Audiencia [Armin Fairlight]: Before the chains...

Lehet hogy nem volt a legjobb ötlet Elathában ünnepelni meg a legénybúcsúmat. Saját magamnak szervezve. Egyedül. Valószínűleg úgy néztem ki mint egy szerencsétlen holdpapnövendék aki először van társaságban így inkább az alkohollal beszélget mint a helyi hölgyekkel, de sajnos a sötét tünde herceg túl sokat járt-kelt, hogy barátai legyenek. Vadidegeneket meg nem fogok megkérni, hogy rendezzenek nekem partit hogy az elmúló ifjúságomat sajnáltathassam, így viszont nem maradt más mint a szokásos program - legalább is a régi szokások szerint. Alkohol, meglehetősen tetemes mennyiségű. Most kivételesen drágább a szokottnál, mivel mégiscsak a nősülésem előtt álltam! Azt nem lehetett holmi olcsó sörrel megünnepelni. A nagyobb gond az asztalok között kecsesen szállingózó hölgyekkel volt, akik felettébb szerették volna magányomat enyhíteni. Igazából szokás is volt egy, de inkább három nő szolgáltatásainak engedni ilyenkor, de tekintve az eddigi életvitelemet, mi lett volna abban a különleges? Egyelőre fogalmam sem volt mivel fogom érdekessé tenni ezt az éjszakát, de kezdésnek kiürítettem a negyedik korsót magam előtt és kissé libikókázó szemtengellyel körbenéztem. Elvileg mindenki a testvérem itt, valaki csak kisegít...

Nem kellett sokáig várnom, hogy rám találjon az érdekesség. Ahogy a negyedik korsó alja az asztallaphoz ért egy férfi tette le magát nagy lendülettel mellém, szájából csak úgy dőlt a bölcsesség, amelyet csak a részegek értenek. Szerencséje volt, hogy épp készültem hasonló szellemi magaslatokra emelkedni, így csak felvontam a szemöldököm.
- Egy légy? Nem, én nem legyeskedem. A tündék szoktak mindenféle bogarat irányítgatni, főleg a druidák. A menyasszonyom például mostanában szokott rá, hogy lepkéket tart a haja körül. Biztos valami női praktika a szépség megőrzésére, nem mertem még rákérdezni. - feleltem, majd hirtelen az asztalra csaptam. - Tudod mit? Szerintem azt a legyet maga Amelie királynő küldte, hogy elrontsa a legénybúcsúmat. Csak célt tévesztett. Pedig azt hittem engem mindenki ismer, de úgy látszik a legyek még nem. De hadd vegyek neked kettőt helyette! - azzal magasba lendítettem a kezem, mire a kocsmáros, úgy emlékszem Alain hosszú léptekkel odasietett hozzánk. - Még négy korsóval. De azért utána se kényelmesedj el a széken, lehet hogy gyorsan vissza kellesz fordulnod.
- Ahogy kívánod, Armin herceg! - felelte ásítva, ahogy lassan sarkon fordult. Ásított. Valaki ásítani mert az én legénybúcsúmon.
- Hogy mi? - néztem vissza a férfira, gyorsan végigfutva arcának szabályos vonásait és ezüst hajának hullámait. Egészen hasonlítottunk, bár az én hajam inkább a hold sápadtfehérje volt, az övé a tükrök mögötti ezüstlap metálfénye. - Nem, nem vagyok ferde. A tekintetem meg főleg nem, négy sörtől biztosan nem. Mégis kinek képzelsz te engem! - mosolyodtam el. - Csak ma valahogy szebbek a korsók mint a nők, legalább is a legtöbb.

Elképesztően sokat beszélt. Noha sok tapasztalatom volt már a részegekkel való kommunikációban még az ötödik korsóm vége felé járva nem egészen voltam azokon a szellemi magaslatokon, amelyeken ő járt.
- Áh, ha Lory megharagszik rám rosszabbat fogok kapni a fakanálnál. Inkább olyan érzés lesz, mintha egy ciklon elől futnál és próbálnád neki megmagyarázni, hogy üljön le egy kicsit, jobban jár ha beszélgetünk. Végül is egyszer meglékelte egy nekromanta koponyáját egyetlen nyílvesszővel, szóval nem igazán az a fakanalas fajta.
Gyorsan láttam neki a hatodik sörnek, hogy tartani tudjam a lépést a gondolatmenetével, ám még így sem nagyon értettem a következő eszmefuttatást.
- Hülyéskedsz? A saját nevem a legnagyobb duhaj fémjelző amit tünde kaphat! Nincs az az egyszerű self aki jobban mulatna, mint Armin Fairlight! Legalább is eddig még senki nem akadt, aki felülmúlt volna, de látom készülsz a babérjaimra törni. - vigyorodtam el kissé alkoholmámorosan, majd kihörpintettem a hatodik korsót és újra a kocsmárosnak intettem. - Valami erősebbet!
Mikor újdonsült cimborám felállt és az egyik helyi kurtizánt vette célba kezdett rossz sejtésem lenni. Semmi kedvem nem volt hozzájuk, bár a legtöbb névről ismert, de egyik sem nézett ki úgy, ahogy elvártam volna. Történetesen egyik sem nézett ki Lorynak, amin még a sör sem segített.
- Nem, egyik sem. Rosszabb, az összesnél. Szerelmes lettem. Bolondság, mi? De igaz! - feleltem a tünde férfinak, mikor visszaült mellém. - Hogy kit? "Szélleljáró" Lady Loreena Wildwindet, az Erdő Védelmezőjét! -feleltem felvágós vigyorral az arcomon.- Egyébként téged hogy hívnak? Már nem a hölgyek, mert ők gondolom 'Részeg disznó'-nak.

A monológot, amint a Cynewulf nevű újdonsült barátom előadott józanon is kihívás volt követni, de azt még ennyi alkohol után is kénytelen voltam észrevenni, hogy egy bárd tehetségével fűzte össze az elsőre érthetetlen szóáradatot figyelemreméltóan találó szópoénokkal. Azonban ennek az volt a hátránya, hogy fogalmam sem volt mit akart nekem elmondani, így igyekeztem kihalászni a szavai közül az értelmesnek tűnő kérdéseket.
- Hogy hogyan néz ki? - vakargattam meg a tarkómat, ám a mozdulattól három ujjam zsibbadt be így azonnal meg is bántam. - Képzeld el a leggyönyörűbb tünde nőt akit valaha láttál - és a Hold szerelmére most ne Amelie legyen az. Meg van? Most megmondom neked, hogy minden tekintetben alábecsülöd. A vörös hajától a formás lábaiig és minden ami közte van, mind jobb mint amit el tudsz képzelni. Hibáztatsz még, hogy el akarom venni? - vigyorodtam el az alkoholtól már kissé bárgyún. Fura, eddig még sosem volt hatással a mimikámra az, hogy mennyit ittam. - Ráadásul vadász, szóval gyors, fák közötti mozgáshoz van szokva. Hogy ez miért fontos? Nos, mert ez azt jelenti hogy hajlékonyabb mint bármelyik szajha itt. És erre megesküszöm, a hercegi címemet dobva rá! - dőltem hátra felvágós vigyorral, majd elgondolkodtam. - Habár ezt sose fogjuk tudni bizonyítani, mivel kizárt hogy leellenőrizheted. Szóval kénytelen leszel elhinni nekem. Viszont tényleg elég harcias jellem és nem igazán az a pátyolgatni való kislány. - egy ideig néztem az üres poharamat, majd magam elé húztam Cyne-ét (bár meg voltam győződve hogy ez valami felvett név lesz) és teletöltöttem. - Unalmas csak így a levegőbe inni. Nem akarunk játszani valamit? Bár ötletem nincs mit, szóval javaslatokat elfogadok.

- Persze, ismerem jól ezt az ősrégi hagyományt, meg azt is hogyan ötölted ki ebben a szent percben. - vigyorodtam el, mert amúgy minden elismerésem az elfé volt ahogy még meg is magyarázta milyen jogon kellene nekem állnom az egész mulatozást. A valódi ok persze, hogy neki egy fityingje nem akadt, teljesen egyértelmű volt. De kit érdekelt, mindig gondosan beosztottam a hercegi regáliákat hogy az ilyen alkalmakkor mindig legyen hová nyúlni. Már pénzért, mielőtt valaki félreértené. - Ar... Ez az első becenevem az "őfelségén" kívül, és ezt is négy deci konyak után sikerült összehoznod. Mindegy, kezdetnek megteszi, de az Armaxot visszadobnám a feladónak, köszönöm alássan! Egyébként... - fordultam a felőlem nagylelkűen elhajtott kurtizánok felé. - ... ne hagyják a hölgyek hogy a drága fivérem elbizonytalanítsa őket a nagy hangjával, nem kompenzál semmiért, azt hiszem. - hunyorogva végignéztem az érmén (illetve lassan három érmén, de még volt bennem annyi önuralom hogy egybe tudjam szorítani őket) majd bólintottam. - Lesz bőven mit mesélnem, dob hát azt a váltót! És reméld, hogy sokszor esik a te oldaladra, mert ha kevesebbet mersz inni nálam annyit nem állok mint az az érme!

(mielőtt csalással vádolna a mélyen tisztelt olvasó közönség és Armin bácsi, roll-dice-online-on dobás eredmények: 2 - 1 - 1 - 2 - 1  s mivel a párosat választottad, így a sorrend adott )

- Aljas rágalom! - csattanok fel, ahogy Armin megvádol azzal, hogy random törvényeket találok ki.
Bár, hogy mi az a rág-alom ,azt a fene se tudja. Azt tudom, hogy mi az alom és azt is, hogy mit jelent rágni, de van egy egész alom, ahol csak rágók vannak? Állkapcsok és egyéb eszközök, amikkel ezt a műveletet lehet elvégezni? És ki tenyészti őket? A rohadt állkapcsunkat úgy tenyésztették ki, hogy később tegyenek nekünk jó szolgálatot? Milyen egy elbaszott világban élünk mi....meg hát, tény és való, hogy nem volt rágalom és aljasnak sem volt az, mert semmi altáji testrészt nem emlegettek fel, és lábas sem volt itt, aminek alja lenne, s senkit se csaptak fejbe azzal a lábasaljjal hogy a feje aljas legyen. Sőt, ha már itt tartunk, akkor a hülyeségnek úgy látszik, hogy ma este nem volt se alja, se határa, meg egyéb olyan kifejezései, amelyek valamilyen szinten korlátozottságot és megkötöttséget jelentettek volna. Vagy is hát, megkötés volt. Ez a szegény alak előttem megköti majd a kezét és az életét és testrészeit egy nő bájos arcocskájának...öhm, nem, ez így nem helyes mondatszerkesztés. Szóval megköti a kezét a bájos, elbűvölő, igen csak harcias amazonnénivel. Én meg valakibe bele fogok kötni, csak hogy teljes legyen a kép és a zűrzavar, meg a képzavar. Tekintetem révetegen vetül a velem szemben lévő falra - még jó, hogy nem a hátam mögött lévő falra vetült a tekintetem - szóismétlés, óh de jó, hogy csak én hallom - mert az azt jelentené, hogy a nyakamat teljesen hátrafordították, ami egészségügyi szempontból igen csak káros lett volna. Meg hát, hogy tud egy ember/self tekintete bárhova is vetülni? Maximum vetődni, nem? Már amennyiben valaki a harc hevében kikapja a látószerveket és azzal játszadozik labdajátékokat. Oké, szóval elég a szemtelenkedésből, ez már szemenszedett rágalom, hogy én itt szemezgetek a hülyébbnél hülyébb költőinek nem nevezhető képekből, s közben még szemmel tartom Armin-t is, meg a képet is, csak hogy képben legyek. De ez az, hogy nem vagyok a képben, mert akkor nem tudnám kívülről a képet nézegetni! Akkor még se vagyok képben?! Hold Anya, ennyi képzavart egy helyen! De nem is képzavar, mert a kép nem zavaros, csak az én látásom és a gondolataim. Hogy jutottam már megint el idáig? Óh, istenkém...ez kezd gázos lenni.
- Óh, szóval ez most kihívás volt, hogy találjak még neked jobb beceneveket Ar? Hát, rajtam aztán ne múljon az ilyetén igényeid igénytelen kielégítése! Ha még többet iszok ebből a rumnak nevezett nedűből, és ismét képben leszek, de tudod, ott nem abban a képben...izé, hát szóval nem ott abban a képben....szóval nem ottban a kép...faszom - motyogom magam elé, miközben már vagy huszadjára akartam kimondani egy tetves mondatot.
Huhu, lehet, hogy tényleg hatni kezd a nedű? Szem nem marad itt nedvesen...szárazon. A lényeg, hogy nem marad itt olyan állapotban, ahogy nem kéne maradnia, mert ha úgy maradna, akkor valószínűleg mi látásproblémákkal szenvednénk, hogy miért, azt nem tudom, de nem is akarom kideríteni! Inkább maradjon minden úgy, ahogy az ki lett találtatva valami találékony feltaláló által, aki szerintünk Hold Anya, meg Hold Apa, a többiek szerint meg valami öreg csóka, nagy szakállal, s egyéb ilyen kiegészítőkkel fenn az égben, ahol szépen ücsörög a felhőből font trónján, és aranyos módon a kölykét áldozgatja fel, mert víg kedve van! Bár lehet, hogy nem volt víg, csak a világtörténelem legnagyobb mókamesterével van dolguk a keresztényeknek. Csórikámék. Mi gáz ez már?!
Armin kedveskedő megjegyzésére - miszerint én nem kompenzálok - körbenéztem, de senki se reagálta le úgy, ahogy én akartam. Ergó nem jelentek meg bögyös és mindenekfelett feslett puritánságukban mezítelen nők az ölemben, hogy vígan lovagoljanak, én meg vígan nyerítsek és úgy egyszóval mindenki víg legyen. Bár ez nem egy szó, hanem sok szó, de ki mondta azt, hogy ezekben a hülye hasonlatokban vagy mi a rákokban bármiféle következetesség kell, hogy legyen? Senki, ugye? Én legalábbis nem hallottam, így aztán nyugodtan játszadozhatok a szavakkal - ha már a farkammal itt nem lenne ildomos - és mások idegeivel, senki se fog leállítani azzal, hogy "Ne szavalj itt nekem, mert nemsokára szótlanul fogsz üldögélni, nyelvedtől megfosztva, mert már a fejünk fáj a szóáradatodtól." De ha ezt mondanák, akkor az én fejem fájna, mert túl sokat pofáznak, és még ők merik mondani, hogy én jártatom a lepcses pofámat túl sokat? Hipikrorita izék! Na, szóval azok a hipoakárkik, akik nagy képmutatóak a semmire fel, vagy le, a lényeg, hogy függőleges irány legyen és közben hiszik azt, hogy mindenkinél jobbak, miközben senkinél se jobbak, nálam legalábbis biztos nem, mert ha valaki nálam már jobb lenne bármiben is, az csak is hazudhat, hisz én mindenben jó vagyok, legfőképpen abban, hogy a saját fejemben olyan hosszú mondatokat kreáljak, amelyeknek meg aztán főleg semmi értelmük nincs, összefüggést ne is akarjon benne senki se keresni, kivéve egy hipoizé, aki ezt is megmagyarázná, hogy miért nem jó, én meg pofán basznám őt és elmagyaráznám, hogy ez miért is jó. Huh, szusszanás. Mondat vége. Fél óra után. Öhm, na, hogy is vagyunk-eh, kérdem én? Óh, Arr belement a játékba? A kis butuska. De meg fogja szívni. Gyerünk, érme, tedd a dolgod!
- Na, szóval, dobok egymás után öccör, asszem annyi elég lösz, ha nem, akkor meg te jessz...jössz. 'csába. Osztán na ezeket a dobásokat összegezzük, meg öccerezzük, és akkor egy szusszal el tudjuk mondani azt, amit nem is annyira akarnánk mondanija egymásnak, de ez már baromira nem számít, igaz? A lényeg, hogy igyunk és kiadjuk a lelkünk terheit, ha már a nők itt a puttonyunk terheitől nem szabadítanak meg minket, és itt helyszínen belünk terheitől megszabadulni igen csak gyalázatos lenne, a csapost elnézve, az élet terheitől fosztana meg engem. A bűzhödt bestéje!
Miközben pofázok és az utolsó szóhoz érek, hüvelykujjamra biggyesztem az érmét - bár ez is megérte volna azt, hogy egy jó fajta bárd leírja hősies küzdelmemet,- aztán felpöcköltem a levegőbe. Az érme csak pörgött és pörgött, a világ forgott, aztán amikor elindult lefelé, az idő meg belassult és figyelmet a fémes csillanást, s pont időben kaptam el ahhoz, hogy ne essen a földre. Anélkül, hogy megnéztem volna az eredményt, a tenyerembe csaptam, majd kinyitottam az előbb említett testrészt, amit most érdekes módon nem gyilkolásra és egyéb finomságokra használtam, s megmutattam Arcikának.
- Arcika, nem rossz. Arcos? H-arcos? Arcos vagy H-arcos típus vagy Ar? Vagy az az Ar-anyos háttérben meglapuló pasi? Eh, mindegy, az eredmény pedig: minő véletlen, Te mesélsz és iszol! Én meg élvezem az előadást!

- Látom kreatívan osztod a beceneveket! - vigyorodtam el a spiritusztól kótyagosan. - Hát én téged minek hívjalak? A Cyne túl egyszerű, a Wulf túlságosan embernek hangzik. A Cyder meg túl találó lenne hozzád, nemde? - kissé bizonytalan szemtengellyel követtem végig, ahogy az érme ötször a levegőbe emelkedik, előbb a fényes oldalára, majd kétszer a másikra, majd ismét a fényesre és ismét a másikra esik. Felettébb érdekes volt végigkövetni, ahogy újdonsült kocsmacimborám alkoholtól irányíthatatlan ujjai fel-feldobják az érmét és el is kapják lefelé menet, pedig nem volt kis mutatvány. - A Hold szerelmére, igazad van! - töltöttem ki magamnak egy pohárkával. - De ez nem rum, minek nézel te engem, parti halásznak? Ez konyak, ráadásul jóféle! - olyan jóféle volt, hogy szinte égette a torkom ahogy végigcsurgott rajta, amitől elégedetten fújtam egyet. - Nos akkor, a történet. - tanácstalanul vakargattam meg az állam, mivel annyi, hercegtől méltatlan sztorim volt hogy nem is tudtam melyikkel kezdjem. - Voltál a Crystalfalls-i fürdőház megnyitóján? Ha nem az se baj, de gondolom el tudod képzelni hogy nem csak fürödni lehetett. Ha jól tudom egy egész pincényi bor csapra lett verve azon az estén, így, mondjuk úgy, nem akartam megsérteni a házigazdákat. - dőltem hátra, visszaemlékezve a rengeteg, de tényleg töménytelen mennyiségű szederborra, amit aznap elém hoztak. - A lényeg, hogy olyan részeg lettem a végére, hogy egyrészt kétszer fulladtam bele majdnem a medencébe, másrészt sikerült benyitnom a női gőzkabinba, és mivel rólam van szó annyira nem is akartak elküldeni. De ahelyett, hogy azt tettem volna mint a legtöbb férfi tenne ilyen szerencsés helyzetben elkezdtem törvénynapot tartani az ottani hölgyeknek, és a végére kis híján megalapítottuk a Köderdő női egyenjogúságáért küzdők csoportját, mielőtt Sharlotte észrevett és kiráncigált józanodni. A kiráncigáltat szó szerint kell érteni, ugyanis ezekben a kabinokban nem sok oxigén van, én meg olyan lelkesen szívtam be a gőzt hogy egy ponton egyszerűen elsötétült a látásom és elájultam. Természetesen a történeten szigorú titok övezi, mivel szerencsére az említett lányok egy pár benefíciumért megígérték, hogy nem mondják tovább senkinek - vagyis szerintem csak fél Mistwoods tudja. Most miért vágsz ilyen elégedetlen képet? Jó, tudom, nem volt annyira kínos meg annyira titkos se, de csak bemelegítünk. A jobbakat a végére tartogatom. Egyébként, csak egy tipp: Sharlotte kifejezetten jól néz ki és pont nagyon egyedül van mostanában. Ha szeretnéd hogy bemutassalak, megoldhatjuk. Csak ne nagyon bántsd meg, mert éjgyilkot döf az oldaladba! - nevettem fel, elé tolva a konyakosüveget. Józanon sose mondtam volna ilyet, ugyanis ha a Névtelenek egyik vezetőjét akarom keríteni, az én oldalam is kellően jó célpont lehet, hűségeskü ide vagy oda. - Te jössz!

- Biztosan láttad már. Sharlotte olyan mint egy karcsú árnyék, mindig ott ahol a legnagyobb veszély van aki addig nem mozdul, míg nem szükséges, de akkor olyan gyors mint a szélben táncoló levél. De hát a Névtelen Árnyak egyik vezetőjétől el is várható. Bár, a karcsú nem azt jelenti, hogy lapos, áh dehogy. - kacsintottam rá. - Egészen kellemes vonalai vannak és meglepően hajlékony. Ezt... well, tapasztalatból tudom még régről. Bár el kell ismernem eléggé nehéz megnyerni, szóval csak akkor érdemes belkezdeni ha elég kitartó vagy. És észreveszed mikor kell visszahúzódni mielőtt véget ér az életed. - Ahogy elmesélte a történetet az alkohol vidámsága egész gyorsan csapott át melankolikus megbánásba, ahogy Cynewulf felelevenítette a tettet, amit csak így mert elmondani.
- Be kell valljam, nem erre számítottam. - dőltem hátra, végignézve a sötét tündén úgy, mint eddig soha: keresve benne a sötétséget és még homályos tekintettel is megtaláltam. Ott volt a szeme bogarában, ott volt az ajka körüli ráncokban, ott volt a tenyere vonalaiban, amit a fegyver nyele feltört. Egy gyilkos ült mellettem, egy különösen trükkös és gerinctelen gyilkos. Valaki, akit megvetettem volna, ha józan vagyok és börtönbe vetettem volna, ha a Köd-erdőben követi el a bűntettét. Így azonban Rudenz von Hellenburg gondja volt, és láthatóan jól elkerülte a sisakos királyt. - Most már kénytelenek leszünk annyit inni hogy holnap ne legyen az első dolgom kizavarni a kocsmából. Meg kell mondjam őszintén nem kedvelem a magadfajtákat, de nem gyűlöllek érte. Ott van a hajadban és ott van a bőrödben az ok, ami miatt az ilyeneken nem gondolkozol túl sokat és nem mindenki olyan erős, hogy az Átoknak ellentmondjon. Viszont ha jól emlékszem megint te iszol és mesélsz. - könyököltem előre a fejvadászt fürkészve. Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?

- Átkozottak Királya. - mosolyodtam el szomorúan, ahogy csak egy részeg tud a névre, elengedve a fejem fölött a többi felesleges locsogást. - Ha a méltóságos Amelie királynő meghallaná legalább megvesszőztetne, hogy ne ácsingózzak az 'ildomosnál nagyravágyóbb titulusokra', de itt egy Köderdei kocsmában ez egy kellően jó cím! Kocsmáros, még két üveget az Átkozottak Királyának! - kiáltottam fel, remélve, hogy már mindenki annyira részeg, vagy annyira tapintatos hogy másnapra elfelejti. - Hanem igaza van, én jövök! - hajtottam fel az előttem lévő poharat, és nem szégyelltem mélyet sóhajtani, hogy a kocsma áporodott levegője valamelyest enyhítse az alkohol égető csorgását a torkomban. - Ha már a szép tünde királynőnél járunk, hadd meséljek el egy történetet még mikor gyermekek voltunk. Még azelőtt, hogy ő lett minden faefolk úrnője, az erdők királynője, a lombok hölgye, ahogy az embereknél hívják páran; mikor még hajlott arra, hogy segíthessen nekünk, az átkozottaknak. 11 éves lehettem, mikor audienciára vittek pár napra és kettesben maradtunk Amelie-vel, ő pedig kijelentette, hogy én leszek a férje. Nem értettem mit akar ezzel, de ő okos volt, már akkor is jól értett a politikához mert fondorlatosabban nevelték mint engem, így jól tudta, hogyha ő lesz a tünde királynő és én leszek a férje, akkor a sötét tündék megkaparintják a legfelsőbb pozíciót, amit valaha elérhettek. Akkor még kedveltem Amelie-t, nem is voltunk közeli rokonok, a házasság súlyát sem értettem így csak vállat vontam. Miért ne, járhattam volna sokkal rosszabbul. Ekkor úgy döntött őfelsége a királylány, hogy ezt az elhatározást egy csókkal véglegesíti, így megragadta a vállaimat és maga felé húzott. Mielőtt azomban az ajkaink összeérhettek volna a királyné észrevett minket és akkora pofont kevert le Amelie-nek, hogy nekem is összekoccantak a fogaim. 'Herceg vagy sem, Armin egy sötét tünde, egy átkos. Nem szabad ilyet csinálnod, a trón örököse vagy!' Ezt modnta neki, Amelie pedig könnyes szemmel fejet hajtott és elvonult az anyjával. Még két napig maradtunk ott, de ez volt az utolsó hogy Amelie-t és engem egyedül hagytak. Szerintem ő már rég elfelejtette, én sem tudom hogy miért emlékszem még rá. Nem szerettem, azóta se szeretem, sőt, azóta csak egyre ellenszenvesebb és ő sem szeretett engem. Mégis az, hogy egyszer puszta jó szándékból és együttérzésből segíteni akart, az egyetlen szép emlékem róla és úgy őrzöm, mintha valamilyen ajándék lenne. Egy ajándék egy kisleánytól, aki azóta meghalt. - a végére úgy döntöttem felrúgom a szabályokat és még egy pohárnyit legurítottam a torkomon, mielőtt átadtam a kört Cynewulfnak. - Te zárod ezt a futamot, Cynci.

- Öt éves volt, nem akartam megfektetni! Akkoriban még senkit, csak 11 voltam én is. - néztem rosszallóan ivócimborámra. Ha volt is irónia a szavaiban az alkohol mámorán már nem tudott áthatolni. A története viszont egészen vicces volt így a végén hangos nevetésben törtem ki nem foglalkozva azzal, hogy hányan néznek sandán a szomszédos asztaloktól. - Szóval olyan kívánatos nő voltál, értem. Nagyon elkötelezett bérgyilkos lehetsz, a Névtelen Árnyak szívesen tudnának ilyen alakokat a soraik közt. Habár... - gondoltam végig az összes történetet és amit eddig láttam a bőbeszédű Cynewulfból. - Nem, ez nem biztos. Mondjuk közel lennél Sharlotte-hoz, csak a főnököd lenne. Bár lerendezni a főnökasszonyt, az már lenne valami. És hogy most mi jön? - két tenyeremet az asztalnak támasztva megemelkedtem, karjaim erejéből tartva meg magam, míg igyekeztem magam alá tornászni a lábaimat hogy azokra nehézkedhessek. - Most jön az, hogy... For fuck's sake... - káromkodtam el magam, mivel lábaim nem voltak hajlandók együttműködni és úgy ugrottak ki alólam, mintha jégen álltam volna. Támaszték híján szép ívben indultam meg az asztal alá, út közben állkapcsom fájdalmasan találkozva az asztallappal, amitől egy pillanatra az éjszakai égbolt minden csillaga a szemem előtt villant fel. - Talán... pihenhetünk egy kicsit. - feleltem a földről nagyjából érthetően. - Csak egy kicsit...

Munka után édes a pihenés, szórakozás után kegyetlen a másnap hajnal. Percekbe tellett, míg eszembe jutott a mellettem heverő sötét tünde neve, bökdösése és kérdése pedig majd egy perc után nyert értelmet.
- Az eskü... Az esküvőre! - hirtelen akartam felülni, elfelejtve hogy asztal van fölöttem, amitől a fejem úgy kongott be mint a Katedrális nagyharangjai, belül pedig olyan vihar csapott fel amit száz éve nem láttak Veronián. - For the Lunar Light... - szorítottam össze a fogamat és ujjaimmal a halántékomat kezdtem dörzsölgetni. Kikászálódtam az asztal alól, odasétáltam a söntéshez és leakasztottam az övemről az erszényemet.
- Tessék, a tegnapi összes fogyasztásért. Valamivel több, de most nem igazán érdekel. Viszont adja ki érte az összes vizet amit tartalékba eltettek! - vágtam le a váltóktól csilingelő bőrzacskót a pultra, mire a kocsmáros sanda pillantást vetett a kábán ébredező Cyne-ra de végül elvette a pénzt és átadott négy literes kulacsot.
- Egyelőre ennyi van, felség, de a kútnál biztos találnak többet is. - lassan bólintottam, kerülve a nyilalló görcsöt a fejemben és odasétáltam az asztalunkhoz, ledobva rá kettőt a vizeskulacsok közül.
- Igazad van, Cyne, készülnöm kell, de neked is. Egy hercegi esküvőn illik tisztességesen megjelenni! Mert természetesen ha ki mered hagyni a fejedet vetetem. Igazán örültem a találkozásnak! - azzal az egyik kulacs dugóját kipattintva kiléptem a kocsmából és azonnal nekitántorodtam az egyik falnak a szemembe villanó napfénytől. Többet sosem iszom!

// Igazán köszönöm a játékot, remek szórakozás volt, a jutalmad pedig 150 TP és egy alapos fejfájás! //