Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Részletek egy csábdémon naplójából
Szerelem a bordélyházban
Ez a történet a nyár elején játszódik, Hellenburg alsóvárosának egyik bordélyában. Akkoriban ez volt a munkahelyem, és bár keveset kerestem, szerettem. Sokan kerültek a farkam miatt, ugyanakkor mindig jutott nekem is munka, és voltak visszatérő vendégeim, illetve néhány speciális felkérésem is. Alapvetően egy szexben gazdag, partnerekben változatos időszakom volt, sosem unatkoztam.
Egyik nap a nagyteremben ültem rövid fekete szoknyában, fekete combfixben, felülről pedig egy vörös díszítéssel ellátott fekete fűző volt rajtam, aminek köszönhetően jó kilátás nyílt a dekoltázsomra is. Annyira szeretem az ilyen ruhadarabokat, de sajnos az óta sem lehet ilyeneket nyíltan viselni. Kinézik az embert maguk közül, sőt, még meg is verik bottal. Ezen én is keresztülmentem tudatlanságomban, de az egy másik történet. Éppen a farkammal fogott legyezővel hűtöttem magamat, amikor az egyik ismerősöm megérkezett. Mindig engem választott, és én pedig előszeretettel mentem vele szobára. Most sem volt ez másként. Ahogy belépett, rám nézett, én pedig tudtam, hogy miért jött. Meg sem kellett szólítania, felálltam a helyemről, és a kezemet nyújtottam neki, hogy mehetünk is. Ő csak mosolyogva közelített felém, és egy szép vörös rózsát kaptam a kezembe.
-Ó. Köszönöm szépen. Kevés ilyen úriemberrel lehet találkozni manapság, főleg egy ilyen helyen.
-Nekem szolgál örömömre, hogy egy ilyen kivételes lányt mosolyogni láthatok.
Nagyot szívok a virág édes illatából, majd miután meggyőződök róla, hogy a tüskéket már figyelmesen eltávolította mind egy szálig, a keblembe tűzöm, a bóktól pedig az arcom is kezd a növény színébe átmenni. Átkaroljuk egymást, és szobára indulunk.
-Küldtem több virágot is, nem kaptad meg?
-Kaptam valamit. Azokat te küldted? Nem mondott róla senki semmit, csak így itt voltak, és... Köszönöm.
Adok neki egy csókot, majd bekísérem az egyik szobába, és becsukom magunk mögött az ajtót.
-Egy kis bort?
-Nem, köszi. - feleli, majd megcsókol. Az ágy felé indulok, a farkammal lágyan végigsimítva az arcán, hívogatva magam után. Lefekszek, és figyelem, hogy jön utánam, majd leül az ágy végére. Nagyot sóhajt.
-Nessa, beszélnünk kell.
Nem igazán értem, hogy mit akarhat. Miért sóhajtozik ennyire? Felülök, és megfogom a kezét.
-Miről? Nem kell ennyire sóhajtoznod, tudod, hogy szinte bármire kapható vagyok. Mit szeretnél?
-Azt, hogy legyél a feleségem. - Felel lendületesen, mire én csak döbbent képet tudok vágni, úgy meglep ezzel. - Nessa, szeretlek. Legyél a feleségem!
Őőő... nem! Kizárt. De nem akarom megbántani, valahogy finoman kéne ezt közölni. Most először csinálok ilyet, remélem nem fogunk haraggal elválni.
-Feleséged? Egy démont akarsz feleségül venni? Jól átgondoltad, hogy ez mivel jár?
-Igen. Át. És nem érdekel más, csak te. Nem kell nekem más, csak te. Ha az enyém lennél, az sem érdekelne, ha mindig csúnyán néznének rám, ha senki más nem állna szóba velem, és az sem, ha minden másom elvesztem. Nekem csak te kellessz.
-Szerintem meg nem gondoltad át eléggé. Mégis mi lenne úgy velünk? Ha mindenedet elveszted, én miután elvettél kizárt, hogy tovább dolgozhatnék itt. Mire gondoltál, mit ennénk?
-Nem tudom. Keresnénk valami más betevőt, vagy majd koldulnánk. Nekem bármi jó, ha mellettem vagy.
-Nekem viszont nem. Ezt még gondold át kicsit. Én nem tudom, hogy hogyan lehetne ezt ügyesen megoldani, csak azt tudom, hogy most mit akarok, és az te vagy. - Az ölébe ülök, és elkezdem kigombolni az ingjét.
-Nessa, ...
-Psszt. - vágok a szavába, a farkamat a szája elé téve, épp ahogy az emberek a mutatóujjukkal szokták csitítani egymást. - Majd máskor beszélünk még erről, most inkább a fűzőt vedd le rólam. Vagy szeretnéd hogy maradjon? Ezt a rózsát kicserélhetjük valami másra. - Kiveszem az említett virágot a melleim közül, félrerakom, majd visszaülök az ölébe. Hátradöntöm, hozzásimulok, csókolózunk. Nem adok neki egy lélegzetvételnyi szünetet sem, hogy ismét belekezdjen ebbe a házasodós butaságába, de engedem, hogy ő irányítson, csak rajta múlik, hogy mikor mi kerül le rólam, és mi róla.
Egészen addig nem vagyok hajlandó leszállni róla, ameddig van benne erő, ami után pedig gyorsan elszenderedik. A kezére hajtom a fejem, és a tarka plafont bámulom. Azon gondolkozok, hogy most mit is kellene csinálnom. Eddig még senki sem vallott nekem szerelmet, és őt sem szeretném megbántani. Már nem emlékszem, amikor először találkoztunk, de ezzel szerintem csak én vagyok így. Nekem csak egy volt az élvezeteket kereső fizető vendégeim közül, semmi több. Kíváncsi vagyok ő hogy érezhetett. Utána persze a második-harmadik látogatása körül már felfigyeltem rá kicsit jobban. Nagyon sokan vannak, akik csak egyszer ki akarják próbálni, hogy milyen egy szexdémonnal együtt hálni, és a legtöbb törzsvendégünknek bár megvan a kedvence, azért mégis szeret néha váltogatni, főleg ha sokat kellene várni. Oscart ezzel szemben még sohasem láttam másik lánynál, pedig már hónapok óta jár ide heti rendszerességgel. Ő egyébként egy kedves férfi, már-már túlságosan is az. Vékony alkatú, kissé ovális arcát rendszeresen borotválja. Feje tetején rövid fekete haja van, és a kék szemén egyből látszik, hogy milyen jámbor teremtmény. Rendszerint fehér, vagy valamilyen világos inget visel valamilyen hosszú nadrág mellett. Mindig beszélgettünk is egy kicsit, bár ez abban merült ki, hogy én hallgatom, ahogy mesél magáról. Innen tudom, hogy egyedülálló férfi, nincsen családja, mindenkijét elvesztette Abaddon tombolásának köszönhetően. Becsületes munkát végez, írnokként dolgozik a művésznegyed egyik előkelő családjánál, csak már elfelejtettem, hogy melyiket mondta. Pedig egyszer még fel is ajánlotta, hogy elvisz, megmutogatni a gyönyörű birtokot. Lehet, hogy már akkor is ezen a vallomásán gondolkozott volna? Pedig még alig ismertük egymást. "Ismertük." Rólam nem tud szinte semmi azon kívül, hogy mi van a ruhám alatt. Ezt a meghívását akkor visszautasítottam, mondván nem tartom túlzottan jó ötletnek, hogy egy démonnal mutatkozzon a munkahelyén. Az írnokok munkája eléggé bizalmas. Sok olyan dolgot láthat, hallhat, írhat, amit ha elkotyog egy démonnak... szóval én a helyükben kerestem volna egy új írnokot a helyére. Ebben egyet is értett velem, úgyhogy nem erőltette a látogatásomat. Most viszont feltett mindent egy lapra, és szerelmet vallott, arra kérve, hogy hagyjak itt mindent érte. Ki kell kérnem a madame tanácsát ez ügyben.
Másnap: Az előző ügyfelem utáni mosakodásból térek vissza, és már várt rám a hős szerelmes írnok. Ezúttal nem egy szál vörös rózsával, hanem egy egész csokorral. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan visszajön válaszért, még nem jártam a madame-nál az óta. Azért intek neki, hogy jöjjön velem. Elveszem tőle a csokrot, és némán vonulunk végig a folyosón egy üres szobát kinézve magunknak. Ahogy becsukódik az ajtó leül az ágy végére.
-Kérsz egy kis bort?
-Nem, köszi.
Mintha ez már megtörtént volna már egyszer. Leteszem a csokrot az ágy mellé, és magamnak viszont öntök egy pohárral, ami a kezembe fogva leülök a vendégem mellé. A kezét a combomra kezem, a sajátomat pedig az övére.
-Na, mesélj, mire jutottál? Sikerült kitalálni valamit, hogy hogy lehetne megoldani? - Kérdezem, majd belekortyolok a borba. Finom íze van, érződik rajta a szőlő is, és egészen lágy, biztos fel van vizezve.
-Igen. Kitanulhatnék valami mesterséget. Elmehetek inasnak valamilyen műhelybe, vagy napszámosnak, valami szerény bevételem lenne belőle, arra biztos elég, hogy ellássalak rendes étellel, én meg majd eszek ami marad, vagy valahogy meglennénk, ebben biztos vagyok.
-Már ne haragudj, de nem igazán vagy az az alkat, hogy napszámos legyél. A valamilyen más mesterség kitanulása mondjuk jó ötlet lehet. - Mondom biztatóan a helyett, hogy végre valahogy leráznám... Gondolatban csak fogom a fejemet, hogy miért?
-Igen, de az sok idő. Annyit nem tudok várni, most akarlak elvenni. Akár holnap, vagy ahogy sikerül keríteni egy papot. És még akár azt is megcsinálhatjuk, hogy eladom a véremet egy vámpírnak. Szállást és ételt biztos kapnánk, ha vérszolga lennék, más meg mi kell még? Ha ezt kell tennem, hogy az enyém lehess, akkor kész vagyok rá, hogy minden nap a véremet ontsák.
-Csak nehogy aztán a nagy vérszegénységedben képtelen legyél ellátni férfiúi kötelességeidet. - Mosolygok rá kicsit gúnyosan. Meg kellene mondanom neki, hogy nem akarok házasodni. Vagy legalábbis meggyőzni, hogy nem lehet. - Figyelj, ahogy így beszéltünk erről az egészről, rá kellett jöjjek, hogy nem igazán akarok megházasodni. Nem miattad. Téged kedvellek, és szeretek veled lenni, de meg kell értened, hogy a házasság nem lenne nekem jó. Ott kezdődik, hogy nem akarok pap elé állni, ami ennek ugyebár máris egy velejárója. Ki tudja mit csinálnának velem az esküvő alatt. Másrészt pedig szeretem a munkámat, nem akarom itt hagyni. Tessék, csak kimondtam. Szeretem, amit csinálok, és nem akarom miattad itt hagyni.
Erre a vállamra borul, átölel, és elkezd sírni:
-Szeretlek. Azt akarom, hogy legyél csak az enyém.
-Az sajnos nem fog menni. - Símogatom meg a fejét vígasztalás képpen. - De ne bánkódj. Engem mindig itt találsz majd, minden nap lehetünk együtt, amikor csak szeretnél.
-Többet akarok belőled. Egész nap csak veled akarok lenni, mostantól életem végéig.
Nem látom értelmét többet mondani neki, úgyhogy csak ölelem, és símogatom. Ez annak a hibája lehet, hogy túl jó vagyok az ágyban? Mert ezt leszámítva tényleg szinte sem tud rólam. Mi a kedvenc ételem, mit nem szeretek, mikor van a "születés"napom. Legközelebb szándékosan béna leszek, hátha kiábrándul belőlem.
Miközben azon elmélkedem, hogy hogyan történhettek volna a dolgok, ha beszélek a madame-mal, vagy ha valami mást mondok neki, abbahagyja a sírást. Felkelek mellőle, hogy egy nagy pohár bort öntsek, most nagyon jól jönne neki, de talán nekem is. Azonban amint visszafordulok hozzá, a kezében egy tőrt pillantok meg, és reflexszerűen hátrálok egy fél lépést. Ezt meg vajon honnan szerezte?
-Azt tedd le, még valami olyat teszel, amit megbánnál. Tessék, itt egy kupa bor, cseréljünk! - Közelítek felé lassan, óvatosan, de nem akarja ideadni.
-Én csak veled akartam lenni kettesben, mindörökké. Olyan nagy kérés lenne ez? - Mondja a könnyeivel küzködve, miközben a fegyverét felém fordítja. Hátrálok egy kicsit, és a kezemet nyújtom felé, miközben egy mosolyt eröltetek az arcomra.
-Ne foglalkozz az örökkévalósággal! Csak velem. Most itt vagyok, a tiéd, és csak a tiéd. - Azonban mintha meg sem hallotta volna a szavaimat, lépkedett lassan felém.
-Sajnálom Nessa.
Elvágja a saját torkát, engem pedig teljesen beterít a kifröccsenő vére.
-Basszus! - Lehúzom a némi vérrel keveredő bort. Tényleg kellett öntenem...
