Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Kylin Farfiel
Faj: Félvér(tünde-ember)
Frakció: Északi Királyság
Kaszt: Íjász
Nem: Nő
Kor: 26 év
Kinézet: Tünde vérnek hála egy igen csak gyönyörű leányzó. Hullámos vörös fürtök fogják közre arcát és smaragd zöld szemeit, amikkel már sok férfit vett le lábairól. Csinos arcán még egy telt és vörös ajak is helyet foglal. Továbbá a sors igen kellemes alakkal is megáldotta. Ahogy mondani szokás, ott kerek, ahol kell. Jobb vállán továbbá egy virág motívum van tetoválva. Ékszert csak akkor hord, ha a ruha megköveteli. S ha már ruha, akkor két fajta harci ruhát hord. Egyet, amikor nem kötelező az árnyékok közt megbújni vagy elvegyülni a tömegben. A másikat, az ez után már egyértelmű. A köpeny igazán hatékony tud lenni a megfelelő kezekben. S még ott az örök társa, az íjja. Illetve még ott van egyik legfeltűnőbb jellegzetesség, amit gyakran takar a hajzuhatag. A félig hegyes fülek, amik a félvér mivoltot jekepzik.
Jellem: Tünde vér miatt van benne egy kis gőg és némi egó. Ám a másik szülőtől örökölt némi jómódort és tiszteletet is. Ám attól még néha előbb lő és aztán kérdez. Talán, néha.... Ennek hála megesik, hogy kicsit lenéző, de ha megismered, akkor jó barátra lelsz, aki mindig képes lelőni a legyet az orrodról. Ám zord gyerekkor végett kicsit talán zárkózott is. Mindig ott van körülötte az a bizonyos fal.
Előtörténet: "Csak egy átlagos nap volt, mint mindegyik. Már amennyire itt vannak átlagos napok." Anyám mindig így kezdte el a meséit. Ezzel akarta jelezni azt a fajta őrületet, ami ebben a világban van. Azt a dolgot, ami bent van mindenkiben. Vagy akár mondhatnánk, hogy azt, ami előtt a kergült kultisták imadkoznak és fohászkodnak térdre rogyva. S még azt hiszik, hogy kanpak is érte valami jót és szépet. Ami valószínűleg csak hazugság és sosem fognak kapni semmit, csak kint és fájdalmat. Mondjuk ezekhez nem is kell közéjük tartozni. Bőven elég, ha egy tünde nem kívánt gyermekeként születsz meg. S ez már el is indít a megfelelő úton. Amikor apád csak egy jó kaland miatt szedte fel anyádat, majd dobta is, amikor állapotos lett. Ennek az eredménye lettem én. Egy vörös hajú tünde. Nem éppen a leggyakoribb hajszín. S mellé a füleim sem nőttek hegyesre.
Ennek hála a tündék kicsit ki is közösítettek már kiskoromban. Nem mondanám, hogy sok barátom volt, mert egy sem volt. S néha olyan érzésem támadt, hogy anyám is kicsit idegen. Aki inkább csak eltűr, mintsem felnevel és eltart. Inkább tűnt olyannak, aki kényszerből adni, mintsem aki szeretetből. Mindezt csak azért, mert egy ember elcsavarta a fejét és abból lettem én. A nem kívánt gyermek, mindenhol, minden téren. Így csak menekvés maradt, amikor elértem azt a kort, amikor járni és szaladni tudtam, keveset voltam otthon. Sokkal inkább jártam keltem az erdőben. Fára másztak, árkokat ugráltam át és futottam össze s vissza. Sok volt bennem a fölösleges energia, amit így megtanultam kiadni magamból. S jól is jött ez a sok futkározás. Nem kell mondanom, hogy anyámat a legkevésbé sem érdekelte, hogy hol vagyok és mit csinálok. Szerintem kicsit abban is reménykedett, hogy valahol kitöröm a nyakam és ott maradok, hogy a vadak hordjanak szét. Röviden, nem érdekeltem túlzottan.
Így éldegéltem olyan 13 éves koromig, amikor valahogy beszabadultam a könyvtárba. Ami már önmagában egy kisebb teljesítmény volt. Hisz nem kedvelt dolog voltam itt, így nem meglepő, hogy nem akartak még a közelében sem látni. Ám eléggé talpra esett vagyok, így valahogy sikerült a besurranás. S meg is lett a kis akcióm eredménye, egy könyv, nem meglepő módon. Egy íjászatról szóló, pont amire vágytam egy ideje. Megvolt benne minden, ami kellett. Hogy miképp lőjj, készíts nyilakat, tarsd karban az íjat. Még egyszerűbb készítési mód is volt benne. Ezt mind egy hét alatt sikerült is bemagolni és így elkészíteni az első íjam. Nem volt sem jó, sem tökéletes. Ám egy 13 éves lánykának a legjobb. Tökéletes volt gyakorolni és beletanulni ebbe a művészetbe. Igazán élveztem minden egyes percét ezen alkalmaknak.
Ismét teltek az évek és hulltak a felevelek. A kis, nem szeretett és nem akart gyermek már 18 és kezd egyre inkább nőiesedni. Mellei egyre kerekebbek, feneke feszes, csípője szűk. Arca akár egy igazi tündéé, gyönyörű. Vörös haja göndör fürtjei a hátát verik, ahogy szalad. Most már mintha kevésbé lennék az a nem tetsző félvér. Borzasztó egy népség. Amint kijön a szépsége valakinek, kapásból változik a vélemény, ám sajnos hiába. Már jó ideje szövöm a tervem, amivel itt hagyhatom őket. Igen csak elegem van az itt létből, így egy ideje már az erdőben elejtett vadakkal keresek némi pénzt, amivel finanszírozni tudom az utamat. S éppen a legutolsó szarvast viszem be, hogy megvegye tőlem a helyi hentes. Ezzel le is tudva az utolsó kellő garast. Így igyekezve nem mosolyogni, mint bárgyú idióta, haza is sietek, hogy felkapják hát azon dolgaimat, azt a keveset, amit vinni akarok. Azért írok az anyámnak, hogy hova tűntem, hisz neki hála élek. Mégha nem is volt teljesen minta szülő, azért néha próbálkozott és akkor jól is ment neki. S egy kis utolsó csíntevésként levettem a rég nem használt íját, de mivel azért jó gyerek vagyok, hagytam neki pénzt érte. Mondjuk már úgysem hasznalta.
Ezután jó pár hét séta következett az ismeretlen tájakon egy térképpel a kezemben. Az első falú ahol megálltam és emberi lakták, igen érdekes élményeket adott számomra. Első estém volt emberek közt. Új és idegen élmény volt számomra. Furcsán és kissé szórakoztatóak voltak és emelett egyben iszonyat idegesítőek, mivel mindegyik csak engem bámult. Szinte éreztem, ahogy a szemeikkel feldalnak engem. Megehetosen gusztustalan érzésben volt akkor részem, amihez mára már hozzászoktam, többnyire. Ám ott és akkor új volt, a kellemetlenebbik fajtából. Ezt egészen addig kitolták, amikor már fogdosni is elkezdtek. Ez volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább és csattant egy szép pofon. Ezután hallom, ahogy a kocsmáros asszony halkan felkacag, majd felé fordulva rám mosolyog. Gondolom tetszett neki, hogy fel mertem pofozni a részeg idiótát. Másnap úgyis elhagyom a helyet, így annyira nem is érdekel. Tovább haladok a célom felé, észak fővárosába, Carolusburg-ba. Különösebb célom nincs, mindössze érdekesnek hangzik.
Újabb pár hét és kocsma után, fáradtan kissé és több tapasztalattal érkezem még a város határában. Illusztris látványt nyújtanak a fehér falak és a magas torony. Valamiért megtetszik a hely. Talán a félvér létem miatt, talán azért, mert új és más. Nem tudom de tetszik és csak ez számít. A kapuknál kicsit elidőzök mire az őrök beengednek, szerencsére mindenem nálam marad. Kapun beérve nem kevés ember kerül elem és elsőre megcsap a tömeg széle. Egy mosoly kúszik fel az arcomra miközben elindulok a legközelebbi toborzó hely felé. Még pár napja jutottam erre a döntésre. A megszerzett tudásomat a seregben szeretném kamatoztatni. S természetesen íjászként. Már csak a vizsgákon kell túljutnom és szabad az út előttem. Ám nem meglepő módon, nem fogadnak lelkesedő örömmel. S nem azért, mert nő vagyok, hanem mert félvér. S ez megint utolért. Ám nem fogom feladni, így addig erősködöm, míg végre bevesznek íjásznak. Ezt némileg egy ügyes kis trükkel oldottam meg és egy kis bemutatóval számukra.
Ezen esemény után igen kemény kiképzés jött és mire észbe kaptam már eltelt 4 év. Jó kapcsolatokat sikerült kialakítanom és néhány barátot is sikerült szereznem. Íjász tudásom jócskán nőtt, aminek csak örülni tudtam. Hisz ezáltal feljebb tudok jutni, ami szintén csak nekem igazán hasznos. Annyi szerencsém talán volt, néhány idióta bandítán kívül, másra nem igazán kellett lőnöm. Persze ha nem nézzük az őrjárat közben lelőtt vadállatokat, amiknek a társak mindig szívesen fogadtak. Nem is lép meg. Az ingyen kajára szívesen jönnek. Akár a keselyűk a döglött húsra, úgy repültek rá ők is. Nem mintha túlzottan bánnám ezt. Tökéletes alkalom arra, hogy érdekes dolgokat meséljek nekem. Olyat, amit később hasznosítani tudom. Sosem ártanak az olyan dolgok. Főleg amikor fura alakok kezdenek el követni. Elsőre azt hittem, hogy csak képzelődöm, de ahogy teltek a napok, úgy lett egyre feltűnőbb. Így végül arra gondoltam, hogy megnézem magamnak. Ezért aztán kihasználva pár utcát ügyesen eltűntem a szeme elől és mire ez neki feltűnt, tört szegezték a torkának.
Ekkor volt az ittlétem második vizsgája. Az aki követett egy olyan katonai csoport tagja, akikről eddig nem hallottam. Ami nem is meglepő, hisz nem is szabad tudnom róluk és úgy senkinek. Amolyan árnyékok a gyertya fényénél, akiket senki vesz észre, ha jól csinálják. Így most vagy emberünk volt béna, vagy egy jó. Vagy egyszerűen szerencsés, hogy kiszurtam. Ki tudja. Én szívesebben vallom az első opciót. Jobban hangzik. Mindenesetre úgy néz ki, hogy felvétetelt nyertem ezen csoporthoz és amint elmondta nekem, hogy mire készülök vállalkozni, bele is mentem a dologba. Újabb érdekes dolog, ami jobban fekszik nekem. Árnyékok közt bújni meg, elvegyüni a tömegben és esetlegesen messziről, csöndesen végezni valakivel. Így újabb kiképzés következett. Egy újabb kemény év várt rám. Kemény és élvezetes.
S az évek ismét tova szállnak, itt hagyva engem a múltammal és jelenemmel. A körülöttem lévő romlott világgal, amiből megpróbálok valami jót kifogni magamnak. S úgy néz ki, hogy egész jól állok ezen a téren. Már, ha azt nézzük, hogy honnét indultam. Az erdőt egy nagy városra cseréltem, aminek mára már jó nagy részét ismerem. Elhagytam anyámat, aki ezt annyira nem is bánja valószínűleg. Nem mintha én magam bánnám. Így nézve ez igazából teljesen mindegy is. A lényeg csak az, hogy most úgy néz ki, hogy megleltem azt az életet, amit kerestem magamnak és igen csak boldog is vagyok vele. Azt nem mondom, hogy nem kívánhatnék többet, mert az hazugság lenne. Ám nem vagyok telhetetlen, így nem megelégszem azzal, amin van és nem akarok többet, mint amit el tudok érni.
Faj: Félvér(tünde-ember)
Frakció: Északi Királyság
Kaszt: Íjász
Nem: Nő
Kor: 26 év
Kinézet: Tünde vérnek hála egy igen csak gyönyörű leányzó. Hullámos vörös fürtök fogják közre arcát és smaragd zöld szemeit, amikkel már sok férfit vett le lábairól. Csinos arcán még egy telt és vörös ajak is helyet foglal. Továbbá a sors igen kellemes alakkal is megáldotta. Ahogy mondani szokás, ott kerek, ahol kell. Jobb vállán továbbá egy virág motívum van tetoválva. Ékszert csak akkor hord, ha a ruha megköveteli. S ha már ruha, akkor két fajta harci ruhát hord. Egyet, amikor nem kötelező az árnyékok közt megbújni vagy elvegyülni a tömegben. A másikat, az ez után már egyértelmű. A köpeny igazán hatékony tud lenni a megfelelő kezekben. S még ott az örök társa, az íjja. Illetve még ott van egyik legfeltűnőbb jellegzetesség, amit gyakran takar a hajzuhatag. A félig hegyes fülek, amik a félvér mivoltot jekepzik.
Jellem: Tünde vér miatt van benne egy kis gőg és némi egó. Ám a másik szülőtől örökölt némi jómódort és tiszteletet is. Ám attól még néha előbb lő és aztán kérdez. Talán, néha.... Ennek hála megesik, hogy kicsit lenéző, de ha megismered, akkor jó barátra lelsz, aki mindig képes lelőni a legyet az orrodról. Ám zord gyerekkor végett kicsit talán zárkózott is. Mindig ott van körülötte az a bizonyos fal.
Előtörténet: "Csak egy átlagos nap volt, mint mindegyik. Már amennyire itt vannak átlagos napok." Anyám mindig így kezdte el a meséit. Ezzel akarta jelezni azt a fajta őrületet, ami ebben a világban van. Azt a dolgot, ami bent van mindenkiben. Vagy akár mondhatnánk, hogy azt, ami előtt a kergült kultisták imadkoznak és fohászkodnak térdre rogyva. S még azt hiszik, hogy kanpak is érte valami jót és szépet. Ami valószínűleg csak hazugság és sosem fognak kapni semmit, csak kint és fájdalmat. Mondjuk ezekhez nem is kell közéjük tartozni. Bőven elég, ha egy tünde nem kívánt gyermekeként születsz meg. S ez már el is indít a megfelelő úton. Amikor apád csak egy jó kaland miatt szedte fel anyádat, majd dobta is, amikor állapotos lett. Ennek az eredménye lettem én. Egy vörös hajú tünde. Nem éppen a leggyakoribb hajszín. S mellé a füleim sem nőttek hegyesre.
Ennek hála a tündék kicsit ki is közösítettek már kiskoromban. Nem mondanám, hogy sok barátom volt, mert egy sem volt. S néha olyan érzésem támadt, hogy anyám is kicsit idegen. Aki inkább csak eltűr, mintsem felnevel és eltart. Inkább tűnt olyannak, aki kényszerből adni, mintsem aki szeretetből. Mindezt csak azért, mert egy ember elcsavarta a fejét és abból lettem én. A nem kívánt gyermek, mindenhol, minden téren. Így csak menekvés maradt, amikor elértem azt a kort, amikor járni és szaladni tudtam, keveset voltam otthon. Sokkal inkább jártam keltem az erdőben. Fára másztak, árkokat ugráltam át és futottam össze s vissza. Sok volt bennem a fölösleges energia, amit így megtanultam kiadni magamból. S jól is jött ez a sok futkározás. Nem kell mondanom, hogy anyámat a legkevésbé sem érdekelte, hogy hol vagyok és mit csinálok. Szerintem kicsit abban is reménykedett, hogy valahol kitöröm a nyakam és ott maradok, hogy a vadak hordjanak szét. Röviden, nem érdekeltem túlzottan.
Így éldegéltem olyan 13 éves koromig, amikor valahogy beszabadultam a könyvtárba. Ami már önmagában egy kisebb teljesítmény volt. Hisz nem kedvelt dolog voltam itt, így nem meglepő, hogy nem akartak még a közelében sem látni. Ám eléggé talpra esett vagyok, így valahogy sikerült a besurranás. S meg is lett a kis akcióm eredménye, egy könyv, nem meglepő módon. Egy íjászatról szóló, pont amire vágytam egy ideje. Megvolt benne minden, ami kellett. Hogy miképp lőjj, készíts nyilakat, tarsd karban az íjat. Még egyszerűbb készítési mód is volt benne. Ezt mind egy hét alatt sikerült is bemagolni és így elkészíteni az első íjam. Nem volt sem jó, sem tökéletes. Ám egy 13 éves lánykának a legjobb. Tökéletes volt gyakorolni és beletanulni ebbe a művészetbe. Igazán élveztem minden egyes percét ezen alkalmaknak.
Ismét teltek az évek és hulltak a felevelek. A kis, nem szeretett és nem akart gyermek már 18 és kezd egyre inkább nőiesedni. Mellei egyre kerekebbek, feneke feszes, csípője szűk. Arca akár egy igazi tündéé, gyönyörű. Vörös haja göndör fürtjei a hátát verik, ahogy szalad. Most már mintha kevésbé lennék az a nem tetsző félvér. Borzasztó egy népség. Amint kijön a szépsége valakinek, kapásból változik a vélemény, ám sajnos hiába. Már jó ideje szövöm a tervem, amivel itt hagyhatom őket. Igen csak elegem van az itt létből, így egy ideje már az erdőben elejtett vadakkal keresek némi pénzt, amivel finanszírozni tudom az utamat. S éppen a legutolsó szarvast viszem be, hogy megvegye tőlem a helyi hentes. Ezzel le is tudva az utolsó kellő garast. Így igyekezve nem mosolyogni, mint bárgyú idióta, haza is sietek, hogy felkapják hát azon dolgaimat, azt a keveset, amit vinni akarok. Azért írok az anyámnak, hogy hova tűntem, hisz neki hála élek. Mégha nem is volt teljesen minta szülő, azért néha próbálkozott és akkor jól is ment neki. S egy kis utolsó csíntevésként levettem a rég nem használt íját, de mivel azért jó gyerek vagyok, hagytam neki pénzt érte. Mondjuk már úgysem hasznalta.
Ezután jó pár hét séta következett az ismeretlen tájakon egy térképpel a kezemben. Az első falú ahol megálltam és emberi lakták, igen érdekes élményeket adott számomra. Első estém volt emberek közt. Új és idegen élmény volt számomra. Furcsán és kissé szórakoztatóak voltak és emelett egyben iszonyat idegesítőek, mivel mindegyik csak engem bámult. Szinte éreztem, ahogy a szemeikkel feldalnak engem. Megehetosen gusztustalan érzésben volt akkor részem, amihez mára már hozzászoktam, többnyire. Ám ott és akkor új volt, a kellemetlenebbik fajtából. Ezt egészen addig kitolták, amikor már fogdosni is elkezdtek. Ez volt az a pont, amikor már nem bírtam tovább és csattant egy szép pofon. Ezután hallom, ahogy a kocsmáros asszony halkan felkacag, majd felé fordulva rám mosolyog. Gondolom tetszett neki, hogy fel mertem pofozni a részeg idiótát. Másnap úgyis elhagyom a helyet, így annyira nem is érdekel. Tovább haladok a célom felé, észak fővárosába, Carolusburg-ba. Különösebb célom nincs, mindössze érdekesnek hangzik.
Újabb pár hét és kocsma után, fáradtan kissé és több tapasztalattal érkezem még a város határában. Illusztris látványt nyújtanak a fehér falak és a magas torony. Valamiért megtetszik a hely. Talán a félvér létem miatt, talán azért, mert új és más. Nem tudom de tetszik és csak ez számít. A kapuknál kicsit elidőzök mire az őrök beengednek, szerencsére mindenem nálam marad. Kapun beérve nem kevés ember kerül elem és elsőre megcsap a tömeg széle. Egy mosoly kúszik fel az arcomra miközben elindulok a legközelebbi toborzó hely felé. Még pár napja jutottam erre a döntésre. A megszerzett tudásomat a seregben szeretném kamatoztatni. S természetesen íjászként. Már csak a vizsgákon kell túljutnom és szabad az út előttem. Ám nem meglepő módon, nem fogadnak lelkesedő örömmel. S nem azért, mert nő vagyok, hanem mert félvér. S ez megint utolért. Ám nem fogom feladni, így addig erősködöm, míg végre bevesznek íjásznak. Ezt némileg egy ügyes kis trükkel oldottam meg és egy kis bemutatóval számukra.
Ezen esemény után igen kemény kiképzés jött és mire észbe kaptam már eltelt 4 év. Jó kapcsolatokat sikerült kialakítanom és néhány barátot is sikerült szereznem. Íjász tudásom jócskán nőtt, aminek csak örülni tudtam. Hisz ezáltal feljebb tudok jutni, ami szintén csak nekem igazán hasznos. Annyi szerencsém talán volt, néhány idióta bandítán kívül, másra nem igazán kellett lőnöm. Persze ha nem nézzük az őrjárat közben lelőtt vadállatokat, amiknek a társak mindig szívesen fogadtak. Nem is lép meg. Az ingyen kajára szívesen jönnek. Akár a keselyűk a döglött húsra, úgy repültek rá ők is. Nem mintha túlzottan bánnám ezt. Tökéletes alkalom arra, hogy érdekes dolgokat meséljek nekem. Olyat, amit később hasznosítani tudom. Sosem ártanak az olyan dolgok. Főleg amikor fura alakok kezdenek el követni. Elsőre azt hittem, hogy csak képzelődöm, de ahogy teltek a napok, úgy lett egyre feltűnőbb. Így végül arra gondoltam, hogy megnézem magamnak. Ezért aztán kihasználva pár utcát ügyesen eltűntem a szeme elől és mire ez neki feltűnt, tört szegezték a torkának.
Ekkor volt az ittlétem második vizsgája. Az aki követett egy olyan katonai csoport tagja, akikről eddig nem hallottam. Ami nem is meglepő, hisz nem is szabad tudnom róluk és úgy senkinek. Amolyan árnyékok a gyertya fényénél, akiket senki vesz észre, ha jól csinálják. Így most vagy emberünk volt béna, vagy egy jó. Vagy egyszerűen szerencsés, hogy kiszurtam. Ki tudja. Én szívesebben vallom az első opciót. Jobban hangzik. Mindenesetre úgy néz ki, hogy felvétetelt nyertem ezen csoporthoz és amint elmondta nekem, hogy mire készülök vállalkozni, bele is mentem a dologba. Újabb érdekes dolog, ami jobban fekszik nekem. Árnyékok közt bújni meg, elvegyüni a tömegben és esetlegesen messziről, csöndesen végezni valakivel. Így újabb kiképzés következett. Egy újabb kemény év várt rám. Kemény és élvezetes.
S az évek ismét tova szállnak, itt hagyva engem a múltammal és jelenemmel. A körülöttem lévő romlott világgal, amiből megpróbálok valami jót kifogni magamnak. S úgy néz ki, hogy egész jól állok ezen a téren. Már, ha azt nézzük, hogy honnét indultam. Az erdőt egy nagy városra cseréltem, aminek mára már jó nagy részét ismerem. Elhagytam anyámat, aki ezt annyira nem is bánja valószínűleg. Nem mintha én magam bánnám. Így nézve ez igazából teljesen mindegy is. A lényeg csak az, hogy most úgy néz ki, hogy megleltem azt az életet, amit kerestem magamnak és igen csak boldog is vagyok vele. Azt nem mondom, hogy nem kívánhatnék többet, mert az hazugság lenne. Ám nem vagyok telhetetlen, így nem megelégszem azzal, amin van és nem akarok többet, mint amit el tudok érni.
