Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Avis Schwarzritter
Faj: Vámpír
Frakció: Schwarzritter család
Kaszt: Schwarzritter
Nem: Lány
Kor: 17 éves
Kinézet:
Derékig érő vörösesbarna haja van amit mindig lófarokban hord egy fekete szalaggal megkötve. Sötétbarna szemei mindig éberen figyelik a környezetét. Olyan 154 cm magas, sportos még is karcsú alakkal rendelkezik. Szinte soha nem hord szoknyát. Inkább nadrágot és inget visel. Szájában mindig egy szalma szál, vagy egy fogpiszkáló van amit rágcsálni szokott.
Jellem:
Másokkal szemben nem teljesen toleráns, emiatt általában nem jön ki másokkal. Nem szeret magáról beszélni, kiválóan ért hozzá, hogy kibújjon a válasz kötelezettsége alól. Általában csendes és kerüli mások társaságát. Egyedül, akikben képes megbízni azok a lovak. Szülei hiába próbálták megnevelni nem igazán sikerült nekik. Meglehetősen vadócteremtés, gyermekkorában bármelyik bátyát a földre küldte, s sose hallgatott apja szavára. Leginkább az istálló szénapadlásán szeret aludni. Sokkal nagyobb biztonságban érzi magát a lovak között, ezért ritkán látni mások társaságában.
Előtörténet:
17 éve egy tavaszi vihar során, született. Pont akkor sírt fel mikor egy hatalmas villámlás hasította keresztül a viharos sötét eget, és hatalmas mennydörgés hallatszott.
- Erős akaratú leány lesz. És tán jobb lovas lesz, mint bármelyikőtök a családból. - mondta a bába miközben anyja kezébe adta a bebugyolált gyermeket.
- Nem, a fiaim lovasok, a lányom nem fog lovakkal dolgozni. Ahogy illik úrinő lesz belőle. - mondta az apja határozottan. De mint kiderült tényleg erős és határozott leányka lett belőle. Már kiskorában kiderült, hogy jól ért a lovakhoz, és nem riadt meg a kihívásoktól. Táncórák helyett, harci kiképzés, illemóra helyett pedig lovagló leckék. És még apja sem bírt vele. Minden parancsának ellenszegült, és ahol tudott mindig bajt kevert. Folyton kihívta testvéreit, versenyre akár lovaglásról volt szó akár harcról, mert bizonyítani akart apjának, akinek úgy látszik semmi nem volt elég jó. Odáig fajult a dolog hogy elkezdett elszökni otthonról, hogy a saját útját követhesse. Kisebb nagyobb huzavonák után végül mindig elkapták és haza vitték, aminek egyáltalán nem örült. De megfogadta, hogy soha nem adja föl és egy nap a maga ura lesz. Sokáig tervezgetett és várta a megfelelő alkalmat. Időközben egy saját lovat is választott. Egy fekete mént, akit Dunkelheit - nek nevezett el. Kisebb volt, mint fajtatársai, de annál gyorsabb fordulékonyabb és szívósabb. A lovat más nem is gondozhatta csak Avist volt hajlandó megtűrni maga mellett. Még néha őt is kikergette az istállóból vagy nem hagyta a hátára ülni. De még is nagyon szerette a lány. Minden makacssága ellenére imádta és semmi pénzért nem adta volna oda senkinek. Imádott éjszaka a mocsárvidéken lovagolni vele a csillagos ég alatt. Együtt tanulták, meg hogy kell harcban összedolgozniuk. Nagyon ügyesek voltak, és még az apját is megtudta, győzni, hogy igen is helye van a lovas világban. Nem sokkal miután betöltötte a 17 életévét, elhatározta, hogy újra megkísérli a szökést. És semmi nem akadályozhatta meg. Eljött az idő! Ma a szüleim nem lesznek itthon. Ma kell lépnem. És ezzel elindította a tervét. Feltűnés nélkül kisurrant a kastélyból és az istállónál óvatosan összeszedte gondosan elrejtett holmiját. És mikor senki nem volt a közelben elindult. Végig vágtáztak a városon. Meg sem álltak a mocsárvidék pereméig. Szerencse vagy szerencsétlenségére néhány óra múlva egy hatalmas vihar tört ki így kénytelen volt egy barlangban meghúzni magát lovával. De legalább elmosta a nyomaikat.
A nap nemrég ment le és a csillagok fényesen kezdtek ragyogni, a tinta fekete égen. Az istállóban csak a lovak, motoszkálását és horkantásait lehetett hallani. Hirtelen egy magas sötét hajú fiú, döngő léptei zavarták meg a pillanatnyi idillt. A lovak kíváncsian dugták ki fejüket a bokszok ajtajaik felett és a szikrázó tekintetű ifjúra néztek. Ahogy végig ment a sorok között hirtelen megállt egy üres állás előtt.
- Ostoba! - morogta és visszafelé indult sietős léptekkel.
Mindeközben a fiatal lány sebesen vágtatott a sötét mocsáron át. Tökéletesen tudta mit csinál és teljesen megbízott lovában. Hogy lovát könnyítse csak egy egyszerű nyereg és kantár volt a lovon, nála pedig csak egy lándzsa és egy hátizsák, amiben néhány szükséges holmi volt. Valójában már két napja úton voltak, és alkonyattól pirkadatig járták a vidéket. Mihamarabb el akarta hagyni azt a helyet, hogy új életet kezdjen. Megunta, hogy mindig megmondták neki mit csináljon. A folyamatos illemórákból és szülei dorgálásától már a falra mászott. El akart szökni a világ elől, és úgy nézett ki a helyzet, hogy ez sikerül is neki.
- Látod Dunkelheit, mondtam, hogy ezúttal sikerül meglépnünk. - paskolta meg a lova nyakát majd végre elhagyták, a mocsári erdőséget és egy békés földútra kanyarodtak rá. Már csak kellően nyugodt helyet kell találnunk pirkadatig, és innentől bottal üthetik a nyomunkat. Gondolkodott vidáman, ahogy fejére húzta fekete csuklyáját, és lassú vágtára fogta a '' nagy termetű " lovát. Az úton nagyon figyelt nehogy megtámadják. Még véletlenül sem akart most bajba keveredni. A távolban egy kis település fényeit látta ezért arra vette az irányt. És remélte, hogy innentől sikerül nyugodtan folytatni az útját. Csak addig akart megpihenni még lova újra erőre kap, és rögtön menni is akart tovább.
Eközben a Schwarzritter házban káosz uralkodott. Mikor a családfő fülébe jutott, hogy lánya ismételten megszökött éktelen haragra gerjedt. Rögtön a keresését kezdték el szervezni. Mihamarabb vissza akarta hozni a lányát.
Mit sem sejtve otthonában zajló dolgokról, nyugodtan belovagolt a kisvárosba. Nem foglalkozott senkivel és vele se nagyon foglalkoztak. Egy fogadónál állt meg ahol elláthatta lovát és ő is felfrissülhetett a mocsárban töltött két nap után. Bérelt egy állást a hátasának ahol elláthatta és megetethette, meg magának egy szobát ahol röviden megpihenhetett. Forró fürdőt vett, majd mikor végzett egy térképet vett elő. Talán Hellenburgba kéne mennem. Néhány napra meghúzni magamat. Aztán tovább a köd erdőbe? Nem hiszem hogy túl jó ötlet. De lehet nem lesz más választásom. Gondolkodott, ahogy egy száll törülközőben leült.
- Talán a Tündék nem veszik, zokon ha néhány napra meghúzom magam az erdejükben. – mormogta majd öltözködni kezdett. Jól van irány Hellenburg. A többit meg majd ott kitalálom. Addig meg pihenjünk egy kicsit. Gondolta majd mikor végzett a térképet is elrakta és le feküd, hogy aludjon végre. Alkonyatig volt ideje és nappal még a családja sem lehetett úton. Nem sokkal alkonyat után ébredt. Rögtön összeszedte magát és lerohant a földszintre. Kifizette, amit kell, majd felnyergelte lovát, és rögtön útnak indult. Jobb szerette volna megtartani kétnapos előnyét, mert semmi kedve nem volt vissza menni. Legalább is egyelőre, biztos nem. A falu és a régi főváros közti erdőben haladt. Nem érezte biztonságban magát hiába tudta, hogy még nem érhették utol. Még is szinte égnek állt a haja az idegességtől. Bal kezében fogta lova kantárját, jobb kezében pedig lándzsáját szorította. Próbált felkészülni a váratlanra. Lova hirtelen felkapta a fejét és hegyezni kezdte a füleit. Idegesen toporzékolni kezdett és Avis tudta jobb, ha elindulnak. Vágtába ugrasztotta a lovát és a város irányába vágtattak, hogy mihamarabb elérjék, noha a város körvonalait még nem látta. Sebesen vágtattak, de hirtelen fülét megütötte egy második ló patáinak dobogása. Mikor hátra pillantott, egy magas sötét hajú fiú vágtatott mögötte jóval nagyobb termetű lovon, mint az övé. – Jaj, ne! Ezra hogy ért utol? – kiáltott fel majd még gyorsabb vágtára ösztökélte lovát.
- Avis állj meg! Beszélni akarok veled. – hallotta a fiú hangját, de nem foglalkozott vele. Mikor lassult a lova válla felett hátra nézett. Kivárta a megfelelő pillanatot, és egy hirtelen mozdulattal hátra lendítette a lándzsáját, de a fiú számított rá és könnyű szerrel elkapta és ennek segítségével lerántotta lováról a lányt. Ő is meg állt nehogy eltapossa a Avist. Majd ő is leszállt. Avis nehezen feltápászkodott és megállt a fiúval szemben.
- Ezra én nem megyek vissza! A saját életemet akarom követni, és nem azt, amit előre eldöntöttek, nekem. – mondta, de a fiú leintette és közelebb lépett hozzá.
- Húgi, figyelj már rám egy percre! – szólt rá erélyesen, mire a lány meglepetten elhallgatott. - Teljesen megértem mit akarsz. Menj, éld a saját életed, kövess el hibákat, csinálj ostobaságokat, élj úgy, ahogy akarsz. Ne hagyd, hogy bele szóljanak. Én majd elintézem, hogy messze elkerüljenek téged. És ha meguntad bármikor haza jöhetsz. – mondta és végül teljesen a lány elé lépett. Jóval magasabb volt húgához képest így le kellett néznie a makacs teremtésre. – Csak nagyon vigyázz magadra és néha írj egy levelet, merre jársz és, hogy vagy. Ez pedig a tied. Egy időre elég lesz. – mondta, ahogy kezébe adott egy nagyobb bőr erszényt, amiben bőven volt pénz.
- Ezra ezt nem fogadhatom el. – mondta a lány és felnézett testvérére.
- Dehogy nem. És ez is a tied. A te lándzsádnak, már éle is alig van, ezzel megvédheted magad. És meg ne halljam, hogy ha valamibe bele kezdesz, fel akarod adni, mert akkor nagyon megharagszom. Bizonyítsd be a családunknak hogy igen is te vagy a legkülönlegesebb köztünk. És akármihez is fogsz, járj sikerrel. – Ölelte át húgát. Avis szorosan megölelte testvérét. Majdnem elsírta magát még is nagyon boldog volt, hogy legalább ő megérti. – Most menj és kezdj új életet. És nagyon vigyázz magadra. – mondta és felsegítette a lovára.
- Köszönöm bátyus, te is nagyon vigyázz magadra. Anyának mond, meg hogy szeretem, és sajnálom. – mondta szomorúan.
- Bár olyan bátor lennék, mint te. – mosolygott rá bátya, majd rácsapott a lány lovának combjára és elindultak. Avis még egyszer visszafordult, hogy újra elbúcsúzzon testvérétől, bár tudta, hogy a búcsújuk nem örökre szólt. Magasba emelte a fivérétől kapott lándzsát, majd teljes sebességgel a város felé vágtatott, hogy minél hamarabb oda érhessen.
- Vigyázz Hellenbug Avis Shwarzritter megérkezett! – kiáltotta vidáman, ahogy átugrattak egy kidőlt fatörzset. Nagyon boldog volt, hogy végre elkezdheti új életét. És senki nem állhatott az útjába.
Faj: Vámpír
Frakció: Schwarzritter család
Kaszt: Schwarzritter
Nem: Lány
Kor: 17 éves
Kinézet:
Derékig érő vörösesbarna haja van amit mindig lófarokban hord egy fekete szalaggal megkötve. Sötétbarna szemei mindig éberen figyelik a környezetét. Olyan 154 cm magas, sportos még is karcsú alakkal rendelkezik. Szinte soha nem hord szoknyát. Inkább nadrágot és inget visel. Szájában mindig egy szalma szál, vagy egy fogpiszkáló van amit rágcsálni szokott.
Jellem:
Másokkal szemben nem teljesen toleráns, emiatt általában nem jön ki másokkal. Nem szeret magáról beszélni, kiválóan ért hozzá, hogy kibújjon a válasz kötelezettsége alól. Általában csendes és kerüli mások társaságát. Egyedül, akikben képes megbízni azok a lovak. Szülei hiába próbálták megnevelni nem igazán sikerült nekik. Meglehetősen vadócteremtés, gyermekkorában bármelyik bátyát a földre küldte, s sose hallgatott apja szavára. Leginkább az istálló szénapadlásán szeret aludni. Sokkal nagyobb biztonságban érzi magát a lovak között, ezért ritkán látni mások társaságában.
Előtörténet:
17 éve egy tavaszi vihar során, született. Pont akkor sírt fel mikor egy hatalmas villámlás hasította keresztül a viharos sötét eget, és hatalmas mennydörgés hallatszott.
- Erős akaratú leány lesz. És tán jobb lovas lesz, mint bármelyikőtök a családból. - mondta a bába miközben anyja kezébe adta a bebugyolált gyermeket.
- Nem, a fiaim lovasok, a lányom nem fog lovakkal dolgozni. Ahogy illik úrinő lesz belőle. - mondta az apja határozottan. De mint kiderült tényleg erős és határozott leányka lett belőle. Már kiskorában kiderült, hogy jól ért a lovakhoz, és nem riadt meg a kihívásoktól. Táncórák helyett, harci kiképzés, illemóra helyett pedig lovagló leckék. És még apja sem bírt vele. Minden parancsának ellenszegült, és ahol tudott mindig bajt kevert. Folyton kihívta testvéreit, versenyre akár lovaglásról volt szó akár harcról, mert bizonyítani akart apjának, akinek úgy látszik semmi nem volt elég jó. Odáig fajult a dolog hogy elkezdett elszökni otthonról, hogy a saját útját követhesse. Kisebb nagyobb huzavonák után végül mindig elkapták és haza vitték, aminek egyáltalán nem örült. De megfogadta, hogy soha nem adja föl és egy nap a maga ura lesz. Sokáig tervezgetett és várta a megfelelő alkalmat. Időközben egy saját lovat is választott. Egy fekete mént, akit Dunkelheit - nek nevezett el. Kisebb volt, mint fajtatársai, de annál gyorsabb fordulékonyabb és szívósabb. A lovat más nem is gondozhatta csak Avist volt hajlandó megtűrni maga mellett. Még néha őt is kikergette az istállóból vagy nem hagyta a hátára ülni. De még is nagyon szerette a lány. Minden makacssága ellenére imádta és semmi pénzért nem adta volna oda senkinek. Imádott éjszaka a mocsárvidéken lovagolni vele a csillagos ég alatt. Együtt tanulták, meg hogy kell harcban összedolgozniuk. Nagyon ügyesek voltak, és még az apját is megtudta, győzni, hogy igen is helye van a lovas világban. Nem sokkal miután betöltötte a 17 életévét, elhatározta, hogy újra megkísérli a szökést. És semmi nem akadályozhatta meg. Eljött az idő! Ma a szüleim nem lesznek itthon. Ma kell lépnem. És ezzel elindította a tervét. Feltűnés nélkül kisurrant a kastélyból és az istállónál óvatosan összeszedte gondosan elrejtett holmiját. És mikor senki nem volt a közelben elindult. Végig vágtáztak a városon. Meg sem álltak a mocsárvidék pereméig. Szerencse vagy szerencsétlenségére néhány óra múlva egy hatalmas vihar tört ki így kénytelen volt egy barlangban meghúzni magát lovával. De legalább elmosta a nyomaikat.
***
A nap nemrég ment le és a csillagok fényesen kezdtek ragyogni, a tinta fekete égen. Az istállóban csak a lovak, motoszkálását és horkantásait lehetett hallani. Hirtelen egy magas sötét hajú fiú, döngő léptei zavarták meg a pillanatnyi idillt. A lovak kíváncsian dugták ki fejüket a bokszok ajtajaik felett és a szikrázó tekintetű ifjúra néztek. Ahogy végig ment a sorok között hirtelen megállt egy üres állás előtt.
- Ostoba! - morogta és visszafelé indult sietős léptekkel.
Mindeközben a fiatal lány sebesen vágtatott a sötét mocsáron át. Tökéletesen tudta mit csinál és teljesen megbízott lovában. Hogy lovát könnyítse csak egy egyszerű nyereg és kantár volt a lovon, nála pedig csak egy lándzsa és egy hátizsák, amiben néhány szükséges holmi volt. Valójában már két napja úton voltak, és alkonyattól pirkadatig járták a vidéket. Mihamarabb el akarta hagyni azt a helyet, hogy új életet kezdjen. Megunta, hogy mindig megmondták neki mit csináljon. A folyamatos illemórákból és szülei dorgálásától már a falra mászott. El akart szökni a világ elől, és úgy nézett ki a helyzet, hogy ez sikerül is neki.
- Látod Dunkelheit, mondtam, hogy ezúttal sikerül meglépnünk. - paskolta meg a lova nyakát majd végre elhagyták, a mocsári erdőséget és egy békés földútra kanyarodtak rá. Már csak kellően nyugodt helyet kell találnunk pirkadatig, és innentől bottal üthetik a nyomunkat. Gondolkodott vidáman, ahogy fejére húzta fekete csuklyáját, és lassú vágtára fogta a '' nagy termetű " lovát. Az úton nagyon figyelt nehogy megtámadják. Még véletlenül sem akart most bajba keveredni. A távolban egy kis település fényeit látta ezért arra vette az irányt. És remélte, hogy innentől sikerül nyugodtan folytatni az útját. Csak addig akart megpihenni még lova újra erőre kap, és rögtön menni is akart tovább.
***
Eközben a Schwarzritter házban káosz uralkodott. Mikor a családfő fülébe jutott, hogy lánya ismételten megszökött éktelen haragra gerjedt. Rögtön a keresését kezdték el szervezni. Mihamarabb vissza akarta hozni a lányát.
***
Mit sem sejtve otthonában zajló dolgokról, nyugodtan belovagolt a kisvárosba. Nem foglalkozott senkivel és vele se nagyon foglalkoztak. Egy fogadónál állt meg ahol elláthatta lovát és ő is felfrissülhetett a mocsárban töltött két nap után. Bérelt egy állást a hátasának ahol elláthatta és megetethette, meg magának egy szobát ahol röviden megpihenhetett. Forró fürdőt vett, majd mikor végzett egy térképet vett elő. Talán Hellenburgba kéne mennem. Néhány napra meghúzni magamat. Aztán tovább a köd erdőbe? Nem hiszem hogy túl jó ötlet. De lehet nem lesz más választásom. Gondolkodott, ahogy egy száll törülközőben leült.
- Talán a Tündék nem veszik, zokon ha néhány napra meghúzom magam az erdejükben. – mormogta majd öltözködni kezdett. Jól van irány Hellenburg. A többit meg majd ott kitalálom. Addig meg pihenjünk egy kicsit. Gondolta majd mikor végzett a térképet is elrakta és le feküd, hogy aludjon végre. Alkonyatig volt ideje és nappal még a családja sem lehetett úton. Nem sokkal alkonyat után ébredt. Rögtön összeszedte magát és lerohant a földszintre. Kifizette, amit kell, majd felnyergelte lovát, és rögtön útnak indult. Jobb szerette volna megtartani kétnapos előnyét, mert semmi kedve nem volt vissza menni. Legalább is egyelőre, biztos nem. A falu és a régi főváros közti erdőben haladt. Nem érezte biztonságban magát hiába tudta, hogy még nem érhették utol. Még is szinte égnek állt a haja az idegességtől. Bal kezében fogta lova kantárját, jobb kezében pedig lándzsáját szorította. Próbált felkészülni a váratlanra. Lova hirtelen felkapta a fejét és hegyezni kezdte a füleit. Idegesen toporzékolni kezdett és Avis tudta jobb, ha elindulnak. Vágtába ugrasztotta a lovát és a város irányába vágtattak, hogy mihamarabb elérjék, noha a város körvonalait még nem látta. Sebesen vágtattak, de hirtelen fülét megütötte egy második ló patáinak dobogása. Mikor hátra pillantott, egy magas sötét hajú fiú vágtatott mögötte jóval nagyobb termetű lovon, mint az övé. – Jaj, ne! Ezra hogy ért utol? – kiáltott fel majd még gyorsabb vágtára ösztökélte lovát.
- Avis állj meg! Beszélni akarok veled. – hallotta a fiú hangját, de nem foglalkozott vele. Mikor lassult a lova válla felett hátra nézett. Kivárta a megfelelő pillanatot, és egy hirtelen mozdulattal hátra lendítette a lándzsáját, de a fiú számított rá és könnyű szerrel elkapta és ennek segítségével lerántotta lováról a lányt. Ő is meg állt nehogy eltapossa a Avist. Majd ő is leszállt. Avis nehezen feltápászkodott és megállt a fiúval szemben.
- Ezra én nem megyek vissza! A saját életemet akarom követni, és nem azt, amit előre eldöntöttek, nekem. – mondta, de a fiú leintette és közelebb lépett hozzá.
- Húgi, figyelj már rám egy percre! – szólt rá erélyesen, mire a lány meglepetten elhallgatott. - Teljesen megértem mit akarsz. Menj, éld a saját életed, kövess el hibákat, csinálj ostobaságokat, élj úgy, ahogy akarsz. Ne hagyd, hogy bele szóljanak. Én majd elintézem, hogy messze elkerüljenek téged. És ha meguntad bármikor haza jöhetsz. – mondta és végül teljesen a lány elé lépett. Jóval magasabb volt húgához képest így le kellett néznie a makacs teremtésre. – Csak nagyon vigyázz magadra és néha írj egy levelet, merre jársz és, hogy vagy. Ez pedig a tied. Egy időre elég lesz. – mondta, ahogy kezébe adott egy nagyobb bőr erszényt, amiben bőven volt pénz.
- Ezra ezt nem fogadhatom el. – mondta a lány és felnézett testvérére.
- Dehogy nem. És ez is a tied. A te lándzsádnak, már éle is alig van, ezzel megvédheted magad. És meg ne halljam, hogy ha valamibe bele kezdesz, fel akarod adni, mert akkor nagyon megharagszom. Bizonyítsd be a családunknak hogy igen is te vagy a legkülönlegesebb köztünk. És akármihez is fogsz, járj sikerrel. – Ölelte át húgát. Avis szorosan megölelte testvérét. Majdnem elsírta magát még is nagyon boldog volt, hogy legalább ő megérti. – Most menj és kezdj új életet. És nagyon vigyázz magadra. – mondta és felsegítette a lovára.
- Köszönöm bátyus, te is nagyon vigyázz magadra. Anyának mond, meg hogy szeretem, és sajnálom. – mondta szomorúan.
- Bár olyan bátor lennék, mint te. – mosolygott rá bátya, majd rácsapott a lány lovának combjára és elindultak. Avis még egyszer visszafordult, hogy újra elbúcsúzzon testvérétől, bár tudta, hogy a búcsújuk nem örökre szólt. Magasba emelte a fivérétől kapott lándzsát, majd teljes sebességgel a város felé vágtatott, hogy minél hamarabb oda érhessen.
- Vigyázz Hellenbug Avis Shwarzritter megérkezett! – kiáltotta vidáman, ahogy átugrattak egy kidőlt fatörzset. Nagyon boldog volt, hogy végre elkezdheti új életét. És senki nem állhatott az útjába.
A hozzászólást Avis Schwarzritter összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 31, 2017 6:22 pm-kor.
Nem szeretném ide kiírni a dolgokat, mert sokkal effektívebb, ha egyenesen tudunk tárgyalni. 
