Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Jót cselekedni sosem árt. Egy fenét! Mikor megpróbáltam „jót” cselekedni, kitiltottak a faluból. A helyzet az, hogy egyáltalán nem voltam a helyzet magaslatán, és egy gyilkosság már a lelkemen szárad. Kezdtem kifogyni a váltóból és nagyon gyorsan kellett sok pénzhez jutnom. Az utolsó váltóimat egy szegényes vacsorára költöttem, hogy ne éhgyomorral álljak neki a feladatnak. Egy tavernában ültem, és épp az utolsó falatokat nyeltem, mikor teljesen váratlanul egy idegen huppant le velem szemben, és látszólag eléggé sietős volt a dolga, mert egyrészt lihegett, mint aki maratoni távot futott, másrészt pedig kopogott az asztalon, mintha azt vizsgálná, van-e szú a fában; vagy ilyesmi. Lenyeltem az utolsó falatot, és tekintetemet lassan ráemeltem, unottan, félárbócra eresztett szemhéjjal, hogy lássa, nem a legjobb alkalmat kapta el, hogy zavarjon.
- Két dolgot látok rajtad. – vág bele rögtön a közepébe, és még mindig azon töröm a fejem, hogy itt tekerjem ki a nyakát, vagy később kapjam el? – Az egyik, hogy sürgősen pénzre van szükséged, – itt fejével a tányérom felé bökött. – a másik, hogy sokat megélt ember lehetsz, aki tud nekem segíteni. – nézett fel ismét rám. Egyiket sem tagadtam, de nem adtam jelét, hogy érdekelne, amit mondani akarna. Közelebb hajolt, át az asztalon, és suttogássá fogta vissza a hangját, mintha valami nagy titkot akarna elárulni.
- A helyzet az, és nem fogok kertelni, hidegre kellene tenni valakit. Érthető módon erre sem tünde sem bármelyik birodalom embere nem lenne csak úgy vevő, viszont reménykedem, hogy szűkös zsebeid és – ruhád alapján megítélt – függetlenséged talán az én nyerő lapom ebben a kérdésben. – elhallgatott, és úgy látszott, nem is akarja folytatni, inkább megvárja, míg reagálok az ajánlatára.
- Ide huppansz, mint akit ledobtak az égből és pont ide esett, aztán pedig előállsz ezzel a képtelen ajánlattal. – felemeli a kezét, és belém fojtja a folytatást.
- Nem, nem, tévedsz. Ha ezt az ”apróságot” elvégzed nekem, busás fizetséget ajánlok neked. – nem türtőztette magát, és látszólag egyre idegesebb lett, olyannyira, hogy elkezdte forgatni a fejét, mintha azt lesné, mikor fognak lecsapni rá.
- Jól van, de most akkor ide hallgass. Te most szépen felállsz, és kisétálsz, majd én követlek néhány perc múlva, és két utcával lejjebb van egy fazekas műhely. A háta mögött megkereslek. – az idegen bólintott, majd felpattant és minden formalitás nélkül viharzott ki a tavernából. Még felhajtottam azt a kevés vizet, ami megmaradt, és röviddel utána, én is elhagytam a helyiséget, majd a megbeszélt találkahely felé vettem az irányt.
Ahogy, megbeszéltük, a titokzatos alak ott volt, a hátát az épület falának vetette, és ültében várta, hogy felbukkanjak. Biztos vagyok benne, hogy kiszúrt már, ám semmi jelét nem adta üdvözlésnek, inkább megvárta, míg odaérek, és lassan, kissé talán nehézkesen feltápászkodott.
- A történet kicsit bonyolultabb, mint azt korábban felvázoltam, de nem lehetetlen. – kezdett bele a mondandójába. – A falu határában áll egy ház, nem titok, épp csak a szent lélek tartja egyben az épületet, és eléggé lelakott állapotban van. Odabent, az emeleten található egy különleges tárgy, amit az említett ember meg akar szerezni. Azt mondják, hogy egy rég elhunyt mágus tulajdona volt a tekercs, melyen a rúnák olyan varázslatot rejtenek, amit emberfia még nem látott. – tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta. – Na már most, az említett ember erre a tekercsre ácsingózik már hosszú ideje. Oda fog menni ma este, és el fogja vinni a tekercset. Ekkor lenne a legalkalmasabb lecsapni rá. – fejezte be. Nem vagyok túl beszédes, és inkább tartom a véleményem, de maga ez az egész furcsának hat, és vannak fenntartásaim.
- Miért nem lehet nála az a tekercs? Nagyon valószínű, hogy kamu az egész. – nem riadok vissza a dologtól, csak nem értem az összefüggést.
- Azt mondják, ha igaz a sztori, hogy a mágus egy angyaltól kapta a tekercset. Ebből pedig leszűrhető, miféle hatalom lehet benne. – válaszolt készségesen. Halk hümmögéssel nyugtáztam, majd megkötöttük az üzletet. A pénz felét előre adta, a másik felét akkor, ha a fickó halott. Átadott a pénzzel együtt egy apró kavics-szerű tárgyat.
- Ha vége, fújj rá, és amint a párja, ami nálam van, felizzik, odamegyek. – ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, és csuklyáját arcába húzva elszáguldott.
A nap lassan nyugovóra tért, és szürkülni kezdett, így jobbnak láttam, ha elindulok a házhoz, amiről az idegen beszélt. A falu déli-délkeleti részén állt, már ami megmaradt belőle. Úgy nézett ki, mintha leégett volna. Egyszerű fából épített házikó, egyetlen emelettel. A fa, amiből épült már megfeketedett, pontosan nem tudtam, hogy tényleg leégett, vagy csak az idő vasfoga nem kímélte, viszont valóban csoda volt, hogy állt. Körbejártam az épületet, egyelőre sehol senki, így arra jutottam, jobb, ha megnézem belülről is, bár tartottam tőle, hogy rám szakad az egész. Megpróbáltam felmenni a lépcsőn, de a korhadt fa nyikorgása okán felhagytam ezzel a tervvel. Kis idő múltán neszezést hallottam, és egy, a ház hátsó falán tátongó lyukon kimásztam, mielőtt megtalálnak. A sarokhoz léptem, és akkor pillantottam meg egy férfit, és két kísérőjét, akiknek az oldalán kard lógott. Kellemetlen érzés fogott el, de nem tudom miért. A középen ülő férfi kissé pocakos volt, de bírta a tempót, a másik kettő inkább valamiféle katonaforma lehetett, de nem mertem volna megesküdni rá.
- Várjatok meg itt. – fordult a kísérők felé, majd elindult az épület belseje felé. Ahogy a korhadt fára lépett, az azonnal megnyikkant a talpa alatt, amitől egy kicsit összerándult, de folytatta útját. Most kellene lépnem, különben oda az esélyem. Vártam, míg a „főnök” elindul felfelé a lépcsőn és kisebb eséllyel láthat minket, majd elővettem a könyvet, és az kísérők mögé idéztem a csontvázat. A szolga állt, míg át nem juttattam neki a parancsomat, és átvágta a kísérők torkát, majd odasétált hozzám, és együtt felmentünk a „főnök” után. Lassan lépkedtem a lépcsőn, próbálva minél kisebb zajt csapni, de igazából tök mindegy volt. A felső emeleten két szoba foglalt helyet, és egymásból nyíltak, így teret adva egy nagy területnek a lépcső végén. A csontvázat küldtem előre, ám nem sokkal később hangos csörömpölés hallatszott, és ahogy utána siettem, láttam, hogy a férfi játszi könnyedséggel zúzta darabjaira a szolgám. Nem kellett engem sem félteni, a kezemben lévő bottal egy jókorát sóztam a sípcsontjára, ami eléggé lefoglalta, míg egy újabb csontvázat teremtek elő, ami gond nélkül döfte át a kardját a férfi mellkasán. A szemei fennakadtak, szája nagyra nyílt, és egy fojtott sikoly tört fel belőle, majd eldőlt, mint egy zsák. A csontváz mellém lépett, én pedig elővettem az idegentől kapott kavics-szerű tárgyat, és ráleheltem. Az apró tárgy kékes vörös izzásba kezdett, majd megjelent az idegen, közvetlen mellettem, mintha teleportált volna, ám ezt a jelenséget be tudtam a kőnek. Ahogy az összeesett testre nézett, torkán akadt a szó, és arcára ráfagyott a rémület.
- Te…te…megölted a falu egy tekintélyes nemesét! Ide, gyorsan! – most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. A fickó kitervelt valamit, és velem végeztette el a piszkos munkát. Lábak dobogását hallottam lentről, és sejtettem, hogy nem jött egyedül. Jobbnak láttam lelépni, ám előtte volt még egy dolgom, amit meg kell tennem. Utasítottam a csontvázat, aki lefogta a férfit, amíg elvettem a pénzem másik felét, magától – ezek után – biztos nem adta volna, és rohanvást indultam meg lefelé, kettesével szedve a fokokat. A földszinten belebotlottam négy bőrpáncélt viselő férfiba. Mindegyikük kezében egy-egy rövid pengéjű, egykezes kard díszelgett, és lassan közeledtek felém. A csontváz elém lépett, és csatába szállt. Elslisszoltam mellette, hogy közelebb legyek a kijárathoz. Mikor visszafordultam, láttam, hogy épp az egyik férfi oldalát hasítja fel. A seb nem volt halálos, de a kardon lévő méreg mindenképp végez vele. A másik három próbálta kizökkenteni a szolgámat, de nem lehettek valami képzettek, valamint, mintha félelmet érzékeltem volna bennük. Ezek szerint nem találkoztak még ilyesmivel. Újabb utasítás után a csontvázzal futásnak eredtem, és az első lóra felpattanva eltűntem a házikótól. Vágtára gyorsítottam az állatot, és nem mentem be a faluba. Nem sokkal előtte elkanyarodtam nyugat felé, és bevettem magam a sűrűbe. Úgy hiszem, most üldözni fognak, és vérdíjat tűznek itt ki a fejemre, vagy ilyesmi, de végeredményben a pénz megvan.
A nap első sugarai már kezdték átszakítani a fák koronáját, mire visszafogtam a lovat. Nem hallottam, hogy követnének, de jobb a békesség, és ügetve haladtam még néhány mérföldet, mígnem elértem egy barlangot. Leszálltam, és kikötöttem a lovat egy sziklához, én pedig bevettem magam a barlangba, hogy lepihenjek. A baj az volt, hogy nem tudom, követnek-e még. Jó ideje nem hallottam őket, de ez nem jelent semmit. Nyugtalanságom elhessegetve felkeltem és eloldottam a lovat, leszedtem róla minden felszerelést és odacsaptam a farára, amitől rögtön futásnak eredt, amerre épp a feje állt. A nyereget bedobtam a barlang sötétjébe, az oldaltáska pedig megfelel még több kacat tárolására.
Alig két órát aludtam, és úgy nézett ki, nem követnek, ám nyugat helyett most északnak fordultam, így megpróbálva eltéríteni őket. Gyalog ugyan lassabb voltam, de nehezebben is találnak rám.
Két napig tartottam a tempót, menet közben ettem, ittam, de senki nem követett. Végül kissé megnyugodva tábort vertem, és nyugodtan álomra hajtottam a fejem, anélkül, hogy aggódnom kellett volna bármiért is. A pénzem meg van, ám elég valószínű, hogy köröznek, ez viszont kijátszható, illetve az ember folyamatosan változik, így emiatt kevésbé aggódom. Bár azt most már bánom, hogy elengedtem azt a lovat. Most igazán jól jönne, de annyi baj legyen, egy távolabbi településen veszek egyet. Azt hiszem.
- Két dolgot látok rajtad. – vág bele rögtön a közepébe, és még mindig azon töröm a fejem, hogy itt tekerjem ki a nyakát, vagy később kapjam el? – Az egyik, hogy sürgősen pénzre van szükséged, – itt fejével a tányérom felé bökött. – a másik, hogy sokat megélt ember lehetsz, aki tud nekem segíteni. – nézett fel ismét rám. Egyiket sem tagadtam, de nem adtam jelét, hogy érdekelne, amit mondani akarna. Közelebb hajolt, át az asztalon, és suttogássá fogta vissza a hangját, mintha valami nagy titkot akarna elárulni.
- A helyzet az, és nem fogok kertelni, hidegre kellene tenni valakit. Érthető módon erre sem tünde sem bármelyik birodalom embere nem lenne csak úgy vevő, viszont reménykedem, hogy szűkös zsebeid és – ruhád alapján megítélt – függetlenséged talán az én nyerő lapom ebben a kérdésben. – elhallgatott, és úgy látszott, nem is akarja folytatni, inkább megvárja, míg reagálok az ajánlatára.
- Ide huppansz, mint akit ledobtak az égből és pont ide esett, aztán pedig előállsz ezzel a képtelen ajánlattal. – felemeli a kezét, és belém fojtja a folytatást.
- Nem, nem, tévedsz. Ha ezt az ”apróságot” elvégzed nekem, busás fizetséget ajánlok neked. – nem türtőztette magát, és látszólag egyre idegesebb lett, olyannyira, hogy elkezdte forgatni a fejét, mintha azt lesné, mikor fognak lecsapni rá.
- Jól van, de most akkor ide hallgass. Te most szépen felállsz, és kisétálsz, majd én követlek néhány perc múlva, és két utcával lejjebb van egy fazekas műhely. A háta mögött megkereslek. – az idegen bólintott, majd felpattant és minden formalitás nélkül viharzott ki a tavernából. Még felhajtottam azt a kevés vizet, ami megmaradt, és röviddel utána, én is elhagytam a helyiséget, majd a megbeszélt találkahely felé vettem az irányt.
Ahogy, megbeszéltük, a titokzatos alak ott volt, a hátát az épület falának vetette, és ültében várta, hogy felbukkanjak. Biztos vagyok benne, hogy kiszúrt már, ám semmi jelét nem adta üdvözlésnek, inkább megvárta, míg odaérek, és lassan, kissé talán nehézkesen feltápászkodott.
- A történet kicsit bonyolultabb, mint azt korábban felvázoltam, de nem lehetetlen. – kezdett bele a mondandójába. – A falu határában áll egy ház, nem titok, épp csak a szent lélek tartja egyben az épületet, és eléggé lelakott állapotban van. Odabent, az emeleten található egy különleges tárgy, amit az említett ember meg akar szerezni. Azt mondják, hogy egy rég elhunyt mágus tulajdona volt a tekercs, melyen a rúnák olyan varázslatot rejtenek, amit emberfia még nem látott. – tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta. – Na már most, az említett ember erre a tekercsre ácsingózik már hosszú ideje. Oda fog menni ma este, és el fogja vinni a tekercset. Ekkor lenne a legalkalmasabb lecsapni rá. – fejezte be. Nem vagyok túl beszédes, és inkább tartom a véleményem, de maga ez az egész furcsának hat, és vannak fenntartásaim.
- Miért nem lehet nála az a tekercs? Nagyon valószínű, hogy kamu az egész. – nem riadok vissza a dologtól, csak nem értem az összefüggést.
- Azt mondják, ha igaz a sztori, hogy a mágus egy angyaltól kapta a tekercset. Ebből pedig leszűrhető, miféle hatalom lehet benne. – válaszolt készségesen. Halk hümmögéssel nyugtáztam, majd megkötöttük az üzletet. A pénz felét előre adta, a másik felét akkor, ha a fickó halott. Átadott a pénzzel együtt egy apró kavics-szerű tárgyat.
- Ha vége, fújj rá, és amint a párja, ami nálam van, felizzik, odamegyek. – ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést, és csuklyáját arcába húzva elszáguldott.
A nap lassan nyugovóra tért, és szürkülni kezdett, így jobbnak láttam, ha elindulok a házhoz, amiről az idegen beszélt. A falu déli-délkeleti részén állt, már ami megmaradt belőle. Úgy nézett ki, mintha leégett volna. Egyszerű fából épített házikó, egyetlen emelettel. A fa, amiből épült már megfeketedett, pontosan nem tudtam, hogy tényleg leégett, vagy csak az idő vasfoga nem kímélte, viszont valóban csoda volt, hogy állt. Körbejártam az épületet, egyelőre sehol senki, így arra jutottam, jobb, ha megnézem belülről is, bár tartottam tőle, hogy rám szakad az egész. Megpróbáltam felmenni a lépcsőn, de a korhadt fa nyikorgása okán felhagytam ezzel a tervvel. Kis idő múltán neszezést hallottam, és egy, a ház hátsó falán tátongó lyukon kimásztam, mielőtt megtalálnak. A sarokhoz léptem, és akkor pillantottam meg egy férfit, és két kísérőjét, akiknek az oldalán kard lógott. Kellemetlen érzés fogott el, de nem tudom miért. A középen ülő férfi kissé pocakos volt, de bírta a tempót, a másik kettő inkább valamiféle katonaforma lehetett, de nem mertem volna megesküdni rá.
- Várjatok meg itt. – fordult a kísérők felé, majd elindult az épület belseje felé. Ahogy a korhadt fára lépett, az azonnal megnyikkant a talpa alatt, amitől egy kicsit összerándult, de folytatta útját. Most kellene lépnem, különben oda az esélyem. Vártam, míg a „főnök” elindul felfelé a lépcsőn és kisebb eséllyel láthat minket, majd elővettem a könyvet, és az kísérők mögé idéztem a csontvázat. A szolga állt, míg át nem juttattam neki a parancsomat, és átvágta a kísérők torkát, majd odasétált hozzám, és együtt felmentünk a „főnök” után. Lassan lépkedtem a lépcsőn, próbálva minél kisebb zajt csapni, de igazából tök mindegy volt. A felső emeleten két szoba foglalt helyet, és egymásból nyíltak, így teret adva egy nagy területnek a lépcső végén. A csontvázat küldtem előre, ám nem sokkal később hangos csörömpölés hallatszott, és ahogy utána siettem, láttam, hogy a férfi játszi könnyedséggel zúzta darabjaira a szolgám. Nem kellett engem sem félteni, a kezemben lévő bottal egy jókorát sóztam a sípcsontjára, ami eléggé lefoglalta, míg egy újabb csontvázat teremtek elő, ami gond nélkül döfte át a kardját a férfi mellkasán. A szemei fennakadtak, szája nagyra nyílt, és egy fojtott sikoly tört fel belőle, majd eldőlt, mint egy zsák. A csontváz mellém lépett, én pedig elővettem az idegentől kapott kavics-szerű tárgyat, és ráleheltem. Az apró tárgy kékes vörös izzásba kezdett, majd megjelent az idegen, közvetlen mellettem, mintha teleportált volna, ám ezt a jelenséget be tudtam a kőnek. Ahogy az összeesett testre nézett, torkán akadt a szó, és arcára ráfagyott a rémület.
- Te…te…megölted a falu egy tekintélyes nemesét! Ide, gyorsan! – most rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. A fickó kitervelt valamit, és velem végeztette el a piszkos munkát. Lábak dobogását hallottam lentről, és sejtettem, hogy nem jött egyedül. Jobbnak láttam lelépni, ám előtte volt még egy dolgom, amit meg kell tennem. Utasítottam a csontvázat, aki lefogta a férfit, amíg elvettem a pénzem másik felét, magától – ezek után – biztos nem adta volna, és rohanvást indultam meg lefelé, kettesével szedve a fokokat. A földszinten belebotlottam négy bőrpáncélt viselő férfiba. Mindegyikük kezében egy-egy rövid pengéjű, egykezes kard díszelgett, és lassan közeledtek felém. A csontváz elém lépett, és csatába szállt. Elslisszoltam mellette, hogy közelebb legyek a kijárathoz. Mikor visszafordultam, láttam, hogy épp az egyik férfi oldalát hasítja fel. A seb nem volt halálos, de a kardon lévő méreg mindenképp végez vele. A másik három próbálta kizökkenteni a szolgámat, de nem lehettek valami képzettek, valamint, mintha félelmet érzékeltem volna bennük. Ezek szerint nem találkoztak még ilyesmivel. Újabb utasítás után a csontvázzal futásnak eredtem, és az első lóra felpattanva eltűntem a házikótól. Vágtára gyorsítottam az állatot, és nem mentem be a faluba. Nem sokkal előtte elkanyarodtam nyugat felé, és bevettem magam a sűrűbe. Úgy hiszem, most üldözni fognak, és vérdíjat tűznek itt ki a fejemre, vagy ilyesmi, de végeredményben a pénz megvan.
A nap első sugarai már kezdték átszakítani a fák koronáját, mire visszafogtam a lovat. Nem hallottam, hogy követnének, de jobb a békesség, és ügetve haladtam még néhány mérföldet, mígnem elértem egy barlangot. Leszálltam, és kikötöttem a lovat egy sziklához, én pedig bevettem magam a barlangba, hogy lepihenjek. A baj az volt, hogy nem tudom, követnek-e még. Jó ideje nem hallottam őket, de ez nem jelent semmit. Nyugtalanságom elhessegetve felkeltem és eloldottam a lovat, leszedtem róla minden felszerelést és odacsaptam a farára, amitől rögtön futásnak eredt, amerre épp a feje állt. A nyereget bedobtam a barlang sötétjébe, az oldaltáska pedig megfelel még több kacat tárolására.
Alig két órát aludtam, és úgy nézett ki, nem követnek, ám nyugat helyett most északnak fordultam, így megpróbálva eltéríteni őket. Gyalog ugyan lassabb voltam, de nehezebben is találnak rám.
Két napig tartottam a tempót, menet közben ettem, ittam, de senki nem követett. Végül kissé megnyugodva tábort vertem, és nyugodtan álomra hajtottam a fejem, anélkül, hogy aggódnom kellett volna bármiért is. A pénzem meg van, ám elég valószínű, hogy köröznek, ez viszont kijátszható, illetve az ember folyamatosan változik, így emiatt kevésbé aggódom. Bár azt most már bánom, hogy elengedtem azt a lovat. Most igazán jól jönne, de annyi baj legyen, egy távolabbi településen veszek egyet. Azt hiszem.
A kaland rendben volt, kicsit olyan lezáratlannak érzem, szóval remélem lesz folytatás 
