[Corly&Wyn] ~ Deadly Pale

Hideg volt.
Meglepően hideg, még ahhoz képest is, hogy Mistwoods sötét fái szinte teljesen kizárták a fényt a köddel borított erdőből. Hatalmasra nyújtott, kissé sietős lépteim halkan surrogtak az aljnövényzetben, azt a látszatot keltve, hogy ideges vagyok és sietek, előre, a célunk felé. Pedig nem voltam az, miért is kellett volna annak lennem? Hiszen csak Lunasa sírjához igyekeztem, egy halottgyalázó démonnal a sarkamban, aki még azt sem tudta, hogy az alapanyag, amelyhez oly' sok reményt fűzött, miután a minap, hazafelé menet az árvaházból - állítólag részegen, de ezzel tudnék vitatkozni - megígértette velem, hogy magammal hozom, már jó néhány éve egy mocsár mélységes fenekén pihent. Tehát mindössze addig kellett még kibírnom vele, mielőtt apámhoz indulnék, vissza Tünde-erdőbe, amíg odaérünk és eljátszom a szegény meglepődött gyászolót, aki csak most döbbent rá, hogy hét éve elhunyt ikertestvére veroniai maradványai örökre elsüllyedtek a temetkezési hely melletti láprengetegben.
Tökéletes...
Megálltam két tüskés, elburjánzott bokor között, és hátranéztem, tekintettel lévén arra, hogy az ilyen szoknyás kisasszonyokat, még ha szárnyaik is voltak, nem éppen a sötételfek hercegségének jellegzetes területének meghódítására teremtették. Sejtettem, mekkora patáliát csapna Corlieva, ha véletlenül megbotlana és elszakadna a ruhája, jobban mondva inkább azért, mert kivillanna a bőr, melynek látványától erősebben viszolygott talán még a szentelt tárgyak érintésének gondolatánál is. Türelmesen álltam egy helyben, szememmel többször is átfésülve a sötétséget, mintha attól tartanék, hogy valami ránk támad. Valójában teljesen tisztában voltam vele, hogy egy árva élőlény sem tartózkodott a közelünkben a növényeket leszámítva, mert Corlieva minden állatot elijesztett.
Valójában... azért bámultam céltalanul az erdőt, mert nem akartam emlékezni arra, ami már elmúlt.

Természet .....mely nyelv merne versenyezni véled?!Ezek a gyönyörű fák amiket szívem szerint asztallá alakítanék .Ez a sok gyom ami még nem úszik alkoholos oldatba vagy nem csüng egy gerendán és a föld ami nem elég hogy össze piszkítja a ruhám még a kísérleti anyagaimat is rendszerint elrejti.Szoknyámat megnevelve gólya léptekkel igyekeztem megóvni hogy valami hatalmas gyökér vagy ág ne tépje fel a ruhám .Közbe gondolatba elképzeltem hogy hasítanám fel ezeket a növényeket.Az emberek temetőjét se könnyű mindig megközelíteni de ezt?!Nem csoda hogy csak emberek foglalkozom .Nem értem miért nem lehetne a temető mondjuk a kocsmák mellett ?Wyn betér inni én meg szerzek magamnak egy kis munkát.A valóságba egy törpe fehér fűz rántott vissza ugyan is az eddigi rohanását felváltotta az álldogálás amit nem vettem észre és egyenesen neki mentem.

Tompa puffanással ütköztünk egymásnak, mint két párna, amelyet a szokásosnál jobban kitömtek, így sűrűbbek és nehezebbek is voltak átlagos társaiknál. A nagy test persze minden akaratom ellenére arra késztetett, hogy magamon kívül lépjek néhányat előre, mintegy megakadályozva, hogy elessek. Megakadályozva? Nos, nem teljesen, ugyanis ha nem lett volna itt velem a botom, minden bizonnyal már közelebbről vizsgálgathatnám az aljnövényzetet a ködben. Szóval, mint akinek szándékában sem állt elvágódni a földön, úgy tettem, mintha csak a botomat használnám egy kis nyújtózásra, végül megfordultam, hogy szembe nézzek a démonleánnyal. Egy szó, mint száz, úgy festett, mint aki kicsit sem élvezi a tartózkodási helye nyújtotta környezeti tapasztalatot, de azért vetettem rá egy szigorú pillantást csak hogy tudja, hol a helye. Visszafordultam hát, és csendesen folytattam az utat, megengedve magamnak egy kárörvendő vigyort.
Ezt a tegnapiért, te átkozott teremtmény, akármit is csináltál.
És remélhettem, hogy az az akármi egyáltalán nem jelent rám veszélyt. Corlievának néha érdekes alkalmakkor jutott eszébe új áldozatot szerezni magának, és legtöbbször sajnos kiment a fejéből, hogy én is ott vagyok és történetesen UGYANAZT fogja elérni nálam, mint azoknál, akiken kísérletezik. No de nem állt szándékomban az esze járását kibogozni. Kerge volt és kész, addig egy szót se akartam szólni neki, amíg kedvemre ugráltathatom, ha gyanús személyek után kell kutatni, ami legtöbbször igazán hasznos tudott lenni, egyrészt, mert addig sem volt láb alatt, másrészt pedig nem kellett bemocskolnom a kezem és koncentrálhattam a fontosabb feladatokra. 
Most például arra, hogy minél hamarabb hazamehessek és bedőlhessek a rendetlenségkupacom kellős közepébe, csak ne kelljen a szükségesnél egy perccel is többet eltöltenem ezzel a nőszeméllyel.
- Itt most jobbra megyünk. - jelentettem ki egy mohos kőhöz érve, amely két elkorhadt rönk maradványai közé ékelődött be; mielőtt ez a szeleburdi fogná magát és az ellenkező irányba trappol el - Már nincs sok hátra, készítheted a csontvizsgáló eszközeidet. - tettem még hozzá, mialatt folytattam a lépkedést, magamban elképzelve azt az arcot, amit majd vágni fog, ha kijelentem, hogy itt bizony nem lesz semmiféle alapanyaggyűjtés.

Mérges pillantása kifejezetten szórakoztatott így átmeneti bosszúságom elszállt és vidáman döngicsélni kezdtem.Jó olyankor az arcár nézni mikor azt hiszi hogy félelmetes mindig a ketrecbe zárt rágcsálok jutnak az eszembe róla.Viccesek mert még él bennük a remény hogy kijussanak így küzdenek amíg tudnak ,míg le nem töröm az utolsó reménysugarukat azzal hogy kitekerem a nyakukat.
-Alig várom hogy megismerhessem testvéred gondolom ő is olyan hallgatag mint amilyen te is .-széles barátságos mosoly jelent meg az ajkaimon szárnyaim kellemes zsongásba kezdtek.Szívem szerint felkaptam volna az egérkémet és oda repülök vele ahol a sír van.