Név: Matheus Zalasch
Faj: Ember
Frakció: Az Egyház
Kaszt: Inkvizítor
Nem: Férfi
Kor: 44
Kinézet: Amikor valaki ránéz Matheus arcára, az első dolog, ami eszébe jut, hogy olyan, mintha az anyja gyerekkorában nagyon bölcsen azt mondta volna neki: „Ne vágj arcokat, kisfiam, mert úgy maradsz!” És lám, igaza lett. Ennek köszönhetően alapjáraton elég morcosnak tűnik, és mikor boldog, akkor olyan egykedvűnek. Haja barna, néhol a stressztől viszont már ősz tincsek is fellelhetőek. Hasonló okokból hátul van három kopasz foltja, amit kisebb-nagyobb sikerrel azon pontokon a haja hosszabbul hagyásával próbál elfedni. Széltében pálcika méretű, magasságban pedig az átlagember válláig ér csak. Általában vörös ruháját viseli, nyakában egy ezüst kereszttel, melybe az „inquisitio in nomine Iesu Christus” mondatot vésték horizontálisan, és a tetejére, hogy „INRI.”
Jellem: Az első dolog, amit Matheuson észre vehet az ember, hogy imád magában beszélni. Aki szót is vált vele, azzal a benyomással távozik jó esetben, hogy másokkal való kommunikáció során csendes és megfontolt; egy olyan ember, aki a világon mindent egy sakktáblán való lépésnek tekint. Ellenben tudni kell, hogy nagyon gyorsan dühbe gurul, és nem riad vissza hangjának felemelésétől ilyenkor. Agresszióját csak az befolyásolja, hogy mentális viharjának tárgya milyen pozícióban helyezkedik el az ő ranglétráján. Él egy mítosz az ismerősei körében, miszerint Matheus rendelkezik egy kedves és barátságos oldallal, bár ez teljesen hamis vádaskodás. Alapjául az inkvizítor édesszájú volta szolgál. Próbálták is már édességgel lekenyerezni, de ez csak azt eredményezte, hogy jóllakottan feküdt le este, valamint éjjel volt kint világítás is.
Előtörténet:
Einburgban szép, napfényes dél volt, mikor Cora Zalasch ikreket szült. Az egyik anyja kívánságára a Matheus nevet kapta az ekkor már megboldogult fivére után, a másik pedig apja nevét örökölte, így lett Karsten. Három még gyermekkorban elhunyt testvér, és még négy élő mellett ők voltak az utolsók, Cora már nem szült többet, ugyanis két évre rá elhalálozott, mikor leesett házuk lépcsőjén.
Az idősebb Karsten ezelőtt sem foglalkozott sokat gyermekeivel, és így a két ifjú kellemetlenül egyedül maradt. Csak annyi figyelmet és törődést kaptak, hogy veszély nélkül cseperedhessenek. Idősebb testvéreik is elhatárolódtak tőlük, így technikailag semmilyen felnőtt szülői személyiséggel nem voltak képesek kapcsolatot kialakítani.
Ételt bár kaptak, de étkezni nem étkeztek együtt rokonaikkal; apjuk soha sem vitte őket sehová, még a földekre se, mikor már elég idősek voltak, hogy segíthessenek.
Az ikrek egymással viszont rengeteg időt töltöttek. A fiatal Karstent nagyon érdekelték a csillagok és a felhők, melyeket ő nappali csillagoknak nevezett. Matheus kevésbé firtatta a témát, de próbálta tettetni figyelmét iránta, hogy szeretett testvére lelkesedését le ne törje. Ő maga a földbe rajzolgatott, kavicsokból alkotott ábrákat.
Kilenc éves korukban esett meg, hogy farmjuktól elvándorolva a város túloldalán jártak. Összefutottak így először a település papjával, aki meglepetten érdeklődött felőlük, hisz úgy hitte, a település minden gyermekét ismeri. Hosszasan beszélgettek, és az ifjúk boldogan ismerték fel, hogy a város magas, zenélő tornyának emberével találkoztak.
Vasárnap ők is elmentek hát a templomba, hová testvéreik és apjuk és ment, és furcsállták, hogy miért nem vitték őket még soha? A pap nem meg próbált lépéseket tenni az apa ellen, főleg, hogy a gyerekek nagy áhítattal figyelték a miséket, s ezentúl rengeteg időt töltöttek maguk a templomban.
Egy évvel később a tíz éves Karstent magához vette az Úr egy szörnyű betegség után. A család többi része sok segítséget nem nyújtott, egy könnyet sem hullattak érte. Matheus ezt soha meg nem bocsájtotta nekik. Ekkor tudatosult benne igazán, hogy nem az a normális, ami náluk van. A dolgoknak nem úgy kellett volna történniük, ahogy történtek. Dühösen legifjabb testvéréhez fordult, és hosszasan sírt neki. Vele miért nem nevet és sír a családja? Miért hagyták őt és Karstent egyedül mindig? Egészen az utolsó pillanatig? Válaszokat nem kapott.
Végleg elszeparálódott lelkileg a családjától, és elmenekült a paphoz, hogy megkérje, az Úr szolgálatába szegődhessen. A következő években rengeteget tanult, és még többet nyomozott abba az irányba, hogy milyennek kéne egy családnak lennie, és hogy az övé miért nem volt olyan. Egy régi pletyka alapján, melyeket a város többi lakosától sikerült összeácsolnia megtudta, hogy megcsalás gyanúja forgott fenn Cora körül. Mást nem tudott kideríteni, csak idáig jutott. Mégis, úgy érezte, hogy mindent megértett, és tovább nem kutatott.
Hellenburgba utazott teológiát tanulni. Lenyűgözte a nagyváros szépsége, és menten beleszeretett. Nehezére esett kapcsolatokat építeni, és így magányosan végezte el tanulmányait. Itt fedezett fel egy festő mestert, akinek műveit érdeklődéssel követte. A település templomában az egyik freskót ez az ember restaurálta. Ő magát is érdekelni kezdte a művészet, és nem csak teológiát, de valamennyi festészetet is tanult, hogy hobbiként űzhesse.
Távollétében az einburgi pap elhunyt, és pont a temetése napjára ért vissza. Ez rettenetesen megviselte őt, hiszen neki és ikertestvérének apjuk helyett apjuk volt. Hamarosan ő vált így Einburg papjává, hogy betöltse a hiányt. Undorral nézte minden vasárnap, mikor elméleti rokonainak is misét kellett adnia. Rengeteg harag gyűlt fel benne az évek során, melyet kiadni magából képtelen volt.
Majd megtörtént a hihetetlen délen: Hellenburgban a reformáció. Minden valamire való hívő fejvesztve menekült Karolusburgba, és Matheus is követte őket, hogy az első sorból figyelhesse az eseményeket. Az új fővárosban is felütötte a fejét az északi egyházzal szembeni ellentét, és a pápai inkvizíció segítségére sietett. Első kézből tapasztalhatta meg az intézmény működésének minden csínját-bínját. Felesküdött, hogy ő nem hagyja, hogy Einburgot bemocskolja a protestáns eretnekség, és esélyt sem fog rá hagyni.
Mikor beállt az új Status Quo, vissza is rohant a városba, hol azonnal hozzá is látott bármiféle eretnekség lehetőségének kigyomlálásához. Írt egy listát, melyet a városi tanács segítségével dolgozott ki. A rajta szereplőket mind kihallgatta, és akiket gyanúsnak vélt vagy megkínoztatta és javulás hiányában megégette, vagy rögtön máglyára vetette. Rejtélyes módon minden családtagja egytől-egyig eretneknek találtatott, a protestantizmus védelmezőinek. Éveken át tartotta fenn a terrort, melyet Erik Heim, a település kormányzója próbált folyamatosan enyhíteni. Ennek hála sokszor összetűzésbe kerültek egymással. Einburgból a munka hiányában átköltözött Karolusburgba, hogy az új fővárosból folytathassa az eretnekek irtását.
Mikor von Himmelreich látogatást tett az erődben, Matheus teljesen kikelt magából, és az elmondások szerint egy teljes porcelán konyhakészletet pusztított el. Azonnal a városba sietett, ahol megfenyegette a kormányzót, és visszatért Karologburgba azzal a tudattal, hogy ha bármi gyanús történne a városban, személyesen kínozza halálra a vezetőjét. Egy évvel később, mikor Einburg át állt dél oldalára, környezete meglepett volt nyugalmával. Mindent megmagyarázott, hogy heteken át majd teljesen napokat töltött a kínzókamrában eretnekek társaságával, de gyakran csak ő jött ki élve.
Tudta, hogy elárulta a családja, és megbosszulta azt. Most pedig elárulta az egész városa, és tudta, hogy megbosszulja azt. Isten által számára ígért joga, hogy megtegye ezt. Nem lesz ház a városban, ahonnan ne lehetne majd látni a tüzet.
Faj: Ember
Frakció: Az Egyház
Kaszt: Inkvizítor
Nem: Férfi
Kor: 44
Kinézet: Amikor valaki ránéz Matheus arcára, az első dolog, ami eszébe jut, hogy olyan, mintha az anyja gyerekkorában nagyon bölcsen azt mondta volna neki: „Ne vágj arcokat, kisfiam, mert úgy maradsz!” És lám, igaza lett. Ennek köszönhetően alapjáraton elég morcosnak tűnik, és mikor boldog, akkor olyan egykedvűnek. Haja barna, néhol a stressztől viszont már ősz tincsek is fellelhetőek. Hasonló okokból hátul van három kopasz foltja, amit kisebb-nagyobb sikerrel azon pontokon a haja hosszabbul hagyásával próbál elfedni. Széltében pálcika méretű, magasságban pedig az átlagember válláig ér csak. Általában vörös ruháját viseli, nyakában egy ezüst kereszttel, melybe az „inquisitio in nomine Iesu Christus” mondatot vésték horizontálisan, és a tetejére, hogy „INRI.”
Jellem: Az első dolog, amit Matheuson észre vehet az ember, hogy imád magában beszélni. Aki szót is vált vele, azzal a benyomással távozik jó esetben, hogy másokkal való kommunikáció során csendes és megfontolt; egy olyan ember, aki a világon mindent egy sakktáblán való lépésnek tekint. Ellenben tudni kell, hogy nagyon gyorsan dühbe gurul, és nem riad vissza hangjának felemelésétől ilyenkor. Agresszióját csak az befolyásolja, hogy mentális viharjának tárgya milyen pozícióban helyezkedik el az ő ranglétráján. Él egy mítosz az ismerősei körében, miszerint Matheus rendelkezik egy kedves és barátságos oldallal, bár ez teljesen hamis vádaskodás. Alapjául az inkvizítor édesszájú volta szolgál. Próbálták is már édességgel lekenyerezni, de ez csak azt eredményezte, hogy jóllakottan feküdt le este, valamint éjjel volt kint világítás is.
Előtörténet:
Einburgban szép, napfényes dél volt, mikor Cora Zalasch ikreket szült. Az egyik anyja kívánságára a Matheus nevet kapta az ekkor már megboldogult fivére után, a másik pedig apja nevét örökölte, így lett Karsten. Három még gyermekkorban elhunyt testvér, és még négy élő mellett ők voltak az utolsók, Cora már nem szült többet, ugyanis két évre rá elhalálozott, mikor leesett házuk lépcsőjén.
Az idősebb Karsten ezelőtt sem foglalkozott sokat gyermekeivel, és így a két ifjú kellemetlenül egyedül maradt. Csak annyi figyelmet és törődést kaptak, hogy veszély nélkül cseperedhessenek. Idősebb testvéreik is elhatárolódtak tőlük, így technikailag semmilyen felnőtt szülői személyiséggel nem voltak képesek kapcsolatot kialakítani.
Ételt bár kaptak, de étkezni nem étkeztek együtt rokonaikkal; apjuk soha sem vitte őket sehová, még a földekre se, mikor már elég idősek voltak, hogy segíthessenek.
Az ikrek egymással viszont rengeteg időt töltöttek. A fiatal Karstent nagyon érdekelték a csillagok és a felhők, melyeket ő nappali csillagoknak nevezett. Matheus kevésbé firtatta a témát, de próbálta tettetni figyelmét iránta, hogy szeretett testvére lelkesedését le ne törje. Ő maga a földbe rajzolgatott, kavicsokból alkotott ábrákat.
Kilenc éves korukban esett meg, hogy farmjuktól elvándorolva a város túloldalán jártak. Összefutottak így először a település papjával, aki meglepetten érdeklődött felőlük, hisz úgy hitte, a település minden gyermekét ismeri. Hosszasan beszélgettek, és az ifjúk boldogan ismerték fel, hogy a város magas, zenélő tornyának emberével találkoztak.
Vasárnap ők is elmentek hát a templomba, hová testvéreik és apjuk és ment, és furcsállták, hogy miért nem vitték őket még soha? A pap nem meg próbált lépéseket tenni az apa ellen, főleg, hogy a gyerekek nagy áhítattal figyelték a miséket, s ezentúl rengeteg időt töltöttek maguk a templomban.
Egy évvel később a tíz éves Karstent magához vette az Úr egy szörnyű betegség után. A család többi része sok segítséget nem nyújtott, egy könnyet sem hullattak érte. Matheus ezt soha meg nem bocsájtotta nekik. Ekkor tudatosult benne igazán, hogy nem az a normális, ami náluk van. A dolgoknak nem úgy kellett volna történniük, ahogy történtek. Dühösen legifjabb testvéréhez fordult, és hosszasan sírt neki. Vele miért nem nevet és sír a családja? Miért hagyták őt és Karstent egyedül mindig? Egészen az utolsó pillanatig? Válaszokat nem kapott.
Végleg elszeparálódott lelkileg a családjától, és elmenekült a paphoz, hogy megkérje, az Úr szolgálatába szegődhessen. A következő években rengeteget tanult, és még többet nyomozott abba az irányba, hogy milyennek kéne egy családnak lennie, és hogy az övé miért nem volt olyan. Egy régi pletyka alapján, melyeket a város többi lakosától sikerült összeácsolnia megtudta, hogy megcsalás gyanúja forgott fenn Cora körül. Mást nem tudott kideríteni, csak idáig jutott. Mégis, úgy érezte, hogy mindent megértett, és tovább nem kutatott.
Hellenburgba utazott teológiát tanulni. Lenyűgözte a nagyváros szépsége, és menten beleszeretett. Nehezére esett kapcsolatokat építeni, és így magányosan végezte el tanulmányait. Itt fedezett fel egy festő mestert, akinek műveit érdeklődéssel követte. A település templomában az egyik freskót ez az ember restaurálta. Ő magát is érdekelni kezdte a művészet, és nem csak teológiát, de valamennyi festészetet is tanult, hogy hobbiként űzhesse.
Távollétében az einburgi pap elhunyt, és pont a temetése napjára ért vissza. Ez rettenetesen megviselte őt, hiszen neki és ikertestvérének apjuk helyett apjuk volt. Hamarosan ő vált így Einburg papjává, hogy betöltse a hiányt. Undorral nézte minden vasárnap, mikor elméleti rokonainak is misét kellett adnia. Rengeteg harag gyűlt fel benne az évek során, melyet kiadni magából képtelen volt.
Majd megtörtént a hihetetlen délen: Hellenburgban a reformáció. Minden valamire való hívő fejvesztve menekült Karolusburgba, és Matheus is követte őket, hogy az első sorból figyelhesse az eseményeket. Az új fővárosban is felütötte a fejét az északi egyházzal szembeni ellentét, és a pápai inkvizíció segítségére sietett. Első kézből tapasztalhatta meg az intézmény működésének minden csínját-bínját. Felesküdött, hogy ő nem hagyja, hogy Einburgot bemocskolja a protestáns eretnekség, és esélyt sem fog rá hagyni.
Mikor beállt az új Status Quo, vissza is rohant a városba, hol azonnal hozzá is látott bármiféle eretnekség lehetőségének kigyomlálásához. Írt egy listát, melyet a városi tanács segítségével dolgozott ki. A rajta szereplőket mind kihallgatta, és akiket gyanúsnak vélt vagy megkínoztatta és javulás hiányában megégette, vagy rögtön máglyára vetette. Rejtélyes módon minden családtagja egytől-egyig eretneknek találtatott, a protestantizmus védelmezőinek. Éveken át tartotta fenn a terrort, melyet Erik Heim, a település kormányzója próbált folyamatosan enyhíteni. Ennek hála sokszor összetűzésbe kerültek egymással. Einburgból a munka hiányában átköltözött Karolusburgba, hogy az új fővárosból folytathassa az eretnekek irtását.
Mikor von Himmelreich látogatást tett az erődben, Matheus teljesen kikelt magából, és az elmondások szerint egy teljes porcelán konyhakészletet pusztított el. Azonnal a városba sietett, ahol megfenyegette a kormányzót, és visszatért Karologburgba azzal a tudattal, hogy ha bármi gyanús történne a városban, személyesen kínozza halálra a vezetőjét. Egy évvel később, mikor Einburg át állt dél oldalára, környezete meglepett volt nyugalmával. Mindent megmagyarázott, hogy heteken át majd teljesen napokat töltött a kínzókamrában eretnekek társaságával, de gyakran csak ő jött ki élve.
Tudta, hogy elárulta a családja, és megbosszulta azt. Most pedig elárulta az egész városa, és tudta, hogy megbosszulja azt. Isten által számára ígért joga, hogy megtegye ezt. Nem lesz ház a városban, ahonnan ne lehetne majd látni a tüzet.