Aaren Sagewind - Helyzetjáték

Rövidesen kelleni fog a nyersanyag, szóval kérek helyzetet!

Említetted az egyik élményedben, hogy a szüleid találtak neked kérőt, de ez utána nem lett kifejtve. Szeretném látni a vele való első fiktív találkozást, meg hogy ki fia borja mégis. Szólimit a helyzetknél szokásos 800 szó, hajrá! (Ha élményben ezt ki akarod fejteni később canon módon írj pm-et és adok másik helyzetet.)

Megint kopogtatnak. Mostanában ez eléggé ritka, mi több, most nem a bolti ajtón akar valaki bejönni, nem is a hátsó bejáraton, hanem a lakás ajtaján. Ezen nem tudom, talán nem is kopogtak, mióta … a temetés óta. Ennek tetejébe már eléggé késő is van, ha nem most fejeztem volna be mosogatást a műhelyben, már talán ébren sem lennék. Mint egyedül élő fiatal lány nem szívesen nyitok ajtót ilyenkor. A kopogás megismétlődik, de gyengébben. Furcsa, ha valaki türelmetlen lenne, de hangosabban kopogna?
Odasietek az ajtó elé, de csak lábujjhegyen, nem akarok zajt csapni. Egy pillanatra ráfogok nagyi gyűrűjére, és emlékeztetem magam, hogy nem vagyok teljesen védtelen. Közben a túloldalon valaki mintha zihálna, és egy fájdalmas nyögés is hallatszik, ami után … tompa puffanás az ajtón, és súrlódás. Szinte látom, hogy valaki nekidőlt az ajtónak, és lecsúszott a földre.
Ennek már fele sem tréfa. Még mindig lehet csapda, de ugyan ki tudná, hogy már itt állok és hallom? Elfordítom a kulcsot a zárban, és aztán lenyomom a kilincset, amitől az ajtó nyílni kezd, mert a másik oldalról nyomás nehezedik rá. Döntenem kell, hogy vagy erőm megfeszítésével visszacsukom, vagy elengedem. Ellépek hátrafelé, és az ajtó kinyílik, a küszöbön pedig bedől egy test.
Fiatal férfi fekszik félig bent a házamban, félig kint az utcán. Ő maga is tünde, látom a fülét, de az arcát kócos, itt-ott véres haja takarja. Más nincs ott. A férfi ruhája is véres, szakadt, és a szakadáson át kilátszik egy átvérzett kötés.
- Aaren … Brian vagyok. – suttogja a férfi elhaló hangon.
A Brianről először nem ugrok be semmi, főleg azért, mert még mindig le vagyok fagyva a történtekről. De aztán lassan felködlik előttem egy kamasz durcás, kicsit pökhendi arca. Brian családjánál vendégeskedtem egyszer kamasz koromban. Ők erdei tündék voltak. Briant bízták meg, hogy mutassa meg a kis városi fruskának az erdőt.  Nem örült a feladatnak maradéktalanul …
- Brian!
Odalépek, és kipillantok az utcára. Sehol senki. Behúzom a testet, és gyorsan becsukom az ajtót, kulcsra is zárom. Aztán letérdelek melléje, és elvégzek pár gyors vizsgálatot. Brian alig van magánál, és láthatóan nagyon kimerült, kiszáradt (kivérzett?). Széttépem az amúgy is rongyos inget, és megvizsgálom a kötést. Már meglazult, el is koszolódott, mindenképpen cserélni kell. A seb alatta jó pár napos, egészen biztatóan néz ki, csak egy kis részen felnyílt újra, és ott bizony szivárog a vér.
Mit tegyek? Megpróbálhatom elráncigálni, eltámogatni a legközelebbi ágyig, de mi van, ha ezzel még jobban felszakítom a sebet? Jobb, ha az ellátás első lépéseit itt teszem meg. Térülök-fordulok, hozok kötszert és egyéb kellékeket. Lebontom, levágom a régi kötést, kitisztítom a sebet és a környékét, teszek rá némi vérzéscsillapítót, és fertőzések ellen gyógynövényt, aztán egyenlőre csak rászorítok egy adag kötést. Nem tudom körbetekerni a testét.
A penge mélyre hatolt, de nem ért fontos szervet. Viszont minden bizonnyal sok vért vesztett, és ágyban lenne a helye, nem kinn az utcán. Mivel hasi sérülésre utaló nyomot nem látok, elmegyek egy pohár vízért, és a fejét feltámasztva megitatok vele pár kortyot. Brian még eléggé magánál van, hogy inni tudjon, és láthatóan jól is esik neki a folyadék.
- Mindjárt kapsz többet is. De csak lassan …
Levágom róla a rongyos, mocskos ruhákat, látni akarom, nincs-e rajta még több sérülés. Persze, hogy van, a jobb combján is. Meg a jobb karján … és tele van zúzódásokkal … a haja alatt is találok egy sérülést. Ezek is beforrtak már, de a kötést itt is le kell cserélni. Míg ezen dolgozom, időnként adok újabb pár korty vizet. A seb az oldalán már nem vérzik, és Brian ébredezni kezd. Egyre többet pislog rám, odébb rakja a kezét, ha útban van. Mikor végzek a munkával, felteszem a kérdést.
- Ha segítek, tudsz tenni ár lépést?
- Ha idáig eljöttem, szerintem menni fog. – feleli elszántan.
Meg sem merem kérdezni, honnan jött el idáig …
Nem kevés erőfeszítés és fájdalom árán eljutunk a legközelebbi szobában az ágyig. Brian nem kér most semmit, csak aludni szeretne. Pedig akár levest is főznék neki, ha kívánná. De az is jó hír, hogy szeretne aludni, mert ezek szerint nem gyötrik akkor fájdalmak, ami ébren tartaná. Még ragaszkodom hozzá, hogy igyon egy pár kortyot, aztán hagyom aludni.
A másnapot Brian szinte teljes mértékben végigalussza, bár amint reggel elkészült a leves, felkeltem egy rövid időre és megetetem. A sebei egészen tűrhetően néznek ki ahhoz képest, hogy az utcáról eset be. De hogy került ide? Ha az elmúlt hónapok során eszembe jutott volna ő, akkor minden bizonnyal úgy gondoltam volna, hogy ő is tovatűnt az erdővel együtt. De ezek szerint nem volt ott.
A második napon már ragaszkodik hozzá, hogy maga kanalazza az ételt, és ki is ül az asztalhoz. Az arcába visszatért valamennyi szín. Megnőtt, megérett, az arca előnyére változott, a viselkedése sokkal megfontoltabb. Tetszenek a változások. Nincs durca, nincs dac, nincs kivagyiság.
Amint üres a tányér, eltolja maga elől, és felém fordul.
- Aaren, beszélnünk kell.
- Igen, nyilván, sok mindenre kíváncsi vagyok, de csak annyit beszélj most, ami még nem fáraszt.
- Jól vagyok.
- Ez erős túlzás.
- A beszédhez eléggé jól vagyok. Táncolni még nem kérnélek fel.
- Helyes.
- Aaren, találkoztam a szüleiddel, mielőtt … illetve a Te szüleid találkoztak az én szüleimmel …
Az első szavakra belém nyilall a fájdalom, aztán viszont ez a körülményeskedés egyéb gondolatokat is ébreszt. A gyanakvás kiül az arcomra, mitől Brian még inkább elbátortalanodik.
- Tudom, hogy a helyzet most erre nem alkalmas …
- Mire, Brian?
- Lánykérésre.
No, hát tényleg itt tartunk. Talán még a homlokomat is ráncolom egy pillanatig, de nem tovább.
- Semmi baj, Brian, hallgatlak.
- Az igazság az, hogy én vetettem fel az ötletet a szüleimnek, amikor szóba került, hogy ideje lenne megnősülnöm, ők pedig támogatták. De nyilván nem döntöttek el semmit, hiszen évek óta nem találkoztunk. De azt tudtuk, hogy a szüleid nemsokára felkeresik a környéket, így meghívtuk őket magunkhoz. Aztán hirtelen minden olyan veszélyes lett, és zavaros, a támadások felerősödtek, és én harcba indultam. Aztán többet nem találkoztam sem az én szüleimmel, sem a tiédekkel …
- ... mert eltűntek az erdővel együtt. – fejezem be helyette.
- Igen.
Tehát Brian is árva, de ő még hontalan is, az otthona odalett.
- Egy ideig meghúztam magam, amíg a helyzet normalizálódik. Aztán pár napja elindultam, hogy felkeresselek, de belefutottam egy csapatba, és egyikük felismert a harctérről. Ha nem sokkal jobb a lovam az övéknél, akkor már halott vagyok.
Nem is lóval jött … Ettől még persze minden igaz lehet. Nyilván nem gyalog indult el egy többnapos útra.
- Elképzelhető, hogy azóta is keresnek?
- Igen, de aligha fognak itt keresni. Ha aggódsz, elmegyek.
- Dehogy mész! Még hálni jár beléd a lélek! Feküdj vissza! Mars az ágyba!
A bosszús hang nem csak a feltételezésnek szól, hogy elmenne. Vannak itt egyéb bosszankodnivalók is. Brian mindenesetre iszkol az ágyba. A tempó persze nem túl gyors, de legalább nem felesel.

Tehát Briannek én jutottam eszébe, mint lehetséges feleség. Ennyire mély nyomokat hagyott benne az a pár nap? Ez számomra meglepő. ezek szerint én jobb benyomást tettem rá, mint ő rám. És a szülei is el tudtak képzelni menyüknek. Ez is jól hangzik. Kár, hogy már soha nem találkozom velük. Brian most vajon mihez fog kezdeni? Gyakorlatilag nincstelen lett. Másnap ez is szóba került.
- Nem kérhetem meg a kezed. – közli, amikor a kötést cserélem a sebén. – Nem vagyok senki, és semmi.
- Ez nem igaz. Most is ugyanaz vagy, aki voltál egy éve.
- Nem egészen …
- Hidd el, értem, én sem vagyok ugyanaz. Senki nem ugyanaz. Mihez fogsz most kezdeni?
- Fel kell keresnem pár rokont és ismerőst, ha majd jobban leszek. Még alig páran tudják, hogy én itt maradtam.
- Veszélyes utaznod. Írhatsz levelet is.
- Igen, de azt bárki írhat, abból honnan fogják tudni, hogy valóban én vagyok?
- Értem. Akkor tényleg menned kell. De csak ha teljesen felépültél.
- Köszönöm, hogy segítesz.
- Ez a legkevesebb.

Két hete, hogy Brian beesett az ajtón. Mostanra sebei begyógyultak, és meg is erősödött. Nem lobbant fel közöttünk a szerelem lángja, de úgy vélem, már közeli barátaim között tudhatom. Ma pedig útnak indul, hogy bejárja az ismerősöket. Felőlem is visz híreket. Én pedig… visszavárom.

Jó kis helyzet volt, teljesen reális, hogy enm omlottatok egymás karjaiba, de mégis érezhető volt, hogy kialakulhatott valami.
Némi pontosítást viszont mondanék a háttértörténettel kapcsolatban: A tünde erdő nem egyik pillanatról a másikra tűnt el, megvoltak az előkészületek és a tündék pontosan tudták mi fog történni. Ezért volt úgy, hogy akik maradni akartak maradhattak, akik meg nem ott éltek de menni akartak azok meg ha siettek volt idejük odaérni. Persze mindig történettek véletlen balesetek, hogy valaki kint/bent ragadt.
Ezt pedig azért fontos tudnod, mert a következő helyzet ehhez kötődik. Mi lett olna, ha Aaren azon a bizonyos, végzetes napon ott van a szüleivel és helyette egy másik testvér marad itt?