Julius "Iscariot" Rainer

Név: Julius "Iscariot" Rainer
Frakció: Az Egyház, az egyházi törvényszék "Iskarióti"-két gúnyolt alakulata
Kaszt: Inkvizítor
Nem: Férfi
Kor: 41 év

Kinézet:



"Valami... van benne valami, amitől megfagy a vér az ereidben... Ahogy rádnéz. A sziklák aljára tapadt meztelencsigák keltenek hasonlóan undorlatos érzéseket, ha az ember véletlenül hozzájuk ér..." - Egy templomszolga visszaemlékezése. Ez az öregúr segítette, míg papi szolgálatot teljesített egy határmenti faluban.

Az első dolog, ami ezen a szikár, finomvonalú férfin szembetűnik az átlagos szemlélőnek, az az arcán ékeskedő ormótlan seb. Az égszín szemétől, egészen álláig húzódó mélyedésről nehéz megmondani pontosan mi okozhatta, ő maga pedig nem hajlandó elárulni, legvalószínűbb valamilyen felforrósított, tüzes penge lehetett.

A csontjaira tapadt kevés hús, sápadt bőre és fakószőke haja mind azt az érzetet keltik, hogy az élet csak rövid időig kíván már csak testében tanyázni. A valóságban azonban meglepő erőt és még azt is felülmúló gyorsaságot rejtenek a vékony karok.

"...Engem mindenesetre egy elszáradt fára emlékeztet.Kérges és kemény. Egy kiégett kóró... Ne kérdezze miért pont ez jut róla eszembe... Amit még mondhatnék, az a halál maga. Igen, úgy valahogy...!" - folytatta a sekrestyés

Általában fekete papi reverendában, nyakában fehér stólával jár a nyílvánosság előtt. Arca mindig simára borotvált, öltözete makulátlan, megjelenésének egyetlen része amit nem ily pedáns gonddal őriz, az frizurája. "Munkaruhája" egy szennyesfehér, szürkés posztóból álló teljes testét fedő kámzsás palást.
Mindkét kezét, halványbarna, alig kivehető tetoválások, rúnák borítják. Gyakorta zúzódásoktól és hegektől vöröslő ujjain a "M-I-S-E-R-E-R-E" (Könyörülj!) betűk olvashatóak, hasonló halvány színben.



Jellem:
"A harangtoronyban élt! Ilyenről még soha nem hallottam... Az egész tornyot kiüríttette, külön haranglábat építtetett, hogy ne zavarja a harangzúgás.
Ha nem lennék benne teljes hittel bizonyos, hogy embereket nem lehet ércből kovácsolni, akkor azt mondanám, hogy ezt az embert kovácsok készítették. Két esetben hajlandó felhagyni a megszokott ridegségével: ha szónokol - ilyenkor olyan, mintha a Mindenható megtorló haragja az ő torkán keresztül kívánna a világunkra jönni - és ha iszik...
Bizonyára abban a hitben volt, hogy az Úr a misebort a papoknak szánta, a misén kívül is. A toronyban szerteszét hevertek mindenfelé a zöldes üvegek... Valami nagy fájdalma lehetett, mert többször fekete karikás, vöröslő szemekkel fogadott, a reggeli haragozás előtt.
A társaságot nem igazán kedvelte, odafent, szinte teljesen magában élt. Ahogy ő mondta: az imádság és a gondolkodás magányos feladat."

A fenti leírás, amit volt szolgálója adott róla, jól mutatja az általános képet, ami a köztudatban él. Amiben még mindenki biztos volt vele kapcsolatban, hogy rengeteg titka van: igazuk is volt.
Jelleme felső rétege egy ambíciózus, törtető, mindenre elszánt, rendkívül ravasz, számító féregé, akit nem szívesen engednél a hátad mögé... Legbelül, mélyre temetve - és talán jó régen elfeledve - azonban rengeteg sebet és csalódottságot hordoz, amiket minden lehetséges eszközzel próbál maga elől is elfedni.

Előtörténet:
Hellenburgtól észak-keletre, egy kis faluban született, szegény paraszti családba. Anyja belehalt a szülésbe, apja, lévén ő volt az egyedüli gyermeke, akiről egymaga nem tudott gondoskodni, szerzetesek közé adta, ő maga pedig útra kelt az azóta Fővárosként ismert város felé, munkát keresni.
Útja a kolostortól, a falusi plébániáig mondhatni eseménytelen volt.
A tanulékony és akkor még jókedélyű, tehetséges szónok fiatalon került az első hitközössége élére. A falut azonban az egyházszakadás után nem sokkal ismeretlen fosztogatók egy csoportja kirabolta és felgyújtotta. A néhány nap múlva érkező járőrök, a templomban elrejtőzve, a pincében találtak rá a sebesült papra. Ekkor feszült fel arcára kifejezéstelen tekintete. Egyenesvonalú, szigorú szája és üres szeme között ugyan még koszos, alvadt vér alatt egy iszonyú seb tátongott, de ő csak annyit mondott amikor végre a napfényre lépett: "Amen."
Néhány hónapot a gyerekkora színhelyéül szolgáló kolostorban töltött,  mialatt részben felépült sérüléséből. Mementóul csak az arcát eltorzító heg maradt hátra. Ezután elhagyta a Szentegyházat, évekre eltűnt annak kötelékéből...

" Meg kell fizetnünk a teremtés árát... A bűneink árát. Isten igazságos és épp emiatt nem várhatunk tőle semmi jót...
Ilyeneket szajkózott, amikor összeszedtük abban az útmenti lebújban. A kocsmárosnál akkora adósságot halmozott fel, hogy fiával már készültek rendesen megagyalni és eladni valakinek, hogy legalább valami pénzt viszont lássanak abból amit lenyelt, amikor hárman visszaérkeztünk, osztozkodni. Azt mondták, hogy azért nem adták el már három nappal hamarabb, mert egy darabig még attól féltek, hogy valaki felkutatja majd az Egyháztól és magával viszi. Ők pedig nem akartak a Keresztesekkel, de még egy mezei pappal sem összeakaszkodni.
Engem különösebben nem érdekelt, de láttam Emmanuelen, hogy valami szöget ütött a fejébe a koszos pappal kapcsolatban, csak még nem akar róla szólni. Amikor az asztalunkhoz hívta, akkor kezdett bele az igazságszolgáltatásról és elszámoltatásról szóló meséjébe. Szánalmas volt nézni, egyrészt kora reggel már olyan részeg volt, mint amilyen részegnek mi akartunk lenni órákkal később... másrészt benne volt az a letagadhatatlan céltalanság sugárzó érzése, ami az elveszetteket jellemzi. Talán ezért érdekelte a vámpírt, aki velem átellenben ült... " - így került "Vérestorkú" Johannes, a nagydarab szakállas medve, és két társa, Emmanuel Schwarzjäger a kitagadott vámpír és Mikella, a  sötétbőrű tünde félszerzet szedett-vedett zsoldoskompániájába. Ezek a piti akasztófavirágok többnyire kisebb földesurak verőlegényei voltak, ha megfizették őket rendesen, ha pedig nem találtak munkát, ilyen és ehhez hasonló kocsmákban vertek tanyát, felélve amit utolsó küldetésük során szerezniük sikerült. Többször előfordult az is, hogy kisebb kereskedőket,  karavánokat is kifosztottak.
Emmanuel és Mikella, különös kapcsolatban álltak egymással, amit Julius vadházasságnak titulált magában. Mindkettejük Isten által elátkozott lény volt, Juliust ez mégsem érdekelte különösebben. A kis társaságban eleinte ez a kettő volt, aki pártfogolni próbálta, harcolni tanították és méregkeverésre.
Az Egyházszakadás akkoriban bőségesen ellátta azokat, akik hajlandóak voltak a piszkosmunkára, jobbnál-jobb ajánlatokkal. A földesurak apró határvitáiból, a megfélemlítésekből, emberrablásokból befolyó pénzből hamarosan egy, jólszervezettnek továbbra sem nevezhető, de hírhedt több mint félszáz fős zsoldoscsapat alakult. A csoportból, talán egyedülállóan, Julius tudott írni és olvasni több nyelven, így hamar a hírvivő szerepébe került, ő volt az a feláldozható futár, akit az urak elé küldtek, aki a leveleket hordozta, fordított, a kifizetésekkel foglalkozott. Ennek köszönhetően Julius a két királyság szinte minden pontján megfordult...


Két évvel később, a csapat az új Fővárostól 40 kilométerre délre táborozott, már hosszú hónapok óta. Eddigre a körülbelül 50 főből már többen faképnél hagyták Johannest, a tehetségtelen főnököt.
Éjszaka, rajtaütésszerűen támadtak rájuk Keresztesek és Inkvizítorok és a megmaradt 17 útonállót sátraikból kirángatva, kisebb verekedések árán, a tábor közepén pislákoló tűz köré sorban, megkötözve a porba fektették.
Mindjüket, kivéve Juliust - aki ideérkezésük óta - titokban levelezett az Inkvizícióval. Az egykori pap hamar bűnbocsánatot nyert, közvetlenül XIII. Sixtustól és egyben kérelmezte is felvételét az Inkvizítorok közé.
A kiérkezett inkvizítorok, vizsgaként Juliusra bízták volt társai tárgyalásának levezénylését és az ítélethozatalt. Hatukat, akik az istentől való kitagadottság jelét magukon viselték, máglyán égettek meg, köztük Emmanuelt és Mikellát, Johannest megszentelt vízben, először napokig éheztették megkötözve, majd elvenen megfőzték, saját lelkének megtisztulása érdekében.
A többieket pedig válaszút elé állította: meggyónják bűneiket és a Szent Egyházat szolgálják életük végéig, örökre homlokukon viselve bűnősségük sztigmáját, vagy az Inkvizíció bebörtönzi őket és a későbbiekben dönt majd sorsukról. Természetesen kivétel nélkül mind a börtönt választották, akkor még nem sejtve mi vár rájuk.
Julius ezzel az ítélethozatallal azonnal hírnevet vívott ki magának az inkvizítorok között, egyszerre rettegett kegyetlenségéért és ezzel együttjáró különös kegyelemgyakorlásáért egyaránt.
S bár az emberélet útjának felét megjárta, mégis sokuknál még így is egy évtizeddel fiatalabbként, hamar előkelő rangot szerzett az Egyházi Ítélőszéken belül és egy bő évtized alatt, egy újonnan szervezett osztag az "Iskariótiak" alapítótagjai közé került.
Ezen osztag feladata - ami része volt az egyház reakciójának a Reformáció által felhánytorgatott kellemetlen témákra - elsősorban az egyházon belüli tisztátalanságok kikutatása és felülvizsgálata volt.

No, akkor a két kis dolog, amit jó lenne megfogni: 

1)" Emmanuel Schwarzjäger a kitagadott félvér vámpír és Mikella, a  sötétbőrű tünde félszerzet szedett-vedett zsoldoskompániájába."


Félvér vámpír vagy self nem igazán létezik, mert ott az átok öröklődése miatt a született személy mindig teljes vérű. Nem tudom, hogy itt csak a szóforgatás miatt van-e így vagy sem  Nem feltétlenül hiba egyébként, csak szóltam, ha esetleg nem lenne ismert. (Kis kivétel a Holdcsókolt selfek, de ott se feltétlenül az elfek jelenléte miatt van arról szó, hogy milyennek is születik a gyermek). 


2) "S bár az emberélet útjának felét megjárta, mégis sokuknál még így is egy évtizeddel fiatalabbként, hamar előkelő rangot szerzett az Egyházi Ítélőszéken belül és egy bő évtized alatt, egy újonnan szervezett osztag az "Iskariótiak" vezetője lett. "


Jobban örülnék, ha itt csak annyi szerepelne, hogy ezzel te meg lettél bízva, de még nem létezik. 1-es szinten picit sok dolog az, hogy már egy csoport ezetője vagy, de ha a játéktéren szervezed meg, tök oké. Az utána lévő mondat rendben van teljesen  

Jól van, most már minden rendben van. Tényleg jó kis történet volt, nem volt rossz a sejtésem az elején, hogy elégedett leszek majd veled. Hagytál ugyan némi ki nem töltött lukat, de igazából ez csak jó dolog, legalább játék során ismerjük majd meg a karakter hátterét, s nem is lett rám zúdítva a kelleténél több infó. Short and Sweet. Egyébként papíron nem lenne meg a szóminimum, de a stílusos idézeteknek hála ez nem jelent problémát, jól meggyőztél arról, hogy ezt az előtörténetet el kell fogadnom. Csak így tovább!