Újabb nap és újabb próbatétel, hogy megtartsam fogadalmamat és türelmesen várjak a napra, mikor lehetőségem lesz az embereknek visszaadni a kölcsönt és nemes bosszút állhatok. De addig ki kell használnom a lehetőségeimet, ha már adódott és mindent meg kell tanulnom, amit csak elém tálalnak a bolondok, azt híve, hogy a maguk oldalára állíthatnak a dogmák fejembe vésése és a fizikai fegyelmezés által.
Persze igyekszem „megfelelni” az elvárásoknak, de néha ki kell ereszteni a gőzt, még ha tudom azt, hogy mindig keservesen megfizetem az árát a végén.
Szónoklattan volt a következő a napirendben, még a kötelező napi ima előtt és az ebéd még sajnos ködös távolban leledzett. Gyomrom állandóan korgott a szűkre szabott ételmennyiség miatt, amit fejlődő szervezetem túl hamar felhasznált. Ráadásul a fiatal pap, aki az órát tartotta egyáltalán nem kötötte le a figyelmemet, hiszen mutáló hangja inkább idegesített, mint, hogy tanultam volna belőle valamit. Türelmetlenül fészkelődtem a helyemen.
Hirtelen egy kemény talp rúgását éreztem meg a hátamon és már sikeresen landoltam is a hideg kőpadlón, esetlenül elterülve, mint egy béka.
Ez csúnya orvtámadás volt Erik részéről, aki fülig érő szájjal röhögött ki a barátaival együtt.
A fiúk legalább két évvel voltak idősebbek és eddig legalább az órákon nyugtom volt tőlük, de most kihasználták a fiatal pap figyelmetlenségét és nem kegyelmeztek, mint máskor sem.
- Nézzétek jobban szeret kutyaként a földön hemperegni, nem is való az ilyen, hogy közöttünk üljön. – jegyzete meg vihogva a fiú.
Nekem sem kellett több, vörös köd ereszkedett a szememre és nem törődve a társaival ököllel estem neki az arcának és mielőtt még felocsúdhattak volna, erősen orrba vágtam, amitől azonnal elöntötte a vér az arcát. Döbbent csend lett, de aztán felhördülve estek volna nekem, amikor a pap termett közöttünk és vöröslő fejjel rántott hátra.
- Elég! Ez tűrhetetlen és szégyennteli! Mit képzelsz te magadról Jozef!
Persze azonnal tudtam, hogy megint én húzom a rövidebbet és Erik arcán a fájdalmat a felvillanó káröröm váltotta fel.
- Ő kezdte! – mutattam rá.
- Elég! Még hazudsz is! – csapott nyakon a fiatal atya.
Ekkor ment el az ajtó előtt valaki és a pap arcán elégedett mosoly kezdett eluralkodni, mint akinek remek ötlete támadt, aztán már a fülemnél fogva rángatott is.
- Kather inkvizítor! Egy percre! Ez itt Jozef és már megint megszegte a házirendet és verekedett. Ok nélkül rátámadt egy társára. Reménykedhetem benne, hogy kitalál részére valami megfelelő büntetést?
Még sosem fordult elő, hogy egy növendék büntetését egy inkvizítorra bízták volna, vagy csak én nem tudtam róla, de a hírük alapján és főleg nevezett Kather atya híre alapján nekem is inamba szállt a bátorságom és sápadtan álltam fél lábon, ahogy igyekeztem tompítani majd leszakított fülem fájdalmán, de aztán dacosan meredtem magam elé.
Persze igyekszem „megfelelni” az elvárásoknak, de néha ki kell ereszteni a gőzt, még ha tudom azt, hogy mindig keservesen megfizetem az árát a végén.
Szónoklattan volt a következő a napirendben, még a kötelező napi ima előtt és az ebéd még sajnos ködös távolban leledzett. Gyomrom állandóan korgott a szűkre szabott ételmennyiség miatt, amit fejlődő szervezetem túl hamar felhasznált. Ráadásul a fiatal pap, aki az órát tartotta egyáltalán nem kötötte le a figyelmemet, hiszen mutáló hangja inkább idegesített, mint, hogy tanultam volna belőle valamit. Türelmetlenül fészkelődtem a helyemen.
Hirtelen egy kemény talp rúgását éreztem meg a hátamon és már sikeresen landoltam is a hideg kőpadlón, esetlenül elterülve, mint egy béka.
Ez csúnya orvtámadás volt Erik részéről, aki fülig érő szájjal röhögött ki a barátaival együtt.
A fiúk legalább két évvel voltak idősebbek és eddig legalább az órákon nyugtom volt tőlük, de most kihasználták a fiatal pap figyelmetlenségét és nem kegyelmeztek, mint máskor sem.
- Nézzétek jobban szeret kutyaként a földön hemperegni, nem is való az ilyen, hogy közöttünk üljön. – jegyzete meg vihogva a fiú.
Nekem sem kellett több, vörös köd ereszkedett a szememre és nem törődve a társaival ököllel estem neki az arcának és mielőtt még felocsúdhattak volna, erősen orrba vágtam, amitől azonnal elöntötte a vér az arcát. Döbbent csend lett, de aztán felhördülve estek volna nekem, amikor a pap termett közöttünk és vöröslő fejjel rántott hátra.
- Elég! Ez tűrhetetlen és szégyennteli! Mit képzelsz te magadról Jozef!
Persze azonnal tudtam, hogy megint én húzom a rövidebbet és Erik arcán a fájdalmat a felvillanó káröröm váltotta fel.
- Ő kezdte! – mutattam rá.
- Elég! Még hazudsz is! – csapott nyakon a fiatal atya.
Ekkor ment el az ajtó előtt valaki és a pap arcán elégedett mosoly kezdett eluralkodni, mint akinek remek ötlete támadt, aztán már a fülemnél fogva rángatott is.
- Kather inkvizítor! Egy percre! Ez itt Jozef és már megint megszegte a házirendet és verekedett. Ok nélkül rátámadt egy társára. Reménykedhetem benne, hogy kitalál részére valami megfelelő büntetést?
Még sosem fordult elő, hogy egy növendék büntetését egy inkvizítorra bízták volna, vagy csak én nem tudtam róla, de a hírük alapján és főleg nevezett Kather atya híre alapján nekem is inamba szállt a bátorságom és sápadtan álltam fél lábon, ahogy igyekeztem tompítani majd leszakított fülem fájdalmán, de aztán dacosan meredtem magam elé.