagálja ezt le Tyr? 

Egy sötételf nő egy férfi fajtársa társaságában látható. Egymást ölelik az egyik épület árnyas részén, ahova kevés ember figyel. A bájos teremtés a sikátorba húzza a másikat, aki nem ellenkezik a vonó erő ellen. Az erősebbik nem tekintete arról árulkodik, hogy akivel van, abba kétség kívül szerelmes. Mikor beljebb érnek, akkor újból egymáshoz bújnak.
- Hiányoztál, mint a halnak az életet adó patak – szól a férfias hang, mire a szépség elpirul a szavak hallatán. A kellemes sötétség miatt, nehezen vehető észre az orcájának színének változása. Lágyan belebokszol az őhozzá szóló vállába.
- Kérlek, ne mondj ilyeneket! – hangzik a válasz a finoman ívelt bársonyos ajkakról. Blythe felnéz a párjára, akit három hete ismert meg, aztán két-három naponta találkoztak egymással.
- Akkor tapaszd be a szám, hogy ne fecsegjek annyit.
Loxrel Melkier szívet melengető mosollyal közli élete kicsi cipójával, hogy tenni kell érte valamit. Megragadja a női pracli a férfi díszes öltözetét, hogy jelezze szándékát, magyarán hajoljon le. A két méter magas férfi órási neki, és nem oldható meg másképp a csókolózás. Ajkaik találkozása után egy darabig egymás szemét vizsgálják. Kimondatlan szavak, de ettől válik minden olyan nagyszerűvé. Már pusztán a nézésükkel beszélnek, s csomó titkos jelzésrendszerük van.
- Így megfelelt neked te csavargó? – teszi fel végül a hold-csókolt, megtörve a drága nyugalmat.
- Csavargó? Ennél szebben nem is bókolhattál volna nekem – kapja a választ, meg utána egy lágy simogatást, ami a bájos arcot ér. A nő teljesen belesimul a tenyérbe, s ettől mindig elveszti időérzékét. Azonban a gondolatait hirtelen megfertőzi egy másik személy létezése, aki nem más mint Tyrwel Ghlan.
- Baj van? – aggódó hang tör be elméjébe, hogy a valóságba rángassa vissza.
- Nem nincs, vagyis hányszor kértelek már, hogy a hátsómhoz ne érj? – kérdezi pajkosan, miközben a férfi kezeit a popsijáról a derekára pakolja.
- Sajnos már nem számolom – érkezik a pimasz válasz. Ezután lényegében a mai napjukról beszélgetnek, miközben jól érzik magukat egymás karjában…

* * * * * * *

...Nyugodtan várakozik a helyén a tünde, s várja segítőjét, azonban jelenleg semmi hír róla. Az utóbbi időszakban szemmel láthatólag fakul a nő érkezésének pontossága, aminek biztosan van valami oka.
~ Egy újabb csúszás, úgy vélem ideje elbeszélgetnem vele. ~ fogadja meg magában az ex-őrző. Tekintete a környezetet nézi, miközben saját gondolatvilágába merül el. Próbálja kitalálni, hogy miért történik ez? Nem lenne eléggé elnéző a nő személyével kapcsolatban? Hamarosan megjelenik az emlegetett, de nem egyedül, mert mellette egy számára teljesen ismeretlen személy áll. Bőre sötét, mint az éjszaka. Rögtön felmerül Tyrben, hogy esetleg Blythe szervezkedett ellene? Megfeszül lénye e elméletre, s némi düh szikrácska van benne, azonban kordában tartja. Eldönti, hogy óvatos lesz és kivárja a végét. Közelébe érkeznek, mikor Blythe vidám jókedvvel köszönti, miközben a keze Lorcanével szerelmesen összefonódik.
- Hello te rémségek végzete! Tudom késtem – közli vele a szokásos vidám hangszínnel, azonban az arcán némi aggodalom tükröződik. A volt kapitány észreveszi, hogy fogják egymás kezét, sőt a segédje nemsokára kedvese ajkát csókolja, hogy onnan merítsen erőt az elkövetkezendő beszélgetéshez. A tünde az előtte levő jelenet láttán hamar rájön, hogy mi áll a dolgok hátterében, ami eddig őt sosem érte el.
- Ő meg kicsoda? – szól hűvösen, ám némileg kíváncsian. Nem várt valójában harmadik személyt a mostani kalandhoz.
- Had mutassam be, Lorcan Mairtin az én... – harapja el a hold-csókolt a mondat végét a párja kézjelzése miatt. Jobb ha nem mesélik el a ex-őrzőnek, hogy bérgyilkos valójában ezzel az alkattal. A halállal foglalkozó egyén elengedi a szerelme kezét, hogy Blythe társa felé nyújtja. A tünde viszont cseppet sincs barátkozó kedvében, így nem kívánja semmi porcikája sem e fajta üdvözlést. Tudomásul veszi Lorcan, így egy apró vállrándítás után elveszi a kezét, miközben egy halvány gúnyolódó mosoly jelenik meg ajkain. Kifejezetten sértő, aminek a következő lehet az üzenete:”Buta vagy, ha ilyen hamar elutasítasz egy könnyű barátságot.”
- Khhmm, ő pedig itt Tyrwel Ghlan, aki megmentett egy csúf helyzetből.
Blythe szól bele a jelenetbe, mert lehetségesnek találja, hogy nélküle más irányba indulna az egész. Most az egyszer komoly, s a szerelemmel nem viccelődik. Jól érzi magát a párja oldalán. Tyr méregeti a nálánál fél fejjel magasabb személyt, akiről fogalma sincs, hogy valójában életek elvételével foglalatoskodik. Tapintható a feszültség a két férfi között, ami egyre nő, ahogy mélyen hallgatnak és egymást méregetik. Ha kutyák lennének, biztos heves farok lóbálással beszélnék meg, hogy most ki az alfa kettejük közül.
- Miért hoztad őt magaddal?
Tyr hangja számon kérő, s egy árnyalatnyi düh érezhető. Eddig megbízhatónak vélte a hold-csókoltat, de most a csalódás kezdi átjárni a lényét. Nem hitte volna, hogy egyszer eljön a pillanat, hogy akivel összeszokott az egyik nap lelép tőle. Nem jön ki több szó a száján, emellett nem szidja le, vagy legalábbis nem csinál belőle mindenki számára látható jelenetet. Magában kezd gyötrődni, mint a terhes nő szüléskor.
- Mert szeretném elmondani, hogy szerelmes vagyok belé. S mivel ő ma megy el a környékről, így vele tartok. – magyarázza el a nő, majd nemsokára hozzáteszi.
- Nem segítek a mostani kalandban, mert készülünk.
Minden egyes szót nehezen fogad el a társától, mert ez az esemény szinte váratlanul érte. A szemét nem veszi le az orgyilkosról, de néha ránéz az ismerős hold-csókolt arcra. Sokáig hallgat, ahogy a vegyes érzések áradata dúl benne. Kisebb düh, csalódottság, sőt hirtelen előre bekopogtat egy régi érzés: az elhagyatottság és a magány. Csak most ébred rá, hogy elveszít valakit, aki nagyon hasznos volt az életében. Pótolhatatlan, s senki mással nem kerülhet a helyére. Egyáltalán nincs szerelembe esve Blythébe, csupán nagyon rosszul esik neki, amit próbál elkendőzni a környezete elől. Ökölbe szorul a keze, ahogy az utolsó viaskodás megy nála, mire Lorcan két tőrje villan, mert azt hiszi valami sötét dologra gondolt, ami meggátolná az ő boldogságát a kicsi cipójával.
- Csak engedd el! S nem metszem el a torkodat – szólal meg a gyilkos, akinek a szép pengéje Tyr nyakához hozzáér, de sebet nem ejt rajta. Blythe kétségbeesetten  és lefagyva nézi a jelenetet, azonban Tyr sokkal okosabb mindkettejüknél. Még mielőtt teljesen meggondolná magát, s nehezebbé válna kimondani a szavakat, hát megszólal.
- Menj csak, sosem tartoztál nekem. Jó volt a sok közös kaland, s eddig is oda mehettél, ahová szerettél. – A nő felsóhajt, s rögtön lovagjához lép, miközben figyeli a tünde arcának szomorkás árnyalatát. Még sosem látta még ilyennek, de sejti, hogy nem könnyű neki. Sikerül szerelmét onnan elvonni, aki azonban még ráér fenyegetőzni.
- Ha én meglátlak Blythe közelében, akkor elvágom a rohadt torkodat. Felejts el őt örökre, s nem végződik rosszul az életed. –  fenyegetően szól, míg Blythe csupán int búcsúzásképpen az ex-őrzőnek. Hamarosan elnyeli őket az utcák hálózata, miközben Tyr egy jó darabig ott áll a helyén. Kis idő múlva odaér a kezével, ahova a penge nem sokkal ezelőtt. Egy darabig tépik még a tündét a rossz érzések, míg eszébe ötlik a reménysugara, Azrael kardja. Csepp melegség költözik szívébe, ami kihozza őt e fura mélységből. Tanulságosnak találja a nemrég lezajlott esetet, s két óra múlva magányos farkasként indul tovább, hogy elérje célját. Egyedül megint, béklyók nélkül.

Tudsz mindent.

Új helyzet: 
Blythe és Tyr immáron szeretik egymást. Fejük lágya benőtt, Tyr is rájött, hogy nincs szüksége a kardra, de a sötételf nőre még inkább. Boldogságuk már csak egy dolgot igényelne, név szerint egy gyermeket, ám akármit is tesznek, úgy tűnik génjeik nem kompatibilisek (Vagy valamelyikőjük meddő). Hogy éli ezt meg a páros?

Harsányan felnevet egy női hang, melynek csilingelése a legszebb a világon, legalábbis Tyrnek mindenképpen. A kandalló előtt ülnek mindketten, miközben a múltról beszélgetnek és közös kalandjaikról. Most dugják először össze a fejüket, hogy kendőzetlenül meséljenek az emlékeikről, hiszen azóta eltelt hét év. A tünde és hold-csókolt kedvese jelenleg a Tünde Fővárosban laknak. A férfi jelenleg kétkezi munkás, míg a nő tanító.  
- Azt a kalandunkat szerettem, mikor azon a fura négylábú lények kergettek és utólag kiderült, hogy teljesen ártalmatlanok – mondja az ex-őrző a párjának, aki morcos arcot vág egyből, mert neki az egyáltalán nem volt vicces helyzet.
- Igen? Én meg mindig azon nevettem, hogy borsot törhetek az orrod alá. – vágja rá a bájos teremtés, aki szebb mint valaha. Emellett nem hord férfias ruhákat, hanem áttért a saját nemének öltözködéséhez. A kebleit nem nyomorgatja már gyolccsal, sőt olykor szereti megmutatni Tyrnek páratlan kinézetét.
- Ha nem teszed meg, akkor nem lennénk itt, édesem. Lehet, most is valahol küzdenénk. Örülök, hogy így alakultak a dolgok. – jelenti ki a volt kardkereső, aki most már zöldségtermesztő. Odahajol szerelméhez, aztán egy lágy csókot ad azokra a hívogató ajkakra. Nincs ellenére a feleségnek, természetesen viszonozza. Megérintik közben egymás arcát, amitől teljesen megédesedik e pillanat. Sikerül nehezen elválniuk, hogy azután csendben figyeljék egymást. Lélektükreik vidáman csillognak, ami felér a legkedvesebb beszéddel. Nem kell ide szó, csupán annyi, hogy egy térben együtt lehessenek. Nagy a harmónia közöttük, így nagyon ritkán emelik fel hangjukat, hogy később bocsánatkérések közepette összebújjanak.
- Szeretlek én Hősöm, aki megmentett akkor. Sosem felejtem el. – vallja be mosolyogva a sötét tünde, aztán hátrahúzódik, hogy többet lásson férjéből.
- Én az esküvőnket nem felejtem, ami nem olyan rég volt. Nem tudom elmondani szavakkal, hogy akkor mennyire fényes voltál. De most a mindennapokban szintén ragyogsz. – sóhajt fel Tyrwel, ezzel ellentétben viszont Blythe elpirul, hiszen ezek a szavak megdobogtatják a szívét. A szerelem tüze él mindkettőben, s eddig nem hagyta el őket.
- Te úgy néztél ki, mint egy elf király – hallatja hangját a nő, miközben felkel a helyéről. Dob néhány fát a tűzre, majd odanéz a szerelmére.
- Ideje lenne lefeküdnünk, mert te korán mész dolgozni. Jobb ha kipihened magad. – aggódás érezhető, mert nem szeretné, ha kedvese kialvatlanul dolgozna és fáradtan. Zöldség termesztésből élnek meg, amit később a piacon Tyr ad el, sőt besegít a hold-csókolt, mikor van ideje.
- Igazad van – áll fel a helyéről a volt ex-őrző, aztán odalép a formás teremtéshez. Megöleli, majd egy hirtelen mozdulattal karjaiba kapja. Blythe csak kuncog és nem ellenkezik a cipelés ellen. Út közben váltanak egymással pár pajkos csókocskát, amit szenvedély fűszerez. A hálószobába érkezve már emelkedett az állapotuk. Nem telik bele öt perc sem, mikor az ágyban kötnek ki. Az alvást egészen másra cserélik, ami mindkettejüknek boldogságot okoz…

...Pár héttel később, újra hódolnak eme dolognak, aztán hét hónap után utoljára. A lelkesedés ez ügyben alább hagy. Eljön az este, mikor Tyr fáradtan érkezik meg a földjükről. Tudja jól, hogy nem maradhat tovább ez a helyzet, mert tenniük kell valamit. Blythe étellel várja, de feszült, mert nem tudja miképpen fog elsülni a beszélgetésük. A vacsoránál csendben étkeznek, mikor a férfi töri meg a csendet.
- Édesem, váltanunk kell egymással néhány szót – mondja neki, aki félbehagyja az étkezést; majd tekintetét feljebb emeli, de nem néz teljesen a kedvesébe. Az ex-őrzőnek feltűnik ez a viselkedés, de egyelőre nem erre akar kitérni. Beletúr szőke hajába, majd folytatja.
- Sokat gondolkodtam, hogy miért nem sikerül igazi családdá válnunk. – egyre nehezebb kiejteni a szavakat, mert fogalma sincs róla, hogy miként fogadja élete párja a következő tényt. Blythe megerősíti magát és férjére néz, hogy elemezhesse arcának játékát. Onnan kiolvassa, hogy nyugtalan, vagy nagy dolog nyomja a lelkét. Hiába próbálja rejtegetni mély érzéseit Tyr, már jó ideje nyitott könyv számára, de fordítva szintén igaz.
- Szóval azért nem lehet gyermekünk, mert én meddő vagyok – nagyot nyel, sőt megszakad egyenesen a szíve, hogy kedvesének ezt kell előadnia. Olyan mintha szándékosan piszkálná egy gallyal. Nem érzi jól magát. A nő a szavak hallatán ledöbben, sőt belehasít kín. Szeme könnycsatornái nem bírják tovább tartani a felgyülemlett nedvességet, s előbújnak helyükről. Csendesen sír egy darabig, de mikor szöget üt fejébe egy gondolat, akkor feláll.  
- Nem! Az nem lehet! Olyan makk egészséges vagy, s kicsattanó formában. – remegnek ajkai a hold-csókoltnak. A férfi kérdő tekintetettel néz a feleségére, mert fogalma sincs jelen pillanatban, hogy mire gondol.
- Tán én nem vagyok annyira holdas, hogy közös gyerekünk lehessen. Hiába minden, én vagyok a meddő és nem te! – emeli meg a hangját, s zokogni kezd. Összetörik abba, hogy annak nem tud ajándékozni egy gyönyörű babát, akit mindennél jobban szeret. A sok próbálkozás után nem maradt semmi reménye, s az utóbbi időben ezért viselkedett olyan furcsán. Mindkettejük lelke meg van mérgezve a sikertelenséggel, ami maga után vonja a bezártságot, egyben a depressziót. Elérkezett a pillanat hát, hogy fényt derítsenek az egésznek a végére, hogy újra egymásra találjanak. Tyr végül szintén könnyezni kezd, de először odasétál párjához, hogy erősen magához szorítsa.  A nő először szabadulni akar, de végül rájön a férfi karjaiban a legjobb. Hiányzott neki. Egymás vállába sírnak, harminc percen keresztül. Onnantól kezdve folyamatosan apad az áradat, hogy egyre inkább megtisztulva a bennük levő mocsoktól, megtalálják a békességet. Blythe szólal meg, egy picit bizonytalanul.
- Nem vagy rám dühös? – belenéz a férfi íriszeibe, amik melegen tekintenek rá, s ettől megnyugszik végleg.
- Sehogy sem, s te énrám? – teszi fel a kérdést, amire egy egyszerű jelzést kap. Egy forró csókot, ami után a hold-csókolt veszi magához megint a beszéd jogát.
- Az hiszem, ha nem lehet sajátunk, akkor fogadjunk örökbe egyet vagy kettőt. – veti fel férjének eme ötletet. Az gondolkozik egy darabig, majd mosolyogni kezd.
- Kiváló, ezért is szerettem beléd – Blythe a szavak hallatára vidáman vigyorog, amihez az ex-őrző csatlakozik. Pár nap múlva egy elárvult sötételf fiút, majd utána tünde lányt fogadnak örökbe. Nevelni kezdik őket, hogy mind szellemileg és testileg egészségesek legyenek. Ugyan a gyermeknevelésnek megvan a maga kihívásai, de ettől függetlenül végtelenül boldogak.

Tárgy: Míves Acélfatőr 
Leírás: Egy gyönyörűen kifaragott tőr, melyet a Dunkelwaldi vámpírok készítettek el. Utazásaid során kaptad, egy vámpír karaván kísérése során, amikor is, ha kicsit is, de összebarátkoztál egyikükkel. Ugyan nem olyan éles, mint egy átlagos fémből készült kés, de a vágóképességét egyszerűen nem képes elveszteni a ráolvasott bájolás miatt. A bele vésett motívumok vámpírokat és elfeket ábrázolnak, ahogy egymás kezét szorítva végeznek el valamilyen cserét. 

Következő helyzet: 

A mostani helyzet folytatását szeretném egy picit kérni tőled. Tudjuk, hogyan is lesznek gyermekei a meddő párosnak, de Tyr és Blythe milyen apa és anya? Mókásnak találnám a különbséget a két karakter nevelési stílusa között, így kifejezetten kíváncsi leszek erre.