Nem gondolta volna, hogy végtelen kíváncsisága ennyi fejfájást fog okozni Hildrunnak. A világért sem akarta a lányt hátráltatni a mindennapi munkájában a druidaszentély körül, de hamar rá kellett ébrednie, hogy bár segíteni akart neki, és a munkája egy részét elvégezni a tanításért cserébe, csak még több gondot akasztott a nyakába. A druida mérgesen csapta oda a mozsarat egy asztalhoz, amikor aznak ötödszörre kérdezte meg, hogy és most mit kell csinálnia.
- A türelmetlenségét hagyja a szentélyen kívül, Lady Wildwind. Tudom, hogy a seregben az unatkozás bűn, de itt más a tempó. A természettel akart lenni? Mélyedjen el benne!
És igaza volt. Türelmetlen volt, magával szemben is, és mindig kereste mivel köthetné le magát, hogy a hosszas lábadozás közben a lehető legkevésbé se unatkozzon, pedig pont annyit kellett volna tennie, hogy sziklák tetején meditál és társalog az állatokkal és a növényekkel. Tudta, hogy jót tett volna a testének és a lelkének is, de mélyen belül még mindig bizonytalanul hánykolódott, mint apró vitorlás a viharos tengeren. Miután megöntözte a szentély melletti kert gyógynövényeit egykedvűen caplatot fel a faluból kivezető kis ösvényen, fentebb, mint az apró vadászkunyhó, egészen a sziklás tisztásig, aminek a széléről lenézve gyönyörű kilátás nyílt Lightleaf méreteihez képest nagyon is nyüzsgő, ráadásul rohamtempóban terjeszkedő falujára. Az egymással pont szemben álló katolikus és protestáns templomok tornyai fehér ikerpárként magasodtak a cseréptetős házikók fölé, az Esroniel csillag és Krisztus keresztje szinte egymásra mosolyogtak. Szerette nézni a kilátást, mert Veronia reményteljes jövőjét látta benne, legalábbis szerette volna.
- Jól van, Hildrun, legyen, ahogy mondtad. Elmélyedés…
Törökülésbe helyezkedett, amit hosszú köpenye nem tett könnyűvé, de szükséges volt, hogy könnyen tudjon öltözni meg vetkőzni. A lovagi páncélja, és a bőrnadrágok és ingek, amihez szokott nem volt praktikus az ispotályban. Mély levegőt vett, próbálta beszívni a természet minden erejét, igyekezett érezni a föld lüktetését a tompora alatt, bár egy idő után nem volt biztos benne, hogy nem a saját ereit érzi, ahogyan elzsibbadt… Körülötte egész helyes ki pillangó-raj gyűlt össze… Legalább ők próbálták bíztatni, hogy nem járt egészen tévúton.
- Sose fog menni. – jegyezte meg lemondóan lepke udvartartásának.
- A türelmetlenségét hagyja a szentélyen kívül, Lady Wildwind. Tudom, hogy a seregben az unatkozás bűn, de itt más a tempó. A természettel akart lenni? Mélyedjen el benne!
És igaza volt. Türelmetlen volt, magával szemben is, és mindig kereste mivel köthetné le magát, hogy a hosszas lábadozás közben a lehető legkevésbé se unatkozzon, pedig pont annyit kellett volna tennie, hogy sziklák tetején meditál és társalog az állatokkal és a növényekkel. Tudta, hogy jót tett volna a testének és a lelkének is, de mélyen belül még mindig bizonytalanul hánykolódott, mint apró vitorlás a viharos tengeren. Miután megöntözte a szentély melletti kert gyógynövényeit egykedvűen caplatot fel a faluból kivezető kis ösvényen, fentebb, mint az apró vadászkunyhó, egészen a sziklás tisztásig, aminek a széléről lenézve gyönyörű kilátás nyílt Lightleaf méreteihez képest nagyon is nyüzsgő, ráadásul rohamtempóban terjeszkedő falujára. Az egymással pont szemben álló katolikus és protestáns templomok tornyai fehér ikerpárként magasodtak a cseréptetős házikók fölé, az Esroniel csillag és Krisztus keresztje szinte egymásra mosolyogtak. Szerette nézni a kilátást, mert Veronia reményteljes jövőjét látta benne, legalábbis szerette volna.
- Jól van, Hildrun, legyen, ahogy mondtad. Elmélyedés…
Törökülésbe helyezkedett, amit hosszú köpenye nem tett könnyűvé, de szükséges volt, hogy könnyen tudjon öltözni meg vetkőzni. A lovagi páncélja, és a bőrnadrágok és ingek, amihez szokott nem volt praktikus az ispotályban. Mély levegőt vett, próbálta beszívni a természet minden erejét, igyekezett érezni a föld lüktetését a tompora alatt, bár egy idő után nem volt biztos benne, hogy nem a saját ereit érzi, ahogyan elzsibbadt… Körülötte egész helyes ki pillangó-raj gyűlt össze… Legalább ők próbálták bíztatni, hogy nem járt egészen tévúton.
- Sose fog menni. – jegyezte meg lemondóan lepke udvartartásának.