[Magánjáték - Laetitia és Dieter] Medicus curat, natura sanat

Elkaptam a pillantását, így már nem kellett megsértődnöm. Elmosolyodtam, és kihívón húztam végig a kezem a nyakamtól, le a mellkasomon, a mellem között egészen a hasam aljáig, de leengedtem a kezem, mielőtt még érzékenyebb területekre tévedtem volna. Mintha csak a pont odáig érő hajamat igazítottam volna meg elől…
- Valóban, a romantika sajnos távol áll tőlem, noha időnként meg tudom ragadni a hangulatot. Hogyha így mondja, a halhatatlanság valóban csábítónak tűnik, és szeeretném látni a munkám gyümölcsét, mégsem tudom elengedni a praktikumot. Bíznom kell abban, hogy elég jó munkát végzek ebben a limitált időben. Másfél évszázad, ha szerencsém van. Ha annyi idő nem elég, akkor a tízszerese sem lenne az.
Megtörölköztem, lassan és élvezettel, noha ez nem volt feltétlenül a műsor része. Szerettem fürdeni az összes apró mozzanatával együtt, amihez az alapos szárítkozás is hozzátartozott. Végül magam köré csavartam a törölkzőt, és felvettem a hálóingem a földről.
- Ha gondolja, még magának adhatom az enyémet, noha az már nedves… Így válaszút elé került, Herr Dieter. Itt hagyja az ingét, megkapja a törölkzőm és majd elviszik kimosni, vagy vizesen jön vissza a hálótermeimbe, és ott öltözik át. A harmadik lehetőség, hogy így marad. - billentettem félre a fejem. Szándékomban állt megvárni, ameddig magától kitalálta, hogy mit is akart. Így volt a legérdekesebb.
- Értem az aggályait, ám most nem barátokat keres, hanem első sorban szolgát. Ha a szolgája idővel a barátja lesz, az nagyon szerencsés, de nem követelmény. Node nem akarok semmit magára kényszeríteni, gondolja át. - vontam végül vállat. - A tenterv pedig igen sokrétű. Megtanítom mindenre, amire megtanítottak engem csak gyorsabban. Etikettet, leginkább, mindenre kiterjedőt, ezen kívül némi irodalmat, táncot, és esetleg bajvívást. A zenével lenne teljes a repertoár, ám sajnálatos módon az rendkívül hosszadalmas, és legideálisabb gyerekkorban elkezdeni, így attól eltekinthetünk, hacsak nem kifejezetten szeretné megpróbálni. - soroltam fel, amilyen teljesen csak tudtam. Mindez a betegellátás mellett így is hosszú időt fog igénybe venni, de reméltem néhány hónap elég lesz ahhoz, hogy Dieterrel meg tudjak jelenni akár egy előkelő bálon is.

Még én sem voltam annyira együgyű, hogy ne vegyem észre Laetitia kihívó mozdulatait, amit szinte csak záróakkordként vitt át egy alig rejtett hajsimításba. A gond csak az volt, hogy működött és szinte éreztem a pulzusomat egyre feljebb emelkedni.
- El kell ismernem, hogy a kisasszony felettébb csábító, de kezdem úgy érezni, hogy a játékunk valami felelőtlenben fog véget érni. Ami jelen esetben nem tenne jót a kisasszony felépülésének, szóval javasolnék egy ideiglenes döntetlent. - javasoltam, miközben a vállára terítettem a törölközőt és elléptem tőle. Miközben törölközött a javaslatán gondolkodtam, újra és újra végignézve az ingemen, aztán végül vállat vontam és elkezdtem kigombolni.
- Egyébként nem is vártam, hogy elengedje a praktikumot. Ha így tett volna kissé csalódott is lennék. - mosolyodtam el, miközben lefejtettem a vállamra tapadt inget. - Kíváncsi voltam hogyan ragadja meg a konkrét részletet egy ennyire absztrakt témában, mert nekem annak idején felemásan sikerült. Voltak évek, amikor kacérkodtam az öntelt gondolattal, hogy megtalálom a halál ellenszerét és véget vetek az örök párharcnak, de azóta csak lemondtam róla, mint lehetetlen. Most már azt is tudom, hogy hiba lenne.
Óvatosan összehajtogattam az átnedvesedett, finom szövésű selyeminget, az egyiket a három közül, amelyet néhány éve vettem a köderdőből importálva egy északi kereskedőközpontban. Nem hittem magamról eddig, hogy hiú vagyok, de most határozottan sajnáltam a ruháimat. Ahogy sajnáltam a köpenyemet is - a páncélomat viszont egyáltalán nem, sokkal szabadabbnak éreztem magam nélküle.
- Igen átgondolt tervnek hangzik. Sajnos a zenéhez mindig ügyetlen voltam, így maradtam a családunkban sokkal kevésbé különleges rajzolásnál. Úgy gondolja szükségem lehet az etikettre a jövőben, segít az elmém gyógyulásában vagy csupán várhatóan élvezni fogja a folyamatot?
A szolga kérdését egyelőre nyitva hagytam, de sikerült elérnie, hogy komolyan elgondolkodjak rajta. Ha inasként, tanítványként gondoltam rá sokkal közelebbinek éreztem magamhoz a dolgot, ennek ellenére még mindig aggályaim voltak. Mi van, ha még így sem volt senki, aki hajlandó lett volna mellém szegődni?
- Elkérhetem a törölközőt? - nyújtottam Laetitia felé a kezemet, noha éreztem, hogy a nedvesség lúdbőrözve kezdett elpárologni a bőrömről a hideg fürdőben.

Apró kacaj hagyta el ajkaimat, mikor Dieter egyelőre dntetlent javasolt. Ez azt jelentette, hogy elértem a határait, amikor már nem bírna tovább a vágyaival és a korábbi távolságtartás és szavak helyett már a tettek következnének.
- Jól van. - egyeztem végül bele. Elkezdhettem volna vele vitatkoni, hogy ez már a győzelmemet jelenti, de sajnos én magam állítottam fel azt az egyszerű szabályt, hogy akkor diadalmaskodtam, ha elveszítette az nuralmát, ami nem történt meg. Valójában így volt a legjobb, hogy tudtam, eléggé megfeszítettem a húrt, de még nem pattant el. A hegedű is így szólt a legszebben.
A halállal kapcsolatos vitában ellenben abszolút győztesnek mondhattam magam, hiszen sikerült meggyőznöm, hogy nem lenne jó ötlet elveni a halál megváltását az emberektől és önmagunktól sem, noha azt kénytelen voltam elismerni magamban, hogy néha lehet, hogy jó lenne, ha kicsivel több költőiség és romantika szorult volna belém. Az ilyesfajta képzelőerő jót tett a léleknek.
Hogyan tudtam volna azonban lefesteni a fejemben egy ideálig világot, hogyha közben a megfogható valóság előttem épp oly érdekes volt? Dieter az újabb kihívásomra válaszult elkezdte kigombolni az ingét, feltárva előttem a márványfehér bőrt és haloványan kirajzolódó izomrostokat, amelyek szinte üvöltöttek azért, hogy végigsimítsak rajtuk. A kezem nem mozdult, hisz ő sem ért hozzám olyan módon, ami túllépett volna orvos és beteg viszonyán, de ugyanúgy leplezetlenül mértem végig, ahogyan ő engem.
Nem voltak olyan kidolgozott formái, mint egy katonának, vékonyabb is volt, látszott az egész alkatán, hogy nem fegyverforgatáshoz szokott, hanem valami finomabb művészetet űzött, ugyanakkor mégsem tűnt gyengének. Talán a vámpírpáncél tette, talán csak erős alkata volt, szinte tökéletesen férfias és arányos. Mintha úgy tervezték volna. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy így is volt. Az ő vére, a külseje az esze ugyanolyan nemesítés végeredménye volt, akárcsak én, és az, hogy a Nachtraben nemesi vér feldúsította nem vont le az értékéből, épp ellenkezőleg. Szinte biztos voltam benne, hogy azon kívül, hogy közülünk való volt, hozzánk tartozott, talán erősebb mágus volt bármelyik Rotmantelnél… Legfeljebb nem tudott róla.
- A rajzolás remek alternatíva. A nemesség megengedheti magának, hogy élvezze, sőt gyűjtse a művészeti alkotásokat, értékelni fogják az ön rajzait is. Akár kiállítást is szervezhetnénk belőle… De a lényeg, hogy lehet vele mit kezdeni. Az pedig, hogy miért… - macskamód mosolyodtam el. - Pontosan abban a sorrendben, ahogyan mondta. Szerintem idővel még szüksége lesz rá, ez az elsődleges motivációm, de abban sem téved, hogy ezek a szabályok keretet és kapaszkodót adhatnak a káoszban, ami most a fejében uralkodik. Az, hogy én élvezném-e… Nagyon remélem.
Közelebb léptem hozzá, alig két arasznyira, majd odaadtam neki a törölközőm. Szinte éreztem a testéből kiáradó hőt, hallottam a heves szívverését, de annyi diszkréció még szorult belém, hogy ne pillantsak le a nadrágja felé. Ez után pedig egyszerűen felvettem a hálóingem. Véget ért a műsor, főleg, hogy ismét elfogott egy komolyabb köhögőroham minek következtében hátra kellett lépnem, hogy kicsit összegörnyedjek. Megfeledkeztem róla a nagy viháncolásban, hogy még mindig beteg voltam.

A szinte meglepett kacagásból úgy tűnt Laetitia kisasszony elfogadta a megadásomat és feleslegesen nem húzta tovább az idegeimet. Nem tudtam, hová vezetett volna tényleg a játékos küzdelem - de nem voltam fából, még ha azt a vámpírnő gyanította is. Régebben úgy gondoltam a szexualitásra, mint egyre a sok testi igény közül. Nem volt más, mint az evés, vagy még inkább a dohányfüggésem - de leginkább a vérivás. Szükségem volt rá időnként, mert nélküle nem tudtam úgy dolgozni, ahogy akartam. Viszont ahogy azokra sem, a szexre sem gondoltam élvezetszerzésként.
Viszont akkor, amikor egy tökéletes testű, szinte mesterkélten ilyenre nevelt vámpírúrnő hízelgett nekem igen nehéz volt összekaparnom annyi önuralmat, hogy döntetlent kérjek.
Az azonban, ahogy végigmért elégedett mosolyt rajzolt az arcomra.
- Meg van elégedve a látvánnyal?
Nem gondoltam bele, hogy ezt a táncot ketten jártuk - sosem tudatosítottam még, hogy én vonzó lehetek bárkinek. Általában az arcom látványa groteszk volt és visszataszító, így az intim kapcsolatot nálam már az is elérte, ha valaki nem akart elzavarni vagy világgá futni a látványomra. De úgy tűnt nem nézhettem ki annyira visszataszítóan, ha Laetitia von Rotmantel úrnő, akinek meg volt a módja válogatni elég érdekesnek talált, hogy végigmérjen. Elvettem tőle a törölközőt és néhány gyors mozdulattal letöröltem a mellkasomra és a hasamra szivárgott nedvességet, aztán visszahajtogattam a törölközőt a szék támlájára.
- Ezt kétlem, de már annyi mindenben bizonyosodott be az ellenkezője, hogy nem merek határozottabb kijelentést tenni. Az én rajzaim legtöbbje anatómiailag pontos és letisztult, de még nagyon kevesen találták esztétikusnak. Bár a Rotmantelek talán tudják értékelni a test szépségét a skicceken keresztül.
A hálóingje már jótékonyan elrejtette Laetitia bájait, de azért könnyebb volt a praktikumról folytatni a társalgást, mint a játékot folytatni.
- Nos, én mindent megteszek, hogy ne rontsam el a szórakozását. De ha kiderül, hogy a botfülem mellé faláb társult, előre leszögezném, hogy rendkívül sajnálom.

- Megteszi. - válaszoltam Dieter kérdésére. Már azzal is bőven elégedett lehetett, hogy végigmértem, nem szándékoztam neki tovább bókolni. Bizonyára tisztában volt a külsejével, és egy nőnek amúgy sem volt illendő ilyesmit kijelenteni. Nem mintha jelen esetben annyira betartottam volna az illemszabályokat, mikor pucéran és betegen paroláztam az orvosom előtt.
- A művészetnek van egy olyan sajátos tulajdonsága, hogy a közönség dönti el az alkotás értékét, nem az alkotó. Csak akkor tudja meg, hogy érdekelnek-e valakit a művei, ha megmutatja a világnak. A Rotmanteleknek bizonyosan tetszene, de létezik orvosi kamara Hellenburgban, sőt még északon is. Nem tudhatja. - vontam vállat kecsesen. Dieternek rendkívül sokat kellett még tanulnia az élet ezen dolgairól. Kinyitottam az ajtót. Számítottam rá, hogy meg fog csapni a hideg a folyosóról, de a hűtőfürdőnek köszönhetően ez a kellemetlen élmény elmaradt. A lábamba újra belehasított a fájdalom, így lassan, enyhén bicegve indultam el a lakosztályom felé.
- Egy bálon a falábúaknak is táncolniuk kell, legalább néhányszor egy este. Ez nem megkerülhető. Ahogyan a bálokon való részvétel sem, mielőtt megkérdezné. A politika legalább nyolcvan százaléka a bálokon dől el valójában, minden tanácskozás és tárgyalás pusztán formalitás. A mi világunkban semmi sem az, aminek látszik. - magyaráztam neki.
Szerencsére a fürdő nem volt messze a szobáimtól, így hamar visszamásztam az ágyamba, felpolcoltam a párnáimat, betakartam magam, majd várakozóan néztem a férfira.
- Mi a kúra következő lépése, doktor?

Természetesen nem is vártam bármi expresszívebbet reakcióként, így csak önkénytelenül megnyaltam a kiszáradt ajkamat a válaszra. Valahogy különös, jóleső zavartsággal töltött el a válasza, ami még a szokásosnál is furcsább, új élmény volt. Mintha egy paradoxont éltem volna át - az érzések bonyolultak voltak. Nem akartam zavarba hozni Laetitiát tovább kérdésekkel így csak bólintottam és tovább léptem a következő témára.
A rajzaim felé.
- Sosem mutattam meg még senkinek a skicceimet, egyetlen rokonomon kívül, de az is nagyon régen volt. De megbízom a kisasszony esztétikai érzékében, így ha megtenné, hogy vet rájuk egy pillantást, azért hálás lennék.
Úgy tűnt nemesnek lenni sokkal több részletből állt, mint először gondoltam. Noha még mindig nem voltam teljesen meggyőzve arról, amit Laetitia immár tényként kezelt a származásomat illetően, de jobb dolgom nem volt mostanában, így hajlandó voltam követni a tanárom utasításait. Ha másért nem, már csak a szórakozás kedvéért is.
- Kezdem érteni, miért tartanak ilyen sokszor rendezvényeket. Igazán vámpírokhoz illő, hogy minden alkalommal, ha egy politikai kérdés miatt találkozniuk kell, azt tánccal, zenével és fényűzéssel körítik, hogy egy pillanatra sem legyenek olyan alacsonyan, mint az emberek. - mosolyodtam el, miközben kinyitottam a vámpírnő előtt a fürdő ajtaját. A hideg valahogy még csípősebb volt a folyosón, mint a fürdőben, így akaratlanul is megremegtem egy pillanatra. Szerencsére Laetitia hálója kellően jól fűtött volt, amíg ő visszakuporodott a baldachinos ágy párnái közé én magamra vettem az egyik váltás selyemingemet.
- Nem lesz hálás, kisasszony, de a következő lépés a pihenés. Ha tudna aludni néhány órát, az lenne a legjobb. Addig megpróbálok erősebb gyógyszereket keríteni a füveknél és teáknál, hogy minél hamarabb szabadulhasson a betegségtől. Végül is, ahogy hallom, egészen sűrű a tanterv.

A felkérésére biccentettem.
- Megtisztel.
A festészetben és ezáltal a rajzolásban is csupán laikus műkedvelőnek számítottam. Nem állt feltétlenül rosszul a kezemben az ecset, de sosem leltem örömet az alakok aprólékos megformálásában, sem a színek kavalkádját nem láttam át. Ellenben megnézni a kész művet, csodálni mélázni rajta szerettem, így reméltem, hogy Dieter műveit is meg tudom ítélni legalább annyira, hogy érdemes-e a nagyközönség elé tárni őket.
A doktor felöltözött, így már nem maradtse néznivalóm sem szórakozásom. Ott kötöttem ki ismételten, ahonnan elindultam, az ágyamban, párnák között. Ruby kedvesen trappolt végig a takarón és kuporodott le végül az ölemben. Legalább benne kedvemet lelhettem picit, hogyha semmiképp sem jött a szememre álom, ám minél mélyebbre süppedtem a tollpárnában annál inkább éreztem, hogy húz lefelé a gyengeség. Csupán reménykedni tudtam benne, hogy a hűtőfürdő elég volt ahhoz, hogy a lázálmok elkerüljenek.
- Az jó lesz. Remélem talál még valamit a raktárakban, de ne élje bele magát. Amink volt már rég szétosztottuk a Csillagtalan éjszakán. - a végére már szinte motyogtam, de azért még elővettem az éjjeliszekrény fiúkjából egy könyvet, hogyha mégsem tudnék aludni, vagy felébredve egyedül találnám magam, akkor se unatkozzak. Szerencsére Neulander könyvtára kellően gazdag volt ahhoz, hogy ne fogyhassak ki az olvasnivalóból. Ez éppen Ernesta von Neulander irodalmi igényességű naplója volt kétszáz évvel ezelőttről, tele meglepő politikai húzásokkal és pikáns részletekkel. Pontosan tökéletesnek éreztem azokra az időkre, amik rám vártak.