Fame and fortune

Az óriások hajója nagyon más volt, mint a miénk, de ők biztosan közlekedtek rajta. Volt elég időm megfigyelni őket, durva vonásaikat, marcona kinézetüket. Látszott, hogy a harc az életük, egymással is állandóan vitatkoztak, bár soha nem fajult el tettlegességig, csak durva szavakat vágtak egymás fejéhez.
Soha nem vallanám be, de féltem ezektől a hatalmas emberektől, azonban egyben dühös is voltam, amiért ilyen könnyen lépre csaltak minket, igaz nem tudtam, hogy mit választottam volna szívesebben, a lassú szomjhalált a csónakban vagy ezt a jelenlegi fogságot és jövőbeni rabszolgaságot. De hát addig még sok víz lefolyik ezen a tengeren, amíg kiderül, nem igaz.
Borús gondolataimat, a mellettem ülő nekromanta szavai szakítják félbe.
- Barátaim, nem szabad pánikba esnünk. Biztos találunk valami megoldást, de most nem szabad mozdulnunk. Próbáljunk inkább információt gyűjteni ezekről az óriásokról...
Nem tudom, hogy milyen megoldást találunk majd, de ha akarnék sem tudnék mozdulni, olyan ügyesen béklyóztak meg, így nem esik nehezemre rábólintani.
- Nem tűnnek idegesnek ezért valószínűleg ismerik ezeket a vizeket. - teszem le a meglátásom első morzsáját. - Csak figyelni tudok, mást úgy sem.
Theo is megszólal, ami azt mutatja, hogy ő sem pihen a babérjain és megfigyeléseit azonnal a tudtunkra is adja.
- A kapitány, aki az orrban van nagy eséllyel azért bambul előre a tengerre, mert ő az egyetlen aki képes navigálni a hajón, mely haza tart velünk. De ha képesek lennénk a legénységet itt legyőzni, akkor itt halunk meg a tengeren bolyongva, ha csak nem konyít valamelyikőnk a hajók irányításához, és navigálásához a nyílt tengeren. Inkább azon agyaljunk, hogy a megérkezésünket, és a rabszolga piacot hogyan fordíthatnánk az előnyünkre. Példának okáért egy rabszolga lázadás szítása, a többi rabszolgával elegendő felfordulást adhatna a szökéshez. De a legfontosabb dolog, hogy a hazafele meneküléshez minél több hajózásra alkalmas emberrel induljunk. Mivel maga a hazajutás sem lesz egy séta galopp.
Hát nem lopta a napot, amíg megkötözve ültünk itt az biztos, elismerően néztem rá.
Nem társaloghatunk tovább, mert egy félóriás lép oda hozzánk, egy bőr vizesszűtyőt tart a szánk elé.
- Csak ki ne múljatok, míg hazaérünk. – közli lekezelően.
Először arra gondoltam, hogy nem iszom, de aztán rájöttem, hogy ez igen rossz ötlet, csak magamat büntetném vele és akár erőszakkal is lenyomnák a folyadékot a torkomon. Jobb, ha tartalékolom az erőmet, hiszen a nap és a harc is kiszívta a testemből az energiát.
Persze azért nem ihatjuk tele magunkat, csak annyit ad, amennyi feltétlenül szükséges és már állna is tovább.
- Hé, maga! Ha már nem akarják hogy itt pusztuljunk el, akkor akár el is mondhatná, hogy egyáltalán kik maguk, és hova visznek bennünket? Ha már rabszolgának akarnak leadni, legalább azt mondja meg, kik adnak el, és hova bennünket? –kiáltja mellettem el magát hirtelen Murak, hogy önkéntelen összerezzenek, de aztán elszégyellem magam.
- Enni nem kapunk? Ha már szomjan nem akartok veszejteni, éhen sem kéne. - tettem hozzá.
Theo is csatlakozik.
- Szerintem eléggé rontja a rabszolga értékét ha gyenge. Teljesen elmacskásodunk, itt lekötözve. Nem lenne jobb ha kicsit eloldoznátok minket hogy kicsit járhassunk? Ki akar gyenge leharcolt rabszolgát venni? Én magam biztos a jó erőben lévő frisseket venném. A végén már csak rásózni tudnátok minket valakire, és nem is lenne hasznotok.
A viking rosszindulatúan felnevet
- Ennyire hülyének nézek ki? - Rögtön külön csónakba is teszünk titeket, nehogy a tömegtől meggajduljatok.
- De legalább azt mondja meg, kik maguk, bátor emberrablók, és hova visznek bennünket?- faggatja tovább Murak nem adva fel, hogy megtudjunk valamit.
~ Nem, nem hülyének nézel ki, hanem közömbösnek a sorsunk iránt! ~ - meredek rá dühösen.
Minden bizonnyal nem először ejtenek foglyul embereket, hogy rabszolgaként adják el őket. Ezért az, hogy valami gyengébb pillanatukban, vagy figyelmetlenségüket kihasználva próbálkozzunk, eléggé kizárt volt. Na meg mit kezdtünk volna itt a nyílt, ismeretlen tengeren, ahogy Theo felvetette az előbb.
- Én jól vagyok itt, ahol vagyok, nem zavar a tömeg. - ráztam meg a fejem gyorsan, mert nem akartam elszakadni a többiektől. - Egyénként igen eszesnek tűnsz, komolyan, ne hallgass a többiekre.
Áááá, egy csepp irónia sem volt a hangomban.....
- De tényleg, azt fogják hinni hogy valami fogyatékos rabszolgákat hoztatok, akik még állni is csak remegő lábakkal tudnak. Ha egy kicsit átmozgathatnánk, magunkat tényleg jó lenne. – üti tovább a vasat Theo is.
Ekkor nő, aki eddig a hajó orrában terpeszkedett, odasétál elétek, lehajol társamhoz és egyenesen a szemébe néz.
- Pofa be! Mindjárt megérkezünk és megtudtok mindent, patkányok. Amennyit most elég tudnotok, hogy Fenris Bjornsdottir kapitány foglyai és tulajdonai vagytok míg el nem érjük Háromrévet.
Egy pillanatra azt hiszem, hogy meg is üti, így elnémulok, de Murak nem ijed meg az amazontól.
- Nem értelek benneteket! Ti is Isten teremtményei vagytok, hogyan rabolhattok embereket, és adhatjátok el őket?
- Háromrév? Hideg egy hely lehet. – bátorodom fel ismét, mert egyre jobban fázom és a nő hideg tekintete sem segít jobban érezni magam.
Asszonyszemély létére igen csak vérszomjas, nem csoda, hogy ezek a nagytermetű férfiak is engedelmeskednek neki.
- Olyanok lakják mint ti? - igyekszem én is minél többet megtudni, bár egyre jobban aggódom, miként fogjuk ennek hasznát venni.
- Megtudtok mindent, türelem. - vigyorodik el a nő, és azt veszem észre hogy szavaival szinte egyidejűleg, egy zökkenéssel irányt vált a hajó. Az óriások nagy része felpattan és a kötelekkel kezd el foglalkozni: az egyik eloldozza azt is, amivel eddig az árbochoz voltunk kötve, így most egy zsinóron vagyunk egymás után fogva, de a karom továbbra is a testemhez van kötözve.
Rövidesen aztán már meg is látom a kikötő szélét. Úgy néz ki, hogy utunk végéhez érünk, bár remélem, hogy nem életem végéhez.
- Nah ahogy látom megérkeztünk. – jegyzi meg halkan Murak. - Még csak most kezdődik az érdekesebb része.
Az egyik fickó kissé megrántja a kötelet, mely egymáshoz köt minket, jelezve, hogy ideje indulni.
Imbolyogva állok fel, lábaimba ezernyi hangya kezd el nyüzsögni, ezért aztán el is vesztem az egyensúlyom és a kalóz felé dőlök, remélhetőleg nem magamra rántva a többieket.
- Bocsi! - nyögöm ki, hiszen nem tudom a kezemmel vissza nyerni az egyensúlyomat.
A kalóz nem túl finoman, de visszalök a helyemre. Nem sok időm van rá, hogy mozgásra bírjam a merev lábaim, mert innentől minden teketória nélkül rángatnak le a többiekkel együtt a hajóról. A látvány gyönyörű is lehetne, ha nem szomorú rabságom helyére érkeznék. Bár azért elég fagyos ez a gyönyörűség.
De nem sokáig nézelődhetek, máris rángatnak tovább és hamarosan egy nagy házba löknek be egy szál ruhában, de legalább már kötelékek nélkül.
- Meg fogunk fagyni. - húzom össze magam a kopár látványra. - Vajon meddig akarnak itt tartani minket?

A hajón zötykölődve semmit nem lehetett látni, hogy akármit is a tájékozódásunk segítségére használjunk, nem mintha a nyílt tengeren akármit is találnánk tengeri navigációs tudás és gyakorlás nélkül. Az égboltból ezen, tapasztalatok hiányában nem voltam képes kiolvasni sajnos semmit.
A hajó, amin utaztunk, vagy még inkább fogolyként elhurcoltak minket, egy teljesen átlagos viking hajó volt. Keskeny, egy vitorlás, mely segíti a gyors haladást, és a könnyű manőverezést. A legénység már jóval jobban kilógott az átlagos kategóriából. Kinézetileg, mint az emberek, még viselkedésileg is, csak a méretek voltak piciny méterekkel nagyobbak, egy átlagos embernél. A viselkedés a hajón, egy teljesen átlagos unaloműző tevékenységet végző legénység viselkedése volt. Voltak akik kockéztak, voltak kik a fegyverüket élezték, és voltak, akik pihentek. Egyetlen egy ember, vagy már inkább nevezhetnénk óriásoknak őket, a kapitány asszony volt, aki szorgosan figyelte a hajó orrából a hullámzó tengert.
Mi persze az árbóchoz kikötözve tengettük az időnket.
- Barátaim, nem szabad pánikba esnünk. Biztos találunk valami megoldást, de most nem szabad mozdulnunk. Próbáljunk inkább információt gyűjteni ezekről az óriásokról...
- Nem tűnnek idegesnek ezért valószínűleg ismerik ezeket a vizeket. -
- Csak figyelni tudok, mást úgy sem.
Amíg a hömpölygő tengeren hajóztunk, figyelmemet inkább a borús jövő gondolatai élvezték, mintsem a tehetetlen jelené. Ahogy haladtunk a hajóval, az ön erőből való szabadulás esélyét teljesen elvetettem. De ha sikerülne is, akkor ott van a legénység, akivel még el kell bánni, a saját terepén. Talán, még ha a harcra is jutna a sor, a dülöngélő hajóba egyensúlyunkat elvesztve esdekelnénk, míg ők mintha szilárd talajon állnának. Örülök,  hogy Sariel csendbe maradt, mert ha belőlünk rabszolgákat csinálnak, akkor ha megtudják hogy nálam van, és egy gólem, lehetséges hogy ketrecbe zárják, majd eladják valami kereskedőnek dísznek, vagy patkány kotorék írtónak használják.
Ahogy a társaim beszélgetni kezdtek a megfigyelésről, úgy én sem állhattam meg hozzászólás nélkül.
- A kapitány, aki az orrban van, nagy eséllyel azért bambul előre a tengerre, mert ő az egyetlen, aki képes navigálni a hajón, mely haza tart velünk.
- De ha képesek lennénk a legénységet itt legyőzni, akkor itt halunk meg a tengeren bolyongva, ha csak nem konyít valamelyikőnk a hajók irányításához, és navigálásához a nyílt tengeren.
- Inkább azon agyaljunk, hogy a megérkezésünket, és a rabszolgapiacot hogyan fordíthatnánk az előnyünkre.
- Példának okáért egy rabszolga lázadás szítása, a többi rabszolgával elegendő felfordulást adhatna a szökéshez.
- De a legfontosabb dolog, hogy a hazafele meneküléshez minél több hajózásra alkalmas emberrel induljunk. Mivel maga a hazajutás sem lesz egy séta galopp.
Fejtettem ki halkan, hogy a figyelmet ne keltsem fel a hajón.
Közben egy félóriás lép oda hozzánk, egy bőr vizesszütyővel és a szánk elé tartja.
- Csak ki ne múljatok, míg hazaérünk. - aztán miután mind ittunk, megy is tovább semmit tenni.
- Hé, maga! Ha már nem akarják, hogy itt pusztuljunk el, akkor akár el is mondhatná, hogy egyáltalán kik maguk, és hova visznek bennünket? Ha már rabszolgának akarnak leadni, legalább azt mondja meg, kik adnak el, és hova bennünket?
- Enni nem kapunk? Ha már szomjan nem akartok veszejteni, éhen sem kéne.
Ahogy ittunk, és mindenki feltette a kérdését, már csak én sem maradhattam ki a jóból.
- Szerintem eléggé rontja a rabszolga értékét, ha gyenge. Teljesen elmacskásodunk, itt lekötözve. Nem lenne jobb, ha kicsit eloldoznátok minket, hogy kicsit járhassunk? Ki akar gyenge leharcolt rabszolgát venni? Én magam biztos a jó erőben lévő frisseket venném.
- A végén már csak rásózni tudnátok minket valakire, és nem is lenne hasznotok.
A viking csak felnevet.
- Ennyire hülyének nézek ki?
- IGEN! – halljuk a hátul kockázóktól.
- Rögtön külön csónakba is teszünk titeket, nehogy a tömegtől meggajduljatok.
- De legalább azt mondja meg, kik maguk, bátor emberrablók, és hova visznek bennünket?
- Én jól vagyok itt, ahol vagyok, nem zavar a tömeg. -
- Egyébként igen eszesnek tűnsz, komolyan, ne hallgass a többiekre. Mondta ezt egy jó adag iróniával megfűszerezve.
- De tényleg, azt fogják hinni hogy valami fogyatékos rabszolgákat hoztatok, akik még állni is csak remegő lábakkal tudnak. Ha egy kicsit átmozgathatnánk magunkat, tényleg jó lenne.
A nő ekkor odasétál elénk, lehajol hozzám és egyenesen a szemembe néz.
- Pofa be! Mindjárt megérkezünk és megtudtok mindent, patkányok. Amennyit most elég tudnotok, hogy Fenris Bjornsdottir kapitány fogjai és tulajdonai vagytok míg el nem érjük Háromrévet.
Ahogy haladunk, egyre többször látok jégtömböket elúszni. Pontosabban a csúcsukat amiket úgy meg meg látok.
- Nem értelek benneteket
– ti is Isten teremtményei vagytok, hogyan rabolhattok embereket, és adhatjátok el őket?
-Háromrév? Hideg egy hely lehet.
- Megtudtok mindent, türelem. - vigyorodik el a nő, és azt vesszük észre, hogy egy zökkenéssel irányt vált a hajó, az óriások nagy része pedig felpattan és kötelekkel bíbelődik; az egyik eloldozza azt, amivel az árbochoz voltunk kötve, így most egy szép zsinóron vagytok egymás után, a karjaink a törzsünkhöz kötözve; rövidesen megpillantjuk a stég szélét és jelzik, hogy ideje felpattanni.
- Nah ahogy látom megérkeztünk. - Szólalok fel a szorgosan dolgozó kalózók látványára.
- Még csak most kezdődik az érdekesebb része. - Mondom a többieknek, mire a kalózok elkezdenek eloldozni bennünket.
Jozefet felállítják egyenesbe, majd ahogy fellépünk elénk tárul a viking falu látványa.



Nem nézelődhetünk sokáig, a kötélen rángatva elvezetnek egy jókora, hajószerű tetővel rendelkező hosszúházhoz, ahol több, rongyos ruhájú ember és félóriás vár - aztán ránk csukják az ajtót és nagy csörömpöléssel a zárat.
- Meg fogunk fagyni.
- Vajon meddig akarnak itt tartani minket?

Murak Grimrider komoran nézett maga elé. Nem mintha rossz kedvű lett volna. Elméjét felcsigázták ezek az óriások, akik új kutatási alanyok is lehetnek majd egyszer. Úgy döntött, hogy nem fog kétségbe esni a jelen helyzet miatt, hiszen nem is alakulhatott volna másképpen. Viszont aggasztotta társai sorsa, hiszen ők is hatalmas segítség lehetnek rabságukból való szabadulás során. Ám tartott attól hogy ők hogyan reagálnak minderre a helyzetre. Nem lett volna bölcs dolog most akcióba lendülni, főleg nem olyan látványos képességekkel, mint az övé. A többiek képességeiről csak találgatni tudott, de három mágiahasználót bármikor leterítene egy hajónyi óriás… így Murak csak feléjük fordult, és a lehető leghalkabban odasúgta nekik:
- Barátaim, nem szabad pánikba esnünk. Biztos találunk valami megoldást, de most nem szabad mozdulnunk. Próbáljunk inkább információt gyűjteni ezekről az óriásokról...
- Nem tűnnek idegesnek ezért valószínűleg ismerik ezeket a vizeket. -  mondta Jozef - Csak figyelni tudok, mást úgy sem.
- A kapitány, aki az orrban van nagy esélyel azért bambul előre a tengerre, mert ő az egyetlen aki képes navigálni a hajón, mely haza tart velünk. - mondta Theo- De ha képesek lennénk a legénységet itt legyőzni, akkor itt halunk meg a tengeren bolyongva, ha csak nem konyít valamelyikőnk a hajók irányításához, és navigálásához a nyílt tengeren. Inkább azon agyaljunk, hogy a megérkezésünket, és a rabszolga piacot hogyan fordíthatnánk az előnyünkre. Példának okáért egy rabszolga lázadás szítása, a többi rabszolgával elegendő felfordulást adhatna a szökéshez. De a legfontosabb dolog, hogy a hazafele meneküléshez minél több hajózásra alkalmas emberrel induljunk. Mivel maga a hazajutás sem lesz egy séta galopp. - fejtette ki halkan, hogy a figyelmet ne keltsem fel a hajón.
Közben egy félóriás lépett oda hozzájuk, egy bőr vizesszűtyővel és a szájuk elé tartotta.
- Csak ki ne múljatok, míg hazaérünk.
Miután megitatták őket, mint valami kiskedvencet, Murak jobban elgondolkodott. Társainak nagyon jó ötletei voltak, hogyan juthatnának ki a kelepcéből. „És még aggódtam értük...” Most viszont többet meg kéne tudniuk az elrablóikról… Legfontosabbat talán azt, hova viszik őket…
Mielőtt a „kedves” óriás tovább sétált volna, Murak utána kiáltott:
- Hé, maga! Ha már nem akarják hogy itt pusztuljunk el, akkor akár el is mondhatná, hogy egyáltalán kik maguk, és hova visznek bennünket? Ha már rabszolgának akarnak leadni, legalább azt mondja meg, kik adnak el, és hova bennünket?
- Enni nem kapunk? Ha már szomjan nem akartok veszejteni, éhen sem kéne. - tette hozzá Jozef
- Szerintem eléggé rontja a rabszolga értékét ha gyenge. Teljesen elmacskásodunk, itt lekötözve. Nem lenne jobb ha kicsit eloldoznátok minket hogy kicsit járhassunk? Ki akar gyenge leharcolt rabszolgát venni? Én magam biztos a jó erőben lévő frisseket venném. A végén már csak rásózni tudnátok minket valakire, és nem is lenne hasznotok. - kontrázott Theo
A viking csak felnevetett.
- Ennyire hülyének nézek ki?
(majd elengedte a füle mellett az egyik kockázótól jövő "Igen"-t)
- Rögtön külön csónakba is teszünk titeket, nehogy a tömegtől meggajduljatok.
- De legalább azt mondja meg, kik maguk, bátor emberrablók, és hova visznek bennünket?- kérdezte idegesen Murak. Kezdte idegesíteni ezeknek a barbároknak a pimaszsága, és egyre inkább kezdte fontolgatni, hogy a kevésbé fájdalommentes módszerrel fog kutatásokat végezni, kifejezetten ezen az óriáson.
A nő ekkor odasétál elétek, lehajolt Theohoz és egyenesen a szemébe nézett.
- Pofa be! Mindjárt megérkezünk és megtudtok mindent, patkányok. Amennyit most elég tudnotok, hogy Fenris Bjornsdottir kapitány fogjai és tulajdonai vagytok míg el nem érjük Háromrévet.
Murak a leteremtés után tovább gondolkozott. Végül is mindent megtudott, amit akart. A következő cél a kultúra megismerése lehetne…
- Nem értelek benneteket – kezdte legostobább, leg ártatlanabb hanghordozásában – ti is Isten teremtményei vagytok, hogyan rabolhattok embereket, és adhatjátok el őket?
Ezt a kérdését figyelemre sem méltatták...
- Háromrév? Hideg egy hely lehet. - jegyzem meg Jozef - Olyanok lakják mint ti?
- Megtudtok mindent, türelem. - vigyorodott el a nő. Hőseink azt vették észre hogy egy zökkenéssel irányt vált a hajó, az óriások nagy része pedig felpattan és kötelekkel bíbelődik; az egyik eloldozta azt, amivel az árbochoz voltak kötve, és egy szép zsinóron fűzte fel őket egymás után. A karjuk a törzsükhöz kötözve; rövidesen pedig megpillantották a stég szélét, és jelezték nekik, hogy ideje felpattanni.
Murak, mivel nem kapott választ, ismét gondolataiba mélyedt, és némán engedelmeskedett, miközben minden idegszálával ugrásra készen tartotta magát, várva a megfelelő alkalomra...
A sötételf és társai elé hatalmas, fagyos város látképe terült. Többnyire fából épült kikötő, és óriások mozgásnak látványa. Murak kissé jobban elkomorult. „Nem lesz egyszerű kijutni innen, a hegyek nem túl ígéretesek… Hajót kell majd lopni, a többit meg felgyújtani esetleg...”
Nem sokáig nézelődhetett, mert, csak ruháikat meghagyva, behajtották őket egy házba, és rájuk zárták az ajtót.
Nem nézelődhettek sokáig, mert a kötélen rángatva elvezették őket egy jókora, hajószerű tetővel rendelkező hosszúházhoz, ahol több, rongyos ruhájú ember és félóriás várt rájuk - aztán rájuk csukták az ajtót és nagy csörömpöléssel a zárat.

Nem voltam szokva ehhez a hideghez és nagyon hálás voltam, amiért Theo-nak sikerült tüzet gyújtania, ami ha nem is adott nagy meleget és gyorsan égett, mégis megmelengetett.
- Ez nem sokáig lesz elég. – leheltem hideg párafelhővel a szám körül.. - Hogy jutunk ki innen, van ötletetek?
- Nos, nekem van pár használható dolgom – mondta Murak óvatosan körülnézve. - Pár csontvázzal leverhetjük a lakatot, vagy akár kívülre idézve megkeresheti a kulcsot. Ez utóbbihoz mondjuk nem fűznék nagy reményeket, mivel higgyétek el, a csontvázak nem éppen a legnagyobb lángelmék… szóval van pár mozdítható idiótám a tarsolyomban...
- Ötleteket most szívesen hallanék, elkélne belőle most egy jó pár. A helyzetünk nem éppen rózsás, de talán tudunk tenni valamit. – merengett a lángokba Theo. - Halljuk hát! Ti mit gondoltok a helyzetünkről?
- Nem rózsás, ha finom akarok lenni! - húztam el a szám. - Nálam inkább csak arra vannak nyakláncok, hogy védekezzek a nappali levertség ellen, de van egy varázslatom, ami egy nagyon rövid ideig elvakítja az ellenfelet, bár ez ide aligha elég. A városukban vagyunk és egy tenger választ el a sajátunktól.
- Mi lenne, ha valakit megkérdeznénk a többi rab közül, van-e esetleg valami szökési terv. Mégiscsak mágiahasználók vagyunk, megérhetne egy próbát! – tette hozzá a nekromanta társunk a helyiségben lévő többi rab felé intve.
- Emberek!? – teszi fel most már hangosan, de azért kellően fojtottan a kérdést Theo, nehogy olyan is meghallja, akinek nem kéne. - Valaki valami ötlet? Én szívesen fogadom akármilyen elvetemült is legyen az.
- Ötlet? - röhög fel valaki és odanézve látom, hogy egy fickó az a legénységünkből. - Nézzetek körül. Mit gondoltok mennyi esélyünk van kievickélni innen?
- Több mint amennyi önbizalmad van barátom.- horkan fel Theo.
Sajnos valamiért a matrózzal értek egyet, de nem akarom feladni, amíg még mozdulni tudok.
- Még nem vagyunk halottak, szóval reménykedjünk. Először meg kéne nézni az ajtót, hátha van esély a kinyitására, meg nem ártana, ha tudnánk mennyire őriznek minket. Bár ha ki is tudunk jutni, meg kell várni az éjszakát. - melengetem a kezem a tűznél.
- Helyes, várjuk meg az éjszakát… Viszont Theo… Tudom, hogy ismersz valakit, aki remek felderítő lenne! - vigyorodott el Murak – Maguk meg! Ha akarnak, maradjanak itt megdögleni, ha akarnak segítsenek, de – nyomta meg a szót a legénység felé villantva a szemeit, – ha valamelyiktek akadályozni merészel bennünket, abból zombit készítek, az árnyékszékem tisztítására! Világos?
Erre valahonnan hátulról egy öblös nevetés hangzik fel, és van Hoorn bukkan fel a bokáinál összekötözve.
- Látom mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Csak nyugalom, éjfi.
Nem igazán tudnám elképzelni, hogy ha esélyünk van a menekülésre, valaki is itt akarjon maradni vagy épp az árulónkká válni, hogy itt senyvedjen tovább, de hát én még tapasztalatlan kölyök vagyok az itteniek mellett.
Meglepődve nézem az öreg tengeri medvét, azt hittem a tengerbe veszett.
- Magát meg miért nem kötötték ki? Segítsünk?
- Vagy már esetleg van is valami terve, vén tengeri medve? – kérdezi Murak.
- Az igaz hogy lenne valaki remek felderítő, de az a valaki vajon segít is nekünk? – tér vissza a szökésünk terveihez Theo, egyértelműen kis társára gondolva, ahogy a válla fölé fűzi a beszédét.
- Fiú már megint azt akarod, hogy én húzzalak ki a csávából, amibe beleestél? – hallatszik a kapucnija, majd a válla felől. – Egy feltétellel, ha többet nem rángatsz bele ilyen hülyeségekbe, amikből nekem kell kihúznom téged.
- Haha- kuncog fel társa. -Na, hát akkor úgy néz ki segíteni fog nekünk.
- De előtte keressetek egy megfelelő rést ahol kiférek.- törli el a jókedvet a kisember. – De azt a szegény embert oldozzátok már el valahogy. – utal Hoorn-ra.
Van Hoorn csak horkant.
- Azért kötöztek össze mert véletlenül eltörtem az egyik állkapcsát. Ha idehoznátok egy égő szalmacsomót és leégetnétek rólam a köteleket azt nagyon megköszönném.
A kis gólem szavai mosolyogni valóak, bár a helyzet nem túl vidám, de ő is elég lazára veszi.
- Az nem semmi! - nézek kissé felvidultan és elismerően a fedélzetmesterre. - Gondolom okozott ezzel egy kis meglepetést nekik.
Mivel magam is azon voltam, hogy megszabadítsuk a férfit a béklyóktól és mivel az nem úgy nézett ki, mint amit kézzel ki lehet bogozni, kérdőn Theo-ra nézek.
- El tudod égetni azzal, amivel a tüzet gyújtottad? Én addig keresek valami rést. - állok fel és végigjárom a falakat.
- Riel légyszi tápláld a tüzet ameddig azt ott elintézem. – pattan talpra Theo. - Na lássunk neki.
Míg ő a fedélzetmester kiszabadításán ügyködik Murak tovább faggatózik.
- Mondja uram, maga világlátott ember! Látott már hasonló népeket, mint ezek? Vagy esetleg volt már itt? Minél többet tudunk ezekről az óriásokról, annál jobb. És még valami, látta a hajójukat. Haza is tudna kormányozni egyet, ha úgy adódik?
- Gond nélkül. - dörzsöli meg a csuklóit a kiszabadított fedélzetmester az utolsó kérdésre felelve először. - És nem láttam még ezeket, csak hallottam. Jötünök, azt mondják, sok falut rabolnak ki néha-néha a tenger partján, de eddig azt hittem csak mesék. Hogy a halászok ostoba rémlegendái.
Végigjárom az épület mind a négy oldalát, de akkora rést, vagy lyukat nem látok, amin kijuttathatnánk a kis lovagot.
- Csak azok a szellőzők maradnak odafenn. - intek a magasba, amikor visszaérek, - ahonnan a fény is jön.
Persze hallom, ahogy Hoorn úr azt mondja, elvezetne egy hajót és ez már legalább reménytkeltő, na persze.....ha észrevétlen kijutnánk innen.
- Ha más rabokat is hoztak ide, lehet találhatnánk kinn segítséget a régebbiek között. - vetettem fel.
Theo közelebb von minket karjaival, hogy senki más ne hallja, amit mond.
- Azt ajánlom, osszuk meg egymással hogy milyen képességekkel rendelkezünk, mivel mégis jobban összetudunk dolgozni, mintha nem tudnánk semmit. Nekem van az arkán lövedékem, ami egy gyors, keveset sebző varázslat, van az üvegpajzs, amivel kitudok védeni 2 támadást, van az arkán szilánkfüst, amelyet ha belélegeznek vagy szembe jut, akkor egyenlő egy szürkehályogos vaksággal és torokgyulladással.
Murak sem marad szótlan.
- 3 csontváz, mérgező kardokkal.
- Sajnos azon kívül, amit mondtam nincs másom, csak az Úr által adott képességek. A Szent Fény, pár ima, ami csökkenti a harci kedvet és némi gyógyulást tud adni.
- Nem a legtöbb, de ha csak a képzeletünkön múlik, még akármit ki tudunk hozni ebből.
- Amondó vagyok, hogy akkor várjuk meg az éjt, küldjük ki kis barátunkat felderítésre, és lássuk meg, mi lesz...- bólint Murak az elhangzottak után.
Az éjszaka elég gyorsan elérkezik, közben az ajtó csak egyszer nyílik ki, akkor is egy nagy fatálon hoznak be nekünk egy kissé állott kenyeret és valami füstölt húst, egyéb azonban nem történik.
- Együnk emberek, ha nem eszünk, nem lesz erőnk harcolni ha szükség lenne rá. – nyúl az étel után Theo.
Mikor behozzák az ételt, nem érdekel milyen, én neki esek, mert most tudatosul bennem csak, hogy milyen éhes vagyok.
- Egyetértek. - mormogom az orrom alatt. - Most már úgy látom elég sötét van, megpróbáljuk oda feljuttatni Riel-t - intek fel a magasban lévő résekre.
- Fedélzetmester uram, maga masszív ember. Jozef a vállára áll, és úgy ki tudjuk juttatni a kis gólemet. Amíg visszatér, addig pedig faragunk neki egy visszavezető utat az egyik résben. – javasolja Murak.
A fedélzetmester bólint egy morgás kíséretében.
Ez használhatónak tűnik, így érdemes megpróbálni. Van már tervünk így gyorsan magamba tömöm az ételt, hogy aztán kezdhessük is.

Míg mi rabok, valahogy melegedni próbáltunk, összebújtunk, szalmát hordtunk magunk alá, hírtelen egy forradalmi ötlet jutott az eszembe.
A ruhám nyakánál benyúltam a kis, de annál hasznosabb égszeremért, majd egy kis szalmát összesodortam a „cella” közepére, vigyázva, hogy körülötte eltakarítsam, nehogy a tűz tovább terjedhessen, majd begyújtottam.
Így lám, lám, kaptunk egy mini tábortüzet, ami a zárt térben már többet ért mint a semmi, és még füstölni se füstölt annyira. Majd szépen lassan pakolgattam rá a szalmát, hogy legalább ameddig van szalma az épületben, addig tartson ez a kis tűz és fűtse a szobát, és melegítse a körülötte lévőket.
- Ez nem sokáig lesz elég.
- Hogy jutunk ki innen, van ötletetek?
- Nos, nekem van pár használható dolgom – mondta Murak.
- Pár csontvázzal leverhetjük a lakatot, vagy akár kívülre idézve megkeresheti a kulcsot. Ez utóbbihoz mondjuk nem fűznék nagy reményeket, mivel higgyétek el, a csontvázak nem éppen a legnagyobb lángelmék… szóval van pár mozdítható idiótám a tarsolyomban...
- Ötleteket most szívesen hallanék, elkélne belőle most egy jó pár. A helyzetünk nem éppen rózsás, de talán tudunk tenni valamit. – Mondtam, miközben a szokásos módon állra tartott kézzel a kis melegedő hely mellett ültem és gondolkodtam. Eközben a kis tűz varázslatos lángjaiban vesztettem el a tekintetemet. Azok a kis lángok szépen apránként kaptak erőre, melytől fel lobbant a parányi tűz, mint elmémben fellobbanó ötletek foszlányai.
- Halljuk hát! Ti mit gondoltok a helyzetünkről? – Kérdeztem a többieket.
- Nem rózsás, ha finom akarok lenni! - Nálam inkább csak arra vannak nyakláncok, hogy védekezzek a nappali levertség ellen, de van egy varázslatom, ami egy nagyon rövid ideig elvakítja az ellenfelet, bár ez ide aligha elég. A városukban vagyunk és egy tenger választ el a sajátunktól.
- Mi lenne, ha valakit megkérdeznénk a többi rab közül, van-e esetleg valami szökési terv. Mégiscsak mágiahasználók vagyunk, megérhetne egy próbát!
- Emberek!? - szólok fel hangosabban.
- Valaki valami ötlet? Én szívesen fogadom akármilyen elvetemült is legyen az.
Mondom ezt már halkabban, nehogy meghallják a kint lévők.
- Ötlet? - röhög fel valaki a legénységetekből. - Nézzetek körül. Mit gondoltok, mennyi esélyünk van kievickélni innen?
- Több mint amennyi önbizalmad van barátom.- Szólok felé.
- Még nem vagyunk halottak, szóval reménykedjünk. Először meg kéne nézni az ajtót, hátha van esély a kinyitására, meg nem ártana, ha tudnánk mennyire őriznek minket. Bár ha ki is tudunk jutni, meg kell várni az éjszakát.
- Helyes, várjuk meg az éjszakát… Viszont Theo… Tudom, hogy ismersz valakit, aki remek felderítő lenne! - vigyorodott el Murak – Maguk meg! - szólt a többi rabhoz, lejjebb véve a hangját – ha akarnak, maradjanak itt megdögleni, ha akarnak segítsenek, de – nyomta meg a szót, és baljóslatúan a jelenlévőkre tekintett – ha valamelyiktek akadályozni merészel bennünket, abból zombit készítek, az árnyékszékem tisztítására! Világos?
Valahonnan egy öblös nevetés hangzik fel, és van Hoorn fedélzetmestert pillantjuk meg a bokáinál összekötözve.
- Látom mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Csak nyugalom, éjfi.
- Magát meg miért nem kötötték ki? Segítsünk?
- Vagy már esetleg van is valami terve, vén tengeri medve?
- Az igaz hogy lenne valaki remek felderítő, de az a valaki vajon segít is nekünk? - Szólok hátra utalva a kapucnimba, melyre abban hírtelen mozgolódás látszik. Sariel az, aki éppen feláll, majd két kezével összekulcsolva rátámaszkodik a vállamra, és ráhajtja fejét.
- Fiú már megint azt akarod, hogy én húzzalak ki a csávából, amibe beleestél? – Fújtat egyet, majd folytatja. – Egy feltétellel, ha többet nem rángatsz bele ilyen hülyeségekbe, amikből nekem kell kihúznom téged.
- Haha- kacagom el magam egy pillanatra halkan, melyet kezemmel próbálok tompítani.
- Na, hát akkor úgy néz ki segíteni fog nekünk.- Majd ahogy ezt kimondtam, újra szóra penderült.
- De előtte keressetek egy megfelelő rést ahol kiférek.- Majd fordította a fejét Van Hoorn felé. – De azt a szegény embert oldozzátok már el valahogy.
Van Hoorn csak horkant
- Azért kötöztek össze mert véletlenül eltörtem az egyik állkapcsát. Ha idehoznátok egy égő szalmacsomót és leégetnétek rólam a köteleket azt nagyon megköszönném.
- Az nem semmi!
- Gondolom okozott ezzel egy kis meglepetést nekik.
- El tudod égetni azzal, amivel a tüzet gyújtottad? Én addig keresek valami rést.
A kérdés hallatán felpattanok, majd Sarielt a tűz melé rakom. - Riel légyszi tápláld a tüzet ameddig azt ott elintézem. - Szólok le neki, mire egy flegma sóhajtással elkezdi a tűzre, amely majdnem akkora mint ő pakolni a szalmát.
Majd odalépek Hoornhoz. - Na lássunk neki- Majd elkezdem keresztülégetni a köteleket rajta.
- Mondja uram, maga világlátott ember! Látott már hasonló népeket, mint ezek? Vagy esetleg volt már itt? Minél többet tudunk ezekről az óriásokról, annál jobb. És még valami – az egyik szemét valamiért lehunyta a kérdés közben – látta a hajójukat. Haza is tudna kormányozni egyet, ha úgy adódik?
- Gond nélkül. - dörzsöli meg a csuklóit a fedélzetmester az utolsó kérdésre felelve először. - És nem láttam még ezeket, csak hallottam. Jötünök, azt mondják, sok falut rabolnak ki néha-néha a tenger partján, de eddig azt hittem csak mesék. Hogy a halászok ostoba rémlegendái.
- Csak azok a szellőzők maradnak odafenn. - int a magasba, ahonnan a fény is jön.
- Ha más rabokat is hoztak ide, lehet találhatnánk kinn segítséget a régebbiek között.
Odalépek két társamhoz, majd egyik kezemmel murakot, a másikkal josefet húzom a közelembe, majd halkan odasúgom neki, nehogy még véletlenül is meghalja akárki akinek nem kéne.
- Azt ajánlom, osszuk meg egymással hogy milyen képességekkel rendelkezünk, mivel mégis jobban összetudunk dolgozni, mintha nem tudnánk semmit.
- Nekem van az arkán lövedékem, ami egy gyors, keveset sebző varázslat.
- Van az üvegpajzs, amivel kitudok védeni 2 támadást
- Van az arkán szilánkfüst, amelyet ha belélegeznek, vagy szembe jut, akkor egyenlő egy szürkehályogos vaksággal és torokgyulladással.
Murak köhhintve, mintegy félremondva mondja: - 3 csontváz, mérgező kardokkal
- Sajnos azon kívül, amit mondtam nincs másom, csak az Úr által adott képességek.  A Szent Fény, pár ima, ami csökkenti a harci kedvet és némi gyógyulást tud adni.
- Nem a legtöbb, de ha csak a képzeletünkön múlik, még akármit ki tudunk hozni ebből.
- Amondó vagyok, hogy akkor várjuk meg az éjt, küldjük ki kis barátunkat felderítésre, és lássuk meg, mi lesz...
Az éjszaka elég gyorsan utolér bennünket, közben az ajtó csak egyszer nyílik ki, akkor is egy nagy fatálon hoznak be nektek egy kissé állott kenyeret és valami füstölt húst, egyéb azonban nem történik.
- Együnk emberek, ha nem eszünk, nem lesz erőnk harcolni ha szükség lenne rá.
- Egyetértek. - mormogta az orra alatt. - Most már úgy látom elég sötét van, megpróbáljuk oda feljuttatni Riel-t - int fel a magasban lévő résekre.
- Fedélzetmester uram, maga masszív ember. Jozef a vállára áll, és úgy ki tudjuk juttatni a kis gólemet. Amíg visszatér, addig pedig faragunk neki egy visszavezető utat az egyik résben

Murak és a többiek még mindig kis börtönükben tartózkodtak. Theo egy kis tárgy segítségével, amit Murak nem látott, egy kis tüzet gyújtott, hogy annál melegedjenek. Egy kis idő múlva Jozef szólalt meg:
- Ez nem sokáig lesz elég. - lehelte - Hogy jutunk ki innen, van ötletetek?
- Nos, nekem van pár használható dolgom – mondta Murak. Mivel ő egy kazamatában élt, már hozzászokott a nyirkos hideghez, a tűz jelenléte viszont nyugtalanította. Mi lesz, ha bejönnek az őrök, miközben éppen tervet kovácsolnak?
- Pár csontvázzal leverhetjük a lakatot, vagy akár kívülre idézve megkeresheti a kulcsot. Ez utóbbihoz mondjuk nem fűznék nagy reményeket, mivel higgyétek el, a csontvázak nem éppen a legnagyobb lángelmék… szóval van pár mozdítható idiótám a tarsolyomban...
- Ötleteket most szívesen hallanék, elkélne belőle most egy jó pár. A helyzetünk nem éppen rózsás, de talán tudunk tenni valamit. – mondta Theo - Halljuk hát! Ti mit gondoltok a helyzetünkről?
- Nem rózsás, ha finom akarok lenni! - húzta el a száját Jozef. - Nálam inkább csak arra vannak nyakláncok, hogy védekezzek a nappali levertség ellen, de van egy varázslatom, ami egy nagyon rövid ideig elvakítja az ellenfelet, bár ez ide aligha elég. A városukban vagyunk és egy tenger választ el a sajátunktól.
- Mi lenne, ha valakit megkérdeznénk a többi rab közül, van-e esetleg valami szökési terv. Mégiscsak mágiahasználók vagyunk, megérhetne egy próbát! - mondta Murak, majd a ház többi rabja felé tekintett, és a legtekintélyesebbet kereste szemeivel.
- Emberek!? - szólt fel hangosabban Theo - Valaki valami ötlet? Én szívesen fogadom akármilyen elvetemült is legyen az. - mondta ezt már halkabban, nehogy meghallják a kint lévők.
- Ötlet? - röhögött fel valaki a legénységből. - Nézzetek körül. Mit gondoltok mennyi esélyünk van kievickélni innen?
- Több mint amennyi önbizalmad van barátom
- Még nem vagyunk halottak, szóval reménykedjünk. Először meg kéne nézni az ajtót, hátha van esély a kinyitására, meg nem ártana, ha tudnánk mennyire őriznek minket. Bár ha ki is tudunk jutni, meg kell várni az éjszakát. - melengette tovább Jozef a kezét a tűznél.
- Helyes, várjuk meg az éjszakát… Viszont Theo… Tudom, hogy ismersz valakit, aki remek felderítő lenne! - vigyorodott el Murak – Maguk meg! - szólt a többi rabhoz, lejjebb véve a hangját – ha akarnak, maradjanak itt megdögleni, ha akarnak segítsenek, de – nyomta meg a szót, és baljóslatúan a jelenlévőkre tekintett – ha valamelyiktek akadályozni merészel bennünket, abból zombit készítek, az árnyékszékem tisztítására! Világos?
Valahonnan egy öblös nevetés hangzott fel, és van Hoorn fedélzetmestert pillantották meg a bokáinál összekötözve.
- Látom mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Csak nyugalom, éjfi.
Meglepődve nézték az öreg tengeri medvét, azt hitték, a tengerbe veszett.
- Magát meg miért nem kötötték ki? Segítsünk? - kérdezte Jozef.
- Vagy már esetleg van is valami terve, vén tengeri medve? - kontrázott Murak.
- Az igaz hogy lenne valaki remek felderítő, de az a valaki vajon segít is nekünk? - Szólt hátra Theo utalva a kapucniba, melyre abban hirtelen mozgolódás látszott. Sariel az, aki éppen felállt, majd két kezével összekulcsolva rátámaszkodott a vállára, és ráhajtotta fejét.
- Fiú már megint azt akarod, hogy én húzzalak ki a csávából, amibe beleestél? – Fújtatott egyet, majd folytatja. – Egy feltétellel, ha többet nem rángatsz bele ilyen hülyeségekbe, amikből nekem kell kihúznom téged.
- Haha- kacagta el magát Theo egy pillanatra halkan.
- Na, hát akkor úgy néz ki segíteni fog nekünk. De előtte keressetek egy megfelelő rést ahol kiférek.- Majd fordította a fejét Van Hoorn felé. – De azt a szegény embert oldozzátok már el valahogy.
Van Hoorn csak horkantott egyet.
- Azért kötöztek össze mert véletlenül eltörtem az egyik állkapcsát. Ha idehoznátok egy égő szalmacsomót és leégetnétek rólam a köteleket azt nagyon megköszönném.
- Az nem semmi! - nézett kissé felvidultan és elismerően a fedélzetmesterre Jozef. - Gondolom okozott ezzel egy kis meglepetést nekik. El tudod égetni azzal, amivel a tüzet gyújtottad? Én addig keresek valami rést. - majd felállt és végigjárta a falakat.
- Riel légyszi tápláld a tüzet ameddig azt ott elintézem. - mondta Theo a kis gólemnek.
Majd odalépett Hoornhoz. - Na lássunk neki- és elkezdte keresztülégetni a köteleket rajta.
Murak valamennyire megnyugodott. Ha a legénység több tagja is itt van, akkor sikerülhet hazahajózni. Míg Theo a fedélzetmester köteleivel vesződött, ő tovább kérdezősködött.
- Mondja uram, maga világlátott ember! Látott már hasonló népeket, mint ezek? Vagy esetleg volt már itt? Minél többet tudunk ezekről az óriásokról, annál jobb. És még valami – az egyik szemét valamiért lehunyta a kérdés közben – látta a hajójukat. Haza is tudna kormányozni egyet, ha úgy adódik?
- Gond nélkül. - dörzsölte meg a csuklóit a fedélzetmester az utolsó kérdésre felelve először. - És nem láttam még ezeket, csak hallottam. Jötünök, azt mondják, sok falut rabolnak ki néha-néha a tenger partján, de eddig azt hittem csak mesék. Hogy a halászok ostoba rémlegendái.
Jozef végigjárta az épület mind a négy oldalát, de akkora rést, vagy lyukat nem látott, amin kijuttathatnánk a kis lovagot.
- Csak azok a szellőzők maradnak odafenn. - intett a magasba, ahonnan a fény is jött.
- Ha más rabokat is hoztak ide, lehet találhatnánk kinn segítséget a régebbiek között. - vetette fel.
Theo odalépett két társához, majd egyik kezével Murakot, a másikkal Josefet húzta a közelébe, majd halkan odasúgta neki, nehogy még véletlenül is meghallja akárki akinek nem kéne.
- Azt ajánlom, osszuk meg egymással hogy milyen képességekkel rendelkezünk, mivel mégis jobban összetudunk dolgozni, mintha nem tudnánk semmit. Nekem van az arkán lövedékem, ami egy gyors, keveset sebző varázslat. Van az üvegpajzs, amivel kitudok védeni  2 támadást. Van az arkán szilánkfüst, amelyet ha belélegeznek vagy szembe jut, akkor egyenlő egy szürke-hályogos vaksággal és torokgyulladással.
Murak köhintve, mintegy félremondva mondta: - 3 csontváz, mérgező kardokkal.
- Sajnos azon kívül, amit mondtam nincs másom, csak az Úr által adott képességek.  A Szent Fény, pár ima, ami csökkenti a harci kedvet és némi gyógyulást tud adni. - válaszolt Jozef.
- Nem a legtöbb, de ha csak a képzeletünkön múlik, még akármit ki tudunk hozni ebből.
- Amondó vagyok, hogy akkor várjuk meg az éjt, küldjük ki kis barátunkat felderítésre, és lássuk meg, mi lesz...
Az éjszaka elég gyorsan utolérte őket, közben az ajtó csak egyszer nyílt ki, akkor is egy nagy fatálon hoznak be nekik egy kissé állott kenyeret és valami füstölt húst, egyéb azonban nem történt.
- Együnk emberek, ha nem eszünk, nem lesz erőnk harcolni ha szükség lenne rá.
- Egyetértek. - mormogta az orra alatt Jozef. - Most már úgy látom elég sötét van, megpróbáljuk oda feljuttatni Riel-t - intett fel a magasban lévő résekre.
Murak is elkezdett enni, majd gondolkodóba esett, de végül elvetette az ötletet a csontvázak idézésére a magaslathoz.
- Fedélzetmester uram, maga masszív ember. Jozef a vállára áll, és úgy ki tudjuk juttatni a kis gólemet. Amíg visszatér, addig pedig faragunk neki egy visszavezető utat az egyik résben

Miután Theo kis segítője segítségünkkel kipottyan a szellőzőn keresztül a fülem az ajtóra tapasztva fülelek, hátha hallok valamit. Annak most kimondottan örülök, hogy csak csönd van az ajtó túloldalán, mert így nagy valószínűséggel nem fedezték fel kis akciónkat.
Kis várakozás után hallom, ahogy Sariel apró kopogásokkal sietve elrohan (nyilván szem elől el), aztán tovább hallgatózva lépteket is hallok, de egyik nem felénk közelednek.
- Úgy hallom el tudott bújni, nem látták meg. - tolmácsoltam suttogva a többieknek, amit hallás után gondoltam.
Aztán hátra fordultam, ahogy a megláncolt félóriás valamit beszélni kezdett.
- Mit mond?
- Ha csak Rielen múlik nem találják meg. Otthon is valami felfedezhetetlen, ha a kóbor kutyákkal, vagy unkával bújócskázik. – jegyzi meg Theo.
Murak közelebb megy a nagydarab fickóhoz.
- Jól van, nagy ember, mi volt ennyire vicces? Segíthetnénk egymásnak… Leoldhatnánk a láncaidat… A te nagy erődre is szükségünk lehet!
A válasz valami furcsa nyelven érkezik, mire egy mellé láncolt cingár alak felkuncog.
- Hiába jártatod a szádat, Eric nem beszél németül. Egyikőtök sem beszél ónordot, igaz?
- Akkor fordíts neki! – csattan fel a varázsló társunk.
Kíváncsian lépek közelebb és nézem a az óriást, aki talán valami fontosat mond, de mindenképp biztos jobban érti a kinti dolgokat mint mi.
- Mindenkit hazajuttatunk, ha segítetek megszökni, ezt jó ha tudjátok. - teszem hozzá enyhítve az előttem szóló utasításának nyersességét.
- Hallgass a nekromantára, mert ha meghalnál, ő még nem annyira képzett hogy beszéltetni is tudja a hulládat...- veti közbe Theo, de nem hiszem, hogy ez ösztönző lenne a két rabnak, ami rögtön be is bizonyosodik.
- Elnézést őfelsége, azt hittem, hogy te is egy szerencsétlen hülye vagy akit elfogtak a kalózok, nem tudtam hogy te vagy Gustav király. - röhög fel a férfi. - Amúgy Eric azt mondta ne erőlködjetek, még pár óráig nem jön senki.
Sejtettem, hogy valami hasonló lesz a reakció, egyik itt lévő sem nézett ki apácának. Viszont úgy néz ki van egy ismeretséggel rendelkező sorstársunk.
- Akkor itt az esély kijutni nem? ha pár óráig még nem jön senki, akkor bőven elég időnk van elhúzni innen a csíkot. Csak Riel kéne már. – mondja Theo, de Murak-ot úgy látszik kihozza a sodrából a válasz.
- Ide figyelj, te szerencsétlen hülye! – fordul a vékonyabb ember felé – Nem érdekel, hogy kinek hiszel engem, vagy magadat, de ha nem teszed azt, amit mondok, vagyis azt, ami az innen való kijutáshoz kell, akkor kénytelen leszek a te fejeddel betörni az ajtót. Most pedig, mivelhogy olyan zseniális vagy ebben a „nord” kultúrában, elmondhatnád, hogy a bánatba juthatunk ki innen! Ez a két opciód van.
- Mit tud még a kintiekről? Ha esetleg társunk nem járna sikerrel, van valami ötlete, leszednénk cserébe a láncait.....legalábbis megpróbáljuk. - ajánlottam igyekezve menteni a menthetőt, mert érzésem szerint ez nem a legmegfelelőbb meggyőzés. Az ilyen beszéd nálam sem jött be annak idején…..és még most sem, ha magamba nézek.
- Elhúzni a csíkot nem olyan egyszerű, fiú. - fordul Theo felé az óriás társa. - De talán ha eloldoztok minket, tudunk segíteni. - néz ekkor rám, láthatóan Murak-ot levegőnek nézve.
Az ellenségem ellensége a barátom, nem? Ez járt a fejemben, ahogy felajánlotta a segítségüket. Ők is csak rabok, akik szabadulni akarnak.
- Nyugi. - lépek közelebb, hogy megnézzem a láncokat. - Mindenki ki akar jutni és aztán haza. Ha tudtok valamit, akkor halljuk, addig megnézem mit tehetek.
Murak továbbra is a fickó előtt áll rezzenéstelenül meredve rá, de a beszédesebb rab, most meg sem mukkan, láthatóan arra vár, hogy eldöntsük, mi legyen.
- Hey öreg. Adj valami ötletet, mégis hogyan szedhetnénk ki téged a bilincseid rabságából? – vonja meg a vállát Theo.
- Hah – ereszti ki magából hangosan a levegőt Murak, aztán hirtelen megjelenik egy csontváz harcos a jóvoltából, én meg gyorsan arrébb állok, hogy ne legyek neki útban.
- Mi lenne ha a földből próbálná kiásni, az talán könnyebb lenne. – javasoltam a bilincs rögzítő cövekek felé intve.
A csontváz Murak utasítására a béklyó egy szilárdabb pontjához szorítja a kard keresztvasát és ellenerőt fejt ki.
A megoldás működik is, a lánc elpattan a földtől így a félóriás és a cingár is felkelnek; a cingár megdörzsöli a csuklóját, majd lendületesen állba vágja Murakot.
- Köszönöm, hogy kiszabadított, őfelsége, de jobb lenne visszavennie az arcából. Most pedig, mennyire vagytok harciasak? - néz szét a csuklóját dörzsölgetve.
Ugrom egyet, ahogy Murak kap egyet, de aztán ökölbe szorítom a kezem, hogy ha támadnak, ne adjam olcsón a bőröm, de csak ennyi volt és az valljuk be, megérett a nekromantának.
- Hát amint visszaszerezzük a felszerelésünket, nagyon is harciasakká válunk. A könyvem és a botom nélkül túl sokat nem érek. – hallom Theo hangját, akit úgy látom szintén nem lepett meg a dolog.
- Nem vagyunk olyanok, mint ő. - bököm Erik-re. - És nincs fegyverünk, de ha kell a szabadságunkért mindent megteszünk. Legalábbis én biztosan. - jelentem ki fiatalságom minden büszkeségével.
- Kis féreg – köp a másik lába elé Murak, de mielőtt aggódhatni kezdhetnénk, hogy mit fog tenni, nevetni kezd. – ostoba, mihaszna, boldogtalan kis csúszómászó. Nem elég, hogy az ember segíteni akar, és kigúnyolja, de még állon is vágja. Hahahaha. Sehonnai kis féreg, látom, anyád nem tanított jó modorra…
Azonban mikor már éppen megnyugodnék a csontváz a soványabb fickó mellett terem és a torkához szorítja a pengéjét. – Egy ilyen kis csótány, ha nem tudja, mi a köszönet, azt se tudja, mi a bocsánat. Ezért maradsz most életben
Újabb intésére a csonti leereszti a pengéjét, de aztán már repül is és nagy csörömpöléssel csapódik a falnak Eric lapátkezei jóvoltából, darabokra esve.
- Csak óvatosan, Eric nem szereti az agresszív figurákat. - mosolyodik el a cingár. - Egyébként Jörgnek hívnak. És most a terv: néhány óránként a helyi jötünök bejönnek megnézni, hogy mennyit értek el Eric meggyőzéséből, de mivel a nagyfiú makacs mint egy öszvér pár rúgás után mindig távoznak. Tekintve hogy most nincsenek láncok amik akadályozzák, állíthatnánk nekik csapdát.
Murak ismét nevetni kezd, bár mintha nem jókedvében tenné.
- Jól van, végre haladunk...- azzal elindul megnézni, mi van a teremtményével. A kiadott hangok után én nem jósolnék neki sokat.
- Hát ha kérdezett volna valaki, biztos valami hasonló reakciót jósoltam volna. - ejtettem le a kezem magam mellé, de legalább már Murak is a jó oldalánál fogja meg a dolgokat.
- Hányan szoktak jönni? Fegyver is van náluk? - érdeklődöm felvillanyozódva.
- Ketten, általában és igen, fegyverestül - ami azt jelenti hogy lesz mit elvenni tőlük. - mosolyodik el Jörg.
- Az jó! Akkor ketten-ketten az ajtó mellett lapulva a hátukba kerülhetünk, míg Erik elölről lepi meg őket, mert meglepetés lesz, az biztos. - vigyorodom el. - Már alig várom!
A háttérből Murak kuncogása hallatszik, amitől kissé libabőrös leszek.
Várakozunk tehát! Aztán újra lépések közelednek és Sariel még mindig nem érkezett vissza.
Jörg és Eric visszahelyezkednek a láncokkal, meglepő élethűséggel téve úgy, mintha még oda lennének láncolva, Van Hoorn pedig velünk együtt az ajtó oldalához lapul. A lépések az ajtóhoz érve megtorpannak, aztán lánc csörög és az ajtószárnyak széttárulnak, két jötünnek engedve utat, az egyik férfi a másik nő; egyenesen Erichez mennek és a saját nyelvükön beszélnek a lehajtott fejű vikinghez.
Megvárom, míg teljesen leköti az érkezőket a foglyuk becsmérlése és aztán az újabb megjelenő csontvázra hagyva a férfit, a nő nyakát veszem célba, hogy ráugorva lefogjam őt hátulról.
Az ugrásom gurulássá változik, ahogy a nő megfordul és, amikor Eric felemelkedik a leütött férfi mögött és elvonja a figyelmet, akkor a lábát próbálom kikanalazni ellenfelemnek, hátha most sikerül.
Megjelenik Murak csontváza is mellette és kardja megvágja így felé fordul, épp elég időre, hogy Eric a fejébe vágja a társa fejszéjét.
- Ez... válasz, Thora. Mond Fenrisnek. Nemsokára...
- Jaj! – ugráltam én meg fél lábon, mert biztos voltam benne, hogy eltört a lábam ujja, ahogy eltaláltam a félóriás nőt..
De, ahogy a nő eldőlt és fejéből ömlött a vér, erőt vettem magamon és felkaptam a fegyverét, akármi is volt az, bár eléggé lehúzta a kezem.
- Yaaay nyertünk. na akkor mehetünk tovább – szólalt meg teljesen higgadtan Theo, mintha semmi nem történt volna.
- Tőlem mehetünk. - mondtam harciasan, bár kissé elrontotta az összhatást a bicegésem.
- Whóó, ne olyan gyorsan. - állít meg Jörg. - Mit gondoltok, mennyi esélyünk van egy falunyi ellen ezek közül?
- Itt biztosan nem maradhatunk, mert ezeket itt keresni fogják! Nem megrohamozni akarjuk ezeket a böszméket, el kell menekülnünk! – jegyzi meg Murak.
Kissé bizonytalanul megállok, ahogy a férfi megszólal és mert szívesen átadnám valakinek a kardot. Bár szívesen használom ezt a fajta fegyvert, be kell látnom, hogy ezzel a darabbal nem olyan könnyű boldogulni, ahogy a sajátommal.
- Igen, igen! Osonjunk ki és keressünk egy hajót. - bólogattam.
- Jól van mindegy hogyan de haladjunk. – sürgeti a dolgot Theo.
- Fényes nappal? - kérdezi Jörg, közben pedig Van Hoorn odalép hozzám.
- Nem nehéz neked az a fegyver?
- Kéred? - nyújtom a fedélzetmester felé a kardot, szinte megkönnyebbülve, hogy valaki szemet vetett rá. - Nekem jó lesz valami .......fürgébb is. - tettem hozzá. - Akár nappal. Szerintetek meddig bujkálhatunk észrevétlen. Nem ismerünk itt semmit.
- Innen mindenképpen ki kell jutnunk! A többit meglátjuk később. Gondolom, ismeritek a várost, tudtok pár elrejtőzési pontot. Akkor gyerünk! – indul meg nekromanta társunk is.
- Ha ennyire akartok menjetek. Három percet adok nektek. - ül le Jörg az ajtó mellett a földre és Eric is követi. Kis habozás után Murak is csatlakozik hozzájuk.
- Rendben van. És mi a ti korszakalkotó tervetek?
- Estig akartok várni? - hökkenek meg, miután megszabadulok az irtó nehéz pengétől. - Mi van, ha addig keresni kezdik őket? - bökök a két mozdulatlan alakra. - Én nem szeretnék a saját bőrömben lenn, ha ránk törnek itt.
- Hát igen nem fogják hiányolni ezt a kettőt? – ért egyet velem Theo is.
- És szerintetek ezért a kettőért hordával jönnek? Én akkor nem szeretnék a bőrödben lenni, fiú, ha kilépsz oda a tér közepére. - bök az ajtó felé Jörg, mire Murak azonnal lecsap.
- Szóval ha jól értem, itt az ajtóban fogjuk levadászni az egyre özönlő ellenfeleket. Ez a terv... Zseniális... Arra nem gondoltatok, hogy az első ilyen kör után valószínűleg egyre több embert küldenek? Nincs az az élet, hogy ez a terv hosszú távon beválljon...
Ideges leszek, ahogy vitatkozni kezdünk, mert rájövök, hogy nagyon nem gondoltuk ezt át. Félek, hogy igaza van a kimenetellel, de itt maradni is legalább annyira ostobaság. Előbb-utóbb ráfázunk.
- Mi legyen? Mennyi lehet még sötétedésig? - nézek az ajtó felé, majd megindulva felé, kilesek rajta.
- Ha megtalálták Rielt akkor nagy bajba kerülhetünk. De ha visszatér, akkor értékes infók juthatnak a markunkba.
- Akkor várjuk őt még meg? – kérdezi Murak.
- Jó lenne megvárni, hátha utólag már nem találna utánunk. – hangzik Theo válasza.
Most, hogy szabad az út nagyon nehezemre esik nyugton maradni és türelmesen várni, hogy történjen valami, de nem hagyom itt a társaimat.

Amíga vegyes társaságunk elfoglalja magát míg Riel visszaér, én csak a flintstone aprócska lángját bámulom.
- Heh. - hallunk felmordulni egy hangot, aztán idegen nyelvű szavak következnek az egyik leláncolt félóriástól.
- Úgy hallom el tudott bújni, nem látták meg. - Mondja barátunk.
- Mit mond? – Majd kérdezi az óriás felé fordulva. Igaz, engem is érdekelne, hogy miféle csevej hangzik el ezen az idegen nyelven.
- Ha csak Rielen múlik, nem találják meg. Otthon is valami felfedezhetetlen, ha a kóbor kutyákkal, vagy unkával bújócskázik. - Szólok a bent lévőknek.
A nekromanta halotti nyugalommal halad az óriáshoz, ahol megáll majd így szól.
- Jól van, nagy ember, mi volt ennyire vicces? Segíthetnénk egymásnak… Leoldhatnánk a láncaidat… A te nagy erődre is szükségünk lehet!
Választ is kapunk valami furcsa nyelven, mire egy mellé láncolt cingár alak felkuncog.
- Hiába jártatod a szádat, Eric nem beszél németül. Egyikőtök sem beszél ónordot, igaz?
- Akkor fordíts neki! – mondja a halálpap parancsoló hangon.
- Mindenkit hazajuttatunk, ha segítetek megszökni, ezt jó, ha tudjátok.
- Hallgass a nekromantára, mert ha meghalnál, ő még nem annyira képzett, hogy beszéltetni is tudja a hulládat...
- Elnézést őfelsége, azt hittem hogy te is egy szerencsétlen hülye vagy akit elfogtak a kalózok, nem tudtam hogy te vagy Gustav király. - röhög fel a férfi. - Amúgy Eric azt mondta ne erőlködjetek, még pár óráig nem jön senki.
- Akkor itt az esély kijutni nem? Ha pár óráig még nem jön senki, akkor bőven elég időnk van elhúzni innen a csíkot. Csak Riel kéne már. - Hozom fel az ötletet mindenki elött.
-Ide figyelj, te szerencsétlen hülye! - fordul a fordító felé – Nem érdekel, hogy kinek hiszel engem, vagy magadat, de ha nem teszed azt, amit mondok, vagyis azt, ami az innen való kijutáshoz kell, akkor kénytelen leszek a te fejeddel betörni az ajtót. Most pedig, mivelhogy olyan zseniális vagy ebben a „nord” kultúrában, elmondhatnád, hogy a bánatba juthatunk ki innen! Ez a két opciód van. - közli teljes nyugalommal.
- Mit tud még a kintiekről? Ha esetleg társunk nem járna sikerrel, van valami ötlete, leszednénk cserébe a láncait.....legalábbis megpróbáljuk.
- Elhúzni a csíkot nem olyan egyszerű, fiú. - fordul felém. - De talán ha eloldoztok minket, tudunk segíteni. - néz ekkor Jozefre, Murakról szándékosan tudomást sem véve.
- Nyugi. - lép közelebb, hogy megnézze a láncokat. - Mindenki ki akar jutni és aztán haza. Ha tudtok valamit, akkor halljuk, addig megnézem, mit tehetek.
- mit csinálhat Riel- mormogom magamban.
- Hey öreg. Adj valami ötletet, mégis hogyan szedhetnénk ki téged a bilincseid rabságából? - Nézek rá majd mutatok a bilincsekre, és várom a választ.
Hah - sóhajt, majd megidéz egy csontvázat. Megparancsolja neki, hogy a karddal feszítse szét a félóriás láncait.
- Mi lenne ha inkább a földből próbálná kiásni, az talán könnyebb lenne.
Ekkor a nekromanta egy csontvázat idéz, melyel elkezdi felfeszíteni láncot.
És működik is, a lánc elpattan a földtől így a félóriás és a cingár is felkelnek; a cingár megdörzsöli a csuklóját, majd lendületesen állba vágja Murakot.
- Köszönöm, hogy kiszabadított, őfelsége, de jobb lenne visszavennie az arcából. Most pedig, mennyire vagytok harciasak? - néz szét a csuklóját dörzöslgetve.
- Hát amint visszaszerezzük a felszerelésünket, nagyon is harciasakká válunk. A könyvem és a botom nélkül túl sokat nem érek. - Szólok a barátunknak.
- Nem vagyunk olyanok, mint ő.
- És nincs fegyverünk, de ha kell a szabadságunkért mindent megteszünk. Legalábbis én biztosan. - jelenti ki minden büszkeségével.
- Kis féreg - köp egyet,, majd nevetni kezd – ostoba, mihaszna, boldogtalan kis csúszómászó. Nem elég, hogy az ember segíteni akar, és kigúnyolja, de még állon is vágja. Hahahaha. Sehonnai kis féreg, látom, anyád nem tanított jó modorra… - Majd a jelzésemre a csontváz a torkához szorítja a pengét – Egy ilyen kis csótány, ha nem tudja, mi a köszönet, azt se tudja, mi a bocsánat. Ezért maradsz most életben – majd jelez, és a csontváz leereszti a kardot, apró vérpontot hagyva a nyakán.
Eric felmordul, és hatalmas tenyerébe zárja a csontváz fejét, majd a nyakánál fogva repíti át a termen amitől csörögve szétesik
- Csak óvatosan, Eric nem szereti az agresszív figurákat. - mosolyodik el a cingár. - Egyébként Jörgnek hívnak. És most a terv: néhány óránként a helyi jötünök bejönnek megnézni, hogy mennyit értek el Eric meggyőzéséből, de mivel a nagyfiú makacs mint egy öszvér pár rúgás után mindig távoznak. Tekintve hogy most nincsenek láncok amik akadályozzák, állíthatnánk nekik csapdát.
Murak csak hisztérikusan röhögni kezd...
- Jól van, végre haladunk...
Majd nagyot sóhajtva a csontváz darabjai felé megy, megnézve, mi menthető belőle...
- Hát ha kérdezett volna valaki, biztos valami hasonló reakciót jósoltam volna.
- Hányan szoktak jönni? Fegyver is van náluk?
- Ketten, általában és igen, fegyverestül, ami azt jelenti hogy lesz mit elvenni tőlük. - mosolyodik el Jörg.
- Az jó! Akkor ketten-ketten az ajtó mellett lapulva a hátukba kerülhetünk, míg Eric előlről lepi meg őket, mert meglepetsé lesz, az biztos. - vigyorodik el. - Már alig várom!
Murak a szétroncsolt csontváz fölött újra röhögni kezd, és, mintegy maga elé, halkan ismételgeti: Bolond, ostoba...
Én eközben Sariel felfedező túráján gondolkodtam, hogy mégis hogyan haladhat.
várunk, és amikor újra lépések közelednek Sariel még mindig nem ért vissza; Jörg és Eric visszahelyezkednek a láncokkal, meglepő élethűséggel téve úgy, mintha még oda lennének láncolva, Van Hoorn pedig veletek az ajtó oldalához lapul; a lépések odaérnek elétek, lánc csörög és az ajtószárnyak széttárulnak, két jötünnek engedve utat, az egyik férfi a másik nő; egyenesen Erichez mennek és a saját nyelvükön beszélnek a lehajtott fejű vikinghez
Érdekes harcot lejtettek le a társaim, bár én nem csatlakoztam bele, mivel semmi felszerelés nélkül, mágusként nem érnék sokat az óriások ellen, szemtől szembeni harcban. Ezért csak néztem, és figyeltem a fejleményeket. Várok, és figyelek könyv nélküli mágusként nem tudok mit tenni.
- Ez... válasz, Thora. Mond Fenrisnek. Nemsokára...
- Yaaay nyertünk. na akkor mehetünk tovább - Már kezdtem aggódni Riel után, hogy mégis mi lehet vele, így közömböséget mutatva, sarkalltam a többieket az indulásra. Az előbbi jelenet ahogy kiloccsant barátunk agyveleje nem hagyott bennem nagyobb nyomot, nem is érdekelt igazán. Csak az hogy induljunk már végre.
- Jaj! - ugrált fél lábon, mert biztos volt benne, hogy eltört a lába ujja.
- Tőlem mehetünk. - mondta harciasan, bár kissé elrontotta az összhatást a bicegése.
- Whóó, ne olyan gyorsan. - állít meg Jörg. - Mit gondoltok mennyi esélyünk van egy falunyi ellen ezek közül?
- Itt biztosan nem maradhatunk, mert ezeket itt keresni fogják! Nem megrohamozni akarjuk ezeket a böszméket, el kell menekülnünk!
- Igen, igen! Osonjunk ki és keressünk egy hajót. - bólogat.
- Jolvan mindegy hogyan de haladjunk.
- Fényes nappal? - kérdezi Jörg, közben pedig Van Hoorn odalép jozefhez.
- Nem nehéz neked az a fegyver?
- Kéred? - nyújtja a fedélzetmester felé a kardot, szinte megkönnyebbülve, hogy valaki szemet vetett rá. - Nekem jó lesz valami .......fürgébb is. - tette hozzá. - Akár nappal. Szerintetek meddig bújkálhatunk észrevétlen. Nem ismerünk itt semmit.
- Innen mindenképpen ki kell jutnunk! A többit meglátjuk később. Gondolom, ismeritek a várost, tudtok pár elrejtőzési pontot. Akkor gyerünk!
Kicsit idegeskedve, már nem vagyok képes várni, de csak szótlanul hallgatok, miközben figyelek, és várom hogy történjék valami.
- Ha ennyire akartok menjetek. Három percet adok nektek. - ül le Jörg az ajtó mellett a földre és Eric is követi
A nekromanta a fejét fogja, és leül melléjük.
- Rendben van. És mi a ti korszakalkotó tervetek?
- Estig akartok várni? - hökken meg. - Mi van, ha addig keresni kezdik őket? - bök a két mozdulatlan alakra. - Én nem szeretnék a saját bőrömben lenn, ha ránk törnek itt.
- hát igen nem fogják hiányolni ezt a kettőt?
- És szerintetek ezért a kettőért hordával jönnek? Én akkor nem szeretnék a bőrödben lenni, fiú, ha kilépsz oda a tér közepére. - bök az ajtó felé.
- Szóval ha jól értem, itt az ajtóban fogjuk levadászni az egyre özönlő ellenfeleket. Ez a terv... Zseniális... Arra nem gondoltatok, hogy az első ilyen kör után valószínűleg egyre több embert küldenek? Nincs az az élet, hogy ez a terv hosszú távon beválljon...
- Mi legyen? Mennyi lehet még sötétedésig? - néz az ajtó felé, majd megindulva felé, kiles rajta.
- Ha megtalálták Rielt akkor nagy bajba kerülhetünk. De ha visszatér, akkor értékes infók juthatnak a markunkba.
- Akkor várjuk őt még meg?
- Jó lenne megvárni, hátha utólag már nem találna utánunk.

Miután kiengedték a kis gólemet a nyíláson, és hallgatták, ahogy elsiet, mindenki nyugalomba, és készenlétbe helyezkedett.
- Heh. - hallottak felmordulni egy hangot, aztán idegen nyelvű szavak következtek az egyik leláncolt félóriástól.
- Úgy hallom el tudott bújni, nem látták meg. - tolmácsolta Jozef suttogva a többieknek. Majd hátra fordult, ahogy a félóriás valamit beszélni kezdett.
- Mit mond?
Murak odament a félóriáshoz. Higgadtsággal a hangjában kérdezte meg tőle:
- Jól van, nagy ember, mi volt ennyire vicces? Segíthetnénk egymásnak… Leoldhatnánk a láncaidat… A te nagy erődre is szükségünk lehet!
Egy mellé láncolt cingár alak felkuncogott.
- Hiába jártatod a szádat, Eric nem beszél németül. Egyikőtök sem beszél ónordot, igaz?
- Akkor fordíts neki! - mondta neki a nekromanta parancsoló hangon.
- Mindenkit hazajuttatunk, ha segítetek megszökni, ezt jó ha tudjátok. - vetette közbe, valószínűleg nyugtatásképpen Jozef.
- Halgass a nekromantára, mert ha meghalnál, ő még nem annyira képzett hogy beszéltetni is tudja a hulládat... - kontrázott vissza Theo
E mondat után Murak kedvesen elmosolyodott a fogoly-páros irányába.
- Elnézést őfelsége, azt hittem hogy te is egy szerencsétlen hülye vagy akit elfogtak a kalózok, nem tudtam hogy te vagy Gustav király. - röhögött fel a férfi. - Amúgy Eric azt mondta ne erőlködjetek, még pár óráig nem jön senki.
- Akkor itt az esély kijutni nem? ha pár óráig még nem jön senki, akkor bőven elég időnk van elhúzni innen a csíkot. Csak Riel kéne már. - Hozta fel Theo az ötletet mindenki elött.
- Ide figyelj, te szerencsétlen hülye! - fordult Murak a fordító felé – Nem érdekel, hogy kinek hiszel engem, vagy magadat, de ha nem teszed azt, amit mondok, vagyis azt, ami az innen való kijutáshoz kell, akkor kénytelen leszek a te fejeddel betörni az ajtót. Most pedig, mivelhogy olyan zseniális vagy ebben a „nord” kultúrában, elmondhatnád, hogy a bánatba juthatunk ki innen! Ez a két opciód van. - közölte vele teljes nyugalommal.
- Elhúzni a csíkot nem olyan egyszerű, fiú. - fordult Theo felé. - De talán ha eloldoztok minket, tudunk segíteni. - nézett ekkor Jozefre, Murakról szándékosan tudomást sem véve.
- Hey öreg. Adj valami ötletet, mégis hogyan szedhetnénk ki téged a bilincseid rabságából? - Nézett rá majd mutatott a bilincsekre, és várta a választ Theo.
Hah - sóhajtott Murak, majd megidézett egy csontvázat. Megparancsolta neki, hogy a karddal feszítse szét a félóriás láncait.
A lánc elpattan a földtől így a félóriás és a cingár is felkelnek; a cingár megdörzsölte a csuklóját, majd lendületesen állba vágta Murakot
- Köszönöm, hogy kiszabadított, őfelsége, de jobb lenne visszavennie az arcából. Most pedig, mennyire vagytok harciasak? - nézett szét a csuklóját dörzsölgetve.
Jozef ugrott, ahogy Murak kapott egyet, de aztán ökölbe szorította a kezét.
- Nem vagyunk olyanok, mint ő. - bökött Erik-re. - És nincs fegyverünk, de ha kell a szabadságunkért mindent megteszünk. Legalábbis én biztosan. - jelentette ki fiatalsága minden büszkeségével.
- Kis féreg – köpött ki Murak, majd nevetni kezdett – ostoba, mihaszna, boldogtalan kis csúszómászó. Nem elég, hogy az ember segíteni akar, és kigúnyolja, de még állon is vágja. Hahahaha. Sehonnai kis féreg, látom, anyád nem tanított jó modorra… - Majd a jelzésemre a csontváz a torkához szorítja a pengét – Egy ilyen kis csótány, ha nem tudja, mi a köszönet, azt se tudja, mi a bocsánat. Ezért maradsz most életben – majd jelzek, és a csontváz leereszti a kardot, apró vérpontot hagyva a nyakán.
Eric felmordult, és hatalmas tenyerébe zárta a csontváz fejét, majd a nyakánál fogva repítette át a termen, amitől csörögve szétesett.
- Csak óvatosan, Eric nem szereti az agresszív figurákat. - mosolyodott el a cingár. - Egyébként Jörgnek hívnak. És most a terv: néhány óránként a helyi jötünök bejönnek megnézni, hogy mennyit értek el Eric meggyőzéséből, de mivel a nagyfiú makacs mint egy öszvér pár rúgás után mindig távoznak. Tekintve hogy most nincsenek láncok amik akadályozzák, állíthatnánk nekik csapdát.
Murak hisztérikusan röhögni kezdett.
- Jól van, haladunk végre... - Majd nagyot sóhajtva a csontváz darabjai felé ment, megnézve, mi menthető belőle.
- Hát ha kérdezett volna valaki, biztos valami hasonló reakciót jósoltam volna. - ejtette le a kezét magam mellé Jozef
- Hányan szoktak jönni? Fegyver is van náluk? - érdeklődte felvillanyozódva Theo.
- Ketten, általában és igen, fegyverestül - ami azt jelenti hogy lesz mit elvenni tőlük. - mosolyodott el Jörg.
- Az jó! Akkor ketten-ketten az ajtó mellett lapulva a hátukba kerülhetünk, míg Erik előlről lepi meg őket, mert meglepetsé lesz, az biztos. - vigyorodott el Jozef . - Már alig várom!
A szétroncsolt csontváz fölött Murak újra röhögni kezdett, és, mintegy maga elé, halkan ismételgette: Bolond, ostoba...
Amikor újra lépések közeledtek, Sariel még mindig nem jött vissza; Jörg és Eric visszahelyezkedtek a láncokkal, meglepő élethűséggel téve úgy, mintha még oda lennének láncolva, Van Hoorn pedig hőseinkkel együtt az ajtó oldalához lapult; a lépések odaértek eléjük, lánc csörög és az ajtószárnyak széttárultak, két jötünnek engedve utat, az egyik férfi a másik nő; egyenesen Erichez mentek és a saját nyelvükön beszéltek a lehajtott fejű vikinghez.
Könyv nélkül Muraknak is eltartott pár másodpercig megidézni a csontvázat, ám ahogy az kialakult a semmiből, a képesség hanghatására a két jötun megfordult, így Jozef nem tudott időben felugrani a nyakába; a férfi hirtelen összecsuklott, mögötte pedig Eric állt maga előtt összeszorított, összekulcsolt ujjakkal, ám pillanatok alatt felkapta a férfi fejszéjét.
Jozef elgurult a nő mellett és megpróbálja elkaszálni a félóriás lábát, amivel azt érte el hogy nagyon megfájdult a lába, Murak csontvázának kardja azonban megvágta, így felé fordul, épp elég időre, hogy Eric a fejébe vágja a társa fejszéjét
- Ez... válasz, Thora. Mond Fenrisnek. Nemsokára...
- Yaaay nyertünk. na akkor mehetünk tovább - mondta Theo
- Egyetértek! - mondta a nekromanta
- Tőlem mehetünk - mondta Jozef, miközben lábujját fájlalta.
- Whóó, ne olyan gyorsan. - állított meg őket Jörg. - Mit gondoltok mennyi esélyünk van egy falunyi ellen ezek közül?
- Itt biztosan nem maradhatunk, mert ezeket itt keresni fogják! Nem megrohamozni akarjuk ezeket a böszméket, el kell menekülnünk! - mondta Murak
- Igen, igen! Osonjunk ki és keressünk egy hajót. - bólogatott Jozef
- Fényes nappal? - kérdezte Jörg, közben pedig Van Hoorn odalépett Jozefhez.
- Nem nehéz neked az a fegyver?
- Kéred? - nyújtotta a fedélzetmester felé a kardot, szinte megkönnyebbülve, hogy valaki szemet vetett rá. - Nekem jó lesz valami .......fürgébb is. - tette hozzá. - Akár nappal. Szerintetek meddig bújkálhatunk észrevétlen. Nem ismerünk itt semmit.
- Innen mindenképpen ki kell jutnunk! A többit meglátjuk később. Gondolom, ismeritek a várost, tudtok pár elrejtőzési pontot.
- Akkor gyerünk! - kontrázott Murak
- Ha ennyire akartok menjetek. Három percet adok nektek. - ült le Jörg az ajtó mellett a földre és Eric is követte.
Murak a fejét fogta, és leült melléjük.
- Rendben van. És mi a ti korszakalkotó tervetek?
- Estig akartok várni? - hökkent meg Jozef. - Mi van, ha addig keresni kezdik őket? - bökött a két mozdulatlan alakra. - Én nem szeretnék a saját bőrömben lenn, ha ránk törnek itt.
- És szerintetek ezért a kettőért hordával jönnek? Én akkor nem szeretnék a bőrödben lenni, fiú, ha kilépsz oda a tér közepére. - bökött Jörg az ajtó felé.
- Szóval ha jól értem, itt az ajtóban fogjuk levadászni az egyre özönlő ellenfeleket. Ez a terv... Zseniális... Arra nem gondoltatok, hogy az első ilyen kör után valószínűleg egyre több embert küldenek? Nincs az az élet, hogy ez a terv hosszú távon beváljon... - morogta Murak.
- Ha megtalálták Rielt akkor nagy bajba kerülhetünk. De ha visszatér, akkor értékes infók juthatnak a markunkba. - mondta Theo
- Akkor várjuk még meg őt is? - kérdezte Murak, beletörődve helyzetébe.

Adós voltam már egy ideje ezzel a lezárással. A részvételért minden még aktív karakter felírhat magának 150 tp-t és 1500 váltót.