Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Gustav Engelberg
Faj: Ember
Frakció: Egyház
Kaszt: Pap
Nem: Férfi
Életkor: 28
Kinézet: 183 cm magas, körülbelül 90 kg férfi, kit jóképűnek is lehetne nevezni, ha nem lenne haja és szakálla ápolatlan, nem lengné be auráját alkoholszag és megjelenése is karizmatikus, míg meg nem szólal. Átlagos testfelépítésű, nem túl izmos, de nincs is nagyon elhízva, egy vérbeli nőfaló, Istentisztelő nem engedheti el magát túlságosan. Rövid sötétbarna haja van, szemeihez hasonlóan, arcán állandó borosta, gyakrabban feledékenységből, lustaságból meghagyott szakállképződmény. Általában kalapban járja a városokat és a vidékeket, reverendáját csak a Templomban viseli, ha kimozdul fehér, szürke mellényt visel, aranyozott hímzéssel a széleken, fehér, sokszor szintén aranyszínű ing és hófehér nadrág. Utazó csizmát húz lábára, és barna utazókabátot visel, mely eltakarja több palacknyi áldott italát, bibliáját és füzérjét. Kezében általában sétabotjával mutatkozik, mellyel sokszor vert már át kisasszonyokat vagy kötözködő alakokat, fegyverként is jól hasznosítható, egyszerű eszköz. (Szerk.: Nem kérek hozzá passzívot, ez nem fegyver, csak egy bot, amivel stílusossá akarom tenni a karaktert.)
Jellem: Ellentmondásos figura, komolytalan, ha kell megértő. A saját útját szereti járni, édesapja kérésére azonban Papnak állt és képességeihez mérten segíti az embereket. Sok káros szenvedélye van, szereti a szerencsejátékot, biztos bevételi forrása, nem veti meg az alkoholt sem és a nők a gyengéje. Sokszor mond ellent viselkedése az Egyház tanainak, de úgy gondolja az Úr nem ellenzi követőitől a szórakozást, csak a mértéket kell megtartani. Nyugodt és türelmes figura, ha elhatároz valamit, azt bármibe is kerüljön, véghez viszi, sokáig tervezget, precíz, viszont az esze gyorsan vág, még ittasan is. Úgy hiszi, ő amolyan próféta, mivel egyszer részegen, hazafelé tartva "beszélt az úrral" (Szerk.: Lásd előtörténet).
Előtörténet:
(Szerk.: Az előtörténet elolvasása elején szeretnék eloszlatni néhány tévképzetet. Senki ne készüljön ódákra, gyönyörű novellára, vallási monológokra, ez a történet mások fárasztására és agyuk leépítésére íródott. Mindenki csak a saját felelősségére olvassa el. Jó szórakozást. - Gustav User)
"Az Úr megteremtett megannyi csodát, majd a hetedik napon elfáradt, megpihent, talán elmehetett dolgát is végezni...így keletkezhetett Gustav Engelberg..." - Plagius Plébános
- Hogy gyöngyöződik…a tetején tükröződik a díszes ablakokon át beszűrődő nap fénye…Hikk…mondja meg valaki, hogy ez nem az Úr ajándéka…Mi másért adta az Isten, hogy ne lakmározzunk belőle, miért tiltaná ezt bárki is ember fiától, mikor annyi erőt ad. Hopp…hopp, óvatosan. Egy csepp sem mehet mellé…hikk…érzem rajta Plagius Templomfő áldását…igen, ezt megáldotta a Teremtő…aaahhh…hogy hullámzik a tálban, akár egy viharos tenger, mielőtt kieresztené erejét, majd megnyugszik, ahogy partot ér. Ez esetben a part a gyomrom…Várjatok…hikk…itt a kehely…ah, érezni rajta a kovácsok verejtékét, a briliánsok ragyogása, szinte belecsúszik az ember tenyerébe…Mesteri fúzió…ráteszem óvatosan az oltárra, iiiigen, nem ment mellé, biztos lebuknék, ha kilöttyenne az abroszra. Na most akkor öntsük…de óvatosan…óóóóvatosan…már a számban érzem, akár egy gyönyörű vízesés, szinte látom az alján felgyülemlő párától keletkező gőőőzzt…húúú, Uram, köszönöm… -ám ekkor hatalmas dörej csapta meg a kis templomot…a két szárnyú ajtó szinte kelletlenül adta meg magát a ránehezedő tehernek, bár meglepő, de a tolóerő gyengédebbnek tűnt az általa leadott zajnál. A beáradó fény szinte megvakította a benn mesterkedő férfit, a hirtelen keltett zaj pedig pont elég volt ahhoz, hogy ez eddig tökéletes műveletét végző Lelkész keze megcsússzon az ijedtségtől és megtörténjen a baj.
- Neeee, Uram…a VÉÉÉÉREEED!!! Inkább az örömlányok vére hulljon!! Itasd fel, itasd fel! – kiáltozott jajveszékelve a pap, majd elkezdte szürcsölgetni a mellécsorduló nedűt. Akár egy éhes kiscica az utcára csöpögő tejet úgy lefetyelt a férfi, két kezével az oltárra támaszkodva, a kapuból, ahol egy kétségbeesett bárányka állt, elég furán nézhetett ki ez a mozdulatsor.
- Atyám! Jól van? Segítenie kell! – kiáltott az érkező, hangjában félelem és lelkiismeret, Gustav, hősünk, egyből felismerte ezen jeleket, de a mellé ömlő bor párlata nagyobb problémát jelentett annál, mint amivel ez a lány most betért a templomba.
- Már hogy lennék jól Édes Gyermekem?! Kifolyt a Mise bor! Ezt Plagius Atya áldotta meg…ilyenkor a legfinomabb… - morgott a férfi, s bár a későbbiekben nem találkozunk a hölggyel, mégis azóta is megesküszik arra, hogy a Pap szemeinek sarkából egy könnycseppet látott megvillanni a beszűrődő nap fényében.
- A Papok ihatnak alkoholt? – kérdezte a lány, nevezzük nevén a problémát, Izolda. Beljebb lépett, becsukva maga mögött a Templom kapuit, s kicsit óvakodva megközelítette a már ittas férfit.
- Az orvos írta fel, mit kérdezősködsz Lányom, te jöttél ide jajveszékelve, látod a te problémád mostmár az enyém is…jahaaajjj az Én erőt adó édes nektárohohoom.. – nyögött kétségbeesve a férfi, miközben reverendájával törölgette az összemocskolt abroszt. Nem tudta eldönteni, hogy attól tart inkább, hogy Plagius atya lekorholja érte, vagy az esett rosszul neki, hogy az imádott ital egy része végigfolyt az oltáron. Bár reverendája már sok ilyen akciót túlélt, teljesen bemocskolódott újfent, egy Papnak mindig fessnek és jól öltözöttnek kell tűnnie, ez most sajnos Gustavunk esetében nem volt elmondható, sorozatos baleseteinek hála nem gyakran látni őt patyolat valójában.
- Esetleg segítsek Atyám? – kérdezte a leányzó közelebb lépve, miután kicsit kezdte rosszul éreznie magát azért, hogy ilyen hirtelen rontott be Isten házába, nem adva meg a kellő illemet és tiszteletet. Jól nevelt asszony volt ő, gazdálkodással foglakozó tehetős családból származott és mondhatni jó helyre házasodott, egy ékszerész jómódú iparos idősebb fiához ment hozzá alig pár hónapja.
- Azt hiszem jó lesz így gyermekem, viszont meg kell néznem, hogy a bornak lett-e baja. Tudod, elég nagy cirkusz lenne abból, ha az általad hozott rontás megruskósítja az Úr áldott borát. – mondta rá se nézve a fiatalra, majd nagyot húzott a nemrégiben túlságosan is teletöltött kehelyből. Úgy itta a nedűt, mint megfáradt földeken dolgozó paraszt a szomját oltó vizet, telhetetlenül, minden korty után pajzán módon nyögött, térdei behajlottak a gyönyörtől, szabad kezét az égre emelte, s most gondolataival mondott hálát Istenének, amiért megajándékozta őt a Mennyeknek erejével.
- Atyám, hogy mondta? Rontás van rajtam? Jézusom. – suttogta a nő elkeseredetten, szája elé téve vékonyka ujjait, szemei pedig könnybe lábadtak a rémülettől. Papunk erre szabad kezén lévő mutatóujját a hölgy felé tartotta, majd a mennyezet felé fordította, jelezvén ezzel, hogy hagyjon egy kis türelmet az éppen szertartást végző Lelkész számára. Amint az utolsó csepp is végigúszott Gustav szája szélén, jelzés értékűen felsóhajtott, jelezve ezzel, hogy ő biz megitta mindet. Még picit szájánál tartotta az ivóalkalmatosságot, hátha az Úr megszánja és újratölti a kelyhet, de a Papnak imája most süket fülekre talált.
- Igaz is…a mohóság az egyik főbűn… - jelezte a mennyezet felé, hogy megértette a célzást.
- De Tiszteletes Úr? Szabad ilyet? – kérdezte a lány még mindig elkeseredve az imént mondottaktól, de sajnos elég butácska volt ahhoz, hogy túl sok jelentéssel bírjon számára a rontás szó, mint kifejezés.
- Én vagyok a Misebor előkóstoló, ellenőriznem kell, hogy megfelelő-e az ital a szertartások előtt, na de gyermekem, térjünk rá mostmár a rontáháháháááásraaa!! – kiáltott fel mondata végén Gustav, ugyanis ismeretségük óta most először nézte meg magának az érkezőt és hát…valljuk meg az őszintét, szemrevaló teremtés volt a drága. Hosszú szőke haja csíntalanul, göndör fürtjeivel vonta körbe mezítelen vállait, selyemruhájának pántjai jóval váll alatt helyezkedtek el, szabásán is látszott, hogy a lányka nem megfelelően viseli azt, de a Pap nem bánta, hiszen így jó rálátást biztosított dekoltázsára, mellyel ugyancsak el volt eresztve. Ajkai rózsa vörösek voltak, teltek akár annak bársonyos élettel teli szirmai. Szemei akár a tiszta kék ég, melyet egyetlen felhő nem csúnyít el, a benne lévő csillogás pedig, mint a nap gyönyörű sugarai. Tiszta volt és ártatlan, a Pap jó emberismerő volt tisztségéből eredően is, bármikor megmondja, ha egy ember szándékai valósak vagy rossz célúak. Derekát még álló helyzetében is úgy ringatta, ahogy egy kisebb halászhajó táncol a csendes, nyugodt tengeren, Lelkészünk szinte tengeri beteg lett annak látványától. A hófehér selyemruha, melyet egy fekete, arany hímzésekkel díszített fűző tett változatosabbá és persze kellemesebbé majdnem földig ért, épp annyira magasodott a talaj fölé, hogy ne koszolja be azt. Hogy lépései könnyedebbek legyenek be volt vágva, melynek köszönhetően minden meggondolatlan lépésnél betekintést engedett hamvas, formás combjaira, melynek látványától Papunk nyála összefutott a szájában, alig bírt magával, ahogy végigmérte a gyönyörű teremtést, de amint végzett a mustrálással nyelt egyet, megköszörülte a torkát és komolyra fordította a szót…”komolyra”…
- Bizony leányom, erős rontást érzek a szíveden, mellkas környéken. Úgy érzem, valami elhomályosítja elméd, megcélozva a lelkedben bimbódzó rózsa szépségét. Jajj…hikk…nagy a baj… - Rázta fejét kelletlenül, kezdte érezni, hogy a mise bor a fejébe száll.
- Mit tehetünk Atyám? – kérdezte a hölgy teljesen kétségbeesve, kezdte azt érezni, ez a férfi mégis csak érti a dolgát és kezdte azt is elhinni, sőt biztos volt benne, hogy ő Verónia legjobb Misebor előkóstoló Lelkésze.
- Veszélyes dolog ez Lányom, nagyon veszélyes módja van ennek eltávolítására, de…nem is tudom. Bűnöd mértékétől függ a sikere Gyermekem. - kezdte végül egy percnyi szünetet követően, miután kigondolta, hogy lehetne kihozni a legjobbat a helyzetből, vagyis hogy lehetne legegyszerűbben elűzni az átkot ennek az érintetlen, ártatlan lánynak a szívéből.
- Bármit megteszek Atyám, űzze el belőlem a rosszat, valószínű ezért voltam tegnap meggondolatlan a Szabóval. – esedezett Izolda kezeibe temetve arcát, majd végül nem állt meg ennyinél, könnyek törtek elő, igazi, hű könnycseppek hulltak alá gyűrűk sokaságát viselő ujjai közül. Eközben papunk kihasználta az alkalmat, hogy a gyermek nem figyel és köszönetet mondott az Úrnak, amiért ezt a butácska lányt hozzáküldte feloldozásért.
~ Ami másnak hasznos, nekem egész kellemes… ~ gondolta magában nagy vigyorral az arcán, majd tett egy lépést előre, tenyereit a plafon felé fordította és becsukta szemeit.
- Lányom, kérlek, figyelj most rám. Az Úrhoz kell esedeznünk mennyei energiájáért, hogy annak segítségével űzzem ki belőled a gonoszt. Ha sikerül, tenyereimben egyesülnek majd a gyógyító energiák, bal kezemmel pedig magamhoz rántom a rontásod…hm…ez egész jó szöveg…ez lesz mától a mottóm…Kirántom a rontást. Ötletes…hehe… - mosolygott a Pap, mire Izolda követte példáját és először vonakodva bár, de ő is kitárta tenyereit a mennyezet irányába.
- Ó nem, nem drága Gyermekem, te imádkozni fogsz a sikereimért, összeérinted tenyereidet így, érintsd harmadik szemednek majd a Föld felé irányítsd kezeidet. Jól szorítsd össze karjaidat, erősen, hogy minden rontást, amit Nagyságom nem tud kiszívni, azt a talaj irányába továbbítjuk és kilőjük, akár egy nyilat a nyílpuskából. Szorítsd, még egy kicsit, így. – Magyarázta neki a Pap, aminek köszönhetően a lány karjaival úgy összeszorította kebleit, hogy azok majd kiugrottak a fűzőből.
- Tökéletes. Nos, hát kezdjük meg a szertartást. Az Imát követően, a jobb és a bal tenyeremben lévő energiákat a szívedbe fogom vezetni, melyek feltördelik a lelked mélyén letapadt gonoszságot, majd a bal kezemmel felszívom azt. – mondta végül a Pap.
- Így biztos jó lesz? Még nem csináltam ilyet, furcsa rontásűzési módszer ez. – csodálkozott a leányzó, és kérdőn a Papra nézett.
- Csitt csak Gyermekem, ne kételkedj az Úr akaratában, lehet hogy fájni fog, kellemetlen lesz, de én csak a dolgomat végzem. Ez a módszer Verónia szerte nagy becsben tartott titkos technika a gonosz kiűzésére. Seperc alatt végzünk, aztán pedig elmeséled…akarom mondani, meggyónod jó részletesen azt, amit előző éjszaka a Szabóval műveltél. – Vigyorodott el Gustav tiszteletes, majd ismét a mennyezet felé terelte tenyereit és sóhajtott egy mélyet.
- Domine, Et cum spiritu tuo…(Uram légy kegyes) Segíts ezen sötét órákban, hogy Báránykád sötét szíve ismét teljes fényében ragyogjon, gyermeki lelke folytathassa gondtalan Földi életét, miáltal testéből eltávolítod a beásott Démonokat. – magyarázta csukott szemmel, mire a lány is elkezdett imádkozni, a miséken és Istentiszteleteken betanult strófákat mormolta alig hallhatóan. Szemeiből könnyek hulltak alá, karjait pedig úgy feszítette már, hogy szinte görcsöt kaptak.
- Tibi gratias ago, Domine, quod tam pulchra puella tibi hodie me misit. (Köszönöm Uram, hogy ilyen szép lányt küldtél ma hozzám.) – Mormolta a Pap, biztos, ami biztos alig hallhatóan, hiszen sosem tudni ki tud latinul a fohászkodók közül.
- Most gyermekem, érzem az energiákat! Sikerült! Szívedre teszem a kezem és felrázom a Gonoszság letapadt bugyrait, bármi történik, ne nyisd fel a szemed, ki tudja milyen amorf undormányokkal kell majd harcot vívjak! – utasított Gustav kimérten, majd felnyitotta szemét és ellenőrizte, hogy a lány szemei biztos csukva vannak-e. Látta, hogy Izolda valóban erősen összeszorította karjait így hát nem késlekedett jobb kezét a lány szívére helyezni, persze pont úgy, hogy tenyerében annak formás, kerek mellét szoríthassa.
- Jajj Atyám! – kiáltott fel zavarában a fiatal, de nem merte kinyitni a szemeit.
- Gyermekem, ez is azt bizonyítja, hogy megszállt a Bujaság Démona, zavarba jössz Isten érintésétől is. Süsd le szemeidet, bánt meg bűneidet, feloldozást nyersz, ha nem gondolsz kielégítetlen vágyaidra! – korholta le a Pap a lányt, ami olyan jól sikerült, hogy kitalált ürügyét mellei fogdosására nem, hogy gyanútlanul végezheti, de még Izolda nyomban el is szégyellte magát, hogy zavarba jött a Tiszteletes úr fogdosását követően. Annyira elbízta magát Hősünk, hogy rázni kezdte annak kebleit, majd gyorsan, védekezően hozzátette.
- Látod gyermekem, milyen makacs rontással van dolgunk? Nem enged, szinte visszaüt, rázza egész valómat. – magyarázta, majd bal kezével is felkészült, hogy kivegye a rontást, az immáron felvert sötétséget.
- Igen Atyám, érzem a bűnt, kérem, ne hagyja abba. – kiáltott fel még mindig zavarában a butuska lány, mire Gustav felbátorodott és megmarkolta baljával is a lány keblét. Ő szinte már felsikoltott, de tudta tűrnie kell a tortúrát, hiszen szerelme bocsánatáért, csakis úgy esedezhet, ha bizonyítja nem volt befolyásolható állapotban, mikor megcsalta őt, az italt, melyet a Szabó kínált neki, csakis az Ördög kavarhatta fel.
- Érzed milyen forró a tenyerem, a rontás szétéget, nagyon erőőőős. – mondta mosolyogva a férfi, szinte el sem hitte, hogy ez a leány ennyire naiv és hiszékeny. Érezte viszont már, hogy talán az Úr megelégszik ekkora büntetéssel, amiért a lány engedett a bűn csábításának és megosztotta ágyát egy idegennel. Mert, persze Gustav csak ezért csinálta ezt az egész „szertartást”, örömet nem érzett egyáltalán.
- Igen Atyám, ne hagyja abba…óóhhh….Uram Isteeeen! - Sikított fel már szinte a gyönyörtől, aminek következtében erősebben kezdett koncentrálni, tudta, minden öröm, amit most érez, a rontás miatt van.
- Igen, szólítsd magadhoz az Istent Gyermekeeeeeem. Mond még egyszer, Uram! Hállelujja!! – kiáltott fel a Pap, mire a lány készségesen felelt.
- Iiiigen, Uram! Hállelujja! –
- Szólj az Úrhoz! Sikítsd, hogy Gustav! – vesztette el már teljesen a Pap az eszét, ő sem gondolta volna, hogy ennyire megfeledkezhet magáról, és hogy ilyen reggeli órákban ilyen naiv és készséges leányzóval hozza össze a sors.
- Iigen, érrrzeeem, Guuustaaav! Gustav? Mi? – Rökönyödött meg egy pillanatra Izolda, mire a Templom oldalsó ajtaja, szinte robbanásszerűen tört ki keretéből.
- MI FOLYIK IIITTTTT???!! – kiáltott éktelen haraggal Plageus Tiszteletes, feje csak úgy vöröslött a dühtől, főleg miután meglátta hősünket és a templom egyik legbőkezűbb adakozójának lányát együtt. Gustav egyből elvette kezeit, majd a még értetlen, ziháló, zavarban lévő Gyermek fejére helyezte jobbját.
- Meg…meg…megtisztultál Gyermekem. Mondj áld…ást az Úr segítségéért és moss keztyűt, kez…kezet a szentelt vízben. Minden gondod megoldódott, szinte már nem viseltetsz Önmagad felé semmilyen negatív érzelmellel..ÉRZELEMMEL! – hebegett, dadogott az ifjú Pap, majd Plagius Atya felé intett.
- Jó reggelt Plébános úr. Segítettem eltávolítani ennek a Gyermeknek a rontását. – szabadkozott Gustav zavart mosolyt erőltetve arcára.
- Láttam mit tettél Gustav tiszteletes! Kedves Izolda, Gyermekem, jól érzed magad? Mi baj gyötör? – sietett oda a nem mindennapi vendéghez, hiszen tudta kinek lánya ő, mikor odaért, szinte eltolta a közelükből a segítséget nyújtó Gustavot. Morgott is egy sort, de annyiban hagyta a dolgot, és megköszönte az Úrnak azt a kis örömöt, mellyel ma reggel fogadta őt.
- Mostmár igen Plébános Úr. A Tiszteletes úr segített nekem, jobban érzem magam és bűneimtől is teljesen megfosztott röpke tíz minutum alatt. Idén sem leszünk szűkmarkúak. – mosolygott teljesen megkönnyebbülten a fiatal, majd gyűrűn csókolta az idős, magas rangú férfit és sarkon fordult.
- Köszönjük Gyermekem, Áldott legyen az Úr és az ő segítő szolgája…Gustav TisztelETEEESSSS!!!! – Fordult oda a „jótevőhöz” az Agg elvörösödő arccal, minek után Izolda becsukta a templom kapuit maga mögött.
- Óh, Plébánus Úr, nem is tudom mikor intézett Áldást felém utoljára…én…könnyekig…hikk… - botladozott a férfi még bormámorosan, de az idősebb férfi szinte azonnal félbeszakította.
- Hogy lehetsz ennyire meggondolatlan!? Tudod te, ki volt ő? Részeges fajankó, te Papok legutolsó szégyene! TE??!!! – kelt ki magából teljesen Plagius.
- No, no Plébános úr, gondoljon a vérnyomására…hikk… - intette őt óva az ifjú.
- Ő a Templomunk egyik legfőbb adakozójának Hilbert Jancker legkisebb leánya volt, Izolda Fritzberg, a jómódú ékszerész Jaek Fritzberg felesége! - üvöltött még mindig teljesen felháborodottan.
- Hilber Fritzberg Janker…várjunk, hogy is? – gondolkozott el hangosan a Pap és látszott a fején, hogy nem megjátszottan gúnyolódik, valóban elveszítette a fonalat.
- Csak azért vagy még mindig Templomunk tagja, mert édesapád megkért, faragjak belőled jóravaló embert, nem is értem, hogy kaphattad meg a tisztséget, nem értem, hogy nem sújt le rád az Úr haragja, hát nem tartod be a tanokat, vedelsz, szerencsejátékozol és még ráadásul a nőket is hajkurászod?! Mit vétettem édes jó Uram, miért ver engem ezzel a szerencsétlennel a sors? – fogta fejét a Plébános, majd felnézett az égre, remélve, hogy kap valami égi jelet, ami megadja a választ a kérdésére.
- A miseborban van a mi igazi erőnk Plagius Uram…hikk…tudom, de nem értem, hogy ezt más, hogy nem látja. Egyébként is az Öreg is szereti a szerencsejátékokat, a nőket pedig mindenki szereti? Hol itt a baj? – kérdezte értetlenül Gustav, majd széttárta karjait.
- Öreg? ÖREEG?! Már hogy szeretné Urunk a szerencsejátékot, hogy lépne be abba a koszos, mocskos kéjbarlangba, ahová te állítólag „embereket áldani” mész?! – fakadt ki ismét Plagius.
- Hát…a jó szerencséhez áldás is járul nemde? Az Öreg mindig a hetesre tereli a kockáimat, nyilván jóban vannak Fortunával… - mondta, majd suttogva folytatta a továbbiakat. – Szerintem bejön neki. – kacsintott végül.
- HOGY MEREDD!!!?? Hogy mered szentséges Urunkat Öregnek hívni, Fortunával összepárosítani, mihaszna, orcátlan kölyök!!! Meglásd egyszer utolér haragja és akkor vége a mókagyáradnak! – hordta le őt ismét, majd hogy szavait tettekkel is demonstrálja, lekevert az ifjúnak egy irdatlan fülest. A férfi szinte berepült a padok közé, ennek köze lehet ahhoz is, hogy az italnak köszönhetően a lábai is instabilak, végül leporolta reverendáját és felkelt helyéről.
- Tedd rendbe magad és józanodj ki, mire jön a gyülekezet. Lassan kezdünk. Ha még egyszer meglátlak a misebor közelében….a misebor? HOL A MISEBOR TE SZERENCSÉTLEN!!?? – kérdezte szinte fehérré vált arccal a Plébános.
- Éppen rendbe akartam rakni az oltárt, mikor a lány rám ijesztett. Kiöntöttem sajnos. – kért elnézést Gustav, s bár az igazat mondta, a többit megmentette egyenest gyomrába, nehogy annak baja essék.
A Plébános már nem szólt semmit, sarkon fordult és elviharzott, persze azért jelezve nem tetszését nagy robajjal csukta be maga mögött az ajtót. Gustav csodálkozott is, mennyi erős csapkodást kibírt már az a tölgyből készült lap, rengetegszer váltak el így egymástól Plagius-val. De nem haragudott rá, sőt szerette őt, apja helyett apja volt a fiatalnak, mindig próbálta a helyes útra terelni, ami Gustav szerint sikerült is. Kívülről fújja a Bibliát, a tanításokat, nem egyszer gyóntatott már, keresztelőket és Misét is vezetett már, bár valamiért a Templomvezető nem igen volt elragadtatva tőle, a gyülekezetnek persze tetszett. Ő egy Pap, ritkafajta, különleges és eredeti, de hát ez azóta van, mióta az Úr megszólította őt egy bormámoros éjszakán…
Az Úr vs Gustav
Gyönyörű csillagos volt az égbolt, úgy ragyogtak az égen, akár sok szentjánosbogár pislákolt volna fenn, Gustav Atyának még úgy is tűnt, mintha mozogtak volna, de hát ez a sok italnak volt köszönhető, amit a kocsmában megivott. A hold, bár nem volt teljes, gyönyörűen világított, maga körül furcsa, mégis gyönyörű leplet hintett, mely saját színéhez hasonlóan pompázott, olyan érzést keltett, mintha aurája lenne. A csillagos égbolt azonban nem csak szépséget tükrözött, hideget is jelentett hősünk számára, nem volt valami melegen öltözve akkor éjjel, papi öltözékét szándékosan otthon hagyta, kimenőjén csak ne ismerjék fel oly sokan és hát azt se akarta, hogy Plagius Plébános másnap lekorholja, amiért megint a Templom öltözékében vonatozott a város főterén. Hiába a hivatása, édesapja erőltette rá a reverendát, halála után ez volt az egyetlen kívánsága, változzon meg, hagyja el zűrös múltját és feloldozást nyerhet…talán…igen ez volt édesapja legutolsó szava. Talán…
Gustav mindig is az esték központja volt, mindenki szerette őt, hiszen miután jól elvert minden újonnan érkezett utazót kártyán, a jutalom összeget aztán italra költötte és rendszeresen meghívott mindenkit a kocsmában. Ebből élt és hát nem ment neki rosszul, csak az akkori Plébános Loiunos Engelberg nem nézte ezt az életmódot jó szemmel, főleg, miután lányát Estert is így veszítette el annak idején. Rossz társaságba keveredett és bár bátyja Gustav és édesapjuk Loiunos sokszor kihúzta a bajból, egyszer ők sem tudták megmenteni. Igen, elég, ha egyszer nincs ott senki, aki segítsen és megtörténik a tragédia. Hosszú gyászolást követően édesapja arra áldozta fel életét, hogy Gustavból jó embert faragjon, de hát nem eszik azért ilyen forrón a kását ugye. Pont azon elmélkedett, vajon mi történhetett Ester-vel halála után, pokolra került vagy a mennybe?
Édesapja betegségben hunyt el nemsokkal azelőtt, hogy Gustav Papnak állt volna, az idősebb Engelberg kérésére, rossz előéletű gyerek volt, de szerette édesapját, főleg, hogy anyja Ester születése után meghalt. Ő maradt csak neki, fájdalommal töltötte el a halála, ennyiből örült, hogy a Templom kegyeibe fogadta, mert az Úr és Plagius Plébános adott neki erőt az újrakezdéshez. Ezen morfondírozott, mikor gondolatmenetéből egy kellemetlen hideg érzés rángatta ki, mely végigfutott gerincén. Rosszat sejtett a pityókás Pap.
- Hé Atyám! Oldozzon fel, vétkeztem! Hehehe.. – Kiáltott valaki a közelben lévő sikátorból, hangjában gőg és gúny volt felismerhető, fiatalnak tűnt, nem lehetett több húsz évesnél. Gustav megrázta fejét, majd mintha meg sem hallotta volna, tovább botorkált az úton. Azon elmélkedett, mi buktatta le őt, minek után utcai viseletben jött és általában titokban tartja kilétét. (Szerk.: A kocsmában meghívott mindenkit egy körre, hozzátéve: Áldassék nevetek gyermekeim, Gustav Tiszteletes feloldoz titeket ezen kör megivásának bűne alól. Ámen!)
- Várjon Tiszteletes Úr, hová siet? Minket nem hív meg a mai kártyanyereményéből egy italra?! – kiáltott a fiatal, de a Pap azonban hallotta, hogy már az útról, mögüle jön a zaj. Nincs mese, futni kell, nem is nézett hátra, csak megiramodott. Nem félős ő, de ha megint csetepatéba keveredik, biztos megint lekorholják, holott a múltkori zűrt sem ő kezdeményezte. Hiába, a jó fej Papokat nem csak a szerencse üldözi.
- Hagyjatok gyerekek, nincs dolgom veletek. – kiáltott vissza, majd befordult a következő utcán, ahol már várták őt. Ketten álltak vele szemben, két szintén fiatal csavargó. A levegő megfagyott körülöttük, bár nem volt náluk fegyver, előnyben voltak a férfival szemben létszám tekintetében. Nem volt mit tenni, fel kell venni a kesztyűt, ha nem akarja itt végezni.
- Gyermekeim, dobjátok le magatokról bűnös mivoltotok palástját, térjetek meg és feloldozást nyerhettek. – mondta a férfi, bár tudta nem sokat fog vele elérni, kötelessége nyáját terelnie, még akkor is, ha azok ennyire eltévelyedettek és szemtelenek.
- Szánjon meg néhány utcagyereket Atyám. Az egyház úgyis tele van pénzzel, maga az Úr követője nem? – nevetett az ifjú, aki eddig a háta mögül ordibált, talán ő lehetett a vezérük.
- Nos, Uram. Ne nézz ide kérlek, fordítsd el fejed egy pillanatra, hű követődnek meg kell leckéztetnie pár neveletlen kölyköt. – Mormogott orra alatt a férfi, majd kezeit összeérintve imába kezdett.
- Drága jó Uram, áld meg szolgád és ezeket az eltévelyedett ifjúkat, kérlek add, hogy a legkevesebb bántalmuk essen és orvosi ellátásuk minél olcsóbb legyen. Ámen. – mondta a férfi, majd felnézett az előtte tornyosuló alakokra.
- Mit mond ez? Hehehe, ez azt hiszi nyer…Auu…. – szakította félbe hősünk a fiú gúnyolódását egy amolyan Isteni balossal, amit persze olyan jól kivitelezett, hogy egy ellenfelet máris kipipálhatott a listájáról.
- Kapjátok el, ez csak egy Pap!! Ne féljetek tőle! – kiáltott fel dühösen a vezér és botot vett magához, ami jelezte azért, ő is tart egy kicsit a férfitól.
A másik vele szemben álló kicsit zömökebb fiatal is ütésre emelte a kezét, mi elől Gustav könnyen kitért, visszakezes pofonja azonban utat talált, bár ez nem volt akkora erejű, mint az előző öklös, térdével rásegített az egyensúlyát vesztő szélhámosra. Izmai berozsdásodtak, de még ittasan is bírja a gyűrődést, nem hiába járta annyit a kocsmákat, annak idején minden hétvégén ilyen véget értek a kártyapartik. Egyetlen ellenfele maradt, a bottal hadakozó fiatal és ezt sajnos a maga kárán tanulta meg Hősünk, a vállát érő ütés földre terítette, lehet, hogy a fejének szánták, de szerencséjére elvétették, az ismétlés elől pedig félregurult. A poros földön próbálta elkerülni a bot csapásait, mire végül rést talált a fiú távolságtartó védelmén, a lábát. Egy egyszerű mozdulattal küldte őt padlóra, amilyen gyorsan csak bírt, feltápászkodott a földről, majd leütötte a meglepődött fiút. Az italnak köszönhetően alig érezte az ütést, bár az is igaz hogy az alkoholmámorának köszönhetően kapta is be, talán ha nem ennyire ittas, nem lett volna gond kikerülni a fiú támadását.
- Uram, kérlek álld meg ezen Gyermekeket, látod lelkiismeretem tiszta, lebeszélni próbáltam őket, nem leverni. Ámen. – mormolt el ismét egy imát, majd a suhancokra tekintett.
- Lehet, hogy pap vagyok már vagy két éve, de előtte kocsmatöltelék voltam vagy tíz évig. Vasárnap találkozunk a misén. – mondta a Pap, majd el akart indulni, hogy folytassa hazafelé tartó útját, mikor egy alak jelent meg előtte…és egy ütés hátulról…a kép elhomályosodik…nevetések hangja, kezek érintése…és ismét a hideg anyaföld érintése arcán…elájult.
- Gustav! Gyermekem. Ébredj. – kiáltott valaki a messziségből emberünknek. A Pap résnyire nyitotta szemeit, de gyorsan be is csukta, ugyanis megvakította valami nagyon fényes dolog, mely bevilágította az egész eget. Hangja olyan volt, mintha visszhangzott volna, erőteljes, mégis nyugtató, lelkéig hatolt, kitépte azt, megsimogatta, leporolta, majd visszatette helyére. Furcsa érzés volt számára, de már szemei kezdtek hozzászokni az erős fényhez.
- Csúnyán elbántak veled Gyermekem. Pedig én neked szurkoltam. – szólalt meg ismét az erőteljes hang, majd mivel a férfi még mindig nem bírt felkelni a földről, valami ismeretlen erő megragadta őt és felemelte a magasba. Erőteljes szorítás volt, mégis kellemes az érintése, arra bíztatta Gustavot, hogy lazuljon el, mert biztonságban van, egyszerűen nyugtató volt már a fény közelsége is.
- Mi…történik? – kérdezte az ifjú, majd miután már úgy gondolta bírja állni a fény ragyogását, ismét megpróbálkozott szemei felnyitásával.
- Én vagyok az Fiam. Az Öreg, akit te olyan sokszor emlegetsz. – bár nem látott mást a Pap, csak egy fénycsóvát, megesküdött volna arra, hogy az mosolygott. Érezte, biztos volt benne, hogy éppen egy mimika jelent meg a csóva belsejében, mely egy kedves mosolyra hasonlított.
- Mi? Hol vagyok? Ki vagy te? – kérdezte még mindig zavarodottan az ifjú.
- Isten, Alfa, Omega, minden kezdete és vége, Öreg… sokféleképpen hívtak már az évek alatt. – jött is a válasz egyből.
- Neeeem, nem, nem lehet. – szabadkozott a férfi, majd dörzsölni kezdte a szemeit, biztos volt benne, hogy képzelődik, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy az, akivel éppen most ebben a pillanatban beszélget, az maga az Úr, ki mindenki felett áll. Mit akarhat az egy részeges, sivár életű Paptól, aki csak azért lett hivatásos, mert apja utolsó kívánsága volt.
- Bizony, hogy én vagyok az Gustav Engelberg Tiszteletes. – jött is egyből a válasz.
- Miért? – késlekedést nem tűrően nyögte ki végül a Pap, amire valószínűleg minden valamire való egyházi tag így reagált volna.
- Miért pont én? – kérdezte ismét.
- Miért ne? Bűnös életed volt Fiam és bár, most sem szívesen mutogatnálak, mint tiszta életű, hivatásos követőm, de szíved tiszta. Meg, hát tudod…hogy is mondjátok, szükség órájában mindenki számára szélesre tárom karjaimat. – nevetett a fény kedvesen, bár volt benne némi gúny, Gustavot még mindig nem győzte meg a dolog. Lehet csak egy túlvilági jelenség, ami gúnyt űz belőle, maga a sötétség jelent meg álruhában és most, mikor ilyen gyenge, el akarja rabolni egyébként erős hittel megáldott lelkét…vagy valami ilyesmi.
- Nálad nem vagyok sötétebb Gustav, kikérem magamnak. – korholta le az Úr Hősünket, mire az megrázta a fejét.
~ Ez látja a gondolataimat.
- Ez látja a gondolataimat. – válaszolt a jelenség.
~ Ne utánozz! ~ mérgesedett fel Gustav.
- Ne utánozz! – mosolygott ismét a magát Istennek nevező aura.
- Félre a tréfával Gustav, nem maradhatok sokáig. Bár édesapád viszolygott az ötlettől, szerettem volna elmondani neked pár dolgot, mely életed során talán sokat fog segíteni. – fordította komolyra a szólt végül a Mindenség Ura, majd közelebb húzta magához a Papot.
- Édesapám? – pislogott zavartan az Ifjú, majd maga elé nézett, lesütött szemekkel. Talán kicsit elszégyellte magát, megrohamozták az érzelmek, vagy csak félt attól, hogy ő is megjelenik ezen a már amúgy is lehetetlen találkozón. Végül ennyit tudott csak kinyögni.
- Még mindig olyan Fapofa alak mi? Elrepedne az arca, ha egyszer is elmosolyodna… - mondta vigyorogva, ahogy visszagondolt a mindig pedáns, szigorú apjára.
- Hahahahaha. – pont ilyen, ez nagyon jó, én is mindig mondom neki, hogy lazíthatna néha a gyeplőn. – válaszolt a jelenség, majd folytatta.
- Az italozásodról akarok veled beszélni Fiam és Azrael kardjáról. – komolyodott el ismét az Úr, majd várt egy kicsit, hogy Gustav megeméssze a mondottakat.
- Tudom, sokat iszom, le kellene szoknom, mert hát vedelni bűn, de hogy egy kard ezen, hogy segíthetne, azt nem tudom. Nem vagyok jó kardforgató. – válaszolt értetlenül, kicsit sértődötten.
- Ez nem titok Gyermekem, a csecsemők ügyesebben forgatják a csörgőjüket, mint te egy pengét. Nem erről van szó. Arról akarlak tájékoztatni, hogy Azrael kardja valójában nem fegyver, jobban mondva, nem olyan, mint amilyenről a legendák és a pletykák regélnek. Azrael kardja csak egy hasonlat, igazából Istenek ambróziájáról van szó, mennyei szőlőtermésem eredménye egy borosüvegbe töltve. Én magam áldottam meg, mielőtt Azrael megdézsmálta volna és vitt volna el belőle két üveggel. Nem számított rá azonban, hogy ennyire jól sikerült és részegségében elhagyta a másikat, azért sem találják őt sem, mert még mindig halandó testben fekszik valahol. Magam áldottam meg a termést, szűzlelkű angyalok taposták ki annak aranyszínű levét, az Föld lelkének fájában érlelődött, olyan erős párlat, hogy egy hadsereg erőszaktevő bűnbocsánatot nyerve felkerülne a mennyországba, amint megéreznék annak bukéját. – magyarázta az Úr, s bár csak mesélt róla, Gustav szájában összeszaladt a nyál, ahogy elképzelte az Isteni nedűt.
- Azrael a legenda szerint hosszú idő óta tűnt el…ha…ha ezt tudom, már rég Papnak álltam volna. – hüledezett a férfi, mire a jelenés lecsendesítette.
- Mennem kell Gustav, de ne feledd, az áldott ital erőt és kitartást ad a szenteknek a sötétséggel vívott harcban. Az, hogy az italozás bűn, azt én nem mondtam, azt egy olyan ember találta ki, aki nem bírja az alkoholt. Kis mértékig, míg nem ártasz vele családodnak, felebarátidnak nem probléma, a Misebor erőt ad. – sürgette meg a dolgokat az Úr.
- Na, ha ezt apám most hallaná…- válaszolt a Pap.
- Ne is mond, napokon keresztül magyaráztam neki… - nevetett az Úr, majd szépen óvatosan visszahelyezte Gustavot a földre.
- Keresd Azrael kardját Fiam. Találd meg és szüntesd meg a háborút egy jó kupica borral. – mondta végül, majd eltűnt…
- Óh és édesapád üdvözöl. Én veled! – jelent meg hirtelen ismét a fénylő aura átadva még bohókásan a férfi üzenetét, majd szertefoszlott átadva ismét az uralmat az éjszaka sötétjének.
- Na és Ester? Ő is fenn van? – kiáltott a férfi, de már választ nem kapott kérdésére. Azonban, ahogy elmélkedni kezdett a hallottakon, ismét szédelegni kezdett, hányinger tört rá, talán, amint földet ér, ki is engedi gyomra tartalmát. Sok volt ez neki, lehet a jelenség okozta stressz, vagy túlvilági erővel való találkozásától lett rosszul…vagy még mindig az ital…a kép azonban ismét elsötétült.
Gustav vs Másnap
Uram. Jól van? – hangzott egy hang a férfi fejében ismét, de nem szívesen nyitotta ki a szemeit, mivel ismét világosság csapta meg retináját. Öklendezni kezdett a porszagtól, feje majd széthasadt, émelygett, de végül akarata ellenére is segítettek neki valaki feltápászkodni. Furcsa érzése támadt, kellemetlenül érezte magát, holott szemei még mindig csukva voltak, valami Isteni sugallat lehetett, vagy csak rossz érzés, de kényelmetlenül érezte magát.
- Hova lett az alsója? – kérdezte egy hang.
- Anyaaaa, a bácsi miért pucééér? – szólt egy másik.
- Felháborító…részeges bunkó. – hallotta a harmadik méltatlankodót, szinte el sem értek hozzá a körülötte állók szavai, amikor valami hideg, nedves dolog riasztotta fel őt bódultságából.
- Mi? Mi az? Hol vagyok? – riadt fel, ahogy végigfolyt rajta a jéghideg víz, melyet egy szép száll kereskedő zúdított rá. Lenézett magára, majd egyik kezét a feneke felé fordította, a kezében lévő Bibliát pedig a nemi szervéhez tartotta. Bizony, nem csak leütötték, majd kirabolták, de még meg is alázták a Papot. Ennél nagyobb kellemetlenség nem történhetett volna vele.
- Itten né égy rongy, őtözzön fee, fogja a biblijáját, aztán óvassa is é, né csak séjhájt tűrűni haznájja. – szólt egy parasztos kinézetű egyén a tömegből, majd a mezítelen Pap lába elé dobott egy nadrágot.
~ Nem ismertek fel…hála Istennek. ~ gondolta magában Gustav, majd magára kapta a koszos nadrágot és ahogy rosszulléte engedte útnak eredt, kezében bőszen szorongatva az Úr könyvét. A tegnap estén elmélkedett, vajon igaz volt? Valóban megtörtént? Megjelent előtte az Úr és az igazat mondta? Nos…döntse el mindenki maga…
Faj: Ember
Frakció: Egyház
Kaszt: Pap
Nem: Férfi
Életkor: 28
Kinézet: 183 cm magas, körülbelül 90 kg férfi, kit jóképűnek is lehetne nevezni, ha nem lenne haja és szakálla ápolatlan, nem lengné be auráját alkoholszag és megjelenése is karizmatikus, míg meg nem szólal. Átlagos testfelépítésű, nem túl izmos, de nincs is nagyon elhízva, egy vérbeli nőfaló, Istentisztelő nem engedheti el magát túlságosan. Rövid sötétbarna haja van, szemeihez hasonlóan, arcán állandó borosta, gyakrabban feledékenységből, lustaságból meghagyott szakállképződmény. Általában kalapban járja a városokat és a vidékeket, reverendáját csak a Templomban viseli, ha kimozdul fehér, szürke mellényt visel, aranyozott hímzéssel a széleken, fehér, sokszor szintén aranyszínű ing és hófehér nadrág. Utazó csizmát húz lábára, és barna utazókabátot visel, mely eltakarja több palacknyi áldott italát, bibliáját és füzérjét. Kezében általában sétabotjával mutatkozik, mellyel sokszor vert már át kisasszonyokat vagy kötözködő alakokat, fegyverként is jól hasznosítható, egyszerű eszköz. (Szerk.: Nem kérek hozzá passzívot, ez nem fegyver, csak egy bot, amivel stílusossá akarom tenni a karaktert.)
Jellem: Ellentmondásos figura, komolytalan, ha kell megértő. A saját útját szereti járni, édesapja kérésére azonban Papnak állt és képességeihez mérten segíti az embereket. Sok káros szenvedélye van, szereti a szerencsejátékot, biztos bevételi forrása, nem veti meg az alkoholt sem és a nők a gyengéje. Sokszor mond ellent viselkedése az Egyház tanainak, de úgy gondolja az Úr nem ellenzi követőitől a szórakozást, csak a mértéket kell megtartani. Nyugodt és türelmes figura, ha elhatároz valamit, azt bármibe is kerüljön, véghez viszi, sokáig tervezget, precíz, viszont az esze gyorsan vág, még ittasan is. Úgy hiszi, ő amolyan próféta, mivel egyszer részegen, hazafelé tartva "beszélt az úrral" (Szerk.: Lásd előtörténet).
Előtörténet:
(Szerk.: Az előtörténet elolvasása elején szeretnék eloszlatni néhány tévképzetet. Senki ne készüljön ódákra, gyönyörű novellára, vallási monológokra, ez a történet mások fárasztására és agyuk leépítésére íródott. Mindenki csak a saját felelősségére olvassa el. Jó szórakozást. - Gustav User)
"Az Úr megteremtett megannyi csodát, majd a hetedik napon elfáradt, megpihent, talán elmehetett dolgát is végezni...így keletkezhetett Gustav Engelberg..." - Plagius Plébános
- Hogy gyöngyöződik…a tetején tükröződik a díszes ablakokon át beszűrődő nap fénye…Hikk…mondja meg valaki, hogy ez nem az Úr ajándéka…Mi másért adta az Isten, hogy ne lakmározzunk belőle, miért tiltaná ezt bárki is ember fiától, mikor annyi erőt ad. Hopp…hopp, óvatosan. Egy csepp sem mehet mellé…hikk…érzem rajta Plagius Templomfő áldását…igen, ezt megáldotta a Teremtő…aaahhh…hogy hullámzik a tálban, akár egy viharos tenger, mielőtt kieresztené erejét, majd megnyugszik, ahogy partot ér. Ez esetben a part a gyomrom…Várjatok…hikk…itt a kehely…ah, érezni rajta a kovácsok verejtékét, a briliánsok ragyogása, szinte belecsúszik az ember tenyerébe…Mesteri fúzió…ráteszem óvatosan az oltárra, iiiigen, nem ment mellé, biztos lebuknék, ha kilöttyenne az abroszra. Na most akkor öntsük…de óvatosan…óóóóvatosan…már a számban érzem, akár egy gyönyörű vízesés, szinte látom az alján felgyülemlő párától keletkező gőőőzzt…húúú, Uram, köszönöm… -ám ekkor hatalmas dörej csapta meg a kis templomot…a két szárnyú ajtó szinte kelletlenül adta meg magát a ránehezedő tehernek, bár meglepő, de a tolóerő gyengédebbnek tűnt az általa leadott zajnál. A beáradó fény szinte megvakította a benn mesterkedő férfit, a hirtelen keltett zaj pedig pont elég volt ahhoz, hogy ez eddig tökéletes műveletét végző Lelkész keze megcsússzon az ijedtségtől és megtörténjen a baj.
- Neeee, Uram…a VÉÉÉÉREEED!!! Inkább az örömlányok vére hulljon!! Itasd fel, itasd fel! – kiáltozott jajveszékelve a pap, majd elkezdte szürcsölgetni a mellécsorduló nedűt. Akár egy éhes kiscica az utcára csöpögő tejet úgy lefetyelt a férfi, két kezével az oltárra támaszkodva, a kapuból, ahol egy kétségbeesett bárányka állt, elég furán nézhetett ki ez a mozdulatsor.
- Atyám! Jól van? Segítenie kell! – kiáltott az érkező, hangjában félelem és lelkiismeret, Gustav, hősünk, egyből felismerte ezen jeleket, de a mellé ömlő bor párlata nagyobb problémát jelentett annál, mint amivel ez a lány most betért a templomba.
- Már hogy lennék jól Édes Gyermekem?! Kifolyt a Mise bor! Ezt Plagius Atya áldotta meg…ilyenkor a legfinomabb… - morgott a férfi, s bár a későbbiekben nem találkozunk a hölggyel, mégis azóta is megesküszik arra, hogy a Pap szemeinek sarkából egy könnycseppet látott megvillanni a beszűrődő nap fényében.
- A Papok ihatnak alkoholt? – kérdezte a lány, nevezzük nevén a problémát, Izolda. Beljebb lépett, becsukva maga mögött a Templom kapuit, s kicsit óvakodva megközelítette a már ittas férfit.
- Az orvos írta fel, mit kérdezősködsz Lányom, te jöttél ide jajveszékelve, látod a te problémád mostmár az enyém is…jahaaajjj az Én erőt adó édes nektárohohoom.. – nyögött kétségbeesve a férfi, miközben reverendájával törölgette az összemocskolt abroszt. Nem tudta eldönteni, hogy attól tart inkább, hogy Plagius atya lekorholja érte, vagy az esett rosszul neki, hogy az imádott ital egy része végigfolyt az oltáron. Bár reverendája már sok ilyen akciót túlélt, teljesen bemocskolódott újfent, egy Papnak mindig fessnek és jól öltözöttnek kell tűnnie, ez most sajnos Gustavunk esetében nem volt elmondható, sorozatos baleseteinek hála nem gyakran látni őt patyolat valójában.
- Esetleg segítsek Atyám? – kérdezte a leányzó közelebb lépve, miután kicsit kezdte rosszul éreznie magát azért, hogy ilyen hirtelen rontott be Isten házába, nem adva meg a kellő illemet és tiszteletet. Jól nevelt asszony volt ő, gazdálkodással foglakozó tehetős családból származott és mondhatni jó helyre házasodott, egy ékszerész jómódú iparos idősebb fiához ment hozzá alig pár hónapja.
- Azt hiszem jó lesz így gyermekem, viszont meg kell néznem, hogy a bornak lett-e baja. Tudod, elég nagy cirkusz lenne abból, ha az általad hozott rontás megruskósítja az Úr áldott borát. – mondta rá se nézve a fiatalra, majd nagyot húzott a nemrégiben túlságosan is teletöltött kehelyből. Úgy itta a nedűt, mint megfáradt földeken dolgozó paraszt a szomját oltó vizet, telhetetlenül, minden korty után pajzán módon nyögött, térdei behajlottak a gyönyörtől, szabad kezét az égre emelte, s most gondolataival mondott hálát Istenének, amiért megajándékozta őt a Mennyeknek erejével.
- Atyám, hogy mondta? Rontás van rajtam? Jézusom. – suttogta a nő elkeseredetten, szája elé téve vékonyka ujjait, szemei pedig könnybe lábadtak a rémülettől. Papunk erre szabad kezén lévő mutatóujját a hölgy felé tartotta, majd a mennyezet felé fordította, jelezvén ezzel, hogy hagyjon egy kis türelmet az éppen szertartást végző Lelkész számára. Amint az utolsó csepp is végigúszott Gustav szája szélén, jelzés értékűen felsóhajtott, jelezve ezzel, hogy ő biz megitta mindet. Még picit szájánál tartotta az ivóalkalmatosságot, hátha az Úr megszánja és újratölti a kelyhet, de a Papnak imája most süket fülekre talált.
- Igaz is…a mohóság az egyik főbűn… - jelezte a mennyezet felé, hogy megértette a célzást.
- De Tiszteletes Úr? Szabad ilyet? – kérdezte a lány még mindig elkeseredve az imént mondottaktól, de sajnos elég butácska volt ahhoz, hogy túl sok jelentéssel bírjon számára a rontás szó, mint kifejezés.
- Én vagyok a Misebor előkóstoló, ellenőriznem kell, hogy megfelelő-e az ital a szertartások előtt, na de gyermekem, térjünk rá mostmár a rontáháháháááásraaa!! – kiáltott fel mondata végén Gustav, ugyanis ismeretségük óta most először nézte meg magának az érkezőt és hát…valljuk meg az őszintét, szemrevaló teremtés volt a drága. Hosszú szőke haja csíntalanul, göndör fürtjeivel vonta körbe mezítelen vállait, selyemruhájának pántjai jóval váll alatt helyezkedtek el, szabásán is látszott, hogy a lányka nem megfelelően viseli azt, de a Pap nem bánta, hiszen így jó rálátást biztosított dekoltázsára, mellyel ugyancsak el volt eresztve. Ajkai rózsa vörösek voltak, teltek akár annak bársonyos élettel teli szirmai. Szemei akár a tiszta kék ég, melyet egyetlen felhő nem csúnyít el, a benne lévő csillogás pedig, mint a nap gyönyörű sugarai. Tiszta volt és ártatlan, a Pap jó emberismerő volt tisztségéből eredően is, bármikor megmondja, ha egy ember szándékai valósak vagy rossz célúak. Derekát még álló helyzetében is úgy ringatta, ahogy egy kisebb halászhajó táncol a csendes, nyugodt tengeren, Lelkészünk szinte tengeri beteg lett annak látványától. A hófehér selyemruha, melyet egy fekete, arany hímzésekkel díszített fűző tett változatosabbá és persze kellemesebbé majdnem földig ért, épp annyira magasodott a talaj fölé, hogy ne koszolja be azt. Hogy lépései könnyedebbek legyenek be volt vágva, melynek köszönhetően minden meggondolatlan lépésnél betekintést engedett hamvas, formás combjaira, melynek látványától Papunk nyála összefutott a szájában, alig bírt magával, ahogy végigmérte a gyönyörű teremtést, de amint végzett a mustrálással nyelt egyet, megköszörülte a torkát és komolyra fordította a szót…”komolyra”…
- Bizony leányom, erős rontást érzek a szíveden, mellkas környéken. Úgy érzem, valami elhomályosítja elméd, megcélozva a lelkedben bimbódzó rózsa szépségét. Jajj…hikk…nagy a baj… - Rázta fejét kelletlenül, kezdte érezni, hogy a mise bor a fejébe száll.
- Mit tehetünk Atyám? – kérdezte a hölgy teljesen kétségbeesve, kezdte azt érezni, ez a férfi mégis csak érti a dolgát és kezdte azt is elhinni, sőt biztos volt benne, hogy ő Verónia legjobb Misebor előkóstoló Lelkésze.
- Veszélyes dolog ez Lányom, nagyon veszélyes módja van ennek eltávolítására, de…nem is tudom. Bűnöd mértékétől függ a sikere Gyermekem. - kezdte végül egy percnyi szünetet követően, miután kigondolta, hogy lehetne kihozni a legjobbat a helyzetből, vagyis hogy lehetne legegyszerűbben elűzni az átkot ennek az érintetlen, ártatlan lánynak a szívéből.
- Bármit megteszek Atyám, űzze el belőlem a rosszat, valószínű ezért voltam tegnap meggondolatlan a Szabóval. – esedezett Izolda kezeibe temetve arcát, majd végül nem állt meg ennyinél, könnyek törtek elő, igazi, hű könnycseppek hulltak alá gyűrűk sokaságát viselő ujjai közül. Eközben papunk kihasználta az alkalmat, hogy a gyermek nem figyel és köszönetet mondott az Úrnak, amiért ezt a butácska lányt hozzáküldte feloldozásért.
~ Ami másnak hasznos, nekem egész kellemes… ~ gondolta magában nagy vigyorral az arcán, majd tett egy lépést előre, tenyereit a plafon felé fordította és becsukta szemeit.
- Lányom, kérlek, figyelj most rám. Az Úrhoz kell esedeznünk mennyei energiájáért, hogy annak segítségével űzzem ki belőled a gonoszt. Ha sikerül, tenyereimben egyesülnek majd a gyógyító energiák, bal kezemmel pedig magamhoz rántom a rontásod…hm…ez egész jó szöveg…ez lesz mától a mottóm…Kirántom a rontást. Ötletes…hehe… - mosolygott a Pap, mire Izolda követte példáját és először vonakodva bár, de ő is kitárta tenyereit a mennyezet irányába.
- Ó nem, nem drága Gyermekem, te imádkozni fogsz a sikereimért, összeérinted tenyereidet így, érintsd harmadik szemednek majd a Föld felé irányítsd kezeidet. Jól szorítsd össze karjaidat, erősen, hogy minden rontást, amit Nagyságom nem tud kiszívni, azt a talaj irányába továbbítjuk és kilőjük, akár egy nyilat a nyílpuskából. Szorítsd, még egy kicsit, így. – Magyarázta neki a Pap, aminek köszönhetően a lány karjaival úgy összeszorította kebleit, hogy azok majd kiugrottak a fűzőből.
- Tökéletes. Nos, hát kezdjük meg a szertartást. Az Imát követően, a jobb és a bal tenyeremben lévő energiákat a szívedbe fogom vezetni, melyek feltördelik a lelked mélyén letapadt gonoszságot, majd a bal kezemmel felszívom azt. – mondta végül a Pap.
- Így biztos jó lesz? Még nem csináltam ilyet, furcsa rontásűzési módszer ez. – csodálkozott a leányzó, és kérdőn a Papra nézett.
- Csitt csak Gyermekem, ne kételkedj az Úr akaratában, lehet hogy fájni fog, kellemetlen lesz, de én csak a dolgomat végzem. Ez a módszer Verónia szerte nagy becsben tartott titkos technika a gonosz kiűzésére. Seperc alatt végzünk, aztán pedig elmeséled…akarom mondani, meggyónod jó részletesen azt, amit előző éjszaka a Szabóval műveltél. – Vigyorodott el Gustav tiszteletes, majd ismét a mennyezet felé terelte tenyereit és sóhajtott egy mélyet.
- Domine, Et cum spiritu tuo…(Uram légy kegyes) Segíts ezen sötét órákban, hogy Báránykád sötét szíve ismét teljes fényében ragyogjon, gyermeki lelke folytathassa gondtalan Földi életét, miáltal testéből eltávolítod a beásott Démonokat. – magyarázta csukott szemmel, mire a lány is elkezdett imádkozni, a miséken és Istentiszteleteken betanult strófákat mormolta alig hallhatóan. Szemeiből könnyek hulltak alá, karjait pedig úgy feszítette már, hogy szinte görcsöt kaptak.
- Tibi gratias ago, Domine, quod tam pulchra puella tibi hodie me misit. (Köszönöm Uram, hogy ilyen szép lányt küldtél ma hozzám.) – Mormolta a Pap, biztos, ami biztos alig hallhatóan, hiszen sosem tudni ki tud latinul a fohászkodók közül.
- Most gyermekem, érzem az energiákat! Sikerült! Szívedre teszem a kezem és felrázom a Gonoszság letapadt bugyrait, bármi történik, ne nyisd fel a szemed, ki tudja milyen amorf undormányokkal kell majd harcot vívjak! – utasított Gustav kimérten, majd felnyitotta szemét és ellenőrizte, hogy a lány szemei biztos csukva vannak-e. Látta, hogy Izolda valóban erősen összeszorította karjait így hát nem késlekedett jobb kezét a lány szívére helyezni, persze pont úgy, hogy tenyerében annak formás, kerek mellét szoríthassa.
- Jajj Atyám! – kiáltott fel zavarában a fiatal, de nem merte kinyitni a szemeit.
- Gyermekem, ez is azt bizonyítja, hogy megszállt a Bujaság Démona, zavarba jössz Isten érintésétől is. Süsd le szemeidet, bánt meg bűneidet, feloldozást nyersz, ha nem gondolsz kielégítetlen vágyaidra! – korholta le a Pap a lányt, ami olyan jól sikerült, hogy kitalált ürügyét mellei fogdosására nem, hogy gyanútlanul végezheti, de még Izolda nyomban el is szégyellte magát, hogy zavarba jött a Tiszteletes úr fogdosását követően. Annyira elbízta magát Hősünk, hogy rázni kezdte annak kebleit, majd gyorsan, védekezően hozzátette.
- Látod gyermekem, milyen makacs rontással van dolgunk? Nem enged, szinte visszaüt, rázza egész valómat. – magyarázta, majd bal kezével is felkészült, hogy kivegye a rontást, az immáron felvert sötétséget.
- Igen Atyám, érzem a bűnt, kérem, ne hagyja abba. – kiáltott fel még mindig zavarában a butuska lány, mire Gustav felbátorodott és megmarkolta baljával is a lány keblét. Ő szinte már felsikoltott, de tudta tűrnie kell a tortúrát, hiszen szerelme bocsánatáért, csakis úgy esedezhet, ha bizonyítja nem volt befolyásolható állapotban, mikor megcsalta őt, az italt, melyet a Szabó kínált neki, csakis az Ördög kavarhatta fel.
- Érzed milyen forró a tenyerem, a rontás szétéget, nagyon erőőőős. – mondta mosolyogva a férfi, szinte el sem hitte, hogy ez a leány ennyire naiv és hiszékeny. Érezte viszont már, hogy talán az Úr megelégszik ekkora büntetéssel, amiért a lány engedett a bűn csábításának és megosztotta ágyát egy idegennel. Mert, persze Gustav csak ezért csinálta ezt az egész „szertartást”, örömet nem érzett egyáltalán.
- Igen Atyám, ne hagyja abba…óóhhh….Uram Isteeeen! - Sikított fel már szinte a gyönyörtől, aminek következtében erősebben kezdett koncentrálni, tudta, minden öröm, amit most érez, a rontás miatt van.
- Igen, szólítsd magadhoz az Istent Gyermekeeeeeem. Mond még egyszer, Uram! Hállelujja!! – kiáltott fel a Pap, mire a lány készségesen felelt.
- Iiiigen, Uram! Hállelujja! –
- Szólj az Úrhoz! Sikítsd, hogy Gustav! – vesztette el már teljesen a Pap az eszét, ő sem gondolta volna, hogy ennyire megfeledkezhet magáról, és hogy ilyen reggeli órákban ilyen naiv és készséges leányzóval hozza össze a sors.
- Iigen, érrrzeeem, Guuustaaav! Gustav? Mi? – Rökönyödött meg egy pillanatra Izolda, mire a Templom oldalsó ajtaja, szinte robbanásszerűen tört ki keretéből.
- MI FOLYIK IIITTTTT???!! – kiáltott éktelen haraggal Plageus Tiszteletes, feje csak úgy vöröslött a dühtől, főleg miután meglátta hősünket és a templom egyik legbőkezűbb adakozójának lányát együtt. Gustav egyből elvette kezeit, majd a még értetlen, ziháló, zavarban lévő Gyermek fejére helyezte jobbját.
- Meg…meg…megtisztultál Gyermekem. Mondj áld…ást az Úr segítségéért és moss keztyűt, kez…kezet a szentelt vízben. Minden gondod megoldódott, szinte már nem viseltetsz Önmagad felé semmilyen negatív érzelmellel..ÉRZELEMMEL! – hebegett, dadogott az ifjú Pap, majd Plagius Atya felé intett.
- Jó reggelt Plébános úr. Segítettem eltávolítani ennek a Gyermeknek a rontását. – szabadkozott Gustav zavart mosolyt erőltetve arcára.
- Láttam mit tettél Gustav tiszteletes! Kedves Izolda, Gyermekem, jól érzed magad? Mi baj gyötör? – sietett oda a nem mindennapi vendéghez, hiszen tudta kinek lánya ő, mikor odaért, szinte eltolta a közelükből a segítséget nyújtó Gustavot. Morgott is egy sort, de annyiban hagyta a dolgot, és megköszönte az Úrnak azt a kis örömöt, mellyel ma reggel fogadta őt.
- Mostmár igen Plébános Úr. A Tiszteletes úr segített nekem, jobban érzem magam és bűneimtől is teljesen megfosztott röpke tíz minutum alatt. Idén sem leszünk szűkmarkúak. – mosolygott teljesen megkönnyebbülten a fiatal, majd gyűrűn csókolta az idős, magas rangú férfit és sarkon fordult.
- Köszönjük Gyermekem, Áldott legyen az Úr és az ő segítő szolgája…Gustav TisztelETEEESSSS!!!! – Fordult oda a „jótevőhöz” az Agg elvörösödő arccal, minek után Izolda becsukta a templom kapuit maga mögött.
- Óh, Plébánus Úr, nem is tudom mikor intézett Áldást felém utoljára…én…könnyekig…hikk… - botladozott a férfi még bormámorosan, de az idősebb férfi szinte azonnal félbeszakította.
- Hogy lehetsz ennyire meggondolatlan!? Tudod te, ki volt ő? Részeges fajankó, te Papok legutolsó szégyene! TE??!!! – kelt ki magából teljesen Plagius.
- No, no Plébános úr, gondoljon a vérnyomására…hikk… - intette őt óva az ifjú.
- Ő a Templomunk egyik legfőbb adakozójának Hilbert Jancker legkisebb leánya volt, Izolda Fritzberg, a jómódú ékszerész Jaek Fritzberg felesége! - üvöltött még mindig teljesen felháborodottan.
- Hilber Fritzberg Janker…várjunk, hogy is? – gondolkozott el hangosan a Pap és látszott a fején, hogy nem megjátszottan gúnyolódik, valóban elveszítette a fonalat.
- Csak azért vagy még mindig Templomunk tagja, mert édesapád megkért, faragjak belőled jóravaló embert, nem is értem, hogy kaphattad meg a tisztséget, nem értem, hogy nem sújt le rád az Úr haragja, hát nem tartod be a tanokat, vedelsz, szerencsejátékozol és még ráadásul a nőket is hajkurászod?! Mit vétettem édes jó Uram, miért ver engem ezzel a szerencsétlennel a sors? – fogta fejét a Plébános, majd felnézett az égre, remélve, hogy kap valami égi jelet, ami megadja a választ a kérdésére.
- A miseborban van a mi igazi erőnk Plagius Uram…hikk…tudom, de nem értem, hogy ezt más, hogy nem látja. Egyébként is az Öreg is szereti a szerencsejátékokat, a nőket pedig mindenki szereti? Hol itt a baj? – kérdezte értetlenül Gustav, majd széttárta karjait.
- Öreg? ÖREEG?! Már hogy szeretné Urunk a szerencsejátékot, hogy lépne be abba a koszos, mocskos kéjbarlangba, ahová te állítólag „embereket áldani” mész?! – fakadt ki ismét Plagius.
- Hát…a jó szerencséhez áldás is járul nemde? Az Öreg mindig a hetesre tereli a kockáimat, nyilván jóban vannak Fortunával… - mondta, majd suttogva folytatta a továbbiakat. – Szerintem bejön neki. – kacsintott végül.
- HOGY MEREDD!!!?? Hogy mered szentséges Urunkat Öregnek hívni, Fortunával összepárosítani, mihaszna, orcátlan kölyök!!! Meglásd egyszer utolér haragja és akkor vége a mókagyáradnak! – hordta le őt ismét, majd hogy szavait tettekkel is demonstrálja, lekevert az ifjúnak egy irdatlan fülest. A férfi szinte berepült a padok közé, ennek köze lehet ahhoz is, hogy az italnak köszönhetően a lábai is instabilak, végül leporolta reverendáját és felkelt helyéről.
- Tedd rendbe magad és józanodj ki, mire jön a gyülekezet. Lassan kezdünk. Ha még egyszer meglátlak a misebor közelében….a misebor? HOL A MISEBOR TE SZERENCSÉTLEN!!?? – kérdezte szinte fehérré vált arccal a Plébános.
- Éppen rendbe akartam rakni az oltárt, mikor a lány rám ijesztett. Kiöntöttem sajnos. – kért elnézést Gustav, s bár az igazat mondta, a többit megmentette egyenest gyomrába, nehogy annak baja essék.
A Plébános már nem szólt semmit, sarkon fordult és elviharzott, persze azért jelezve nem tetszését nagy robajjal csukta be maga mögött az ajtót. Gustav csodálkozott is, mennyi erős csapkodást kibírt már az a tölgyből készült lap, rengetegszer váltak el így egymástól Plagius-val. De nem haragudott rá, sőt szerette őt, apja helyett apja volt a fiatalnak, mindig próbálta a helyes útra terelni, ami Gustav szerint sikerült is. Kívülről fújja a Bibliát, a tanításokat, nem egyszer gyóntatott már, keresztelőket és Misét is vezetett már, bár valamiért a Templomvezető nem igen volt elragadtatva tőle, a gyülekezetnek persze tetszett. Ő egy Pap, ritkafajta, különleges és eredeti, de hát ez azóta van, mióta az Úr megszólította őt egy bormámoros éjszakán…
Az Úr vs Gustav
Gyönyörű csillagos volt az égbolt, úgy ragyogtak az égen, akár sok szentjánosbogár pislákolt volna fenn, Gustav Atyának még úgy is tűnt, mintha mozogtak volna, de hát ez a sok italnak volt köszönhető, amit a kocsmában megivott. A hold, bár nem volt teljes, gyönyörűen világított, maga körül furcsa, mégis gyönyörű leplet hintett, mely saját színéhez hasonlóan pompázott, olyan érzést keltett, mintha aurája lenne. A csillagos égbolt azonban nem csak szépséget tükrözött, hideget is jelentett hősünk számára, nem volt valami melegen öltözve akkor éjjel, papi öltözékét szándékosan otthon hagyta, kimenőjén csak ne ismerjék fel oly sokan és hát azt se akarta, hogy Plagius Plébános másnap lekorholja, amiért megint a Templom öltözékében vonatozott a város főterén. Hiába a hivatása, édesapja erőltette rá a reverendát, halála után ez volt az egyetlen kívánsága, változzon meg, hagyja el zűrös múltját és feloldozást nyerhet…talán…igen ez volt édesapja legutolsó szava. Talán…
Gustav mindig is az esték központja volt, mindenki szerette őt, hiszen miután jól elvert minden újonnan érkezett utazót kártyán, a jutalom összeget aztán italra költötte és rendszeresen meghívott mindenkit a kocsmában. Ebből élt és hát nem ment neki rosszul, csak az akkori Plébános Loiunos Engelberg nem nézte ezt az életmódot jó szemmel, főleg, miután lányát Estert is így veszítette el annak idején. Rossz társaságba keveredett és bár bátyja Gustav és édesapjuk Loiunos sokszor kihúzta a bajból, egyszer ők sem tudták megmenteni. Igen, elég, ha egyszer nincs ott senki, aki segítsen és megtörténik a tragédia. Hosszú gyászolást követően édesapja arra áldozta fel életét, hogy Gustavból jó embert faragjon, de hát nem eszik azért ilyen forrón a kását ugye. Pont azon elmélkedett, vajon mi történhetett Ester-vel halála után, pokolra került vagy a mennybe?
Édesapja betegségben hunyt el nemsokkal azelőtt, hogy Gustav Papnak állt volna, az idősebb Engelberg kérésére, rossz előéletű gyerek volt, de szerette édesapját, főleg, hogy anyja Ester születése után meghalt. Ő maradt csak neki, fájdalommal töltötte el a halála, ennyiből örült, hogy a Templom kegyeibe fogadta, mert az Úr és Plagius Plébános adott neki erőt az újrakezdéshez. Ezen morfondírozott, mikor gondolatmenetéből egy kellemetlen hideg érzés rángatta ki, mely végigfutott gerincén. Rosszat sejtett a pityókás Pap.
- Hé Atyám! Oldozzon fel, vétkeztem! Hehehe.. – Kiáltott valaki a közelben lévő sikátorból, hangjában gőg és gúny volt felismerhető, fiatalnak tűnt, nem lehetett több húsz évesnél. Gustav megrázta fejét, majd mintha meg sem hallotta volna, tovább botorkált az úton. Azon elmélkedett, mi buktatta le őt, minek után utcai viseletben jött és általában titokban tartja kilétét. (Szerk.: A kocsmában meghívott mindenkit egy körre, hozzátéve: Áldassék nevetek gyermekeim, Gustav Tiszteletes feloldoz titeket ezen kör megivásának bűne alól. Ámen!)
- Várjon Tiszteletes Úr, hová siet? Minket nem hív meg a mai kártyanyereményéből egy italra?! – kiáltott a fiatal, de a Pap azonban hallotta, hogy már az útról, mögüle jön a zaj. Nincs mese, futni kell, nem is nézett hátra, csak megiramodott. Nem félős ő, de ha megint csetepatéba keveredik, biztos megint lekorholják, holott a múltkori zűrt sem ő kezdeményezte. Hiába, a jó fej Papokat nem csak a szerencse üldözi.
- Hagyjatok gyerekek, nincs dolgom veletek. – kiáltott vissza, majd befordult a következő utcán, ahol már várták őt. Ketten álltak vele szemben, két szintén fiatal csavargó. A levegő megfagyott körülöttük, bár nem volt náluk fegyver, előnyben voltak a férfival szemben létszám tekintetében. Nem volt mit tenni, fel kell venni a kesztyűt, ha nem akarja itt végezni.
- Gyermekeim, dobjátok le magatokról bűnös mivoltotok palástját, térjetek meg és feloldozást nyerhettek. – mondta a férfi, bár tudta nem sokat fog vele elérni, kötelessége nyáját terelnie, még akkor is, ha azok ennyire eltévelyedettek és szemtelenek.
- Szánjon meg néhány utcagyereket Atyám. Az egyház úgyis tele van pénzzel, maga az Úr követője nem? – nevetett az ifjú, aki eddig a háta mögül ordibált, talán ő lehetett a vezérük.
- Nos, Uram. Ne nézz ide kérlek, fordítsd el fejed egy pillanatra, hű követődnek meg kell leckéztetnie pár neveletlen kölyköt. – Mormogott orra alatt a férfi, majd kezeit összeérintve imába kezdett.
- Drága jó Uram, áld meg szolgád és ezeket az eltévelyedett ifjúkat, kérlek add, hogy a legkevesebb bántalmuk essen és orvosi ellátásuk minél olcsóbb legyen. Ámen. – mondta a férfi, majd felnézett az előtte tornyosuló alakokra.
- Mit mond ez? Hehehe, ez azt hiszi nyer…Auu…. – szakította félbe hősünk a fiú gúnyolódását egy amolyan Isteni balossal, amit persze olyan jól kivitelezett, hogy egy ellenfelet máris kipipálhatott a listájáról.
- Kapjátok el, ez csak egy Pap!! Ne féljetek tőle! – kiáltott fel dühösen a vezér és botot vett magához, ami jelezte azért, ő is tart egy kicsit a férfitól.
A másik vele szemben álló kicsit zömökebb fiatal is ütésre emelte a kezét, mi elől Gustav könnyen kitért, visszakezes pofonja azonban utat talált, bár ez nem volt akkora erejű, mint az előző öklös, térdével rásegített az egyensúlyát vesztő szélhámosra. Izmai berozsdásodtak, de még ittasan is bírja a gyűrődést, nem hiába járta annyit a kocsmákat, annak idején minden hétvégén ilyen véget értek a kártyapartik. Egyetlen ellenfele maradt, a bottal hadakozó fiatal és ezt sajnos a maga kárán tanulta meg Hősünk, a vállát érő ütés földre terítette, lehet, hogy a fejének szánták, de szerencséjére elvétették, az ismétlés elől pedig félregurult. A poros földön próbálta elkerülni a bot csapásait, mire végül rést talált a fiú távolságtartó védelmén, a lábát. Egy egyszerű mozdulattal küldte őt padlóra, amilyen gyorsan csak bírt, feltápászkodott a földről, majd leütötte a meglepődött fiút. Az italnak köszönhetően alig érezte az ütést, bár az is igaz hogy az alkoholmámorának köszönhetően kapta is be, talán ha nem ennyire ittas, nem lett volna gond kikerülni a fiú támadását.
- Uram, kérlek álld meg ezen Gyermekeket, látod lelkiismeretem tiszta, lebeszélni próbáltam őket, nem leverni. Ámen. – mormolt el ismét egy imát, majd a suhancokra tekintett.
- Lehet, hogy pap vagyok már vagy két éve, de előtte kocsmatöltelék voltam vagy tíz évig. Vasárnap találkozunk a misén. – mondta a Pap, majd el akart indulni, hogy folytassa hazafelé tartó útját, mikor egy alak jelent meg előtte…és egy ütés hátulról…a kép elhomályosodik…nevetések hangja, kezek érintése…és ismét a hideg anyaföld érintése arcán…elájult.
- Gustav! Gyermekem. Ébredj. – kiáltott valaki a messziségből emberünknek. A Pap résnyire nyitotta szemeit, de gyorsan be is csukta, ugyanis megvakította valami nagyon fényes dolog, mely bevilágította az egész eget. Hangja olyan volt, mintha visszhangzott volna, erőteljes, mégis nyugtató, lelkéig hatolt, kitépte azt, megsimogatta, leporolta, majd visszatette helyére. Furcsa érzés volt számára, de már szemei kezdtek hozzászokni az erős fényhez.
- Csúnyán elbántak veled Gyermekem. Pedig én neked szurkoltam. – szólalt meg ismét az erőteljes hang, majd mivel a férfi még mindig nem bírt felkelni a földről, valami ismeretlen erő megragadta őt és felemelte a magasba. Erőteljes szorítás volt, mégis kellemes az érintése, arra bíztatta Gustavot, hogy lazuljon el, mert biztonságban van, egyszerűen nyugtató volt már a fény közelsége is.
- Mi…történik? – kérdezte az ifjú, majd miután már úgy gondolta bírja állni a fény ragyogását, ismét megpróbálkozott szemei felnyitásával.
- Én vagyok az Fiam. Az Öreg, akit te olyan sokszor emlegetsz. – bár nem látott mást a Pap, csak egy fénycsóvát, megesküdött volna arra, hogy az mosolygott. Érezte, biztos volt benne, hogy éppen egy mimika jelent meg a csóva belsejében, mely egy kedves mosolyra hasonlított.
- Mi? Hol vagyok? Ki vagy te? – kérdezte még mindig zavarodottan az ifjú.
- Isten, Alfa, Omega, minden kezdete és vége, Öreg… sokféleképpen hívtak már az évek alatt. – jött is a válasz egyből.
- Neeeem, nem, nem lehet. – szabadkozott a férfi, majd dörzsölni kezdte a szemeit, biztos volt benne, hogy képzelődik, egyszerűen nem akarta elhinni, hogy az, akivel éppen most ebben a pillanatban beszélget, az maga az Úr, ki mindenki felett áll. Mit akarhat az egy részeges, sivár életű Paptól, aki csak azért lett hivatásos, mert apja utolsó kívánsága volt.
- Bizony, hogy én vagyok az Gustav Engelberg Tiszteletes. – jött is egyből a válasz.
- Miért? – késlekedést nem tűrően nyögte ki végül a Pap, amire valószínűleg minden valamire való egyházi tag így reagált volna.
- Miért pont én? – kérdezte ismét.
- Miért ne? Bűnös életed volt Fiam és bár, most sem szívesen mutogatnálak, mint tiszta életű, hivatásos követőm, de szíved tiszta. Meg, hát tudod…hogy is mondjátok, szükség órájában mindenki számára szélesre tárom karjaimat. – nevetett a fény kedvesen, bár volt benne némi gúny, Gustavot még mindig nem győzte meg a dolog. Lehet csak egy túlvilági jelenség, ami gúnyt űz belőle, maga a sötétség jelent meg álruhában és most, mikor ilyen gyenge, el akarja rabolni egyébként erős hittel megáldott lelkét…vagy valami ilyesmi.
- Nálad nem vagyok sötétebb Gustav, kikérem magamnak. – korholta le az Úr Hősünket, mire az megrázta a fejét.
~ Ez látja a gondolataimat.
- Ez látja a gondolataimat. – válaszolt a jelenség.
~ Ne utánozz! ~ mérgesedett fel Gustav.
- Ne utánozz! – mosolygott ismét a magát Istennek nevező aura.
- Félre a tréfával Gustav, nem maradhatok sokáig. Bár édesapád viszolygott az ötlettől, szerettem volna elmondani neked pár dolgot, mely életed során talán sokat fog segíteni. – fordította komolyra a szólt végül a Mindenség Ura, majd közelebb húzta magához a Papot.
- Édesapám? – pislogott zavartan az Ifjú, majd maga elé nézett, lesütött szemekkel. Talán kicsit elszégyellte magát, megrohamozták az érzelmek, vagy csak félt attól, hogy ő is megjelenik ezen a már amúgy is lehetetlen találkozón. Végül ennyit tudott csak kinyögni.
- Még mindig olyan Fapofa alak mi? Elrepedne az arca, ha egyszer is elmosolyodna… - mondta vigyorogva, ahogy visszagondolt a mindig pedáns, szigorú apjára.
- Hahahahaha. – pont ilyen, ez nagyon jó, én is mindig mondom neki, hogy lazíthatna néha a gyeplőn. – válaszolt a jelenség, majd folytatta.
- Az italozásodról akarok veled beszélni Fiam és Azrael kardjáról. – komolyodott el ismét az Úr, majd várt egy kicsit, hogy Gustav megeméssze a mondottakat.
- Tudom, sokat iszom, le kellene szoknom, mert hát vedelni bűn, de hogy egy kard ezen, hogy segíthetne, azt nem tudom. Nem vagyok jó kardforgató. – válaszolt értetlenül, kicsit sértődötten.
- Ez nem titok Gyermekem, a csecsemők ügyesebben forgatják a csörgőjüket, mint te egy pengét. Nem erről van szó. Arról akarlak tájékoztatni, hogy Azrael kardja valójában nem fegyver, jobban mondva, nem olyan, mint amilyenről a legendák és a pletykák regélnek. Azrael kardja csak egy hasonlat, igazából Istenek ambróziájáról van szó, mennyei szőlőtermésem eredménye egy borosüvegbe töltve. Én magam áldottam meg, mielőtt Azrael megdézsmálta volna és vitt volna el belőle két üveggel. Nem számított rá azonban, hogy ennyire jól sikerült és részegségében elhagyta a másikat, azért sem találják őt sem, mert még mindig halandó testben fekszik valahol. Magam áldottam meg a termést, szűzlelkű angyalok taposták ki annak aranyszínű levét, az Föld lelkének fájában érlelődött, olyan erős párlat, hogy egy hadsereg erőszaktevő bűnbocsánatot nyerve felkerülne a mennyországba, amint megéreznék annak bukéját. – magyarázta az Úr, s bár csak mesélt róla, Gustav szájában összeszaladt a nyál, ahogy elképzelte az Isteni nedűt.
- Azrael a legenda szerint hosszú idő óta tűnt el…ha…ha ezt tudom, már rég Papnak álltam volna. – hüledezett a férfi, mire a jelenés lecsendesítette.
- Mennem kell Gustav, de ne feledd, az áldott ital erőt és kitartást ad a szenteknek a sötétséggel vívott harcban. Az, hogy az italozás bűn, azt én nem mondtam, azt egy olyan ember találta ki, aki nem bírja az alkoholt. Kis mértékig, míg nem ártasz vele családodnak, felebarátidnak nem probléma, a Misebor erőt ad. – sürgette meg a dolgokat az Úr.
- Na, ha ezt apám most hallaná…- válaszolt a Pap.
- Ne is mond, napokon keresztül magyaráztam neki… - nevetett az Úr, majd szépen óvatosan visszahelyezte Gustavot a földre.
- Keresd Azrael kardját Fiam. Találd meg és szüntesd meg a háborút egy jó kupica borral. – mondta végül, majd eltűnt…
- Óh és édesapád üdvözöl. Én veled! – jelent meg hirtelen ismét a fénylő aura átadva még bohókásan a férfi üzenetét, majd szertefoszlott átadva ismét az uralmat az éjszaka sötétjének.
- Na és Ester? Ő is fenn van? – kiáltott a férfi, de már választ nem kapott kérdésére. Azonban, ahogy elmélkedni kezdett a hallottakon, ismét szédelegni kezdett, hányinger tört rá, talán, amint földet ér, ki is engedi gyomra tartalmát. Sok volt ez neki, lehet a jelenség okozta stressz, vagy túlvilági erővel való találkozásától lett rosszul…vagy még mindig az ital…a kép azonban ismét elsötétült.
Gustav vs Másnap
Uram. Jól van? – hangzott egy hang a férfi fejében ismét, de nem szívesen nyitotta ki a szemeit, mivel ismét világosság csapta meg retináját. Öklendezni kezdett a porszagtól, feje majd széthasadt, émelygett, de végül akarata ellenére is segítettek neki valaki feltápászkodni. Furcsa érzése támadt, kellemetlenül érezte magát, holott szemei még mindig csukva voltak, valami Isteni sugallat lehetett, vagy csak rossz érzés, de kényelmetlenül érezte magát.
- Hova lett az alsója? – kérdezte egy hang.
- Anyaaaa, a bácsi miért pucééér? – szólt egy másik.
- Felháborító…részeges bunkó. – hallotta a harmadik méltatlankodót, szinte el sem értek hozzá a körülötte állók szavai, amikor valami hideg, nedves dolog riasztotta fel őt bódultságából.
- Mi? Mi az? Hol vagyok? – riadt fel, ahogy végigfolyt rajta a jéghideg víz, melyet egy szép száll kereskedő zúdított rá. Lenézett magára, majd egyik kezét a feneke felé fordította, a kezében lévő Bibliát pedig a nemi szervéhez tartotta. Bizony, nem csak leütötték, majd kirabolták, de még meg is alázták a Papot. Ennél nagyobb kellemetlenség nem történhetett volna vele.
- Itten né égy rongy, őtözzön fee, fogja a biblijáját, aztán óvassa is é, né csak séjhájt tűrűni haznájja. – szólt egy parasztos kinézetű egyén a tömegből, majd a mezítelen Pap lába elé dobott egy nadrágot.
~ Nem ismertek fel…hála Istennek. ~ gondolta magában Gustav, majd magára kapta a koszos nadrágot és ahogy rosszulléte engedte útnak eredt, kezében bőszen szorongatva az Úr könyvét. A tegnap estén elmélkedett, vajon igaz volt? Valóban megtörtént? Megjelent előtte az Úr és az igazat mondta? Nos…döntse el mindenki maga…
