Nem gondoltam volna, hogy ebből az irányból fogok segítséget kapni. Elinort ismerem már korábbról, nagyjából tizenöt évvel idősebb nálam. Amikor fiatal hajadon volt, egy ideig nálunk lakott, hogy megismerje a városi életet, mivel ő erdőn nőtt fel, de egy városi fiatalemberrel jegyezték el. A szülei az esküvő előtt ezért elküldték hozzánk. A két család távoli rokonságban is áll egymással. Elinor akkor már ismert volt, mint herbalista, és amíg nálunk lakott be is segített a műhelyben. Aztán férjhez ment és onnantól inkább csak a háztartással törődött. Legalábbis én eddig úgy tudtam.
Ketten lépünk be a családi műhelybe, és Elinor gyorsan körbejár, míg én megint a rám törő emlékekkel küszködöm. Elinor azonban nem akar késlekedni.
- Nos, akkor talán kezdjük egy gyenge gyógyitallal! mik az összetevői?
- Alkohol és barlangi tinóru. – vágom rá szinte kapásból.
- Akkor hozzál nekem a raktárból öt adagra valót!
- Máris! – felelem, és nem kérdezek, bár nem értem, mennyiben segít ki minket öt adagnyi gyógyital. Nem lenne célszerűbb, ha egyszerre többet is megfőznénk?
Hamar térülök, fordulok, és hozom, ami kell, pontosan kimérve. Elinor elkéri tőlem az adagokat, és egy benti mérlegen ellenőrzi, hogy megfelelő mennyiséget hoztam-e.
- Mérjél ki belőle egy adagra valót! – kapom a következő utasítást.
Kezdem sejteni, hogy itt nem főzés, hanem vizsgáztatás folyik. Egy szó nélkül, fürgén teljesítem a feladatot, majd Elinornak nyújtom a hozzávalókat.
- Nekem nem kell, nem én fogok főzni. – csóválja meg a fejét.
~ Hát ki? – akarom kérdezni, de aztán hirtelen megértem. ~ Szóval erről van szó!
Továbbra is szótlanul előveszem a receptes könyvet, és figyelmesen elolvasom az ital receptjét, majd munkához látok. Elinor sem szól semmit, csak mindig ott van mellettem vagy mögöttem, és figyel. Néha ezt-azt ellenőriz, amikor már én elléptem az adott helyről.
Egy adag italt hamar el lehet készíteni, ezzel gyorsan megleszünk, de nem értem, miért csak egy adagot? Amikor a végeredményt beletöltöm egy fiolába, kérdőn nézek Elinorra.
- Majdnem jó. De nem ellenőrizted a fiola tisztaságát, mielőtt beleöntötted a szert, ezt így nem lehet használni. – feleli Elinor, és első főztömet azonnal ki is önti. – Kezdj neki a következőnek!
Én úgy örültem, hogy készen vagyok! És akkor husss … csak úgy löttyen ki a csatornába … Ez annyira megviselt, hogy a második adagot kapásból elrontottam, mert az előtt tettem bele a gombát, hogy az alkohol megfelelő hőmérsékletű lett volna.
A harmadik adag aztán végre sikerült. Elinor szinte ceremoniális mozdulatokkal helyezi el a polcon, ahol a kész termékeket szoktuk tartani, mielőtt kivisszük a boltba. Mindketten hosszan nézzük a polcot, ami most fájóan üres, ez az egy flaska álldogál rajta magányosan. Utoljára itt anyám főzött az elindulásuk előtti napon.
- Akkor neki is állhatsz a maradék két adagnak. – jelenti ki Elinor némi idő után. – Egyenként!
Miután a két adag elkészült, Elinor még kiküldött öt adagért a raktárba, és azt is megfőzette velem, természetesen egyenként. Mivel este kezdtünk neki, eddigre már igencsak belelógtunk az éjszakába, nemrég halottuk, hogy a toronyóra elüti az éjfélt.
- Mosogass el! – adja ki a következő utasítást.
Már alig állok a lábamon, mire végzek a mosogatással, és a laborban minden tisztán csillogva a helyén áll.
- Holnap újra jövök.
Elinor távozik, és én a szobámba botorkálva az ágyamba dőlök.
Másnap megint főzünk, és harmadnap is, de aztán jelzem, hogy nekem kicsit talán aludnom is kell, mire Elinor ad két nap szünetet. Az első nap akkorát alszom, mint egy mormota. A második nap végre képes vagyok a készletnyilvántartással foglalkozni, és átvezetni a változásokat, hogy az aktuális állapotokat mutassa.
A szünet után Elinor új receptet vesz elő, az élénkítő italt. Az eljárás ugyanaz, mint az előbbi esetben: egyenként főzök adagokat gyakorlatilag rogyásig. Amikor jelzem, hogy kezdek elfáradni, akkor Elinor egy mozdulattal leveszi az egyik elkészült italt a polcról, és felém nyújtja.
- Tessék, mindjárt ki is próbálhatod, működik-e.
Mit tehetnék, felhajtom, és folytatjuk a munkát.
Két hét telik el, melynek nagy részében az éjszakát a laborban töltöm. Néha úgy érzem, ezt a két receptet már álmomból felriasztva is meg tudom főzni. Sőt, néha az az érzésem, hogy nagyjából félálomban főzök.
Elinor a két hét végén leül velem a konyhában egy teára.
- Úgy vélem, elindítottalak az úton. Azt már az elején láttam, hogy az előkészítő folyamatokkal tisztában vagy, és nem okoz gondot a receptek követése sem. Az egyetlen, amivel meg kellett birkóznod, az az egyedüllét és a felelősség. Remélem, hogy ez a két hét megmutatta neked, hogy képes vagy ellátni a bolt körüli feladatoknak ezt a részét is.
Elgondolkodva szürcsölgetem a teámat. Igazat kell adjak tanítómnak, ebben a két hétben nem tanultam semmi újat, nem láttam olyasmit, amit előzőleg ne láttam volna, amikor anyának vagy nagyinak segédkeztem a műhelyben. Elinor egy fűszálat se tett keresztbe, mindent én csináltam.
- Elinor! Miért segítettél? – teszem fel a kérdést válasz helyett.
- Mert annak idején a szüleid is segítettek nekem, és mert nekünk, kik itt maradtunk össze kell tartanunk. És mert mindig is kedveltelek, Aaren. Bármi kérdésed van a többi recepttel kapcsolatban, csak üzenj!
- Úgy lesz, és köszönöm szépen!
Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
