Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Démoni Intrikák: I. rész
Metsző szél volt az, amely a csontig hatolt. Hideg örvények mindenhol, ám ezek nem lészen elegek ahhoz, hogy megállítsák a keresztes expedíciót. Létezik e oly áldozat, mely megéri a véres verejtéket, vagy a fagyhalált? Úgy tűnt igen, ez mind hozzájárult az Isten közelséghez. Küldetés, mellyel megváltással fizetnek. Az a pár halott, kik elhullnak csakis szükséges áldozatként szerepelnek, majd az Egyház könyveiben. Rob páncélja alatt szőrmebundát viselt, amivel birokra kélt a szélsőséges elemekkel, mégsem volt kellően elég. Érezte a csontig hatoló hűvös szélt, amely a páncéljának szélein betört. Ráadásul térdig érő hóban is kellet átgázolni, amely a testhő hatására hideg vízzé csordogált le végtagin. Köpenyét is megpróbálta felhasználni, így azt körbecsavarta magán. Láthatta, amint a páncélján jégkristályok keletkeznek. Mintha apró jeges kezek próbálnának vértezetén felszökni, s megfojtani. Újabb ember hullott alá. Berkeley visszament az általa hagyott csapáson. Nem tudta mi lészen a társának sorsa, talán még maradt egy kis remény. A sisak fedetlen részein, látszott az elfagyott bőr amelyet kimart a dermesztő szellő. Kezei meredtek volta, szinte olyan mintha pillanatok alatt válna valaki több napos halottá. Nem tehetettek érte semmit, leszegett sisakkal nézték a balsorsban elhunyt férfit. Gyarló ezt mondani, ám mindenki annak örült, hogy nem őket ragadta el a sors keze. Elhantolták őt egy pillantással, aztán megfordulván folytatták útjukat.
- A puha hó lészen sírja Ansellnak, ki hiába küzdött mégis elhunyt. Vigyázó kezeidbe adjuk most lelkét. Mikor sorsában döntesz, légy hozzá kegyelmes. - mormolta el az imát, több méterre az elhunyttól Robert. Ez mindenkinek járt, s remélte valaki ugyanezt megteszi az ő esetében is. Hosszas küzdelmek után, feltűnt egy barlang. Talán Ansell megkérvén Istent a kegyelemre, vagy csak szerencse volt mindez? Nem firtatta ezt senki, inkább mindenki örült a kegyelemnek. A rőzsét hordó lovag megérkeztével, a gyújtósból tüzet raktak. A lángok tánca, finoman melegítette fel a köré gyűlt feleket. Nyugovóra tértek, hisz eleget szenvedtek ezen nap. Pattogó parazsak ringatták álomba az egyházbélieket. Reggeli csendet hatalmas kiáltások rázták fel. A barlang szájánál lévő őrt hatalmas medve marcangolta. Rettegett állkapcsi közt tartotta fivérük lábát, ki próbálta lándzsájával kiszabadítani magát. A vadnak szemébe döfött, mi óriási üvöltésre kélt. Elvakította azt a düh, s a szeméből kifolyó vér. Mindenki fegyvert ragadott, mégse lehetett elég gyorsan megmenteni a sérültet. Próbált visszakúszni a biztonságba, ugyanakkor riválisa ezt nem engedte. A felágaskodó szörnyeteg két mellső mancsával, illetve testének súlyával támadt. Amint ráejtette magát a férfira, az rögvest kilehelte lelkét. Bordáit összetörte, mik apró szilánkokként álltak a szívbe, valamint a tüdejébe. Nagy patakban tört elő bíboros véri szájából. A medve viszont már nem elégedett meg a táplálékával, bosszúra szomjazott. Célba vette a legközelebbi felvértezett embert.
- Támadjatok! - ordította el magát Robert, aki hatalmas kardjával megrohamozta a teremtményt. Követve cselekedeteit ugyanígy tett mindenki. Belemártották éles fegyverüket, s az halálhörgések közepette összeesett. Még zihálva várta a kegyelemdöfést. Rob előállt összekoszolt fegyverével, továbbá az ellenségük felé tornyosult. A gyilkolásra szánt eszközzel, lecsapott a jószágra. Egyenesen a nyakcsigolyába szúrt, amely cselekedetével megszabadította azt szenvedéseitől. Persze voltak kik, inkább elvárták a kínt, mi csillapította volna természetes emberi vérszomját. A medvének egyik részét se hagyták kárba veszni. Szőrméjét kirakták cserzeni, húsából meg lakomát csaptak.
- Ez a teremtés a pokolból jött, s készült minket megállítani szent küldetésünkben! - jegyezte meg Conrad és hatalmasat harapott a nála lévő húscafatból.
- Ugyan, ez csak egy medve volt. Bolondok voltunk, miként nem néztük át a barlangot alaposabban. Ez az ő vacka. - jelentette ki Vigyázó Kéz, illetve a finom húst, némi borral lekísérte. Conrad nem ellenkezett, hiszen hallott pár szóbeszédet leintőjéről. Talán jobb is, hogyha nem ellenkezik. Ugyan ezt senki sem tudta, de már egy inkvizítor lelkét elvette a férfi. A maradék húsokat vékony szeletekre vágták, majd kiszárították a tűz fölött. Az üregből kiérve, csodálkozva vették észre a napsütést. A hóvihar is alábbhagyott, mindenki lelke megkönnyebbülhetett. Lassan, ámde biztosan jóra fordult minden.
- Várjon jó uram! Magának kéne viselnie ezen szőrmét. Ön ölte meg a fenevadat, így magát illeti. - szaladt oda, az egyik ifjú. A nála lévő medvebunda mögött, szinte eltűnt. Nagy kacagásban tört ki a többi keresztes.
- Hagyd csak. Neked nagyobb szükséged lesz rá. - javasolta Rob, aki jót akart a fiúnak, viszont meglátott valamit annak nyakában. - Mond csak honnan van az a függő?
- Ez még az apáméktól maradt rám. Nagyon fontos számomra. - jegyezte meg, s eltakarta az aranyozott csecsebecsét. Az idősebb keresztest nem igazán akarta mások magánéletét firtatni, tehát tovább állt. Megpillantotta a hóba temetett keresztest. Az ő részére is imádsággal válaszolt. Úgy tűnt mindent elrendeztek. Már látni is lehetett a romos tornyot, ahova készültek. Az óriási kőpilléreken álló bástya, már régóta elhagyatottan állt itt. Ódzkodva, de bemászott mindenki. Sötét erőket éreztek a közelben, amely mindent átjárt. Csak remélni tudták, miként a démonok nem jártak még itt. A torony legfelső szintjén ott állt két angyali szobor, mik kezeikkel fogták az ereklyét őriző vasládát.
- Ezeket csakis keresztes mágiával lehet kinyitni, igaz ez? - kérdezte a fiatal kinek szemeit megragadták a szépen kidolgozott ládának vonalai. Conrad félrelökte vállával az ifjút, s megérintette a tárgyat rejtő dobozt. Barkeley közben megtalálta valószínűleg Szent Alder maradványait, kihez a nagy erejű buzogány tartozott. Azon fegyvert kutatták, ami talán megfordíthatja a háborút. A nála lévő poros kötetet kezébe vette. A vége felé kinyitotta, s a benne rejlő gondolataiban olvasott.
"A démonok megkörnyékeztek, már nem tudom őket feltartani. Ez régen gyerekjáték volt, ám fegyverem mára használhatatlanná vált. Hiába a hősies küzdelem, ennek dacára is minden társam meghalt. Utolsó cselekedetem, az életembe fog kerülni. Elzárom a fegyveremet, mit beszennyezett a sötét mágia. Csakis egy tiszta varázslat tudja kinyitni a ládát, s nem fogják megkaparintani.''
- Ne nyissátok ki a ládát! - fegyelmeztette a többieket Rob, ám mindhiába Conrad épp azon pillanatban kinyitotta. A benne rejlő gonoszság pedig még intenzívebben sugárzott.
- Miért ne!? Hatalmas ereje van a fegyvernek! Képesek lennénk vele ellenségeinket porrá zúzni! - makacskodott a zárnyitó férfi, aki elkezdett az irányába közeledni.
- Átkozott ez a hatalom, amely csak pusztít! Lelkedet felőrölné! Zárjuk vissza, amíg megtehetjük! - kiáltotta le Robert, az elvetemült férfiút.
- Mit tudsz te erről!? megfékezné a háborút! Magadnak akarod igaz!? - hatalmasodott el az őrület Conradon, ki vadul kezdett el a nála lévő bárddal hadonászni.
- Tedd le a fegyvert! Ezzel nem állsz Isten szolgálatában! Elkárhozol, ha ebből akarsz erőt meríteni. - hatni próbált társa lelkére Barkeley, ki ha kell megöli az őrült keresztest.
- Talán igazad lé....- törődött volna bele, ellenben valaki hátba szúrta. A függőjét viselő Ferdinand benne hagyta kardját, s engedte azt összecsuklani. Nem értette Rob, mi vesz rá valakit erre. Meggondolta magát Conrad, mégis megölte a fiú.
- Ostoba emberek. Azt hitted te elbírsz a buzogány hatalmával? - kérdezte eltorzult hangon Ferdinand, aki elemelte a hajdan szent fegyvert.
- Azonnal tedd vissza azt a helyére! - parancsolt a kölyökre, ki letépte nyakáról ékszerét. Démoni erejét ezzel feltárva mindenki előtt. Az összes fény kialudt, s eltűnt az ördögi lény. Minden apró neszre figyeltek, hisz nem tudhatták hol bukkan fel.
- Mutasd magad démon! - fakadt ki Barkeley családból származó, s várta honnan fog érkezni a csapás.
- A halandó fegyvereid hasztalanok ellenem! Miért akarnál megölni, hisz te is öltél már. Nem nagy különbség van kettőnk tette között. - suttogta a félelmetes hang, mi szinte betöltötte az egész emeletet. - Meghagyom életedet, s társaidét. A közeljövőben, úgy is megpróbálsz engem megölni ugye? Várni foglak.
Hatalmas zsivaj közepette kitörte a fal oldalát, a beszökő fény segítségére egy pillanatig lehetett is látni undorító alakját. Levettette magát a mélybe, majd eltűnt. Robert a megmaradt túlélőkkel visszatért a Fővárosba. Nem nyugszik míg riválisa él, s mindent felkutat, hogy megtalálja őt.
